Baloldali gerillák csaptak le az Iszlám Államra
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) sajtóirodája közölte, hogy különleges csapataik számos dzsihádistát tartóztattak le november 14 és 15 között.
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) sajtóirodája közölte, hogy különleges csapataik számos dzsihádistát tartóztattak le november 14 és 15 között.
Október 26-án Abu Bakr al-Baghdadit, az Iszlám Állam alapítóját a kurd baloldali Szíriai Demokratikus Erők (SDF) és az Egyesült Államok közös akciója során meggyilkolták…
Győzzön a demokratikus és szociális köztársaság!
Legalább február óta dzsihádista csoportok is jelen lehetnek Azerbajdzsánban.
A görög hatóságok keresik a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt egyik korábbi vezető politikusát, miután elkerülte a letartóztatást.
Szíria azzal vádolja Törökországot, hogy az egész Közel-Keleten „a terror egyik legfőbb támogatója”.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetét azzal vádolják, hogy a tétlensége miatt bűnrészes a Törökország által elkövetett háborús bűncselekményekben, beleértve a kínzást, nemi erőszakot és statáriális gyilkosságokat észak-Szíriában.
A Means TV amerikai baloldali médiakollektíva alapítóinak otthonát lövések érték egy autóból szombat délután.
Egy fehér nacionalista norvég férfit, aki megölte mostohanővérét, majd tüzet nyitott egy Oslo-i mecsetre, ma 21 évi börtönre ítélték.
Az, hogy felvették Kubát és Venezuelát azon országok rágalmazó és szelektív listájára, akik nem működnek együtt a terrorizmus elleni harcban, szégyenletes és kirívó agresszió a kubai nép és a nemzetközi szolidaritás ellen!
A kurd baloldali gerillák letartóztatták észak-Szíriában az Iszlám Állam egyik pénzügyi főnökét, aki felelős a dzsihádista alvó sejtek koordinációjáért a gyakori támadásokat elszenvedő Rakka régióban.
A Fidesz-fasiszta közmédia biztonságpolitikai szakértője a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! műsorában hergelt.
A Pentagon elismerte, hogy több millió dollár értékű katonai felszerelése tűnt el Szíriában, amely a félelmek szerint akár dzsihádista csoportokhoz is kerülhetett.
A rojavai kurd autonómia bíróság elé akarja állítani a dzsihádistákat, mivel a nemzetközi kormányok tétlenek voltak – közölték ma az észak-kelet-szíriai kurdok.
Törökország ma újra fegyvercsempészeti botrányba keveredett, miután egy tanulmány szerint a gyárai által előállított fegyvereket használják a halálos nigériai konfliktusban.
A spanyol szélsőjobboldali Vox párt két parlamenti képviselőjét fizette nyolc hónapon keresztül az Iráni Ellenálló Nemzeti Tanács (NCRI).