iráni háború

Trump háborúja Irán ellen kétségbeesett kísérlet a USA hatalmának fenntartására

Több ezer amerikai katona gyülekezik a Közel-Keleten egy esetleges iráni szárazföldi hadműveletre, miközben az USA egy „kivezető utat” keres.

Egyetlen amerikai elnök sem indított háborút élő emberek emlékezete óta kevesebb lakossági támogatottsággal, mint amennyi Donald Trumpnak van az iráni háborúhoz (Fotó: Rawpixel)

Donald Trump iráni háborúja ismételten hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok egy haldokló birodalom. És akárcsak a Brit Birodalom a 20. században, ez azt mutatja, hogy az USA kész bármit megtenni hatalma megtartása érdekében.

Több ezer amerikai katona gyülekezett a Közel-Keleten egy esetleges iráni invázióra, amikor a Socialist Worker kedd délutáni kiadása nyomdába került.

A Fehér Ház sajtótitkára, Karoline Leavitt a hétvégén megismételte, hogy Trump „kész a poklot elszabadítani”.

„Hogy őszinte legyek, a kedvenc dolgom, ha megszerezhetjük Irán olaját” – mondta Trump a Financial Timesnak múlt vasárnap. „Talán elfoglaljuk a Kharg-szigetet, talán nem. Sok lehetőségünk van. Az is azt jelentené, hogy egy ideig a szigeten kellene lennünk.”

A Kharg-sziget egy stratégiai fontosságú olaj- és gázterminál a Perzsa-öbölben, a Hormuzi-szorostól északnyugatra. Irán olajának közel 90 százaléka ezen a szigeten keresztül halad, mivel a parti vizek túl sekélyek a nagy tankhajók számára.

Egy amerikai tisztviselő szerint Kharg „elfoglalása nem nehéz”. De az ott lévő amerikai erők védelme már más lenne. Irán bevált tűzereje nagyon koncentrált célpontot jelentene Khargon.

Az USA eddig visszatartotta magát a Kharg-sziget elleni támadásoktól. Attól tartott, hogy ha megsemmisíti Irán olajexportálási képességét, az „bukott állammá” változtatná az országot, ami mindenféle kihívást szabadíthatna az USA-ra és Izraelre nézve.

Az USA pedig nem akarta kiprovokálni fő imperialista riválisa, Kína reakcióját, amely Irán olajának 90 százalékát vásárolja. Irán blokád alá vonta a Hormuzi-szorost, de továbbra is engedi átkelni a Kínába tartó olaj- és gázszállítmányok egy részét.

Mivel az olajárak az egekbe szöknek, és a háború népszerűtlensége fokozódik, Trump egyre kétségbeesettebb.

Az USA és Izrael több hetes iráni támadásai nem döntötték meg a rezsimet. Sőt, a háború ellentámadásokhoz vezetett az USA öbölbeli bázisai és energia-infrastruktúrája ellen.

Szaúd-Arábia, Kuvait és Bahrein is jelentett Iránból érkező támadásokat, a rezsim pedig csapást mért egy amerikai katonai bázisra Katarban, ahol 12 amerikai katona megsebesült.

A múlt hétvégén a húszik, a jemeni ellenállási csoport izraeli katonai célpontok elleni támadásokat kezdett.

Izrael gázai népirtása során a húszik megzavarták a hajózást a Vörös-tengeren. Ha újraindítják ezt a műveletet, az további nyomást gyakorolna a globális gazdaságra, Irán Hormuzi-szorosra kiterjedő folyamatos blokádja mellett.

De az USA eddig sikertelenül próbál „kivezető utat” találni. Izrael, az USA őrzőkutyája a Közel-Keleten, szeretné keresztülvinni az „rendszerváltást” Iránban és megszállni Dél-Libanont.

Az iráni állam sem játszik együtt. Trump múlt héten azt állította, hogy Irán tárgyalásokat folytat az USA-val, majd kiadott egy 15 pontos tűzszüneti tervet.

De Irán elutasította a tervet, mint „maximalista”, és saját követeléseit terjesztette elő, beleértve az USA–Izrael által vívott háborúk beszüntetését az egész Közel-Keleten.

Az Associated Press és a Chicagói Egyetem felmérése szerint a válaszadók 62 százaléka határozottan ellenzi a szárazföldi csapatok bevetését Iránban.

Trump most egy népszerűtlen háborúval küzd, amelyből nem tud kikeveredni.

forrás: Peoples Dispatch

Az évszázad tévedése: Trump iráni kalandja

Ahogy Irán fenntartja feltételeit a háború befejezésére, az Egyesült Államoknak és Izraelnek kevés jó lehetősége marad. Folytathatják a bombázást, de továbbra is szembe kell nézniük az iráni eszkalációval, ami kárt okoz Izraelnek és az Egyesült Államok érdekeinek a régióban.

Tavaly, júniusban, az Egyesült Államok és Izrael tizenkét napon át bombázta Irán nukleáris energiával és nukleáris kutatásokkal foglalkozó létesítményeit. Néhány nap elteltével a két háborús fél – amelynek nem volt ENSZ-engedélye erre a agresszív háborúra – megnyitotta az utat a tűzszünet előtt. Akkoriban, abban a hitben, hogy ez nagyon is alapja lehet egy teljes tárgyalásnak, az iráni kormány, amelyet Ali Hosseini Khamenei legfelsőbb vezető vezetett, elfogadta a meghatározott feltételeket: a támadások azonnali befejezése és a fokozódás elkerülése. A rakétaindítók elnémultak, de az egyezmény nagyon törékeny volt. Nem volt hosszú távú békemegállapodás, nem volt kötelező érvényű végrehajtási vagy ellenőrzési mechanizmus, nem született megállapodás a nukleáris kérdésekben, és nem volt megállapodás az Irán elleni amerikai és izraeli szabotázs és támadások befejezésére. Ez nem volt a háború befejezése, amit az Egyesült Államok és Izrael kényszerített volna Iránra, csupán egy megállapodás egy csata leállításáról. Khamenei az Egyesült Államok és Izrael agresszióját hiábavalónak nevezte, és azt mondta, hogy „semmit sem nyertek”, miközben azt is mondta, hogy Irán tűzszünetre kényszerítette őket, és „soha nem fogja megadni magát”.

Omán évtizedek óta semleges közvetítőként ismert Irán és az Egyesült Államok között (Izrael a háttérben leselkedve). 2012 és 2013 között Omán adott otthont az amerikai-iráni tárgyalásoknak, amelyek 2015-ben az Irán és a P5+1 (USA, Egyesült Királyság, Franciaország, Kína, Oroszország + Németország) és az Európai Unió közötti Közös Átfogó Cselekvési Tervhez (JCPOA) vezettek – a szankciók csökkentésével cserébe bizonyos ígéretekért az urándúsításról. Biztonságos és diszkrét csatorna létezett Maszkat és Teherán, valamint Washington között, és ez a kommunikációs vonal június után aktívvá vált egy megfelelő tárgyalás érdekében, hogy tisztázzák a vörös vonalakat és csökkentsék a félreértés kockázatát. Valójában a beszélgetés kibővült, és Irán elfogadta, hogy urándúsítását korlátozni fogja, hogy a nagy dúsítású készleteit hígítani fogják, és hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség újra kiterjesztheti az ellenőrzést és az inspekciókat. Ez nem volt végleges megállapodás, hanem egy tárgyalási keret feltételes nukleáris korlátozással és a fokozódás folyamatos csökkentésének gyakorlatával. Mind Khamenei legfelsőbb vezető, mind Maszud Pezeshkian elnök politikai akaratot mutatott egy megállapodásra, amely nagyon is a látóhatáron volt. Irán külügyminisztere, Abbasz Arakcsi, kevesebb mint egy nappal az amerikai és izraeli támadás előtt azt mondta, hogy a megállapodás „elérhető közelségben van, de csak akkor, ha a diplomácia elsőbbséget élvez.”

Valójában az Egyesült Államok és Izrael a másik utat választotta: egy agresszív háborút, amely megsértette az ENSZ Alapokmányát (2. cikk). Már az első napon, február 28-án az Egyesült Államok és Izrael meggyilkolta Khameneit, a Legfelsőbb Vezetőt, és 180 lányt ölt meg a minabi Shajareh Tayyebeh Általános Iskolában. Az Egyesült Államok és Izrael azt hitte, hogy a politikai vezetők, kulcsfontosságú infrastruktúra és civilek elleni támadások sorozata azonnal népfelkeléshez vezet majd, amely eltávolítja az Iszlám Köztársaságot. Az amerikai és izraeli hírszerzés túlbecsülte a 2025 decemberében kezdődő, a rial leértékelése és az infláció növekedése miatt kirobbant tüntetéseket. De hatalmas különbség van a gazdasági kérdések miatti tüntetések és a teljes rendszer megdöntésére való hajlandóság között. Amikor a rakéták megölték a Legfelsőbb Vezetőt – akit még kritikusai körében is tisztelete volt (1994-ben a Qomi Szemináriumi Tanárok Társasága Marja-e Taqlid, vagyis követendő példa forrásává emelte) – és amikor megölték az iskolás gyerekeket, a közvélemény a hazafiságtól volt felvillanyozva. Ebben a helyzetben lehetetlen volt az imperialista háború oldalára állni az ártatlan gyermekek ellen. Az amerikai és izraeli támadás természete, valamint az a tény, hogy Irán képes volt izraeli célpontokat is megtámadni, valamint az Egyesült Államok célpontjait az Arab-öböl államaiban, az iráni lakosságot saját túlélésére és önvédelmi képességére összpontosította.

Az afganisztáni (2001) és iraki (2003) háborúk óta az amerikai haditervezők nem tették félre a fokozódási létra koncepcióját, és alkalmazták a gyors dominancia elvét (lefejező csapások, parancsnokság bénítása és az ellenfél haderejének teljes uralma révén). Ez működött Afganisztánban és Irakban, ahol az amerikai erőszak mértéke elpusztította a megtorlás képességét. Valóban „sokk és rettegés” volt. Egy ilyen katonai keret nem működött Iránnal. Az irániak évtizedek óta készültek egy teljes körű amerikai és izraeli támadásra. Politikai vezetésük értette a lefejező csapások sebezhetőségét, ezért a legfontosabb vezetők többségére nyolc szintű pótlást hoztak létre. A hadsereg gyorsan különböző fegyverrendszereket hozott létre, a hiperszonikus kazettás rakétáktól az öbölben rajtaktikát alkalmazó gyors parti támadó hajókig. Ezek, valamint a Libanonból Irakig terjedő Irán-barát milíciák a sok védelmi gyűrűt alkotják, amelyeket az irániak felépítettek. Ez azt jelenti, hogy míg az Egyesült Államok gyors dominanciával kezd és nincs fokozódási létrája, az iráni válasz az Egyesült Államok és Izrael ellen stratégiailag úgy épült fel, hogy a legegyszerűbb rakétákkal kezdjen és a bonyolultabb kazettás rakéták felé haladjon – miközben visszatartja a kis hajókat és milíciákat. Ezeket még nem vetették be, mivel Irán továbbra is rakétáira és a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzésére támaszkodik (most már csak bizonyos országok hajóira nyitva).

Irán intelligens válasza az Egyesült Államok és Izrael felé leszorította őket, és arra kényszerítette, hogy tűzszünetért könyörögjenek. Az iráni vezetés azt mondja, hogy nem érdekli a részleges tűzszünet, mint 2025 júniusában, ami egyszerűen lehetővé tenné Izrael és az Egyesült Államok számára a fegyverkezést és az újabb erőszakhullámot. Irán azt mondja, hogy egy nagyszabású megállapodást akar, amely Irán, Irak és Libanon bevonásával történik – nem csak Irán –, és teljes szankcióeltörlést, a palesztinok népirtásának befejezését, valamint az Egyesült Államok fenyegető bázisstruktúrájának eltávolítását követeli, amely körülveszi Iránt. Ha az Egyesült Államok és Izrael elfogadja ezeket a követeléseket, az Irán abszolút győzelmét jelentené – az emberéletek tragikus veszteségei ellenére, amelyeket Izrael és az Egyesült Államok kegyetlen támadásai okoztak.

