A MI IDŐNK
  • Főoldal
  • Bemutatkozás
  • Miért támogassuk az Európai Baloldalt?
  • Manifesto of the European Left
  • Impresszum

A MI IDŐNK

AZ EURÓPAI BALOLDAL PORTÁLJA

Menu
  • Hírek
    • Belföld
    • Külföld
  • Forradalom
  • Antiimperializmus
  • Antifasizmus
  • Elemzés
  • Programok
  • Tudomány
  • Kultúra
  • Történelem
  • Európai Baloldal
  • Európai Baloldali Párt
  • EP Baloldal
  • Környezetvédelem
  • Ateizmus
  • Kurdisztán
  • LMBTQ

emberiség elleni bűncselekmények

Az Egyesült Arab Emírségek és Izrael: teljes partnerség bűnben és vérontásban

2026. május 7.

Ami megkülönbözteti Abu Dhabi uralkodóit másoktól, az nem a kivételes ravaszság vagy intelligencia, hanem a hajlandóság arra, hogy mélyen behódoljanak az USA-nak, Izraelnek és a Nyugatnak, valamint arra való még nagyobb készség, hogy mindenféle piszkos politikai, média- és biztonsági szerepet vállaljanak számos országban szerte a világon.

A „hatalom korlátozásának” elve szilárdan beépült a hadtudományba és a politikatudományba, ám egy olyan szereplő, mint Izrael, ritkán alkalmazza. Ez nem azért van, mert a döntéshozók ne lennének tudatában, hogy a háború folytatása hiábavaló lehet, hanem mert megközelítésük a dominancia logikáján alapul. Ebben a keretben a másik felet minden tekintetben abszolút ellenségként kezelik.

Isaac Herzog izraeli elnök és Mohamed bin Zayed Al Nahyan, az EAE sejkje

Senki sem tudja az arab világban, hogy Izrael e mentalitás szerint cselekszik. A különbség azonban azok között, akik ellenálltak Izraelnek, és azok között, akik hallgattak agressziójáról, együttműködtek vele, vagy megtagadták az ellenállást, szintén ugyanabból a hatalomfelfogásból ered.

Az ellenálló harcosok nem szorulnak magyarázatra álláspontjukról, amely azon a meggyőződésen alapul, hogy a megszállás csak erővel számolható fel. Ezzel szemben az ellenállás kritikusai azzal érvelnek, hogy az ellenség túl erős ahhoz, hogy szembeszálljanak vele, és az ellenállás ezért öngyilkos vállalkozás. Ez az álláspont gyakran arra a következtetésre vezet, hogy a megalkuvás vagy kompromisszum az egyetlen alternatíva, ahol a gyengébb fél gyakorlatilag megfizeti a biztonsága árát.

Azok az arabok, akik ezt az utat választották, megmutatták nekünk saját hatékonyságukat, Egyiptomtól kezdve, amely népszerűen, majd hivatalosan is elkezdte visszaszerezni Izrael tényleges ellenfelének pozícióját, egészen Jordániáig és a Ramalláh-i Hatóságig, ahol a hatalmon lévők a megszállásból eredeztetik pozícióikat.

Zajed fiai Abu Dhabiban: Izrael önkéntes partnerei

Az arab világban ma új modell jelenik meg azokról, akik nem csupán szövetségnél mélyebb kapcsolatot igyekeznek kiépíteni Izraellel; ezt a modellt Zajed fiai testesítik meg Abu Dhabiban. Olyan meggyőződést tükröznek, amely első pillantásra ideológia jellegűnek tűnik: egy stratégiai szövetség szükségességét Izraellel. Az „érdekek” fogalma itt nem korlátozódik a védelem keresésére – ahogy egyes öbölállamok tették, amikor területeik egy részének amerikai megszállását a világ és a régió erőviszonyainak tükröződéseként igazolták –, hanem Abu Dhabi úgy viselkedik, mintha partnere lenne Izraelnek egy tágabb politikai, gazdasági, katonai és biztonsági hegemónia projektjében, amely Nyugat-Ázsiától Kelet- és Észak-Afrikáig terjed, áthaladva az Arab-félszigeten, Irakon és a Levantén.

Ebben az értelemben Abu Dhabi szerepe az Iránnal, valamint a libanoni, palesztin és iraki ellenállási erőkkel folytatott konfliktusban túlmutat a hagyományos érdekszövetségen; Zajed fiainak önkéntes erőfeszítését jelenti egy kivételes szerep betöltésére. Abból a meggyőződésből cselekszenek, hogy pénzügyi erőforrásaik lehetővé teszik számukra, hogy emberi képességeiket messze meghaladó szerepeket töltsenek be. Olyan országban élnek, amely egyetlen napot sem érne meg, ha az összes nem emírségbeli (a lakosság és a munkaerő 90%-át kitevő külföldi) távozna: nem működne a biztonsági apparátus, nem működnének a kormányzati hivatalok, nem lenne szervezett kereskedelem, nem működnének a bankok, nem lenne szemétszállítás és nem folyna termelés a gyárakban.

Abu Dhabiban egy maroknyi őrült, aki a vagyon és a döntéshozatali hatalom felett rendelkezik, olyan puccsot hajtott végre, amely még apjuk álmait is felülmúlta; apjuk ugyanis a többi emírséggel kötött szövetség állandó uralkodójává tette magát. Mindenféle elképzelhető zsarnokot bevontak, nemcsak hogy megszilárdítsák uralmukat az országban, hanem hogy kiterjesszék pénzügyi, politikai, gazdasági és biztonsági befolyásukat az egész régióban. Ugyanezek a személyek embereik tízezreit választották ki a művelet irányítására, kezdetben Nagy-Britannia, majd az USA teljes felügyelete mellett, mielőtt Izrael vette volna át teljes egészében az irányítást.

Bár az Arab-félsziget királyságai és emírségei számos hasonlóságot mutatnak, ami megkülönbözteti Abu Dhabi uralkodóit másoktól, az nem a kivételes ravaszság vagy intelligencia, hanem a hajlandóság arra, hogy mélyen behódoljanak az USA-nak, Izraelnek és a Nyugatnak, valamint az arra való még nagyobb készség, hogy mindenféle piszkos politikai, média- és biztonsági szerepet vállaljanak számos országban szerte a világon. Sőt, a bizonyítékok arra utalnak, hogy már az izraeli lobbi tevékenységeinek egy részének költségeit is fedezni kezdték az Egyesült Államokban és a Nyugat többi részén, milliárdokat költve arra, hogy támogassanak bármilyen zsoldoscsoportot, amely hajlandó részt venni az izraeli projektben saját országuk és népük rovására.

A csend és a behódolás az Abu Dhabiba való belépés ára

Ezzel szemben Abu Dhabi szigorú szabályokat ír elő működésére belföldön, és pontos feltételeket szab mindazok számára, akik kapcsolatba kerülnek vele.

