Az Iszlám Állam küzd, hogy megtartsa iraki és szíriai pozícióit
Az Iszlám Állam óriási offenzívákkal néz szemben iraki és szíriai erődjeiben, ahogy a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elérte Manbij városát.
Az Iszlám Állam óriási offenzívákkal néz szemben iraki és szíriai erődjeiben, ahogy a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elérte Manbij városát.
Megerősítették, hogy a kurdok Iszlám Állam elleni ellenállásához csatlakozó, két internacionalista harcos esett el Rojava-ban, Szíriában.
A hadművelet, melynek célja, hogy kiűzze az Iszlám Államot (SIS) a saját maga által kikiáltott fővárosából, Raqqa-ból, amelyre a világ már egy ideje vár, május 24-én indult el hivatalosan.
Rojda Felat a neve annak a női parancsnoknak, akit a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kineveztek Raqqa, az Iszlám Állam fővárosának elfoglalására.
Az orosz pilóta fasiszta gyilkosa elkerülheti a kiadatást – közölték tegnap török bírósági források.
Az Európai Baloldal elítéli a brüsszeli terrorcselekményt. Ugyanakkor elítéljük azt az európai agresszív politikát, amelynek egyenes következményei az ilyen jellegű terrorcselekmények.
Efkan Ala török belügyminiszter az isztambuli öngyilkos merénylőt török nemzetiségűként azonosította, aki feltehetőleg az Iszlám Állam fegyverese.
Az Iszlám állam fegyveresei majdnem 20 vegyi-tartalmú rakétával támadták meg Szindzsár városát csütörtökön, és legalább tízzel pénteken, megsebesítve több mint 100 civilt és pesmerga harcost – közölte egy önkéntes orvos a Free Burma Rangers csoporttól, aki szemtanúja volt a támadásoknak.
Az Iszlám Állam megostromolta a líbiai biztonsági erők főhadiszállását Sabratha nyugati városában és lefejezett egy tucat tisztet.
A „Hatalmat a népnek” csak úgy kerülhet gyakorlatba, amikor a társadalmi elit hatalmát szétosztják a nép között.
― Murray Bookchin, Post-Scarcity Anarchism
Szombaton a török hadsereg ágyúzni kezdte a Népi Védelmi Egységek (YPG) szíriai állásait. A katonai akció ugyanaznap történt, amikor Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter közölte egy török újsággal, hogy Szaúd-Arábia harci repülőket küld a törökországi Incirlik légibázisra.
KOBANE, ROJAVA, Szíria (2016. február 13.) – Február 12-én, napközben a Jarabulus-tól délre elhelyezkedő, elfoglalt pozícióikból továbbra is nehéz fegyverekkel támadják az Iszlám Állam terrorista csoport tagjai a Kobané-tól dél-nyugatra elhelyezkedő, civilek által lakott falvakat; a támadásban egy civil halt meg, további részletes információ a következő közleményekben várható.
Az al-Kaidához köthető rivális frakciók csaptak össze egymással tegnap Zindzsibár déli városában, miután múlt csütörtökön Jalal Baliedy-t, a fegyveresek egyik vezetőjét és három másik terroristát megöltek egy amerikai drone-támadásban.
HASAKAH, ROJAVA, Szíria (2016. február 4.) – Február 3-án Hasakah várostól dél-keletre a Népi Védelmi Egységek (YPG) harcosai offenzívát indítottak az Iszlám Állam terrorista csoportja által elfoglalt állások ellen.
Aleppo, ROJAVA, Szíria (2016. február 1.) – Január 31-én az aleppo-i Mashbah körzetben a Népi Védelmi Egységek (YPG) harcosai együtt a Női Védelmi Egységekkel (YPJ) támadó hadműveletet hajtottak végre az Al-Nusra és az Ahrar Al-Sham terroristái által elfoglalt állások ellen – itt a Védelmi Egységek sikeresen megsemmisítették az ostromlott ellenség két hadműveleti állását.
Szíria, Rojava, Aleppo (2016. január 31.) — Az Al-Nusra és az Ahrar Al-Sham terrorista elemei január 30-án folytatták a támadást Aleppo városának északi részén a két csoport kombinált egységeivel, amelyet a Sheikh Maqsud körzet aknavetős támadásával támogattak.