Nigel Farage, az újfasiszta Reform UK vezetője annyival intézte el a Makerfield-i időközi választáson indult jelöltje nőgyűlölő megjegyzéseit, hogy „na és?”
A Reform vezetője – aki a kriptomilliárdos Nigel Harborne-től kapott, be nem jelentett 5 millió fontos ajándék kiderülése óta többnyire kerüli a médiát – azt mondta, Robert Kenyon megjegyzései „olyasfélék, amiket az ország minden kocsmájában hallani minden este”.
A helyi vízvezeték-szerelő, Mr. Kenyon a közvélemény-kutatások szerint a második helyen áll Andy Burnham nagy-manchesteri polgármester mögött a június 18-án szavazó választókerületben.
2021-ben Mr. Kenyon támogatott egy szexuális tartalmú közösségi médiás bejegyzést Carol Vorderman tévéműsorvezetőről.
Egy másik posztban azzal hencegett, hogy „szexista, bocs, de az vagyok”, ami láthatóan igaz volt, mivel azt is állította, hogy a nők sem autót vezetni, sem focimeccsen bíráskodni nem tudnak.
És olyan megjegyzésekben, amelyek sok női választót megbántottak, kijelentette, hogy a nők „hiúsági célból” mennek abortuszra.
Ebből semmi sem zavarta Mr. Farage-ot, aki a választókerületben azt mondta, a megjegyzések „csak néhány fiús dolog”.
Azt mondta: „Durván ki lettek ragadva a szövegkörnyezetükből, de ezek olyan megjegyzések, amelyekre nem feltétlenül bukkan az ember, ha egy Oxfordban végzett, karrierpolitikus, aki egy jó körzetben él Londonban, de mondok magának valamit: ezek olyan megjegyzések, amiket az ország minden kocsmájában hallani minden este” – közölte Farage, aki ugyan nem Oxforban végzett, hanem a fizetős Dulwich College magániskolában, amelynek egykori oktatói és tanulói is később közzétették, milyen antiszemita, rasszista és újfasiszta megjegyzéseket tett. Többek között egy zsidó tanulóval tudatta, hogy „Hitlernek igaza volt”, és „el kell gázosítani őket„, egy színesbőrű diáknak pedig azt mondta, „arra van az út Afrikába.”
„Nem kell bocsánatot kérnünk amiatt, hogy Rob egy átlagos fickó, aki szép karriert épített magának, volt bátorsága vállalkozást alapítani, szolgált tartalékos katonaként, hazafi, szereti a rögbit, szereti a sört, és mondott néhány fiús dolgot a közösségi médiában 10 évvel ezelőtt.”
Miközben Henry Nowak meggyilkolása miatt törnek ki a tiltakozások, ANDREW MURRAY amellett érvel, hogy a dühöt egy szélesebb rasszista és bevándorlásellenes agenda előmozdítására használják ki
Mit akarnak valójában azok, akik hangosan és hosszasan tiltakoznak Henry Nowak meggyilkolásának rendőrségi kezelése miatt?
Hiszen a gyilkost, Vickrum Digwát végül elítélték, és több mint 20 év börtönbüntetést fog letölteni. A rendőrségi válaszlépések nyilvánvaló hiányosságait, különösen azt, hogy nem voltak hajlandók elfogadni, hogy Nowakot megszúrták, és ennek megfelelően cselekedni, jogosan vizsgálják.
Már az egyik érintett rendőr feltehetően elhagyta az állományt. Nem úgy tűnik, hogy az igazságszolgáltatás kerekei túlságosan eltértek volna a sínről, még akkor is, ha a rendőrségnek nyilvánvalóan vannak megválaszolandó kérdései, mint oly gyakran.
Digwa szörnyű bűncselekményt követett el. Ennek semmi köze nem volt a szikh valláshoz, és a gyilkos fegyver sem a szikhizmus követői számára előírt díszkard volt.
Thomas Hamilton még súlyosabb bűncselekményt követett el, amikor 1996-ban Dunblane-ben megölt 16 gyermeket és tanárukat. Észszerű válasz a szigorúbb fegyvertörvények voltak, nem a fehér skót férfiak ördögűzése.
Emlékszik valaki még Michael Ryan nevére? 1987-ben Hungerford-ban lőtt és ölt meg 16 embert. Az eredmény ismét új fegyvertörvények voltak, valamint a rendőri létszám és a mentális egészség problémáinak megoldása. A fiatal fehér férfiakat, mint kategóriát, nem hibáztatták.
Derrick Bird, esetleg? 2010-ben Cumbriában gyilkolt meg 12 embert – néhányat célzottan, a legtöbbet véletlenszerűen. A figyelem itt is nagyrészt Bird mentális egészségére irányult, nem az etnikai hovatartozására vagy nemére, bár utóbbi releváns szempontnak tűnik ezekben és további esetekben is.
Egyik epizód sem vezetett zavargásokhoz. A kommentátorok az elkövetőre mint egyénre összpontosítottak, nem mint típusra. A fegyverellenőrzés viszonylag vitathatatlan kérdését leszámítva nem sikerült politikai hasznot húzni ezekből a szörnyű bűncselekményekből.
Tehát mi a követelés most?
Úgy tűnik, ez: azoknak az embereknek, akik faji zaklatásról vagy támadásról panaszkodnak a rendőrségen, nem szabad hinni. A feltételezés az kell legyen, hogy kitalálják az egészet, talán hogy elfedjék saját bűneiket – mint Digwa, aki hazugsággal tetézte gyilkosságát.
Amikor egy bűncselekmény helyszínére érkeznek, kétség esetén tartóztassák le a fekete embert. Ez volt az egyik alapelv, amely generációkon át irányította Nagy-Britannia többszintű rendőri munkáját – különböző szabályok fehérnek és feketének, gazdagnak és szegénynek, munkáltatónak és szakszervezeti tagnak – amelyektől még mindig nem sikerült teljesen megszabadulni.
Ez az az aranykor, amelybe a Reform UK, a Restore, a GB News és a Telegraph vissza akarna minket juttatni, mielőtt a „woke” kígyó megmérgezte az Édenüket.
És a barátaikról lehet megismerni őket – szerda este Southampton-ban akár diktátorjelölt-bingót is játszhattál volna.
Ott volt természetesen Tommy Robinson. És Laurence Fox (Reclaim Party), Paul Golding (Britain First) és Nick Tenconi (Ukip), mindannyian Ledru-Rollin szellemében cselekedve, aki állítólag az 1848-as francia forradalom idején mondta: „Ott mennek az emberek. Követnem kell őket, mert én vagyok a vezetőjük.”
Mindannyian kiszúrják a lehetőséget, és ezt túl jó volt nem kihagyni – egy fiatal fehér férfit megölt egy nem fehér elkövető.
Akárcsak Axel Rudakubana, a három fiatal lány 2024-es southporti gyilkosa esetében, ezért ez egy durva rasszista narratívába illeszkedik, amely szerint a fehér nőket és gyerekeket állandó védelemben kell részesíteni a ragadozó etnikai kisebbségekkel szemben.
Kedvezőtlen módon sem Digwáról, sem Rudakubanáról nem bizonyosodott be, hogy muzulmánok lennének – ami etno-nacionalista szemmel a főnyeremény lett volna. Nem mintha ez számítana az olyanoknak, mint John Ashby, aki a Midlands-ben megerőszakolt egy szikh nőt a saját otthonában, azon téves feltevés alapján, hogy az áldozata muzulmán.
Ashby egy másik eset, amelyből egyetlen jobboldali kommentátor sem vont le semmiféle átfogó következtetést, annak ellenére, hogy több is rögtön az eszünkbe jut.
Az ő bűncselekménye sem keltette fel a Trump-kormányzat figyelmét, amely viszont Nowak megölése kapcsán számított. A Külügyminisztérium hivatalos közleménye a „kétszintű rendőri munkát” hibáztatta, míg JD Vance alelnök a tömeges bevándorlásra mutogatott.
Trump és hívei a nemzetközi neofasizmus fő hajtóerői. Sajnos számukra még az európai nativisták körében is népszerűtlenek, főleg pusztító háborúik miatt.
Akárhogy is, Southampton-ban senki sem Trump nevét skandálta. Ahogy Nigel Farage-ét sem. Rupert Lowe – aki egykor a helyi futballklub elnöke volt, most a Restore vezetője – volt a csőcselék nyilvánvaló bálványa, amikor a Digwa család háza felé hömpölyögtek.
Lowe nem okozott csalódást nekik. A Restore „kivégeztetné” Digwát – jelentette be. Már most is elkötelezett amellett, hogy milliószámra deportáljon legálisan itt élő etnikai kisebbségeket, beleértve azokat is, akiknek van merszük szociális bérlakásban élni.
És belevitte a félelmet Farage-be is. Akárcsak a southporti esetben, a Reform vezetője hangosan meggyújtja a kék lángot, majd visszavonul a színfalak mögé, miután elvégezte gyújtogató munkáját, amikor minden elszabadul.
Ahogy mások rámutattak, Farage csak akkor szorgalmazta a nyugalmat, amikor az áldozat Sarah Everard volt, akit egy rendőr gyilkolt meg kegyetlenül. Akkor a „néhány rohadt alma” álláspontját képviselte a rendőri erőszakkal kapcsolatban abban az esetben, ahol a zsaru volt a gyilkos, nem csupán egy ügyetlen utólagos bűnsegéd.
Azzal sem foglalkozott, hogy milyen érdekes: a 2024-es zavargások során letartóztatottak egyötödét – akik a „mi asszonyainkért és gyermekeinkért” kiálló bátor harcosok – azóta családon belüli erőszakkal kapcsolatban jelentették fel.
Állítólag meg akarják kímélni családjukat attól a nagyon távoli veszélytől, hogy egy idegen megtámadja őket az utcán, hogy annál inkább megőrizzék őket a nagyon is valóságos és intim valószínűségű otthoni erőszak számára, miután az emberük hazatér egy migránsszálló felgyújtására tett kísérletéből.
