Új Hidegháború

Az amerikai hatalom: Van-e korlátja?

Az Egyesült Államok birodalmi szörnyetege megállíthatatlannak érzi magát. De az amerikai imperializmus története nem csupán egyértelmű győzelmek sorozata. Judy Cox és Camilla Royle kifejti, miért ütközik Trump az amerikai hatalom korlátaiba mind belföldön, mind külföldön.

Nagyon könnyű megrémülni az amerikai imperializmustól, és tehetetlennek érezni magunkat a hatalmával szemben. Tanúi voltunk a Gázai övezetben végbement népirtásnak, az Izrael és USA által tavaly nyáron Irán ellen végrehajtott 12 napos háborúnak és Nicolás Maduro elrablásának Venezuelában.

Igaz, hogy az USA a világ legdominánsabb katonai és gazdasági hatalma. Az USA körülbelül egybillió dollárt költ a hadseregére, többet, mint a következő kilenc legtöbbet költő ország együttvéve.

Donald Trump és rezsimje azt hiszi, ők a háború urai – Bob Dylan szavaival élve, a nagy ágyúikkal és halálos repülőgépeikkel. De a háború nem engedelmes szolga, és óriási kockázatokkal jár, ahogy Trump játszik vele.

Irán bizonyította, hogy több mint képes saját gyártású drónjaival célba venni az Öböl-államokat. És nincs készenlétben egy amerikabarát iráni vezető.

Trump gyors győzelmet akar – de elhúzódó háborút kaphat, amely az egész régiót káoszba dönti.

Az USA múltbéli katonai győzelmei rövid életűnek bizonyultak. 2001. október 7-én amerikai csapatok megszállták Afganisztánt. Az „Enduring Freedom” hadművelet az amerikai kormány terror elleni háborújának része volt, válaszul a 9/11-es támadásokra.

Két hónappal később George W. Bush elnök ünnepelte a főváros, Kabul elfoglalását és a tálibok bukását. Szabadságot, demokráciát és női jogokat ígért. Ehelyett azonban hadurak, gengszterek és drogkereskedőkk rezsimjét telepítette. Ez soha nem nyerte el a nép támogatását.

2008 novemberében amerikai bombák 37 nőt és gyermeket öltek meg egy afgán esküvői rendezvényen, ami az amerikai brutalitás szimbólumává vált.

A tálibok szétszóródtak, de nem győzték le őket. Ellenállni kezdtek az amerikai megszállásnak. A hatalmas hegyvidékkel és kiterjedt tereppel rendelkező Afganisztán ellenőrzéséhez az USA-nak hatalmas számú csapatra lett volna szüksége. De a megszállás nem jutott erőforrásokhoz a fenntartásához.

Bush és cimborái azt hitték, gyors győzelmet aratnak Afganisztánban. Felbátorodva 2003-ban Irakot vették célba.

Bush megígérte, hogy „felszabadítja” Irakot Szaddám Husszein alól. 2002-ben az amerikai kormány kampányt indított, hogy más országokat is a tervezett invázió támogatására kényszerítsen.

Tony Blair brit „munkáspárti” miniszterelnök lelkesen engedelmeskedett. Egy hatalmas globális háborúellenes mozgalom milliókat vitt az utcákra. De 2003 márciusában az USA megkezdte iraki városok bombázását a „sokk és félelem” hadművelet keretében. Amikor az USA vezette csapatok bevonultak, Szaddám Husszein hadserege kevés ellenállást tanúsított.

Az USA azzal indokolta a háborút, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Ez hazugság volt. 2003. május 1-jén egy vigyorgó Bush jelent meg egy repülőgép-hordozón, „a küldetés teljesítve” feliratú transzparens alatt. Ez egy újabb hazugság volt. Akárcsak Afganisztánban, az USA-nak itt sem sikerült semmilyen legitimitással bíró rezsimet telepítenie. Felkelők folytatták a katonai ellenállást a megszállással szemben olyan városokban, mint Fallúdzsa és Bászra.

Egy évvel azután, hogy Bush kihirdette a győzelmet, napvilágra került az Abu Graib börtönben amerikai erők által fogva tartott foglyok szörnyű bántalmazása.

A megszállás kezdetben egységes ellenállásba ütközött a síita és szunnita muszlimok részéről. Ezért az „oszd meg és uralkodj” taktikájához folyamodott. A megszálló hatóságok egy szektás síita államot hoztak létre, és olyan síita vezetőkre kellett támaszkodniuk, akik Irán felé orientálódtak.

De az amerikai megszállók által alkalmazott háborús bűnök, mészárlások és kínzások reakciót váltottak ki. A reakciós, szektás Iszlám Állam (ISIS) kezdett támogatást szerezni.

Az ISIS különbözött más terrorszervezetektől. Egy iszlám kalifátus felépítésére összpontosított, ahelyett, hogy ellenségeit támadta volna.

2011 nyarán amerikai erők kivonultak Irakból, ami az amerikai imperializmus legnagyobb vereségét jelentette Vietnám óta.

Akár egymillió ember is meghalt egy olyan amerikai kormány miatt, amely eltökélten akarta ráerőltetni akaratát az olajban gazdag Közel-Keletre.

Az iraki vereség réme még mindig kísérti az amerikai imperializmust – retteg Irán megszállásától. Háborút indítani könnyű. Katonai győzelmeket kihirdetni könnyű. De a békét megnyerni sokkal nehezebb, mint a háborút megnyerni.

Az Irán elleni háború fokozhatja a Trumppal szembeni ellenállást itthon. Már így is az amerikai történelem egyik legnépszerűtlenebb elnöke jelenleg.

Az amerikaiaknak csak egynegyede támogatja az Irán elleni háborút – és a háború növelheti otthoni népszerűtlenségét.

Az iráni háború veszélyt jelent a Hormuzi-szoroson áthaladó hajózásra. Az olajárak emelkedtek, amikor Trump olcsó benzint ígért.

Az amerikai gazdaság sebezhető a mesterséges intelligencia lufi kipukkadásával szemben. Most ott a további veszély, hogy a rendszerbe vetett bizalom zuhan, és a beruházások leállnak.

Trump vámháborúi megzavarták a világkereskedelmet és valószínűleg magasabb inflációt okoznak.

Ez kamatemelkedéshez vezethet. Ez magasabb költségeket jelent az embereknek – és a kormánynak is. Az USA 30 billió dolláros szövetségi államadósságának törlesztőrészletei az egekbe szökhetnek. Már most is több mint egybillió dollárba kerül évente csupán az adósság kiszolgálása.

Trump és a világ vezetői mind geopolitikai versenybe vannak zárva. A kisebb országoknak nincs más választásuk, mint beleküzdeni magukat ebbe a rendszerbe, vagy áldozataivá válni, ami elkerülhetetlenné teszi a birodalmi háborúkat.

Az első világháború borzalmai idején Rosa Luxemburg ezt írta: „Megerőszakolva, meggyalázva, vérben gázolva, mocskot csöpögtetve – ott áll a polgári társadalom.

