Zelaya a hondurasi illegális diktatúra elleni harcra szólított fel
Manuel Zelaya egykori hondurasi elnök újévi beszédében sürgette támogatóit, hogy folytassák az ellenállást az „illegális diktatúra ellen”.
Manuel Zelaya egykori hondurasi elnök újévi beszédében sürgette támogatóit, hogy folytassák az ellenállást az „illegális diktatúra ellen”.
Evo Morales bolíviai elnök kedden a 12 éves Mozgalom a Szocializmusért kormány gazdasági növekedését méltatta.
A Nemzetközi Szabadság Hadosztály (IFB) tagjai az Iszlám Állam de facto fővárosa, Raqqa feletti győzelmüket az 1945-ös „Vörös Hadsereg a Reichstagon” fotó megismétlésével jelezték.
Beszámoló a ConCiencias por la Humanidad fesztivál első napjáról
Nicolas Maduro venezuelai elnök 40%-os emelkedést jelentett be az állami szektor munkásainak bérében és az állami nyugdíjakban.
Az Európai Baloldal elfogadhatatlannak tartja a sajtóban megjelent 20 milliárd forint értékű tankelhárító-rakéta vásárlást.
Kuba csecsemő-halandósága 2017-ben 4,1-re csökkent 1000 szülésből – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
A nagy változások mindig kis mozgalmakkal indulnak, amelyek láthatatlanok a fentiek elemzői és a nagy média számára, ahogy azt a zapatisták kommünikéinek egyike is megfogalmazza.
Folytatódnak az utcai tüntetések Honduras fővárosában, Tegucigalpában és más városokban, miután a hitelét vesztett Legfelsőbb Választási Bíróság (TES) a jelenleg hivatalban lévő Juan Orlando Hernandez elnököt nyilvánította a november 26-ai választások győztesének.
A Teva Gyógyszergyár izraeli multinacionális vállalat, a világ legnagyobb generikus gyógyszergyártója a globális munkaerejének negyedét bocsátja el – közölte a cég.
A Ryanair pilótái Írországban sztrájkolni fognak jövő héten a szakszervezet elismerése körüli vita miatt.
December 2. és 3. között került megrendezésre Bécsben az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) idei kongresszusa. Az idei kongresszus fontos esemény volt, mivel a párt összegezte a választásokat és irányelveket határozott meg az európai választásokra.
Az Európai Bizottság csendben befejezte a Japánnal kötendő szabad-kereskedelmi egyezményt, de az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek még döntenie kell.
Noam Chomsky filozófus, tudós és amerikai aktivista az Észak-Amerikai Szabad-kereskedelmi Egyezményt (NAFTA) kritizálta, amely tárgyalássorozatának ötödik ülése múlt héten zajlott, és arra figyelmeztetett, hogy Mexikó hátrányba kerül az Egyesült Államokkal szemben.
Az ausztráliai ExxonMobil alulfizetett munkásainak családjai gyűltek össze a canberrai szenátus előtt tegnap, hogy követeljék, hogy a multinacionális óriásvállalat fizesse be az adóit.