HDP: A török állam a nemi erőszak fegyverét veti be a nők ellen
Testvérpártunk, a Népi Demokratikus Párt (HDP) figyelmeztetett, hogy a nemi erőszakot harci fegyverként veti be Recep Tayyip Erdogan elnök kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP).
Testvérpártunk, a Népi Demokratikus Párt (HDP) figyelmeztetett, hogy a nemi erőszakot harci fegyverként veti be Recep Tayyip Erdogan elnök kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP).
A kurd hatóságok humanitárius katasztrófától tartanak észak-Szíriában, ahol Törökország arra készül, hogy szándékosan szárazságot idézzen elő az Eufrátesz folyóból érkező vizek elvágásával.
Török harci repülők medencében fürdőző gyermekekre támadtak egy népszerű turistahelyen Iraki Kurdisztánban, amely során legalább három ember halt meg és nyolc megsebesült.
A forradalmi kurd nők ma megesküdtek, hogy folytatják a felszabadító harcot tisztelegve azon nők előtt, akiket kedden egy török dróntámadásban gyilkoltak meg észak-Szíriában.
Folytatódnak a tüntetések észak-Szíriában, ahol követelik, hogy az ENSZ tegyen lépéseket és vessenek véget a nemzetközi hallgatásnak, miután olyan internálótáborokat fedeztek fel, ahol a törökök által támogatott fegyveresek nőket kínoznak.
Testvérpártunk, a törökországi Népi Demokratikus Párt (HDP) megígérte, hogy nem hajlanak meg a kormány üldöztetése előtt, miután a rendőrség megtámadta a parlamenti képviselőit egy békés tüntetés során, amelyet három ellenzéki képviselő bebörtönzése ellen szervezetek.
A török hadsereg kurd sírokat szentségtelenített meg és elpusztította az Ibrahim sejk mauzóleumot Hasankejfben, a főképp kurdok által lakott, törökországi Batman tartományban.
A török rendőrség brutálisan rátámadt a Népi Demokratikus Párt (HDP) ellenzéki demonstrációjára a fővárosban, Ankarában, letartóztatva számos parlamenti képviselőt, újságírót és megfigyelőt is.
Törökországi nőjogi szervetek figyelmeztetnek a holnapi tüntetés előtt, hogy „súlyos következményei” lesznek a beteges gyermekerőszakoló törvénynek.
Testvérpártunk, a török ellenzéki Népi Demokratikus Párt (HDP) a hétvégén figyelmeztetett, hogy a demokrácia elleni puccs zajlik, miután újabb öt polgármesterét fosztották meg hivatalától.
A kurd baloldali gerillák letartóztatták észak-Szíriában az Iszlám Állam egyik pénzügyi főnökét, aki felelős a dzsihádista alvó sejtek koordinációjáért a gyakori támadásokat elszenvedő Rakka régióban.
Testvérpártunk, a Népi Demokratikus Párt (HDP) hivatalos bocsánatkérést követel az 1937-es Dersimi Mészárlásért, valamint egy tényfeltáró bizottság felállítását, hogy végre begyógyíthassák az ország történelmének egyik legvéresebb sebét.
Török vadászrepülők bombázták a dél-kurdisztáni (észak-Irak) Xakurke régiót.
Szerdán egy három civil halt meg egy török dróntámadás során a dél-Kurdisztánban. A német Die Linke párt képviselője felszólította a NATO-t, hogy rendszabályozza meg Törökországot.
Az Ain Issa régió farmerjei a földeken dolgoznak a török megszálló erők és a velük szövetséges fegyveresek tüzérségi tüze alatt is.
A török szakszervezetek „szervezett küzdelemre” és koordinált sztrájkakcióra sürgetnek az élethez való jogért, válaszul a kormány terveire, amelyek folytatnák a termelést a koronavírus járvány alatt is.