6,3 milliárd font értékű fegyvert licenszeltek a britek a jemeni háborúba
A Whitehall 6,3 milliárd brit font értékű fegyvert licenszelt a szaúdiak vezette erőknek a jemeni háború első négy évében.
A Whitehall 6,3 milliárd brit font értékű fegyvert licenszelt a szaúdiak vezette erőknek a jemeni háború első négy évében.
A lakott területeken robbantással elkövetett erőszak 10 áldozata közül 9-en civilek – derül ki egy lesújtó jelentésből.
Franciaországban a CGT szakszervezet dokkmunkásai megtagadták az iszlamofasiszta szaúdi rezsimnek szánt francia fegyverszállítmányok berakodását.
Az egyik legnagyobb fegyvergyártó került a befektetők össztüze alá, mivel olyan bizarr kijelentést tett, hogy a brit bombák békét hoznak Jemenben, amely része annak az elkeseredett próbálkozásnak, hogy igazolják a szaúdiak felfegyverzését.
Egy Cambridge nagyságú jemeni városnak pusztán órái voltak, hogy evakuálják, mielőtt a szaúdi harci repülők lebombázták – hangzott el ma egy londoni bíróságon.
Szomáliában az Egyesült Államok légitámadásai során idén 14 civilt öltek meg és nyolcat megsebesítettek – áll egy új jelentésben, amely Washingtont háborús bűncselekmények elkövetésével vádolja.
A szaúd-arábiai koalíció újabb bombatámadásokat indított Jemen fővárosa, Szanaa ellen a hétvégén.
Az amerikai szenátorok lesújtottak Donald Trump amerikai elnökre, mivel úgy szavaztak, hogy megvonják a támogatást a Jement bombázó szaúdiaktól.
A becslések szerint 85 ezer 5 év alatti gyermek halt meg alultápláltság miatt Jemenben, ahogy a bombázások fokozódnak a több mint három éve tartó háború során.
Jemen lakosságának a fele szembesül „éhezés előtti körülményekkel” – figyelmeztetett ma az ENSZ, miközben a háború tépázta ország humanitárius katasztrófája egyre csak mélyül.
Egy Európai parlamenti megszövegezést fogadtak el, mely szerint mindkét félre nyomást kell gyakorolni, hogy vessenek véget a jemeni háborúnak, és le kell állítani az EU tagállamokat, hogy fegyvereket adjanak el a Szaúd-Arábia által vezetett koalíciónak.
Szaúdi tisztviselők elismerték, hogy „hibáztak”, amikor több mint 40 gyermeket öltek meg egy jemeni légicsapás során múlt hónapban és felelősségre vonást ígértek.
Az előzetes jelentések szerint 43 civilt, többségében 10 év alatti gyermekeket ölt meg egy szaúdi légitámadás Jemenben.
Több tucat civilt, főképp gyermekeket bombázott le a szaúdiak által vezetett koalíciós légitámadás, amely egy buszt célzott meg, amely egy piacon haladt át észak-Jemenben.
A szaúdiak által támogatott haderő nyugat-jemeni offenzívája katasztrófával végződött, a huszi lázadók járműveket semmisítettek meg és menekülő katonák fegyvereit zsákmányolták.
Több mint 800 gyermeket – köztük 11 éveseket is –soroztak be csak 2017-ben, a jemeni katasztrofális konfliktusban – közölte kedden az ENSZ.