A zsidó olimpia ellen hergel a Jobbik portálja
A Jobbikhoz köthető Alfahír portál a Maccabi Játékok ellen hergeli a közvéleményt.
A Jobbikhoz köthető Alfahír portál a Maccabi Játékok ellen hergeli a közvéleményt.
Az elnyomottakat és kizsákmányoltakat képviselő munkásmozgalmi szervezetek és ideológiák elleni propagandaháború első számú fegyvere azok erőltetett összemosása a „kommunizmus bűneivel”, amelyekhez semmi közük sincs.
A fasiszta háborús bűnösök ukrajnai rehabilitálása folytatódott ezen a héten, miután a hatóságok leleplezték az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) tisztjének szobrát, aki 1941-ben Poltavában 8000 zsidó meggyilkolásában vett részt.
Miközben az európai jobboldal, köztük az olasz újfasiszta rezsim is a menekültek és bevándorlók ellen hergeli a közvéleményt, Európára ismét a szélsőjobb jelentett komoly terrorveszélyt.
Az HBO a Csernobil című áltörténelmi sorozattal nem keveset tett le az antikommunista propaganda asztalára, amelyet külön cikkben szedtünk ízekre.
Az Európai Baloldal a 2019. májusi kongresszusán hozott határozatának megfelelően készül az önkormányzati választásokra.
Felháborító, hogy az olasz kormány és Salvini belügyminiszter, akik ténykedésükkel teljes mértékben rászolgáltak a fasiszta jelzőre, meghurcolja a menekülteket mentő Rackete kapitányt.
A Sea Watch szervezet társalapítója szerint Carola Rackete menekülteket mentő hajója nem tett semmi rosszat a Földközi-tengeren.
A Dalai Láma megismételte a rasszista kommentárját a bevándorlásról, mikor újra kijelentette, hogy „Európa az európaiaké”, és minden bevándorló menjen haza a saját országába.
Ilyen hozzáállással nem lesz kormányváltás, sem siker az önkormányzati választásokon!
Azzal vádolják az EU-t, hogy legitimálja Szudán „félkatonai államát” azzal, hogy több millió eurónyi összeget fizet a kormánynak és a hírhedt paramilitáris erőinek, hogy meggátolják a menekültek áramlását.
Jair Bolsonaro szélsőjobboldali elnök ismét nyomás alá került tegnap, mikor a G20 küldöttségének egy tagját 40 kilogramm kokainnal kapcsolták le Spanyolországban.
Egy civil menekültmentő hajtó kapitánya felveszi a harcot Matteo Salvini szélsőjobboldali olasz belügyminiszterrel, és tegnap Lampedusa kikötője felé vette az irányt, hogy partra tegyen 42 menekültet.
Miközben a fasiszta olasz kormány nem engedi kikötni a menekülteket kimentett hajókat, serényen használja ugyanezen kikötőket a szaúdi agresszoroknak szánt fegyverszállítmányok eljuttatására.
Juan Guaido venezuelai puccsista jobboldali ellenzéki vezetőt és társait azzal vádolják, hogy a humanitárius kolumbiai koncerten befolyt összegeket hotelekben, nightclubokban dorbézolták el és méregdrága ruhákra költötték.
Budaházyék ismét „meleglobbitól” rettegnek.