Miután meggyilkolták Ali Khameneit, aki 2025 júniusában a tűzszünetre törekedett, az Egyesült Államok és Izrael elvesztett valakit, aki talán újra a tűzszünet mellett érvelt volna. A jelenlegi vezetés, köztük az új Legfelsőbb Vezető, Mojtaba Khamenei, pontosan felmérte, hogy a tűzszünet nagyszabású megállapodás nélkül csupán időhúzás, nem pedig béke. Az irániak a régió békéjét akarják, nem a háborút, tűzszünetet, háborút – egy végtelen háborút, amely nyomorúsághoz és fájdalomhoz vezet.

Az izraeliek nem nyilatkoztak sokat az iráni háborúról, inkább rakétáikkal támadtak, és blokkolták az iráni rakétatámadásokról szóló híradásokat Izraelben. A Trump által kötött békemegállapodás alá tartoznának? Valószínűtlen. Az izraelieknek eszkatológiai nézete van a Közel-Keletről, és készek a Nílustól az Eufráteszig terjedő föld megszerzésére, ami azt követelné, hogy elhallgattassák a régió legnagyobb és legfontosabb kritikusát, nevezetesen Iránt. Izrael számára ez a végsőkig tartó harc. Bevonták az Egyesült Államokat ebbe a csatába, bár az Egyesült Államok számára nincs reális nyereség az Iszlám Köztársaság létezése vagy nemléte tekintetében (amely egyáltalán nem fenyegette az Egyesült Államokat). Izrael látni akarja az Iszlám Köztársaság gyökeres eltávolítását, de ez valószínűtlen kimenetel, tekintve mély gyökereit az iráni társadalomban. Az Egyesült Államok ezzel szemben megelégedne az Iszlám Köztársaság irányításával egy engedelmes vezetés mellett. Egyetlen lehetőség a katonai fokozódásra az, ha az Egyesült Államok vagy Izrael nukleáris csapást mér Iránra – ami, tekintettel az iráni civilek életére gyakorolt súlyos hatásra, teljesen negatív nemzetközi reakciót váltana ki.

Nincsenek jó lehetőségek az Egyesült Államok és Izrael számára. Folytathatják a bombázást, de továbbra is szembe kell nézniük az iráni eszkalációval, ami kárt okoz Izraelnek és az Egyesült Államok érdekeinek a régióban. Az Egyesült Államoknak és Izraelnek szembe kell néznie a világgal, ahogy az üzemanyag- és élelmiszerárak az egekbe szöknek. Ez volt az Egyesült Államok és Izrael tévedése. Irán nem fog ilyen könnyen engedni. Századok büszke civilizációja a tét. Vezetőik ezt tudják. Nem csupán az Iszlám Köztársaságért vagy az 1979-es iráni forradalomért állnak ki, hanem magáért Iránért. Nem fognak meghátrálni.

Írta: Vijay Prashad indiai történész és újságíró. Negyven könyv szerzője, köztük a Washington Bullets, Red Star Over the Third World, The Darker Nations: A People’s History of the Third World, The Poorer Nations: A Possible History of the Global South, és a Grieve Chelwa-val közösen írt How the International Monetary Fund Suffocates Africa. A Tricontinental: Institute for Social Research ügyvezető igazgatója, a Globetrotter fő tudósítója, és a LeftWord Books (Újdelhi) főszerkesztője. Feltűnt a Shadow World (2016) és a Two Meetings (2017) című filmekben is.

forrás: Globetrotter

Az ugandai katonai főnök bejelentette, hogy kész csatlakozni az Irán elleni háborúhoz

Az iráni katonai erőhöz képest eltörpülve, az ugandai katonai főnök azon állítása, hogy 72 órán belül képes lenne elfoglalni Teheránt, még Izraelben is „kételyeket” ébresztett az „állítás komolyságát” illetően.

„Minden olyan beszéd, amely Izrael megsemmisítéséről vagy legyőzéséről szól, bevon minket a háborúba” Irán ellen, „Izrael oldalán” – jelentette ki Muhoozi Kainerugaba, Uganda katonai főnöke egy X-en közzétett bejegyzésében múlt héten, március 25-én.

Kainerugaba Yoweri Museveni ugandai elnök fia és feltételezett utóda. Az 1986 óta Ugandát irányító, 81 éves Musevenit a Választási Bizottság januárban, egy vitatott választást követően hetedik ciklusára erősítette meg.

Az ENSZ szerint a választási környezetet „a politikai ellenzék, emberi jogvédők és újságírók elleni széles körű elnyomás és megfélemlítés” jellemezte.

A választást követően, amelyet internetlezárás közepette tartottak, a fő ellenzéki vezetőt, Boby Winét száműzetésbe kényszerítették, miközben a hadsereg főnöke, Kainerugaba azzal hencegett, hogy megölt 30 Wine pártjához tartozó tagot, és megfogadta, hogy „mind elkapja őket” – embervadászatot folytatott utána.

Izrael támogatta Museveni elnyomó rezsimjét

Az izraeli technológia, beleértve a Pegasus katonai szintű kémprogramot is, lehetővé tette Museveni rezsimje számára a belpolitikai elnyomást, lehetővé téve Wine célkeresztbe állítását és „disszidensek, ügyvédek, újságírók és a civil társadalom más tagjai” megfigyelését – jelentette az Unwanted Witness.

Az ugandai hatóságok az izraeli NICE Systems cég által szállított megfigyelőberendezéseket használták az LGBTQ-aktivisták felkutatására.

A „Special Forces Command (SFC) – amely Yoweri Museveni elnök magán- és független biztonsági erejeként szolgál” izraeli „Tavor puskák, Galil ACE és Uzi géppisztolyok” birtokában van – jelentette az Izraeli Katonai és Biztonsági Export Adatbázisa. 2022-ben a két kormány egyetértési megállapodást (MOU) írt alá védelmi együttműködésről.

Visszaemlékezve Izrael Museveni rezsimjét évtizedek óta tartó támogatására, „Miért ne védenénk meg őt most?” – tette fel a kérdést Kainerugaba.

Egy abszurd ugandai állítás, amelyet még Izraelben is kinevettek

Egy később törölt, március 26-i bejegyzésében Kainerugaba azt mondta, hogy az ugandai hadsereg felajánlotta segítségét az Egyesült Államoknak és Izraelnek az Irán elleni háborújukban, hozzátéve: „72 órán belül el tudtuk volna foglalni Teheránt”.

Uganda katonai ereje a Global Firepower 2026-os éves felmérésében megvizsgált 145 ország közül a 107. helyen áll. Irán fegyveres erői ezzel szemben a 16. helyen. Az 1 180 000 iráni katona (akik közül 610 000 aktív) állományával szemben az ugandai hadseregnek mindössze 43 800 aktív katonája van.

Az ugandai légierő 51 repülőgépe közül csak hat vadászgép, míg Iránnak 188 vadászrepülőgépe van. Ellentétben az iráni haditengerészet hét fregattjával, 25 tengeralattjárójával és 21 járőrhajójával, a tengerparttal nem rendelkező kelet-afrikai nemzetnek nincs haditengerészete.

Ilyen körülmények között az ugandai katonai főnök azon állítása, hogy képes lenne 72 órán belül elfoglalni egy olyan ország fővárosát, amelynek hadserege beárnyékolja a sajátját, „kételyeket ébresztett, és kérdéseket vetett fel az indítvány komolyságát illetően” – jelentette az i24 izraeli hírcsatorna.

forrás: Peoples Dispatch

A gyilkolási lánc: Szilícium-völgy, MI és a háború Irán ellen

A katonai célpontok kijelölésének hagyományos folyamata, amelyet a Pentagon „gyilkolási láncnak” (kill chain) nevez, történelmileg több ezer hírszerző elemzőből álló csapatokat igényelt, akik felvételeket tanulmányoztak, jelentéseket vetettek össze, és napokon vagy heteken át állították össze a célpontokra vonatkozó adatcsomagokat. Ma mindez másodpercek alatt történik.

2026. február 28-án az Egyesült Államok és Izrael elindította az Epic Fury hadműveletet, amelynek során az első 24 órában 1000 célpontra csaptak le Iránban. Március közepére ez a szám meghaladta a 6000-et. A pusztítás döbbenetes ütemének hátterében nem csupán a megszokott Tomahawk rakéták, B-2-es lopakodó bombázók és repülőgép-hordozókról indítható vadászgépek arzenálja állt, hanem az imperialista eszköztár egy új fegyvere is: a mesterséges intelligencia. Az amerikai hadsereg saját MI-stratégiai dokumentuma kegyetlen egyértelműséggel fogalmaz: „a sebesség győz”, és „a nem elég gyors mozgás kockázata meghaladja a tökéletlen igazodás kockázatát”. Ennek gyakorlati jelentése az, hogy a Pentagon úgy döntött: a gyorsabb ölés fontosabb, mint a pontosabb ölés.

Kezdetben érdemes leszögezni, hogy a mesterséges intelligencia mint technológia óriási lehetőségeket rejt magában az emberi haladás számára az egészségügy, a klímakutatás, az anyagtudomány és az emberi szükségletek tervezése terén. A probléma nem maga az MI. A probléma az, ami akkor történik, amikor ezt a technológiát egy olyan imperialista hadigépezet kezébe adják, amely évtizedek alatt tökéletesítette a halálgépezetet, miközben szisztematikusan felszámolta a használatát korlátozó minden jogi és etikai korlátot.

Az MI gyilkolási lánc

Az amerikai hadsereg Iránban bevetett MI-rendszerének magja a Maven Smart System (Maven Intelligens Rendszer) nevű platform, amelyet a haditechnológiai vállalat, a Palantir épített, és amelybe beépítették az Anthropic által fejlesztett Claude nagy nyelvi modellt. A Maven összevonja a korábban nyolc-kilenc különálló hírszerző és célpontkijelölő rendszert egyetlen digitális platformba. Feldolgozza a műholdfelvételekből, drónvideókból, hírszerzési jeladatokból – lehallgatott telefonhívások, szöveges üzenetek, internetes megfigyelés –, radaradatokból és emberi forrásból származó jelentésekből származó adatokat. A gépi tanulási algoritmusok ezt az óceánnyi adatot feldolgozva azonosítják és rangsorolják a potenciális célpontokat, ajánlanak megfelelő fegyvernemeket, sőt, még a csapás jogi alapjait is értékelik.

Először is ott van a méret kérdése. A katonai célpontok kijelölésének hagyományos folyamata, amit a Pentagon „gyilkolási láncnak” nevez, történelmileg több ezer hírszerző elemzőből álló csapatokat igényelt, akik napokon vagy heteken át tanulmányozták a felvételeket, vetették össze a jelentéseket és állították össze a céladatcsomagokat. A második világháború alatt a légi célpontok kijelölésének ciklusa – az információgyűjtéstől az összeállított csapásmérő csomagig – hetekig, sőt hónapokig tartott. Egy, a Georgetown Egyetem által végzett vizsgálat megállapította, hogy az amerikai hadsereg 18. légideszant hadtestében az MI már 2000 hírszerző elemzőből álló csapatot csökkentett le mindössze 20 főre. Craig Jones, a Newcastle-i Egyetem vezető oktatója és a gyilkolási láncok szakértője élesen fogalmazott: az MI a célpontokra vonatkozó javaslatokat „bizonyos szempontból sokkal gyorsabban teszi meg, mint a gondolkodás sebessége”. Állítólag Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah meggyilkolására irányuló, merényletszerű csapást az azonosítást követő 60 másodpercen belül végrehajtották.

Aztán ott van a sebesség civil életekre gyakorolt hatásának kérdése. David Leslie, a londoni Queen Mary Egyetem etikaprofesszora arra figyelmeztetett, hogy az MI-re való támaszkodás „kognitív terhelés-áthelyezést” eredményez – az emberi döntéshozók elszakadnak egy csapás következményeitől, mert az elemző munkát egy gép végezte. Amikor a Maven rendszer célpontjavaslatot generál, a felülvizsgáló emberi tiszt – Leslie szavaival élve – „sokkal szűkebb időkerettel rendelkezik a javaslat értékelésére”. A rendszer opciókat állít elő; az ember rábélyegzi a jóváhagyást. Az „ember a hurokban” (human-in-the-loop) döntéshozatal fikciója, miszerint az ember mindig meghozza a végső döntést, összeomlik a folyamat puszta gyorsasága alatt.

