militarizmus

A német diákok kiterjesztik a hadkötelezettség és a militarizáció elleni sztrájkjukat 150 városra

A német antimilitarista diákmozgalom kitartott követelései mellett a május 8-i újabb iskolai sztrájk során.

Május 8-án 45 000 diák csatlakozott a hadkötelezettség és a militarizáció elleni iskolai sztrájkhoz az ország 150 városában. A sztrájkot a győzelem napjának 81. évfordulóján tartották, amely békét hozott Európának a második világháború végén. Ez volt a harmadik iskolai sztrájk 2025. december 5. óta, amikor is a német parlament, a Bundestag egyhangúlag elfogadta az új hadkötelezettségi törvényt.

    Berlinben mintegy 7500 diák vonult a Brandenburgi kaputól a Kereszténydemokrata Unió (CDU) – a jelenlegi kancellár, Friedrich Merz pártja – székházához. A tüntetés elhaladt a második világháborúban elesett szovjet katonák egyik emlékműve mellett, ahol ukrán zászlókat tartó emberek gyűltek össze – miközben a szovjet zászlókat a rendőrség betiltotta. A diákok a nemzetközileg ismert „Mindannyian antifasiszták vagyunk” („Siamo tutti antifascisti”) jelszót skandálták, ezzel emlékezve a múlt antifasiszta mozgalmaira, miközben határozott állást foglaltak a mai Németországban és Európában terjedő fasizmussal szemben.

    A nagygyűlésen felléptek német rapperek, például a Guterzogene Asis, akik a mai fiatalok előtt álló kihívásokról – a lakhatás áráról, az iskolák, egyetemek és szociális programok finanszírozásának hiányáról, valamint a gyors ütemű militarizációról – énekeltek. Felszólaltak a Berlini Fegyverek Elleni Szövetség (Berliner Bündnis gegen Waffen) képviselői is, akik a diákokat és a résztvevőket a július 10-11-i eseményeken való részvételre buzdították, ahol a berlini lőszergyártás elleni stratégiákat vitatják meg. Egy diák felolvasta a görög dokkmunkásoktól kapott támogató üzenetet.

    A diákok úgynevezett „felvonuló tüntetéseket” (Zubringerdemos) szerveztek, amelyek Berlin különböző részeiről gyűjtötték össze a diákokat a fő tüntetés találkozópontjához. Az egyik ilyen, a kelet-berlini különböző iskolák diákjait összegyűjtő elnevezése „Kelet megtagadja” (Der Osten verweigert) – utalva a besorozás megtagadására, különösen a fiatal férfiak részéről a hadseregbe. Ez a szervezési megközelítés egységet és közösséget teremt a fiatalok körében a városukon belül.

    Németország újrafegyverkezése

    1945. május 8-9-én írta alá a Wehrmacht a feltétel nélküli kapitulációt a szövetséges erők előtt. Ezen a napon tartani a sztrájkot szándékos cselekedet volt: Németország felelőssége a második világháborúért hosszú ideig azt jelentette, hogy újrafegyverkezését a szomszédai kritikával szemlélték, és történelmileg is szankcionálták Európán belül.

    Az elmúlt években azonban a német kormány – a hírcsatornák és az oktatási rendszer segítségével – sikerrel minimalizálta a közvélemény tudatosságát a Szovjetuniónak Németország felszabadításában játszott szerepéről. Ennek az emlékezetnek az eróziója politikai dimenzióval bír: a Szovjetunió és a mai Oroszország összemosását használják fel az újrafegyverkezés sürgősségének igazolására, miközben a közös antifasiszta múltat, amely egykor a német önmérséklet alapját képezte, csendben eltörlik.

    E háttér előtt Németország újrafegyverkezése felgyorsul. Bár a katonai szolgálat hivatalosan még mindig önkéntes, a német kormány egyértelművé tette, hogy ez nem lesz elég: Boris Pistorius védelmi miniszter azt a célt tűzte ki, hogy 2029-re 460 000 katonát érjenek el, szemben a Németország újraegyesítésekor bevezetett 370 000 fős plafonnal. Ezenkívül a berlini Weddingben található Rheinmetall gyárat előkészítik a lőszergyártás újraindítására.

    Az iskolai sztrájk kihívásai

    A mozgalom egyik fő kihívása jelenleg a hadkötelezettség kérdése körül észlelt sürgősség hiánya. Bár a törvények léteznek, még nem hajtják végre őket. A mainstream média olyan narratívát terjeszt, amely igyekszik kisebbíteni a diákokat fenyegető veszélyt, és bizonyos esetekben hozzájárult a kötelező hadkötelezettség törvénye miatt felháborodott emberek demobilizálásához.

    Az állami elnyomás is jelentős szerepet játszott. Egy korábbi sztrájkon egy 18 éves fiatalt letartóztattak, mert egy „Merz nyalja a golyókat” („Merz leck Eier”) feliratú táblát vitt – ami bár kissé trágár, de gyakori ifjúsági szleng. A rendőrség reakciója széles körű médiafelháborodást váltott ki a vélt szabálysértés jelentéktelensége miatt. Az ifjúsági kultúra és nyelv szándékos félremagyarázása mélyíti a generációs szakadékot, és leleplezi a kormánynak a fiatalokkal és a jobb jövőért folytatott küzdelmükkel szembeni megvetését.

    A diákok üldözése a kancellár „megsértéséért” folytatódott. A május 8-i tüntetés előtt a rendőrség nyilvánosan bejelentette, hogy készen áll a békés tüntetés erőszakos felszámolására, ha a „Merz leck Eier” kiáltást hallják. Szerencsére nem hajtották végre – mivel a kiáltás a mozgalom egyik központi szlogenjévé vált. Ennek ellenére az ilyen bejelentések elriasztják a fiatalabb diákokat a részvételtől, és nemcsak bennük, hanem szüleikben is félelmet keltenek.

    Az elnyomás úgy tűnik, eszkalálódik. Néhány diákot kihallgattak a belbiztonsági szolgálat ügynökei és a szövetségi bűnügyi rendőrség tisztjei az iskolai sztrájkok tervezésében való részvételükről. Ugyanaz a félelem a jövőjükért, ami kezdetben vonzotta a diákokat a mozgalomba, most fegyverré válik ellenük. Sajnos úgy tűnik, ezek a taktikák hatásosak: a mozgalom már nem a korábbi ütemben növekszik. Az ijesztgetés láthatóan átformálja a résztvevők körét – az iskolai sztrájkot egyre inkább azok dominálják, akik már eleve politikai szervezetekben tevékenykednek, míg a diákság szélesebb rétege elidegenedik.

    Diákok 150 városban csatlakoztak a mozgalomhoz

    A kihívások ellenére valós okok vannak az optimizmusra. Bár összességében kevesebb diák vett részt a sztrájkokon, a bevont városok lényegesen nagyobb száma – 150 szerte Németországban – a mozgalom növekedési potenciáljának erőteljes jele. A szervezőknek sikerült egy decentralizált struktúrát kiépíteniük, amely országszerte együtt harcol, beleértve a kisebb városokat is, ahol a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) erős támaszpontra tett szert.

    Ez a decentralizált modell kiválóan illeszkedik az elvégzendő feladathoz. Az iskola az a hely, ahol minden fiatal találkozik, földrajzi elhelyezkedéstől, háttértől vagy politikai meggyőződéstől függetlenül. Ezért egyedülállóan erős mozgósítási színtér – vidéki és városi fiatalokat egyaránt bevonva a harcba. Ahogy a mozgalom érik, és a törvényeket elkezdik végrehajtani, a 150 városban már kiépített infrastruktúra bizonyulhat a legnagyobb erősségének.

    Írta: Henriette Kleiner németországi középiskolás diák
    forrás: Peoples Dispatch

    A von der Leyen-féle militarizációs költségvetés

    A Többéves Pénzügyi Keret (MFF) a katonai kiadásokat helyezi előtérbe a dolgozó emberek szükségleteivel szemben

    A mai napon bemutatott jelentés, amely az Európai Parlament 2028-2034-re szóló uniós költségvetéssel kapcsolatos álláspontját vázolja fel, beadta a derekát a Bizottság követeléseinek, miszerint az uniós forrásokat a szociális és környezetvédelmi céloktól el kell terelni a militarizáció felé.