Először, létezik egy benyújtáson alapuló kormányzási modell. Bárki, aki részesülni kíván az „emírségbeli paradicsomból”, köteles elfogadni a szabályokat úgy, ahogy vannak, kifogás vagy felülvizsgálat nélkül. Az ott dolgozóknak ma már ezt a logikát még a családjuk felé is közvetíteniük kell: itt élünk és dolgozunk ezen ország törvényei szerint, és kérdés nélkül be kell tartanunk azokat.

Ez a behódolás nem jelenti például azt, hogy nem szegjük meg a közlekedési szabályokat, vagy hogy tartózkodunk az oktatási tantervek, a pénzügyi piaci szabályozás vagy a piaci árképzés megvitatásától. Sokkal inkább azt jelenti, hogy engedelmeskedünk mindennek, amit az állam adminisztrációja akar. Közelebbről megvizsgálva világossá válik, hogy az elsődleges feltétel a vendég azon tartózkodása, hogy bármit is megvitasson ezen ügyek közül. Az államnak csak akkor van szüksége a véleményükre, ha azt látja, hogy hajlandók végrehajtani politikáját; ezzel biztosítva, hogy azok, akik velük dolgoznak, felelősek legyenek minden káros eszme és elnyomó elem terjesztéséért, hogy magasabb pozíciókba elfogadják őket az uralkodó által.

Másodszor, a behódolás itt azt jelenti, hogy nincs tér alternatív eszméknek vagy párhuzamos vitáknak. Nincs hely különböző intellektuális elméletek, politikai érzékenységek vagy akár független perspektívák cseréjének olyan kérdésekben, mint a társadalmi igazságosság és az emberi jogok. A „vendég” köteles otthoni országában hagyni intellektuális keretrendszerét, és érkezésekor egy utasításlistát kap a repülőtéren, amely megszabja, hogyan egyen, beszéljen és aludjon. Ez eredményezte Zajed fiai által az országukban megvalósítani kívánt összes politikai, média- és kulturális program folyamatos kudarcát. Több száz milliárdot költöttek eredménytelenül, tönkretéve a régóta fennálló arab média intézmények történetét, miután alávetették őket törvényeiknek.

Nézzük meg, mi történt a libanoni „An-Nahar” újsággal, mióta az emírségbeli finanszírozó irányítása alá került, és gondoljunk bele, milyen kaliberű újságírók, kutatók és kommentátorok dolgoznak média-, értelmiségi- és kutatóintézeteikben. Vizsgáljuk meg azok képzettségét és képességeit, akik náluk dolgoznak egyetemi tanárként, bíróként vagy humán tudományok kutatójaként… Mindezek az egyének gyakorlatilag elásták magukat abban a pillanatban, amikor beléptek ezekbe az országokba, és most használhatatlanok.

Harmadszor, folyamatos elvárás, hogy a lakosok ne szólhassanak bele annak az országnak az ügyeibe, amelyben élnek. Az ország lakosa nem beszélhet egy földrengésről, a cégében felmerült vitáról, arról, hogy valakit letartóztattak, mert verssorokat szavalt, amelyeket a biztonsági tiszt nem értett, és ellenséges eszméknek tekintett, vagy hogy egy aktivistát kitoloncoltak, mert lájkolta egy közösségi médiában megjelent bejegyzést, amely ellentétes volt az uralkodó hangulatával.

Kezdenek felemelkedni hangok Sardzsa, Rász el-Haima és Dubaj felől, de az ország uralkodói nem látják magukat kívül az amerikai–izraeli projekten, amely a térség és erőforrásai feletti ellenőrzésre irányul.

Még felkavaróbb, hogy ennek az országnak az uralkodói elvárják lakosaiktól, hogy leheljenek életet a sivatag homokjába, találjanak ki számára az ízlésüknek megfelelő identitást és történelmet, és úgy mutassák be vezetőiket, ahogy azt az uralkodók akarják, nem a saját megértésük vagy tapasztalataik alapján. Továbbá, a lakosoktól elvárják, hogy naponta himnuszt szavaljanak e dicsőség, boldogság, haladás és fejlődés nemzetének dicséretére, táplálva azt az eszmét, hogy a siker egybefonódik az Egyesült Arab Emírségekkel.

Illúzió, fejlesztés és ellenőrzés Libanontól az Öbölig

Libanonban van egy helyzet, amely nagyrészt észrevétlen maradt. A Solidere, az a cég, amelyet a főváros lakosságának és földhöz való jogaiknak rovására építettek, tucatnyi munkást alkalmazott, hogy naponta söpörje a port a közlekedési lámpákról az utcáiban, és tisztítsa a járdákat és az utakat. A látogató dicsérte Libanon ezen elbitorolt részének fényes, felszínes képét, anélkül, hogy megértette volna, hogyan épült. Ezek a látogatók nem látják az alatta lévő károkat, sem az elsikkasztott összegek nagyságát, amelyeket olyan kozmetikumokra költöttek, amelyek soha nem rejthetik el a vagyonteremtés rútságát.

Hasonlóképpen, az Egyesült Arab Emírségekben senkinek sem engedik meg, hogy belépjen azokba a negyedekbe, ahol az indiai, pakisztáni és bangladesi munkások élnek. Tilos a fényképezés és életkörülményeik, egészségügyi létesítményeik és közszolgáltatásaik vizsgálata. Tilos a kérdésfeltevés ezeket a kis épületeket körülvevő magas falakról, ahol emberi húst zsúfolnak össze. És természetesen senki sem szerezhet statisztikákat azokról, akik betegség, elnyomás vagy kínzás miatt haltak meg.

Ma az Egyesült Arab Emírségek, amelyet Zajed fiai uralnak, azon kevesek élvonalában áll, akik részt vesznek az Irán és az ellenállási front elleni háborúban. A további bekapcsolódás felé halad, és minden belső elnyomási formát alkalmazni fog, ezúttal nem a lakosok, hanem a többi emírség polgárai ellen, akik kezdik felemelni hangjukat Dubajtól Rász el-Haimáig és Sardzsáig, és akiket nem kímélt a megaláztatás, amelyet Zajed fiai okoztak. Most nézik, amint országuk ég a Zajed papa halála óta folytatott politikák következtében.

Ezen emírségek sok polgára nagyon nehéz helyzetben találja magát. Nem képesek sem fellázadni egy maroknyi bűnöző ellen, sem azonnal megszabadulni egy kényszerű egységtől, amely pusztán függelékükké tette őket.

Sőt, szélesebb körű aggodalom tapasztalható e meggondolatlan állam szomszédai körében, az Ománi Szultánságtól, amely hallgatott a történelmileg elszenvedett igazságtalanságról, de ma már érzi a lángokat, Szaúd-Arábiáig, amely nem kevésbé érintett, mint Zajed fiai, de úgy gondolkozik magáról, mint olyan állam, amely képes gyámság nélkül élni, áthaladva a többi öbölállamon, amelyek nagyon szenvednek, és nem veszik a bátorság feltenni az igazi kérdést arról, hogyan kezeljék jövőjüket e háború után, amelybe az Egyesült Államok belerángatta őket, és amelyet Izrael ki akar használni, hogy rákényszerítse ellenőrzését a világnak erre a térségére…

Ez a cikk először arab nyelven, az Al Akhbar című lapban jelent meg.

