atin-Amerika utóbbi időben megfigyelhető markánsan baloldali fordulata óriási reményt ad a nemzetközi munkásmozgalomnak.
Különösképp, hogy a világ egyéb részein, köztük Európában tragikus jobbratolódás és a vele járó nyomor és elnyomás üti fel a fejét. Hazánkban már nem csak a kormányzat szélsőjobboldali, hanem a neoliberális „ellenzék” is szövetségre lép a náci Jobbikkal, ráadásul programjában is fasiszta hangokat üt meg (pl. határkerítés), és a vezetője is nyíltan jobboldali exfideszes polgármester volt, amelynek eredménye ismét tragikus kétharmados zakó lett. Ezen kamuellenzék árnyékkormányosdit próbál most játszani, de lényegében senki életén nem fognak tudni javítani, mert a céljuk az ellenzéki politikai szerep megtartása, nem pedig a kizsákmányoltak valódi érdekképviselete – egyáltalán a kizsákmányolt szót is tagadják.
Míg egy évtizede rendkívüli erővel törtek előre európai testvérpártjaink, a német Die Linke, a görög Sziriza, a szlovén Levica, a tőkés sajtó és politika munkájának és a jobboldali-tőkés lakájpolitikai pártokba és szervezetekbe pumpált tőkés milliárdok meghozták az eredményt: ezen pártok némileg visszaszorultak, ám szerencsére még mindig jelentős tényezők. Komoly sikereket ér el viszont a spanyol baloldal, amelynek kormányában kisebbségi koalíciós partnerként több testvérpártunk is szerepet kapott, és komoly eredményeket is mutathatnak fel a dolgozók szociális jólétének javulásában és a gazdagok megadóztatása terén.
A világon viszont ismét egy reakciós új Szent Szövetség van kibontakozóban, amely homofób, soviniszta, idegengyűlölő, rasszista, fasiszta és ultravallásos, amelyet nemzeti és konzervatív jelzőkbe csomagolnak. A spanyol szélsőjobbos Voxnak nem csak Trump, de az olasz Meloni és Orbán is üzent. Orbán propagandája Bident ócsárolja, mert tisztában van vele, hogy vélhetően Trump ismét elnök lesz, ráadásul politikai hatalma az elnöki szék elvesztésével megmarad, hiszen gazdasági hatalmából származó milliárdjai pillanatok alatt politikai tőkévé transzformálhatók. Az orbáni propaganda immár gőzerővel tolja – többek között az adóforintjainkból működő Alapjogokért Központon keresztül – a nemzetközi „konzervatív” erők összefogását. Ezek úgy beszélnek globalista elitről, hogy kiszolgálják a nyugati háborús törekvéseket, óriási pénzeket fizetnek be a NATO kasszájába, majd extra adókedvezményeket biztosítanak a Coca Colának.
A világ a kapitalista válság szülte energiaválság, megélhetési válság és ukrán-orosz háború miatt még veszélyesebb hely lett. Az Egyesült Államok által kezdett Új Hidegháború pedig konfliktust okozott Tajvanon is, majd feléledt a militarista versengés a koreai félszigeten is.
A jobboldal támadást intézett a kurdok ellen is, mikor Erdogan fasiszta rezsimje a Kurd Munkáspártra vagy annak vélt más kurd baloldali gerillaerőkre rontott az Iszlám Állam által korábban már megtépázott térségben és azon túl is.
Latin-Amerika baloldala azonban tartja magát.
Az már világos, hogy a hat évtizede tartó amerikai blokád ellenére Kuba nem fog sem megtörni, sem tönkremenni, akármilyen emberi és gazdasági katasztrófát okozott ez eddig a szocialista szigetnek.
A kőolajban gazdag Venezuela szintén kitart a XXI. századi szocializmus építése mellett, amelynek szintén óriási károkat okoznak a nyugati szankciók, puccskísérletek és felforgató akciók.
A bolíviai lítiumkészletek megkaparintásáért folytatott jobboldali katonai puccsista rezsim csak egy évig bírta, a szocialista erők ismét demokratikus választáson zavarták el a Jeanine Anez puccsista erőit.
Chile szintén baloldali lett, ami még akkor is óriási remény a munkások számára, ha az alkotmányozó folyamat különféle hibák miatt elbukott.
Óriási történelmi eredmény, hogy Kolumbia baloldali elnököt választott – történelme során először. Az egykori baloldali gerillából lett elnök már normalizálta a kapcsolatokat a szomszédos Venezuelával, majd megkezdődtek a béketárgyalások azon baloldali gerillákkal, akik már évtizedek óta békét akarnak az országban.
Peru szintén baloldali elnököt választott, leváltva a korábbi jobboldali ámokfutást.
És itt van Brazília, ahol sokáig a Munkáspárt volt hatalmon, majd koholt korrupciós vádakkal megpróbálták félreállítani Luiz Ignacio da Silva, becenevén Lula elnököt, valamint Dilma Rousseffet, akiket törvényellenesen Jair Bolsonaro szélsőjobboldali elnök követett, aki nem restellte méltatni többek között Adolf Hitlert is. Bolsonaro uralma nem csak a brazil nép, de az egész világ számára katasztrófa. A szélsőjobboldali konteóhívőkhöz hasonlóan vírusszkeptikus álláspontot vett fel – akárcsak Donald Trump – majd csodálkozott, hogy a brazilok százezrével halnak meg a betegségben, akárcsak olyan szélsőjobboldali vezetők által kormányzott országokban, mint az USA (Trump), India (Modi) vagy Magyarország (Orbán). Az elhibázott járványkezelés 687 ezer brazil életébe került. Nem is beszélve a borzalmas szociális helyzetről, amit maga után hagyott. A legnagyobb emberiség elleni bűncselekménye mégis az volt, hogy elnöksége idején nem csak felgyorsultak az amazóniai erőirtások, de annak illegális formái felett is egyszerűen szemet hunytak, sőt, erőszakos cselekmények történtek a földvédőkkel, természetvédőkkel és őslakosokkal szemben is. A MI IDŐNK kb. 100 cikkben foglalkozott a szélsőjobboldali elnök ocsmányságaival. A társadalmat – mint minden jobboldali elnök – szélsőségesen polarizálta, amely egyenesen politikai okokból elkövetett erőszakos és gyilkos bűncselekményeket szült.
A brazil munkáspárti Lula megnyerte az elnökválasztás első fordulóját, és vélhetően a másodikat is meg fogja, bár a közvélemény-kutatások sokkal nagyobb baloldali győzelmet jósoltak az első megmérettetésre. Azzal, hogy Latin-Amerika rendkívül fontos országai baloldaliakká váltak, óriási reményt ad a nemzetközi munkásmozgalomnak, különösképp az előbb felsorolt kapitalista válságtünetek és a formálódó Szent Szövetség tükrében. Félő, hogy geopolitikailag a közelségünkben tartózkodó államok, nemzetek, közösségek inkább a barbárságra hajlamosabbak, mint a szocializmusra.