Prága: 70.000 ember tüntetett az elszabadult energiaárak ellen
70 ezer tüntető gyűlt össze Prágában a kormány lemondását követelve és tiltakozva az elszabadult megélhetési költségek ellen.
70 ezer tüntető gyűlt össze Prágában a kormány lemondását követelve és tiltakozva az elszabadult megélhetési költségek ellen.
Berlinben és Lipcsében kezdődnek elsőként a „Hétfői Tüntetések” sorozat első megmozdulásai az elszabadult energiaárak ellen.
A koronavírus járvány katasztrofális, profitorientált járványkezelése a kapitalizmus bűne, amelyből egyenesen következik az a válság, amely megint a szegény és kizsákmányolt többséget sújtja.
Az európai részvényesek osztalékainak értéke hétszer olyan gyorsan emelkedik, mint a munkások bére – áll az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) elemzésében.
A legtöbb brit támogatja a kulcsfontosságú közművek állami tulajdonát, beleértve az energiát és a vizet – derül ki egy újonnan kiadott kutatásból.
Franciaország nyugtalan nyárnak néz elébe, miután a legnagyobb vállalatok ma rekord profitokat jelentettek a megélhetési válság kellős közepén.
Antonio Guterres ENSZ főtitkár minden kormányt felszólított, hogy emeljék meg az olaj és gáz profitjának adóját, miközben „groteszk kapzsisággal” vádolta a nagyvállalatokat.
A szociális nyomor már a kamu rezsicsökkentés alatt is tragikus volt Magyarországon.
Az Európai Baloldal tiltakozik az Orbán-kormány megszorításai ellen.
Európa súlyos energiahiánnyal néz szembe, mivel Oroszország lezárta az Északi Áramlat gázvezetéket, és várhatóan legalább 10 napig nem folyik semmi.
Washington kénytelen volt enyhíteni néhány szankcióján, amely lehetővé teszi a Chevron amerikai olajvállalat számára, hogy potenciális tevékenységet fejtsen ki a szocialista országban – jelentették be kedden.
Az Európai Bizottság által beterjesztett javaslatok a magas energiaárak mérsékléséről nem csak veszélyes fosszilis üzemanyag függőségbe taszítanak minket, de tele vannak ellentmondásokkal és következetlenségekkel is.