Nem kicsinosítva és erkölcsösen, a kultúra, filozófia, etika, rend, béke és jogállam látszatával – hanem mint a vérszomjas fenevad, mint az anarchia boszorkányszombatja, a kultúra és emberiség csapása. Így mutatkozik meg valódi, meztelen formájában.”

Pete Hegseth ma ez a vérszomjas fenevad. Trump az emberiség csapása. A Fehér Ház az anarchia boszorkányszombatja.

De Irán munkásai már csináltak forradalmat korábban – nem bábjai a Nyugatnak.

A Trump-kormányzat folyamatosan változó indokokat szolgáltatott arra, miért szabadítja a poklot Iránra.

Mondták, hogy a nukleáris fegyverek miatt van. De az USA saját hírszerzési értékelései tagadják, hogy Irán az USA-t célba vevő fegyvereket gyártott volna. És maga Trump mondta, hogy „megsemmisítette” Irán nukleáris létesítményeit tavaly júniusban.

Aztán azt mondták, hogy a rendszerváltás a cél – a offenzíva elején Trump azt mondta az irániaknak: „Ha végeztünk, vegyétek át a kormányotokat.”

Bár felszólította az irániakat, hogy keljenek fel uralkodóik ellen, Trump azt mondta, „be kell vonódnia” egy új ajatollah kinevezésébe.

Aztán a kabinetje azt mondta, hogy Izrael rántotta bele őket a háborúba.

Trump külügyminisztere, Marco Rubio múlt hétfőn bejelentette: „Tudtuk, hogy lesz egy izraeli akció. Tudtuk, hogy ha nem megyünk preventíven utánuk, mielőtt végrehajtják ezeket a támadásokat, akkor magasabb veszteségeket szenvednénk el.”

Arra utalt, hogy Izrael készen állt egyedül is csapást mérni. Irán válaszcsapása pedig veszélyeztetné az USA-t és szövetségeseit.

Másnap Trump az ellenkezőjét mondta – ő kényszerítette ki Izrael lépését.

Az az elképzelés, hogy Izrael rántotta bele az USA-t a háborúba, visszhangra talál a palesztin szolidaritási mozgalom egyes részein belül is. Illeszkedik Trump bázisa egyes részeinek narratívájához is.

Tucker Carlson és Megyn Kelly jobboldali kommentátorok mindketten kikeltek az ellen, hogy amerikai katonák haljanak meg „Izrael háborújáért”.

Benjámin Netanyahu izraeli miniszterelnöknek megvannak a maga okai a háborúra.

Kétségtelenül esélyt lát arra, hogy elfojtsa Irán támogatását a palesztinai Hamász és a libanoni ellenállási mozgalom, a Hezbollah iránt, megakadályozva őket az újjáépítésben és Izrael fenyegetésében.

Netanyahu idén választások előtt is áll, amelyeken akár el is veszítheti hivatalát. Szüksége van a koalíciós kormányában lévő szélsőjobboldali keményvonalasok támogatására.

Sok jobboldali izraeli annektálni akarja Ciszjordániát, és tovább akar nyomulni más államok területére. Bezalel Szmotrics pénzügyminiszter azt akarja, hogy Jordánia, Libanon, Egyiptom, Szíria, Irak és Szaúd-Arábia is „Nagy-Izrael” részét képezze.

Ezek az egykor szélsőséges elképzelések egyre népszerűbbek az izraeli társadalmon belül, és mutatják a Netanyahura nehezedő nyomást, hogy uraljon minél nagyobb részt a Közel-Keletből. Egy iráni polgárháború csak megerősítené a gázai népirtás építészeit.

Izrael az amerikai érdekek őrkutyája a Közel-Keleten. Megalapítása óta a terrorállam fellépett a térség nyugati érdekeit esetleg fenyegető felkelések ellen.

Az elmúlt évtizedekben azonban Izrael gazdaságilag fejlődött. Saját csúcstechnológiás fegyverarzenálja van, ami kevésbé teszi közvetlenül függővé az USA fegyverszállításaitól, és jobban képes feszegetni a korlátokat.

De ez nem jelenti azt, hogy Izrael diktál mindent. Az USA továbbra is évente milliárd dolláros katonai segélyt nyújt Izraelnek. És olyan fegyvereket biztosít, amelyekkel Izrael nem rendelkezik, mint például a hatalmas „bunkerromboló” rakéták, amelyeket tavaly júniusban, a 12 napos háború során bevetett Irán ellen.

Az USA továbbra is szereplője a konfliktusnak, egyértelműen képes még irányítani Izrael lépéseit. Trump volt az, aki nyomást gyakorolt Izraelre, hogy állítsa le a 12 napos háborút.

De a háborúba lépés okai most az amerikai imperializmus gyengeségét jelzik, nem az erejét.

A második világháborút követő évtizedekben az USA képes volt globálisan érvényesíteni érdekeit. Gazdasági dominanciáját használta fel azon intézmények létrehozására, amelyek fenntartották a kapitalista világrendet, mint például a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a NATO katonai szövetség.

Most több kihívással is szembe kell néznie hegemóniáját – mások vezetésére és irányítására való képességét – illetően. Versenybe kényszerül erőforrásokért és piacokért más feltörekvő hatalmakkal, különösen Kínával.

Ez a verseny egy veszélyesebb világot teremt. A regionális hatalmak közötti konfliktusok könnyen eszkalálódhatnak, és sokkal nagyobb összecsapásokat robbanthatnak ki.

Az ideológiák is szerepet játszanak. A Trump-kormányzatnak vannak olyan elemei, amelyek ezt a Nyugat végső ellensége elleni civilizációs küzdelemnek tekintik. Az olyan szélsőséges figurákat, mint Stephen Miller és Hegseth, rasszizmus, iszlamofóbia és fehér felsőbbrendűségi gondolkodás vezérli. Másoknak megvannak a saját apokaliptikus fantáziáik.

Egy amerikai tiszt arra panaszkodott, hogy felettese arra utasította: „Mondják meg a csapatainknak, hogy ez ‘része Isten isteni tervének'”. A parancsnok „kifejezetten számos utalást tett a Jelenések Könyvéből, Armageddonra és Jézus Krisztus küszöbönálló visszatérésére hivatkozva.”

És mindeközben az amerikai fegyvergyáraknak is megvannak a maguk okai a háborúra – a véres profitok. De Trump háborús hajtása az amerikai imperializmus több fronton válsággal küzdő, kóros tünete.

Az amerikai birodalom talán mindenhatónak tűnhet, de Trump nem mehet keresztül mindenen a saját akarata szerint.

forrás: Socialist Worker

EBP: Véget kell vetni az Irán elleni illegális amerikai-izraeli háborúnak

Az Európai Baloldali Párt határozottan elítéli az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott katonai támadásokat. Ezek az akciók a nemzetközi jog egyértelmű megsértését jelentik, és politikailag védhetetlenek. Békés és diplomáciai megoldások léteznek. Ehelyett a háborút választották.

A támadások megelőző háborúként való igazolása része az úgynevezett „megelőző háborúk” sorozatának, amelyek pusztítást és káoszt hoztak Irakra, Líbiára és Libanonra.