    Bár a jelentés kiáll egy önálló Európai Szociális Alap Plusz (ESF+) mellett, valamint olyan programok megerősítéséért, mint a Horizont Európa és az Erasmus+, a Parlament álláspontja fenntartja az „1. fejezet” (kohézió, KAP és ESF+) relatív súlyának jelentős csökkentését, amely a teljes költségvetés mintegy 65%-áról körülbelül 45%-ra csökken. Eközben a „2. fejezet” – von der Leyen prioritásai, az úgynevezett „versenyképesség” és a katonai kiadások – több mint kétszeresére nő a jelenlegi MFF-hez képest.

    Ami még rosszabb, a jelentés több mint 38 milliárd eurót követel az Európa Erőd politikájára a „határigazgatás és biztonság” leple alatt.

    João Oliveira (PCP, Portugália), a Baloldal frakció árnyékelőadója a jelentéssel kapcsolatban ma Strasbourgban kijelentette: „A Parlament álláspontja – néhány pozitív elemtől eltekintve – nem változtat a Bizottság által már meghatározott alapvetően rossz irányon. A kohézió, a mezőgazdaság és a halászat háttérbe szorul, miközben a militarizáció és az úgynevezett »versenyképesség« finanszírozását – amely nagyrészt a nagy gazdasági csoportokat szolgálja – jelentősen növelik. Olyan költségvetésre van szükségünk, amely választ ad az emberek szükségleteire. Ez a költségvetés nem ilyen.”

    A Baloldal frakció elítéli, hogy a védelmi kiadások a szociális, környezetvédelmi és kohéziós alapok rovására mennek. A Baloldal képviselői módosító indítványokat nyújtottak be, amelyek többek között a klímapolitikai intézkedések és a biodiverzitási célok jobb finanszírozását, a szociális bérlakásépítésre szolgáló dedikált finanszírozási eszközt, valamint azt szorgalmazzák, hogy a kizsákmányoló vállalatokat zárják ki az uniós forrásokhoz való hozzáférésből.

    EP Baloldal frakció

    Az STUC nemet mond Starmer hadigazdaságára

    Az STUC (Skót Szakszervezeti Kongresszus) ma a háborús kiadások növelése ellen szavazott, és megígérte, hogy kampányolni fog azért, hogy a pénzt ehelyett a közszolgáltatásokba fektessék.

    Egy összevont indítvány, amely felszólítja az általános tanácsot, hogy dolgozzon együtt a TUC-ban (Szakszervezeti Kongresszus) lévő elvtársakkal annak érdekében, hogy megfordítsák Keir Starmer miniszterelnök „hadigazdaság” kiépítésére vonatkozó terveit – amely a fegyverkezési kiadásokat a következő évtizedben a GDP 3%-ára emelné –, a Kongresszus utolsó napján, Dundee-ben elfogadásra került.

    Hasonló indítványokat az elmúlt két évben elutasítottak, többek között a GMB és a Prospect szakszervezeteinek az ágazatban lévő munkahelyekkel és tanulószerződéses képzésekkel kapcsolatos aggályai miatt.

    A vitában ezek a szakszervezetek egyértelművé tették, hogy ezek az aggályok nem szűntek meg.

    Az aberdeeni TUC-ból Fred Baer azonban arra figyelmeztetett, hogy az ágazat „semmi más célból nem létezik, mint hogy elpusztítsa az emberi életet és az emberi munka termékeit.”

    Azt mondta: „Megértem, hogy vannak olyan tagszervezeteink, amelyek ebben az ágazatban dolgozó elvtársakat képviselnek, de ugyanígy a tengeri kitermésben érdekelt szakszervezetek is megértik, hogy el kell távolodnunk a fosszilis tüzelőanyagoktól, méghozzá úgy, hogy az emberek ne veszítsék hirtelen a megélhetésüket.”

    „Itt az ideje megérteni, hogy a fegyveripar maga romlott, és azt kell szorgalmaznunk, hogy alternatív munkahelyekbe fektessenek be.”

    A fegyverkezés gazdasági érveivel vitatkozva így folytatta: „Minden font, amit fegyverekre költünk, csak feleannyi munkahelyet teremt, mint minden font, amit oktatásra, egészségügyre és környezetvédelemre költünk.”

    „Más szóval minden font, amit elpazarolunk erre a fegyverkezési gyakorlatra, aktívan munkahelyekbe kerül, és zsugorítja a gazdaságot ahhoz képest, mintha ezt a pénzt inkább a közszolgáltatásainkba és infrastruktúránkba fektettük volna.”

    A szavazás után az összevont indítvány 625 szavazattal 512 ellenében elfogadásra került, az aberdeeni TUC titkárának és békeaktivista Kate Ramsden „nagy örömére”.

    Ezt követően a Morning Star-nak elmondta: „Ez a fontos indítvány összhangba hoz minket a TUC-vel. Ezzel a döntéssel a küldöttek megerősítették, hogy a háború és a mögötte álló gazdasági erők soha nem lehetnek a mi osztályunk érdekei.”

    „Egyértelmű üzenetet küldtünk a kormánynak a skót szakszervezeti mozgalom részéről: ellenezzük a védelmi kiadások növelését, amely a közszolgáltatásokban dolgozó tagjaink és az azokra utalt emberek rovására megy.”

    „Ezt minden küldöttnek üdvözölnie kell a teremben.”

    forrás: Morning Star

    A biztonság(talanság) újragondolva: biztonság az emberekért, nem az államokért!

    A „Palesztinától a Fekete-tengerig” című ellenkonferencia előtt a romániai Elbit Out! kampány aktivistái a biztonság valódi jelentéséről elmélkednek.

    Mit jelent valójában biztonságban lenni? A hadseregek, fegyverek és megerősített határok meglétét; vagy inkább annak biztosítékát, hogy az ember hozzáférhet alapvető szükségleteihez, és élhet a nélkülözéstől vagy erőszaktól való félelem nélkül? És kinek a biztonsága élvez valódi elsőbbséget, amikor az államok katonai erőbe fektetnek, miközben népességük nagy része továbbra is gazdasági, társadalmi és környezeti bizonytalanságnak van kitéve?

    A militarizált biztonság leszűkíti a fenyegetés fogalmát arra, amivel erővel szembe lehet nézni. Előtérbe helyezi a határokat az emberekkel szemben, és a geopolitikai versengést az emberi sérülékenység mindennapi valóságával szemben. Az eredmény egy mélyreható torzítás: az államok háborúra készülnek, miközben elhanyagolják azokat a körülményeket, amelyek első helyen bizonytalanná teszik az életet.

    A legtöbb ember számára a bizonytalanság nem egy invázióból fakad. Hanem a tönkrement közszolgáltatásokból; a gazdasági és környezeti válságokból; a politikai instabilitásból és az intézményi korrupcióból. Ezek nem periférikus problémák; ezek a sebezhetőség elsődleges forrásai a mai társadalmakban. A bizonytalanság nem egy külső sokk, és nem is csak úgy „megtörténik” a társadalmakkal. Bele van épülve azokba.

    Miközben szerte Európában a társadalmakat egyre inkább az egyenlőtlenség, a nélkülözés és a kirekesztés strukturálja, a közforrások továbbra is a katonai expanzióba áramlanak: új fegyverrendszerekbe, megnövelt védelmi költségvetésekbe és stratégiai pozicionálásba, mindeközben az életet fenntartó infrastruktúrák alulfinanszírozottak maradnak. Ez nem pusztán az erőforrások rossz elosztása; ez egy politikai döntés, súlyos következményekkel.

