prostitúció

A USS Lincoln „pihenőútja” Thaiföldre: az amerikai neokolonializmus és a femicídium kikötői látogatása

Az a rendszer, amelyben a nőket a meglévő infrastruktúra és a szegénység miatt szisztematikusan a szexmunkába sodorják, ahol az amerikai katonai jelenlét megteremti a keresletet, és ahol a nyugati turizmus fenntartja a kínálatot – ez a femicídium.

A USS Abraham Lincoln (CVN-72) megérkezése egy „pihenőút” céljából Thaiföldre, mielőtt visszatérne pusztító hadjáratához Nyugat-Ázsia népei ellen, azonnali kihallgatást és ellenállást követel. Számunkra, thai emberek számára, és az amerikai fosztogatás helyszínein élők számára világszerte, ez az USA hidegháborús gyarmati láncainak csörgése a leghűségesebb kutyáján, miközben agressziós háborút folytat Iránban és folyamatban lévő népirtást Palesztinában. Azzal, hogy megengedték a USS Lincoln kikötését, a thai uralkodó elit ismét elősegíti a birodalmi erőszak egy olyan rendszerét, amely messze túlmutat Délkelet-Ázsia határain, egy olyan rendszert, amely a mi esetünkben a szexuális erőszakon és a femicídiumon alapul.

Thaiföld hosszú múltra tekint vissza az USA gyarmati vazallusaként, és ma, 2003 óta „fő nem-NATO szövetségese”. Bár Thaiföld az utóbbi években Kína felé nyitva próbálta egyensúlyozni kapcsolatait, az USA továbbra is jelentős erőforrásokat fektet be a thaiföldi politikai és katonai intézmények feletti befolyásának fenntartásába, stratégiailag létfontosságúnak tekintve a királyságot. A USS Lincoln látogatása tehát megerősíti a folyamatban lévő szövetség fenntartását: kínos emlékeztető a Thaiföldi Királyság uralkodóinak az amerikai katonai ambíciók iránti nyalizós hajlamára. Ez egy olyan hajlam, amelyet a thaiföldi nép, különösen az ország női, akik a legtöbbet szenvedtek az amerikai erőszaktól e kapcsolat során, nem osztanak.

Ez a birodalmi erőszak hosszú történetének folytatása, ahol a női testek szolgáltak fizetőeszközként Thaiföld nyugati kapcsolataiban. A USS Lincoln Thaiföld keleti tengerpartján található kikötőbe fog megérkezni, amelyet az 1960-as és 70-es években az amerikaiak vietnami támadásának elsődleges állomáshelyeként és pihenő-és-kikapcsolódási (R&R) helyszíneként hoztak létre. Ma Pattaya városa talán a világ legnagyobb szex-turizmusának, birodalmi erőszakának helyszíne, köszönhetően teljes mértékben az amerikai katonák befogadása történelmének. A háborús gépezet az amerikai neokolonializmus strukturális örökségéhez kötődik, egy olyan örökséghez, amely Thaiföldet a szexuális kizsákmányolás helyszínévé tette, és a nőgyilkos örökségéhez, ahol az állam és a tőke kéz a kézben járva szisztematikusan a nők életét feláldozhatóvá teszi a profit és az USA geopolitikai hegemóniája nevében.

A thaiföldi szuverenitás mítosza

A hivatalos thai történetírás a királyságot ritka délkelet-ázsiai nemzetként ünnepli, amelynek sikerült elkerülnie az európai gyarmatosítás karmait ragyogó uralkodóinak diplomáciai rátermettsége révén. Ez a narratíva azonban elhomályosítja az emberek valóságát. Ahogy a korai marxista thai történészek felismerték, Thaiföld „félgyarmati” állam volt, kezdve az 1855-ös Bowring-szerződéssel, amely joghatóságon kívüliséget biztosított a brit alattvalóknak és a kereskedelmet a gyarmatosítók kezébe monopóliumozta. A szerződést, amelyet ágyúnaszád-diplomácia keretében írtak alá – hasonlóan a Kínával kötött egyenlőtlen szerződésekhez – Sziámot ténylegesen ütközőállammá tette a brit és francia gyarmati érdekek között, így csak névleg szuverén.

