Moszkva: Trump hagyjon fel a politikai skizofréniával
Moszkva közölte Washingtonnal, hogy fejezzék be a „szankciós diktátumú” külpolitikát, miután 755 amerikai amerikai nagykövetségi dolgozót küldtek csomagolni.
Moszkva közölte Washingtonnal, hogy fejezzék be a „szankciós diktátumú” külpolitikát, miután 755 amerikai amerikai nagykövetségi dolgozót küldtek csomagolni.
Két amerikai szuperszonikus, B1-es bombázó repült el a Koreai-félsziget felett tegnap, hogy erőt demonstráljanak Észak-Koreának annak legutóbbi interkontinentális rakétatesztje miatt.
Az Európai Baloldali Párt Nyári Egyeteme, amely Budapesten ünnepli a 13. előadás-sorozatát, olyan helyzetben kezdődött, amikor Európa a globalizáció új korába érkezett.
Az Európai Baloldal tiltakozik az ellen, hogy Orbán Viktor újabb katonai agresszióval oldaná meg azt a menekültválságot, amelyet pont a militarista intervenciók okoztak.
Legalább négy embert öltek meg a további szélsőjobboldali tüntetők Venezuelában az elmúlt két nap alatt.
Margaret Thatcher azt javasolta, hogy Kuvait 1990-es megszállása után vegyi fegyverekkel fenyegessék Irakot – derül ki titkosítás alól feloldott dokumentumokból.
A Venezuelai Bolivári Köztársaság elutasítja a Fehér Ház által ma (2017.07.17.) kiadott, hihetetlen közleményt.
Az Egyesült Baloldal / Északi Zöldek EP csoportja (GUE/NGL) elítéli a Külügyi Bizottságban (AFET) az EP képviselők szavazását az EU militarizálására.
Donald Trump Oroszországot kritizálta lengyelországi látogatása alatt tegnap, mielőtt még találkozott volna Vlagyimir Putyinnal a G20-ak ülése előtt.
A háborúkkal, tömeggyilkosságokkal, népirtásokkal, környezetrombolással és éhínségekkel borzalmassá tett bolygónkon az emberiség civilizáltabb fele az ENSZ-ben arra készül, hogy betiltja a nukleáris fegyverek fejlesztését, tesztelését, gyártását, beszerzését és tárolását.
Emmanuel Macron francia elnök részt vett egy szimulált nukleáris rakétaindításon egy tengeralattjáró fedélzetén, miután megígérte, hogy folytatni fogja a tengeren túli háborúkat.
Kína tegnap tiltakozott, miután az Egyesült Államok haditengerészete olyan szigetek felségvizeire hatolt be, amelyet három ország is magáénak követel.
Kurd források jelentései szerint a török hadsereg újabb invázióra készül Szíriában.
A török állam folyamatosan halmozza fel a fegyvereket Azazban, Raiban, Exterineb és Mareában, hogy megtámadja Efrint és Shehbát, valamint új területek nyissanak meg a felhalmozásra.
A NATO további 3000 katonát vet be a 16 éves afganisztáni háborúban, de egyelőre nem világos, honnan fognak érkezni.
Az Európai Baloldali Párt mélyen aggódik az EU-Japán szabad-kereskedelmi egyezmény tervei miatt, amelyet jelenlegi is tárgyal az Európai Bizottság és a japán kormány.