Benjamin Netanjahu és Donald Trump vezetésével veszélyes eszkalációt folytatnak, amely a régió további káoszba süllyesztésének kockázatával jár. Ezek a csapások jogellenes agressziós cselekmények, az ENSZ Alapokmányának megsértését jelentik, amelyet hasonló jogsértések előztek meg Palesztinában, Szíriában, Jemenben, Venezuelában és Kubában.

Az ilyen akciók a lator államok viselkedését tükrözik és veszélyeztetik a globális biztonságot.

Szolidaritásunk nem a rezsimet, hanem a bátor iráni népet illeti, különösen a nőmozgalmat, amely ellenáll az elnyomásnak és a demokráciáért küzd. A szankcióknak, amelyek régóta nehézséget okoznak az iráni népnek, véget kell vetni. Véget kell vetni minden olyan ország elleni szankciónak, amely Iránnal kereskedik.

Kizárólag az iráni nép joga eldönteni országa jövőjét. Kiállunk a nemzetközi jog, a szuverenitás és azon alapvető elv mellett, hogy egyetlen államnak sincs joga büntetlenül bombázni egy másikat.

Mély aggodalommal tölt el bennünket az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek és az Európai Unió nevében eljáró Kaja Kallas főképviselőnek a nyilatkozata, amely mintha igazolná ezt az agressziós cselekményt. Azzal, hogy az EU kijelenti, kapcsolatban marad az egyik támadó féllel, fennáll a veszélye, hogy nyíltan az eszkaláció, nem pedig a béke mellé áll.

Felszólítjuk az EU vezetőit, hogy azonnal változtassanak irányt. Az Európai Uniónak egyértelműen el kell ítélnie a nemzetközi jog ezen kirívó megsértését, és igazságosságon, szuverenitáson, multilateralizmuson és békén alapuló, független külpolitikát kell folytatnia.

Az Európai Baloldali Párt a feszültségcsökkentésre, tárgyalásokra, az ellenségeskedések azonnali beszüntetésére és diplomáciára szólít fel.

Európai Baloldali Párt

Egy megnyerhetetlen háború: Izrael és az USA megbombázta Iránt

Az USA–izraeli Irán elleni csapások részei az Iszlám Köztársaság ellen évtizedek óta tartó háborúnak, amely nem volt hajlandó meghajolni azon amerikai követelés előtt, hogy adja fel szuverenitását.

Most, hogy éppen megalakult a Béke Tanácsa, az Egyesült Államok és Izrael megkezdte a testület első háborúját, ezúttal Irán ellen. Az USA-Izrael támadás, amely február 28-án hajnalban indult iráni célpontok ellen, már így is pusztítást okozott, beleértve legalább 60 kislány halálát egy minabi (Hormozgán tartomány) általános iskolából, és több tucat másik emberét országszerte. A legfrissebb becslések szerint a halálos áldozatok száma 201.

Valójában a 2026. február 28-i iráni támadás nem az első csapás volt Irán ellen. Izrael és az USA évtizedek óta hadiállapotban van Iránnal, akár közvetlen katonai csapások (legutóbb 2025 júniusában), akár az Iránra kényszerített hosszú hibrid háború (beleértve az 1996-ban kezdődött büntető amerikai szankciókat) révén.

Sem Izrael, sem az Egyesült Államok nem értékeli az ENSZ Alapokmányát, amelynek 2. cikkét mindketten rendszeresen megsértik (egyikük sem szembesül elítéléssel az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ami az Alapokmány hírnevét befolyásolja). Évtizedek óta az Egyesült Államok és globális északi szövetségesei ördöginek állítják be Iránt, politikáját terrorizmusként, kormányát diktatórikusként kezelve. Lényegében megteremtették azt az érvet, hogy a teheráni kormány megdöntésére irányuló kísérlet legitim, még ha az ENSZ Alapokmányának megsértése is.

Donald Trump amerikai elnöknek azonban nincs étvágya egy hosszú háborúhoz. Rövid a figyelme, és gyors győzelmekre törekszik, amelyek gyorsan címlapra juttathatják a hírciklusban, mint Nicolás Maduro venezuelai elnök 2026. január 3-i elrablása és az olaj Kubának történő eladását megtiltó végrehajtási utasítás január 30-án. Trump hasonló kimenetelben reménykedett: Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője vagy Maszud Peszeskján elnök meggyilkolásában. Jelentések megerősítették, hogy Irán legfelsőbb vezetője valóban életét vesztette az izraeli-amerikai támadásban. Trump rendszerváltásra felszólító felhívása ellenére azonban eddig nem történt változás a politikai vezetőkben. A 2025. júniusi izraeli-amerikai csapás nem semmisítette meg Irán nukleáris energiaprojektjét, és a 2026. februári csapás sem semmisítette meg Irán politikai rendszerét.

Az Irán elleni egyoldalú csapások története

A jelenlegi izraeli-amerikai katonai kampány Irán ellen 2020 januárjában kezdődött, amikor az Egyesült Államok meggyilkolta Kászim Szulejmáni tábornokot az iraki Bagdadban. Szulejmáni tábornok az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) vezetője és az „ellenállási tengely” építésze volt, amely Irán első védelmi körét jelentette: azt az elképzelést, hogy ha az Egyesült Államok vagy Izrael megpróbálná csapást mérni Iránra, akkor Irán szövetségesei a Hezbollah-tól (Libanon) az Ansar Allah-ig (Jemen) csapást mérnének Izraelre és az amerikai katonai támaszpontokra.

Szulejmáni megölése csapás volt a tengelyre, de három évvel később egy eseménysorozat megzavarta az általa tervezett tengelyt. Izrael palesztinok elleni népirtása gyengítette a Hamászt, libanoni háborúja megzavarta a Hezbollah-ot (különösen Sajjid Haszan Naszrallah 2024 szeptemberi meggyilkolása), és az egykori al-Kaida-vezér Ahmed al-Sharaa szíriai elnökké történő beiktatása 2025 januárjában az összes palesztinpárti csoport eltávolításához vezetett az országból. Miután ezt az első védelmi kört viszonylag megtörték, Izrael és az Egyesült Államok 2025 júniusában csapást mért Iránra, ami iráni megtorlással járt, de semmihez sem foghatóhoz, ami történt volna, ha a Hezbollah és a szíriai frakciók képesek lettek volna csapást mérni Izraelre.

A 2025. júniusi, Irán nukleáris létesítményei elleni csapás után Izrael és az Egyesült Államok azt állította, hogy az megsemmisítette Irán képességét nukleáris fegyverek előállítására. Ha ez volt a helyzet, akkor az Egyesült Államok miért nem kötött megállapodást Iránnal és vonta vissza a szankciókat? Hiszen Maszud Peszeskján iráni elnök 2024-ben egy „reform” programmal került hatalomra, kabinetet alakított, amelybe neoliberális pénzügyminisztert (Ali Madanizadeh) is bevont, és ezzel megmutatta, hogy hajlandó engedményeket tenni a nyugati ellenőrzésű intézményeknek, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ). Válaszul azonban a 2025. júniusi amerikai-izraeli csapásokra Irán felmondta a NAÜ-vel kötött ellenőrzési megállapodásait. Az IMF megjegyezte Irán gyenge kilátásait, de úgy látta, hogy ez nagyrészt az USA által bevezetett szankcióknak és – az ő szemszögükből – az iráni támogatási rendszernek köszönhető.

