Csakazértis bérharc!
Az Európai Baloldal tiltakozik Balog Zoltán miniszter szavai miatt, mely szerint az egészségügyben nem „bérharcra”, hanem „partnerségre” van szükség.
Az Európai Baloldal tiltakozik Balog Zoltán miniszter szavai miatt, mely szerint az egészségügyben nem „bérharcra”, hanem „partnerségre” van szükség.
Az Iszlám Állam három fronton vonul vissza Szíriában, Franciaország pedig elismerte, hogy szárazföldi csapatai harcolnak az országban.
A belgiumi nyugtalanság folytatódik, miután a Michel-kormány új „munkaügyi reformot” javasolt, amely megnyirbálja a munkások jogait a hosszabb munkaórák és a magasabb nyugdíj-korhatár törvényesítésével.
Rojda Felat a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd női parancsnoka, aki Raqqa felszabadítását vezényli az Iszlám Állam alóli felszabadítása során. A Binevs lapnak nyilatkozott az SDF-ről és a nők szerepéről az ISIS elleni harcban.
Amíg Magyarországon keveset vagy inkább semmit nem értenek a baloldali összefogáshoz és dunaújvárososdit játszanak, addig Spanyolországban – egy civilizáltabb ellenzékkel bíró országban – kicsit máshogy működnek a dolgok.
Nagy-Majdon József
Polgármester úr részére
Az elmúlt napokban ország-világ tudomására jutott, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tudtával és beleegyezésével fizettek ki 837 millió forint uniós támogatást egy olyan bátonyterenyei beruházásra, amely el sem készült.
Legalább 24 embert öltek meg India Uttar Pradesh államában, amikor tűzharc tört ki, amikor a rendőrség megpróbált felszámolni egy több ezer fős tiltakozó tábort.
Az állami rendőrség közölte, hogy több mint 100 ember, köztük 23 rendőr sebesült meg Mathura-ban, és 370 embert tartóztattak le.
Két rendőrtiszt is életét vesztette, amikor lelőtték őket a fák közé rejtőzött fegyveresek.
A „Nők a Demokráciáért” több ezer tagja demonstrált Dilma Rousseff brazil elnök mellett csütörtökön, valamint elítélték a „lágy puccsot”.
A „Puccsisták nem jutnak át” jelszó alatt 5000 nő vonult fel Rio de Janiero-ban Michel Temer elnök ideiglenes kormánya ellen.
Temer, a Brazil Demokratikus Mozgalom Párt (PMDB )vezetője és Rousseff koalíciójának korábbi alelnöke múlt hónapban ragadta magához a hatalmat.
A szíriai kurd milícia harcosai a török határ közelében fekvő Manbij közelében harcolnak az Iszlám Állam terroristáivel.
Az amerikaiak által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) – amelynek gerincét a kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) alkotják – elfoglalták az Umm al-Saraj hegységet, amelyről délről láthatnak Manbij-ra.
A neoliberális munkatörvényi reformtörvénnyel, a nyugdíjazási korral és a megszorító költségvetési megnyirbálásokkal szembeni francia és belga munkássztrájkok kapcsán Gabi Zimmer, az Egyesült Baloldal/Északi Zöldek EP frakció elnöke kifejezte a csoport szolidaritását az utcákon, a szakszervezetekben, mozgalmakban és politikai pártokban részt vevő emberek iránt.
120 ezer nyugat-franciaországi otthon maradt áram nélkül tegnap, amikor az ország 19 atomerőművéből 16-ban sztrájkoltak.
Az Iszlám Állam óriási offenzívákkal néz szemben iraki és szíriai erődjeiben, ahogy a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elérte Manbij városát.
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) újonnan elindított offenzívája, melynek célja, kiűzni az Iszlám Államot (Daesh, ISIS) az önjelölt fővárosából, Raqaa-ból, talán a legszorosabb együttműködést jelenti az USA és Rojava fegyveres erői közt, amely felveti a kérdést: egy ilyen fejlemény jó, rossz vagy egyik sem?
Megerősítették, hogy a kurdok Iszlám Állam elleni ellenállásához csatlakozó, két internacionalista harcos esett el Rojava-ban, Szíriában.
Olajtartályhajók vesztegelnek Marseille kikötőjében, mivel a kormány felvállalta a sztrájk újabb fordulóját a szállítási szektorban.
Jamie Bright ausztrál önkéntesként érkezett Rojava-ba, hogy támogassa a Népi Védelmi Egységeket (YPG) a terrorista csoportok elleni harcban.