Mindkét esetben bizonyosan a „tiszta, hideg düh” foglya, amelyre Farage buzdította követőit.
Egy másik érdekes momentum Southampton-ból – a tüntetők azt skandálták: „nincs igazság, nincs béke; rasszista rendőrök le az utcákról!” Nem lehet állítani, hogy tudatosan utánozták a számtalan rasszizmusellenes tiltakozást, vagy egyszerűen csak kisajátítottak olyan szlogeneket, amelyekkel már ismerősek voltak.
De ha a társadalmi szétesés a politikai vagy osztálybeli nézőpont szerint eltérő célpontokat talál, alkalmanként ugyanazokat is megtalálja.
Az államtól, a közhatalomtól való elidegenedés általános. A vita azon fordul meg, hogy ezt a hatalmat minek a szolgálatában állónak értelmezik – egy liberális elitnek vagy egy kapitalista osztálynak?
Itt egy nyom: Bill Winters, a Standard Chartered vezérigazgatója múlt hónapban bejelentette, hogy bankja csaknem 8000 munkahelyet szüntet meg a mesterséges intelligencia alkalmazásával.
Ezt úgy jellemezte, hogy „nem költségcsökkentés. Ez bizonyos esetekben az alacsonyabb értékű humán tőke helyettesítése az általunk befektetett pénzügyi tőkével és befektetési tőkével.”
Vajon a brit közhatalom Winters úr pénzügyi tőkéjét szolgálja, vagy az „alacsonyabb értékű humán tőke” érdekeit, amelyre nincs szüksége? Ismerjük a választ, és a southamptoni zavargók valószínűleg valahol ösztönösen érzik, hogy Winters róluk beszél.
A Robinsonok, Farage-ek és Lowe-ok valódi funkciója az, hogy ehelyett a szikh díszkardok miatt tartsa őket izgalmi állapotban. Ez nem új trükk, és nem meglepő, hogy technológiai és kripto-milliárdosok finanszírozzák, és az sem, hogy Tony Blair támogatását adja hozzá.
Keir Starmer megvetése szintén közös nevező. A miniszterelnök pajzsként használja Nowak méltóságteljes családjának nyugalomra és egységre intő szavait, szenvedésüket felhasználva az érdemi politikai érvelés helyettesítőjeként – ne legyél megosztó, mert a család nem akarja, hogy az légy.
Ki tudja, mit mondott volna Starmer, ha a Nowak család bosszúállóbb és kevésbé engesztelő lett volna?
A miniszterelnök egyébként is régen elvesztette a közönségét. Jámbor intelmei többnyire meghallgatásra sem találnak. De úgy tűnik, a poszt-McSweeney-féle fillér végleg lehullott: a kemény jobboldal fenyegeti a demokráciát, és a Trump-adminisztráció nem a barátja.
Starmer utódjára vár majd a feladat, hogy ezeket a késői felismeréseket a Munkáspárt-kormány új politikai stratégiájává alakítsa, amely jelenleg olyan állapotban van, ami különösen emlékeztetve hatalmas parlamenti többségének alig két évvel ezelőtti létrejöttére, meglehetősen statikus.
Andy Burnham-re várni – minden rendelkezésre álló bizonyíték szerint – nem sok terv. A megszorítások, a rasszizmus és a háború elleni, a demokráciáért vívott, harcoló egyesült front gyakorlati, konkrét kifejezése az osztályalapú válasz.
Lehet, hogy soha nem fogja teljesen megállítani a véletlenszerű utcai erőszakos bűncselekményeket, de elállja az utat azok elől, akik számára az állami erőszak rendszer és fétis, és akik most viszik a prímet.
Belfast lángokban áll, miután szélsőjobbos vandálok törtek zúztak.
Az oka, hogy egy szomáliai bevándorló késsel támadt egy ír polgárra. A neonácik feltupírozták az amúgy tényleg súlyos támadást, és azt terjesztik, hogy „le akarta fejezni.”
Ez gyilkossági kísérlet súlyos testi sértéssel.
Már csak az a kérdés, miért akkor lesz hirtelen humanista az észak-ír szélsőjobb (és a britek is, mivel ott is zavargások vannak, valamint a neonáci amerikai munkásellenes milliárdosok), amikor az elkövető színesbőrű bevándorló.
Észak-Írországban ugyanis 100 szándékos emberölés történik évente. Ezeket írek követik el. Ezen áldozatokkal miért nem szolidáris senki? És ők ténylegesen meg is haltak.
Az eset annak fényében is átlátszó és jól megmutatja a néphülyítő újfasiszták képmutatását, hogy a bevándorlás mellett nem volt ilyen alacsony az emberölési statisztika egész Nagy-Britanniában 1977 óta!!! Gyors fejszámolás: ez majdnem 50 éves rekord!
Azt a hazugságot is tömegesen terjesztették, hogy az elkövető szudáni, amely jól mutatja, mennyire kritikátlanul kezelik a propagandaforrásokat.
A világon évente félmillió szándékos emberölés történik. (Bűnügyi statisztika, a háborúk nincsenek ide számolva). A nagy számok törvénye alapján lesznek ezen esetek közül rengetegen, amelyeknél bevándorló/menekült/más bőrszínű lesz az elkövető.
A Baloldal nem hagyhatja, hogy a néphülyítő szélsőjobboldal a munkásellenes propagandára kihasználja ezen bűncselekményeket. Csakúgy, mint a szexuális bántalmazás eseteit, amit szintén alulreprezentáltan követnek el menekültek/bevándorlók Nagy-Britanniában, és főként családon belüli (!) a tettes.
A szélsőjobbos őrjöngésnek csak Belsfast-ban 3 civil és 2 rendőr sérültje van, 27 embert űztek el otthonából, és egy két hónapos (!) kisbabát is ki kellett menteni a támadások során. Három házat, egy szupermarketet, egy turistabuszt, egy rendőrautót és számos civil autót felgyújtottak.
Nem csak a brit neonáciknak szelektív az értékrendje. Az egész magyar szélsőjobb, beleértve a bukott Fidesz-rezsimet, szintén hisztériahullámba kezdett és Antifa-ellenes rendeletet hozott, miközben szótlanul tűrték a romák ellen elkövetett terrorista gyilkosságokat, a bőnyi rendőr fejbelövését, és támogatták is az elítélt terroristákat, akik emberölésre készültek és köztársasági elnöki kegyelemmel, pedofilokkal kézenfogva távozhattak a börtönből.
Az alábbi cikk a brit Socialist Worker oldalán jelent meg, a brit helyzetre vonatkozóan, azonban a magyar helyzetre is alkalmazható.
Számláink és lakbéreink az egekbe szöknek, miközben fizetésünk zuhan. Íme hat változtatás, amelyek segíthetnek, hogy a felszínen maradjunk – de meg kell küzdenünk értük.
1) Árszabályozásra van szükségünk
Az élelmiszerárak 2021 óta több mint 40 százalékkal emelkedtek.
A növekedést nagy sokkok okozzák, mint Donald Trump iráni háborúja és a klímaválság. Néhány szupermarketlánc pedig mindannyiunkat lehúz az árak felverésével – ezt nevezik „árdrágításnak”.
Árszabályozást kellene bevezetnünk az élelmiszerek és italok körében. Ez azt jelentené, hogy a brit kormány felső határt szabna olyan termékek árának, mint a kenyér, tej, sajt, olívaolaj, gyümölcsök és zöldségek.
Amikor a Munkáspárt óvatosan felvetette az „önkéntes árszabályozást”, a szupermarket-vezetők és a szabadpiaci közgazdászok felháborodva kiabálták, hogy ez nem működne.
Pedig sok kormány már most is alkalmaz árplafonokat – például az energia ára körül –, és nem dőlt össze a világ.
A szupermarket-vezetőknek pedig bőven van pénzük árat csökkenteni. Szegénységre hivatkoznak, azt mondják, a verseny miatt alacsonyak a „haszonkulcsok”.
De a Tesco 3,15 milliárd font nyereséget jelentett 2025-26-ra – és 937 millió fontot fizetett ki a részvényeseknek, miközben kiürítette a bankszámládat.
2) Követeljük a bérek helyreállítását
Ha a bérek követték volna az inflációt, évente több ezer fonttal jobban élnél.
Küzdenünk kell a „bérek helyreállításáért” mind az állami, mind a magánszektorban – ez azt jelenti, hogy a munkáltatóknak olyan bért kell adniuk, ami kompenzálja az elvesztett értéket.
A bérek helyreállítása az orvosrezidensek sztrájkjainak felvonulási kiáltása.
A BMA szakszervezet kiszámolta, hogy a rezidens orvosok (korábbi nevükön pályakezdő orvosok) reálbére 2008-9 és 2021-22 között több mint 26,1 százalékkal esett.
Kiszámolták, mennyi bért vesztettek az orvosok ezalatt az évek alatt, összehasonlítva a „béremeléseket” az RPI-vel, az infláció legpontosabb mérőszámával.
Ugyanezt a módszert használva a tanárok reálbére 26-30 százalék között csökkent 2008-9 és 2025-26 között.
Az ápolónők bére évente körülbelül 8000 fonttal kevesebb, mintha követték volna az inflációt. A kiskereskedelmi dolgozók pedig 8-12 százalékos csökkenést szenvedtek el ugyanezen mérőszám alapján.
Minden dolgozónak helyre kell állítani a bérét.
3) Lakbérszabályozásra van szükségünk
A lakbéred 2020 óta körülbelül 38 százalékkal emelkedett.
A 2020 és 2025 közötti meredek növekedés azt jelenti, hogy Nagy-Britannia körzeteinek több mint felében a bérlők átlagosan legalább havi 1000 fontot fizetnek egy új bérleti szerződésért.