Madanizadeh egy megszorító költségvetés keresztülvitelével csitítgatta az IMF-et. Ez olyan társadalmi feszültséget teremtett, amely fellángolt, amikor az USA beavatkozott az iráni rial megzavarására és a gazdasági válság elmélyítésére az országban. A bazáriak (kiskereskedők) egy része Iránban, az Iszlám Köztársaság bázisa, akik megérezték az infláció súlyát, a kormány ellen fordultak, de nem feltétlenül maga a rendszer ellen. Az USA és Izrael, valamint a külföldi média szándékosan félreértelmezte a helyzetet, tévesen hirdetve, hogy Irán népe a köztársaság ellen van. Peszeskján kormányának azon próbálkozása ellenére, hogy az USA feltételei szerint találkozzon vele, az USA és Izrael egy irreális maximalista végjátékot erőltetett, nevezetesen az Iszlám Köztársaság megdöntését.

Nukleáris program vagy rendszerváltás?

Ezt a maximalista végjátékot az USA és Izrael azon követelése vezérelte, hogy Irán számoljon fel egy illuzórikus nukleáris fegyverkezési programot. Irán évtizedek óta azt állítja, hogy nem érdekelt a nukleáris fegyverekben, és Peszeskján külügyminisztere, Abbas Aragcsi ismételten kijelentette, hogy Irán soha nem fog ilyen fegyvereket kifejleszteni. Irán kijelentette, hogy hajlandó megvitatni nukleáris programjának kérdését, de nem teszi le az asztalra az Iszlám Köztársaság valóságát (vagy az 1979. decemberi iráni alkotmány tényleges tartalmát). Órákkal a 2026. februári támadás előtt az Irán és az Egyesült Államok közötti tárgyalások közel kerültek a megállapodáshoz. Omán külügyminisztere, Szajjid Badr bin Hamad al-Buszajdi azt mondta, hogy „a békeegyezmény elérhető közelségben van”, és Irán beleegyezett a nullás felhalmozásba. Más szóval, Irán kész volt elfogadni a nukleáris energiaprogramjával szemben támasztott követelések többségét. Az, hogy az USA és Izrael ebben a kontextusban támadott, azt mutatja, hogy Irán nukleáris projektje nem a valódi probléma Washington és Tel-Aviv számára. Elkötelezettek a rendszerváltás mellett.

Ha az amerikai-izraeli háború egy rendszerváltó háború, akkor ez egy olyan háború, amelyet nem lehet megnyerni hatalmas emberélet-veszteség nélkül. Csaknem 100 millió ember él Iránban, akiknek nagy része haláláig védeni fogja köztársaságát. Néhány nappal azután, hogy az USA elrabolta Madurót, Hamenei elment elődje, Nagy Ajatollah Ruholláh Muszavi Homeini (1900-1989) szentélyébe. Érdekes, hogy Hamenei most 89 éves, ugyanannyi idős, mint Homeini volt halálakor. Szinte olyan volt, mintha elment volna meglátogatni régi barátját és mentorát, hogy bátorságot merítsen tőle. Hamenei meggyilkolása nem fogja demoralizálni az Iszlám Köztársaság támogatóit, hanem inkább a mártíromság szférájába emeli őt, és megerősíti eltökéltségüket. Iránnal szemben az USA-nak és Izraelnek nincs reális stratégiája a győzelemre. Megölhetnek nagy számú embert. De nem törhetik meg az iráni patroitizmus akaratát.

Írta: Vijay Prashad
forrás: Peoples Dispatch

Britek tiltakoznak a légierő nukleáris expanziója ellen

Háborúellenes aktivisták, szakszervezetek és civil szervezetek gyűlnek össze holnap a Norfolkban található RAF Marham bázison, tiltakozásul a brit kormány további F-35-ös vadászgépek beszerzései ellen.

A nukleáris leszerelésért küzdő Campaign for Nuclear Disarmament (CND), a Stop the War Coalition, a National Education Union, a Fire Brigades Union és más szakszervezetek tagjai a RAF Marham bázisán gyűlnek össze, hogy tiltakozzanak a kormány nukleáris csapásmérésre alkalmas F-35A vadászgépek vásárlása ellen. Követelik Sir Keir Starmer miniszterelnöktől, hogy vonja vissza a terveket, amelyek csaknem 30 év után először adnának nukleáris szerepkört a Királyi Légierőnek (RAF).

A tavaly júniusi NATO-csúcson, parlamenti vita vagy szavazás nélkül bejelentett gépeket a NATO kettős rendeltetésű repülőgép-feladatkörébe osztják be.

Brit pilóták fognak kiképzést kapni az amerikai B61-12 nukleáris bombák bevetésére, amelyeket jelenleg a feltételezések szerint a RAF Lakenheath-i bázisára telepítettek.

A kampányolók figyelmeztettek, hogy a harctéri bevetésre tervezett fegyverek pusztító ereje háromszorosa a Hirosimára ledobott bombáénak.

A Princeton Egyetem modellszámításai szerint az ilyen „harctéri atombombák” alkalmazása gyorsan eszkalálódhat, ami a detonációjuk utáni első néhány órában 2,6 millió halálos áldozathoz vezethet.

A National Audit Office becslései szerint Nagy-Britannia F-35-ös programja legalább 71 milliárd fontba kerül majd, nem számítva a NATO-integráció költségeit.

Jelentések szerint Izrael F-35-ös gépeit széles körben bevetették a palesztinok elleni népirtás során Gázában.

2023 és 2024 között 14 szállítmányt küldtek közvetlenül az izraeli Nevatim légibázisra.

Sophie Bolt, a CND főtitkára elmondta: „Amerikai nukleáris fegyverek bevetésére alkalmas amerikai vadászgépek vásárlása semmit sem tesz a brit lakosság biztonságáért.

„Ez egy háttéralku, amely tízmilliárdokba fog kerülni minket, és még szorosabbra fűzi kapcsolatunkat [Donald] Trump elnök ‘Amerika az első’ programjával.”

A tiltakozók ma 13:00-kor gyűlnek össze a RAF Marham II. Erzsébet kapujánál a Burnthouse Drove-on.

További részletek a CND honlapján találhatók.

forrás: Morning Star

Rubio manifesztuma a világ imperialista leigázását jelenti – és ezt nyíltan ki is mondja

MARCO RUBIO kijelölte a frontvonalakat, és itt az ideje, hogy a bolygó minden szocialistája és rasszizmusellenes harcosa felismerje az Egyesült Államok által a világra jelentett veszélyt.

A Donald Trump-rezsim a leplezetlen imperializmus: mentes a szokásos badarságtól, amely a katonai agressziót védekező vagy humanitárius okokkal magyarázza.

Rubió-nak a müncheni biztonsági konferencián elmondott beszéde kristálytisztán fogalmazza meg a világ imperialista uralmának misszióját. Ha Harold Macmillan híres „változások szele” beszédét a gyarmati korszak végének elismeréseként értelmezték, Rubio most ennek a felszabadulási folyamatnak a visszafordítását követeli.

