A Jobbik nekiment az Országos Roma Önkormányzatnak
A Jobbik mindent megtesz a hazai cigányság ellehetetlenítéséért. Még az ORÖ-nak is nekimentek, amelynek ténykedése szintén hagy némi kívánni valót maga után.
A Jobbik mindent megtesz a hazai cigányság ellehetetlenítéséért. Még az ORÖ-nak is nekimentek, amelynek ténykedése szintén hagy némi kívánni valót maga után.
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) tegnap elítélte az orvosi létesítményük ellen legutóbbi támadást, amely négy embert ölt meg Jemenben.
Megjelent 1941 augusztusában a Népi Felszabadító Partizán Egységek Általános Főhadiszállásának Közlönyében. Augusztusban, szeptemberben és október első felében nyomtatták föld alatt, Belgrádban.
Heroin függőség
KOBANE, ROJAVA, Szíria (2015. január 10.) – Az Iszlám Állam terrorista csoportjának irányító központját, amelyet improvizált robbanó eszközök (IED) előállítására használta, felfedezték a Szíriai Demokratikus Erők harcosai a dél-Kobane felszabadításának hadműveleti felderítő fázisa során, az Eufrátesz nyugati partján, Kobane régió Tishreen körzetében.
A pénz hatalom! A kormány nem képes fenntartani hatalmát, mivel a szegény többség kizsákmányolása során elveszti támogatását. Márpedig a kizsákmányolásra szerződtették őket azok az üzleti körök, akik befizették őket a parlamentbe.
Ideje lerántani a leplet a rendszerváltás utáni tőkés pártok egyik taktikájáról: bűnbak-testvérpártokat alkalmaznak!
Tragédia, hogy hazánk fasiszta parlamenti pártja, a Jobbik olyan erőt kapott, amellyel polgármesteri székeket tud megszerezni.
Kedves és tisztelt Guesde Elvtárs!
A szíriai kormány engedélyezte a humanitárius szervezetek munkásainak, hogy belépjenek az ellenzékiek által tartott, Libanon határán elhelyezkedő városba, ahol a jelentések szerint emberek halnak éhen a fagyos időben.
Thürmer Gyula személyesen indul a salgótarjáni választáson.
A vasúti munkások leálltak a munkával, mivel 48 órás sztrájk kezdődött, amely érint az Eurostar Párizsba és Londonba induló járatait.
Kedden 850 kongói orvostanhallgató indult el Kubába, hogy a szigetországban tanulhasson.
Legalább 21 menekült – többségében gyermek – fulladt az Égei-tengerbe, majd sodródott Törökország partjaira két külön incidensben, amelyek során hajójuk felborult a zavaros vizeken múlt éjjel, mikor próbálták elérni a görög Leszbosz szigetének partjait.
Az ENSZ emberi jogi irodája tegnap bejelentette, hogy a civil halálozási szám elérte a 2795-öt, és 5324 ember sebesült meg 2015. március 26-a óta.
Az iráni kommunisták tegnap a Teherán és Rijád közötti romló viszonyra figyelmeztettek a szaúdi síita egyházi vezető Sheikh Nimr al-Nimr kivégzését követően, amely megnöveli egy veszélyes konfliktus lehetőségeit a két ország között.