A lakhatási válság különösen súlyos Londonban, ahol kis szobákért is uzsoraárakat kérnek.
De ez minden nagyobb várost érint – például Birmingham-ben az átlagos lakbér 31 százalékkal, havi 1065 fontra emelkedett, míg Leeds-ben 29 százalékkal, 1013 fontra.
A kisebb városok is érzik a szorítást. Dél-Walesben, Blaenau Gwentben a bérlők körülbelül 52 százalékkal fizetnek többet.
A Munkáspárt kormányának Bérlők Jogairól szóló törvénye néhány haladó intézkedést hozott. Ez azt jelenti, hogy a bérbeadóknak mostantól megfelelő indokokat kell adniuk a kilakoltatáshoz, és hosszabb felmondási időt kell biztosítaniuk. Évente csak egy lakbéremelésre korlátozódnak, és annak is összhangban kell lennie a piaci árakkal.
A törvény mégsem hozta meg a radikális intézkedéseket, amelyek szükségesek lennének Nagy-Britannia lakhatási válságának megoldásához.
A megoldás az, hogy önkormányzati bérlakásokat építsünk mindenki számára alacsony lakbérrel – és lecseréljük a csődöt mondott, profitvezérelt rendszert.
De a magánbérlőknek azonnali intézkedésekre van szükségük a megélhetési válság miatt. Ezért a lakbéreket legalább a 2020-as szintre kell csökkenteni és befagyasztani.
A bérbeadók, politikusok és a mainstream média fel fog háborodni a javaslatra. Azt fogják mondani, hogy a magánbérbeadók a lakbérszabályozásra válaszul egyszerűen kivonnák a házakat a piacról. Ez igaz?
Sokan nem fogják – mert a lakbérszabályozással is pénzt keresnek rajtad.
Néhányan lehet, hogy igen – de hadd próbálják. A lakbérszabályozást kötelező kisajátítással kellene alátámasztani kártalanítás nélkül. Tehát ha a bérbeadód az alacsonyabb lakbér miatt nem akarja kiadni a házat, az önkormányzati bérlakássá válik.
4) Emeljük, ne csökkentsük a juttatásokat
Ha a konzervatívok nem vezetik be a jóléti csökkentéseket 2010-től, körülbelül 1,5 millióval kevesebben élnének szegénységben.
De a Munkáspárt előre akarja vinni a „jóléti reformokat”, arra hivatkozva, hogy sok igénylő nem akar dolgozni. A valóságban sokan még a létező elégtelen támogatást sem kapják meg.
A Policy in Practice kutatócég elemzése szerint az igénybe nem vett juttatások teljes összege Nagy-Britanniában jelenleg évi 24 milliárd font.
Ez magában foglal 11,1 milliárd fontnyi Egyetemes Creditet, 2,4 milliárd fontnyi Gondozói Segélyt, 1,5 milliárd fontnyi Gyermekkedvezményt.
Azért nem veszik igénybe ezt a pénzt, mert a rendszer az igénylők ellen van berendezve. Emelni kell a juttatásokat – és évente automatikusan növelni az RPI inflációs rátájának megfelelően.
A szankciókat és büntetéseket – amelyek a szegénység miatt bűnbakká tesznek és büntetnek embereket – el kell törölni.
5) Vegyük vissza a közművállalatokat
A közművek privatizációja a vezetők és a részvényesek zsebét tömte, miközben a bankszámláinkat leverte.
Például a víz privatizációja óta a számláink reálértéken 44 százalékkal emelkedtek.
Az energia- és vízszektort államosítani kell, és közszolgáltatásként működtetni. Ez azt jelenti, hogy vissza kell venni az összes olyan vállalatot, amely birtokolja és irányítja az infrastruktúrát, illetve azokat a cégeket, amelyektől a számlákat kapod.
De nem drága az államosítás? Csak akkor, ha „kártalanítjuk” a kövér macskákat.
Nekik kellene kártalanítaniuk mindannyiunkat az árdrágításért és az alulbefektetésért.
A We Own It kampány kiszámolta, hogy a privatizáció évente milliárdokba kerül nekünk, mert „az adóink és számláink mennek el a részvényesi nyereségre, a többlet adminisztrációs költségekre és a felvett pénzek magasabb kamataira”.
2021-ben ez a költség 2,3 milliárd fontot tett ki a víz, és évi 3,2 milliárd fontot az energia esetében.
6) Adóztassuk meg a leggazdagabbakat
Bőven van pénz a munkásosztály életszínvonalának emelésére. A Sunday Times Rich List 2026 szerint Nagy-Britannia 350 leggazdagabb embere 784 milliárd fontot „ér”.
Íme öt adóemelés, amely milliárdokat hozhatna:
1) Mindössze 2 százalékos vagyonadó évi 24 milliárd fontot hozna.
A Tax Justice szerint a 10 millió font feletti vagyonra kivetett adó Britannia 20 ezer leggazdagabb emberét érintené. Ez egy nagyon mérsékelt követelés. 10 százalékkal nagyjából az NHS költségvetésének a felét hozhatná be – akár 120 milliárd fontot.
2) A „tőkenyereség-adó” és a személyi jövedelemadó szintjének kiegyenlítése évi 16,7 milliárd fontot hozna.
Ez a szupergazdagokat sújtaná, akik részvények és ingatlanok eladásából profitálnak – a tőke birtoklásából származó nyereség. A megkeresett jövedelmet, például a munkásosztálybeliek bérét, 20-45 százalékos kulcsok adóztatják.
De a tőkenyereség formájában szerzett nem megkeresett jövedelmet 10-28 százalékos kulcsok adóztatják.
3) A nem megkeresett jövedelemre kivetett társadalombiztosítási járulék évi 10,2 milliárd fontot hozna.
Jelenleg a társadalombiztosítási járulékot csak a megkeresett jövedelemre vetik ki. De miért ne fizetnék a gazdagok a részvények utáni osztalékból, az ingatlanokból származó lakbérből és a megtakarítások kamataiból származó jövedelem után?
4) Az örökösödési adó kiskapuinak bezárása évi 1,4 milliárd fontot hozhatna.
Az örökösödési adó szabályai lehetővé teszik a gazdagok számára, hogy a lehető legkevesebb adót fizessék.
5) A részvény-visszavásárlások adója évi körülbelül 2 milliárd fontot hozhatna.
Néhány nagy brit vállalat a „részvény-visszavásárlás” nevű módszert használja a nyereség növelésére. Ez azt jelenti, hogy a cégek visszavásárolják saját részvényeiket, ami csökkenti a piacon lévő részvények teljes számát és felhajtja a részvényesek eszközeinek értékét.
Ez gazdagítja a részvényeseket, az igazgatósági tagokat és a felsővezetőket. Mindössze 4 százalékos adó – egy nagyon korlátozott intézkedés – 2 milliárd fontot hozhatna.
Szerveződjünk most egy forró őszre
A megélhetési válság egyre mélyül Donald Trump iráni háborúja, a klímaválság, a profitéhes munkáltatók és a Munkáspárt megszorításai 2.0 közepette.
Ha a baloldal és a szakszervezetek nem mutatnak vezetést, a szélsőjobb a demoralizációból erőt kovácsolva a bevándorlók és menekültek elleni bűnbakképzést fogja felszítani.
Lehetőség van a bérek miatti fellépésre. A BMA szakszervezet rezidens orvosai további sztrájkokat jelentettek be a bérek, a munkahelyek és az NHS védelme miatt. Június 15-én reggel 7 órától négy napra mennek ki – áztasd el szolidaritással a sztrájkbizottságaikat, és hívd meg őket, hogy beszéljenek a szakszervezeti gyűléseden.
A Unison szakszervezet július 9-én Angliában és Walesben népszavazást indít az önkormányzati és iskolai kisegítő dolgozók körében, miután elutasította a Munkáspárt kormányának 3,3 százalékos nyomorúságos bérajánlatát.
A szakszervezet azt mondja, hogy „stratégiailag kiválasztott munkáltatóknál fog szavazást tartani”, de még esedékes a lista közzététele. Az aktivisták azonban már most szervezkednek a bérharcra gyűlésekkel, tüntetésekkel és más eszközökkel.
Az UCU szakszervezet tagjai a felső- és felnőttképzésben országos fellépést követelnek.
A szocialistáknak népszerűsíteniük kell a jelszót a munkásmozgalomban: „Nem fizetünk Trump háborújáért”. Az egész munkásosztály szükségletei azt követelik, hogy minden lehetőséget megragadjunk az idei évben a sztrájkokra a megélhetési válság miatt. Szerveződjünk most egy forró őszre.
Leleplezzük a Reform UK ajtónállítás közben terjesztett hazugságait… a Socialist Worker új sorozatának harmadik része
A tavalyi választásokon a Reform UK kiirtotta a Torykat, és átvette a Kent megyei önkormányzatot.
Nigel Farage szerint ez „karrierem legjelentősebb napját” jelentette, kijelentve, hogy Kent „kirakatként” szolgál majd egy országos Reform UK kormány számára.
A szélsőjobboldali párt azt ígérte, hogy hadat üzen a „pazarlásnak”, és hatalmas megtakarításokat ér el.
De ezek a szavak mára feledésbe merültek – Kent ehelyett teljesen csődbe ment.
Az önkormányzat költségvetési túlköltekezése 46,5 millió font – rosszabb, mint tavaly –, és 4 százalékkal emelte a helyi adókat, annak ellenére, hogy a Reform UK nulla százalékos emelést ígért.
Farage bandája egy helyi megfelelőjét ígérte Elon Musk hírhedt „Kormányzati Hatékonysági Minisztériumának” (DOGE), amely 40 millió font potenciális megtakarítást találna.
Ehelyett a Reform UK felfedezte, hogy a kiadások 71,6 százalékát a törvényben előírt felnőtt- és gyermekszociális ellátásra fordítják – és mindössze 1,2 százalékát a központi irodai költségekre.