Az iráni háború már most létrehozta az MI-asszisztált célpontkijelölés talán legpusztítóbb következményét: a minabi Shajareh Tayyebeh általános iskola bombázását a háború legelső napján. Egy amerikai Tomahawk cirkálórakéta csapódott az iskolába, megölve legalább 170 embert, többségükben iskolás lányokat. Az iskola egy Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) létesítmény mellett helyezkedett el. A New York Times által ismertetett előzetes vizsgálat szerint az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) tisztjei „a Védelmi Hírszerző Ügynökség által szolgáltatott elavult adatok felhasználásával hozták létre a csapás célkoordinátáit”. A hírügynökségek által elemzett műholdfelvételek azt mutatják, hogy az iskolát 2013 és 2016 között elkerítették a katonai létesítménytől – ezt a tényt vagy nem vették észre, vagy soha nem frissítették a célpontokat tartalmazó adatbázisban. A kongresszus több mint 120 tagja követelte annak kiderítését, hogy a Maven-t és annak MI-rendszereit használták-e az iskola célpontként való azonosítására.

Az iskolabombázásra adott egymásnak feszülő magyarázatok maguk is sokatmondóak. Egyes források szerint az MI nem azonosította az iskolát polgári objektumként, hanem a katonai létesítmény részeként kategorizálta. Mások szerint emberi hírszerzési mulasztás történt, az elemzők évtizedes adatokkal dolgoztak. A Semafor hírportál arról számolt be, hogy az iskola helyszíne nyilvánosan elérhető volt az iráni cégjegyzékekben, és egy egyszerű internetes keresés megakadályozhatta volna a mészárlást. Akár az algoritmus, akár az elemző a hibás, a rendszerszintű következtetés ugyanaz: a célpontkijelölés sebességre való törekvése, amelyet az MI hatalmas mértékben felgyorsított, a gondos ellenőrzés lehetőségét a megsemmisülésig összenyomja. Amikor 24 óra alatt 1000 célpontra csapnak le, annak ellenőrzésére rendelkezésre álló idő, hogy egy épület iskola-e vagy laktanya, megközelíti a nullát. És természetesen a szándékos bűnözés lehetősége sem zárható ki – hogy az amerikai–izraeli hadigépezet egyszerűen nem törődik a civil áldozatokkal. Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter nyíltan kijelentette, hogy a hadsereg célja a „maximális halálosság, nem a gyenge jogszerűség”.

A háború mint logisztika és az MI mint logisztikai motor

Az MI szerepe messze túlmutat a célpontok kiválasztásán. A modern hadviselés alapvetően egy rendkívüli komplexitású logisztikai probléma. A Tomahawk rakéták indításának összehangolása hadihajókról, a lopakodó bombázók bevetései, a drónműveletek, a légi utántöltés, a lőszerkészlet-gazdálkodás és a károk felmérése – mindezt egyszerre, több hadszíntéren – pontosan az a nagy adatmennyiséggel járó összehangolási probléma, amelynek megoldására az MI-t szánják. Állítólag a Maven minden célponthoz konkrét fegyvernemet javasol, figyelembe véve a készleteket és a korábbi lőszerteljesítményt. Az MI „mi lenne, ha” műveleti szimulációkat futtat, lehetővé téve a tervezőknek, hogy percek alatt értékeljék a lehetséges lépéseket napok helyett. A Pentagon az első hat napban egyedül 11,3 milliárd dollárt költött el.

Aztán ott van az MI-hadviselés politikai gazdaságtana. A Maven mögött álló Palantir cég piaci kapitalizációja a katonai szerződéseknek köszönhetően megközelíti a 360 milliárd dollárt. A Pentagon 2024-ben ítélte oda a Palantirnak a Maven kezdeti, 480 millió dolláros szerződését, amelyet 2025-re 1,3 milliárd dollárra bővítettek, és a Maven mostanra hivatalos programmá vált. A hadsereg külön szerződést ítélt oda a Palantirnak akár 10 milliárd dollár értékben. Az MI-hadviselés mára a Szilícium-völgy egyik jelentős profitközpontjává vált, létrehozva egy erős, a végeláthatatlan konfliktusokban közvetlen anyagi érdekeltséggel bíró társadalmi csoportot.

A gázai előzmény és a rendszerszintű logika

Az MI iráni háborúban való alkalmazása nem a semmiből bukkant elő. Izrael gázai népirtó háborúja szolgáltatta a tesztpályát. Az izraeli hadsereg bevetette a Lavender (Levendula) és Gospel (Evangélium) nevű MI-rendszereket a célpontok azonosítására, amelyeket úgy programoztak be, hogy egyetlen, feltételezett Hamász-harcos elleni csapásért akár 100 civil áldozatot is elfogadjanak. 2023 októbere óta több mint 75 000 palesztint öltek meg. Amit Gázában kipróbáltak, azt most Irán ellen skálázták fel.

A korábbi imperialista háborúkkal való párhuzam tanulságos. A vietnámi háborúban az Igloo White automatikus célpontkijelölő rendszert rendszeresen átverték a megtévesztő eszközök. 1988-ban az amerikai haditengerészet Aegis osztályú cirkálója lelőtte az Iran Air 655-ös járatát, megölve 290 civilt, mert a személyzet nyomás alatt dolgozva az automata Aegis harcrendszerrel félreazonosított egy utasszállító repülőgépet. 1999-ben hírszerzési hibák vezettek oda, hogy amerikai lopakodó bombázók csapták le a belgrádi kínai nagykövetségre. A hadviselés automatizálása minden szakaszban katasztrofális hibákat produkált; minden szakaszban az imperialista hatalmak mindezek ellenére tovább haladtak előre.

Ami új, az a lépték. A most kiépülő infrastruktúra – a Maven a hadsereg mind a hat ágánál bevetve, a GenAI.mil platform a minősített hálózatok számára, több mint 20 000 aktív felhasználó 35 katonai eszközben – az algoritmikus hadviselés állandó struktúrája. Eközben a Trump-kormányzat szisztematikusan felszámolt minden polgári védelmi mechanizmust. A nemzetközi jogi megfelelőségről tanácsot adó katonai jogászokat félreállították és elbocsátották. Az Iráni Vörös Félhold jelentése szerint több mint 85 000 polgári épület és 300 egészségügyi létesítmény rongálódott meg.

Az MI-hadviselés kialakulóban lévő valósága nem a technológiáról mond ítéletet. Ez ítélet az imperializmusról. Amikor az imperialista kapitalizmus logikája alatt vetik be, azzá válik, amivé Iránban is vált: a gyorsabb, nagyobb léptékű, kisebb elszámoltathatóság melletti ölés gépezetévé, amely hatalmas nyereséget termel az azt megalkotó vállalatok számára. A Shajareh Tayyebeh iskola 170 halott gyermeke nem egy hiba a rendszerben. A „maximális halálosság, nem a gyenge jogszerűség” logikája alatt ezek a rendszer meghatározó jellemzői.

forrás: Peoples Dispatch

Körülbelül 1000 amerikai katona készül a Közel-Keletre települni, hogy készenlétben álljon iráni műveletekhez

A hadsereg 82. légideszant hadosztályához tartozó körülbelül 1000 amerikai katona várhatóan a elkövetkező napokban a Közel-Keletre települ – értesült két, a helyzetet ismerő forrás. Ezzel tovább nő a térségben felhalmozott katonai erő, miközben a Trump-kabinet közlése szerint állítólag tárgyalásokat folytat Iránnal a konfliktus lezárásáról.

A kontingens magában foglalja Brandon Tegtmeier vezérőrnagyot, a 82. légideszant hadosztály parancsnokát és a hadosztály törzsállományát, valamint az 1. dandár harccsoport egy zászlóalját, amely jelenleg a hadosztály azonnali reagálású erejeként (IRF) működik – közölték a források. A hadosztálytörzs és a zászlóalj első elemei várhatóan egy héten belül megkezdik a települést – mondta az egyik, a helyzetet ismerő forrás; a dandár más elemei is várhatóan későbbi időpontban települnek, bár ezek a tervek a helyzet alakulásával változhatnak.

Az amerikai tisztségviselők késő kedden hagyták jóvá az írásbeli telepítési parancsokat – közölte a második forrás szerdán a CNN-nel.

A dandár lesz a „készültségi egység” a Közel-Keleten, amelyet szükség esetén bevethetnek – mondta a forrás. A 82. légideszant hadosztály 2020-ban, Kászemi Szolejmáni iráni parancsnok megölése után hasonló mozgást hajtott végre.

Az IRF egy olyan dandár, amely rövid felkészülési idővel képes mozgósítani, és gyorsreagálású erőként működik, amely néhány órán belül bevethető, ha riasztják. Az IRF-kijelölés a hadsereg dandárjai között rotációban történik.

Donald Trump elnök hétfőn azt mondta, hogy az Egyesült Államok és Irán 15 pontot fogalmazott meg a konfliktus lezárására irányuló megbeszéléseken, és hogy Irán „nagyon is” szeretne megállapodást kötni. Irán korábban tagadta, hogy bármilyen párbeszéd folyna az Egyesült Államokkal, de kedden egy iráni forrás azt közölte a CNN-nel, hogy van „kapcsolatfelvétel” a két ország között, és Irán hajlandó meghallgatni a háború lezárására irányuló „fenntartható” javaslatokat.

Mindazonáltal a tárgyalások közepette a 82. légideszantosokon kívül még több ezer amerikai katona érkezik a térségbe.

Két tengerészgyalogos expedíciós egység és kétéltű készültségi csoport (ARG) is a közelmúltban települt a régióba, jelentős tűzerőt és katonai opciókat biztosítva. A CNN múlt héten arról számolt be, hogy a 11. MEU és a Boxer amfibikus készültségi csoport tervezett telepítését felgyorsították, és az Indo-csendes-óceáni térségről a Közel-Keletre irányították át, ahová a 31. MEU és a Tripoli kétéltű készültségi csoport is települ.

Az ARG-MEU-k körülbelül 4500 tengerészgyalogossal és tengerésszel érkeznek, és a szárazföldi támogatáson kívül számos képességgel rendelkeznek, beleértve jelentős légierő- és logisztikai komponenseket.

forrás: CNN

Mi áll Trump iráni erőművek elleni „elhalasztott” csapásai mögött?

Hagyja-e Izrael Trumpnak, hogy ismét „kihátráljon”?

Az amerikai imperializmus gyengesége teljes mértékben megmutatkozik. Donald Trump 48 órás ultimátumot intézett Iránhoz a Hormuzi-szoros újbóli megnyitására – hogy aztán saját határideje előtt meghátráljon.

Szombaton azt mondta, az USA „lezúzza és megsemmisíti” Irán összes erőművét, ha nem oldja fel a kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal, a Hormuzi-szoros blokádját.

Hétfőn Trump kijelentette, hogy „produktív beszélgetések” folytak a háború „teljes és végleges rendezéséről”. Azt mondta, az USA „öt napra elhalasztja az iráni erőművek és energia-infrastruktúra elleni csapásokat a tárgyalások sikerétől függően”.

A 24 mérföldes szoros a háború középpontjává vált. Iráni és kínai kapcsolatú hajók továbbra is áthaladnak rajta, ami csak növeli a nyomást az USA-n, hogy kényszerítse a szoros megnyitását a nyugati hozzáférés visszaszerzése érdekében.

Trump alig néhány nappal az ultimátum kibocsátása előtt azt mondta, a háború „kifelé áll”. Brad Cooper admirális, az amerikai központi parancsnokság vezetője pedig azt állította: „Irán jelentős harcképességet veszített. Iránnak a Hormuzi-szorosban és környékén a szabad hajózás fenyegetésére való képessége csökkent.”

Nemrég Trump kijelentette, hogy az USA-nak alig van szüksége a NATO háborús uszítóinak szövetségére. Aztán a múlt héten kétségbeesetten kérte a NATO-szövetségeseket, hogy segítsenek az USA-nak a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásában.

