Nicolas Maduro levele a világ népeinek
A Világ Népeinek
A Világ Népeinek
A brit hadsereg a Külügyi Hivatal emberi jogokat megsértő országok listájáról 17-ben tartott katonai képzést – derült ki ma.
A szíriai kurdok lépéseket követelnek, mivel Törökország több ezer ember számára gátolja a vízellátást Hasaka tartományban, ezzel humanitárius válságot okoz a térségben.
A Trump kabinet a különleges vészhelyzeti hatalmát használta tavaly, hogy megkerülje a kongresszust és fegyvereket adjon el Szaúd-Arábiának, hogy azokkal atrocitásokat követhessenek el a jemeni háborúban – közölte Michael Horowitz tábornok, amerikai viszgálóbiztos.
Elon Musk milliárdos Tesla tulajdonos össztűz alá került, miután üdvözölte Evo Morales bolíviai elnök tavalyi megpuccsolását, amelynek célja láthatóan megkaparintani az ország lítiumtartalékait.
A kurd hatóságok humanitárius katasztrófától tartanak észak-Szíriában, ahol Törökország arra készül, hogy szándékosan szárazságot idézzen elő az Eufrátesz folyóból érkező vizek elvágásával.
Török harci repülők medencében fürdőző gyermekekre támadtak egy népszerű turistahelyen Iraki Kurdisztánban, amely során legalább három ember halt meg és nyolc megsebesült.
A forradalmi kurd nők ma megesküdtek, hogy folytatják a felszabadító harcot tisztelegve azon nők előtt, akiket kedden egy török dróntámadásban gyilkoltak meg észak-Szíriában.
Törökország továbbra is megszegi a nemzetközi tűzszünetet Szíriában, miközben gyakori légitámadásokat intéz a civilek és az infrastruktúra ellen.
A legújabb fejlemények tükrében érdemes lenne a nemzetközi közösségnek elgondolkoznia azon, hogy megvonja az Egyesült Államok vétójogát az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Washington meg akarja szilárdítani pozícióját, mint a világ vezető háborús gépezete, mivel elképesztő 732 milliárd dolláros volt a katonai költségvetése 2019-ben.
Helyi források szerint a török államhoz köthető Murád Szultán szervezet zsoldosai meglincseltek a 74 éves Ali Ehmedet.
Az európai tengerészeti hatóságok húsvétkor legalább négy menekülthajó segítségkérését hagyták figyelmen kívül.
Az Ain Issa régió farmerjei a földeken dolgoznak a török megszálló erők és a velük szövetséges fegyveresek tüzérségi tüze alatt is.
A megszálló török állam és a zsoldosai megbombázták Kopirlik és Evdokoy falvait Gire Spi körzetben.
A Venezuelai Bolivári Köztársaság határozottan visszautasítja, hogy ezekben a nehéz időkben, amikor az emberiségnek egy komoly járványügyi helyzettel kell megküzdenie világszerte, Donald Trump kormánya ismételten megpróbálja aláásni és egy újabb államcsíny formájában támadni Venezuela népét és demokratikus intézményeit, nyomorúságos, vulgáris és megalapozatlan vádak alapján, amelyek megkísérlik minimalizálni mindazt az elismert teljesítményt, amit Venezuela a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben az eddigiek során elért a különböző területeken.