Gregor Gysi: Görögország kilépése az Euró övezetből megosztaná Európát
A Görögországgal kapcsolatos vitákkal és fejleményekkel kapcsolatban Gregor Gysi, az Európai Baloldali Párt elnöke nyilatkozta:
A Görögországgal kapcsolatos vitákkal és fejleményekkel kapcsolatban Gregor Gysi, az Európai Baloldali Párt elnöke nyilatkozta:
Gregor Gysi, az Európai Baloldali Párt elnöke a Portugáliára kirótt IMF hitel visszafizetéséről:
A guyanai ellenzék arra figyelmeztetett a Köztársasági Napi üzenetében, hogy az ország diktatúra felé halad.
A jelenlegi rezsim szégyene és bűne, hogy miközben milliárdokért folytatják a „Magyarország Erősödik” propagandát és a kommunisták elleni hisztériakeltést, a gyermekintenzív ellátás elégtelen.
Bokros Lajos nyílt levelében ismét az ellenzék megosztására törekszik, miközben összefogásról beszél.
Az Európai Baloldal tiltakozik, hogy ismét óriási pénzeket dobnak ki az ablakon, ráadásul borzalmas célokra.
Rupert Jones tábornok, az Iszlám Állam ellenes koalíció helyettes parancsnoka közölte, hogy legnagyobb valószínűség szerint a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fogják bevenni Raqqát, nem pedig a törökök által vezetett frakciók, amelyek megrekedtek al-Bab-nál.
A három éve alakult spanyol baloldali párt II. kongresszusát február 11-12-én tartották a madridi Vistalegre csarnokban, amelyen mintegy 9.000 aktivista volt jelen.
Több ezer kolumbiai kommunista érte el a demobilizációs zónát a tavalyi történelmi békeszerződésnek köszönhetően – jelentették a vizsgálók szombaton.
Győzelmet ünnepeltek az amerikai szakszervezetek szerdán, miután Andrew Puzder munkaügyi miniszterjelölt visszavonta jelöltségét.
A Boeing dél-karolinai üzemének munkásai elutasították szerdán a szakszervezeti képviseletet, miután a cég masszív propagandakampányt folytatott a vállalatnál.
A robotika és a mesterséges intelligencia törvényes és etikai kérdéseket is felvet. Az Európai Parlament képviselői megvitatták a használatuk szabályozását, beleértve egy különálló törvényi álláspontot a robotokra.
Az Iraki Kommunista párt elítélte a bagdadi demonstrálók elleni rendőrtámadást, amely során három tüntető és két rendőr meghalt.
Az Európai Baloldal teljes mértékben megérti a Párbeszéd Magyarországért bejelentését az előválasztásokból való kiszállásával kapcsolatban.
A török hadsereg ismét a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) állásait támadja Manbij-tól nyugatra, észak-Szíriában. A török erők megbombázták az SDF által tartott Arima és Kawlaki városait.
Legalább 15 ezer ember gyűlt össze február 11-én Strasbourgban, hogy szabadságot követeljen a bebörtönzött kurd vezetőnek, Abdullah Öcalannak, 4 nappal elrablásának 18. évfordulója előtt.