„Thaiföld az USA 51. állama”

Az európai hatalmak távozása nem hozott valódi függetlenséget, hanem egyik urat a másikra cserélte. A második világháborút követően az Egyesült Államok vette át a birodalmi pártfogó szerepét, Thaiföldet létfontosságú védőbástyának tekintve a délkelet-ázsiai „kommunista agresszió” ellen. 1950-től kezdve a thaiföldi katonai fasiszta diktatúrák egymásutánja, kezdve Sarit Thanarat 1957-es, amerikai támogatással megszervezett puccsával, engedelmeskedtek Washington irányító hívásának. Az USA több mint 1,5 milliárd dollár katonai és gazdasági segélyt öntött az országba, beágyazva az amerikai érdekektől való függőség rendszerét a thaiföldi hadseregbe, miközben Thaiföld hét amerikai légitámaszpontnak és több százezer katonának adott otthont – elsősorban pihenés és kikapcsolódás céljából – az amerikai agressziós háború során Vietnámban.

A valóságban Thaiföldet nem közvetlen területfoglalással gyarmatosították, hanem gazdasági uralom, katonai jelenlét és politikai alárendeltség révén – a pénzügyi geopolitikai mechanizmusok összetett hálózatán keresztül. Ahogy a Tricontinental megfogalmazta 1969-ben: „Kétségtelen, hogy Thaiföld az egyik leghűségesebb Washington parancsainak végrehajtásában. Ezért kétségtelen, hogy Kittikachorn (Thanon) marsall teljesen őszinte volt, amikor kijelentette, hogy az Egyesült Államok Thaiföldet tekintheti az 51. államnak.”

Az amerikai hadsereg prostitúciós ipari komplexuma

A vietnámi agressziós háború Thaiföldet az amerikai hadsereg elsődleges pihenő-és-kikapcsolódási (R&R) központjává változtatta. A vietnámi emberek meggyilkolása és az ország Agent Orange-dzsel való elárasztása után szabadságon lévő katonákat thaiföldi bázisokra szállították, ahol a patriarchális erőszak és a femicídium intézményesült, mint jutalom és szükségszerűség. Sarit katonai állama például aktívan tervezte ezt nemzeti politikaként. 1959-ben, még a nagyobb csapatösszevonások előtt, 500 amerikai katonát szállítottak át a Nakhon Ratchasimában lévő bázisukról a – akkor még – kis halászfalu, Pattaya, Chonburi helyszínére, egy olyan utazásra, amelyet a helyi hatóságok segítettek elő, és amely gyakorlatilag a falut a katonák R&R helyszínéül jelölte ki. Ezt 1964-ben formalizálták, amikor a thai és az amerikai kormány hivatalos megállapodást írt alá R&R létesítmények biztosításáról a katonák számára, egy olyan egyezményt, amely Pattayát és más területeket hatalmas „szórakoztató” központokká változtatott. 1964 és 1976 között évente körülbelül 700 000 nemzetközi katona érkezett egyhetes tartózkodásra az USA indokínai támadása idején.

A thai nők testét nemzeti erőforrássá változtatták, kizsákmányolva őket a külföldi valuta vonzása és a gazdasági fejlődés elősegítése érdekében. Cynthia Enloe a Banánok, strandok és bázisok (1990) című művében ezt írja: ez a birodalmiság, a kapitalizmus és a patriarchátus logikája: a női test a tőkefelhalmozás eszközévé válik, és az állam elősegíti ezt a kivonást. Thaiföld szexipara egy nyilvános, intézményesített kizsákmányolási rendszert alkot, amelyet az állam legitimál, és amelyet a nemzetközi, különösen amerikai kereslet táplál a női munkaerő állandó utánpótlása iránt. Mind a fizetetlen (reproduktív) munka, mint a takarítók, szakácsok, szobalányok stb., mind a hiperkizsákmányoló szexuális munka terén.