A Reform UK egyik magas rangú kabinettagja Kentben elismerte: „Mindenki azt hitte, hogy bejövünk, és lesznek ezek a hatalmas költségek, amiket lefaraghatunk, de egyszerűen nincsenek.”
Ennek ellenére a Reform UK talált néhány „szükségtelen” kiadást. 1,2 millió fontot vágott ki a nevelőszülői szolgáltatásokból, és 700 000 fontot a fogyatékkal élő gyermekek nevelőszülői ellátásából.
Másutt pedig, még akkor is, amikor a létfontosságú szolgáltatásokat a csontig megvágták, a Reform UK talál módot arra, hogy még nehezebbé tegye az emberek életét.
Például Lancashire-ben a Reform UK öt idősek otthonát akart bezárni, mielőtt a tiltakozások hatására kénytelen volt visszakozni terveitől.
A Reform UK most a helyi önkormányzati nyugdíjasokat akarja bűnbaknak állítani, annak ellenére, hogy a tipikus nyugdíjas egy 47 éves nő, aki körülbelül 18 000 fontot keres, és átlagosan évi 5000 font nyugdíjat kap.
A tory megszorítások évei után, és miután a Munkáspárt nem hajlandó növelni a finanszírozást, Nagy-Britannia összes önkormányzata mély válságban van. De soha ne becsüljük alá Farage képességét arra, hogy mindent még rosszabbá tegyen.
Richard Donnelly, a ‘We Are The Counter-Revolution’ – Tommy Robinson and the Making of British Fascism (Mi vagyunk az ellenforradalom – Tommy Robinson és a brit fasizmus kialakulása) című könyv szerzője Camilla Royle-nek beszélt a szélsőjobboldal mai ideológiájáról.
Miért nevezed Tommy Robinsont fasisztának?
A fasizmus mindig is ideológiailag alkalmazkodóképes volt. Ez valami, ami idővel változik, és soha nem a semmiből teremti meg a saját ideológiáját.
Mindig egy parazita ideológia. Ez pedig azt jelenti, hogy különböző kontextusokban a fasizmus különböző ideológiai formákat öltött. A nácizmus bizonyos szempontból nagyon is különbözött az olasz fasizmustól.
Tehát a horogkeresztek jelenléte vagy hiánya nem meghatározó tényező abban, hogy egy szervezet fasiszta-e vagy sem. Attól fasiszta, hogy egy alulról jövő mozgalom, amely a lakosság reakciós rétegeire épít, és amely utcai mozgalmat próbál építeni.
És ezt azért teszik, hogy fizikailag támadják a baloldalt, a bevándorlókat és a muszlimokat. Pontosan ez az, amit Robinson csinál.
Van oka annak, hogy május 16-án, szombatra hirdetett meg egy tüntetést – amikor a palesztin oldal a Nakba-nap alkalmából tüntet. Megpróbál szembe menni a Palesztina-mozgalommal.
Az elmúlt két és fél évben a fasiszta mozgalom utcai vezetőjévé vált. Ezt úgy érte el, hogy úgy pozicionálta magát, mint aki képes vezetni azt a fizikai erőt, amely a Palesztina-mozgalmat visszaszorítaná a helyére.
Célja gyakran az, hogy erőszakosan zaklassa a Palesztina-mozgalmat. Ez beleillik abba a tágabb történetébe, hogy megpróbál az utcán mozgósítani a progresszív mozgalmak ellen.
Ezért mozgósított a szobrok állítólagos védelmére a Black Lives Matter mozgalom idején.
Tehát a Palesztina-mozgalom számára ez szerintem az önvédelem kérdése, és egy egzisztenciális kérdés. Kiállsz-e és megvéded-e a mozgalmat azokkal szemben, akik fizikailag akarják azt az utcáról eltávolítani?
Május 16-a sok mindennek a fontos kristályosodási pontja, ami ma Nagy-Britanniában történik.
Kérdés az is, hogyan viselkedik az állam.
A rendőrség hagyta, hogy a fasiszták birtokba vegyék a Trafalgar Square-et és Whitehallt, miközben ugyanakkor fellép a Palesztina-mozgalom ellen, fellép annak lehetősége ellen is, hogy London különböző részein egyáltalán össze lehessen gyűlni.
Mit gondolsz, miért öleli fel Robinson a cionizmust?
Úgy gondolom, hogy opportunista okokból vonzódik a cionizmushoz. Lényegében azt hiszi, hogy ha beburkolózik egy izraeli zászlóba, akkor az emberek nem fogják tudni antiszemitizmussal vádolni.
Persze a cionizmus és az antiszemitizmus összeegyeztethető. A cionista mozgalom múltbeli és jelenlegi vezetői közül gyakran antiszemita emberek.
Például John Hagee tiszteletes az USA-ban, a Keresztények Egyesülve Izraelért szervezet vezetője rendkívül antiszemita, ugyanakkor a cionizmus támogatója.
Robinson számára a stratégiai cionizmus értéke a tagadhatóság. A brit politika ebből a fasiszta hagyományból jön. A Brit Nemzeti Párt (BNP) tagja volt.
De mióta a 2000-es években kilépett a BNP-ből, azóta igyekszik elhatárolódni ettől a hagyománytól.
Ezt egy nagyon sablonos módon teszi, amikor szó szerint azt mondja: „vannak fekete barátaim, szóval hogyan is lehetnék rasszista?”
Ezt azzal is teszi, hogy azt állítja: ő a liberalizmus védelmezője a muszlimokkal és az iszlamizmussal szemben.
És ezt azzal is teszi, hogy azt állítja: ő Izrael állam határozott támogatója, ami azt jelentené, hogy nem lehet sem antiszemita, sem neonáci.
A másik része ennek, hogy állandóan úgy pozicionálja magát, mint egy csomópontot ezen a nemzetközi szélsőjobboldali hálózaton belül.
Ezért volt az USA-ban, ahol úgy pozicionálta magát, mint akinek a kezén keresztül futhat a pénz és a politikai befolyás.
És Izrael természetesen egy szélsőjobb által uralt társadalom. Szélsőjobboldali kormánya van, számos bejáratott szélsőjobboldali párttal rendelkezik, és ezek fontos részét képezik ennek a hálózatnak.
Gondolod, hogy van lehetőség arra, hogy a szélsőjobb választási pártokba, mint a Reform UK és a Restore Britain, menjen, és ott próbáljon építkezni?
Robinson mindig is arra összpontosított, hogy olyan fizikai utcai erőt építsen, amely képes uralni az utcákat és megfélemlíteni politikai ellenfeleit, valamint a bevándorlókat és a muszlimokat.
De érdeklődést mutatott egy választási eszköz kifejlesztése iránt is.
Ezek általában nem voltak sikeresek. A British Freedom Párttal kezdték, ez egy olyan csoport volt, amelynek tagjai többnyire a BNP-ből jöttek, de megpróbáltak a 2000-es évek elején az EDL egyfajta választási eszközévé válni.
Támogatóinak sokaságát küldte a Ukipbe, hogy beszivárogjanak, hogy részesei legyenek a vezetésnek. Most kivonult onnan, és az Advance UK-hoz (a Reform UK egykori alelnöke, Ben Habib által alapított párt) szegődött.
De azzal a problémával szembesül a politikai párt építése terén, hogy milyen szintű a demoralizáció és a széttagoltság a szélsőjobboldalon belül.
Mi okozza ezt a széttagoltságot?
Részben abból fakad, hogy a helyi szinteken az antifasiszták valóban visszaszorították őket.
De hatalmas stratégiai és ideológiai viták is folynak a szélsőjobboldalon belül arról, hogy milyen szervezetre és milyen ideológiára van szüksége.
Ezt a polgári nacionalizmus és az etno-nacionalizmus kifejezésekkel tárgyalják. A polgári nacionalizmus a Reform UK és maga Robinson által képviselt stratégia. Azt mondja: „Nem vagyunk biológiai rasszisták – mi azok ellen vagyunk, akik különböző kultúrákból jönnek, és nem hajlandók beilleszkedni a brit társadalomba.”
Ez nyilvánvalóan valójában a bőrszínről szól. Az emberek, akikről beszélnek, mindig fekete és ázsiai emberek.
A másik oldalon ott vannak az etno-nacionalisták, akikbe beletartoznak a neonácik és azok, akik a biológiai rasszról prédikálnak.
Vitaadó pont volt ezek között a vitapartnerek között, hogy egy fekete műsorvezető a GB News-on tekintheti-e magát britnek vagy sem.
A polgári nacionalisták szerint tekintheti. A többiek szerint nem tekintheti magát britnek, mert fekete ember.
Ez a vita a szélsőjobboldalon belüli széttagoltságra mutat rá, amely most két külön szervezetre kristályosodott.
Rupert Lowe Restore Britainje vonzza az etno-nacionalistákat.
Támogatást kap azoktól az aktivistáktól, akik nemrég hagyták el a Homeland-et, amely egy neonáci párt, amely a BNP-ből jött létre. Támogatást kapott Mark Collett-től is, aki a Patriotic Alternative-ben egy nyílt neonáci.
Aztán a másik oldalon ott van ez a polgári nacionalista környezet, amely Robinsonhoz kötődik. A széttagoltság azt jelenti, hogy az Advance UK nem megy sehova. A Restore Britain azonban dinamikusabbnak tűnik.
Az egyik felmérés azt jósolta, hogy a szavazatok 9 százalékát fogja megszerezni a május 7-i választásokon. Nem hiszem, hogy a lakosság 9 százaléka tudná, mi az a Restore Britain, de ők ezt úgy értelmezték, hogy ez kihívás a Reform UK számára.
Ez sosem jött volna igazán össze. De aláhúzza a végbemenő széttagoltságot.
Mik a feszültségek a Reform UK és Robinson között?
Az antifasiszta mozgalom beékelődött a Reform UK-ba, amikor azt mondtuk, nem lehet együttműködni Robinsonnal, mert fasiszta.
