A zapatisták elleni paramilitáris akciók anatómiája
A kormány vagy versenyszerű válasszal ellenszegül, vagy erőszakos elnyomással torol meg, vagy mindkettő, mindezt egy felkelésellenes terv részeként.
A kormány vagy versenyszerű válasszal ellenszegül, vagy erőszakos elnyomással torol meg, vagy mindkettő, mindezt egy felkelésellenes terv részeként.
A Kurd Népi Védelmi Egységek (YPG) két fronton harcolnak Kobane védelméért: a terrorista Iszlám Állam (ISIS) és a korrupt török kormány ellen.
1. A mi jószomszédi politikánk
Ez az extravagáns profithajhászás eredménye, amely olyan héják és farkasok generációját nemzette, amely képtelen termelni bármit is pusztításon és halálon kívül.
Az 1970-es évek kezdetétől a világ abba sodródott, amit tripolárizmusnak vagy trilaterálizmusnak neveznek, három nagy, egymással versengő gazdasági tömbbe.
ISIS zászlók tűntek fel Kobanéban
Egy ország sem kivétel az ilyen kezelés alól, akár milyen kevéssé fontos. Tény, hogy a leggyengébb, legszegényebb országok keltik gyakran a legnagyobb hisztériát.
Az USA tervezői egyik magas szintű dokumentumban a másik után azt a nézetüket fejtették ki, hogy az új, az USA által vezetett világrendet elsősorban a Harmadik Világ nacionalizmusa veszélyezteti
Mahmud Abbász, palesztin elnök 4 milliárd dollárt kért adakozó országoktól Gáza újjáépítéséért egy kairói konferencián.
A háború utáni tervezők, mint Kennan, azonnal felismerték; az USA vállalatainak egészségére nézve életfontosságú lesz más nyugati ipari társadalmak rekonstrukciója a háborús károkból, hogy importálni tudják az USA által gyártott termékeket és befektetési lehetőségeket nyújtsanak.
Az NSC68 a keményvonalas szélsőség, és ne feledjük: ez a politika nem csak elmélet volt – nagy része ténylegesen megvalósulóban volt.
Az alábbi listát történelmi vitaindítónak szánjuk.
Az USA külpolitikájának fő céljai
1. Október 1-én szinte a teljes figyelem a repülőtérre koncentrálódott, jóllehet a felszabadítására a napokban megindult támadás szerdán nem hozott új eseményeket.
Azok az emberek, akik nincsenek tisztában a háború részleteivel, támogatják a szíriai bombázásokat
Miért viszolyognak az amerikaiak jobban a lefejezésektől, mint a drone-októl?