Ma Pattaya városát a szexuális kereskedelem állandó övezeteivé alakították, amelyek a katonai személyzeten túlmutató nemzetközi szex-turizmust szolgálják. Gazdasági szempontból: az amerikai katonák olyan keresletet teremtettek, amely ösztönözte a szex „vállalkozókat” (kitartókat és emberkereskedőket) tevékenységük „profi” szintre emelésére. Miután 1975-ben (a militáns baloldali szervezők – diákok, parasztok és a thaiföldi munkásosztály – bátor munkájának köszönhetően) kiűzték az amerikai katonai bázist Chonburiból, ezek a kerületek megtartották a szex-turistákat vonzó infrastruktúrát és hírnevet, fenntartva egy ördögi kört. A volt bázisok körüli teljes területet ma luxus tengerparti szállodák foglalják el, mind külföldieknek forgalmazva, és mint az USS Lincoln esetében is látjuk, még mindig otthont adnak a nyugati imperialista hadseregnek, mint helyszínnek a nőink kizsákmányolására.

Az olyan osztálykollaboránsok, mint Pattaya polgármestere, Poramet Ngampichet, azt mondták, a város készen áll az amerikai katonai személyzet fogadására, akik hosszú agresszív bevetésük után pihenni és időt kívánnak eltölteni az üdülővárosban.

Délkelet-Ázsiában a szexuális erőszak ingadozásai kéz a kézben jártak az amerikai katonai jelenléttel. Ez mindig is a szexuális ellátási láncok szervezett iparága volt, amely a katonai keresletet elégítette ki. Végső soron a nők viselik ennek a birodalmi patriarchális erőszaknak a legnyersebb csapását. Ugyanazok a feltételek, amelyek lehetővé tették az olyan hálózatok működését, mint Epsteinéi – az áldozatok kiszolgáltatottsága, a hatalmi struktúrák bűnrészessége és a női testek áruvá tétele – tükröződnek azokban a strukturális feltételekben, amelyek Thaiföldet a szexuális kizsákmányolás globális célpontjává tették.

Femicídium: a strukturális nemi erőszak végső következménye

A femicídium túlmutat az egyéni gyilkosságokon, és magában foglal minden olyan strukturális feltételt, amely a nők életét eldobhatónak minősíti, csökkenti életesélyeiket és szisztematikus erőszaknak veti alá őket. Az a rendszer, amelyben a nőket szisztematikusan a szexmunkába sodorják a meglévő infrastruktúra és a szegénység miatt, ahol az állam elősegíti és profitál a kizsákmányolásukból, ahol az amerikai katonai jelenlét megteremti a keresletet, és ahol a nyugati turizmus fenntartja a kínálatot – ez a femicídium. Ez a nők fizikai és pszichológiai integritásának, autonómiájának és maguknak az életének szisztematikus feláldozása imperialista célok érdekében.

Thaiföld nőit nemcsak a szex-turizmus profitja miatt zsákmányolják ki, hanem azért is, hogy fenntartsák azt a geopolitikai szövetséget, amely Thaiföldet az imperialista háborúk állomáshelyévé teszi. A politikai stabilitás, amelyet az USA Thaiföldön fenn kíván tartani, részben azokon a gazdasági feltételeken alapul, amelyek a nőket továbbra is a szexuális kizsákmányolásban tartják. Ezek a politikai fenntartó rendszerek magukban foglalják az antikommunista halálosztagokat, a függő katonai kapcsolatok fenntartását, a gazdasági szuverenitás tilalmát és a határozottan antikommunista vezetés biztosítását. Amíg a turizmusfüggő gazdaságok megkövetelik a külföldi patriarchális fogyasztók folyamatos áramlását, és amíg az állam előnyben részesíti a tőkefelhalmozást a nők élethez való jogával szemben, addig Thaiföld női viselik az USA-Thaiföld szövetség emberi költségeit.

