Több millió brit tölti a karácsonyt dickensi körülmények között
Milliók töltik a negyedik karácsonyukat „dickensi körülmények” között az energiaszegénység miatt – derült ki egy lesújtó jelentésből ma.
Milliók töltik a negyedik karácsonyukat „dickensi körülmények” között az energiaszegénység miatt – derült ki egy lesújtó jelentésből ma.
Emberek millióinak fog ismét emelkedni a háztartási energiaszámlája ezen a télen, miután az Ofgem szabályozó hatóság bejelentette az új „árplafont” a héten.
A MI IDŐNK értesülései szerint a már elkezdődött a kormány újabb megszorító őrületének következő fejezete – az állami dolgozók és diákok megfagyasztása.
Egyre több a fagyhalál Németországban
Bár még komolyabb fagyokat és havazást nem tapasztaltunk hazánkban, november végéig már 22 honfitársunk halt meg a hideg miatt.
Tavaly több mint 50 ezer télhez köthető haláleset történt Angliában és Wales-ben, amely a legnagyobb szám a 70-es évek óta.
Szeptember óta eddig 13 embertársunk fagyott meg.
Már szeptemberben halálra fagyott a következő tél első áldozata.
Tavaly ősztől március közepéig 192 ember fagyott halálra az MSZF adatai szerint.
A kormány elkésett a „téli rezsicsökkentéssel”, hiszen ezen a télen legalább 185 embertársunk halt meg szörnyű körülmények között a hideg miatt.
Bár a mostani tél még nem ért véget, ismét százas nagyságrendű honfitársunk lelte halálát kihűlés miatt.
Ezen a télen már több mint 80 ember fagyott halálra.
Az Európai Baloldal elfogadhatatlannak tartja a sajtóban megjelent 20 milliárd forint értékű tankelhárító-rakéta vásárlást.
Magyarország „jobban teljesít”, valamint „erős és büszke ország”. A kormány pedig „senkit nem hagy az árok szélén.”