De Trump követelése kudarcot vallott – még a downing street-i pincsijénél is. Keir Starmer „munkáspárti” miniszterelnök brit támaszpontokat bocsátott az amerikai hadsereg rendelkezésére, más európai vezetők pedig „védelmi” célú katonai segítséget ajánlottak fel.

Európa vezetői tudják, hogy a háború már így is népszerűtlen – és attól tartanak, hogy a globális gazdaságot érő sokkokat a választásokon verik vissza rajtuk. „Nem tanácsoltuk volna ennek az eljárásnak a követését, ahogyan azt követték” – mondta Friedrich Merz, Németország jobboldali kancellárja.

„Kijelentettük, hogy amíg a háború tart, nem veszünk részt a Hormuzi-szorosban a szabad hajózás biztosításában.”

Németországban az emberek 58 százaléka úgy véli, hogy az Irán elleni háború igazolhatatlan. Olaszországban körülbelül kétharmaduk ellenzi a támadásokat – ami azt jelenti, hogy még Trump fasiszta szövetségese, Giorgia Meloni miniszterelnök sem támogatta a háborút.

Egy brit YouGov-felmérés szerint a lakosság mindössze 28 százaléka támogatja a háborút, míg a Zöldek háborúellenes pártként pozícionálták magukat.

Miközben a nyugati vezetők egy népszerűtlen háború megindokolásával küzdenek, Trump csapdába esett és kétségbeesetten keres kiutat.

A milliárdos és nagyvállalkozói támogatói nem akarják egy globális olajsokk fájdalmait. Szembesülnie kell a republikánus szavazók ellenállásával a félidős választások előtt, ahogy a benzinkutaknál emelkedik az üzemanyag ára.

És az öbölbeli rezsimek, ahol amerikai támaszpontok állnak, megtorló támadásokat szenvedtek el energia-infrastruktúrájuk ellen.

De Izrael megtagadja Trump elől a kiutat – és az iráni rezsim tudja, hogy ez a túlélésért folytatott harc.

Ahogy az amerikai imperializmus globális dominanciája hanyatlik, annál inkább rá van utalva a regionális hatalmakra érdekei biztosításában. Trump kapcsolatokat épített az öbölbeli államokkal és Szíria új rezsimjével, az USA legfontosabb szövetségesei, Izrael és Szaúd-Arábia mellett.

De ez a helyzet azt jelenti, hogy a regionális imperialista hatalmak tudják: az USA gyengébb pozícióban van ahhoz, hogy korlátozza őket.

Izrael továbbra is katonailag függ az USA-tól, és az elmúlt két év népirtása során átformálta a régiót a Nyugat érdekeinek megfelelően.

De fejlett kapitalista állammá vált, amely már nem teljes mértékben függ az amerikai segélyektől, és regionális imperialista hatalommá nőtte ki magát.

Ez azt jelenti, hogy jobban tudja érvényesíteni az akaratát – és jobban tudja sürgetni a háborút, még ha az az USA kívánsága ellenére is van. Ha a helyzet odáig fajul, tudja, hogy az USA mindig is támogatni fogja a megbízott államát a Közel-Keleten.

Ez azt jelenti, hogy Benjamin Netanyahu képes volt belehúzni Trumpot a támadásba. Az izraeli miniszterelnök mindenáron „rendszerváltást” akar Iránban, és meg akarta akadályozni az USA és Irán közötti tárgyalásokat az iráni nukleáris programról.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter gyakorlatilag elismerte ezt, amikor azt mondta: „Tudtuk, hogy izraeli akció lesz. Tudtuk, hogy ez amerikai erők elleni támadást fog kiváltani.

„»”Tudtuk, hogy ha nem megyünk elébe, és nem csapunk le rájuk, mielőtt ők elindítják ezeket a támadásokat, nagyobb veszteségeket szenvednénk el.”

Mindezek után Netanjahu ellenáll majd Trump kísérleteinek, hogy lezárja a háborút. Azon a napon, amikor Trump meghátrált, Izrael azt közölte, hogy „még több hetes harcra” számít Irán és Libanon ellen.

Trump megpróbálhatja érvényesíteni az USA elsődlegességét, ahogy tette a nyári „tizenkét napos háborúban” Irán ellen. De a helyzet most sokkal veszélyesebb, és a konfliktus eszkalációja be van építve a logikájába.

forrás: Peoples Dispatch

Végtelen konfliktus: az iráni háború növekvő költségei

Donald Trump amerikai elnök fittyet hányó módon veti el az imperializmus „örökös háborúja” gazdasági hatásaival kapcsolatos aggodalmakat, amit az a kijelentése is hangsúlyoz, miszerint a legutóbbi, Irán elleni háború gazdasági következményei „igen csekély ár” a rendszerváltás mostanra nyilvánvalóan kudarcot vallott stratégiájáért.

Ha Trump azt hitte, hogy elérheti az iráni kormány engedelmességét a követeléseivel szemben, ahogyan az USA sarokba szorította a venezuelai uralkodó elitet, mostanra kiderült, hogy tévedett.

Második, elméleti célja, hogy Irán csökkentse nukleáris programját. Ez volt az egyik téma az Irán és az USA között folyó tárgyalásokon, miközben az amerikai hadigépezet a csapását tervezte, és ahogy a bombák és rakéták irániakat kezdtek ölni.

De az emberek ellenállnak. A venezuelaiak az utcákon és az elrabolt Nicolás Maduro a new yorki cellájában megalkuvást nem ismerőnek tűnnek, és láthatjuk az iráni tisztek nyers bátorságát, akik vállalják a meggyilkolt honfitársaik munkájáért a felelősséget, tudván, hogy őket is irányított rakétacsapás várhatja a családi otthonukra.

A globális Dél egésze mostanra megértette, hogy az USA-val folytatott tárgyalások nem folytathatók bizalommal, és hogy egy tárgyalás nem zárja ki szükségszerűen a fegyveres támadást. Az USA elméleti szövetségeseiben pedig mostanra kialakult a felismerés, hogy bár az amerikai uralkodó elit talán nem tervez aktívan katonai fellépést, teljesen hajlandó erőteljes gazdasági eszközöket bevetni az engedelmesség biztosítására.

Ez a háború nem úgy alakul, ahogy Benjamin Netanyahu és Trump várta, és a térség uralkodó elitjei, akik azt hitték, hogy egy amerikai katonai bázis a területükön védelmet nyújt számukra, mostanra rájönnek, hogy ez inkább célponttá teszi őket.

És ahogy Keir Starmer brit miniszterelnök egyre szorosabbra fonja Nagy-Britannia kötelékét a háborús erőfeszítésekhez mind Nyugat-Ázsiában, mind Kelet-Európában – a britanniai amerikai bázisok a katonai repülési tevékenység fellegvárai –, úgy erősödik a felismerés, hogy a NATO-bázisok minket is célponttá tesznek.

Nyugat-Ázsiában az USA hosszú távú stratégiája az volt, hogy a militarizált Izraelt erői kivetítésének tengelyévé tegye.

Ennek az volt a hatása, hogy állandó feszültségi állapotot hozott létre, amelyben a szénhidrogének áramlását a fejlett kapitalista világba egy egymásba kapcsolódó szövetségi rendszer biztosította, amely az olajtermelő államokat – Irán kivételével – egy imperialista védelmi zsarolórendszerbe kényszerítette, amelyben az amerikai hadigépezet a maffia szerepét tölti be, Trumppal Al Caponeként.

Megjegyezhetjük, hogy Nagy-Britannia bűnrészessége ebben a folyamatban mélyreható hatást gyakorolt mind Nagy-Britannia, mind Izrael politikai kultúrájára.

Izraelben ez olyan társadalmat hozott létre, amely annyira kondicionált az arabok dehumanizálására, hogy a népirtást a lakosság jelentős többsége támogatja. Nagy-Britanniában ez egy olyan tömegmozgalmat hozott létre, amely mostanra a palesztin ügyet támogatók többségi támogatását élvezi, míg az USA-ban a többség mostanra a palesztinoknak kedvez, és az amerikai zsidók körében, különösen a fiatalok között, Izrael feltétlen támogatása mostanra kisebbségi irányzattá válik.

Nyugat-Ázsiában ez még jobban hangsúlyozta a távolságot az uralkodó elitek – még ha kényszerű – együttműködése és az arab utca emberei véleménye között.

Ennek a véget nem érő háborúnak az árát nem a gazdagok fizetik meg, hanem a dolgozó emberek.

A térségben ennek a folyamatnak nagy része vérben fizetődik majd.

Itt ez azt jelenti, hogy véget nem érő megélhetési válság sújtja a dolgozó emberek családi költségvetését, ahogy az örökös hadigazdaság követelményei – amelyeket nem lehet adóemelések és a kiadásoknak a jóléti rendszerekről a hadviselésre való átcsoportosítása nélkül teljesíteni – sújtják azokat.

Starmer ígért 300 fontos energiaár-emelése még nem a vég.

forrás: Morning Star

Mỹ Lai-tól Minabig: Két mészárlás, 58 év különbséggel

PATRICK CHURA a civilek háborús tömeggyilkosságairól elmélkedik, és felidézi saját, tíz évvel ezelőtti látogatását Mỹ Laiban, ahol amerikai katonák több mint 500 férfit, nőt, gyermeket és csecsemőt gyilkoltak meg.

Mỹ Lai-i civilek röviddel lemészárlásuk előtt

Milyen keveset tanultunk. 58 évvel ezelőtt, 1968. március 16-án az amerikai hadsereg elkövette az amerikai történelem egyik legborzasztóbb háborús bűntettét. Dél-Vietnám Quảng Ngãi tartományának Sơn Mỹ községében található Mỹ Lai falucskában a Charlie század, az amerikai hadsereg 1. gyalogoshadosztálya 1. zászlóaljának katonái hidegvérrel lemészároltak több száz fegyvertelen vietnámi civilt – 504 férfit, nőt és gyermeket, köztük 21 kétévesnél fiatalabb csecsemőt.

A „keresés és megsemmisítés” küldetésre küldött katonákat parancsnokaik heves Vietkong-ellenállásra készítették fel. Ehelyett a hibás hírszerzési adatok miatt egyetlen ellenséges katonával sem találkoztak – csak idős falusiakkal, akik nem tudtak elmenekülni, csecsemőiket szorongató anyákkal és gyerekekkel, akik túl fiatalok voltak ahhoz, hogy megértsék, mi történik. A harcos ethosztól felfűtött és a máshol felállított csapdák miatt bosszúra éhes Charlie század azonban módszeresen meggyilkolta őket.

Ernest Medina százados parancsnoksága alatt, William Calley hadnagy közvetlen utasítására a katonák közelről tüzet nyitottak a falusiak tömegére. Családokat tereltek csoportokba, majd kivégezték őket, néhányat gépfegyverrel, másokat gránátokkal és kézifegyverekkel. Egy ponton a hatékonyság növelése érdekében tucatnyi civilt egy öntözőárokba tereltek. Miközben a rémült gyerekek sikoltozó, vergődő tömegben simultak szüleikhez, testüket a nagy sebességű, acélköpenyes lövedékek szaggatták szét, míg az árok megtelt a vérvörös vízben lebegő holttestekkel. A túlélőkre lőttek, ahogy a halottak alól kimásztak.

A meggyilkoltak házait felgyújtották, a falut a füst és hamu poklává változtatva. Gránátokat dobtak a falu rögtönzött óvóhelyeire. Néhány áldozatot – köztük gyermeket tartó nőket – közelről szuronnyal szúrtak le; a síró csecsemőket ott szúrták le, ahol feküdtek. Legalább 20 vietnami nőt és lányt erőszakoltak meg, csoportosan erőszakoltak meg és kínoztak meg szexuálisan.

A módszeres mészárlás órákig tartott. Délben az amerikaiak nyugodtan ebédszünetet tartottak, majd újratöltötték fegyvereiket és folytatták az öldöklést.

2016-ban, egy Fulbright-ösztöndíjas látogatásom során Ho Si Minh-városban (Saigonban), ahol egy öthetes kurzust tartottam a vietnámi háború amerikai irodalmából, elutaztam a Mỹ Lai-i mészárlás helyszínére. Vendégprofesszorként a Ho Si Minh-városi Nyílt Egyetemen a hallgatók és az oktatók meleg fogadtatásban részesítettek.