Ott van feketén-fehéren (és az Európáról mint a világ urainak szánt „nagy és nemes civilizációról” zengő ódája rasszista). Miután JD Vance egy évvel ezelőtt leckéztette meg az európai hatalmakat, a nyugati politikusok most mohón nyalják Rubio dicséretét: de ez a dicséret az imperializmus és az etnikai tisztogatás védelme.

Visszautal arra az aranykorra, amikor „a második világháború vége előtti öt évszázadban a Nyugat terjeszkedett”, hogy „új kontinenseket népesítsen be, hatalmas birodalmakat építsen, amelyek az egész földkerekségre kiterjedtek.”

Ezt követi a merész európai telepesek romantikus víziója, amint benépesítik Amerika „üres síkságait”. Az ott élő népek kisajátítása és lemészárlása nem szerepel a történetben.

Az imperializmus szégyentelen védelme feltűnő, de azt is észre kell vennünk, hogy mikor és miért mondja, hogy ennek vége szakadt.

A nácik egykor arra esküdtek, hogy „kitörlik 1789-et a történelemből”, azt állítva, hogy a demokratikus forradalom Európa nagyságának végét jelentette be. Rubio számára a második világháború vége nem a demokrácia győzelme: vereség, a kezdete a végnek azoknak a „hatalmas birodalmaknak„, mivel az azokat alátámasztó rasszista ideológiák a náci Németországban érték el szörnyű csúcspontjukat, és az európai, fehér felsőbbrendűség logikája az egész világ felett a Vörös Hadsereg kezétől kapott halálos csapást.

Őszinte ezzel kapcsolatban: a „nagy nyugati birodalmak végső hanyatlásnak indultak, amelyet felgyorsítottak az istentelen kommunista forradalmak és a gyarmatellenes felkelések, amelyek átalakították a világot, és a vörös kalapácsot és sarlót ráterítették a térkép hatalmas területeire…”

Ez igaz, és nem ismerik el olyan széles körben, ahogyan kellene. A 20. századi gyarmatellenes küzdelmek elválaszthatatlanul összekapcsolódtak a nemzetközi kommunista mozgalommal.

Lenin azon kulcsfontosságú felismerése, hogy a munkás-paraszt szövetség, amelyet a mai napig a kalapács és sarló szimbolizál, megszakíthatja a „leggyengébb láncszemet” az imperialista láncban és felszabadíthatja a világot, nemzetközi megfelelőjét az iparosodott nemzetek munkásosztályának a harmadik világ kisajátított tömegeivel, Fanon „a Föld rabjaival” való szövetségében találta meg.

A kommunisták álltak a szívén azoknak a felszabadító mozgalmaknak, amelyek felszabadították Ázsia és Afrika gyarmatosított népeit. A Szovjetunió felfegyverezte, kiképezte és finanszírozta az Afrikai Nemzeti Kongresszus apartheid-ellenes harcosait, és nyugati szövetségeseik is főként kommunisták voltak, ahogy azt a London Recruits című jelentős film is ábrázolja.

A gyarmatellenesség és a kommunizmus közötti kapcsolatokat a liberálisok, akik hitelteleníteni akarják az utóbbit, kitörölték a történelemből; Rubio most azért emlékeztet minket rájuk, mert magát a birodalmat akarja feltámasztani.

Az USA felfedte a lapjait. A globális Dél felemelkedése, amelyet mindenekelőtt Kína és a BRICS-országok hajtanak, egy olyan folyamat, amelyet eltökélt szándéka visszafordítani. A világ népeit meg kell fékezni, rá kell kényszeríteni, hogy behódoljanak annak, amit ő „az emberi történelem legnagyobb civilizációjának” nevez.

Ebben az összefüggésben nincs helye a „sem Washingtont, sem Pekinget” nem tartalmazó badarságnak. Az Egyesült Államok a szabadság, a szuverenitás és a néphatalom ellensége világszerte. Vissza akarja fordítani az 1945-ös ítéletet.

Ő az első számú közellenség, és a brit politikai életre gyakorolt szorítását meg kell törni.

forrás: Morning Star

A Kubai Forradalom ellenáll az amerikai imperializmusnak

Vijay Prashad indiai tudós szerint a Kubai Forradalom most az amerikai imperializmus elleni harc frontvonalában áll.

2026 januárjában Donald Trump amerikai elnök Kubát „szokatlan és rendkívüli fenyegetésnek” nyilvánította az USA biztonságára nézve. Ez egy olyan minősítés, amely lehetővé teszi az amerikai kormány számára, hogy széleskörű gazdasági korlátozásokat alkalmazzon, amelyeket hagyományosan nemzetbiztonsági ellenfelekkel szemben vetnek be. Az USA Kubával szembeni blokádja az 1960-as években, közvetlenül az 1959-es Kubai Forradalom után kezdődött, de az évek során szigorodott. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül (amely szigorú feltételek mellett engedélyezi a szankciókat) az Egyesült Államok egy illegális, egyoldalú blokádot működtet, amely megpróbálja rákényszeríteni a világ országait, hogy hagyjanak fel az alapvető kubai kereskedelemmel. Az új korlátozások az olajra összpontosítanak. Az amerikai kormány vámtarifákkal és szankciókkal fenyeget meg minden olyan országot, amely olajat ad el vagy szállít Kubának.

Január 3-án az Egyesült Államok megtámadta Venezuelát és elrabolta Nicolás Maduro Moros elnököt és Cilia Florest, a Nemzetgyűlés alelnökét. Miközben 150 amerikai katonai repülőgép lebegett Caracas felett, az Egyesült Államok tudatta a venezuelai kormánnyal: ha nem fogadják el a követeléslistát, az USA lényegében Gázává változtatja Caracas belvárosát. A kormány maradék részének, amelynek nem volt semmilyen befolyása a tárgyalásban, gyakorlatilag taktikai kompromisszumot kellett kötnie és elfogadnia az USA követeléseit. Az egyik követelés az volt, hogy Venezuela hagyjon fel az olajexporttal Kuba felé. 2025-ben Venezuela fedezte Kuba teljes olajigényének mintegy 34%-át. A venezuelai olaj rövidtávú kiesésével Kuba már előre súlyos problémára számított.

De ez még nem volt minden. Mexikó szállította Kuba import nyersolajának 44%-át 2025-ben. Washington ezt követően nyomást gyakorolt Mexikóvárosra, hogy hagyjon fel a kubai olajexporttal, ami azt jelentené, hogy Kuba olajimportjánek csaknem 80%-a megszűnne. Claudia Sheinbaum mexikói elnök és Trump telefonbeszélgetésében Trump azt állította, hogy utasította Sheinbaumot a kubai olajszállítások leállítására, de Sheinbaum ezt tagadta, mondván, a két elnök csak általánosságban beszélt a mexikói-amerikai kapcsolatokról. Bárhogy is történt, a Mexikóra nehezedő nyomás az olajszállítások leállítására jelentős. Sheinbaum hangsúlyozta, hogy Mexikónak meg kell engedni, hogy szuverén döntéseket hozzon, és hogy a mexikói nép nem fog meghajolni az amerikai nyomás előtt. Az üzemanyag Kubába irányuló elvágása humanitárius válságot okozna – mondta Sheinbaum.