Nigel Farage egy tekintélyes pártot próbál létrehozni, egy volt torykból álló elsőpaddal, amely jól fogja őrizni a brit államot.
Következetesen azt mondta, hogy nem osztja meg a platformot Robinsonnal, nem engedi be a Reform UK-ba. Ez nagy feszültségeket keltett a Reform UK bázis legszélsőségesebb részei és a vezetés között. Ez a háttere annak, hogy Lowe miért hagyta el a pártot.
De mióta Lowe kilépett, azóta is van széttagoltság. Ez Robinson és Lowe szervezeten belüli együttélésének képességéről szól a mozgalomban jelen lévő antiszemitizmus és neonácik befolyása miatt.
A Restore Britain aggasztó, de a szélsőjobb széttagoltsága nagyon jó hír számunkra.
A Together Alliance március 28-i tüntetése megmutatta, hogy a mi oldalunk nagyon erős lehet, különösen, ha az antifasiszta mozgalom és az antiimperialista mozgalom összefog.
Tízezrek kapcsolták össze a szélsőjobb, a Reform UK és a rasszizmus elleni harcot.
Ha május 16-án elérjük a központi londoni tüntetésen résztvevők töredékét, az egy nagyon fontos nap lehet számunkra Robinson visszaszorítására.
Ha a támogatói nem érzik úgy, hogy képesek megtámadni minket, nem érzik magukat magabiztosnak, akkor az ő oldaluk széttagoltságával kapcsolatos összes kérdés Robinsonnál csapódik le.
Gloucestershire-i alapszervezet elutasítja a megállapodást, amely fenntartaná a „fenntarthatatlan” munkaidőt
Az ellenállás jelei mutatkoznak a Royal Mail vezetősége és a CWU szakszervezet vezetői között létrejött javasolt megállapodással szemben.
A szakszervezet szerint a tagság elé terjesztett ajánlat egy módja annak, hogy kezeljék az Egyetemes Szolgáltatási Kötelezettség (USO) „reformját”, valamint javítsanak a béreken és a munkakörülményeken.
Az USO előírta a Royal Mail számára a levelek heti hat napos kézbesítését, de a postai szabályozók beleegyeztek annak gyengítésébe. Azóta a vezetőség és a szakszervezet hosszútávú tárgyalásokat folytat a cég átszervezéséről a változások figyelembevételével.
A szakszervezeti vezetés szerint a létrejövő megállapodás igazságosabb módon osztja újra a munkát, mintha a menedzsment egyszerűen keresztülvitte volna a változásokat, és védi az állásokat.
De a Gloucestershire Amal CWU alapszervezet határozottan fellép a megállapodás ellen, mondván, hogy az fenntartja a „fenntarthatatlan” munkamintákat, és még nehezebbé teszi a postai dolgozók munkáját.
„Úgy véljük, a helyi menedzsment nagy része jelenleg sem képes egy kézbesítő iroda működtetésére, és ha megpróbálnák kezelni ezt az új rendszert, az még nagyobb káoszt okozna a kézbesítő tagjaink számára” – áll az alapszervezet közleményében.
Az alapszervezet az elutasítást is javasolja, mert a megállapodás nem kezeli megfelelően a növekvő bér- és munkakörülménybeli szakadékot azok között, akik 2022 után kezdtek a Royal Mail-nél, és a régebb óta alkalmazott dolgozók között.
A CWU 2023-ban elfogadott egy megállapodást, amely eltérő feltételeket tett lehetővé, de megígérte, hogy javít az új munkavállalók helyzetén.
„Az új belépőknek felajánlott pénzügyi csomag is mélyen elégtelen” – mondja az alapszervezet. „A javasolt 1,75 százalékos béremelés elhanyagolható gesztus, amely nem biztosít valódi utat a paritáshoz.”
„Abszolút minimum, hogy a fizetett szüneteknek minden alkalmazott számára egy nem tárgyalható feltételnek kellett volna lenniük.”
Az, hogy a vezetőség eltérő béreket fizethet ugyanazért a munkáért, megosztáshoz vezet, és megnehezíti, hogy a szakszervezet mozgósítsa az újabb dolgozókat egy esetleges sztrájk esetén.
Az országos szakszervezet postai végrehajtó bizottsága egyhangúlag támogatja a jelenlegi megállapodást. Régóta elfogadja a Royal Mail azon állítását, hogy a cég az összeomlás szélén áll.
De a Gloucestershire Amal elutasítása megmutatja, hogy nem mindenki követi ezt a vonalat.
„Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy a cég nem fog csak úgy több pénzt ajánlani kihívás nélkül” – mondja az alapszervezet. „És elismerjük, hogy az elutasítás végső következménye ipari akció lehet.”
Gloucestershire-nek van igaza. A Royal Mail-t ma egy multimilliárdos tulajdonos birtokolja, aki be akar törni a brit szolgáltatások piacára.
Ez azt jelenti, hogy a szakszervezet jóval nagyobb nyomásgyakorlási képességgel rendelkezik, mint azt vezetői gondolják.
Miközben Starmer új bolti lopások elleni fellépést jelent be, Kerry és Ben azt mondta a Socialist Worker-nek, nem érzik rosszul magukat amiatt, amit tenniük kell a megélhetési költségekkel való megbirkózás érdekében. Joanne bolti dolgozó pedig elmagyarázza, miért fordul egyre több ember a lopáshoz.
Egyre gyakoribb a bolti lopás. A politikusok a törvény és rend összeomlására figyelmeztetnek. A szupermarketek pedig azt állítják, a lopások „káoszba fulladnak”, mivel évente milliárdokat veszítenek a nyereségükből.
Szupermarketek lopás elől elzárt élelmiszerei
Az Angliára és Walesre vonatkozó Bűnözési Felmérés adatai szerint a bolti lopások száma a legmagasabb szinten van a 2003 márciusában bevezetett jelenlegi rendőrségi nyilvántartási gyakorlatok kezdete óta.
A Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025-ben több mint félmillió regisztrált bűncselekmény történt Angliában és Walesben.
Ha ezt a narratívát névértéken vennénk, azt gondolnánk, hogy Nagy-Britannia erkölcsi hanyatlásban van.
De a „bolti lopásjárványtól” óva intő címek kihagyják a legfontosabb tényt. Az emberek nem azért lopnak többet, mert hirtelen becstelenebbé váltak. Azért lopnak, mert az élet egyre megfizethetetlenebb.
A valóság az, hogy egy nyugdíjas egy csomag sajtot csúsztat a kabátjába. Egy szülő nem szkenneli le a tápszert az önkiszolgáló pénztárnál. Egy tinédzser zsebre vág egy szendvicset.
Kerry, aki Glasgow keleti részének egyik legszegényebb negyedében, Haghillben él, elmondta a Socialist Worker-nek, hogy fiatalon kezdett lopni.
„Egész életem nagy részében szegénységben éltem, és évekig dolgoztam szegénységben élő emberekkel” – mondta.
„Teljesen körülvett a szegénység. Hatalmas dühöt érzek egy olyan világ iránt, amely boldogan építi fel az emberek számára ezt az életszínvonalat.”
„Régen buta dolgokat loptam, amiket a szüleim nem engedhettek volna meg maguknak. Emlékszem, loptam egy ugráló labdát egy kisboltból. Gyerekként mindig láttam, hogy másoknak milyen szép dolgaik vannak, és úgy gondoltam, nekem is jár ez” – mondta.
„Felnőttként voltak szabályaim ezzel kapcsolatban. Nem veszek el semmit a kisvállalkozásoktól, csak a nagy szupermarketektől és üzletektől.”
Kerry elmagyarázta, hogy a szegénység látványa megváltoztatta a hozzáállását. „Láttam újdonsült anyukákat, akiknek nem volt élelmük a gyerekeiknek vagy maguknak. Láttam a hajléktalanság hatásait, és azt, hogy a bevándorlási törvények tiltják meg az embereknek a munkát, akik arra kényszerültek, hogy lopjanak, nehogy az utcán haljanak meg” – mondta.
„A munkásosztály és a kirekesztett emberek mindig a rövidebbet húzzák. Tudjuk, hogy senki sem jön megmenteni minket.”
„Általában megértjük ezt, és ez nem változtat azon a tényen, hogy amikor reggel felébredünk, meg kell etetnünk magunkat és a családunkat” – mondta.
„Szerintem nagyon szomorú, hogy odáig jutottunk, hogy az emberek dühösebbek a kisebb lopások, mint az ország állapota miatt.”
„Mindannyian tudjuk, hogy rendkívül nehézzé vált a megélhetés. Bárcsak olyan közösségben élhetnénk a szomszédainkkal, ahol olyan hálózatokat hozunk létre, ahol az embereknek nem kell ekkora kockázatot vállalniuk a lopással. Ha mégis látják, hogy ez történik, bárcsak az emberek nem jelentgetnék fel egymást, és nem szégyenítenék meg őket ezért.”
Kerry azt mondta: „Ha a vállalatoknak szabad a kapzsiságuk alapján árakat megállapítaniuk, és az emberek folyamatosan áteshetnek a hálón, akkor nem érzem rosszul magam amiatt, hogy megteszem, amit tudok, hogy egy kicsit könnyebbé, egy kicsit szebbé tegyem az életem.”
A tavaly július előtti öt évben az élelmiszerárak 37 százalékkal emelkedtek, szemben az előző ötéves időszak 4,4 százalékos növekedésével. Ennek az a következménye, hogy Nagy-Britanniát katasztrofálisan sújtja az élelmiszer-szegénység.
A Trussell Trust jótékonysági szervezet felmérései szerint tavaly országszerte több mint 14 millió ember nézett szembe éhezéssel pénzhiány miatt.