De már eleget olvastam az országról ahhoz, hogy tudjam, a volt Saigonban érzett, nagyrészt Amerika-párti, megnyugtató hangulatot nem mindenhol éreztem. És véget akartam vetni annak, hogy csak elképzeljem azt a helyet, amelyről évek óta tanítottam.

Egy áprilisi hétköznapon egy 90 perces kora reggeli járattal repültem fel a part mentén Đà Nẵng városába, ahol az első amerikai tengerészgyalogos harci alakulatok partra szálltak a Vörös-tengerparton 1965 márciusában.

A Đà Nẵng-i repülőtérről fogadtam egy sofőrt, hogy 95 mérfölddel délebbre, a Sơn Mỹ környéki Mỹ Lai-i emlékhelyre vigyen, ahol magányosan, szinte teljes csendben töltöttem a napot. Sok fényképet készítettem, de a békés vidéki községben szinte az egyetlen szó, amit kiejtettem, a kapuban álló komor fiatal nő kérdésére adott válasz volt: „Melyik ország?” – „Egyesült Államok” – mondtam.

Nem volt könnyű kimondani ezeket a szavakat; szégyenérzetből haboztam. Sok amerikai érezhet most hasonló habozást a dél-iráni Minab városában található Shajareh Tayyebeh lányiskola gondatlan, borzalmas bombázása kapcsán, amely 175 diák és tanár életét követelte.

„A beavatkozás hülye szabályai akadályozzák a győzelmet” – mondja Pete Hegseth „hadügyminiszter”, aki a „maximális halálosságot, nem pedig a lagymatag törvényességet” szorgalmazza. A New York Times március 14-i cikkében Nicholas Kristof arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok eltávolodik a nemzetközi jog tiszteletétől egy olyan korszak felé, ahol „minden megengedett”.

Az igazság az, hogy ami Mỹ Laiban történt, az csak a maga tömeges mértékében volt szokatlan. A civilek megölésének felülről jövő toleranciájának kultúrája az egész vietnámi háború alatt létezett, és tagadhatatlanul létezik most is.

Ahogy belépünk talán a tömeges civil halálozások újabb korszakába (már több százezren haltak meg betegségekben és alultápláltságban Trump külföldi segélyezési források megszüntetése következtében), a Quảng Ngãi tartományban történt, gyakran elfeledett atrocitás újból jelentőségteljesnek tűnik.

forrás: People’s World

Az USA bombáz, Kína pedig humanitárius segélyt küld Iránnak, Jordániának, Libanonnak és Iraknak

KÍNA humanitárius segélyt küld Iránnak, Jordániának, Libanonnak és Iraknak – jelentették be ma tisztviselők.

Peking közölte, hogy 200 000 dollár értékű azonnali humanitárius segélyt utal az Iráni Vörös Félholdnak, kifejezetten azoknak a lányoknak a családjai számára, akik egy minábi általános iskola elleni támadásban vesztették életüket Hormozgán tartományban.

Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője elmondta: Kína „mindig is az emberiség sorsközösségének eszméjét gyakorolja”. Hozzátette, hogy a konfliktus súlyos humanitárius katasztrófát okozott Irán és a térség más országainak lakossága számára.

Lin megígérte, hogy Kína „továbbra is erőfeszítéseket tesz a béke előmozdítása és a háború megállítása érdekében, törekedve a regionális béke és stabilitás mielőbbi helyreállítására, valamint a humanitárius válság további elmélyülésének megakadályozására.”

Az Egyesült Államok és Izrael által február 28-án, Irán ellen indított jogellenes és provokáció nélküli támadás súlyos humanitárius helyzetet teremtett.

Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága szerint Iránban több mint 1300 ember vesztette életét, köztük Ali Hamenei volt legfelsőbb vezető, miközben akár egymillió család is kénytelen volt elhagyni otthonát.

Libanonban a Közegészségügyi Minisztérium szerint március 2. óta az izraeliek legalább 826 embert öltek meg és további 2000-et sebesítettek meg.

A minisztérium jelentést tett továbbá 31 mentős és egészségügyi dolgozó meggyilkolásáról, valamint öt kórház kényszerű bezárásáról is. Több mint 830 000 ember kényszerült elhagyni otthonát.

Lin úr kommentálta az Afganisztán és Pakisztán közötti eszkalálódó erőszakot is.

A két ország közötti közvetlen párbeszédre szólított fel, mint „a kétoldalú kérdések rendezésének egyetlen hatékony módjára”.

Peking felszólította mindkét országot, hogy biztosítsák a kínai személyzet, projektek és intézmények biztonságát területükön, és ígéretet tett arra, hogy továbbra is konstruktívan dolgozik a feszültségek csökkentésén.

forrás: Morning Star

Az iráni háború miatt lemondott Trump „terror”elhárítási főnöke

Lemondott az amerikai Nemzeti Terrorelhárítási Központ igazgatója, mivel Donald Trump elnök indoklás nélküli és illegális háborút indított Irán ellen.

Joe Kent, aki korábban Trump támogatója volt, a közösségi médiában jelentette be, hogy „jó lelkiismerettel nem támogathatja a folyamatban lévő háborút”, mert az Iszlám Köztársaság „nem jelentett közvetlen fenyegetést országainkra”.

Szerinte „egyértelmű„, hogy az Irán elleni támadást „Izrael és az erős amerikai lobbi nyomása” váltotta ki.

Az elnöknek írt lemondó levelében Kent úr azzal vádolta a „magas rangú izraeli tisztségviselőket és az amerikai média befolyásos szereplőit”, hogy „dezinformációs kampányt indítottak” azért, hogy „háborút szítsanak Iránnal”.

Mivel a háborúnak nem látszik vége, Izrael ma bejelentette, hogy az előző éjszakai légicsapásokban megölt két magas rangú iráni biztonsági tisztségviselőt.

Irán egyelőre egyik halálesetet sem erősítette meg, de folytatta a rakétacsapásokat és dróntámadásokat az Öböl menti arab szomszédai és Izrael ellen.

Ali Laridzsáni, a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkára és Gholam Reza Szolejmáni tábornok, a Forradalmi Gárda önkéntes Basídzs erőinek parancsnoka „tegnap éjjel megsemmisült” – közölte Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter.

Laridzsáni az ajatollah halála óta, akit a háború első napján értek légicsapások, az ország egyik legbefolyásosabb alakjának számított.

Szolejmáni tábornokot a tüntetések leverésében játszott szerepe miatt az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió és más országok is szankciókkal sújtották.

Az új iráni legfelsőbb vezető, Modzstaba Hamenei apja halála óta nem mutatkozott nyilvánosan. Az USA és Izrael szerint feltehetően megsebesült, bár a nyilvános fenyegetések, miszerint megölik, indokolttá tennék a visszahúzódást.

Az izraeli hadsereg közölte azt is, hogy „kiterjedt csapássorozatot” indított Teherán, az iráni főváros ellen, és fokozza a libanoni támadásokat a Hezbollah ellenállási csoport ellen.

Eközben Irán újabb támadásokat hajtott végre a térség olajinfrastruktúrája ellen.

Dubaj, a nemzetközi utazások egyik fő csomópontja rövid időre lezárta légterét, ami a második ilyen jellegű fennakadás volt két napon belül.

Az irániak célba vettek egy olajlétesítményt Fudzsejrában is, amely az Egyesült Arab Emírségek része.

Iránnak a Hormuzi-szorosra gyakorolt nyomása globális energiaválságot idézett elő, és megrengeti a világgazdaságot.

„Ők csak repülnek, rakétákat lőnek ki. Akkor nekünk csak ülnünk kell és tétlenül néznünk?” – tette fel a kérdést a televízióban Mohammad Báger Kálebáf, az iráni parlament elnöke.

forrás: Monring Star

A brit média tolja az iszlamofóbiát, hogy igazolja a birodalmi vérontást

A brit Médiafigyelő Központ új jelentése feltárja a mélyen gyökerező iszlamofóbiát a mainstream sajtó tudósításaiban

Valahányszor nyugati bombák hullanak a világ más részeire, a rasszizmus felerősödik Nagy-Britanniában. Ezt tanultuk az iraki és afganisztáni háborúkból, valamint Izrael palesztinok elleni népirtásából.

A Médiafigyelő Központ új jelentése feltárja, milyen mélyen beszivárgott az iszlamofóbia abba a hírfogyasztásba, amellyel az emberek nap mint nap találkoznak.

A 2025-ös brit média állapota – Muszlimokról és iszlámról szóló tudósítások című jelentés szerint „széles körben elterjedt és rendszerszintű muszlimellenes elfogultság tapasztalható a brit média egészében”.

A központ 40 000, iszlámmal vagy muszlimokkal foglalkozó cikket elemzett 30 újságból és más hírforrásból.

A muszlimokat szisztematikusan negatív színben tüntetik fel. A cikkek mintegy 70 százaléka kapcsol össze muszlimokat negatív vonásokkal vagy viselkedéssel.

Azok a hírforrások, amelyek a legtöbb „erősen elfogult” tartalommal bombáznak minket, a Telegraph, a Daily Mail és a GB News. A Jewish Chronicle és a Christian Today UK szintén magas arányban közölt ilyen történeteket.

A jobboldali médiaorgánumok arra ösztönözték olvasóikat, hogy a nők és lányok elleni erőszakot muszlim férfiakkal hozzák összefüggésbe. És a palesztin szolidaritási tüntetéseket „gyűlöletmeneteknek” bélyegezték.

A mainstream médiában tapasztalható gyűlöletnek következményei vannak. A kormány saját adatai szerint a muszlimok elleni ellenségeskedés rekordszintet ért el. A vallási indíttatású gyűlölet-bűncselekmények 45 százaléka muszlimok ellen irányul – ez több, mint bármely más vallási csoport esetében.

De a Munkáspárt kormánya is hibás. Lehetővé teszi az Egyesült Államoknak, hogy brit légitámaszpontokat használjon ugródeszkaként imperialista háborúihoz. Az Irán elleni támadás első napjaiban Keir Starmer azt mondta, hogy brit repülőgépek azért vannak a levegőben, hogy megvédjék Nagy-Britannia érdekeit.

Brit gyártmányú eszközöket használ Izrael a népirtása során. Starmer 2023-ban azt mondta, hogy Izraelnek joga van elvágnia Gáza víz- és energiaellátását.

És az állam a brit muszlimokat „belső ellenségként” festi le. Shabana Mahmood belügyminiszter a menedékkérők és menekültek jogainak korlátozásával próbálta megnyerni a Reform UK szavazóit. Sarah Sackman igazságügyi miniszter pedig „teljesen britellenesnek” nevezte egy muszlim szervezet al-Kudsz-napi felvonulóit.

Mindez ahhoz a gondolathoz vezet, hogy a muszlimok élete kevesebbet ér, akár Nagy-Britanniában élnek, akár külföldön.

Amikor az USA 2001-ben, a szeptember 11-i támadások után elindította a „terror elleni háborút”, az iszlamofóbia segített igazolni az imperialista háborúkat.

Ahogy az USA és Izrael sújtja Iránt és Libanont, és a háború átterjed Irakra, a média még több iszlamofóbiát fog tolni a vérontás igazolására.

De a 2000-es évek háborúellenes mozgalma erőteljes válasz volt az imperializmusra és az iszlamofóbiára.

Ma nekünk kell ellenállást építenünk a legújabb háborúkkal és azzal a rasszizmussal szemben, amelyet uralkodóink igazolásukra használnak.

forrás: Socialist Worker

Trump kiutat keres, ahogy az Irán elleni háború felfedi gyengeségét

Az emelkedő olajárak és a csökkenő erőforrások miatt Trump kormányzata egy népszerűtlen háború csapdájában vergődik.

Donald Trump nagyon nehéz helyzetben van. Amikor az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, annak a birodalmi erő fitogtatásának kellett volna lennie.