    A bizonytalanság előállított, nem véletlen

    Amikor az emberek nem férnek hozzá hatékony közszolgáltatásokhoz, jövedelemhez, egészségügyi ellátáshoz, lakhatáshoz vagy oktatáshoz, nem egyszerűen „veszélyeztetettek”. Olyan strukturális erőszakformáknak vannak kitéve, amelyek erodálják a társadalmi kohéziót, a stabilitást és a közintézményekbe vetett bizalmat.

    A mélyen egyenlőtlen társadalmakban, ahogy ezek a körülmények felhalmozódnak és a sérelmek fokozódnak, az egyéni nehézség kollektív elégedetlenséggé alakul át. Ha a gyenge vagy kirekesztő intézmények nem képesek közvetíteni a feszültségeket, vagy hiteles jogorvoslati lehetőségeket biztosítani, a bizonytalanság politikailag robbanékonyvá válik. Ilyen körülmények között a politikai szereplők stratégiailag mozgósíthatják, átirányíthatják és fegyverként használhatják a bizonytalanságot, azt identitásvonalak mentén keretezve. A lappangó elégedetlenség szervezett konfliktussá válik, amely beágyazódik a regionális és globális dinamikákba, ahogy a helyi feszültségek összekapcsolódnak az erőforrások, narratívák és támogatás határokon átnyúló áramlásaival. Ily módon a bizonytalanság nem pusztán háttérfeltétel, hanem a konfliktusok eszkalációjának központi hajtóereje, összekapcsolva a helyi sérelmeket a hatalom és beavatkozás tágabb rendszereivel.

    A militarizált válaszok nem szakítják meg ezt a folyamatot. Elmélyítik azt.

    Az erőszak gépezete

    A militarizmus nem csupán reagál a konfliktusra; fenn is tartja és fokozza annak dinamikáját.

    A fegyverek előállítása és exportja növeli az erőszak valószínűségét és halálosságát. A külső katonai támogatás elhúzódóvá teszi a háborúkat, mélyíti a hatalmi aszimmetriákat, és csökkenti a tárgyalásos megoldások ösztönzőit. A konfliktus nem kivétellé, hanem magába a rendszerbe ágyazott eredménnyé válik.

    Ezzel egyidejűleg a „biztonság” nyelvezete legitimálja a rendkívüli intézkedéseket: a végrehajtó hatalom kiterjesztését, a megfigyelést, az elnyomást és a polgári szabadságjogok erózióját – amelyek mindegyike normalizálja a hierarchiát, az engedelmességet és a kényszerítés alkalmazását. Emellett egész populációkat bélyegez meg fenyegetésként, igazolva az erőszakot és a kirekesztést a védelem nevében. Kulturálisan megerősíti a védelmezés maszkulinizált fogalmait, és marginalizálja a biztonság alternatív formáit, amelyek a gondoskodásban és a szociális ellátásban gyökereznek, miközben alapvetően képtelen kezelni korunk meghatározó kihívásait. A klímaváltozás, a világjárványok és a globális egyenlőtlenség nem katonai problémák, és nem oldhatók meg erővel. Mégis egyre gyakrabban keretezik őket biztonsági kérdésként. Az eredmény? Káros össze nem illés a militarizált biztonság eszközei és a társadalmak előtt álló fenyegetések természete között, tele hatástalan válaszokkal. Legjobb esetben elmélyítik azokat a bizonytalanságokat, amelyeket nem képesek kezelni. Legrosszabb esetben új bizonytalanságokat hoznak létre.

    Az erőt a strukturális megelőzés, a versengést az együttműködés, a kényszerítő állami hatalmat az emberi jólét elé helyezve a militarizmus éppen azokat a bizonytalanságokat termeli ki, amelyeket állítólag kezel. Ha a bizonytalanság elsődlegesen a kielégítetlen szükségletekből, egyenlőtlenségből és intézményi kudarcból fakad, akkor a katonai erő önmagában nem nyújthat tartós biztonságot. Ehelyett a tartós biztonságot olyan társadalmi rendszereken keresztül kell felépíteni, amelyek csökkentik a sebezhetőséget, növelik a rezilienciát és bővítik az emberi képességeket.

    Egy másik kiindulópont

    Az emberi biztonság egy másik premisszából indul ki: a biztonság mércéje nem az állam ereje, hanem az emberek életkörülményei.

    Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja által először megfogalmazott keretrendszer a fókuszt a külső fenyegetések puszta hiányáról az egyének méltóságára és jólétére helyezi. A biztonság más szóval szabadság a félelemtől és a nélkülözéstől egyaránt. Az olyan lehetővé tevő feltételek megléte, amelyek lehetővé teszik az egyének és közösségek számára a kibontakozást. A gyakorlatban a biztonság szociális jóléti rendszerekként nyilvánul meg, mint például az egészségügy, a nyugdíjak, a munkanélküli-ellátások, a lakhatási támogatás és az oktatás. Az egyetemes egészségügy véd a betegségektől és világjárványoktól. A jövedelemtámogatás tompítja a gazdasági sokkokat. A lakhatás és a közszolgáltatások stabilitást nyújtanak. Az oktatás bővíti az életesélyeket. Együttesen a jóléti intézmények alapvetően (újra)alakítják a kockázat, egyenlőtlenség és társadalmi kohézió szintjeit.

    Ezek a reziliencia alapjai. Ahol ezek a rendszerek erősek, ott a társadalmak jobban képesek ellenállni a válságoknak anélkül, hogy instabilitásba süllyednének. Ahol gyengék, ott terjed a bizonytalanság; és vele együtt a konfliktus kockázata is. A militarizáció és a szociális beruházások közötti választás tehát nem csupán gazdasági kérdés, hanem annak kritikus mutatója, hogy milyen biztonság épül, és ami talán még fontosabb: ki számára?

    Biztonság militarizmus nélkül

    A leghatékonyabb módja annak, hogy az emberek biztonságban legyenek, nem a háborúra való felkészülés, hanem annak biztosítása, hogy mindenki, mind az állam határain belül, mind azokon túl, képes legyen méltósággal élni. Csak a bizonytalanság strukturális meghatározóinak – szegénység, egyenlőtlenség, kirekesztés – kezelésével építhet egy társadalom valóban fenntartható alapot a biztonság, reziliencia, igazságosság és béke számára. Az emberi biztonság megköveteli az államoktól, hogy lépjenek túl a külső válságok kezelésén, és kezdjék el átalakítani az azokat előállító belső feltételeket, felismerve, hogy tartós biztonságot csak igazságosságon, elszámoltathatóságon és az emberi jólét folyamatos előtérbe helyezésén keresztül lehet építeni. És mivel a biztonságot az emberi élet és méltóság védelmeként kell értenünk, azok a politikák, amelyek lehetővé teszik a károkozást – akár cselekvés, akár mulasztás révén – nem egyeztethetők össze ezzel a céllal, sem itthon, sem külföldön.

    A biztonság emberi szempontú újrakeretezése nem csupán elméleti gyakorlat; már most is megvalósul politikai küzdelem és kollektív cselekvés révén. Sehol sem láthatók olyan élesen a militarizált biztonság kudarcai és ellentmondásai, mint azokban a kontextusokban, ahol a legbrutálisabban alkalmazzák.

    Az emberi és társadalmi biztonság szemszögéből nézve a palesztinok elleni folyamatos erőszak feltárja a militarizált biztonsági paradigmák mélyreható korlátait és erkölcsi ellentmondásait. A palesztinok elleni népirtás nem csupán humanitárius katasztrófa; egy olyan biztonsági keretrendszer terméke is, amely az állami hatalmat, katonai dominanciát és geopolitikai szövetségeket helyezi előtérbe az élettel, méltósággal és emberi jogokkal szemben. A biztonságnak ez a modellje nemhogy biztonságot teremtene, hanem szisztematikusan pusztítást, vagyonelkobzást és tartós bizonytalanságot generál azok számára, akiket feláldozhatónak tekint.

