Elemzés
Nyári Zsolt: Emberkereskedelem, avagy “Munkaerő kölcsönzés” Magyarországon – I. rész
Cikksorozatomnak nem célja a hazai multinacionális nagyvállalatok haragjának kivívása. Sőt, még csak nem is a munkaerő kölcsönző cégek haragjának a kiváltása. Sokkal inkább nevezném, úgynevezett munkavállalói felvilágosításnak.
Elméletben: A hitelezés
Napjaink legégetőbb problémája a bankok brutális garázdálkodása, mely során kisemberek tömegeit verik át többek között a diákhitelekkel és a devizahitellel. A MI IDŐNKben ezért a kölcsöntőke elméletével foglalkozunk, hogy minél többen megértsék a kapitalista rendszer működését.
Itt a fasiszta Harmadik (média)Birodalom
A kapitalizmus restaurációjába honfitársaink tízezrei haltak bele közvetlenül (megfagytak, éhen haltak, öngyilkosok lettek, egészségügyi problémák miatt elhunytak, stb…), és még többen áttételesen.
Seriff-rendszer Miskolcon – megint csak tünetkezelés
A 25 éve milliókat nyomorba döntő kapitalizmus magával hozta a brutális bűnözési hullámot is.
Szellemi megszállás
Ha valaki néhány évvel ezelőtt azt jósolta volna, hogy hazánk felszabadulásának 70. évfordulójával kapcsolatban a Népszabadság vezető publicisztikában győzködi majd olvasóit a nyugati hatalmak aktuálisan érvényes antikommunista és oroszellenes ideológiai elvárásának helyességéről, talán nem lepődtek volna meg rajta.
Felszabadulás napja gyalázás a Népszabadságban: Válasz Révész Sándornak
Három nappal április 4-e után Révész Sándor még mindig temetni akarja az idősebb generáció felszabadulásának napját.
Raúl Zibechi: Szisztematikus káosz Dél-Amerikában
Megkísérlem megérteni a coyunturát (kapcsolatot), amelyen Dél-Amerika keresztülhalad, ahogy a régió belép abba a szisztematikus káoszba, amely átszeli a világot.
Zapatisták és szisztematikus egyenlőtlenség Mexikóban
A hidegháború utáni éra bővelkedik a felkelések és az államközi konfliktusok példáiban, amelyekben elmosódik a határ a katonai erők, a milíciák, lázadó csoportok, gerillák és civilek között, teljesen megnehezítve a politikatudósok és biztonsági elemzők dolgát.
25 éve vonultak ki a szovjet csapatok – sajnos
1945-ben hazánkat felszabadította a Vörös Hadsereg. Ez olyan történelmi tény, amelyet ma már az állítólagos „baloldalon” is ciki kimondani. Ez 25 év nyomorkapitalizmus agymosása.
Buharin: Anarchista vagy Kommunista rend
Vannak emberek, akik magukat anarchistáknak hívják, úgymond olyan rend hívei, amelyben nincs kormány.
Görög “kommunisták” tüntetnek kommunisták ellen
Ezres nagyságrendű ember tüntetett Görögországban a Syriza kormánya ellen.
Vége a Fidesz kétharmadnak! És akkor mi van???
Az ellenzék örömmámorban úszik, mivel Kész Zoltán megnyerte a veszprémi választást. És ettől mi változik?
Noam Chomsky: Az Irán/kontra eltitkolás
Az Irán/kontra történet fő elemei jól ismertek voltak jóval az 1986-os feltárásuk előtt, kivéve egy tényt: hogy a fegyvereladások Iránnak Izraelen keresztül és az Ollie North fehérházi irodájából irányított, illegális kontra háború összefüggtek.
Noam Chomsky: Kelet-Európa kilátásai
Kelet-Európában, az eseményekben figyelemre méltó volt, hogy a birodalmi hatalom egyszerűen kivonult.