Antiimperializmus, Külföld, emberiség elleni bűncselekmények, háborús bűncselekmények, iráni válság, Izrael, Trump, Új Hidegháború, USA

Trump új szankciókat vezet be Kuba ellen és háborúval fenyeget

2026. május 7.

Az új szankciók mellett Washington gazdasági, kereskedelmi és energetikai blokád alá vonta a szigetet. A kubai elnök hangsúlyozza, hogy Kuba nem jelent fenyegetést az USA-ra, és megígéri, hogy megvédi a hazát minden lehetséges agresszióval szemben.

Az Egyesült Államok kormánya Kuba felé helyezi át katonai figyelmének súlypontját, miközben a tárgyalások Iránnal folytatódnak. Marco Rubio amerikai külügyminiszter május 5-én találkozott Francis L. Donovan tábornokkal, a SOUTHCOM parancsnokával, hogy megvitassák „azokat a fenyegetéseket, amelyek aláássák a biztonságot, a stabilitást és a demokráciát a féltekénken”, majd közzétett egy fotót, amelyen a térkép előtt pózol a tábornokkal.

Május 1-jén, amikor a kubai nép a Nemzetközi Munka Ünnepe alkalmából készült a jellegzetes felvonulásra, Donald Trump amerikai elnök új szankciócsomagot jelentett be Kuba ellen. Washington bejelentette, hogy szankciók sújtják azokat a tisztviselőket, szervezeteket és személyeket, akik Kuba energia-, védelmi, bányászati és pénzügyi szektoraiban tevékenykednek.

Ezenkívül az amerikai kormányzat bejelentette, hogy minden olyan külföldi bankot vagy vállalatot, amely kubai szervezetekkel üzletel, teljesen kizárhat – eszközeik befagyasztásával – az amerikai piacokról, amelyek gyakorlatilag az egész globális pénzügyi rendszert ellenőrzésük alatt tartják.

Végül Washington közölte, hogy szankcionálni fog minden olyan szervezetet vagy személyt, amely korrupciós cselekményekben vagy emberi jogi jogsértésekben bűnrészes – ez egy homályos intézkedés, amelyet az amerikai kormányzat szelektíven használhat fel bizonyos szervezetek célzására.

Kuba jelenleg súlyos energiaválságon megy keresztül, amely a társadalom minden szektorát érinti. A január 3-i támadást, valamint Nicolás Maduro és Cilia Flores bebörtönzését követően az USA betiltotta a venezuelai olaj Kubába történő értékesítését, és január 31-én azzal fenyegetőzött, hogy szankcionál minden olyan országot, amely nyersolajat ad el a szigetnek, amely mindössze 150 kilométerre fekszik Florida partjaitól.

Ezek az újabb kísérletek Kuba megfojtására egy tartós, hosszú távú stratégia részét képezik, amelyet sokan embertelennek, emberi jogokat sértőnek és egyértelműen imperialista jellegűnek tartanak.

Az 1960-as évek óta Washington számos gazdasági és pénzügyi szankciót vezetett be Kuba ellen (ezek közül a gazdasági blokád a legismertebb), emellett fegyveres inváziókat, CIA-műveleteket és a forradalom történelmi vezetője, Fidel Castro meggyilkolására irányuló (és kudarcot vallott) tervek százait szponzorálta.

Mindezen intézkedések célja az 1959-ben a kubai nép által elindított forradalmi folyamat megsemmisítése, amely a történelem legerősebb hadseregének akarata és tervei ellenére is fennmaradt, mind a hidegháború idején, mind azt követően.

Trump újabb fenyegetései

Az új szankciókhoz járulnak Trump elnök legutóbbi fenyegetései, aki kijelentette, hogy „azonnal átveszi az ellenőrzést Kuba felett”. Trump szerint, amint véget ér az Iránnal fennálló konfliktus, a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozót a Karib-tengerre küldheti, „Kuba partjaitól körülbelül 100 méterre”.

Április 28-án egy csoport demokrata szenátor megpróbált határozatot elfogadni, amely korlátozta volna Trump azon képességét, hogy egyoldalú támadást indítson Kuba ellen, de a javaslat nem kapta meg a szükséges számú szavazatot.

Kuba kiáll amellett, hogy megvédi magát

Ezen új fenyegetésekre válaszul Miguel Díaz-Canel kubai elnök a következőket mondta: „Az amerikai elnök veszélyes és példátlan szintre fokozza a Kuba elleni katonai agresszióval való fenyegetőzését. A nemzetközi közösségnek tudomást kell vennie erről, és az Egyesült Államok népével együtt mérlegelnie kell, hogy megengedik-e ezt a súlyos bűncselekményt egy kicsiny, de gazdag és befolyásos, bosszúra és uralomra éhes csoport érdekeinek kielégítése érdekében.”

Ezenkívül a kubai vezető ragaszkodott hozzá, hogy Kuba képes lesz megvédeni magát Washington bármely agressziójával szemben: „Egyetlen agresszor sem, bármilyen erős legyen is, találja Kubát készen állónak a megadásra. Egy olyan néppel fognak szembesülni, amely eltökélt, hogy megvédje szuverenitását és függetlenségét a nemzeti terület minden négyzetcentiméterén. A haza megvédi magát.”

Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter a maga részéről így fogalmazott: „Az amerikai kormány ragaszkodik ahhoz, hogy katonai lépéseket kíván tenni Kuba ellen, mert »az ország tönkre van téve … és megtiszteltetés lenne felszabadítani«. Ami cinikus és képmutató, hogy az USA évtizedek óta próbálja gazdasági háborúval tönkretenni az országot.”

Rodríguez washingtoni végrehajtási rendeleteket „népirtónak” nevezte, elítélve az amerikai kampány elhúzódását:

„Mind a gazdasági és energetikai blokád, az új területen kívüli kényszerítő intézkedések, a katonai agresszióval való fenyegetés, mind maga az agresszió nemzetközi bűncselekmény.”

forrás: Peoples Dispatch

Antiimperializmus, Külföld, emberiség elleni bűncselekmények, Kuba, kubai blokád, Latin-Amerika, Trump, USA

Kuba gyermekei Trump ostroma alatt

2026. április 27.

A címsorok mögött, amelyek az áramkimaradásokról és a kubai kormány „elkerülhetetlen összeomlásáról” szólnak, ott vannak a kubai emberek, akik eltökéltek az ellenállásban és az életben.

Lis a Kubai Rákkutató Intézet Gyermekosztályán töltötte be harmadik életévét. És bár a kórházi születésnapoknak más a súlyuk, az örömnek sikerült besurrannia. Az ünneplés teljes volt: torta, lufik, fagylalt és üdítő.

Lis már január 31-én kezelés alatt állt, amikor Trump bejelentette Kubával szembeni új intézkedéseket – amelyek tovább fosztják meg az országot az üzemanyagtól.