A hiper-szexualizáció tartós kultúrája

A közösségi médiában 5000 amerikai katona thaiföldi érkezését komikus poénként kezelik az amerikaiak számára. Ez felfedi, milyen mélyen gyökerezik a thaiföldi nők hiper-szexualizációja és testünk szisztematikus kizsákmányolása a férfi tudatban. Néhány hozzászólás: „Nagy fizetős nap ezeknek a lányoknak, talán megtalálják a férjüket”, „Több tonnányi sperma érkezik” és „Egyenesen Bangcockba; minden katona szex-izgulva várja a szex-gyakorlatokat” (szójáték: sexcited és sexercises – a szerk.). Ezek a kijelentések az amerikai katonák által hátrahagyott attitűdök összegzései. Ezek az érzelmek közvetlen leszármazottai annak az amerikai kultúrának, amely az ázsiai nőket hiper-szexualizáltként és engedelmesként ábrázolta az USA katonai agressziójának korszaka óta a régióban.

A thaiföldi nők kizsákmányolását szórakoztatónak tekintik, egy katonai kikötői látogatás eredményének. Ennek a kultúrának a létezése és fenntartása feltárja a neokoloniális rendszert, amely szisztematikusan áruvá tette a nőket a birodalom élvezete és profitja érdekében.

A USS Lincoln a folytatás

A USS Lincoln Thaiföldre érkezése csak a legújabb állomása egy olyan kapcsolatnak, amelyet birodalmi uralom formált és a thaiföldi nők szisztematikus kizsákmányolása tart fenn. Az USA aktívan és tudatosan hozta létre és alakította ki a szexuális erőszak gazdaságát, amely ma a thai társadalmi-gazdasági rendszer állandó jellemzőjeként maradt fenn. Amikor a hajó kiköt, annak a hidegháborús győzelmének gyümölcsét élvezi, jelezve a thai-amerikai kapcsolatok által lehetővé tett folyamatos strukturális femicídium folytonosságát.

Látnunk kell a nőket Pattayában, Nakhon Ratchasimában, Nakhon Phanomban, Takhliban, Ubon Ratchathaniban, Udon Thaniban és Thaiföld-szerte olyan egyénekként, akik a globális kapitalizmus, a birodalmi örökség és a patriarchális erőszak legnyersebb formájának elnyomó hálójába gabalyodtak. A megoldás nem a nyugat által vezetett emberkereskedelem-ellenes beavatkozások, amelyek tovább fosztják meg a thai nőket a hatalomtól, hanem azoknak a gazdasági és politikai berendezkedéseknek a forradalmi átalakítása, amelyek eleve nyereségessé tették a kizsákmányolásunkat.

A USS Lincoln látogatását a legélesebb ellenállással kell fogadni, a történelemtől kezdve, amelyet képvisel, egészen a jövőig, amelyet előrevetít. Amíg a szexuális kizsákmányolást előállító strukturális feltételeket nem számolják fel, addig minden kikötői látogatás erőszakot jelent földjeinken és testünkön.

Írta: Benyasiri Eimviriyapong szerkesztő, fordító és propagandista a Dindengnél, egy folyóirat- és kiadói kollektívánál, amely Thaiföld félfeudális, félkapitalista és félgyarmati valóságát igyekszik megfejteni. Szakmai fókusza az ökológia, az államhatalom és a forradalmi feminista politika mindennapi életben való alkalmazása.

Ezt a cikket a Globetrotter készítette.

Lehet valaha felszabadító a szexmunka?

A szocialisták támogatják a szexmunka dekriminalizálását – és küzdenek egy olyan társadalomért, ahol a nőket nem tárgyiasítják, és az emberi kapcsolatok mentesek a piactól – írja Judy Cox

Amikor Victoria 18 éves volt, a McDonald’s-ban dolgozott minimálbérért, támogatta az apját, és épp hajléktalanná válás előtt állt.

Ekkor fordult a szexmunka felé.

„Elkezdtem hostesskedni, hirdettem magam online ügyfeleknek. Segített, hogy legyen mit ennünk az asztalon” – mondta.

Az Angol Prostituáltak Kollektívája (ECP) szerint a Victoria történetéhez hasonlók egyre gyakoribbá válnak, ahogy a jelenlegi megélhetési válság elmélyül.

