A MI IDŐNK
  • Főoldal
  • Bemutatkozás
  • Miért támogassuk az Európai Baloldalt?
  • Manifesto of the European Left
  • Impresszum

A MI IDŐNK

AZ EURÓPAI BALOLDAL PORTÁLJA

Menu
  • Hírek
    • Belföld
    • Külföld
  • Forradalom
  • Antiimperializmus
  • Antifasizmus
  • Elemzés
  • Programok
  • Tudomány
  • Kultúra
  • Történelem
  • Európai Baloldal
  • Európai Baloldali Párt
  • EP Baloldal
  • Környezetvédelem
  • Ateizmus
  • Kurdisztán
  • LMBTQ

vietnámi háború

A USS Lincoln „pihenőútja” Thaiföldre: az amerikai neokolonializmus és a femicídium kikötői látogatása

2026. szeptember 3.

Az a rendszer, amelyben a nőket a meglévő infrastruktúra és a szegénység miatt szisztematikusan a szexmunkába sodorják, ahol az amerikai katonai jelenlét megteremti a keresletet, és ahol a nyugati turizmus fenntartja a kínálatot – ez a femicídium.

A USS Abraham Lincoln (CVN-72) megérkezése egy „pihenőút” céljából Thaiföldre, mielőtt visszatérne pusztító hadjáratához Nyugat-Ázsia népei ellen, azonnali kihallgatást és ellenállást követel. Számunkra, thai emberek számára, és az amerikai fosztogatás helyszínein élők számára világszerte, ez az USA hidegháborús gyarmati láncainak csörgése a leghűségesebb kutyáján, miközben agressziós háborút folytat Iránban és folyamatban lévő népirtást Palesztinában. Azzal, hogy megengedték a USS Lincoln kikötését, a thai uralkodó elit ismét elősegíti a birodalmi erőszak egy olyan rendszerét, amely messze túlmutat Délkelet-Ázsia határain, egy olyan rendszert, amely a mi esetünkben a szexuális erőszakon és a femicídiumon alapul.

Thaiföld hosszú múltra tekint vissza az USA gyarmati vazallusaként, és ma, 2003 óta „fő nem-NATO szövetségese”. Bár Thaiföld az utóbbi években Kína felé nyitva próbálta egyensúlyozni kapcsolatait, az USA továbbra is jelentős erőforrásokat fektet be a thaiföldi politikai és katonai intézmények feletti befolyásának fenntartásába, stratégiailag létfontosságúnak tekintve a királyságot. A USS Lincoln látogatása tehát megerősíti a folyamatban lévő szövetség fenntartását: kínos emlékeztető a Thaiföldi Királyság uralkodóinak az amerikai katonai ambíciók iránti nyalizós hajlamára. Ez egy olyan hajlam, amelyet a thaiföldi nép, különösen az ország női, akik a legtöbbet szenvedtek az amerikai erőszaktól e kapcsolat során, nem osztanak.

Ez a birodalmi erőszak hosszú történetének folytatása, ahol a női testek szolgáltak fizetőeszközként Thaiföld nyugati kapcsolataiban. A USS Lincoln Thaiföld keleti tengerpartján található kikötőbe fog megérkezni, amelyet az 1960-as és 70-es években az amerikaiak vietnami támadásának elsődleges állomáshelyeként és pihenő-és-kikapcsolódási (R&R) helyszíneként hoztak létre. Ma Pattaya városa talán a világ legnagyobb szex-turizmusának, birodalmi erőszakának helyszíne, köszönhetően teljes mértékben az amerikai katonák befogadása történelmének. A háborús gépezet az amerikai neokolonializmus strukturális örökségéhez kötődik, egy olyan örökséghez, amely Thaiföldet a szexuális kizsákmányolás helyszínévé tette, és a nőgyilkos örökségéhez, ahol az állam és a tőke kéz a kézben járva szisztematikusan a nők életét feláldozhatóvá teszi a profit és az USA geopolitikai hegemóniája nevében.

A thaiföldi szuverenitás mítosza

A hivatalos thai történetírás a királyságot ritka délkelet-ázsiai nemzetként ünnepli, amelynek sikerült elkerülnie az európai gyarmatosítás karmait ragyogó uralkodóinak diplomáciai rátermettsége révén. Ez a narratíva azonban elhomályosítja az emberek valóságát. Ahogy a korai marxista thai történészek felismerték, Thaiföld „félgyarmati” állam volt, kezdve az 1855-ös Bowring-szerződéssel, amely joghatóságon kívüliséget biztosított a brit alattvalóknak és a kereskedelmet a gyarmatosítók kezébe monopóliumozta. A szerződést, amelyet ágyúnaszád-diplomácia keretében írtak alá – hasonlóan a Kínával kötött egyenlőtlen szerződésekhez – Sziámot ténylegesen ütközőállammá tette a brit és francia gyarmati érdekek között, így csak névleg szuverén.

