Karácsony Gergely ugyanúgy hibás az M1 interjújáért
A történet ott kezdődik, hogy egy magára valamit adó demokrata nem jelenik meg a fasiszta kormánypropaganda csatornáján.
A történet ott kezdődik, hogy egy magára valamit adó demokrata nem jelenik meg a fasiszta kormánypropaganda csatornáján.
Kurd újságírók nemzetközi szolidaritásra szólítottak fel ma, miután megtámadták őket a török állambiztonsági erők, miután felfedték, hogy török katonák megerőszakoltak egy nőt.
A Wikipedia olyan, mint a szocializmus. Nehéz több százezer fasisztával csinálni.
Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil elnök „népirtást, etnikai tisztogatást és környezetpuszítást” tervez – közölték őslakos csoportok pénteken, amikor szövetségre léptek a népük, földjük és kultúrájuk védelmééért.
Matteo Salvini arra biztatja a szenátorokat, hogy állítsák bíróság elé emberrablásért, mivel arra utasított tavaly egy hajót, hogy tartsák rajtuk a menekülteket.
A kapitalizmus válsága a hazai jobboldalt két oldalról érinti.
Testvérpártunk, a török ellenzéki Népi Demokratikus Párt (HDP) felszólította a kormányt, hogy vesse el azt az undorító gyermekmolesztálási törvényt, amely lehetővé tenni az amnesztiát azon gyermekerőszakolók számára, akik feleségül veszik áldozatukat.
Ahelyett, hogy a tizedesjegyeken vitáznának, a horvát EU elnökségnek kellene vezető szerepet játszania, hogy „előteremtsék az Ipari Forradalom óta a legnagyobb kihívássokhoz szükséges eszközöket”, -közölte Martin Schirdewan, az Egyesült Baloldal / Északi Zöldek (GUE/NGL) EP frakció társelnöke.
Az idei év első két hetében közel 1000 menekültet toloncoltak vissza a háború tépázta Líbiába – jelentette a Nemzetközi migrációs Szervezet (IOM).
Az Európai Baloldal idén is csatlakozik a “kitörés napi” neonáci seregszemle elleni tüntetéshez.
A magyar sajtó és politikai élet még mindig nem tekinti fasisztoidnak a lengyel kormány tevékenységét.
Mark Hamill, a Csillagok háborúja kultuszsorozat egyik főszereplője egy másik közösségi oldalon, a Twitteren jelentette be, hogy kivonul a Facebookról.
Egyre-másra születnek a történelemhamisításra szakosodott antikommunista propagandaanyagok.
Sebastian Kurz osztrák néppárti (ÖVP) politikushoz – Orbán nagy haverjához – nagy reményekkel állt az egész európai, fasizálódó, klerikális jobboldal.
A DK-hoz köthető, kattintásvadász Hirhugo álellenzéki propagandaoldal kezdett hörgésbe, mivel Vona Gábornak már nem tetszik az összefogásosdi.
A Thürmer-féle „munkáspárttal” stratégiai megegyezés kötő Honfoglalás 2000 személyesen Orbán Viktort hívta meg taggyűlésére.