A gazdasági kényszer hajtja a nőket a szexiparba. „Ez a női szegénységről és a választási lehetőségek, a gazdasági választási lehetőségek, a pénzkereset egyéb módjainak hiányáról szól” – magyarázza egy ECP-szóvivő.

De a szexmunka olyan kérdés, amely megosztja azokat, akik a nők elnyomása ellen küzdenek.

Egyes feministák meg akarják szüntetni a szexmunkát, mert veszélyesnek és minden nő számára megalázónak tartják.

Mások azzal érvelnek, hogy a szexmunka olyan munka, mint bármely más állás. Szerintük ennek elismerése létfontosságú a szexmunkások támogatásához, amikor szervezkedni próbálnak.

És néhány aktivista tovább megy, azzal érvelve, hogy a szexmunka erőt adhat a nőknek, és gyengítheti a szexizmust és a rasszizmust.

Milyen álláspontot kellene a marxistáknak elfoglalniuk?

Támogatnunk kell a dekriminalizációt és a szexmunkások szervezkedését a jogaikért. Egy skót parlamenti képviselő nemrég megpróbálta bevezetni a „nordikus modellt” Skóciában, amely a szexet vásárló férfiakat bünteti, nem pedig az azt eladó nőket.

Ez pozitív lépésnek tűnhet, de a bizonyítékok azt mutatják, hogy ez a megközelítés kevésbé biztonságossá teszi a nőket, mert a szexmunkát a föld alá kényszeríti.

Ahogy Sophie Day szerző érvel: „A törvényeket, amelyek célja a szexmunkások védelme a pénzügyi és egyéb kizsákmányolástól, a gyakorlatban arra használják, hogy megakadályozzák a nők kollektív munkavégzését.”

Más kampányok, mint például a Scotland for Decrim és a Decrim Now, a szexmunka teljes dekriminalizálásáért küzdenek.

A dekriminalizáció eredményei, hogy a szexmunkások kevesebb rendőri zaklatástól, kevesebb erőszaktól és kevesebb nemi úton terjedő betegségtől szenvednek.

A szexipar különbözik más iparágaktól. Ez nem erkölcsi kérdés. Az 1840-es években Karl Marx ezt írta: „A prostitúció a munkás egyetemes prostitúciójának egy sajátos kifejeződése.”

A kapitalizmus árucikké teszi egész testünket, elménket, kreativitásunkat és érzelmeinket. Alexandra Kollontaj forradalmi szocialista a „polgári társadalom képmutató erkölcse” ellen kelt ki, és amiért megbélyegzik a szexmunkásokat.

Azt mondta, a polgári társadalom „a kizsákmányoló gazdaságának szerkezetén keresztül ösztönzi a prostitúciót, miközben ugyanakkor könyörtelenül megvetéssel illet minden lányt vagy nőt, aki kénytelen ezt az utat választani.”

A szexmunka sem azért különbözik, mert a szex magán- vagy intim tevékenység.

A kapitalizmusban a nők testét mindenféle áru eladására és üzleti kapcsolatok elősegítésére használják. És az állam megpróbálja szabályozni és kriminializálni szexuális identitásainkat. A szexipar azért különbözik, mert egyaránt tükrözi a nők elnyomását és megerősíti azt. Megtestesíti azt az eszmét, hogy a szexuális élvezet megvásárolható – vagy követelhető a férfiak által –, és hogy a nőknek készen kell állniuk a férfiak kedvére tenni.

A nők elnyomása elengedhetetlen a rendszer számára és mélyen beágyazott abba.

A szexisták eszméi a család intézményében és annak a kapitalista és osztálytársadalmakban játszott egyedülálló szerepében gyökereznek. Szerepe nemcsak gazdasági – billiónyi megtakarítás a házimunkán keresztül –, hanem ideológiai is.

A család intézménye alakítja a nemi szerepekről és arról alkotott felfogásunkat, hogy mit jelent nőnek lenni. Elvárják tőlünk, hogy megfeleljünk az ideálnak, mint kívánatos szexuális partnerek, vagy mint gondoskodó, szerető anyák. Ez minden nőt érint, függetlenül a személyes családi helyzetétől.