Ma, több mint két hónappal később, Lis betölti a 3-at. Még mindig ugyanazon az osztályon van. Kezelését nem szakították meg; az orvosok csodákat művelnek azzal, amijük van, de a „megfojtás”, amelyről akkor beszámoltunk, változatlan. Az energiaháztartás, már akkor is kritikus, azóta is fennáll, akár jön az orosz hajó (március 31-én érkezett meg), akár nem. A gyermekonkológiai berendezések generátorokról működnek, amelyek drága, szűkös üzemanyagot fogyasztanak. Egy áramszünet a kemoterápia alatt végzetes lehet. Eddig nem történt ilyen. De a fenyegetés minden ágy mellett ott liheg, mint egy lesben álló állat.

De azon a reggelen, a születésnapján, a fenyegetés kívül maradt. Mert Lis anyukája meggyújtotta a gyertyákat, és az a fény nem függött semmilyen generátortól. Ez egy ősi fény volt, lázadóbb. Az osztályon azok a gyerekek, akik fel tudtak kelni, összegyűltek, néhányan infúziós állványokat és mosolyokat cipelve.

Aztán megjelentek: a terápiás bohócok, azok a nők piros orrokkal és hatalmas cipőkkel, akik minden héten elhozzák a nevetést, erősebbet bármilyen kemoterápiánál.

A rákos gyermekek, mint Lis, nemcsak a betegségükkel küzdenek, hanem egy külső szorítással is, ami minden lélegzetvételt korlátoz.

De Lis születésnapja megmutatott valamit, ami nem szerepelt a címlapokon. Három év a gyermekonkológián törékeny mérföldkő, de egyben győzelem is. Az anyja fölemelte egy székre, és a kislány összeszedett minden levegőt, amit apró tüdeje tartani tudott. Fújt. Mind a három gyertya egyszerre kialudt, mintha egy gyermek kívánsága felülírhatná a blokád összes törvényét.

Kint a környék egy újabb áram nélküli éjszakára készült. Benn a tortát szétosztották, és minden gyermek kapott egy darabot. Lis anyukája sok fényképet elmentett lányáról, amint bohócok és kórházi köpenyes kis harcosok között nevet. Mindig ott a bizonytalanság, hogy lesz-e jövőre torta. De ma volt. És a gyertyák égtek. És a remény, az a törékeny, kitartó dolog, továbbra is lobog.

A kubai jelenlegi helyzet nem csak az energiahiányról, a megfojtásról szól. Szól erről a maréknyi gyermekről is, akik nem hajlandók abbahagyni a lélegzést. És Lis születésnapja, ez a kis és hatalmas nap emlékeztet arra, hogy amíg ég egy gyertya, és van bohóc, aki hajlandó bolondot csinálni magából, és egy anya, aki születésnapokat készít, és egy gyerek, aki egy ágyból tapsol, addig a remény marad a leglázadóbb politikai cselekedet. Mert egy kórházban minden buli a világ legnagyobb bulija.

forrás: Naturaleza Secreta

Antiimperializmus, egészségügy, emberiség elleni bűncselekmények, Kuba, kubai blokád, kubai egészségügy, Latin-Amerika, Trump, USA

Tel-avivi látogatásán Milei megerősíti Izrael támogatását, és kijelenti: Marx „sátáni”

2026. április 23.

Harmadik izraeli útján Milei biztonsági megállapodásokat írt alá, énekelt, és beszédeiben Marxot „sátáninak” nevezte. Nyugat-ázsiai tevékenységei együttesen többet tesznek ki egy egyszerű hivatalos látogatásnál.

Javier Milei szélsőjobboldali argentin elnök háromnapos látogatást tett Izraelben a függetlenség napja alkalmából. Látogatása során Isaac Herzog izraeli elnök Jeruzsálemben adományozta Mileinek a legmagasabb kitüntetést, amelyet országa polgári személynek adományozhat: az Elnöki Becsületérmet.

„Üzenete határokon és generációkon átívelt: egy erkölcsi, emberiességről szóló üzenet, amely az erkölcsi iránytű helyes beállításáról, a fájdalom mélységének felismeréséről és a vigasz nyújtásáról szól” – mondta Herzog Mileinek.

Ez a „kitüntetés” nem meglepő. Milei nemcsak nyíltan kifejezte támogatását Izrael iránt regionális és globális konfliktusaiban, de valószínűleg Izrael legfontosabb nyugati szövetségesévé vált az Egyesült Államok után.

Az Iszák Megállapodások

Legutóbbi látogatása során Milei aláírta az úgynevezett „Izsák Megállapodásokat” Benjamin Netanjahuval, amelyek kétoldalú kötelezettségvállalásokat vázolnak fel a biztonság (beleértve a hírszerzési együttműködést), a diplomácia, a kereskedelem, a kultúra és még az oktatás területén is.

A többdimenziós megállapodás tartalmaz egy technológiai együttműködési részt is, amely magában foglalja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos együttműködést, modellfejlesztést és szakemberképzést. Közös álláspontot is kialakítottak a nemzetközi fórumokon való részvételhez, valamint a gazdasági nyitás neoliberális politikájának előmozdításához.

Milei szerint az Izsák Megállapodások – amelyeket az Ábrahám Megállapodások (amelyeket 2020-ban írt alá Izrael és több arab ország) inspiráltak – arra törekszenek, hogy „egyesítsék az erőfeszítéseket a terrorizmus, az antiszemitizmus és a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben, nyílt meghívással minden olyan nemzet számára, amely osztja ezeket az értékeket és kíván csatlakozni.”

Látogatása során Milei az Irán elleni háború közepette is kifejezte Tel-Aviv támogatását azáltal, hogy Irán Iszlám Forradalmi Gárdáját és a Kudszi Erőt terrorszervezeteknek minősítette. Ezek az intézkedések a már megtett lépéseken felül történtek, mint például, hogy április 2-án kiutasította Irán legfelsőbb diplomatáját, Mohszen Soltani Tehranit Argentínából.

Emellett Milei ígéretet tett egy közvetlen légijárat megnyitására a két ország között, amely – mint mondta – reményei szerint elősegíti a köztük lévő szorosabb kapcsolatokat: „Novembertől megkezdi működését az első közvetlen légijárat Buenos Aires és Tel-Aviv között, és nemzeteink közelebb kerülnek egymáshoz, mint valaha, elmélyítve a törhetetlen köteléket két ország között, amelyek ott voltak egymásnak, amikor a sors megkövetelte.”

Énekestől szónokig

Milei az Izrael 78. függetlenségi napját megünneplő hivatalos ceremónián is felhívta magára a figyelmet, amikor a nemzet legfelsőbb tisztségviselői előtt elénekelte Nino Bravo „Libre” című dalát több más előadóval együtt.

Emellett Milei meggyújtotta a tizenkét láng egyikét, amely Izrael tizenkét törzsét szimbolizálja. Itt Milei megerősítette szándékát, hogy az argentin nagykövetséget Izraelben Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezi át, amit az argentin diplomácia történelmileg mindig is ellenzett, Izrael kérései ellenére.