    Pontosan ezen a szinten avatkoznak közbe az olyan kampányok, mint az Elbit Out! Az Elbit Out! kampány azzal, hogy kihívja az izraeli Elbit Systems fegyveripari vállalat és romániai leányvállalatainak jelenlétét és tevékenységét, feltárja azokat az anyagi infrastruktúrákat, amelyeken keresztül a bizonytalanságot előállítják és fenntartják. Ezzel a gyakorlatban is megtestesíti az emberi biztonság megközelítését: megtagadja a bűnrészességet a bizonytalanság megteremtésében, elszámoltathatóságot követel, és ragaszkodik ahhoz, hogy a biztonságot sehol sem lehet mások másutt történő elpusztítására építeni.

    Május 9-10-én Bukarestben a kampány palesztin szolidaritási aktivistákat, anti-militarista kutatókat, közösségi szervezőket és oknyomozó újságírókat hoz össze, hogy előtérbe helyezzék az emberi biztonságot, a nemzetközi jogot és az erőszakmentes ellenállást a „Palesztinától a Fekete-tengerig: Béke és Emberi Biztonság Ellenkonferencia” elnevezésű eseményen. A Fekete-tengeri Védelmi és Űripari Konferenciára válaszul szervezve – amely várhatóan vezető izraeli fegyveripari vállalatokat is vendégül lát – az Ellenkonferencia a biztonság újragondolására és újjáépítésére törekszik kollektív cselekvés révén.

    Hiszen ha a biztonságnak bármit is jelentenie kell, akkor azt gondoskodásra, igazságosságra és szolidaritásra kell építeni – nem erőre. És ez azt jelenti, hogy kollektívan úgy döntünk, másképp építjük fel.

    Írta: Alexandra Uibariu politikai és kritikai kriminológus, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik az állami bűnözés, elnyomás és erőszak vizsgálatában és leleplezésében. Tagja a Kolozsvári Palesztin Szolidaritás kollektívának és munkatársa az Elbit Out! kampánynak Romániában.

    Szerbia gyilkos drónokat fog fejleszteni az Elbit System-mel

    A szerb hatóságok állítólag egy dróngyár létrehozását tervezik az izraeli hadianyag-gyártó Elbit Systems céggel partnerségben, az állami tulajdonú Jugoimport-SDPR-en keresztül. A legfrissebb médiajelentések szerint a gyártási terv rövid és hosszú hatótávolságú drónokat foglal magában, amelyek hasonlóak az izraeli megszállás által a gázai népirtás során használt eszközökhöz.

    A hírt követően olyan jelentések láttak napvilágot, amelyek Szerbia 2023 óta növekvő hadianyag-kiviteléről szólnak Izraelbe, valamint a tavalyi, Elbit Systems-től történt beszerzésekről, amelyek mintegy 1,5 milliárd eurós megállapodásokat jelentettek – a regionális védelmi portálok állítása szerint ezek jelentős technológiatranszfert is tartalmaztak. A BIRN által megkérdezett források szerint a technológiatranszfer a dróngyártási vállalkozásnak is fontos összetevője, mivel a helyi mérnököket várhatóan közvetlenül bevonják a tervezésbe és a gyártásba.

    A források szerint ez biztosítja a nyereséget és a technológiai fejlődést a szerb fél számára a partnerségben, miközben Izrael tovább tudja konszolidálni a Nyugat-Ázsián kívüli gyártósorait. Ahogyan arra korábban a román Elbit Out! kampány is figyelmeztetett: miközben a bojkott-, befektetés-visszavonási és szankciós (BDS) mozgalom folyamatosan erősödik és betör a nyugat-európai mainstreambe, az izraeli hadieszköz-gyártók egyre kiszámíthatóbb piacokat keresnek halálos termékeik számára – és esetleg Kelet-Európában találnak ilyen menedékre.

    És bár Szerbia természetesen nem az egyetlen ország a régióban, amely partnerségeket keres vagy fegyvereket vásárol a gázai népirtást közvetlenül tápláló cégektől, úgy tűnik, hogy az egyik leglelkesebb közé tartozik. Francesca Albanese, az ENSZ különleges előadója 2026 márciusi belgrádi látogatása során a Mašina című médiumnak azt nyilatkozta: „nincs sok olyan ország, amely olyan feltűnő módon szállítana fegyvereket [mint a szerb hatóságok] a mészároshoz és Palesztina – különösen a Gázai övezet – maradványainak porrá zúzásához”.

    Ugyanebben az interjúban Albanese hangsúlyozta, hogy komoly következményei lehetnek azokra az állami hatóságokra és kormányzati tisztviselőkre nézve, akik lehetővé tették ezt az együttműködést és kereskedelmet Izraellel, annak ellenére, hogy a nemzetközi jog megsértése bizonyított.

    Annak ellenére, hogy Kelet-Európa kiszámíthatóbb, tiltakozásokkal szemben kevésbé terhelt terepet kínálhat az olyan vitatott cégek számára, mint az Elbit, még nem tudni, hogy ez meddig marad így. A palesztin szolidaritási csoportok és kampányok az utóbbi időben többféleképpen is mozgósítottak Romániától Csehországig az izraeli háborús bűnökben való bűnrészesség és az izraeli fegyvergyártás jelenléte ellen.

    forrás: Peoples Dispatch

    Liberális opportunizmus és Nagy-Britannia „független” bombájának mítosza

    Kapargasd meg egy liberális felszínét és egy imperialistát találsz alatta. Évtizedeken át a Liberális Demokrata Párt – és előtte a Liberális Párt – ugyanolyan boldogan volt eljegyezve Nagy-Britannia úgynevezett „független” nukleáris elrettentő erejével, mint a brit Munkáspárt volt és amilyen ma is.

    Kaparj meg egy brit imperialistát, és egy amerikai pincsit találsz. Nagy-Britannia mára elöregedő tengeralattjárókból álló nukleáris csapásmérő ereje olyan nukleáris rakétákat hordoz, amelyeket az Egyesült Államokban építenek és szervizelnek, és amelyek kommunikációs és indítási rendszere Washington tényleges ellenőrzése alatt áll.

    HMS Agamemnon nukleáris tengeralattjáró

    Ed Davey [a brit liberális demokraták vezetője] víz alatti változata a brit ágyúnaszádon a Jangcén azt a célt szolgálja, hogy Nagy-Britannia aktív, de alárendelt pozícióját a mára erodálódó amerikai hegemóniában egy elvileg független csapásmérő erővel módosítsa.

    Miért? Megjelölhetjük pillanatként, amikor a brit uralkodó osztály képessége, hogy az Egyesült Államoktól lényegesen eltérő döntéseket hozzon (és az USA-étól elkülönülő brit imperialista érdeket érvényesítsen), az 1956-os amerikai közbelépést a francia–izraeli–brit szuezi akció során, vagy az 1953-as amerikai átvételt az Irán függetlenségpárti Mossadegh kormányának megbuktatására irányuló tervben. Vagy mindkettőt.

    Az amerikai hegemón hatalom korlátait manapság naponta bizonyítják az Izrael városait elérő iráni rakéták éppúgy, mint az elmélyülő amerikai költségvetési válság. A Trump-kabinet féktelen viselkedése azt a mélyreható eróziót jelzi, amelyet a dollár mint a globális olajügyletek lebonyolításának eszköze elszenvedett. Az ezzel járó csendesen érvényesülő hatalmat – amint azt a szükségszerűség diktálta – mindig is közvetlen katonai beavatkozás vagy szervezett aláaknázás támasztotta alá, de ez a kombináció már nem garantálja, hogy kifejti varázserejét.

    Senkinek sem kerülhette el figyelmét – különösen a globális Délen –, hogy Irán és Venezuela egyaránt olajtermelő országok. Az, hogy az USA kénytelen szélsőséges intézkedésekhez folyamodni, hogy állja a sarat, nem a megkérdőjelezhetetlen hatalom, hanem annak ellenkezőjének a jele.

    Amikor Davey azt mondta a BBC-nek: „Ha olyan elnökeink vannak a Fehér Házban, mint Donald Trump, aki teljesen megbízhatatlan, nem hiszem, hogy a nukleáris elrettentő erőnket az Ovális Irodában ülő személy reggeli hangulatától tehetnénk függővé”, akkor nem annyira hazánk védelme mellett tör lándzsát, hanem inkább a brit imperialista hatalom közvetlenebb külföldi érvényesítése mellett.

