A török hadsereg a kurd farmereket zaklatja az iraki határon
Törökországot azzal vádolják, hogy megfélemlítik és vallatják a kurd falusiakat az iraki határvidéken.
Törökországot azzal vádolják, hogy megfélemlítik és vallatják a kurd falusiakat az iraki határvidéken.
Musa Orhan török katona pere tegnap megkezdődött Siir városában, akit Ipek Er, egy kurd tizenéves többszörös megerőszakolásával vádolnak.
Örményország háborús bűncselekmény elkövetésével vádolja Azerbajdzsánt, miután az azeri erők a jelentések szerint tegnap megtámadtak a főként örmények lakta Hegyi-Karabah kórházát.
Négy észak-szíriai civil halt meg, miután a török hadsereg határsértés közben elkapta, majd egy elaknásított területre vezette őket.
Sevin Coskun, testvérpártunk, a Népi Demokratikus Párt (HDP) parlamenti képviselője egy parlamenti sajtókonferencián közölte, hogy július-augusztus-szeptemberben 130 újságírót fogtak perbe.
Számos nemzet hőse vesz részt a Cenga Heftanin* körüli ellenállásban.
A Törökországi Kommunista Párt – Marxista-Leninista (TKP/MP) bejelentette, hogy a TIKKO (Törökországi Munkás és Paraszt Felszabadító Hadsereg) két gerillája halt mártírhalált október 1. és 4. Dersim tartomány Ovacik körzetében.
Ahogy nő a törökök által támogatott szíriai zsoldosok száma Azerbajdzsánban, a Szíriai Emberi Jogi Megfigyelők (SOHR) szervezet 26 szíriai fegyverest dokumentált, akik csak az elmúlt 48 órában haltak meg az Örményország elleni háborúban az azeriek oldalán.
Az Egyesült Baloldal / Északi Zöldek (GUE/NGL) EP frakció az elmúlt hetekben már figyemeztetett Törökország Ciprus körüli provokatív tevékenységeire.
Újságíró szervezetek tüntettek Törökország ellen, mivel négy munkatársukat is letartóztatták, akik „felfedték a valóságot.”
A Világbéke Tanács az Örményország és Azerbajdzsán közti harcok második napján azonnali tűzszünetet javasol.
Múlt pénteken a török kormány az ellenzéki Népi Demokratikus Párt (HDP) 82 tagja ellen adott ki letartóztatási parancsot, köztük Kars város polgármestere, egykori parlamenti képviselők és pártvezetők ellen.
Szíria azzal vádolja Törökországot, hogy az egész Közel-Keleten „a terror egyik legfőbb támogatója”.
A török hatóságok 82 ember ellen adtak ki letartóztatási parancsot, köztük egy polgármester ellen a kurd tüntetések miatt, amelyek Kobane ISIS általi elfoglalásának hatodik évfordulóján robbantak ki.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetét azzal vádolják, hogy a tétlensége miatt bűnrészes a Törökország által elkövetett háborús bűncselekményekben, beleértve a kínzást, nemi erőszakot és statáriális gyilkosságokat észak-Szíriában.
A törökországi forradalmi erők nemzetközi támogatást várnak, miután az állam hétfőn este ismét a politikai ellenzék elhallgatását tűzte napirendre legalább 14 isztambuli és diyarbakiri letartóztatással.