Trump kegyetlen politikája gyakorlatilag elvágta Kuba olajimportjának nagy részét, ami jelentős energiaválságot teremtett a tizenegy milliós szigeten. Áramszünetek, üzemanyaghiány a kórházakban, vízellátó rendszerekben és közlekedésben, valamint áramkorlátozások vannak. A repülőgép-üzemanyag hiánya miatt több kereskedelmi légitársaság (például az Air Canada) leállította járatait Havannába.

Az ENSZ figyelmeztetett, hogy az USA nyomásgyakorló kampánya (különösen az üzemanyag megcélzásának politikája) veszélyezteti Kuba élelmiszer- és vízellátását, kórházait, iskoláit és alapvető szolgáltatásait. ENSZ-tisztségviselők, köztük a kubai emberi jogi helyzettel foglalkozó különleges ENSZ-előadó elítélték a blokád szigorítását, mint olyan intézkedést, amely közvetlenül károsítja a hétköznapi polgárokat. Rámutattak, hogy a korlátozások megnehezítik a kórházak számára az alapvető gyógyszerek beszerzését, a dialízisklinikák működését, és az orvosi berendezések eljuttatását a betegekhez, súlyosbítva az egészségügyi válságot a szigeten. A különleges előadó a politikát „büntető jellegűnek és aránytalannak” nevezte, hangsúlyozva, hogy sérti a nemzetközi jogot és elmélyíti a szociális-gazdasági nehézségeket. Az ENSZ felszólította az Egyesült Államokat a szankciók feloldására és a humanitárius kivételek előtérbe helyezésére, hangsúlyozva, hogy párbeszédre és együttműködésre (nem kényszerítő intézkedésekre) van szükség a kubai életek és emberi jogok védelme érdekében.

Az ENSZ emberi jogi szakértőinek egy csoportja elítélte Trump rendeletét, mint „a nemzetközi jog súlyos megsértését” és „súlyos fenyegetést a demokratikus és méltányos nemzetközi rendre”. Azzal érveltek, hogy Trump rendelete Kubát és harmadik államokat kíván kényszeríteni kereskedelmi szankciókkal való fenyegetéssel, és hogy az ilyen extraterritoriális gazdasági intézkedések súlyos humanitárius következményeket kockáztatnak. Nyilatkozatuk egyértelművé tette, hogy a nemzetközi jog alapján semmilyen jog nem engedi meg egy államnak, hogy gazdasági büntetéseket szabjon ki harmadik államokra jogszerű kereskedelmi kapcsolataik miatt, és felszólították a Trump-adminisztrációt az illegális rendelet visszavonására. Az ENSZ Közgyűlése 1992 óta minden évben elsöprő többséggel szavazott a blokád ellen, gyakran csak az USA és Izrael ellenezte.

Az USA blokádja súlyos hatással volt Kuba fejlődési modelljére. A blokád több mint hatvan évvel ezelőtti kezdete óta az USA 171 milliárd USD kárt okozott Kubának, vagy ha az arany árához igazítjuk, 2,10 billió USD-t. 2024 márciusa és 2025 februárja között a kubai kormány becslése szerint a blokád körülbelül 7,5 milliárd USD kárt okozott, ami 49%-os növekedés az előző időszakhoz képest. Ha a 171 milliárd USD-s számot vesszük alapul, a kubai nép naponta 20,7 millió USD-t, óránként 862 568 USD-t veszít. Ezek a veszteségek súlyosak egy olyan kis ország számára, amely egy szocialista értékekre épülő észszerű társadalmat próbál felépíteni.

Válasz Havannából

Miguel Díaz-Canel kubai elnök élesen elítélte a szigorított amerikai intézkedéseket, mint „gazdasági háborút”, és azzal érvelt, hogy az USA politikája Kuba szuverenitásának gyengítésére irányul. A kormány „energia-blokádnak” nevezi ezt, és hangsúlyozza, hogy a szigeten tapasztalható hiány az USA kényszerítő politikájának közvetlen következménye. Válaszul a Kubai Forradalom szükségterveket hajtott végre, beleértve az üzemanyag-adagolást az alapvető szolgáltatások, mint a kórházak, vízrendszerek és tömegközlekedés prioritásként való kezelésére. Kuba állami irányelveket is bejelentett a csökkentett energiaellátás kezelésére, beleértve az alternatív és megújuló energiaforrások felé történő elmozdulást, ahol lehetséges. A kínai kormány berendezéseket adományozott nagyszabású napelemparkok építéséhez Artemisa, Granma, Guantánamo, Holguín, Las Tunas és Pinar del Río tartományokban. Hosszú távon Kína segíteni fog Kubának 92 naperőmű megépítésében, ami 2000 megawatt napelemes kapacitást jelent. A távoli területeken élő háztartások megsegítésére a kínai kormány 5000 háztetőkön elhelyezhető napelemkészletet küldött. Üzemanyag Mexikóból, Oroszországból és más országokból már úton van Kuba felé. Trump elszigetelési politikája nem járt teljes sikerrel.

A kubai kormány közölte, hogy kapcsolatban áll Washingtonnal, de még nem folytat közvetlen magas szintű tárgyalásokat. Díaz-Canel elnök kijelentette, hogy kormánya hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal, de csak három fontos feltétellel. Először is, a párbeszédnek tiszteletteljesnek, komolynak, nyomásgyakorlástól és előfeltételektől mentesnek kell lennie. Másodszor, a párbeszédnek tiszteletben kell tartania Kuba szuverenitását, függetlenségét és politikai rendszerét. Végül pedig a kubai kormány nem hajlandó tárgyalni a Kubai Alkotmányról (amelyet nemrég, 2019-ben módosítottak) vagy Kuba szocializmus iránti elkötelezettségéről. Ha az Egyesült Államok ragaszkodik a három kérdés bármelyikének megvitatásához, nem lesz párbeszéd. A Kubai Forradalom kiállása ezekben a kérdésekben a történelmében gyökerezik – hiszen maga a Forradalom is az USA nyugati félteke feletti, az 1823-as Monroe-doktrínán (amelyet Trump 2025-ben a maga Korolláriumával megújított) alapuló ellenőrzési igénye elleni fellépés volt. Ez a kiállás ragályosnak bizonyult, és az 1960-as évektől napjainkig (beleértve a venezuelai Bolivári Folyamat szívét is) kiépítette az amerikai imperializmussal szembeni latin-amerikai ellenállást.

