Több ezren vonultak fel az Indiai Kommunista Párt (Marxista) [CPI(M)] elleni támadások miatt, amely során két párttagot megöltek az elmúlt hónapban, valamint egy főbb pártvezetőt is letartóztattak.
A CIA által pénzelt fegyveresek követtek el háborús bűncselekményeket Afganisztánban
Afganisztáni CIA által pénzelt fegyveres erőket vádolnak háborús bűncselekményekkel, köztük statáriális kivégzésekkel és klinikák megtámadásával.
Azonnali intézkedésekre van szükség a gazdasági lassulás következményeinek tompítására
Az Audi és a Dunaferr szinte egyszerre jelentette be, hogy 10 százalékos létszámleépítést hajtanak végre.
Az Iszlám Állam egyik főparancsnoka szerint Erdogan rendelte meg a kurd Kobane elleni dzsihádista támadást
Az Iszlám Állam egyik főparancsnoka ma azt állította, hogy Recep Tayyip Erdogan tekintélyuralmi török elnök rendelte el 2014-ben az észak-szíriai Kobane városa elleni dzsihádista támadást.
„Nemzetközi banditáknak” bélyegezték a szíriai olajmezőket elfoglaló amerikai katonákat
Oroszország „nemzetközi banditáknak” bélyegezte a dél-kelet-szíriai olajmezőket szombaton elfoglaló amerikai csapatokat.
Nyílt levél Karácsony Gergelynek: Tesze-tosza antifasizmusra nincs szükség!
Tisztelt Karácsony Gergely!
A skót kormány 15 millió font közpénzt adott a török agresszorokat ellátó fegyvergyáraknak
A skót kormány közel 15 millió brit fontot adományozott fegyvergyáraknak, amelyeket olyan cégek működtetnek, amelyek fegyvereket adnak el Törökországnak.
15 millió jemenit vágnak el a vízellátástól
Legalább 15 millió jemenit vágnak el a vízellátástól az akut üzemanyagválság miatt, amely csak növeli a halálos kolera járvány miatt elhunytak számát, – írja az Oxfam új jelentése.
Neoliberalizmus ellenes tüntetések söpörnek végig Latin-Amerikán
A népi tüntetések megállították neoliberalizmus támadásait Latin-Amerikában – közölte tegnap az Ecuadori Őslakos Nemzetiségek Konföderációja.
Vajnai Attila: Az Alkotmánybíróság esete a tényállással
Nincs szerencséje velem az Alkotmánybíróságnak. A vörös csillag tilalmával egyetértő korábbi határozatukat a strasbourgi bíróság már évekkel ezelőtt megsemmisítette, de most újabb kínos ügybe keveredtek.
A Facebook–Cambridge Analytica adatbotrány
A Facebook-Cambridge Analytica adatbotrány 2018 egyik legnagyobb politikai fiaskója volt, amikor is kiderült, hogy a Cambridge Analytica több millió ember Facebook profiljának adatait gyűjtötte össze a beleegyezésük nélkül, valamint ezeket politikai reklámcélokra használták fel.
Letiltásokkal gátolja a Facebook az Erdogan elleni budapesti tüntetés szervezését
A MI IDŐNK több mint 22 ezer lájkkal rendelkező Facebook oldala egy hetes tiltást kapott.
Az Erdogan elleni budapesti blokádtüntetésünk részletei
Budapest Blokádja Erdogan látogatása ellen
Miért állítja le Karácsony Gergely a kilakoltatásokat?
Karácsony Gergely politikája ezer ponton támadható és baloldalról megfelelően támadtuk is.
Uruguayban felhúzták a vörös zászlót a diktatúra alatt megölt kommunistáért
Uruguayiak felhúzták a vörös zászlót Eduardo Bleierért, akit kedden temettek el 44 évvel azután, hogy az ország katonai rezsimje brutálisan meggyilkolta.
GUE/NGL: Az EU-nak le kell állítania a Törökországgal folytatott fegyverkereskedelmet
Az Európai Parlament Baloldali csoportja (GUE/NGL) a török fegyverexportok azonnali leállítását követeli, miután az EU Külügyi Tanácsa nem tett döntő lépéseket a luxemburgi ülésén.