Bombamerényletre készülő neonácit kapcsolt le az FBI
Az FBI közölte, hogy egy nagyszabású gyűlölet-bűncselekményt akadályozott meg Colorado-ban.
Az FBI közölte, hogy egy nagyszabású gyűlölet-bűncselekményt akadályozott meg Colorado-ban.
Tisztelt Karácsony Gergely!
Nincs szerencséje velem az Alkotmánybíróságnak. A vörös csillag tilalmával egyetértő korábbi határozatukat a strasbourgi bíróság már évekkel ezelőtt megsemmisítette, de most újabb kínos ügybe keveredtek.
A MI IDŐNK több mint 22 ezer lájkkal rendelkező Facebook oldala egy hetes tiltást kapott.
Olekszij Honcsaruk ukrán miniszterelnök egy kijevi neonáci rendezvényen szónokolt múlt hétvégén, amelynek videófelvételét a C14 szélsőjobboldali szervezet osztotta meg.
Az Európai Baloldal több fórumon kifejtette, hogy a Jobbik-fasisztákkal való kollaboráció elvtelen, erkölcstelen, kontraproduktív, felesleges és életveszélyes.
2019. szeptember 19-én az Európai Parlament Strasbourgban elfogadott egy határozatot, amely állítólag az „európai múlt jelentőségével” foglalkozik „az európai jövőért.”
A Nemzetközi Brigádtagok hozzátartozói és a római tömegek is dühüket fejezték ki, amikor az Európai Parlament megpróbálta újraírni a második világháború történelmét.
Az Európai Unió bűnrészes „emberiség elleni bűncselekményekben”, mivel támogatják a líbiai parti őrséget – állítja egy menekülteket mentő civil hálózat, miután egy szudáni férfit megöltek, mikor Líbiából próbált elszökni, de elfogták egy EU által finanszírozott művelet során.
Európa egy kontinens, de egyesek tágabban értelmezve, valami kulturált eszmeiségnek is gondolják.
Török orvosok háborodtak fel, miután a biztonsági szolgálatok „terror nyomozás” miatt követelték azon nők listáját, akiknek 2017. január és 2019. május között volt abortuszuk Isztambulban.
Folytatódott Törökországban az ellenzéki pártokra való lecsapás, mikor a 14 fős Mus tartományi gyűlés 7 képviselőjét távolították el a kormány parancsára.
Az “ellenzék” naivan azt gondolta, hogy a Jobbikkal kötött szövetség során majd a fasiszták demokratizálódnak, de sajnos azt látjuk, hogy a demokraták fasizálódnak.
Jair Bolsonaro fasiszta brazil elnök ismét össztűz alá került szerdán, miután Michelle Bachelet ENSZ emberi jogi biztoson gúnyolódott, mivel őt és szüleit is kínozták a chilei Pinochet-diktatúra alatt.
Az Európai Baloldal elnöksége elítéli a Magyar Szocialista Párt Nógrád megyei vezetésének döntését, amellyel meg kívánják akadályozni az MSZP és az Európai Baloldal bátonyterenyei szervezeteinek együttműködését az önkormányzati választáson.
Az antikommunista hisztériáért és agymosásért felelős Rétvári Bence és Schmidt Mária avatták fel az antiszemita Kornis Gyula szobrát.