„Thaiföld az USA 51. állama”

Az európai hatalmak távozása nem hozott valódi függetlenséget, hanem egyik urat a másikra cserélte. A második világháborút követően az Egyesült Államok vette át a birodalmi pártfogó szerepét, Thaiföldet létfontosságú védőbástyának tekintve a délkelet-ázsiai „kommunista agresszió” ellen. 1950-től kezdve a thaiföldi katonai fasiszta diktatúrák egymásutánja, kezdve Sarit Thanarat 1957-es, amerikai támogatással megszervezett puccsával, engedelmeskedtek Washington irányító hívásának. Az USA több mint 1,5 milliárd dollár katonai és gazdasági segélyt öntött az országba, beágyazva az amerikai érdekektől való függőség rendszerét a thaiföldi hadseregbe, miközben Thaiföld hét amerikai légitámaszpontnak és több százezer katonának adott otthont – elsősorban pihenés és kikapcsolódás céljából – az amerikai agressziós háború során Vietnámban.

A valóságban Thaiföldet nem közvetlen területfoglalással gyarmatosították, hanem gazdasági uralom, katonai jelenlét és politikai alárendeltség révén – a pénzügyi geopolitikai mechanizmusok összetett hálózatán keresztül. Ahogy a Tricontinental megfogalmazta 1969-ben: „Kétségtelen, hogy Thaiföld az egyik leghűségesebb Washington parancsainak végrehajtásában. Ezért kétségtelen, hogy Kittikachorn (Thanon) marsall teljesen őszinte volt, amikor kijelentette, hogy az Egyesült Államok Thaiföldet tekintheti az 51. államnak.”

Az amerikai hadsereg prostitúciós ipari komplexuma

A vietnámi agressziós háború Thaiföldet az amerikai hadsereg elsődleges pihenő-és-kikapcsolódási (R&R) központjává változtatta. A vietnámi emberek meggyilkolása és az ország Agent Orange-dzsel való elárasztása után szabadságon lévő katonákat thaiföldi bázisokra szállították, ahol a patriarchális erőszak és a femicídium intézményesült, mint jutalom és szükségszerűség. Sarit katonai állama például aktívan tervezte ezt nemzeti politikaként. 1959-ben, még a nagyobb csapatösszevonások előtt, 500 amerikai katonát szállítottak át a Nakhon Ratchasimában lévő bázisukról a – akkor még – kis halászfalu, Pattaya, Chonburi helyszínére, egy olyan utazásra, amelyet a helyi hatóságok segítettek elő, és amely gyakorlatilag a falut a katonák R&R helyszínéül jelölte ki. Ezt 1964-ben formalizálták, amikor a thai és az amerikai kormány hivatalos megállapodást írt alá R&R létesítmények biztosításáról a katonák számára, egy olyan egyezményt, amely Pattayát és más területeket hatalmas „szórakoztató” központokká változtatott. 1964 és 1976 között évente körülbelül 700 000 nemzetközi katona érkezett egyhetes tartózkodásra az USA indokínai támadása idején.

A thai nők testét nemzeti erőforrássá változtatták, kizsákmányolva őket a külföldi valuta vonzása és a gazdasági fejlődés elősegítése érdekében. Cynthia Enloe a Banánok, strandok és bázisok (1990) című művében ezt írja: ez a birodalmiság, a kapitalizmus és a patriarchátus logikája: a női test a tőkefelhalmozás eszközévé válik, és az állam elősegíti ezt a kivonást. Thaiföld szexipara egy nyilvános, intézményesített kizsákmányolási rendszert alkot, amelyet az állam legitimál, és amelyet a nemzetközi, különösen amerikai kereslet táplál a női munkaerő állandó utánpótlása iránt. Mind a fizetetlen (reproduktív) munka, mint a takarítók, szakácsok, szobalányok stb., mind a hiperkizsákmányoló szexuális munka terén.

