Hajós András Kádár után Aczél Györgybe is belelép
Hajós András pár napja Kádár János rendszerét hasonlította a Fideszéhez, de a történetnek még nincs vége.
Hajós András pár napja Kádár János rendszerét hasonlította a Fideszéhez, de a történetnek még nincs vége.
A Népi Védelmi Egységek (YPG) vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) folytatják előrenyomulásukat az Iszlám Állam de facto fővárosában, Raqqában, amelyet nagyrészt már ellenőriznek.
A kommunista és munkáspártok világszerte elítélték a legújabb kezdeményezést, hogy egyenlőséget vonjanak a kommunizmus és a nácizmus között.
Meghallgattuk az ír Cranberries zenekar legújabb lemezét… borzalmas csalódás.
A kormányzati propaganda egyik kulcsfontosságú eleme, hogy a kormány és Magyarország közé egyenlőségjelet tesznek.
Moldova György népszerű író a nyugdíjasokról szóló Kegyelemkenyér című könyve második kötetét mutatja be.
Életének 99. évében elhunyt Szikra Sándor, Ságvári Endre harcostársa; pártunk, az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 tagja; a MEASZ tiszteletbeli elnöke.
Hajós András augusztus 20-án nyilatkozott az azonnali.hu-nak. Bár ne tette volna.
Legalább 71 ember meghalt tegnap a szaúdiak által vezetett erők légi támadásainak sorozatában Jemenben – jelentette a Saba hírügynökség.
Donald Trump máris megfordult a nyerhetetlen afganisztáni háborúból kivezető úton, amelyen a kampánya során megígérte, hogy kivonja az amerikai katonákat.
A Youtube amerikai videómegosztó oldal augusztus 23-án törölte a kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) YouTube profilját, mivel megsértette az oldal szabályzatát.
Iránnak csupán 5 napra van szüksége, hogy urániumot fegyverkész állapotra dúsítson – figyelmeztetett tegnap Ali Akbar Salehi, Teherán atomenergia ügyi vezetője.
Radical Eyes címmel videóklippel jelentkezett az amerikai Prophets of Rage zenekar.
A dél-koreai háborús játékok első napja incidens nélkül telt.
Több ország naszádjai és repülőgépei keresik azt a 10 amerikai tengerészt, akik akkor tűntek el, amikor a USS John McCain Szingapút mellett ütközött egy olajtankerrel.