Miközben kijelentette, hogy „Argentína és Izrael nemcsak partnerek, hanem baráti nemzetek is”, Milei egyértelműen teológiai és misztikus hangnemben fogalmazva kijelentette, hogy a makkabeusok megtanították neki Isten kegyének fontosságát: „Tőlük tanultuk, hogy a csatatéren aratott győzelem nem a katonák számából fakad, hanem a mennyből jövő erőkből” – jelentette ki az elnök, majd kategorikusan hozzátette: „A fény mindig diadalmaskodik a sötétség felett.” Ezt az idézetet úgy értelmezték, mint utalást az aktuális háborúra, amelyben Izrael részt vesz.

Úgy tűnik, hogy az argentin elnök vallási kérdések iránti újonnan felfedezett érdeklődése látogatása során is folytatódott. A Bar-Ilan Egyetem díszdoktori címet adományozott neki. Milei előadói beszédében egészen odáig ment, hogy a marxizmust egy „sátáni elméletnek” nevezte, amely szemben áll a „zsidó-keresztény értékekkel”. Taps közepette Milei azt állította, hogy Marx „sátánista” volt – egy olyan kijelentés, amelyet a világ tudósai erősen kritizáltak, hangsúlyozva, hogy Marx ateista volt, vagyis Milei állításai (akitől politikába lépése előtt professzorként tevékenykedett) nélkülözik a történeti és intellektuális alaposságot.

Végül Milei ellátogatott a Siratófalhoz, ahol imádkozott, mielőtt a Ben Gurion repülőtérre indult volna, hogy visszatérjen Argentínába. Milei izraeli tevékenységei összességében nemcsak egyértelmű igazodást mutatnak Izrael külpolitikájához, hanem egy kísérletet is arra, hogy minden lehetséges módon (legyen szó éneklésről vagy előadások tartásáról) ideológiailag igazolja annak a geopolitikai szektornak a felsőbbrendűségét, amely mögé az argentin végrehajtó hatalmat pozicionálta.

Ezt a politikai szellemiséget valószínűleg maga az argentin elnök fogalmazta meg a legegyértelműbben:

„Nem fogunk tudni együtt élni bizonyos kultúrákkal” – egy olyan kijelentés, amely ellentmondásos reakciókat váltott ki hazájában, hogy a jobboldali libertárius Javier Milei pontosan mit is értett ezalatt.

forrás: Peoples Dispatch

Antifasizmus, Antiimperializmus, Külföld, argentin fasizmus, Argentína, emberiség elleni bűncselekmények, gázai népirtás, háborús bűncselekmények, Izrael, Milei, neoliberális fasizmus, Netanyahu, Palesztina, Trump, USA

Orosz olajszállító tartályhajó érkezett Kubába

2026. március 31.

2025 decembere óta Kuba nem kapott olajszállítmányokat, ami súlyosan veszélyeztette az energiaellátó rendszerét. Az orosz olajszállító tartályhajó érkezésétől azt várják, hogy enyhíti a szigetországot sújtó súlyos helyzetet.

A Kreml néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy az Anatolij Kolodnyik olajszállító tartályhajó nemzetközi vizeken hajózik, hogy 100 ezer hordó olajat szállítson Kubának, amely súlyos energiaválsággal néz szembe az Egyesült Államok megszigorított embargója miatt. Oroszország szerint az olajszállító március 30-án érkezett meg.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője egy sajtónyilatkozatban kijelentette: „Oroszország kötelességének érzi, hogy ne maradjon tétlen, hanem megadja a szükséges segítséget kubai barátainknak. Folytatni fogjuk a munkánkat. Még egyszer hangsúlyozom: a kubai nép jelenlegi kétségbeejtő helyzete természetesen nem hagyhat minket közömbösen, ezért tovább fogunk dolgozni ezen a kérdésen.”

Viktor Koronelli, Oroszország kubai nagykövete elmondta, hogy az Anatolij Kolodnyik 100 ezer tonna olajjal érkezett Kubába, „humanitárius segélyként kubai barátaink számára”, bizonyítva Oroszország „készségét, hogy minden lehetséges támogatást megadjon Kubának” válaszul az „Egyesült Államok részéről érkező példa nélküli nyomásra és fenyegetésekre”.

Az orosz hatóságok szerint az olajszállító érkezését diplomáciai úton tették lehetővé. Állítólag több megbeszélés is zajlott magas rangú tisztségviselők között Washingtonban és Moszkvában, hogy engedélyezzék az Anatolij Kolodnyik kikötését Matanzas kubai partjainál, és így üzemanyaggal lássák el a szigetet.

Donald Trump részéről lekicsinyelte mind az orosz hajó érkezésének hatását, mind a saját erőfeszítéseit, amelyekkel meg akarta akadályozni, hogy üzemanyag jusson Kubába. Kijelentette: „Nem bánjuk, ha valaki egy hajórakományt küld, mert szükségük van rá… túl kell élniük… Nem érdekel minket, ha kapnak egy szállítmányt.” Továbbá Trump kijelentette, hogy mivel a havannai kormány „véget ért”, igazából nem számít, ha más országok segítenek Kubának: „Ha egy ország most egy kis olajat akar küldeni Kubának, nekem azzal nincs problémám, akár Oroszországról van szó, akár nem.”

A kubai hatóságok eddig nem adtak ki hivatalos közleményt az orosz olajszállító érkezésével kapcsolatban, bár a szigetország médiái megerősítették, hogy az már megérkezett.

A mainstream médiában megszólaló, névtelen szakértők szerint az olaj körülbelül két hétig segíthet áramot termelni, ami azt jelenti, hogy Havannának ismét meg kell találnia a módját, hogy kijátssza Washington nyomását, amely nem mutatja a visszavonulás jeleit.

Egy Washington által előidézett válság

Az olaj Kuba közelmúltbeli történelmének kritikus pillanatában érkezik. Az Egyesült Államok által egyoldalúan bevezetett, hat évtizedes kereskedelmi és gazdasági embargó mellett Kubát most egy olajembargó is sújtja, amelyet Donald Trump kormányzata szorgalmaz, hogy ismételten megkísérelje megsemmisíteni az 1959-ben Fidel Castro által elindított forradalmi folyamatot.

Washington egyoldalú szankciói miatt – amelyeket az ENSZ Közgyűlése számos alkalommal elítélt – Kuba nem fér hozzá a globális olajpiacokhoz, és nem vásárolhat nyersolajat úgy, mint bármely más ország a világon.

Ez a helyzet 2026-ban tovább romlott. Az Egyesült Államok január 3-i, Venezuelát ért támadását követően, amelynek során Nicolás Maduro elnököt és feleségét, Cilia Florest fogságba ejtették, Kuba elveszítette egyik fő olajbeszállítóját, amelyet villamosenergia-, termelési és élelmiszerelosztó rendszerei működtetésére használt. Január 31-én Donald Trump amerikai elnök egy végrehajtási rendelettel kijelentette, hogy a szigetország „szokatlan és rendkívüli fenyegetést” jelent az amerikai nemzetbiztonságra nézve, és 20%-os szankciókkal fenyegetett meg minden olyan nemzetet, amely üzemanyagot ad el neki.