    A munkásmozgalomnak óvatosnak kell lennie, hogy ne álljon be egy ilyen liberális opportunizmus mögé. A brit nép fő érdeke nem az, hogy új megegyezésre jusson Donald Trumppal vagy valószínű utódai bármelyikével – akik felé Keir Starmer láthatóan hajlik. Nem áll azoknak a kiválasztott európai uniós államoknak a gerinctelen szövetségében sem – amelyet szintén előnyben részesít a brit miniszterelnök –, akik az ukrajnai konfliktus fokozását és nemzetköziesítését akarják.

    Davey arra akar pénzt költeni, hogy a Tridentet a következő évtizedekben lecseréljék: „itt az Egyesült Királyságban, nem az USA-ban.”

    Starmer és hadügyminisztere, John Healey összhangban van Németország kancellárjával, Friedrich Merzzel, amikor a „védelmi” kiadások növelését követelik az Oroszországgal való szembenállás elősegítésére. A hadiiparban dolgozó szakszervezeti tagoknak észben kell tartaniuk, hogy bár munkájuk rendkívül improduktív jellegének viszonylagos stabilitása megszilárdul, az családjaik fékevesztett bizonytalanságával jár. Merz legalább egyenesen kimondja, hogy Németország nem engedheti meg magának egyszerre a megnövelt katonai kiadásokat és a jóléti államot.

    Ha ez a viszonylag termelékeny német ipari gazdaságról igaz, akkor mennyivel pusztítóbb hatással lesz privatizált és alulfinanszírozott jóléti államunk maradványaira a féktelen hadikiadás. Országunk területi védelme nem ugyanaz, mint a nagyvállalatok és a City imperialista hatalmának globális érvényesítése.

    forrás: Morning Star

    „Nem ehetjük meg a gránátokat, ha már nem nő a gabona”

    Szakszervezeti tagok, aktivisták, szervezők és politikusok gyűltek össze a régióból Brüsszelben március 14-én egy békekonferenciára, amelyet a Stop Militarization platform szervezett.

    Az EU fővárosának szívében tartott egynapos esemény 350 résztvevőt vonzott. A plenáris ülés felvázolta a konferencia középpontjában álló általános kérdéseket, ezt követően négy műhelymunka közül lehetett választani, amelyek az európai újrafelfegyverkezés, a fiatalok militarizáció elleni szerveződése, a katonai keynesianizmus hamis ígéretei, valamint a palesztinai népirtás témáit járták körül. A záró plenáris ülés a háborús ipar ellen szerveződő szakszervezetekre összpontosított.

    Ezzel párhuzamosan a konferencia ellenpontot kínált a brüsszeli BEDEX fegyverexpóval szemben, amelyet ugyanezen a napon rendeztek meg. Ez utóbbi olyan jelentős védelmiipari szereplőket vonultatott fel, mint a Rheinmetall és a Leonardo, és többek között az Európai Bizottság és a Belga Hadsereg szponzorálta.

    „Si vis pacem, para pacem”

    A konferencia egyik fő tanulsága az volt, hogy a jelenleg Európa-szerte felgyorsuló militarizáció célja nem az emberek védelme, hanem a jövő háborúira való felkészítésük. Ansje Vanbeselaere, az INTAL Belgium elnöke megnyitó beszédében megjegyezte: akik békét akarnak, azoknak a békére kell készülniük, nem a háborúra. Az Egyesült Államok és Izrael által vezetett imperialista agresszió Iránban, Izrael népirtása Palesztinában, Venezuela elnökének elrablása az USA által és az USA által Kuba ellen bevezetett üzemanyag-blokád mind destabilizálják a világot, miközben a közpénzeket a fejlesztésről a hadiipar zsebébe terelik át. A költségvetési megszorítások alulfinanszírozott közszférához vezetnek, ami pedig deindusztrializált társadalmakat és bizonytalan helyzetű, egészségtelen körülmények között élő, alulképzett lakosságot eredményez. Ezért minden háború valójában osztályháború.

    A militarizáció abszurditásának gyakran emlegetett példája Belgium döntése, miszerint milliárdokat fektet be további 11 darab F-35-ös vadászgép vásárlásába, miközben a szociális biztonság minden területén mélyreható megszorításokat hajt végre, a bérek indexálásától kezdve a nyugdíjkorhatáron át a munkanélküli segélyekig. Ahogy Andrew Feinstein a Shadow World Investigations szervezettől a konferencia során megjegyezte: „az F-35-ösök a legnagyobb, legdrágább vacakok, amelyeket egy vacakra szakosodott cég valaha gyártott.”

    Ennek ellenére Belgium ezt a modellt választotta, mert ez kompatibilis az országban állomásoztatott amerikai nukleáris robbanófejekkel. Ahogy a fegyvergyártók folyamatosan ismételgetik részvényeseiknek, a háborúk kiváló üzleti lehetőségeket jelentenek számukra. Emiatt a fegyverkereskedelem sokkal bizonytalanabbá teszi a világot, mivel az állandó háborúkra támaszkodik a profittermelés fenntartása érdekében.

    A munkavállalói jogok támadás alatt

    A felszólalók hangsúlyozták, hogy a militarizáció nem korlátozódik a védelmi iparra és a nemzeti hadseregek felszerelésére. A háborúra való felkészülés ürügyén a kormányok támadják a munkavállalói jogokat és lazítanak a klímavédelmi előírásokon. Németországban a katonai személyzet munkahete bizonyos feltételek mellett akár 54 órára is meghosszabbítható, és a hatalmon lévő koalíció jelenleg a 8 órás munkanap eltörléséről tárgyal, lehetővé téve akár napi 13 óra munkavégzést is. Ez a stratégia jól ismert: először egy szektorban vezetnek be új szabályokat, majd különböző taktikákkal kiterjesztik azokat minden más ágazatra. Ezért minden munkavállaló érdeke, hogy összefogjon és ellenezze az ilyen változtatásokat. Ahogy Laëtitia Sédou, a Fegyverkereskedelem Elleni Európai Hálózat munkatársa megjegyezte, bármilyen véleményen is legyen valaki a militarizációról, magát a folyamatot és annak a társadalom minden szektorára gyakorolt hatását akkor is elleneznie kell, mivel az egész folyamatból hiányzik az átláthatóság és a demokratikus felügyelet.

    A szakszervezeti képviselők elmagyarázták, hogy a jelenlegi geopolitikai válság hogyan kapcsolódik az ipari válsághoz. Az európai iparban gyors munkahelymegszűnés tapasztalható, és a militarizációt használják fel az újraiparosításra. Ez azt jelenti, hogy a civil termelést katonai termelésre állítják át, például az autóiparban. Azonban, ahogy Ulrike Eiffler, Németország legnagyobb szakszervezete, az IG Metall képviselője megjegyezte, a védelmi iparban lévő munkahelyek fenntarthatatlanok, és nem rendelkeznek hosszú távú perspektívával. Egy gazdaságnak az élet, nem pedig a halál számára kell munkahelyeket teremtenie.

    Hillal Sor, a belga Metallos FGTB-ABVV kohászati szakszervezet képviselője szintén hangsúlyozta a militarizáció középpontjában álló nagy ellentmondást: amikor a civil iparba történő közberuházásokról van szó, a kormányok azzal utasítják el azokat, hogy azok torzítanák a szabad piacot. De semmi gondjuk nincs támogatásokat adni a hadiiparnak. A hadiiparnak azonban nincs bevétele, ha a háborúk nem állandóak. Továbbá a hadiipar fejlesztése a közberuházások hiánya miatt minden más ágazatban elősegíti a deindusztrializációt.