Ben a Londonban élő több ezer ember egyike, akik nehezen tudnak lépést tartani a megfizethetetlen bérleti díjakkal és a emelkedő árakkal. Sokukhoz hasonlóan ő is bolti lopáshoz folyamodott alapvető dolgokért, mint az élelem és a tisztálkodási szerek, amelyeket nincs pénze kifizetni.
Ben elmondta a Socialist Worker-nek, hogy nem is gondolt a bolti lopásra, amíg egy Sainsbury’s szupermarketben nem kezdett dolgozni.
Elmagyarázta, mennyire undorítónak találta, hogy a több milliárd fontos vállalat naponta mennyi ételt dobott ki. Amikor otthagyta az állását és munkanélküli lett, soha nem felejtette el ezt.
„Olyan sok étel kárba vész” – mondta. „Abból az élelemből embereket lehetne etetni. Az az étel, ami a kukába kerül, ugyanaz az étel, ami a polcokon marad, mert az emberek egyszerűen nem engedhetik meg maguknak.”
„Ezért is lopok csak a nagy szupermarketektől. Tudom, mennyi pénzt keresnek, és hogy nincs szükségük a haszonra.”
„Ha egyszer leesik, hogy ezek a vállalatok lopnak tőled, egyszerűen nem érzed rosszul magad semmi elvételéért. Sőt, most már kimondottan élvezem.”
A növekvő boltilopási esetekre válaszul a jobboldali politikusok és a sajtó szigorúbb rendfenntartást, keményebb büntetéseket és nagyobb kiskereskedelmi biztonságot követeltek.
A válság megoldása helyett a jelenleg a parlamentben tárgyalt Bűnözési és Rendészeti Törvényjavaslat eltörli a 200 fontos küszöböt, amely korábban a kisebb értékű lopásokat elterelte a bíróságoktól. Ez azt jelenti, hogy több embert tesznek majd bűnözővé a túlélésért tett erőfeszítéseik miatt. De Ben szerint a büntetés nem fogja megállítani az embereket a bolti lopásban.
„Több alkalommal is elkaptak már a biztonságiak, de a legtöbbször csak figyelmeztetést adnak” – mondta a Socialist Worker-nek.
„Szerintem tudják, milyen nehéz megélni, és hogy ez nem olyan bűncselekmény, ami valójában bárkinek is ártana. És őszintén szólva, a büntetés szigorítása a szegénység kezelése nélkül egyszerűen áthelyezi a problémát, nem oldja meg. A kormány sürgetheti a letartóztatások növelését. Lehet bővíteni a megfigyelést, és több őrt állíthatnak az ajtókhoz.”
„De amikor a bérek nem fedezik a bérleti díjat, amikor a juttatások nem fedezik az élelmet, amikor az árak gyorsabban emelkednek, mint a bevételek, az emberek találnak módot a megbirkózásra” – mondta Ben.
„Ezt »bűnhullámnak« nevezni eltakarja, ami valójában – egy megélhetési válság, amely minden helyi Tesco és Co-op üzletben játszódik. És valójában kegyetlenség arra kérni az embereket, hogy fogadják el a legolcsóbb élelmet és a legrosszabb termékeket, mert csak ezt engedhetik meg maguknak.”
„Miért fogadnák el az emberek a kevesebbet csak azért, mert ilyen lapot osztottak nekik? Nem én okoztam ezt a megélhetési válságot. Akkor miért nekem kellene fizetnem érte? Miért bárkinek?”
A bolti lopás alapvetően nem csupán lopásról szól. Arról szól, hogy milyen társadalmat fogadunk el.
Olyat fogadunk el, ahol az embereket bűnözővé nyilvánítják alapvető szükségletek elvételéért, miközben a strukturális egyenlőtlenségek mélyülnek? Vagy ellenállunk, és arra törekszünk, hogy a hangsúlyt arra helyezzük, hogy mindenki ki tudja elégíteni az alapvető szükségleteit?
A jelenlegi pánik egy olyan rendszert mutat, amely kényelmesebben bünteti a tüneteket, mintsem kezelné az okokat.
Amíg ez nem változik, addig a címlapok jönni fognak – és a lopások is.
„A függőség az egyik legnagyobb oka a lopásoknak”
A kiskereskedők szerint a bolti lopás évente milliárdokba kerül nekik. De a nagy szupermarketláncok és kiskereskedelmi óriások hatalmas bevételekkel működnek.
A lopásokból származó veszteségeket pedig belekalkulálják az üzleti modellekbe, amelyeket árazással, biztosítással és költségcsökkentéssel ellensúlyoznak – gyakran a dolgozók és béreik rovására. A kiskereskedelmi dolgozók ennek az ellentmondásnak a középpontjában állnak.
Joanne több mint négy évig dolgozott egy Tesco szupermarketben kiskereskedelmi asszisztensként. Elmagyarázta a Socialist Worker-nek, hogy a túlélés vezérelte lopást nemzeti vészhelyzetként kezelik, míg az alacsony bérek és a magas árak mindennapi valóságát nem.
„Szinte minden műszakban, amelyben dolgoztam, láttam embereket lopni,” – mondta.
„Az egyik eset még mindig a fejemben él, egy férfi volt, aki tápszert lopott. Összeomlott, és elmagyarázta, hogy nem engedheti meg magának, hogy tápszert vegyen az újszülött babájának.”
„Ne értsen félre, néhányan csak az izgalom miatt loptak, különösen a tinédzserek, akik csak ingyen cuccokat akartak. De nem hiszem, hogy ez egy fekete-fehér helyzet, ahol azt lehet mondani, hogy az a személy rossz, mert lop.”
„Úgy gondolom, hogy a lopás legnagyobb oka, különösen az én boltomban, a függőség volt” – mondta.
„Így vagy úgy, a legtöbb bolti tolvaj azért csinálta, mert a világa és a közössége cserbenhagyta őket. A függők azért csinálják, mert nem kapnak elég támogatást a problémáik leküzdéséhez. Sokan közülük a legkedvesebb emberek voltak, csak az élet kemény volt, és végtelen ciklusokat teremtett a nehéz élethelyzetekből.”
A kapitalizmus olyan körülményeket teremt, ahol az emberek kétségbeesésükben lopnak, mert etetniük kell a gyerekeiket. Ez egy versengő rendszer is, ahol folyamatosan azt az üzenetet kapjuk, hogy birtokolnunk kell a legújabb kütyüt, vagy lépést kell tartanunk a legújabb divattal.
A nagy divatmárkák, mint a Nike, folyamatosan dobják piacra az új termékeket, és azt üzenik a rajongóknak, ne hagyják ki a legújabbat.
A rendszer azt súgja, hogy a tulajdonaink és az öltözködésünk az önértékelésünk mércéi. Nem csoda, hogy az emberek ugyanazokat a dolgokat akarják látni, amelyeket mások vásárolni látnak.
„És” – teszi hozzá Joanne – „A tinédzserek – úgy tűnik – csak azért csinálják, hogy lenyűgözzék a barátaikat.”
„Sajnos sok elmaradott környéken nincsenek létesítmények a gyerekek számára az unalom elkerülésére, és ebben az esetben a kisebb bűnözésre.”
Joanne kiemelte, hogy a szupermarketek dolgozói alacsony fizetéssel, bizonytalan munkaidővel és növekvő munkateherrel szembesülnek. Az önkiszolgáló pénztárak is felváltották a szokványos pénztárakat, ami sokkal nagyobb munkahelyi bizonytalanságot jelent.
Mégis elvárják tőlük, hogy betartassák a szabályokat, megakadályozzák a lopásokat, és viseljék a következményeket, ha valami rosszul sül el.
„A szupermarketek imádnak fiatal diákokat alkalmazni, mert tudják, hogy ez a csoport könnyebben elfogadja az alacsonyabb béreket.”
„A vállalatok azzal profitálnak, hogy alulfizetik alkalmazottaikat. Úgy döntenek, hogy fiatalabb embereket alkalmaznak, akikről azt hiszik, nem állnak ki magukért. Aztán még csak teljes munkaidőt sem adnak, és alacsonyan tartják a béreket.”
„Nemrég léptem ki a Tescóból, mert sikerült találnom egy másik állást. De azelőtt magam is nagyon küzdöttem, hogy lépést tartsak az inflációval, a számlák és élelmiszerek áraival. Így hát nem ítélem el senkit azért, amit tennie kell.”
Steve Cushion, a Rabszolgaság a Brit Birodalomban és annak öröksége a modern világban című könyv szerzője Pat Meusellel beszélgetett kutatásairól és a még mindig folyó harcokról.
Mi a könyved fő érvelése?
Arra rámutatni, hogy az Afrikában, Ázsiában és Amerikában rabszolgatartással, fosztogatással, földfoglalással és gyilkosságokkal felhalmozott vagyon visszaáramlott Nagy-Britanniába, és itt tőkévé alakult.
Az alapgondolat az, hogy akik a rabszolgaságból meggazdagodtak, nagyjából ugyanazok az emberek voltak, akik egy időben a munkásosztályt is elnyomták ebben az országban.
Az egyik leghírhedtebb rabszolgaságból hasznot húzó személy Sutherland hercegnője volt, akiről Karl Marx is írt a Tőke című könyvében. Körülbelül 800 000 hektár közös földet tisztíttatott ki. És 15 000 embert űzött el onnan.
Mindennek a finanszírozására szolgáló pénz a rabszolgaság üzletébe volt becsomagolva. 5000 fontot (mai pénzben több mint 5 millió fontot) örökölt az egyik nagyapjától, akinek jamaicai ültetvényei voltak. Képmutató módon elítélte a rabszolgaságot az Egyesült Államokban.
Hogyan finanszírozta a rabszolgaságból származó nyereség a kapitalizmus fejlődését?
Vegyük James Wattot, a gőzgép feltalálóját.
Egy nyugat-indiai kereskedő és rabszolga-kereskedő fia volt. Maga Watt az 1750-es években apjának dolgozott kereskedelmi ügynökként Glasgow-ban.
