Annak ellenére, hogy 20 éve adtak ki stúdiólemezt és 10 éve koncerteztek utoljára, a Rage Against The Machine olyan kult-státuszt növesztett, hogy még mindig ők a világ első számú lázadó zenekara.
Újabb 24 millió adóforinttal támogatja a rezsim az Eddát
„Hiszed-e talán, ha egy őrült azt kiáltja Hogy egyedül a pénz a világ megváltója” – énekli Pataky Attila, immár kicsit hiteltelenül.
Macron neoliberalizmus: 80 szakorvos mondott fel Párizsban
Észak-Párizsban orvosok tömegei mondanak fel a szegényes munkakörülmények miatt.
Sikeres volt a neonáci megemlékezés elleni tüntetésünk
Az Európai Baloldal aktivistái, civil, roma és antifasiszta szervezetek képviselői országszerte érkeztek a neonáci tüntetés ellen.
Letisztították a horogkeresztet a Budai Önkéntesek emlékművéről
A Budavári kerületi önkormányzat által megbízott cég már péntek estére eltüntette a náci vandálok nyomait.
A Fideszmédia a nácikat választotta
A 888.hu fidesz-fasiszta szennyportál szerint az Antifa Budán randalírozott…
Horogkeresztet festettek a Budai Önkéntesek emlékművére
Miközben Magyarországon neonácik fognak megemlékezni és túrázni a Budapesten hullahegyeket hagyó és a várost leromboló fasiszta Waffen-SS, Wehrmacht és hazaáruló alakulatok tiszteletére, a Budai Önkéntesek emlékművére horogkeresztet festettek.
Sinn Féin: A szombat történelmi nap lesz
Mary Lou McDonald, testvérpártunk, a Sinn Féin elnöke felkérte az embereket, hogy százezrével menjenek szavazni a változásra.
Trump évértékelője a rasszizmust és a gazdagokat ünnepelte
Donald Trump kedd este tartotta meg évértékelő beszédét, amelyet ellenfelei tiltakozásai öveztek.
A zöld farmgazdálkodásnak köszönhetően szennyezéstől mentesek a kubai folyók
A kubai folyók tiszták, alacsony műtrágya-szennyezéssel, hála a több évtizednyi fenntartható farmgazdálkodásnak – áll a kedden megjelent Nature közös tudományos tanulmányában.
A kurd baloldali autonómia bíróság elé állítja az Iszlám Állam dzsihádistáit
A rojavai kurd autonómia bíróság elé akarja állítani a dzsihádistákat, mivel a nemzetközi kormányok tétlenek voltak – közölték ma az észak-kelet-szíriai kurdok.
Kásler 8 millió adóforintunkat pakolta a fideszes Patakyék koncertjébe
A „Nemzeti” „Kulturális” Alap 2020 januári adatai szerint az EMMI 8 millió forint közpénzt adott egy Edda koncert megvalósítására – írja a HVG.
Egy álságos megemlékezés elé
“Tartsanak velünk, emlékezzünk együtt! Politikamentesen, ideológiamentesen, csendesen,” – invitál minket a főváros három kerülete.
A kanadai neoliberálisok a profitot választották az emberek és a környezet védelme helyett
A kanadai bíróság elutasította az őslakos csoportok fellebbezését a nagyon kritizált csővezeték ellen, amely átfut a földjükön és súlyos környezeti károkat okoz.
Elhunyt Kirk Douglas
Kirk Douglas 103 éves korában, természetes okok miatt elhunyt Beverly Hills-i otthonában.
Magyarországra jön az Európai Baloldali Párt delegációja
A szélsőjobboldal aggasztó erősödése egész Európában cselekvésre ösztönzi a baloldali pártokat.