    Hogyan beszéljünk a munkavállalókkal a békéről

    Arra a kérdésre, hogyan mozgósítják a szakszervezeti vezetők a védelmi ipar dolgozóit a militarizáció ellen, a felszólalók elismerték, hogy az antimilitarizmus nem mindig talál kedvező fogadtatásra az üzemekben, mivel az emberek félnek a munkahelyük elvesztésétől. A feladat különösen nehéz, mert a háborús propaganda mindenütt jelen van. De ha erős békemozgalom van az utcákon, ami kiegészül a sorozási törvények elleni iskolai sztrájkokkal, a szakszervezeti szervezők is erősebb érvekkel léphetnek fel a gyárakon belül. Sor hangsúlyozta, hogy a hangsúlyt a munkavállalói jogok eróziójára, a munkaidő meghosszabbítására, az egészségvédelem csökkenésére és a bérkiesésre kell helyezni. A baloldali pártoknak a maguk részéről egy virágzó polgári iparra vonatkozó politikai jövőképet kell kínálniuk a militarizáció alternatívájaként.

    Peter Mertens, testvérpártunk, a Belga Munkáspárt főtitkára felvette a kesztyűt, és emlékeztette a hallgatóságot, hogy jelenleg a hidegháborúhoz hasonló megrázkódtatások korát éljük, ami azonban sokkal veszélyesebb, mert nincs Szovjetunió, amely blokkolná a birodalom pusztító ambícióit. A jelenlegi militarizáció egyrészt a közvagyon hatalmas mértékű átcsoportosítását jelenti a hadiipar zsebébe, másrészt azonban egy új „versenyfutás Afrikáért” előkészítése is. Ahhoz, hogy visszatérhessenek az afrikai országok ásványkincseinek és egyéb nyersanyagainak kifosztásához, az imperialista blokknak katonai apparátusra van szüksége céljai támogatásához. De az ezzel szemben küzdő békemozgalom nem gyenge, és szorgalmasan építi saját infrastruktúráját.

    Mi a teendő?

    Katerina Anastasiou, a Stop ReArm Europe képviselője hangsúlyozta, hogy a kormányok „fegyverként használják az emberek biztonság iránti szükségletét, és ezt használják fel a militarizálásra„. Ez azt jelenti, hogy vissza kell szereznünk a biztonság fogalmát, és demilitarizálnunk kell azt, mind nemzeti kontextusunkban, mind nemzetközi együttműködés révén. Mertens arra biztatta a résztvevőket, olvassák Lenint és az Imperializmusról mint a kapitalizmus legfelsőbb fokáról szóló elemzését, majd hozzátette: „nem engedhetjük meg magunknak a pesszimizmus luxusát”.

    Feinstein arra is buzdította a hallgatóságot, hogy ne veszítsék el a reményt. Az erők, amelyekkel szemben állunk, legyőzhetetlennek tűnhetnek, de emlékeznünk kell Nelson Mandela példájára és meggyőződésére, miszerint valami csak addig lehetetlen, amíg meg nem csinálják. Ehhez Anastasiou hozzátette: „Úsznunk kell a zajban, beszélnünk kell a békéről, ki kell dolgoznunk egy békés jövő vízióját.”

    Az antimilitarista mozgósítás június 14-én folytatódik Brüsszelben a „Jólétet, NE HADVISELÉST!” elnevezésű, Európa-szerte meghirdetett tüntetéssel, amelyet a Stop Militarization platform és a Stop ReArm Europe kampány szervez. A békemozgalmak és szakszervezetek várhatóan egész Európából az EU fővárosába áramlanak, hogy kifejezzék az emberek militarizációval szembeni ellenállását, és megtervezzék a jövőbeli akciókat.

    forrás: Peoples Dispatch

    A kapitalizmus háború. A szocializmus béke.

    A német forradalmi szocialista Karl Liebknecht, akit 1919 januárjában a berlini Tiergartenben lőttek hátba a Freikorps erői, az imperializmust és a militarizmust pusztító erőkként írta le, amelyek „ciklonként” és „vámpírként” működnek.

    Kijelentette: „A kapitalizmus háború; a szocializmus béke.”

    Ma Liebknecht szavai éppen azért időszerűek, mert az amerikai imperializmus halált és pusztítást hozó ciklonja, amelynek vámpírmissziója a vagyon felszívása a világ minden tájáról, Venezuelától Iránig, éles ellentétben áll a szocialista Kína valós eredményeivel, amely 1979 óta nem háborúzik.

    A háború permanens állapota, amelyet Donald Trump groteszk követelése dicsőít, hogy 150 százalékkal, 1,5 billió dollárra növelje a Pentagon kiadásait „álomhadserege” megteremtése érdekében, több katonai kiadást jelent, mint Kína, Oroszország és Irán katonai költségvetése együttvéve.

    Mivel azonban a globális tőzsdéket hatalmas mennyiségű fiktív tőke fújta fel, Trump militarista hencegése kritikus szerepet játszik a részvényárak magasan tartásában.

    Európában is a militarizmus a politikai elitek stratégiai választása. 2025 novemberében az EU bevezette Katonai Mobilitási Csomagját a katonai eszközök és személyzet gyors és hatékony határokon átnyúló mozgatására egy „Katonai Schengen” – háború határok nélkül – révén.

    Egy évvel ezelőtt, 2025 márciusában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette a „ReArm Europe”-ot – amelyet később átneveztek „Biztonsági Akció Európáért” névre, mert a „Biztonságos” sokkal szebben hangzik –, 800 milliárd eurós EU-s katonai kiadást az ukrajnai háborúra.

    Az EU 150 milliárd eurós magántőke-kölcsönei e kiadási dömping finanszírozására azt a feladatot hagyják a tagállamokra, hogy előteremtsék a fegyverkezési csomag nagy részét. Az EU újrafelfegyverzése azonban máris nehézségekbe ütközik.

    Tegnap Karol Nawrocki lengyel elnök megvétózott 44 milliárd euró uniós finanszírozást katonai kiadásokra, mondván, hogy Brüsszelnek nem szabad ellenőriznie Lengyelország katonai beszerzéseit.

    Nawrocki a Safe-et „hatalmas, 45 évre szóló devizahitel”nek nevezte, „amelynek kamatköltsége elérheti a 180 milliárd zlotyt (48 milliárd dollárt). A lengyeleknek tehát a hitel értékének kétszeresét kell majd visszafizetniük, és ezen nyugati bankok és pénzintézetek fognak profitálni.”

    Az EU 150 milliárd eurós Safe-hiteleinek több mint felét most halasztották el. Mindazonáltal a megnövelt fegyverkezési kiadásokról szóló, címoldalakra kerülő bejelentések Trump, von der Leyen, Macron, Merz és Starmer részéről mind aláhúzzák, hogy a hadiipar milyen mértékben vette át az állam irányítását napjainkra.

    Az az igény, hogy a fegyver- és technológiai cégek részvényáraink növelését az állami katonai kiadások növelésén keresztül érjék el, olyan jelenség, amelyet már 1961-ben felismert Dwight D. Eisenhower, az USA elnöke, aki óva intett a katonai-ipari komplexum veszélyeitől, amikor leírta „egy hatalmas katonai intézmény és egy nagy hadiipar egyesülését”.

    Manapság a fegyvergyárak összeolvadnak a pénzügyi technológiai szektorral, a mesterséges intelligenciára, autonómiára, big datára és kiberbiztonságra összpontosítva, és technológiai cégeket vásárolnak fel, hogy ezeket a képességeket beépítsék a fegyverrendszerekbe.

    Az Európai Védelmi Alap és az EU Védelmi Tőkefinanszírozási Eszköze magántőkét terel a fegyverkutatásba és -gyártásba, valamint együttműködéseket és fúziókat hoz létre a pénzügyi tőkések és a hadiipar között.

    Mindazonáltal kevés a népi támogatottsága ennek az erkölcstelen és degenerált iparágnak. Az európai újrafelfegyverzés felgyorsította a deindusztrializációt és az életszínvonal csökkenését Európában.