És a gőzgépei vásárlói között voltak karibi ültetvénytulajdonosok, akik cukornádat dolgoztak fel.
És ez a fosszilis tüzelőanyaggal működő gőzgép indította el az ipari kapitalizmust azon az úton, amely a klímakatasztrófa válságához vezetett, amivel ma szembesülünk.
Hogyan oszlatod el a mítoszokat az abolicionista mozgalommal kapcsolatban?
Igaz, hogy a vezető abolicionisták, különösen William Wilberforce, a rabszolga-kereskedelem, majd maga a rabszolgaság eltörlését akarták.
De nem akart semmilyen radikális változást vagy reformot Nagy-Britanniában.
Így míg kulcsszerepet játszott az 1833-as Rabszolgaság Eltörléséről szóló törvény elfogadásában, ugyanakkor olyan törvényekre szavazott, amelyek megnehezítették a dolgozó emberek szerveződését ebben az országban, például a szakszervezetek alakítása ellen.
Mi a helyzet az abolicionista mozgalom radikálisabb szárnyaival?
Ebben az országban a szervezett munkásosztály kezdettől fogva ellenezte az afrikaiak rabszolgasorba döntését.
Az egyik első abolicionista petíciót a Manchesteri Alkotmányos Információs Társaság indította 1787-ben.
A petíciók benyújtása fontos taktikává vált, nemcsak a rabszolgaság ellen.
Sok más radikális és munkásosztálybeli ügy is alkalmazta, például a parlamenti reform.
És az első valódi, független brit munkásszervezetek, a Londoni Correspondecia Társaság és a Sheffield Cutlers (acélmunkások) nyíltan és határozottan ellenezték a rabszolgaságot.
Olyan emberek, mint Thomas Hardy, a Londoni Correspondecia Társaság vezetője, teljesen világosan látták, hogy a brit reformokhoz mindenhol reformokra van szükség.
Akkoriban ez meglehetősen radikális követelés volt.
Ezt a kormány is felismerte. Thomas Hardyt hazaárulás vádjával állították bíróság elé. De a bíró fenyegetései ellenére az esküdtszék nem találta bűnösnek, és szabadon engedték, nyilvános örömujjongás közepette.
A kormány ezután szigorúbb törvényeket hozott a lázítás és a hazaárulás ellen, amelyekre Wilberforce természetesen rászavazott.
Mesélj nekem a rabszolgaság elleni brit mozgalom nagyságáról és méretéről!
Ez egy tömegmozgalom volt.
Sheffieldben 1794-ben tömeggyűlést tartottak, a város valaha volt legnagyobbját. És ez a gyűlés a rabszolgaság teljes eltörlését követelte.
Ez abban az időben történt, amikor Wilberforce és követői még csak a rabszolga-kereskedelem megszüntetését követelték.
A rabszolgaság eltörléséért folytatott kampány során több brit munkás írt alá petíciót a rabszolgaság ellen, mint ahányan az 1838-as Népi Chartát.
Milyen szerepet játszottak a Lancashire-i textilmunkások?
1861-ben kitört az amerikai polgárháború, amelynek középpontjában a rabszolgaság állt.
Lancashire-ben textilmunkások ezrei támogatták a rabszolgatartó államokban termelt gyapot blokádját, annak ellenére, hogy ez gyakran azt jelentette, hogy elvesztették az állásukat.
És annak ellenére, hogy egy éhínséget szenvedtek el.
És ez több okból is fontos volt.
Akkoriban nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megakadályozza a brit uralkodó osztályt abban, hogy nyíltan a Konföderáció oldalára álljon.
A Lancashire-i textilmunkások – ez talán a brit munkásosztályi internacionalizmus csúcspontja. Vannak más példák is az összefogásra.
Olaudah Equiano, az afrikai abolicionista egy ideig Hardy-nál, a Londoni Correspondecia Társaság vezetőjénél lakott.
Valójában Equiano hozta össze a társaságot a sheffieldi Cutlers-szel.
Amikor az országot járva kampányolt a rabszolgaság ellen, a családja Londonban élt.
Őket egy Templom és Király csőcselék fenyegette, ami a maga idejében a mai Tommy Robinson mozgalomnak felelt meg.
Equiano Cambridgeshire-be költöztette a családját, ahol erős volt az abolicionista mozgalom, hogy biztonságban legyenek. Halála után a helyiek örökbe fogadták a lányát.
Ebből tanulhatunk. Akkor megcsináltuk. Most is tudunk ilyesmit csinálni.
Mi a helyzet maguknak a rabszolgáknak az ellenállásával?
Ahogy a történetet mesélik, ha egyáltalán mesélik, az az, hogy csak lázadások voltak. Így az a kép alakul ki, hogy a rabszolgák vagy dolgoztak, vagy lázadtak. És hogy nem volt semmi a kettő között.
De az ellenállás számos formája létezett, a lassításoktól a szökésig.
Az ellenállás magas szinten szervezett volt. A Baptista háború vagy Sam Sharpe lázadása Jamaicában 1831-ben, például.
Ennek nagyon proletár jellege volt. Gyakorlatilag egy általános sztrájk volt.
Tehát minden lehetőséget megragadtak, amit csak tudtak. És nagyon gyakran maguk a lázadások is politikailag motiváltak voltak, mivel sok rabszolga tudott írni és olvasni.
És tisztában voltak Nagy-Britanniában zajló vitákkal.
Nagyon érdekesnek tartom, hogy 1816-ban lázadás volt a Karib-térségben. És ugyanabban az évben voltak a Kenyér vagy Vér zavargások is például Norfolkban.
Mit tudsz mondani a rabszolgaság örökségéről és a mai jóvátételi követelésekről?
Azoknak kell eldönteniük, mit kellene tenni ellene, akik szenvedtek és még mindig szenvednek a kizsákmányolástól, a rasszizmustól és a traumától.
Számomra ez a fontos.
Ahogy a régi mondás tartja: semmit rólunk nélkülünk.
A Reform UK Zia Yusuf-ja meg akarja szüntetni a vízumok kiadását azokból az országokból érkező emberek számára, amelyek jóvátételt követelnek a rabszolgaságért. Ezekkel az országokkal kezdenék, de szívesen kitiltanának minden külföldit.
A külföldieket a kifejezés legtágabb értelmében mondom, de szerintem egyértelmű, hogy főleg a fekete embereket támadják.
Nigel Farage, a Reform UK és Robinson – ők általában véve is a munkásosztály ellenségei.
Különböző módon, de mind a nagyvállalatok szolgái.
És a rasszizmus, amit szítanak, biztonságosabbá teszi a világot a színes bőrűek, bevándorlók és menekültek számára.
De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Munkáspárt kormánya pontosan ugyanúgy használja az államot.
Tehát azok a dolgok, amiket Shabana Mahmood mond, ha rátennénk egy Reform matricát, azt hinnéd, hogy egy Reform párt politikai műsora.
De ami a Reformot illeti, szerintem nagyon érdekes, hogy a Reform úgy érezte, szükség van a jóvátételről beszélni.
Ez azt jelenti, hogy a jóvátételi mozgalom kezd elérni valamit.
Aktivisták bírálták a Reform UK megosztásra irányuló kísérleteit a tömeges kitoloncolásokra vonatkozó „Trump-stílusú ICE-tervükkel”, amelynek értelmében fogvatartási központokat létesítenének a Zöldekre szavazó választókerületekben.
A rasszizmusellenes aktivisták ma visszautasították a Reform UK Zia Yusuf-jának ígéreteit, miszerint új kitoloncolási központokat nem építenének olyan területeken, ahol a szélsőjobboldali párt képviselőit vagy önkormányzati képviselőit választották meg.
A Reform UK belügyi szóvivője kijelentette, hogy ha megválasztják őket, „elsőbbséget adnának a zöldpárti választókerületeknek és a Zöldek által irányított önkormányzatoknak ezen fogvatartási központok elhelyezésében”.
Azt mondta, ez a „legigazságosabb megközelítés”, mivel a Zöld Párt „a nyitott határok és végtelen számú, dokumentálatlan férfi ideérkezésének pártolását szorgalmazza”.
A fogvatartottaknak „nem lenne engedélyezve, hogy elhagyják a helyszíneket” – mondta Yusuf úr a The Daily Telegraph-nak.
Michael Bradley, a Stand up to Racism országos szervezője a Morning Star-nak elmondta, hogy a Reform kitoloncolási tervei „egyenesen Donald Trump kottájából származnak”.
„[A Reform UK vezetője, Nigel] Farage tömeges letartóztatásokról beszél, arról, hogy tízezrével szedik majd el az embereket az utcáról. Arra szólít fel, hogy az ICE jöjjön Britanniába” – mondta.
„Aki a Reformra szavaz, annak világosan kell látnia, hogy a brit Donald Trumpra szavaz.
„Ez a fajta megfélemlítő és mutogatásra épülő viselkedés, amit Farage-tól várni lehet. Egyértelmű üzenetet küld a választóknak, mindazok ellen, akik a migrációval kapcsolatos progresszív politikákra akarnak szavazni.
„Ahelyett, hogy elítélné azt a fajta erőszakot, amilyet az elmúlt két évben országszerte a menekültszállások ellen láttunk, Farage ebből próbál szavazatokat nyerni.
„Ez az egész a megosztásról szól. Ezt az üzenetet közvetíti Farage.”
Hozzátette: „Ez nem különbözik attól, ami a palesztin felvonulásokat támadó politikusokkal történik. Hasznot húznak a megosztottságból. Eközben hagyják, hogy Tommy Robinson erőszakos menetelése végbemenjen Londonban.”
Weyman Bennett, a Stand Up To Racism társelnöke egyetértett, mondván, „Farage Trump-stílusú retorikája megmutatja, mit kapunk, ha a Reform UK-ra szavazunk.”