De ahogy az Irán elleni háború e szombaton a negyedik hetéhez közeledik, a Nyugat gyengeségének demonstrációjává változott. A háború nem tudta elérni a „rendszerváltást” Iránban – és sokkoló hullámokat küldött a világgazdaságon keresztül.

Hétfőn Trump megpróbálta rákényszeríteni az USA szövetségeseit, hogy hadihajókat küldjenek a Hormuzi-szoros hajózási útvonalára. Megfenyegette a NATO háborús uszító szövetségét egy „nagyon rossz” jövővel, ha „nem kap választ, vagy ha az elutasító”.

De Trump követelését kevés lelkesedés fogadta, még a pincsijétől, Keir Starmentől sem. Németország külügyminisztere, Johann Wadephul úgy reagált, nem látja, hogyan „vállalhatna felelősséget a NATO a Szorosért”.

Irán minden, az USA-hoz és Izraelhez köthető hajózást megcéloz a szoroson keresztül. Ennek eredményeként a napi áthaladás 138-ról 5-re esett vissza, és 250 millió hordó olaj nem hagyhatta el az Öbölt.

Az olajárak az egekbe szöktek, kedden meghaladták a 104 dollárt hordónként – ez több mint 50 százalékos elképesztő növekedés a háború kezdete óta.

Az USA fő birodalmi riválisa, Kína viszonylag akadálytalanul éli meg a blokádot. Nemcsak hogy közel 1,3 milliárd hordónyi tartalékkal rendelkezik – körülbelül négy hónapnyi ellátásnak megfelelő mennyiséggel –, de az iráni olaj továbbra is áramlik hozzá.

A Kpler piaci elemzői szerint Irán továbbra is napi 1,5 millió hordót küld ki a szoroson keresztül, amelynek 1,25 millió hordója Kínába megy.

Eközben az amerikai hadsereg is megérzi a nyomást. Irán Sahid drónjai 7 000 és 20 000 dollár közöttibe kerülnek, de az USA Patriot és Thaad rakétákat használ, amelyek mindegyike milliókba kerül. És olyan ütemben használják őket, amelynek pótlása évekbe telik.

A Pentagon várhatóan a következő napokban hivatalos kérelmet nyújt be a Fehér Háznak és a Kongresszusnak akár 50 milliárd dollárra a hadsereg számára. Pete Hegseth amerikai háborús miniszter kénytelen volt tagadni bármiféle hiányt: „Készleteink lehetővé teszik, hogy ezt a hadjáratot addig folytassuk, ameddig csak szükséges.”

Odahaza Trump háborúja népszerűtlen, 43 százalék ellenzi. Gazdasági megítélésének nettó támogatottsága -21,1 ponton áll, zuhanva a körülbelül 12 pontról, ahol elnöksége kezdetén volt.

Trump kiutat keres, azt állítva, hogy az USA „sok szempontból már győzött”.

De Irán kijelentette, hogy nem keres tűzszünetet, tudván, hogy az USA és Izrael vissza fog térni többért. Abbasz Aragcsi külügyminiszter azt mondta, hogy Oroszország és Kína „katonai együttműködést” nyújt. És Irán Kína BeiDou Műholdas Navigációs Rendszerét is használhatja.

Trump háborúja fokozza az imperialista rivalizálást – és még veszélyesebb hellyé teszi a világot.

Irániak fizetik meg a véres árat. Amerikai és izraeli bombák már jóval több mint 1400 embert öltek meg, amikor a Socialist Worker kedden nyomdába ment.

Felhívás a briteknek: Vonuljatok utcára ezen a szombaton, hogy ellenállást építsetek Trump és pincsije, Starmer ellen, aki segíti az amerikai légicsapásokat.

forrás: Socialist Worker

Irán meg fogja nyerni a háborút: hat szempont, amit érdemes figyelembe venni

Irán sérült infrastruktúrával, hatalmas gazdasági nyomás alatt, valamint életekben és testi épségben elszenvedett veszteségek miatt megtört családokkal kerül ki ebből a háborúból. A háborúkat azonban nem csupán a pusztítás alapján ítélik meg. Az alapján ítélik meg őket, hogy a politikai célok teljesülnek-e.

A háborúkat ritkán döntik el egyedül a csatatéren. A katonai hadjáratok elpusztíthatnak városokat és megölhetnek nagy számú embert, de a politikai eredményeket a kitartás, a legitimitás és az azonnali erőszak alatt húzódó történelmi áramlatok határozzák meg. Bár a háború, amelyet Donald Trump amerikai elnök kényszerített Irán népére, hozhat taktikai győzelmeket Izraelnek és az Egyesült Államoknak, a politikai terep már most más történetet mesél el. Irán veszített infrastruktúrát és embereket, de valószínű, hogy Irán politikailag meg fogja nyerni a háborút.

Első szempont: rendszerváltás. Az amerikai-izraeli katonai kampány központi célkitűzése a rendszer destabilizálása vagy megváltoztatása volt. Az amerikai hírszerző szervek korai értékelései azonban azt mutatják, hogy a magas rangú politikai vezetők meggyilkolása ellenére a politikai rendszer nem omlott össze. Sőt, a heves bombázások ellenére semmilyen belső lázadás nem történt. Valójában úgy tűnik, a háború megerősítette az Iszlám Köztársaságot és annak Iszlám Forradalmi Gárdáját (IRGC). A történelem azt mutatja, hogy amikor egy nemzetet, különösen egy olyat, amelynek történelme van a nemzeti büszkeségben, mint Iránnak, külső erők megtámadják, a belső politikai megfontolások átmenetileg háttérbe szorulnak, mivel a szuverenitás kérdése elsődlegessé válik. Ez azt jelenti, hogy sem az Egyesült Államoknak, sem Izraelnek nincs valódi politikai végjátéka a háborúhoz.

Mikor hagyják abba a bombázást? Trump március 9-én azt mondta, hogy Iránnak „nincs haditengerészete, nincsenek kommunikációs rendszerei, nincs légiereje. Rakétái szétszóródtak. Drónjaikat mindenfelé felrobbantják.” Ha Iránnak nincs több katonai képessége, akkor miért nem invadálják Iránt és döntik meg az állam maradékát? Nyilvánvalóan ez nem opció. A rendszerváltás célja csak a száműzetésben élő egykori iráni oligarchia és az izraeli kormány álma marad.

Második szempont: aszimmetrikus erő. A palesztin nép elleni népirtás során az izraeli hadsereg meggyengítette az „ellenállás tengelyének” erőit Libanonban és Szíriában (beleértve azt is, hogy lehetővé tette egy volt al-Kaida-vezér számára, hogy Szíria elnöke legyen, aki aztán átrepülési jogokat biztosított Izraelnek Irán bombázásához). Izrael és az Egyesült Államok egyaránt feltételezte, hogy ez azt jelenti, hogy Irán már nem rendelkezik az „ellenállás tengelye” nyújtotta előnnyel ahhoz, hogy az Irán bombázásáért válaszcsapásként Izraelt támadja. Az „ellenállás tengelye” azonban nem csupán katonai szövetség; politikai kultúrában is gyökerezik.

Az elmúlt évtizedben a dél-libanoni és szíriai munkásosztálybeli – többnyire síita – negyedeken keresztül utazva (beleértve egy drámait Aleppo vidékén) megláttam, hogy ezek a területek erős kulturális kötődéssel bírnak az iráni vallási és politikai vezetéshez. Ez a kapcsolat Iránt egy szélesebb, Izrael és az Egyesült Államok elleni politikai küzdelembe ágyazza, ezzel bonyolítva a stratégiai környezetet és növelve az eszkaláció költségeit. A konfliktus nem egyszerű államok közötti háború, hanem része egy tágabb, Nyugat-Ázsia jövőjéről szóló versengésnek, amely számos politikai és társadalmi csoportot foglal magában, amelyek nem állnak készen arra, hogy hagyják az Egyesült Államokat és Izraelt győzedelmeskedni Iránban.

Harmadik szempont: diplomáciai problémák. Az amerikai-izraeli háború egy általános iskola elleni támadással kezdődött, amely 165 lányt ölt meg. Az Amnesty International munkatársa, Erika Guevara-Rosas azt mondta, hogy ez a „szívbemarkoló támadás egy iskola ellen, ahol az osztálytermek tele voltak civilekkel, beteges illusztrációja annak a katasztrofális és teljesen előre látható árnak, amelyet a civilek fizetnek e fegyveres konfliktus során.” A támadások fontos polgári infrastruktúrát pusztítottak el, például kórházakat és energetikai létesítményeket, és súlyos problémákat okoztak a mindennapi életben Irán-szerte. Mivel az USA és Izrael éppen akkor kezdte ezt a bombázást, amikor úgy tűnt, áttörés van a tárgyalásokon, a világ kormányai és lakossága most újabb példát látnak arra, hogy az USA a diplomácia helyett elsöprő katonai erőt alkalmaz. Ez a felfogás azért fontos, mert a globális legitimitás most elmozdult, és olyan országok, mint Kína és Oroszország, megtagadják Irán elszigetelését. Oroszország – úgy tűnik – légi úton Moszkvába szállította Irán új legfelsőbb vezetőjét, Modzs taba Hámeneit, hogy a bombázás során szerzett sérüléseit kezeljék – ez a tartós országok közötti kapcsolatok jele.

Negyedik szempont: stratégiai földrajz. Irán azon képessége, hogy lezárja a Hormuzi-szorost – amelyen keresztül a világ olaj- és földgázellátásának nagy része áthalad – most az egész globális gazdaságban zavarokhoz vezetett. A Brent nyersolaj, az olajárak indikátora 100 USD fölé szökött, az olajszállító tartályhajók fuvardíjai és a háborús kockázati biztosítási díjak gyorsan emelkedtek, és a szoroson áthaladó műtrágyák most ott rekedtek, ami óriási hatással lesz a globális mezőgazdaságra. Irán földrajzi képessége a szoros lezárására olyan befolyást biztosít számára, amellyel kevés állam rendelkezik. Az Egyesült Államok most kétségbeesetten próbál minden országot rávenni, hogy nyomást gyakoroljon Iránra – katonailag és diplomáciailag – a szoros újranyitása érdekében, de úgy tűnik, kevesen érdeklődnek. Kína például kétoldalú tárgyalásokat kezdeményezett Iránnal, hogy lehetővé tegye saját hajói áthaladását, majd a konfliktus enyhítésére szólított fel; az USA ázsiai szövetségesei, mint Japán és Dél-Korea, valamint európai országok nem voltak hajlandóak részt venni a katonai kalandban.

Ötödik szempont: a katonai erő korlátai. Izrael és az Egyesült Államok lecsaphatnak iráni létesítményekre és infrastruktúrára, de nem invadálhatnak egy csaknem 100 milliós országot, amelynek sok lakosa aktívan ellenállna a megszállásnak. Egy ilyen szárazföldi invázió regionális összecsapást robbantana ki, amelybe bevonná Irakot és Jement is, ahol a helyzet nagyrészt nyugodt. Néhány támadás Irakban még nem mutatta meg azt a fajta támogatást, amelyet Irán ott kapna, ha amerikai és izraeli szárazföldi invázióra kerülne sor. Irak (2003) és Líbia (2011) tapasztalata azt mutatja, hogy könnyű elpusztítani az elnöki hivatalt, de nehezebb szétszedni a politikai rendszert káosz nélkül. A katonai fölény ütközik a politikai valósággal. A légierő elpusztíthat infrastruktúrát, de nem törölhet el egy politikai ideológiát, és nem szerelhet le egy olyan államot, amely megőrzi belső kohézióját.