    Annak ellenére, hogy a tábornokok, a fegyverkereskedők és a polgári politikusok lelkesednek az állami oktatás, egészségügy, lakhatás és polgári infrastrukturális beruházások megnyirbálásáért, hogy fedezzék a fegyverkezési kiadásokat, egyetlen európai kormánynak sem sikerült még végrehajtania az állami kiadások jólétiről hadviselésire történő teljes átcsoportosítását, amely szükséges lenne követeléseik kielégítéséhez.

    A Stop the War Coalition hétvégi londoni konferenciája üdvözlendő alkalom arra, hogy megerősítsük azt az üzenetet, amely ezen újság fejlécét díszíti: „A békéért és a szocializmusért”.

    Az a követelés, amely egyre inkább egyesíti a szakszervezeti tagokat és a békeaktivistákat világszerte, a jólétet követeli, nem a hadviselést.

    forrás: Morning Star

    Feminista szolidaritás az imperializmus és a kapitalizmus ellen

    Március 8-án, a Európai Baloldali Párt feministái hangosan és egyértelműen felemelik szavunkat: nincs feminizmus béke nélkül, és nincs béke a militarizmus logikája alatt.

    A növekvő nyomással szemben, amely akár a GDP 5%-ának katonai kiadásokra fordítását célozza, kijelentjük: a közpénzek nem finanszírozhatják testvéreink halálát más területeken, miközben a mi jogainkat és az alapvető szolgáltatásokat megnyirbálják. Nem más nők ellen harcolunk; mellettük és értük harcolunk.

    Az egészségügyre, oktatásra, lakhatásra, gondoskodási szolgáltatásokra és a férfiak által elkövetett erőszak elleni védelemre szánt források csökkentése a nőket sújtja elsőként és leginkább. A militarizáció és a megszorító politikák elmélyítik az egyenlőtlenségeket, fokozzák a női munka kizsákmányolását és aláássák autonómiánkat. Amikor a központi költségvetések a fegyvereket részesítik előnyben, olyan létfontosságú szükségletek maradnak el, mint a szexuális és reproduktív egészségügy, valamint az élet fenntartása a gondoskodás által.

    Támogatjuk a nők önrendelkezési jogát, és kiállunk az abortuszhoz való jog mellett minden uniós országban. Továbbá úgy gondoljuk, hogy a nők egészségét az EU szociális politikájának középpontjába kell helyezni, nemcsak a szexuális és reproduktív egészségügy terén, hanem a legtágabb pszichológiai értelemben is, támogatva a női identitások fejlődését, amelyek mentesek a fizikai és mentális félelemtől gyermekkortól kezdve.

    A feminizmus elutasítja a pusztításon alapuló „biztonság” modelljét. Az igazi védelem méltóságra, gondoskodásra, autonómiára és társadalmi igazságosságra épül. Ez azt jelenti, hogy közszolgáltatásokba, támogató hálózatokba, erőszakmegelőzésbe és mindenki számára tisztességes életkörülményekbe kell befektetni.

    Azért vagyunk feministák, mert antimilitaristák, antikapitalisták, antifasiszták, antirasszisták és internacionalisták vagyunk. Felszabadulásunk kollektív, küzdelmeink összefonódnak, és szolidaritásunk nem ismer határokat. Ezen a március 8-án hangosan és világosan kimondjuk: nem fogjuk megfizetni a háborút az életünk árán.

    Internacionalista szolidaritásunk átöleli Palesztina, Rojava, Ukrajna, Szudán, Kuba, Venezuela, Irán nőit és a világ minden olyan szegletét, ahol a globális kapitalizmus és a háború halált és igazságtalanságot hint.

    Európai Baloldali Párt

    A „szabályok és elmék militarizálása” Európában a dolgozók és a jóléti rendszer veszélyeztetését jelenti

    Szakszervezeti aktivisták, békeaktivisták és baloldali politikusok figyelmeztetnek: Európa gyors újjáfegyverzése már most aláássa a dolgozók jogait, a jóléti rendszereket és a szociális biztonságot.

    Európa militarizációja gyorsan halad előre, mindent egy háborús logika formál át, a közpénzügyektől kezdve a médianarratívákig. Ez volt az egyik fő figyelmeztetés, amelyet szakszervezeti aktivisták, baloldali politikusok és békeaktivisták hangoztattak a Nemzetközi Békeiroda és a Nem a háborúra – Nem a NATO-ra hálózat által szervezett vita során.

    Az Európai Unió szintjén a belga EP-képviselő, Marc Botenga figyelmeztetett, hogy a meglévő szabályokat és garanciákat félretolják az új hadiipari stratégia felgyorsítása érdekében. Rámutatott a közelmúltbeli vitákra az úgynevezett omnibusz törvénycsomagokról, különösen azon javaslatokról, amelyek a munkaügyi jogok, a környezetvédelem és a szociális jóléti rendszerek rovására kívánják megkönnyíteni a fegyveripar működését. Botenga szerint minden, az általa „a szabályok militarizálása” napirendjeként leírt intézkedésnek egyértelmű társadalmi következményei vannak – mégis az EU vezetői hallgatnak a terveik ezen vonatkozásairól.

    Nem csak a szabályozást alakítják át: az emberek elméjét is militarizálják – érvelt Ulrike Eifler német szakszervezeti aktivista. Kiemelte a Merz-kormány törekvését, hogy 2029-ig elérjék a NATO 2%-os, valójában már 5%-os kiadási célját, és ugyanerre az időpontra Németországot „háborúra kész” állapotba hozzák. E napirend keretében, tette hozzá, a militarista gondolkodásmód normalizálódik a társadalomban, még olyan mindennapi közterekre is, mint az uszodák és az iskolák. Eifler rámutatott, hogy Németország egyes régióiban már most arra ösztönzik a tanárokat, hogy katonákat hívjanak be óráikra, feltehetően hogy megismertessék a diákokat a katonai pályafutás kilátásaival.

    Ugyanakkor Eifler és Botenga is rámutatott, hogy a szociális és jóléti rendszerek már most érzik a védelmi kiadások növelése érdekében elrendelt megszorítások hatását. „Minden euró, amit a hadseregnek adtak, már hiányzik a szociális igazságosságból” – mondta Eifler. Ha a kormány ezen az úton jár tovább, tette hozzá, A németországi közszférában dolgozók leggyorsabban növekvő szakszervezetétől, a ver.di-től származó elemzők szerint a szociális alapok jövőre gyakorlatilag már kiürülhetnek. A folyamatot hosszabb munkaidő és kevesebb szabadidő fogja kísérni a dolgozók számára – ami további bizonyíték arra, hogy minden háború és minden háborúra való felkészülés nem más, mint egy „intenzívebb osztályharc”.

    A háború elleni ellenállás azonban erősödik. A diákok, a szakszervezetek és más csoportok egyre inkább vizsgálják, mit jelentene egy teljesen militarizált Európa az életük és megélhetésük szempontjából, és válaszul kezdenek szerveződni. Németországban több tízezer diák készül újabb sztrájkokkal a lehetséges katonai besorozás ellen. Eközben Nagy-Britanniában a szakszervezetek jelentős előrelépést értek el a militarizáció visszaszorításában a saját soraikban.

    Alex Gordon, a CND (Campaign for Nuclear Disarmament) társelnöke és az „Alternatív Védelmi Felülvizsgálat” társszerzője leírta, hogyan próbálták megkérdőjelezni a brit szakszervezetek a Népi Ügyészség 2022-ben elfogadott „fegyver és vaj” („hadisarc”) határozatait. A katonai keynesianizmusban gyökerező narratívákkal szembeszállva az UCU (University and College Union) segített megállítani ezeket a terveket, biztosítva, hogy a szervezett munkásmozgalom egy jelentős része olyan politikát támogasson, amely a munkásosztályt, nem a fegyvergyártókat szolgálja.