A Dühöngő Áradat

Latin-Amerika gyors és veszélyes átalakuláson megy keresztül. Egymás után választják hatalomba az országok (Argentínától Salvadorig) a Különleges Típusú Szélsőjobboldal politikai formációit. Ezek azok a vezetők, akik elkötelezték magukat az erős konzervatív társadalmi értékek (az Amerikákban terjedő reakciós evangéliumi kereszténység növekedésében gyökerezve), a szegények elleni kíméletlen támadás mellett a bűnözés elleni háborún keresztül (amelyet egy olyan elmélet formált, amely a potenciális bűnözők letartóztatását és bebörtönzését szorgalmazza, Salvador Nayib Bukele által úttörőként bevezetett politika), valamint a Nyugati Civilizáció felé tett éles fordulat mellett, amely magában foglalja az Egyesült Államokhoz való igazodást és Kína ellen irányul (ez a hangulat a nyugati kultúra ünneplésétől a kommunizmus gyűlöletéig terjed). Úgy tűnik, a Különleges Típusú Szélsőjobboldal megjelenése egy generációnyi időre átveheti az irányítást, ha sikerül eltávolítania a baloldalt a hatalomból Kolumbiában, Kubában, Mexikóban, Nicaraguában és Venezuelában (Brazíliában ez a Jobboldal már átvette az irányítást a törvényhozásban).

A Venezuela és Kuba elleni párhuzamos támadások részei az Egyesült Államok hozzájárulásának a Dühöngő Áradat felemelkedéséhez az Amerikákban. Trump és csatlósai szeretnék a saját fajta vezetőiket (mint Javier Milei) pozícióba juttatni az Amerikákban, a Monroe-doktrínához fűzött Trump-féle Korollárium részeként. Ez az, ami feléleszti a szuverenitás eszméjét az Amerikákban. Amikor Bad Bunny, a Puerto Ricó-i művész befejezte előadását az amerikai Super Bowl döntőjén az összes amerikai ország ünneplésével, és amikor felsorolta mindegyiket, ez a gesztus maga is része volt a szuverenitás eszméjéért vívott harcnak.

A Kubai Forradalom ellenáll az amerikai imperializmusnak, de hatalmas nyomás alatt. A Kubával való szolidaritás a kubai népről, a Kubai Forradalomról, a szuverenitás valóságáról az Amerikákban, és a szocializmus eszméjéről szól a világban. Ez most az imperializmus elleni harc frontvonala.

Írta: Vijay Prashad indiai történész és újságíró, a Tricontinental Intézet igazgatója
forrás: Globetrotter

Trump elenged némi vámot Indiának, ha az nem vásárol orosz olajat

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump hétfőn, február 2-án bejelentette az Indiával kötött kereskedelmi megállapodás véglegesítését, azt állítva, hogy India beleegyezett, hogy megszünteti az összes kereskedelmi akadályt az amerikai termékekkel szemben.

Trump azt is állította, hogy India beleegyezett, hogy felhagy az orosz olaj vásárlásával, és a következő napokban inkább több amerikai és „potenciálisan” venezuelai olajat fog vásárolni.

A megállapodás értelmében az USA csökkenti az indiai importokra kivetett viszontvámját 25%-ról 18%-ra, és visszavonja az Indiára kivetett 25%-os pótdíjat.

Az USA eredetileg augusztusban vetett ki 25%-os vámot az indiai importokra a viszontvám-rendszer részeként. Ezután szintén kivetett egy további 25%-os vámot büntetésként az orosz olaj importálásáért és az Ukrajnában folyó háborús erőfeszítéseket állítólagos segítéséért.

Trump bejelentése szerint India új viszontvám-kulcsa alacsonyabb, mint más ázsiai versenytársaié az amerikai piacokon, például Indonézia (19%), Vietnám és Banglades (20%).

Trump bejelentése után pár órával India miniszterelnöke, a jobboldali Narendra Modi megköszönte neki, azt állítva, hogy a megállapodás az embereknek kedvez, és „kiemelkedő lehetőségeket nyit fel a kölcsönösen előnyös együttműködésre”.

India beleegyezett, hogy a következő napokban több mint 500 milliárd dollár értékben vásárol olajat, szenet, technológiát és mezőgazdasági termékeket – állította Trump.

Ez több mint tízszerese a jelenlegi éves indiai amerikai importok értékének.

Az USA India legnagyobb kereskedelmi partnere, a két ország közötti teljes kereskedelem meghaladta a 131 milliárd USD-t 2024-25-ben. India összesen 46 milliárd dollár értékben vásárolt amerikai terméket, miközben kb. 84 milliárd dollár értékű árut exportált az USA-ba abban az évben.

Ez a második ilyen megállapodás, amelyet India az elmúlt napokban kötött. Múlt héten szabadkereskedelmi megállapodást (FTA) kötött az EU-val, és beleegyezett, hogy 96%-ánál is több európai import áru esetén csökkenti vagy megszünteti a vámokat. Cserébe az EU beleegyezett, hogy az Indiából származó importok 99%-án csökkenti vagy megszünteti a vámokat.

Mindkét megállapodást bírálták India ellenzéki pártjai, akik aggodalmukat fejezték ki a lehetséges negatív hatások miatt az ország hazai iparára és mezőgazdaságára vonatkozóan. Utaltak arra is, hogy az indiai kormány nem tudott ellenállni a nyomásnak.

Megadás az amerikai diktátumoknak

India ellenzéki pártjai azt állították, hogy a Trump által bejelentett kereskedelmi megállapodás „kiegyensúlyozatlan”, és úgy tűnik, mintha az ország létfontosságú érdekeinek „feladása” lenne.

A fő ellenzék, az Indiai Nemzeti Kongresszus (INC) kifejezte az indiai kormány kudarcát abban, hogy ellenálljon Trump egyoldalú nyilatkozatainak India orosz olajvásárlásával kapcsolatban, és azt szuverén jogainak megsértésének nevezte.

Megkérdőjelezte a kormány szándékait az amerikai árukra vonatkozó összes vámszabályozási és nem vámszabályozási akadály eltávolítása mögött is, amit károsnak tartott az indiai kereskedők, iparosok és gazdák számára.

A mezőgazdasági termékek kereskedelméről folyó vita érzékeny ügy az indiai politikában annak lehetséges hatása miatt India lakosságának jelentős részének megélhetésére.

India munkaerejének közel 40%-a közvetlenül a mezőgazdaságban dolgozik. A gazdák évek óta agitálnak termékeik megfelelő áráért, azt állítva, hogy a mezőgazdaság a többségi gazdák számára már nem nyereséges.

Február 12-re országos sztrájkot hívtak össze a kormány politikája ellen, beleértve a korábbi kereskedelmi megállapodásokat az Egyesült Királysággal és az EU-val.

A tárgyalások a megállapodásról hónapokkal ezelőtt kezdődtek, Trump vámjai előtt. Korábban arról számoltak be, hogy a megállapodás elakadt az Egyesült Államok India mezőgazdasági piacához való hozzáférési követeléseivel kapcsolatos nézeteltérések miatt.

Még Modi is azt állította tavaly, hogy soha nem fog kompromisszumot kötni India gazdáinak és halászainak érdekében, függetlenül a költségektől.

Az ellenzék szerint az indiai kormány most veszélyeztette India több millió gazdájának érdekeit azáltal, hogy nyitott az indiai piac az amerikai mezőgazdasági termékek előtt.