A szexmunka mindig is hatalmas tevékenységi kört foglalt magában – az utcai prostitúciótól a csúcskategóriás bordélyokig, a képeslapoktól és fényképektől a sztriptízműsorokig, filmig, telefonszámokig és videokamerákig.

A szexmunka politikai gazdaságtana azonban változik, és úgy tűnik, több ellenőrzést kínál a szexmunkásoknak.

Az olyan előfizetéses oldalak, mint az OnlyFans és a Fansly lehetővé teszik a szexmunkásoknak, hogy saját tartalmat hozzanak létre. Az OnlyFans-nek 4,6 millió tartalomkészítője, 380 millió felhasználója van, és éves forgalma meghaladja a hatmilliárd fontot.

Néhány nő nagyon meggazdagszik tartalomszolgáltatóként – és a rendszer sikertörténeteiként tüntetik fel őket.

De az oldalak mögött álló nagyvállalatok azok, amelyek valóban hatalmas nyereséget termelnek a női testek tárgyiasításából.

Például az OnlyFans 20 százalékot levon minden vásárlásból. 2024-ben 1,4 milliárd dollár feletti bevételről és 684 millió dollár nyereségről számolt be. A legtöbb tartalomkészítő havi átlagosan 131 és 180 dollár között keres.

Azt, hogy melyik tartalom kapja a legtöbb kattintást, melyiket promótálják az oldalon, és melyik a legjövedelmezőbb, a nőkről és testükről alkotott szexista eszmék alakítják.

Sok tartalomkészítő, egymással versengve, arra kényszerül, hogy azt produkálja, amiről úgy gondolja, a felhasználók a legtöbbet fizetik.

Ez messze van a szexuális felszabadulás szocialista víziójától, ahol mindenki szabadon fedezhetné fel vágyait.

A mai vitáknak a szexmunkáról hosszú története van – amely tele van képmutatással és üldözéssel.

A 12. századtól kezdve Windsor egymást követő püspökei a szószékről prédikáltak erkölcsről, miközben besöpörték a Southwark-i bordélyházaikból származó nyereséget, amelyek a tulajdonukban voltak.

Történelmileg a szexmunkások olyan helyeken dolgoztak, ahol a férfiak elszigeteltek voltak – hadseregekben, haditengerészetekben vagy kolostorokban. Gyakran állami ellenőrzés alá estek, és kijelölt területeken kellett élniük. A viktoriánus korszakban a gyors urbanizáció és nélkülözés a szexmunka elterjedéséhez vezetett Nagy-Britannia városaiban. Ez vált ismertté, mint a „nagy gonosz”.

Néhány politikus boldogan hagyta, hogy virágozzon a szabad piac a női testeken. És a szexmunkások megvédték a „tisztességes” középosztálybeli feleségeket férjük terhes szexuális követeléseitől. Mások a szexmunkásokat a társadalmi stabilitás fenyegetésének tekintették, és fellépést követeltek. Az 1860-as években bevezették a Fertőző Betegségekről szóló törvényeket (Contagious Diseases Acts), hogy megvédjék Nagy-Britannia imperialista hadseregeit a nemi betegségektől.

Előírták, hogy bármely, kijelölt városokban élő nőt erőszakosan megvizsgálhatnak és bezárhatnak. Több ezer munkásosztálybeli nőt vetettek alá ennek az állami erőszaknak.

A szexmunkásokat egyre inkább erkölcstelennek és elfajzottnak bélyegezték, vagy lekezelően kezelték, mint tehetetlen áldozatokat, akik egy középosztálybeli megmentőre várnak. William Gladstone brit miniszterelnök éjszaka Londonban kóborolt, „elbukott nőket” keresve, hogy „megmentse” őket.

Voltak pikáns újságcikkek gyermek szexmunkásokról, mint WT Stead: „The Maiden Tribute of Modern Babylon” című írása. De Judith Walkowitz történész megjegyzi, hogy nagyon kevés viktoriánus szexmunkás volt 16 év alatti.