Ma Pattaya városát a szexuális kereskedelem állandó övezeteivé alakították, amelyek a katonai személyzeten túlmutató nemzetközi szex-turizmust szolgálják. Gazdasági szempontból: az amerikai katonák olyan keresletet teremtettek, amely ösztönözte a szex „vállalkozókat” (kitartókat és emberkereskedőket) tevékenységük „profi” szintre emelésére. Miután 1975-ben (a militáns baloldali szervezők – diákok, parasztok és a thaiföldi munkásosztály – bátor munkájának köszönhetően) kiűzték az amerikai katonai bázist Chonburiból, ezek a kerületek megtartották a szex-turistákat vonzó infrastruktúrát és hírnevet, fenntartva egy ördögi kört. A volt bázisok körüli teljes területet ma luxus tengerparti szállodák foglalják el, mind külföldieknek forgalmazva, és mint az USS Lincoln esetében is látjuk, még mindig otthont adnak a nyugati imperialista hadseregnek, mint helyszínnek a nőink kizsákmányolására.

Az olyan osztálykollaboránsok, mint Pattaya polgármestere, Poramet Ngampichet, azt mondták, a város készen áll az amerikai katonai személyzet fogadására, akik hosszú agresszív bevetésük után pihenni és időt kívánnak eltölteni az üdülővárosban.

Délkelet-Ázsiában a szexuális erőszak ingadozásai kéz a kézben jártak az amerikai katonai jelenléttel. Ez mindig is a szexuális ellátási láncok szervezett iparága volt, amely a katonai keresletet elégítette ki. Végső soron a nők viselik ennek a birodalmi patriarchális erőszaknak a legnyersebb csapását. Ugyanazok a feltételek, amelyek lehetővé tették az olyan hálózatok működését, mint Epsteinéi – az áldozatok kiszolgáltatottsága, a hatalmi struktúrák bűnrészessége és a női testek áruvá tétele – tükröződnek azokban a strukturális feltételekben, amelyek Thaiföldet a szexuális kizsákmányolás globális célpontjává tették.

Femicídium: a strukturális nemi erőszak végső következménye

A femicídium túlmutat az egyéni gyilkosságokon, és magában foglal minden olyan strukturális feltételt, amely a nők életét eldobhatónak minősíti, csökkenti életesélyeiket és szisztematikus erőszaknak veti alá őket. Az a rendszer, amelyben a nőket szisztematikusan a szexmunkába sodorják a meglévő infrastruktúra és a szegénység miatt, ahol az állam elősegíti és profitál a kizsákmányolásukból, ahol az amerikai katonai jelenlét megteremti a keresletet, és ahol a nyugati turizmus fenntartja a kínálatot – ez a femicídium. Ez a nők fizikai és pszichológiai integritásának, autonómiájának és maguknak az életének szisztematikus feláldozása imperialista célok érdekében.

Thaiföld nőit nemcsak a szex-turizmus profitja miatt zsákmányolják ki, hanem azért is, hogy fenntartsák azt a geopolitikai szövetséget, amely Thaiföldet az imperialista háborúk állomáshelyévé teszi. A politikai stabilitás, amelyet az USA Thaiföldön fenn kíván tartani, részben azokon a gazdasági feltételeken alapul, amelyek a nőket továbbra is a szexuális kizsákmányolásban tartják. Ezek a politikai fenntartó rendszerek magukban foglalják az antikommunista halálosztagokat, a függő katonai kapcsolatok fenntartását, a gazdasági szuverenitás tilalmát és a határozottan antikommunista vezetés biztosítását. Amíg a turizmusfüggő gazdaságok megkövetelik a külföldi patriarchális fogyasztók folyamatos áramlását, és amíg az állam előnyben részesíti a tőkefelhalmozást a nők élethez való jogával szemben, addig Thaiföld női viselik az USA-Thaiföld szövetség emberi költségeit.

A hiper-szexualizáció tartós kultúrája

A közösségi médiában 5000 amerikai katona thaiföldi érkezését komikus poénként kezelik az amerikaiak számára. Ez felfedi, milyen mélyen gyökerezik a thaiföldi nők hiper-szexualizációja és testünk szisztematikus kizsákmányolása a férfi tudatban. Néhány hozzászólás: „Nagy fizetős nap ezeknek a lányoknak, talán megtalálják a férjüket”, „Több tonnányi sperma érkezik” és „Egyenesen Bangcockba; minden katona szex-izgulva várja a szex-gyakorlatokat” (szójáték: sexcited és sexercises – a szerk.). Ezek a kijelentések az amerikai katonák által hátrahagyott attitűdök összegzései. Ezek az érzelmek közvetlen leszármazottai annak az amerikai kultúrának, amely az ázsiai nőket hiper-szexualizáltként és engedelmesként ábrázolta az USA katonai agressziójának korszaka óta a régióban.