    Botenga arra figyelmeztetett, hogy Európában a militarizáció havi, nem éves időskálán zajlik, a résztvevők pedig hangsúlyozták, hogy az ilyen ellenállás kiterjesztése létfontosságú – nemcsak a jelenlegi pálya megállítása, hanem az EU és az egén régió céljának újradefiniálása érdekében is.

    forrás: Peoples Dispatch

    Sosem volt ilyen jó dolga a katonai-ipari komplexumnak

    2025 márciusában Ursula von der Leyen EU-elnök bejelentette a „ReArm Europe” (Európa újrafelfegyverzése) programot – amelyet később „Security Action for Europe”-ra (Biztonsági Akció Európáért) kereszteltek át, mert a SAFE rövidítés (magyarul: biztonságos) sokkal szimpatikusabb –, mely 800 milliárd eurós katonai támogatást ígért az ukrajnai háború folytatására.

    Míg ez a hatalmas összeg bejárta a címlapokat, az EU 150 milliárd eurós magántőke-hitelekben tett javaslata e katonai kiadási láz finanszírozására azt jelentette, hogy a tagállamoknak kell előteremteniük a maradék 650 milliárd eurót – a javasolt fegyvercsomag több mint háromnegyedét.

    A katonai vezetők, fegyverkereskedők és polgári politikusok nyilvánvaló lelkesedése ellenére, hogy a közoktatást, az egészségügyet, a lakhatást és a polgári infrastruktúra beruházásokat csökkentsék a katonai kiadások fedezetére, egyetlen európai kormánynak sem sikerült még a közkiadások tömeges átcsoportosítása a jóléti államból a hadiállam felé, amely a követeléseik teljesítéséhez szükséges lenne.

    2025 júniusában a NATO Hága-i csúcstalálkozóján az államok elkötelezték magukat, hogy a GDP 3,5%-át a „védelmi”, további 1,5%-át pedig 2035-ig a „védelmi és biztonsággal kapcsolatos kiadásokra” fordítják.

    A támogatás azonban nem volt egyöntetű. Pedro Sanchez baloldali spanyol miniszterelnök „ésszerűtlennek” nevezte az ígéretet, ami káros következményekkel járna Spanyolország gazdaságára és szociális jólétére.

    Az IMF szerint az EU 27 tagállamából 17 már most megsérti az EU Stabilitási és Növekedési Egyezményében rögzített célt (a GDP 3%-ának megfelelő hiány és a GDP 60%-ának megfelelő államadósság).

    Míg Németország 2025 márciusában eltörölte saját belső adósság-fék szabályát a katonai kiadások növelése érdekében, addig Robert Fico szlovák miniszterelnök, akinek országának 2025-ös költségvetési hiánya meghaladja a GDP 5%-át, kijelentette, hogy országa nem támogatja a védelmi kiadások növelését 2026-ban.

    A brit kormány a parlamenti vagy nyilvános vita nélkül kötelezte el magát az új, 5%-os NATO-kötelezettség mellett, és bejelentette, hogy a nemzetközi segélynyújtás csökkentésével a brit védelmi költségvetést a GDP 2,6%-ára kívánja növelni 2027-re. Keir Starmer jóléti kiadási csökkentési kísérletei azonban erős nyilvános és politikai tiltakozásba ütköztek, ami jelzi a valós nehézségeket a jóléti állam felszámolásában a hadiállam érdekében.

    Az a tény, hogy Starmer, Friedrich Merz és Emmanuel Macron jelenleg mindannyian történetileg a legalacsonyabb közvélemény-kutatási eredményeket érik el országuk kormánypártjainak vezetőiként, azt mutatja, hogy az európai uralkodó osztály kudarcot vallott abban, hogy népszerű támogatást szerezzen a hadiállamok kialakításához.

    Aztán 2026. január 7-én Donald Trump elnök 50%-os növelést ígért a Pentagon költségvetésében, ami rekord 1,5 billió dollárt jelentene, hogy létrehozza „álmai hadseregét”.

    Álom a Pentagon beszállítói számára, és rémálom mindenki más számára. Ezen a ponton úgy tűnik, mintha csak a számokat találná ki, hogy stabilizálja a részvényárakat. A hatalmas mennyiségű fiktív tőke által felfújt tőzsdei világban a fiktív katonai kiadási tervek döntő fontosságúvá válnak.

    Az amerikai hadsereg függősége a diszfunkcionális és működésképtelen katonai rendszerektől (mint az F-35-ös vadászrepülő), a tökéletesen tömör „Aranykupola” rakétavédelmi rendszer lehetetlensége, és a 2 billió dollárt is elérő új nukleáris fegyverekre szánt terv több tízmilliárd dollárt fog elpazarolni minden egyes évben még hosszú időre.

    2025-ben a USS Harry Truman anyahajó bebizonyította, hogy nem tudja nyitva tartani a Vörös-tengeri hajózási útvonalakat, amikor a jemeni, viszonylag alacsony költségű drón- és rakétatámadásokkal szembesült. Két, egyenként körülbelül 67 millió dollár értékű Super Hornet vadászrepülőgép a 13 milliárd dolláros anyahajó kitérő manőverei közben a fedélzetről a vízbe esett, és elveszett. A hatalmas hadihajót gyorsan kivonták.

    Trump legújabb javaslata 5,8 billió dollárral növelné az USA államadósságát a következő évtizedben, ami több, mint Kína, Oroszország és Irán teljes katonai költségvetése együttvéve.

    Trump váratlan fegyverkiadási bejelentését alig néhány órával tette meg azután, hogy nyilvánosan bírálta a főbb Pentagon-beszállítók teljesítményét, ami a fegyvercégek részvényárfolyamának zuhanását okozta.

    Trump, von der Leyen, Starmer, Merz és Macron fegyverkiadás-növelési bejelentéseinek valódi jelentése az, hogy próbálják felemelni az amerikai és európai tőzsdéken jegyzett fegyver- és technológiai cégek részvényárfolyamát.

    A hadiipari cégek állami átvételének fenyegetése a katonai költségvetések növelésével olyan jelenség, amelyet Dwight Eisenhower amerikai elnök már 1961-ben, búcsúbeszédében felismert, amikor „a hatalmas katonai apparátus és a nagy hadiipar összefonódásáról” beszélt, és a katonai-ipari komplexum veszélyeire figyelmeztetett.

    Ma a legnagyobb fegyvercégek összeolvadtak a FinTech (pénzügyi technológia) szektorral. A modern fegyvercégek az MI-re, az autonóm rendszerekre, a big datara és a kiberbiztonságra összpontosítanak. A nagy fegyvercégek felvásárolják és partnerséget kötnek a techcégekkel, hogy ezeket a képességeket integrálják.

    Az EU intézményei alapokat és programokat hoznak létre (Európai Védelmi Alap, InvestEU Védelmi Tőke Facility), hogy privát tőkét csatornázzanak a fegyverkutatásba és -gyártásba, és együttműködést és egyesüléseket hozzanak létre a pénzügyi tőkés és a hadiipar között.

    A Pentagon közelmúltbeli lépései, hogy csökkentse a fegyverszállítók felügyeletét, Trump „dicsekvő” Truth Social bejegyzéseivel együtt, receptet adnak a pazarlás, a csalás és a profithajhászás további növekedésére a Pentagon-beszállítók részéről, de egyben további állami támogatás ígéretét jelentik a „Fantasztikus 7” Big Tech részvények által dominált, óriásira felfújt amerikai tőzsdebuboréknak.

    A politikusok ígérete a halál kereskedőinek a végtelen meggazdagodásról nem élvez népszerű támogatást. Az európai újrafelfegyverzés fokozza az ipar elvesztését, csökkenti az életszínvonalat és a munkahelyek számát.

    Az üzenet a munkásosztálynak, amely az egész társadalmunk többségét alkotja, hogy az ellenség itthon van. A antimilitarizmus a közös munkánk sarokköve szocialistaként, szakszervezeteként és antiimperialistaként a katonai-ipari komplexum leleplezésében és szembesítésében.

    Írta: Alex Gordon ,a brit CND (Kampány a Nukleáris Leszerelésért) alelnöke, a RMT szakszervezet volt elnöke és az Alternatív Védelmi Felülvizsgálat társszerzője

    forrás: Morning Star