Gregor Gysi felkérte Junckert, hogy az Európai Bizottság vegye meg a Lukács Archívumot
Az alábbiakban Gregor Gysi, az Európai Baloldali Párt (EBP) elnökének levelét közöljük, amelyet a Lukács Archívum ügyében írt Jean-Claude Junckernek.
Az alábbiakban Gregor Gysi, az Európai Baloldali Párt (EBP) elnökének levelét közöljük, amelyet a Lukács Archívum ügyében írt Jean-Claude Junckernek.
Az amerikai hadsereg egy ismeretlen parancsnoka megelégelte, hogy a hadiszálláson sok kemény rockzenét hallgatnak a katonák, ezért parancsban tiltott be öt együttest.
Ezerszer hallottuk és kívülről ismerjük a 16 tonna című munkásmozgalmi dalt, amely hazánkban is méltán népszerű, ráadásul még számos punkzenekar mellett a Republic is átdolgozta. De miért 16 tonna szén?
George Lucas a Star Wars univerzumának megteremtése közben tudatosan törekedett arra, hogy az némileg saját világunkra is emlékeztessen.
1957-ben járunk, a film bevezetője szerint a hidegháború tetőfokán.
Figyelem! Az alábbi cikkünk spoliereket tartalmazhat azok számára, akik még nem látták az új Star Wars filmet, a Zsivány Egyest.
Minden egyes filmkészítő óriási nyomásnak lehet kitéve, ha rábízzák a Star Wars sztori valamelyik darabjának akármelyik feladatát.
A filmajánló rovatunk nem először kapja a Film(nem)ajánló becenevet, tekintve, hogy ismét egy rossz amerikai, katonai propagandafilmről van szó. (Az előző a Zöldsapkások volt).
Na, ne csináljunk már úgy, mintha a sajtószabadság a Népszabadság bezárásával szűnt volna meg Magyarországon!
Megjelent a kommunista Prophets of Rage zenekar videóklippje.
Moldova György író az Európai Baloldal pécsi író-olvasó találkozóján beszélt legújabb könyvéről és persze sok más témáról is.
Moldova György író az Európai Baloldal szervezésében szeptemberben Pécsre látogat, hogy készülő, új könyvéhez gyűjtsön anyagot a nyugdíjasok, különösképp a nyugdíjas bányászok körében.
Hazánk egyik legnépszerűbb írója könyvet ír a nyugdíjasokról.
Kurdisztánban az emberi méltóságnak és a vallásszabadság tiszteletének lehettünk szemtanúi, amikor kurd baloldali gerillák helyreállították az Iszlám Állam által levert templomkeresztet.
Kurd tisztviselők, harcosok és aktivisták kritizálták a nyugati médiát amiatt, ahogy az Iszlám Állam elleni harcban elesett Asya Ramazan Antar-t, a Női Védelmi Egységek mártírját, háborús nevén Viyan Antar-t ábrázolták.
Itt az ideje, hogy ellensúlyozzuk a Fidesz-rezsim embertelen, hazug, göbbelsi propagandáját, és megjelenhessen az utcákon a normális emberek véleménye is.