Kuba egy olyan ország, amely nem rendelkezik jelentős olajkészletekkel vagy vízenergia-forrásokkal, mivel édesvízkészletei korlátozottak. Következésképpen, miután Washington fokozta az ellenségeskedést Kubával szemben, a szigetország történelmi méretű áramszüneteket, műtétek és iskolai órák lemondását, közlekedési rendszerének fokozatos leépítését, valamint nehézségeket tapasztalt az ivóvíz polgári lakosság körében történő elosztásában, más nehézségek mellett. Ez ahhoz vezetett, amit egyes szakértők „kívülről előidézett humanitárius válságnak” neveznek.

Mexikó, Kuba másik fő üzemanyag-beszállítója tett néhány közeledő lépést azzal kapcsolatban, hogy hajlandó lenne újraindítani az olajszállítmányokat a szigetre, de még nem konkretizálta, hogy ez mikor és hogyan történne meg.

forrás: Peoples Dispatch

Antiimperializmus, Külföld, emberiség elleni bűncselekmények, Kuba, kubai blokád, Latin-Amerika, Trump, USA

EBP: Szolidaritás a Nuestra América konvojjal

2026. március 20.

Az Európai Baloldali Párt teljes szolidaritását fejezi ki a „Nuestra América” nemzetközi konvojjal, amely az ellenállás egy formájaként március 21-én szárazföldön, tengeren és levegőben juttat el létfontosságú segélyeket Kubába, áttörve az Egyesült Államok által fenntartott jogellenes és embertelen blokádot.

Több mint 60 éve az amerikai blokád gazdasági hadviselés eszközeként szolgál, amelynek célja Kuba megfojtása és népének megbüntetése azért, mert a szuverenitást és a szocializmust választotta. Ez a politika rendszerszerűen okozott hiányt gyógyszerekből, üzemanyagból, élelmiszerből és alapvető technológiákból. Nemcsak igazságtalan, hanem a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértése és az emberi méltóság közvetlen támadása is.

Az energiaellátást érintő szankciók közelmúltbeli szigorítása, amelyet a Donald Trump által január 29-én aláírt végrehajtási rendelet követett, veszélyes eszkalációját jelenti ennek az agressziónak. Kuba energiaszektorának célba vétele szándékosan zavarja meg az áramellátást, a közlekedést és az alapvető szolgáltatásokat, tovább súlyosbítva milliók nehézségeit.

A „Nuestra América” konvoj nem pusztán humanitárius kezdeményezés, hanem tudatos politikai ellenállási cselekedet. Az internacionalista szolidaritás gyakorlati megnyilvánulása: mozgalmakat, szervezeteket és egyéneket egyesít határokon átívelően, hogy szembeszálljanak az imperialista agresszióval, és határozottan kiálljanak a kubai nép mellett.

Európai Baloldali Párt

Antiimperializmus, Külföld, emberiség elleni bűncselekmények, Európai Baloldal, Európai Baloldali Párt, kubai blokád, Latin-Amerika, Trump, USA

Miért akarja az USA elpusztítani Kubát?

2026. március 17.

Mi az USA történelmi érdeke Kuba forradalmi folyamatának lerombolásában a Trump-kabinet által erőltetett geopolitikai változások nyomán?

Donald Trump amerikai elnök kormánya az elmúlt hónapokban katonai és politikai offenzívák sorozatát indította el a világ különböző pontjain. Washington különféle katonai és diplomáciai akcióinak céljai heves vita tárgyát képezik. Vajon egy fenyegetett hegemónia helyreállítására irányulnak? Egy olyan egypólusú pozíció biztosítására törekszenek, amely valójában soha nem is volt veszélyben? Vagy egy hanyatló birodalom haldokló (és leginkább erőszakos) leheletéről van szó?

Ami bizonyos, hogy ezek az akciók jelentős hatással voltak Latin-Amerika és a Karib-térség népeire, mivel az amerikai kormányzat láthatóan igyekszik kulcsfontosságú területeket megszerezni és/vagy olyan természeti erőforrásokat meghódítani, amelyek elengedhetetlenek az általa előrevetített geopolitikai és katonai konfliktusokhoz.

A Monroe-elv most az úgynevezett Donroe-elv alatt éledt újjá. Washington bebizonyította, hogy mindenáron biztosítani fogja a hegemóniát a féltekén, akár új vámok kivetésével (mint Brazília esetében), egy elnökjelölt közvetlen támogatásával (mint történt Nasry Asfura esetében Hondurason), vagy 20 milliárd dollár folyósításával egy szövetséges megmentésére (mint Javier Milei szélsőjobboldali libertariánus kormánya esetében Argentínában).

Így látja ezt a jelenlegi pillanatot Miguel Ruiz, a Quitói Központi Egyetem professzora, az Egyesült Államok és Latin-Amerika közötti nemzetközi kapcsolatok kutatója. Ruiz a Peoples Dispatch-nek nyilatkozva fejtette ki véleményét a jelenségről:

„A világ egy mélyreható geopolitikai átmeneten megy keresztül, amelynek – mint egy hagymának – több rétege van, némelyik láthatóbb, mint mások. A felszínen olyan aspektusokat láthatunk, mint Trump vám-offenzívája; radikális jobbratolódás a világ különböző részein, magán az Egyesült Államokon kívül is, például néhány európai és latin-amerikai országban; az USA harciasságának növekedése Latin-Amerikában (Venezuela, Kuba); Izrael és az USA agressziója Iránnal szemben stb. Ezek a láthatóbb aspektusok mind csupán tünetei mélyebb folyamatoknak, amelyek közül kettőt alapvetőként emelnék ki:

a) a világban zajló úgynevezett ‘negyedik ipari forradalom’ (MI, robotika, Ipar 4.0) újradefiniálja a globális gazdaság stratégiai ágazatait és kiemelt földrajzi területeit;
b) a termelőerők változásaival párhuzamosan egy másik, nem kevésbé fontos tendencia is megfigyelhető: új felhalmozási központok megjelenése és megerősödése globális szinten, mint amilyen Kína és India.”

Ami e tényezők következményeit illeti, Ruiz kijelenti, hogy ezek alapvető gazdasági átalakulásokat okoznak:

„Mindkét tényező kombinációja – amelyhez hozzá kell adnunk az amerikai gazdaság versenyképességének relatív hanyatlását – vezérli a leglátványosabb változásokat a globális geopolitikában, mint például új nyersanyag-határok megnyitása, a kritikus ásványkincsek ellenőrzéséért folytatott küzdelem, a hanyatló hatalom kísérletei hanyatlásának késleltetésére, és – kontinensünk esetében különösen – a Monroe-elv frissítése a Trump-kiegészítéssel, amely a ‘Mi Amerikánk’ feletti ellenőrzés megerősítésére törekszik, miközben aláássa a jó gazdasági és diplomáciai kapcsolatainkat Kínával és a kialakuló multipoláris világ más vezető országaival.”

