Jamie Bright-ra emlékezünk
Jamie Bright ausztrál önkéntesként érkezett Rojava-ba, hogy támogassa a Népi Védelmi Egységeket (YPG) a terrorista csoportok elleni harcban.
Jamie Bright ausztrál önkéntesként érkezett Rojava-ba, hogy támogassa a Népi Védelmi Egységeket (YPG) a terrorista csoportok elleni harcban.
Törökország elítélte NATO szövetségesét, az Egyesült Államokat tegnap, miután amerikai csapatokat fényképeztek le, hogy a kurd milícia erői mellett harcolnak Szíriában.
A Szíriai Demokratikus Erők, köztük a Népi Védelmi Egységek és a Női Védelmi Egységek harcosai megindították offenzívájukat az Iszlám Állam „fővárosa”, Raqqa ellen.
Az 1916-os Sykes-Picot Egyezmény, amelyet az Első Világháború tetőpontján írtak, jelentős hatást gyakorolt a Közel-Keletre a huszadik században. És még ma is messzemenő következményei vannak, különösképp olyan népcsoportokra, mint a kurdok, akiket „kisebbségként” hagytak élni ellenséges nemzetállamok határain belül.
A hadművelet, melynek célja, hogy kiűzze az Iszlám Államot (SIS) a saját maga által kikiáltott fővárosából, Raqqa-ból, amelyre a világ már egy ideje vár, május 24-én indult el hivatalosan.
Rojda Felat a neve annak a női parancsnoknak, akit a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kineveztek Raqqa, az Iszlám Állam fővárosának elfoglalására.
A „Soha Többé Csendet” kampányt 2016. április 3-án indította a Szabad Média Egyesület (YRA) és Rojava-i újságírók csoportja, hogy megtörjék a nemzetközi közösség és média csendjét a török hadsereg törökországi kurd területeken (Bakur, Észak-Kurdisztán) elkövetett erőszakos cselekményeit illetően.
Újabb két civilt öltek meg a Török Fegyveres Erők katonái a Törökország és Rojava-Észak-Szíria közti határon.
A török hadsereg szombaton kurd állásokat bombázott Szíriában. Áldozatok nem voltak – erősítették meg kurd hivatalnokok.
Igen, minden igazságot látni, hallani és elmondani kell. Rózsák magvainak százait hintettük el ennek az országnak a talajába; bátor, erős és fiatal emberek százai estek el a kurd nép forradalmának különleges értékeiért.
„Mikor először jöttek emberek a házunkba, hogy megkérjék a családunkat, hogy vegyen részt a kommunákban, kövekkel dobáltam őket, csak hogy távol tartsam őket,” – nevet Bushea, egy fiatal nő Tirbespiye-ből, Rojava-ban.
A kurd Demokratikus Egységpárt (PYD) javaslatát egy észak-szíriai szövetségi régióra, tegnap a szíriai polgárháborúban harcoló minden fél elítélte.
A szíriai Kurd Demokratikus Egységpárt (PYD) reméli, hogy kikiálthat egy szövetségi régiót az ország északi részén – jelentették be tegnap a Hasakah tartományi Rmeilan városában tartott konferencián.
A kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) Általános Parancsnoksága közleményt adott ki, melyben azt állítják, hogy a török hadsereg megsértette a Szíriai Tűzszünetet.
10 kurd és török forradalmi szervezet bejelentette a Népi Forradalmi Egységmozgalom megalakulását.
Az AKP kormány totális háborús offenzívája Észak-Kurdisztán városai és falvai ellen 2015 július 24-e óta folyik erőszakos mészárlásokkal.