Hatodik szempont: a nukleáris fegyverek jövője. Az USA és Izrael 2025. júliusi támadása teljesen megsemmisítette Irán nukleáris létesítményeit; Trump akkor azt mondta: „A megsemmisítés pontos kifejezés!”. Amit azonban nem távolítottak el az országból, az a 440 kg dúsított uránból álló készlet volt. Ez alapot biztosít egy nukleáris fegyverprogramhoz, ha Irán úgy dönt, hogy meggondolja magát a nukleáris fegyverekkel való elrettentés szükségességéről. A nukleáris proliferáció közelmúltbeli története tanulságos: 1994-ben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK vagy Észak-Korea) aláírta az Agreed Framework-ot (Megállapodott Keretrendszert) plutóniumos nukleáris programjának befagyasztására. Majd miután George W. Bush amerikai elnök 2001-ben fokozta a rendszerváltás retorikáját (a „gonosz tengelye” kifejezéssel), a KNDK 2003-ban kilépett a Nukleáris Fegyverek Elterjedésének Megakadályozásáról szóló Szerződésből (NPT). Diplomáciai áttörés történt a Hatoldalú Tárgyalásokon 2006-ban, amit az USA 25 millió dollárnyi KNDK-pénz befagyasztása követett, ami az 2006. októberi nukleáris kísérleti robbantáshoz vezetett. Ez a két Iránra kényszerített háború (2025 és 2026) megtörheti az ígéretet a nukleáris kísérletek mellőzésére, és iráni nukleáris fegyver kifejlesztéséhez vezethet.

Irán sérült infrastruktúrával, hatalmas gazdasági nyomás alatt, valamint életekben és testi épségben elszenvedett veszteségek miatt megtört családokkal kerül ki ebből a háborúból. A háborúkat azonban nem csupán a pusztítás alapján ítélik meg. Az alapján ítélik meg őket, hogy a politikai célok teljesülnek-e. Az USA és Izrael egyetlen hadicélját sem fogja elérni. A történelem gyakran szolgáltat ilyen iróniákat. Birodalmak lépnek háborúba, bízva katonai fölényükben, csak hogy rájöjjenek: a politikai legitimitás, a nemzeti ellenálló képesség és a stratégiai földrajz olyan erők, amelyeket a bombák nem győzhetnek le könnyen.

Írta: Vijay Prashad
forrás: Globetrotter

Az amerikai hatalom: Van-e korlátja?

Az Egyesült Államok birodalmi szörnyetege megállíthatatlannak érzi magát. De az amerikai imperializmus története nem csupán egyértelmű győzelmek sorozata. Judy Cox és Camilla Royle kifejti, miért ütközik Trump az amerikai hatalom korlátaiba mind belföldön, mind külföldön.

Nagyon könnyű megrémülni az amerikai imperializmustól, és tehetetlennek érezni magunkat a hatalmával szemben. Tanúi voltunk a Gázai övezetben végbement népirtásnak, az Izrael és USA által tavaly nyáron Irán ellen végrehajtott 12 napos háborúnak és Nicolás Maduro elrablásának Venezuelában.

Igaz, hogy az USA a világ legdominánsabb katonai és gazdasági hatalma. Az USA körülbelül egybillió dollárt költ a hadseregére, többet, mint a következő kilenc legtöbbet költő ország együttvéve.

Donald Trump és rezsimje azt hiszi, ők a háború urai – Bob Dylan szavaival élve, a nagy ágyúikkal és halálos repülőgépeikkel. De a háború nem engedelmes szolga, és óriási kockázatokkal jár, ahogy Trump játszik vele.

Irán bizonyította, hogy több mint képes saját gyártású drónjaival célba venni az Öböl-államokat. És nincs készenlétben egy amerikabarát iráni vezető.

Trump gyors győzelmet akar – de elhúzódó háborút kaphat, amely az egész régiót káoszba dönti.

Az USA múltbéli katonai győzelmei rövid életűnek bizonyultak. 2001. október 7-én amerikai csapatok megszállták Afganisztánt. Az „Enduring Freedom” hadművelet az amerikai kormány terror elleni háborújának része volt, válaszul a 9/11-es támadásokra.

Két hónappal később George W. Bush elnök ünnepelte a főváros, Kabul elfoglalását és a tálibok bukását. Szabadságot, demokráciát és női jogokat ígért. Ehelyett azonban hadurak, gengszterek és drogkereskedőkk rezsimjét telepítette. Ez soha nem nyerte el a nép támogatását.

2008 novemberében amerikai bombák 37 nőt és gyermeket öltek meg egy afgán esküvői rendezvényen, ami az amerikai brutalitás szimbólumává vált.

A tálibok szétszóródtak, de nem győzték le őket. Ellenállni kezdtek az amerikai megszállásnak. A hatalmas hegyvidékkel és kiterjedt tereppel rendelkező Afganisztán ellenőrzéséhez az USA-nak hatalmas számú csapatra lett volna szüksége. De a megszállás nem jutott erőforrásokhoz a fenntartásához.

Bush és cimborái azt hitték, gyors győzelmet aratnak Afganisztánban. Felbátorodva 2003-ban Irakot vették célba.

Bush megígérte, hogy „felszabadítja” Irakot Szaddám Husszein alól. 2002-ben az amerikai kormány kampányt indított, hogy más országokat is a tervezett invázió támogatására kényszerítsen.

Tony Blair brit „munkáspárti” miniszterelnök lelkesen engedelmeskedett. Egy hatalmas globális háborúellenes mozgalom milliókat vitt az utcákra. De 2003 márciusában az USA megkezdte iraki városok bombázását a „sokk és félelem” hadművelet keretében. Amikor az USA vezette csapatok bevonultak, Szaddám Husszein hadserege kevés ellenállást tanúsított.

Az USA azzal indokolta a háborút, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Ez hazugság volt. 2003. május 1-jén egy vigyorgó Bush jelent meg egy repülőgép-hordozón, „a küldetés teljesítve” feliratú transzparens alatt. Ez egy újabb hazugság volt. Akárcsak Afganisztánban, az USA-nak itt sem sikerült semmilyen legitimitással bíró rezsimet telepítenie. Felkelők folytatták a katonai ellenállást a megszállással szemben olyan városokban, mint Fallúdzsa és Bászra.

Egy évvel azután, hogy Bush kihirdette a győzelmet, napvilágra került az Abu Graib börtönben amerikai erők által fogva tartott foglyok szörnyű bántalmazása.

A megszállás kezdetben egységes ellenállásba ütközött a síita és szunnita muszlimok részéről. Ezért az „oszd meg és uralkodj” taktikájához folyamodott. A megszálló hatóságok egy szektás síita államot hoztak létre, és olyan síita vezetőkre kellett támaszkodniuk, akik Irán felé orientálódtak.

De az amerikai megszállók által alkalmazott háborús bűnök, mészárlások és kínzások reakciót váltottak ki. A reakciós, szektás Iszlám Állam (ISIS) kezdett támogatást szerezni.

Az ISIS különbözött más terrorszervezetektől. Egy iszlám kalifátus felépítésére összpontosított, ahelyett, hogy ellenségeit támadta volna.

2011 nyarán amerikai erők kivonultak Irakból, ami az amerikai imperializmus legnagyobb vereségét jelentette Vietnám óta.

Akár egymillió ember is meghalt egy olyan amerikai kormány miatt, amely eltökélten akarta ráerőltetni akaratát az olajban gazdag Közel-Keletre.

Az iraki vereség réme még mindig kísérti az amerikai imperializmust – retteg Irán megszállásától. Háborút indítani könnyű. Katonai győzelmeket kihirdetni könnyű. De a békét megnyerni sokkal nehezebb, mint a háborút megnyerni.

Az Irán elleni háború fokozhatja a Trumppal szembeni ellenállást itthon. Már így is az amerikai történelem egyik legnépszerűtlenebb elnöke jelenleg.

Az amerikaiaknak csak egynegyede támogatja az Irán elleni háborút – és a háború növelheti otthoni népszerűtlenségét.

Az iráni háború veszélyt jelent a Hormuzi-szoroson áthaladó hajózásra. Az olajárak emelkedtek, amikor Trump olcsó benzint ígért.

Az amerikai gazdaság sebezhető a mesterséges intelligencia lufi kipukkadásával szemben. Most ott a további veszély, hogy a rendszerbe vetett bizalom zuhan, és a beruházások leállnak.

Trump vámháborúi megzavarták a világkereskedelmet és valószínűleg magasabb inflációt okoznak.

Ez kamatemelkedéshez vezethet. Ez magasabb költségeket jelent az embereknek – és a kormánynak is. Az USA 30 billió dolláros szövetségi államadósságának törlesztőrészletei az egekbe szökhetnek. Már most is több mint egybillió dollárba kerül évente csupán az adósság kiszolgálása.

Trump és a világ vezetői mind geopolitikai versenybe vannak zárva. A kisebb országoknak nincs más választásuk, mint beleküzdeni magukat ebbe a rendszerbe, vagy áldozataivá válni, ami elkerülhetetlenné teszi a birodalmi háborúkat.

Az első világháború borzalmai idején Rosa Luxemburg ezt írta: „Megerőszakolva, meggyalázva, vérben gázolva, mocskot csöpögtetve – ott áll a polgári társadalom.

Nem kicsinosítva és erkölcsösen, a kultúra, filozófia, etika, rend, béke és jogállam látszatával – hanem mint a vérszomjas fenevad, mint az anarchia boszorkányszombatja, a kultúra és emberiség csapása. Így mutatkozik meg valódi, meztelen formájában.”

Pete Hegseth ma ez a vérszomjas fenevad. Trump az emberiség csapása. A Fehér Ház az anarchia boszorkányszombatja.

De Irán munkásai már csináltak forradalmat korábban – nem bábjai a Nyugatnak.

A Trump-kormányzat folyamatosan változó indokokat szolgáltatott arra, miért szabadítja a poklot Iránra.

Mondták, hogy a nukleáris fegyverek miatt van. De az USA saját hírszerzési értékelései tagadják, hogy Irán az USA-t célba vevő fegyvereket gyártott volna. És maga Trump mondta, hogy „megsemmisítette” Irán nukleáris létesítményeit tavaly júniusban.

Aztán azt mondták, hogy a rendszerváltás a cél – a offenzíva elején Trump azt mondta az irániaknak: „Ha végeztünk, vegyétek át a kormányotokat.”

Bár felszólította az irániakat, hogy keljenek fel uralkodóik ellen, Trump azt mondta, „be kell vonódnia” egy új ajatollah kinevezésébe.

Aztán a kabinetje azt mondta, hogy Izrael rántotta bele őket a háborúba.

Trump külügyminisztere, Marco Rubio múlt hétfőn bejelentette: „Tudtuk, hogy lesz egy izraeli akció. Tudtuk, hogy ha nem megyünk preventíven utánuk, mielőtt végrehajtják ezeket a támadásokat, akkor magasabb veszteségeket szenvednénk el.”

Arra utalt, hogy Izrael készen állt egyedül is csapást mérni. Irán válaszcsapása pedig veszélyeztetné az USA-t és szövetségeseit.

Másnap Trump az ellenkezőjét mondta – ő kényszerítette ki Izrael lépését.

Az az elképzelés, hogy Izrael rántotta bele az USA-t a háborúba, visszhangra talál a palesztin szolidaritási mozgalom egyes részein belül is. Illeszkedik Trump bázisa egyes részeinek narratívájához is.

Tucker Carlson és Megyn Kelly jobboldali kommentátorok mindketten kikeltek az ellen, hogy amerikai katonák haljanak meg „Izrael háborújáért”.

Benjámin Netanyahu izraeli miniszterelnöknek megvannak a maga okai a háborúra.

Kétségtelenül esélyt lát arra, hogy elfojtsa Irán támogatását a palesztinai Hamász és a libanoni ellenállási mozgalom, a Hezbollah iránt, megakadályozva őket az újjáépítésben és Izrael fenyegetésében.

Netanyahu idén választások előtt is áll, amelyeken akár el is veszítheti hivatalát. Szüksége van a koalíciós kormányában lévő szélsőjobboldali keményvonalasok támogatására.

Sok jobboldali izraeli annektálni akarja Ciszjordániát, és tovább akar nyomulni más államok területére. Bezalel Szmotrics pénzügyminiszter azt akarja, hogy Jordánia, Libanon, Egyiptom, Szíria, Irak és Szaúd-Arábia is „Nagy-Izrael” részét képezze.

Ezek az egykor szélsőséges elképzelések egyre népszerűbbek az izraeli társadalmon belül, és mutatják a Netanyahura nehezedő nyomást, hogy uraljon minél nagyobb részt a Közel-Keletből. Egy iráni polgárháború csak megerősítené a gázai népirtás építészeit.