A thaiföldi nők kizsákmányolását szórakoztatónak tekintik, egy katonai kikötői látogatás eredményének. Ennek a kultúrának a létezése és fenntartása feltárja a neokoloniális rendszert, amely szisztematikusan áruvá tette a nőket a birodalom élvezete és profitja érdekében.

A USS Lincoln a folytatás

A USS Lincoln Thaiföldre érkezése csak a legújabb állomása egy olyan kapcsolatnak, amelyet birodalmi uralom formált és a thaiföldi nők szisztematikus kizsákmányolása tart fenn. Az USA aktívan és tudatosan hozta létre és alakította ki a szexuális erőszak gazdaságát, amely ma a thai társadalmi-gazdasági rendszer állandó jellemzőjeként maradt fenn. Amikor a hajó kiköt, annak a hidegháborús győzelmének gyümölcsét élvezi, jelezve a thai-amerikai kapcsolatok által lehetővé tett folyamatos strukturális femicídium folytonosságát.

Látnunk kell a nőket Pattayában, Nakhon Ratchasimában, Nakhon Phanomban, Takhliban, Ubon Ratchathaniban, Udon Thaniban és Thaiföld-szerte olyan egyénekként, akik a globális kapitalizmus, a birodalmi örökség és a patriarchális erőszak legnyersebb formájának elnyomó hálójába gabalyodtak. A megoldás nem a nyugat által vezetett emberkereskedelem-ellenes beavatkozások, amelyek tovább fosztják meg a thai nőket a hatalomtól, hanem azoknak a gazdasági és politikai berendezkedéseknek a forradalmi átalakítása, amelyek eleve nyereségessé tették a kizsákmányolásunkat.

A USS Lincoln látogatását a legélesebb ellenállással kell fogadni, a történelemtől kezdve, amelyet képvisel, egészen a jövőig, amelyet előrevetít. Amíg a szexuális kizsákmányolást előállító strukturális feltételeket nem számolják fel, addig minden kikötői látogatás erőszakot jelent földjeinken és testünkön.

Írta: Benyasiri Eimviriyapong szerkesztő, fordító és propagandista a Dindengnél, egy folyóirat- és kiadói kollektívánál, amely Thaiföld félfeudális, félkapitalista és félgyarmati valóságát igyekszik megfejteni. Szakmai fókusza az ökológia, az államhatalom és a forradalmi feminista politika mindennapi életben való alkalmazása.

Ezt a cikket a Globetrotter készítette.

Antiimperializmus, Elemzés, Történelem, emberkereskedelem, femicídium, feminizmus, háborús bűncselekmények, nőgyilkosságok, nők jogai, prostitúció, Thaiföld, thaiföldi monarchia, Tricontinental, vietnámi háború

Mỹ Lai-tól Minabig: Két mészárlás, 58 év különbséggel

2026. március 19.

PATRICK CHURA a civilek háborús tömeggyilkosságairól elmélkedik, és felidézi saját, tíz évvel ezelőtti látogatását Mỹ Laiban, ahol amerikai katonák több mint 500 férfit, nőt, gyermeket és csecsemőt gyilkoltak meg.

Mỹ Lai-i civilek röviddel lemészárlásuk előtt

Milyen keveset tanultunk. 58 évvel ezelőtt, 1968. március 16-án az amerikai hadsereg elkövette az amerikai történelem egyik legborzasztóbb háborús bűntettét. Dél-Vietnám Quảng Ngãi tartományának Sơn Mỹ községében található Mỹ Lai falucskában a Charlie század, az amerikai hadsereg 1. gyalogoshadosztálya 1. zászlóaljának katonái hidegvérrel lemészároltak több száz fegyvertelen vietnámi civilt – 504 férfit, nőt és gyermeket, köztük 21 kétévesnél fiatalabb csecsemőt.

A „keresés és megsemmisítés” küldetésre küldött katonákat parancsnokaik heves Vietkong-ellenállásra készítették fel. Ehelyett a hibás hírszerzési adatok miatt egyetlen ellenséges katonával sem találkoztak – csak idős falusiakkal, akik nem tudtak elmenekülni, csecsemőiket szorongató anyákkal és gyerekekkel, akik túl fiatalok voltak ahhoz, hogy megértsék, mi történik. A harcos ethosztól felfűtött és a máshol felállított csapdák miatt bosszúra éhes Charlie század azonban módszeresen meggyilkolta őket.

