Elhunyt Martin McGuinness (Sinn Féin)
Martin McGuinness, a Sinn Féin vezetője és egykori első miniszterhelyettes március 21-én, rövid betegség után elhunyt.
Martin McGuinness, a Sinn Féin vezetője és egykori első miniszterhelyettes március 21-én, rövid betegség után elhunyt.
Az ír republikánusok tiltakoznak a rohadt brazil importhús miatt.
Írországban testvérpártunk, a Sinn Féin választásokra készülődik.
Összefogtak az észak-ír ellenzéki pártok, hogy a belfasti Legfelsőbb Bíróságon megvétózzák a júniusi Brexit szavazást.
Martina Anderson, az ír Sinn Féin EP képviselője tegnap felszólította az Európai Uniót, hogy tisztázza azokat a „mélyen aggasztó” jelentéseket, melyek szerint a partiőrség menekülthajókra lőtt a Földközi-tengeren.
Gerry Adams, a Sinn Féin elnöke közölte, hogy a 2017-es költségvetésnek a megélhetés költségeit kell csökkentenie, valamint elegendő befektetést nyújtania az állami szolgáltatások számára, nem pedig a adócsökkentést a gazdagoknak.
A Brexit után Gerry Adams, az ír Sinn Féin elnöke nyílt levelet tett közzé és küldött szét interneten támogatóinak.
Lendület az Ír Egység felé
Declan Kearney, a Sinn Féin országos elnökségi tagja a következőt mondta a nemzetközi, Szövetség a Megszorítások Ellen – az Európai Demokráciáért című konferencián.
Seán Crowe képviselő, a Sinn Féin külügyi szóvivője felszólította az ír kormányt, hogy biztosítsa, hogy humánus választ ad a menekültválságra és az Európai Tanácsi székét arra használja, hogy megakadályozza az egyezséget Törökországgal, amely megsérti a nemzetközi jogot.
Matt Carthy, a Sinn Féin Midlands North West-i EP képviselője figyelmeztette az ír farmereket, hogy súlyosan aggasztó az EU Egyesült Államokkal, Kanadával és a Mercosur országokkal kötendő kereskedelmi egyezményének potenciális negatív hatása a mezőgazdaságra.
Gerry Adams, a Sinn Féin elnöke közölte, hogy ennek a választásnak a legnagyobb tanulsága az ír politika átrendeződése, valamint a Sinn Féin, a függetlenek és más pártok tömeges előrehaladása.
Matt Carthy, a Sinn Féin Midlands North West-i parlamenti képviselője és az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának tagja a következőt nyilatkozta:
Martina Anderson, a Sinn Féin EP képviselője Cipruson nyilatkozott, és elítélte a brit légitámadásokat, amelyeket a Királyi Légierő (RAF) a ciprusi Akrotiri katonai bázisáról hajtanak végre.
Martina Anderson, a Sinn Féin üdvözölte az Európai Parlament szavazását, hogy menedékjogot biztosítsanak a kiszivárogtató Edward Snowdennek.
Útjának első napján számos találkozója volt, köztük Salvador Antonio Valdés Mesával, a kubai alelnökkel, és számos magas rangú miniszterrel a kormányból és a Nemzetgyűlés vezetőivel.