Izrael az amerikai érdekek őrkutyája a Közel-Keleten. Megalapítása óta a terrorállam fellépett a térség nyugati érdekeit esetleg fenyegető felkelések ellen.

Az elmúlt évtizedekben azonban Izrael gazdaságilag fejlődött. Saját csúcstechnológiás fegyverarzenálja van, ami kevésbé teszi közvetlenül függővé az USA fegyverszállításaitól, és jobban képes feszegetni a korlátokat.

De ez nem jelenti azt, hogy Izrael diktál mindent. Az USA továbbra is évente milliárd dolláros katonai segélyt nyújt Izraelnek. És olyan fegyvereket biztosít, amelyekkel Izrael nem rendelkezik, mint például a hatalmas „bunkerromboló” rakéták, amelyeket tavaly júniusban, a 12 napos háború során bevetett Irán ellen.

Az USA továbbra is szereplője a konfliktusnak, egyértelműen képes még irányítani Izrael lépéseit. Trump volt az, aki nyomást gyakorolt Izraelre, hogy állítsa le a 12 napos háborút.

De a háborúba lépés okai most az amerikai imperializmus gyengeségét jelzik, nem az erejét.

A második világháborút követő évtizedekben az USA képes volt globálisan érvényesíteni érdekeit. Gazdasági dominanciáját használta fel azon intézmények létrehozására, amelyek fenntartották a kapitalista világrendet, mint például a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a NATO katonai szövetség.

Most több kihívással is szembe kell néznie hegemóniáját – mások vezetésére és irányítására való képességét – illetően. Versenybe kényszerül erőforrásokért és piacokért más feltörekvő hatalmakkal, különösen Kínával.

Ez a verseny egy veszélyesebb világot teremt. A regionális hatalmak közötti konfliktusok könnyen eszkalálódhatnak, és sokkal nagyobb összecsapásokat robbanthatnak ki.

Az ideológiák is szerepet játszanak. A Trump-kormányzatnak vannak olyan elemei, amelyek ezt a Nyugat végső ellensége elleni civilizációs küzdelemnek tekintik. Az olyan szélsőséges figurákat, mint Stephen Miller és Hegseth, rasszizmus, iszlamofóbia és fehér felsőbbrendűségi gondolkodás vezérli. Másoknak megvannak a saját apokaliptikus fantáziáik.

Egy amerikai tiszt arra panaszkodott, hogy felettese arra utasította: „Mondják meg a csapatainknak, hogy ez ‘része Isten isteni tervének'”. A parancsnok „kifejezetten számos utalást tett a Jelenések Könyvéből, Armageddonra és Jézus Krisztus küszöbönálló visszatérésére hivatkozva.”

És mindeközben az amerikai fegyvergyáraknak is megvannak a maguk okai a háborúra – a véres profitok. De Trump háborús hajtása az amerikai imperializmus több fronton válsággal küzdő, kóros tünete.

Az amerikai birodalom talán mindenhatónak tűnhet, de Trump nem mehet keresztül mindenen a saját akarata szerint.

forrás: Socialist Worker

Irán: Az EU vezetés gyávasága

Ursula von der Leyen a régi trükköt alkalmazza a mai parlamenti beszédében: „becsapjuk a nézőt”

A mai, Európai Parlamenthez intézett reggeli beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismét elmulasztotta elítélni az USA és Izrael által Teherántól Bejrútig elkövetett civilek elleni mészárlásokat, beleértve a minabi lányiskola elleni amerikai bombázást is, amely több mint 150 ember életét követelte, többségükben iskolás gyermekekét.

Ehelyett, különös módon, az elnök a beszéd nagy részét az energiapiacoknak, az emissziókereskedelmi rendszernek és a „versenyképesség” iránti megszállottságának szentelte, ami láthatóan arra irányuló kísérlet volt, hogy elterelje a figyelmet az Európai Unió vezetőinek teljes kudarcáról, amelyet a világ konfliktusainak megoldásában játszott konstruktív szerepvállalás terén tanúsítottak.

Válaszolva von der Leyennek a mai napon az Európai Parlamentben, Manon Aubry (Engedetlen Franciaország), a Baloldal frakciójának társelnöke a következőket mondta: „Az Egyesült Államok és Izrael által Iránban és Libanonban folytatott háború teljes mértékben jogellenes a nemzetközi jog alapján. Senki sem fogja gyászolni Ali Hámenei ajatollahot, de ki gondolja komolyan, hogy a demokrácia bombákkal helyreállítható? Nem tanultak semmit Irakból és Afganisztánból? Ezek a bombák válogatás nélkül ölnek, mint a minabi iskolában, ahol 150 fiatal iráni nőt gyilkoltak meg. Ha ennyire szereti a háborút, von der Leyen asszony, küldje a saját gyermekeit harcolni, de ne számítson ránk. Nemet mondunk a háborúra és a háborús haszonélvezőkre!”

Georgiu Giorgosz európai parlamenti képviselő (AKEL, Ciprus) a következőket mondta: „Trump úr és a háborús bűnös Netanjahu kitárta a pokol kapuit. Az összes demokráciáról szóló beszédünk ellenére az nem létezik Iránban, nem létezik az Öböl-országokban, és nem is lehet bombákkal kikényszeríteni. Legyünk őszinték, itt az olajról van szó. Ennek a háborúnak a következményei hatalmasak lesznek: az emberéletek elvesztése, amivel kapcsolatban von der Leyen asszony nagyon szelektív volt, a magasabb árak és a menekülthullámok. Teret kell hagynunk a diplomáciának, a békének és a nemzetközi jog tiszteletben tartásának.”

A Baloldal frakció Irán népével áll szemben a mollákkal, ajatollahokkal, sahjelöltekkel és amerikai elnökökkel szemben. Csak az iráni népnek van joga meghatározni a saját jövőjét.

A Ciprus szigetén található brit támaszpontok elleni támadásokkal kapcsolatban a Baloldal az AKEL pártbeli partnereivel együtt felszólítja a brit támaszpontok felszámolását a szigeten és annak véget vetését, hogy a sziget stratégiai helyzetét a konfliktusok eszkalálására használják világszerte. Ciprusnak, sőt Európának sem szabad hozzákötnie magát az amerikai-izraeli háborús gépezet céltalan katonai stratégiájához.

EP Baloldal frakció

Német iskolai sztrájk: A gazdagok háborút akarnak, a fiatalok jövőt

Több mint 50 000 középiskolás diák maradt távol az iskolától március 5-én, csütörtökön, és tüntetett Németország több mint 130 városában egy második országos sztrájk keretében a sorozás visszaállítása ellen.

Az első sztrájk tavaly egybeesett azzal, hogy a német parlament, a Bundestag megszavazta a katonai szolgálat (Wehrpflicht) visszaállítását és korszerűsítését. Alig három hónappal később a mozgalom mérete több mint kétszeresére nőtt.

2025. január 1. óta minden 18. életévét betöltő fiatal férfinak kötelező válaszolnia a fegyveres erők, a Bundeswehr levelére. Beszámolók szerint Boris Pistorius védelmi miniszterre hivatkozva 40 000 levelet küldtek ki. Ezek szerint a fiatal férfiak visszaküldési aránya körülbelül 50%, míg a fiatal nők – akiknek egyelőre önkéntes a válaszadás – egyáltalán nem küldik vissza a kérdőíveket.

Arról nincs információ, hogy hány fiatal jelentkezik önkéntes szolgálatra. Míg Pistorius optimista a 2035-re kitűzött 270 000 fős állomány elérését illetően, a konzervatív CDU/CSU parlamenti csoport kétli, hogy ez elérhető. Ha ez így lesz, bevezetik a kötelező katonai szolgálatot.

A fiatalok életének militarizálása nem a sorozási levéllel kezdődött. Még a törvény hatályba lépése előtt a Bundeswehr egyre mélyebbre hatolt az iskolákba. 2025-ben több mint 3000 18 év alatti fiatal jelentkezett (ami rekordmagas szám), mivel a katonai toborzók fokozták tevékenységüket az iskolák területén. Magas belépő fizetéseket és vonzó szociális juttatásokat ígérnek, beleértve a vezetői engedélyt is, amelynek költsége elérheti a 6000 eurót (kb. 6900 USD), amit sokan nem tudnak megendegni maguknak.

Mindez az iskolák, ifjúsági központok és kulturális intézmények finanszírozásának megnyirbálása közben történik. Az épületek omladoznak, a felszerelések elavultak, és a terek, ahol a fiatalok egykor szabadidejüket töltötték, kénytelenek bezárni a forráshiány miatt. És most nem csak a diákoknak szánt pénzt küldik a hadseregbe, hanem magukat a diákokat is. Ahogy az egyik felszólaló fogalmazott: „A szegények szegényebbek lesznek, a gazdagok gazdagabbak – nincs pénz a jövőnkre.”

A tiltakozások akkor történtek, amikor Christian Freuding hadsereg-felügyelő visszatért egy izraeli látogatásról, bejelentve az együttműködés fokozását az izraeli fegyveres erőkkel, beleértve a katonák kiképzését a gázai háborúból szerzett hírszerzési adatok felhasználásával. A diákok világosan megfogalmazták, mit gondolnak erről: „Nem akarjuk meggyilkolni testvéreinket más országokban.”

"Van pénzük háborúra, de nem tudják etetni a szegényeket." - 2Pac

A sztrájk során a felszólalók explicit történelmi párhuzamot vontak az 1916. május 1-jei braunschweigi diáksztrájkkal – amely az első világháború alatti németországi háborúellenes szervezkedés katalizátora volt – és Karl Liebknecht híres, ma is igaz szlogenjével: „A fő ellenség otthon van.”

A diákok követelései

Csütörtökön a diákok a Bundeswehr mindenfajta iskolai toborzásának azonnali betiltását követelték, beleértve a pályaválasztási napokat is. „Mi vagyunk a többség az iskolákban – nem kérünk a Bundeswehrből az iskolákban!” – hangsúlyozták a szlogenek. Követelték a katonai szolgálat teljes megtagadásának jogát, és felszólítottak az erőforrások megosztására, hogy elmagyarázzák, hogyan lehet ezt legálisan megtenni. A követelések listája mögött az a követelés húzódott meg, hogy állítsák le a védelmi költségvetés bővítését a közélet és a szolgáltatások rovására, valamint vessenek véget a német kormány támogatásának a gázai háború és az Irán és Venezuela elleni támadások tekintetében. „Nem adunk vért az olajért” – hangsúlyozták a diákok. „Nem a háborúból való haszonszerzésre.”

Több diákot letartóztattak a berlini tüntetésen, és a rendőrség a járókelőknek azt mondta, hogy a filmezés nem megengedett. Münchenben a rendőrök elvitték a diákokat a sztrájkokról, és visszavitték őket az iskolába. A bajorországi Ingolstadtban egy iskola vezetése azzal fenyegetőzik, hogy feljelentést tesz a diákok ellen, amiért szórólapokat osztogattak az iskola területén, és hátrányos helyzetbe hozza őket. A diákjaikat támogató tanárokat kirúgás fenyegeti.

A diákok dühösek, és összekötik a dolgokat

A mozgalom nagyobb, mint három hónapja volt. A diákok magabiztosabbá váltak, és a beszédek, szlogenek és transzparensek azt mutatják, hogy összekapcsolják a saját életük és jövőjük meghatározásáért folytatott harcukat a világ tágabb politikai helyzetével. Akciójukat ifjúsági szervezetek szerte Európában támogatták, mint például a belga RedFox, a holland Kommunista Ifjúsági Mozgalom (CJB), a spanyol Fiatal Kommunista Kollektívák (CJC), az ír Connolly Ifjúsági Mozgalom (CYM), a ciprusi Egyesült Demokratikus Ifjúsági Szervezet (EDON) és mások.

A következő mozgósítás azonnali: csatlakozás a Nemzetközi Nőnaphoz vasárnap, március 8-án. A következő iskolai sztrájkról is tárgyalnak május 8-ára – a második világháború európai befejezésének évfordulójára. Ez a dátumválasztás erőteljes üzenetet közvetítene: a fiatalok jobban odafigyelnek a béke fontosságáról szóló történelmi leckékre, mint a jelenlegi német kormány.

forrás: Peoples Dispatch