Kuba Trump stratégiájában

Mint közismert, Trump projektje Latin-Amerikában túlmutat az egyszerű diplomácián és gazdasági nyomásgyakorláson. Katonai akciók kezdődtek a Karib-tengerben 2025 szeptemberében több tucat kishajó ellen, amelyek során bírósági eljáráson kívül végeztek ki több mint 140 venezuelait, kolumbiait és trinidadit. Az akciót később „Operation Southern Spear”-nek (Déli Lándzsa hadművelet) nevezték el, és 2026. január 3-án egy Venezuelát ért katonai támadásban csúcsosodott ki, „Operation Absolute Resolve” (Abszolút Elszántság Hadművelet) néven. A január 3-i hadművelet során az USA légicsapásokat hajtott végre Venezuela több területén, megölve 100 embert, és elrabolta Nicolás Maduro venezuelai elnököt és Cilia Flores First Ladyt, akik jelenleg egy New York-i börtönben ülnek. Most, ágyúnaszád-diplomáciával az USA hallgatólagosan ellenőrzi Venezuela olajkészleteit.

E hadművelet nyomán Trump diadalmasan kijelentette, hogy Kuba következik. Ennek érdekében a szigetet a venezuelai olajtól – Kuba életmentő kötelékétől a 21. században – való megfosztáson felül azzal fenyegetőzött, hogy megemeli a vámokat minden olyan országra, amely szénhidrogéneket küld Kubának. Ez súlyos humanitárius válságot idézett elő Kubában, amelynek energetikai hálózata működéséhez nagymértékben függ az üzemanyagtól.

Ruiz ezért állítja, hogy a háború Kuba ellen összekötő kapocsnak tűnik az USA regionális érdekei szempontjából: „Kuba kényelmetlen volt az amerikai hatalmi elit szempontjából, de nem azért, mert fenyegetést jelentene az USA biztonságára – korántsem, ahogyan ugyanezek az érdekek gyakran érvelnek. Azért kényelmetlen, mert az 1959-es forradalom győzelme óta Kuba jelzőfénnyé vált annak, amit az Egyesült Államok 200 éve bojkottál Latin-Amerikában: a szuverenitás (politikai, gazdasági, kulturális) visszaszerzésére irányuló elkötelezettségnek, amelyet mindig is fenyegetett a gyarmatosítás és a neokolonializmus, valamint annak az állandó erőfeszítésnek, amely a birodalom érdekeinek alá nem rendelt latin-amerikai integráció kiépítésére irányul.”

„Bár a kubai nép megfojtásának ürügye (az volt és maradt) a szocializmus elleni harc” – jegyzi meg Ruiz –, „ami valójában a kezdetektől fogva megrémisztette az amerikai eliteket a forradalomban, az az volt, hogy képes volt a térség többi részét felszabadító, szuverén és imperialistaellenes utak követésére hívni.”

Arra a kérdésre, hogy mit remél az Egyesült Államok elérni Kuba forradalmi kormányának bukásával, a Központi Egyetem professzora kifejtette: „Általánosabb értelemben az első cél az lenne, hogy egyszer s mindenkorra eltemessék ezt az ellenpéldát egy olyan régióban – mint Latin-Amerika –, amely továbbra is kiemelten fontos az ellenőrzés szempontjából, és amelyet mindenáron el akarnak kerülni.”

Egy másik fő cél Ruiz vázlata szerint, hogy az amerikai kormány arról álmodik, hogy Kuba politikai struktúráit valahogyan egy USA által ellenőrzött struktúrával váltsa fel. Ez lehetővé tenné számukra, hogy „visszaszerezzék az ellenőrzést a sziget felett, amely biztosítja és kiterjeszti az USA-t jelenleg irányító hatalmi frakciók gazdasági és geopolitikai érdekeit. Ezeknek a frakcióknak érdekeik fűződnek a felhalmozás bizonyos ágazataihoz (legálisakhoz és illegálisakhoz egyaránt), amelyekhez Kuba hasznos lehetne: ingatlan, turizmus, kaszinók, sőt akár a kábítószer-kereskedelem. Más szavakkal, arra törekednének, hogy Kubát visszaalakítsák valódi rendeltetésévé, amit egykor az amerikai gazdaság számára jelentett, de a 21. század új feltételei közepette.”

Lehet-e fellépni az imperializmussal szemben?

E valóság ismeretében lehetetlennek tűnhet, hogy a progresszív és baloldali társadalmi és politikai mozgalmak bármiféle ellenállást tanúsítsanak az amerikai hatalommal szemben Kubával kapcsolatban. Ruiz azonban úgy véli, hogy bár rendkívül összetett kihívásról van szó, nem lehetetlen: „Az akció első vonala magában foglalja a folyamatban lévő agressziók alapos, megalapozott elítélését. Ezt az elítélést szervezésnek és mozgósításnak kell kísérnie minden lehetséges színtéren, beleértve az utcát, a médiát, az intézményi tereket és a parlamenteket. Alapvető fontosságú elismerni, hogy jelenleg egy olyan pillanatban vagyunk, amikor a legtöbb latin-amerikai országban a progresszív mozgalmak védekezésre szorulnak. Tehát az oligarchikus és birodalmi támadásokkal szembeni védekezés folytatása az első számú prioritás.”

Ruiz azonban azt is kifejti, hogy a progresszív és baloldali mozgalmaknak nemcsak ellenállniuk, hanem proaktívan cselekedniük is kell: „Arra is törekednünk kellene, hogy megváltoztassuk az erőviszonyokat, hogy ahol lehetséges, visszaszerezzük a hatalom fontos területeit, amelyekkel a nem is olyan távoli múltban rendelkeztünk, mint például az állami hatalom. A kihívás most az, hogy ezt a korábbinál szélesebb koalíciókban tegyük, beleértve a társadalmi szereplők sokaságát, akik nem feltétlenül értenek egyet egy teljes program egészével, de konvergálnak annak lényegi elemeiben: a nemzeti és regionális szuverenitás védelmében, hogy felépítsünk egy olyan horizontot, amely lehetővé teszi, hogy ‘Mi Amerikánk’ a saját lábára álljon. Ugyancsak elengedhetetlen a nem alárendelt integráció projektjének újraindítása, valamint a szolidaritási intézkedések fenntartása azon országokkal szemben, amelyek a leginkább szenvednek a birodalmi agressziótól, mint jelenleg Kuba.”

forrás: Peoples Dispatch

Antiimperializmus, Elemzés, emberiség elleni bűncselekmények, Kuba, Latin-Amerika, Trump, USA

Kuba helyreállította az amerikai blokád által megtépázott áramszolgáltatást

2026. március 9.

Kuba nagy részén csütörtökön is szünetelt az áramszolgáltatás, csaknem egy nappal azután, hogy hatalmas áramszünet sújtotta a sziget nyugati részét; ez a legújabb kiesés, amelyet az Egyesült Államok karibi sziget elleni illegális blokádjának szigorítása okozott.

A munkacsapatok egész éjjel dolgoztak, hogy megjavítsanak egy meghibásodott kazánt Kuba egyik legnagyobb hőerőművében, de a tisztviselők figyelmeztettek: akár három-négy napba is telhet, mire teljesen helyreáll az áramszolgáltatás.

A helyi média jelentése szerint Havanna lakosainak mintegy 77 százalékánál már visszatért az áram, csakúgy, mint 43 kórházban és 10 vízellátó állomáson.