Ernest Medina százados parancsnoksága alatt, William Calley hadnagy közvetlen utasítására a katonák közelről tüzet nyitottak a falusiak tömegére. Családokat tereltek csoportokba, majd kivégezték őket, néhányat gépfegyverrel, másokat gránátokkal és kézifegyverekkel. Egy ponton a hatékonyság növelése érdekében tucatnyi civilt egy öntözőárokba tereltek. Miközben a rémült gyerekek sikoltozó, vergődő tömegben simultak szüleikhez, testüket a nagy sebességű, acélköpenyes lövedékek szaggatták szét, míg az árok megtelt a vérvörös vízben lebegő holttestekkel. A túlélőkre lőttek, ahogy a halottak alól kimásztak.

A meggyilkoltak házait felgyújtották, a falut a füst és hamu poklává változtatva. Gránátokat dobtak a falu rögtönzött óvóhelyeire. Néhány áldozatot – köztük gyermeket tartó nőket – közelről szuronnyal szúrtak le; a síró csecsemőket ott szúrták le, ahol feküdtek. Legalább 20 vietnami nőt és lányt erőszakoltak meg, csoportosan erőszakoltak meg és kínoztak meg szexuálisan.

A módszeres mészárlás órákig tartott. Délben az amerikaiak nyugodtan ebédszünetet tartottak, majd újratöltötték fegyvereiket és folytatták az öldöklést.

2016-ban, egy Fulbright-ösztöndíjas látogatásom során Ho Si Minh-városban (Saigonban), ahol egy öthetes kurzust tartottam a vietnámi háború amerikai irodalmából, elutaztam a Mỹ Lai-i mészárlás helyszínére. Vendégprofesszorként a Ho Si Minh-városi Nyílt Egyetemen a hallgatók és az oktatók meleg fogadtatásban részesítettek.

De már eleget olvastam az országról ahhoz, hogy tudjam, a volt Saigonban érzett, nagyrészt Amerika-párti, megnyugtató hangulatot nem mindenhol éreztem. És véget akartam vetni annak, hogy csak elképzeljem azt a helyet, amelyről évek óta tanítottam.

Egy áprilisi hétköznapon egy 90 perces kora reggeli járattal repültem fel a part mentén Đà Nẵng városába, ahol az első amerikai tengerészgyalogos harci alakulatok partra szálltak a Vörös-tengerparton 1965 márciusában.

A Đà Nẵng-i repülőtérről fogadtam egy sofőrt, hogy 95 mérfölddel délebbre, a Sơn Mỹ környéki Mỹ Lai-i emlékhelyre vigyen, ahol magányosan, szinte teljes csendben töltöttem a napot. Sok fényképet készítettem, de a békés vidéki községben szinte az egyetlen szó, amit kiejtettem, a kapuban álló komor fiatal nő kérdésére adott válasz volt: „Melyik ország?” – „Egyesült Államok” – mondtam.

Nem volt könnyű kimondani ezeket a szavakat; szégyenérzetből haboztam. Sok amerikai érezhet most hasonló habozást a dél-iráni Minab városában található Shajareh Tayyebeh lányiskola gondatlan, borzalmas bombázása kapcsán, amely 175 diák és tanár életét követelte.

„A beavatkozás hülye szabályai akadályozzák a győzelmet” – mondja Pete Hegseth „hadügyminiszter”, aki a „maximális halálosságot, nem pedig a lagymatag törvényességet” szorgalmazza. A New York Times március 14-i cikkében Nicholas Kristof arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok eltávolodik a nemzetközi jog tiszteletétől egy olyan korszak felé, ahol „minden megengedett”.

Az igazság az, hogy ami Mỹ Laiban történt, az csak a maga tömeges mértékében volt szokatlan. A civilek megölésének felülről jövő toleranciájának kultúrája az egész vietnámi háború alatt létezett, és tagadhatatlanul létezik most is.

Ahogy belépünk talán a tömeges civil halálozások újabb korszakába (már több százezren haltak meg betegségekben és alultápláltságban Trump külföldi segélyezési források megszüntetése következtében), a Quảng Ngãi tartományban történt, gyakran elfeledett atrocitás újból jelentőségteljesnek tűnik.

forrás: People’s World

Antiimperializmus, Elemzés, Külföld, Történelem, háborús bűncselekmények, iráni háború, Trump, USA, Vietnám, vietnámi háború

FACEBOOK

HÍRLEVÉL

RSS | Atom

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2026 A MI IDŐNK.

Magazine WordPress Theme by themehall.com