Ismét Oroszországot provokálja a NATO
Oroszország a „NATO provokációk” leállítását követeli, miután brit és amerikai hadihajók vonultak fel a Barents-tengeren, a hidegháború vége óta először.
Oroszország a „NATO provokációk” leállítását követeli, miután brit és amerikai hadihajók vonultak fel a Barents-tengeren, a hidegháború vége óta először.
Vlagyimir Putyin 2024-ben is indulhat az elnökválasztáson, ha az ország az alkotmánymódosítás mellett szavaz.
Az Európai Unió védelmi miniszterei a zágrábi ülésükön egyetértettek, hogy növeljék a „katonai mobilitást” és erősítsék a blokk képességét, hogy koordinált katonai erőket telepítsenek gyorsan a Földközi-tengertől Észak-Afrikába.
A határzóna, ahol Törökország és Szíria érintkezik egymással, az Ottomán birodalom első világháború utáni széthullásának terméke.
Miután Idlibben súlyosbodnak a feszültségek, Recep Tayyip Erdogan török elnök Moszkvába fog utazni, hogy március 5-én Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyaljon.
Korábban hadgyakorlatnak becézték a hasonló provokációkat, most nyíltan kimondják, hogy Oroszország elleni „katonai erő demonstrálásáról” van szó.
Oroszország „nemzetközi banditáknak” bélyegezte a dél-kelet-szíriai olajmezőket szombaton elfoglaló amerikai csapatokat.
Az orosz kommunisták 13 széket nyertek a moszkvai várostanácsi választáson a hétvégén, miközben széleskörű tüntetések kezdődtek az ellen, hogy számos ellenzéki pártot eltiltottak az indulástól.
Azt mindenki tudja, hogy léteznek úgy nevezett pénzintézetek, amelyek történelmi nevén banknak szólítandók.
Vlagyimir Putyin ígéretei az életszínvonal növelésére és az oroszországi nyomor elleni harcra csupán „fél intézkedések”, amelyek még a saját kormányának szociális megszorításait sem kezelik.
Peking kritizálta azt az amerikai jelentést, amely azzal vádolja Kínát és Oroszországot, hogy megpróbálják militarizálni a világűrt, amelyet Donald Trump elnök a globális rakétavédelmi tervének igazolására használ ki.
Oroszország bejelentette, hogy kilép a Közép-hatótávolságú Nukleáris Erők Egyezményből (INF), miután egy nappal előtte az Egyesült Államok vonult ki.
Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztetett, hogy nő a nukleáris háború veszélye, mondván „ez a civilizáció és akár az egész bolygó pusztulásához vezetne.”
Ukrajna 3,9 milliárd dollár hitelt kapott a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), amely cserébe „reformokat” vár.
Az űrhajósok és a tudósok egyetértenek, hogy hamarosan képesek leszünk a Marsra utazni.
Oroszország tegnap azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy humanitárius válságot teremtettek a szíriai Rukban menekülttáborban, amelyet a „második világháborús koncentrációs táborokhoz” hasonlítottak.