A tisztviselők azonban alacsony áramtermelésre figyelmeztettek, és közölték, hogy néhány olyan áramkört, amelyet a munkacsapatok visszakapcsoltak a hálózatba, ismét lekapcsoltak.

Kuba Energia- és Bányászati Minisztériuma az X-en azt írta, hogy a villamosenergia-rendszer „korlátozott kapacitással működik, előnyben részesítve az alapvető szolgáltatásokat, elsősorban az egészségügyet és a vízellátást.”

A helyi média jelentése szerint két erőmű nem üzemel kőolaj hiánya miatt.

A legfontosabb venezuelai olajszállítások leálltak, miután az USA január elején megtámadta a dél-amerikai országot.

Majd még abban a hónapban Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy vámokat vet ki minden olyan országra, amely olajat ad el vagy szállít Kubának.

Eközben Jamaica külügyminisztériuma csütörtökön közölte, hogy megszüntet egy évtizedek óta fennálló megállapodást Kubával, amely az ország orvosi misszióit érintette.

A váratlan lépést, amelyet Kamina Johnson Smith jamaicai külügyminiszter jelentett be, azután történt, hogy az USA szorgalmazza az ilyen missziók befejezését, Marco Rubio amerikai külügyminiszter pedig „kényszermunkának” és „az emberkereskedelem egy formájának” nevezte azokat, ami az amerikai propaganda egyik jól ismert mantrája.

Csütörtök este Carlos Fernandez de Cossio kubai külügyminiszter-helyettes élesen bírálta az USA folyamatos nyomásgyakorlását a sziget orvosi misszióival kapcsolatban.

„Valami nagyon fonák dolog motiválhatja (az amerikai kormányt), amikor a kubai nép elleni kollektív büntetés jegyében szuverén kormányokra gyakorol nyomást azért, hogy megfosszák saját lakosságukat a minőségi egészségügyi szolgáltatásoktól” – írta a közösségi médiában.

forrás: Morning Star

Antiimperializmus, emberiség elleni bűncselekmények, Kuba, Latin-Amerika, Trump, USA

Kubába érkezett a mexikói segítség

2026. március 2.

Kuba üdvözölte két mexikói hajó érkezését a hétvégén, amelyek élelmiszersegélyt szállítottak.

A mexikói haditengerészet Papaloapan és Huasteco nevű hajói több mint 1000 tonna babot és tejport hoztak, hogy enyhítsék az egyre szorítóbb, illegális amerikai blokád által okozott hiányt.

Josefina Vidal kubai külügyminiszter-helyettes megköszönte a segítséget a „testvéri mexikói népnek”. Mexikó élelmiszersegélyt szállít és segít a Kubába tartó repülőgépek üzemanyaggal való feltöltésében, mióta a szigetország kifogyott a repülőgép-üzemanyagból, miután Donald Trump amerikai elnök vámokkal fenyegetett meg minden olyan országot, amely olajat szállít neki.

Mexikó és Venezuela leállította az olajszállításokat a vámfenyegetést követően; egy orosz tartályhajó, a Sea Horse állítólag olajat próbál Kubába juttatni, de egyes jelentések szerint már el is tért a sziget felől.

Azok az olvasók, akik szeretnének segíteni az amerikai blokád áttörésében, adományozhatnak a Cuba Vivének, amely orvosi segélyt és élelmiszert vásárol, hogy a szigetre szállítsa.

forrás: Morning Star

Antiimperializmus, Külföld, emberiség elleni bűncselekmények, Kuba, Latin-Amerika, Mexikó, Trump, USA

Kapitalizmus és az őslakosok küzdelme

2026. január 5.

Minden kontinensen az őslakos népek élharcosai voltak a fosszilis tüzelőanyagokra épülő kapitalizmus elleni militáns tiltakozásoknak.

Elemzés, Forradalom, Történelem, COP30, emberiség elleni bűncselekmények, Friedrich Engels, Karl Marx, őslakosok, USA

2001 óta tart az USA Venezuela elleni háborúja

2026. január 3.

Az Egyesült Államoknak önmagában nem volt problémája Venezuelával, sem az országgal, sem a korábbi oligarchiájával. Az amerikai kormánynak és a korporációs osztályának azzal a folyamattal van problémája, amelyet Hugo Chávez venezuelai elnök első kormánya indított el.

Antiimperializmus, Külföld, emberiség elleni bűncselekmények, Hugo Chavez, Latin-Amerika, Nicolas Maduro, olaj, Trump, Venezuela

Terror elleni háború, drogok elleni háború és más esti mesék felnőtt nemzeteknek

2025. december 19.

Ha mindaz, amit a terrorküzdelemről tudni véltél, nem lett volna több, mint egy délibáb (a geopolitikai bábmesterek színpadra állított extravagáns árnyjátéka), tényleg meglepődnél?

Antiimperializmus, Elemzés, Afrika, emberiség elleni bűncselekmények, fegyveripar, háborús bűncselekmények, iszlám állam, Latin-Amerika, neokolonializmus, neoliberális fasizmus, Obama, terrorizmus, Trump, új hidegháború, USA, Venezuela

Kalózkodás: Az USA megszállt egy venezuelai olajtankert

2025. december 15.

Az Egyesült Államok folytatja venezuelai offenzíváját. December 10-én, az Emberi Jogok Világnapján, Donald Trump amerikai elnök jelentette, hogy katonai személyzet megszállta és lefoglalta a Skipper nevű venezuelai olajszállítót.

Antiimperializmus, Külföld, amerikai fasizmus, amerikai szankciók, emberiség elleni bűncselekmények, kalózkodás, Kuba, kubai blokád, Latin-Amerika, nemzetközi jog, Venezuela

Nemzeti szégyen: Magyarország támogatja a Kuba elleni gyilkos blokádot

2025. október 31.

Az ENSZ-ben minden évben napirendre tűzik az indítványt, hogy az Egyesült Államok szüntessem meg a Kuba elleni blokádot.

Antiimperializmus, Külföld, emberiség elleni bűncselekmények, Kuba, kubai blokád, Latin-Amerika, Milei, Trump, új hidegháború, USA

Így profitálnak a gyógyszeripari óriások a beteg kapitalizmusból

2025. szeptember 23.

Nick Dearden, a Global Justice Now szervezet aktivistája könyvet írt a nemzetközi kapitalizmus egyik jelentős ágáról – a gyógyszeriparról.

Forradalom, emberiség elleni bűncselekmények, gyógyszeripar, koronavírus, oltások

80 évvel Hirosima és Nagaszaki után az USA még mindig a nukleáris háború örökségével küzd

2025. augusztus 6.

Idén van 80 éve, hogy háborúban nukleáris fegyvereket vetettek be – ez az egyetlen ilyen eset a történelemben: az Egyesült Államok bombázta Hirosimát és Nagaszakit.

Antiimperializmus, Történelem, atombomba, emberiség elleni bűncselekmények, háborús bűncselekmények, Hirosima, második világháború, Nagaszaki, nukleáris fegyverek
« Előző 1 2 3 … 19 Következő »

FACEBOOK

HÍRLEVÉL

RSS | Atom

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2026 A MI IDŐNK.

Magazine WordPress Theme by themehall.com