„A vámok megszüntetése azzal jár, hogy elárasztják az országot amerikai áruval, ami kedvezőtlenül befolyásolja az iparágakat és a dolgozók megélhetését. A nem-vámszabályozási akadályok eltávolítása azt jelentené, hogy megszűnnek a támogatások és az egyéb intézkedések, amelyek támogatják az indiai gazdákat” – mondta a Indiai Marxista Kommunista Párt (CPI (M)) kedden kiadott nyilatkozatában.

Több indiai kommentátor is megkérdőjelezte a rációt abban, hogy több olajat vásárol az USA-ból.

India a világ harmadik legnagyobb olajimportőre. Az olaj importálása az egyik fő oka az ország kereskedelmi egyensúlytalanságának. A drága amerikai olaj, amely az olcsó orosz erőforrást helyettesítené, nehezebbé tenné India importmérlegének serpenyőjét.

A Modi-kormánynak bizalmat kell keltenie a parlamentben és az egész országban, és meg kell osztania a megállapodás minden részletét – követelte mind a CPI (M), mind az INC.

Még az USA-ban is több mint 800 vállalkozás koalíciója, amelyet „mi fizetjük a vámokat”-nak hívnak, ellenezte a megállapodást, azt állítva, hogy az amerikaiak számára nincs mit ünnepelni benne.

Megjegyezte, hogy az amerikai vámok a megállapodás előtti 2% vagy 3%-ról 18%-ra emelkednek, ami körülbelül 600%-os adóemelés, amelyet az amerikaiak fognak fizetni – közölte a Reuters.

Trump viszontvám-rendszere peres ügy az USA Legfelsőbb Bíróságán, és lehet, hogy törvénytelenként elutasítják.

forrás: Peoples Dispatch

Trump seriff repedést nyit az uralkodó osztályban

A minden januárban a svájci Alpok magaslatán, Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum általában a vállalati világ figuráinak és holdudvaruknak a pózolásáról szól.

A múlt héten azonban látványosan megmutatta azt a mély szakadékot, amely megnyílt a nyugati kapitalizmuson belül.

Donald Trumpot két kabinetminisztere, Scott Bessent és Howard Lutnick előzte meg. Lutnick kijelentette: „Nem azért megyünk Davosba, hogy fenntartsuk a status quót. Azért megyünk, hogy frontálisan szembeszálljunk vele – Trump elnökkel a kapitalizmusnak új seriffje van a városban.”

Az ő különösen az Egyesült Államok európai szövetségesei ellen irányuló, megfélemlítő fellépésükhöz képest magának a seriffnek az érkezése némileg csalódást keltő volt.

Trump elállt attól a fenyegetésétől, hogy erővel elfoglalja Grönlandot. Visszakozott attól is, hogy vámokat vessen ki nyolc államra – köztük Nagy-Britanniára –, amelyek ellenálltak Grönland annektálására irányuló törekvésének.

Ez a visszalépés egy jól ismert mintába illeszkedett: Taco, vagyis Trump Always Chickens Out (Trump mindig meghátrál). A kifejezést Robert Armstrong, a Financial Times újságírója alkotta meg. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Trump hajlamos visszavonulni a hatalmas vámemelésekkel való fenyegetésektől, amikor a pénzügyi piacok élesen esni kezdenek.

Valóban, az amerikai részvényárak múlt kedden estek, egy nappal Trump davosi érkezése előtt.

A nagy amerikai vállalatok vezetői nagyon óvatosak voltak abban, hogy nyilvánosan ne támadják őt. De – ahogy Adam Tooze történész rámutat – miközben „az egyes szereplők kiszemelhetők és áldozattá tehetők, a ‘piacok’ névtelenek. Ellenük nem lehet ugyanilyen közvetlen és durva módon megtorlást alkalmazni.”

Trump visszavonulása nem jelenti az Egyesült Államok vezette liberális, „szabályalapú nemzetközi rendhez” való visszatérést. A davosi vállalati vezetők állva tapsolták meg Mark Carney kanadai miniszterelnök beszédét, amely ezt világosan kimondta.

Carney bejelentette: „szakadás történt a világrendben, véget ért egy kellemes fikció, és egy kemény valóság kezdődött”, amelyben „a nagy, meghatározó hatalom, a geopolitika, semmilyen korlátnak, semmilyen megszorításnak nincs alávetve.”

Carney elismerte, hogy a szabályalapú rend mindig is „részben hamis” volt. Ez enyhe megfogalmazás.

Az 1965–66-os indonéziai vérengzés, amelyben 500 000 és egymillió közötti számú, az Indonéz Kommunista Párt támogatásával gyanúsított embert öltek meg, e rend keretei között zajlott. Ugyanígy a koreai, vietnámi, afganisztáni és iraki háborúk is.

A különbség az, hogy a liberális imperialista államok, mint Kanada és Nagy-Britannia, haszonélvezői voltak ennek a rendnek és az Egyesült Államokkal kötött szövetségüknek. Trump nem hagyja el ezt a szövetséget, de leértékeli azt.

A múlt héten közzétett amerikai Nemzetvédelmi Stratégia (NDS) teljesen egyértelművé teszi, hogy az Egyesült Államok nem vonul vissza a globális uralomtól a nyugati féltekére.

A dokumentum több „cselekvési irányt” határoz meg a Pentagon számára. Az első valóban „az Egyesült Államok anyaországának védelme”. Ez indokolja a nyugati félteke feletti ellenőrzés erősítésére irányuló törekvéseket, beleértve Grönlandot is.

A második azonban „Kína elrettentése az indo–csendes-óceáni térségben erő révén, nem konfrontációval”. Ez tökéletesen illeszkedik ahhoz, amit Elbridge Colby, a Pentagon politikáért felelős államtitkára évek óta képvisel.

Szerinte az Egyesült Államoknak „megtagadási stratégiát” kell követnie annak megakadályozására, hogy Kína uralja az ázsiai–csendes-óceáni térséget, és ezáltal megdöntse az amerikai globális hegemóniát.

Colby azt is állítja, hogy Európának nagyrészt magának kell gondoskodnia saját védelméről. Ezt jelzi az NDS harmadik „cselekvési iránya” is: „a terhek megosztásának növelése az Egyesült Államok szövetségesei és partnerei között”.

A dokumentum így folytatja: „Európában és más hadszíntereken – különösen a Koreai-félszigeten – a szövetségesek vállalják a vezető szerepet az olyan fenyegetésekkel szemben, amelyek számunkra kevésbé, számukra viszont súlyosabbak, miközben az Egyesült Államok kritikus, de korlátozottabb támogatást nyújt.”

Ez különösen Európa számára jelent súlyos válságot, amely eddig az Egyesült Államokra támaszkodott a kontinens védelmének vezetésében. Az európai hatalmak kapkodva próbálják kitalálni, mit tegyenek.

Carney azt javasolja, hogy a „középhatalmak” működjenek együtt. Saját első lépései azonban megszorításokat és újrafegyverkezést célzó politikát, valamint egy Kínával kötött kereskedelmi megállapodást jelentettek. Trump Carney külföldi lépéseire úgy reagált, hogy 100 százalékos vámok kivetésével fenyegette meg a kanadai importot.

Igen, még mindig van seriff a Fehér Házban.

írta: Alex Callinicos
forrás: Socialist Worker