A viktoriánus kultúra a szexmunkásokat „elbukott nőként” ábrázolta, kitaszítottként és megvetettként. De a legtöbben aktívak voltak saját közösségeikben, saját osztályukbeli férfiakat szolgáltak ki, és gyakran később férjhez mentek.

Az 1880-as években egy új, „fehér rabszolgaságról” szóló erkölcsi pánik a nők biztonsága iránti aggodalmat mozgósította, hogy a bevándorlókkal szembeni rasszizmust erősítse.

A szexmunka kérdése az 1970-es évek elején a Női Felszabadítási Mozgalom idején újra politikai kérdésként merült fel.

A „szexmunka” kifejezést Carol Leigh, a Call Off Your Old Tired Ethics (Coyote) szervezet szexmunka-aktivistája alkotta meg. Követelte, hogy a szexiparban dolgozó nőket úgy kezeljék, mint bármely más dolgozó nőt.

Sok szexmunkás szolidáris volt az LMBT+ jogokért és a politikai és szexuális felszabadulásért küzdőkkel is.

1975 és 1980 között a „Yorkshire-i Hasfelmetsző” Peter Sutcliffe 13 nőt gyilkolt meg. A rendőrségi nyomozást hibássá tette a szexmunkásokkal szembeni szörnyű nőgyűlölet.

Jim Hobson nyomozó egy sajtótájékoztatón azt mondta: „A gyilkos világossá tette, hogy gyűlöli a prostituáltakat. Sok ember gyűlöli. Mi, rendőrségként továbbra is letartóztatjuk a prostituáltakat. De a Hasfelmetsző most ártatlan lányokat gyilkol.”

Ezen attitűdök elleni felháborodás táplálta a szexmunkásokkal való szolidaritást és a dekriminalizáció követelését. A világ első Prostituált Kongresszusa 1985-ben a teljes legalizálást követelte, mint lépést a szexmunkások teljes jogi védelmének és jogainak biztosítása felé. A feministák, akik ellenségesek voltak minden szexmunkával és pornográfiával szemben, köztük a transzfób Janice Raymond, az emberkereskedelem elleni törvények követelése felé fordultak.

Az evangelikus keresztény szervezetek szívesen csatlakoztak ehhez az emberkereskedelem-ellenes mozgalomhoz. A házasság előtti szexszel, az abortusszal és az LMBT+ szabadságjogokkal szembeni ellenségességet a társadalmi igazságosság és a női jogok nyelvébe csomagolták.

Ez a koalíció volt felelős új jogszabályokért, köztük Donald Trump 2018-as Stop Enabling Sex Traffickers Act (A szexkereskedelem lehetővé tételének megállításáról szóló törvény) és a 2000-es Trafficking Victims Protection Act (Az emberkereskedelem áldozatainak védelméről szóló törvény) elfogadásáért.

A törvények korántsem akadályozták meg a nők emberkereskedelem áldozatává válását, hanem fokozták a bevándorló nők és színes bőrű nők által elszenvedett elnyomást. Sokkal nagyobb valószínűséggel kezelik őket bűnözőként, mint áldozatként.

A szexmunkával szembeni ellenségesség sok reakciós irányba vezethet – és nekünk mindig a szolidaritásból kell kiindulnunk.

Ugyanakkor ellenezzük a szex és a szexualitás árucikké tételét és a piac minden életünkbe való behatolását.

Az 1917-es orosz forradalom után a Munkás- és Parasztnők Összoroszországi Kongresszusa kijelentette, hogy a nőknek most egyenlő jogaik vannak, és nem lehetnek „vétel és eladás tárgyai”.

A munkásállam utakat teremtett a szexmunkából való kilépésre az egyenlő bérekkel, a tisztességes lakhatással és az ingyenes gyermekgondozással. Ez egy tágabb projekt részét képezte, amely a nők elnyomásának anyagi alapjait kezdte felszámolni. Sajnos ezek az eredmények nem valósultak meg, mivel a forradalom elfajult.

De Kollontajhoz hasonlóan mi is egy olyan társadalomra szeretnénk tekinteni, ahol a kapcsolatok a kapitalista árucikké tételtől mentesen fejlődhetnek.

forrás: Socialist Worker