A Stand up to Racism a nyilvánosság tagjait arra kérte, hogy csatlakozzanak egy ellentüntetéshez, amely a szélsőjobboldali Tommy Robinson által szervezett, május 16-án, szombaton Londonban tartandó tiltakozással szemben jön létre.
Seema Syeda, a Bevándorlók Jólétéért Együttes Tanács (JCWI) érdekérvényesítési igazgatója a Morning Star-nak elmondta, hogy Yusuf kijelentései felfedik: a Reform UK aggódik a Zöld Párt közvélemény-kutatásokban mutatott közelmúltbeli előretörése miatt.
„A Reform és a rendszerpártiak félnek a Zöldek előretörésétől” – magyarázta.
„Zack Polanski azt mondta, ‘nincsenek határok’, és a Zöldek meg is nyerték a Gorton és Denton időközi választást, egy kenti Reform önkormányzati kerületet, most pedig két számjegyű a támogatottságuk, és alaposan megnehezítik a bevett pártok dolgát.
„Lehet, hogy a brit közvélemény mégsem megszállottja a bevándorlók bűnbakként való állításának?”
Anna Turley, a brit Munkáspárt elnöke, képviselő asszony azt mondta, a javaslatok felfedik a Reform „minden választóval szembeni megvetését – beleértve a sajátjaikat is.
„Azzal fenyegetőzni, hogy megbüntetik azokat a helyeket, ahol az emberek nem úgy szavaznak, ahogy te szeretnéd, az alapvető demokratikus elvek elárulása. Nigel Farage új mélységbe süllyedt: egyértelműen jobban érdekli a megosztás és a harag szítása, mint az egész ország szolgálata.
„Nigel Farage-ot nem érdekli a rendszer megjavítása – csak egy mérgező éket akar verni közösségeink közé.”
Yusuf bejelentése után, miszerint a Zöldekre szavazók „azt kapják, amire szavaztak”, a szélsőjobboldali párt skót tagozata pontosította álláspontját ebben a kérdésben.
A közvélemény-kutatások szerint a párt a csütörtöki választás után mind a hét régióból juttathat képviselőket a skót parlamentbe (MSP-ket).
Thomas Kerr, Reform-önkormányzati képviselő pontosította: ha Nigel Farage miniszterelnök lesz, fogvatartási központokat építenének azokban a választókerületekben, amelyek zöldpárti MSP-ket választanak, azokat pedig, amelyek a Reform UK-ra szavaznak, mentesítenék.
John Swinney első miniszter (Skócia) azt mondta: „Ez egyszerűen a Reform politikája veszélyes természetének illusztrációja.
„Ha létezik annak illusztrációja, hogy valaki megpróbálja megosztani a közösségeket, ezt a politikai bejelentést ez példázza.
„Ez a megosztáshoz, a káoszhoz vezető út, megosztja közösségeinket, és ebből nekem nem kér többet.”
Leleplezzük a Reform UK küszöbön toló hazugságait – a Socialist Worker új sorozatának második része
Nigel Farage szereti azt hangoztatni, hogy pártja nem rasszista és nem szélsőjobboldali.
De kérdezzük csak meg az elitiskolás éveiről – amikor azt mondta, Hitlernek volt igaza –, vagy arról, hogy az egyik képviselője miért utálja a fekete szereplős reklámokat, és hirtelen sokkal óvatosabb lesz a válaszaiban.
Az igazság az, hogy a Reform UK fő vonulata a rasszizmus, de szeretné tagadni ezt, amikor nyomás alá kerül.
Ezért fókuszál a bevándorlásra.
A párt például egyetlen ciklus alatt 500-600 ezer embert távolítana el Nagy-Britanniából.
Azt állítja, hogy az „engedély nélküli” bevándorlók ellen irányul a fellépés, de mindenki tudja, hogy ezek többsége fekete vagy barna bőrű ember lesz.
Mint az Egyesült Államokban az ICE, Farage felfegyverzett határőrsége mindenkire lecsaphat, aki ESETLEG illegálisan tartózkodik itt, és fogva tartja őket a kivizsgálásig. A razziák és az önkényes letartóztatások így emberek millióit fogják traumatizálni.
A sok fehér bőrű ausztrál, új-zélandi, kanadai és amerikai, aki túllépte a vízumát, aligha fog aggódni. Farage kommandósai nem őket fogják keresni.
A „bevándorlás” szó a „nem fehér” és az „idegen” kódjává vált – szándékosan rasszizálja az embereket, dehumanizálva őket, és kevésbé érdemessé az együttérzésre.
Ebben a Reform UK osztja a főbb pártok körében is elterjedt meggyőződést, miszerint a bevándorlás egy kezelendő probléma.
De a többiekkel ellentétben, amikor a Reform UK az „illegálisokról” beszél, valójában egy sokkal szélesebb körű, színes bőrűek elleni tisztogatás előkészítéséről van szó.
A párt már most azt mondja, hogy „felülvizsgálná” az összes, az elmúlt öt évben elfogadott menedékjogi kérelmet.
És azt is, hogy visszavonható lenne az állampolgárság azoktól, akik bűncselekményt követtek el.
Nem csoda, hogy a Reform UK tagjainak több mint fele úgy véli, hogy a külföldön született, nem fehér brit állampolgárokat „távozásra kellene ösztönözni”.
Farage tudja, hogy valahányszor kimondja az „illegális bevándorló” szavakat, a támogatói minden nem fehérre gondolnak.
A brit szélsőjobb szoros szálakkal kötődik Orbán államához
A Reform UK-s Matt Goodwinnak, aki a vereségek terén járatos, most Orbán megaláztatásának árát kell összeszámolnia.
Goodwin fizetett szószólója volt Orbán Magyarországának. Tavaly ezt tweetelte: „Négy napot töltöttem Magyarországon, egy konzervatív országban, amelyet a nyugati elit kritizál. Nem láttam bűnözést. Nem láttam hajléktalanokat. Nem láttam zavargásokat. Nem láttam feszültséget. Nem láttam drogokat. Nem láttam tömeges bevándorlást. Nem láttam lerombolt határokat. Nem láttam öngyűlöletet. Nem láttam káoszt.”
Goodwin vendégkutató a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC), egy magyar állam által finanszírozott „akadémiai intézményben”. Rendszeresen rasszista, iszlamofób uszítást oszt MCC rendezvényeken.
De Goodwin nem pusztán a rasszizmus miatt van ott – a pénzért van ott. A Direkt36 magyar oknyomozó újságírók által megszerzett, kiszivárgott dokumentumok szerint Goodwin akár havi 10 000 eurós fizetést kapott az Orbán által támogatott intézettől.
Az MCC-t 2022-ben indították el Füredi Ferenc vezetésével, aki egykor a mára megszűnt Forradalmi Kommunista Pártot vezette az 1980-as években.
Míg a legtöbb egyetem pénzhiánnyal küzd, az MCC 2024-ben több mint 6,3 millió euró bevételt könyvelt el.
Goodwin tavaly júniusban a Budapesti Globális Párbeszéden is felszólalt, amelyet a Magyar Külügyi Intézet és az Observer Research Foundation közösen szervezett.
A Magyar Külügyi Intézetet a magyar kormány finanszírozza. Az esemény felszólalói között volt Orbán Viktor politikai igazgatója és a MCC elnöke, Orbán Balázs, valamint Liz Truss volt brit miniszterelnök.
Az Orbán-rezsim következetesen magyar közpénzeket használt fel a szélsőjobboldali agytrösztök, újságírók és aktivisták hálózatának kiépítésére.
A Reform UK is a vályúnál van.
A budapesti székhelyű Danube Institute vendégül látta Tim Montgomerie-t, a Konzervatív Párt és a Reform UK korábbi tagját.
Montgomerie dicsérte Orbán „érdekes korai gondolatait a liberalizmus korlátairól”, és „különleges kapcsolatot” sürgetett Nagy-Britannia és Magyarország között.
Dan Nolan újságíró jelentése szerint Rod Dreher, az amerikai jobboldali keresztény író havi 8 750 dollárt kap a Danube Institute-tól.
2023-ban Dreher Londonban, a Nemzeti Konzervativizmus konferencián lépett fel Michael Gove és Suella Braverman (aki ma a Reform UK tagja) társaságában.
A jobboldali „filozófus”, Roger Scruton nevével fémjelzett Roger Scruton Legacy Foundation (RSLF) 2023 óta több mint 512 500 fontot kapott.
Goodwin tavaly októberben, a londoni Magyar Nagykövetségen megrendezett Roger Scruton Szimpóziumon is szerepelt Füredi mellett.
Az RSLF arra is fordított forrásokat, hogy Peter Thiel amerikai tech-milliárdost Oxfordba hívja előadónak.
Farage tanácsadója és politikai igazgatója, James Orr oxfordi egyetemi oktató, és az RSLF alapítása óta annak igazgatója.
Az MCC agytrösztök, kiadványok, ösztöndíjprogramok és csúcstalálkozók egész hálózatát finanszírozza, amelyek a szélsőjobboldali politikát tolják.
10 százalékos részesedéssel bír Magyarország legnagyobb olajvállalatában, 462 millió dollár készpénzzel és 9 millió dollár értékű ingatlannal rendelkezik.
A teljes alapítványi vagyont 1,7 milliárd dollárra – Magyarország bruttó hazai termékének közel 1 százalékára – becsülték.
Orbán veresége a Reform UK veresége is – és ők is számolgatják majd a költségeket.
Mintegy 40 rasszizmusellenes tüntető szállt szembe mintegy 100 szélsőjobboldalival a brit Belügyminisztérium épülete előtt. A Nők a Szélsőjobb Ellen egy ellentüntetést hívott össze a Rózsaszín Hölgyek (Pink Ladies) által tervezett gyűléssel szemben.
A rasszizmuselleneseket zaklatás és megfélemlítés érte a Rózsaszín Hölgyek oldalán álló férfiak részéről. Köztük volt számos „ellenőr” (auditor), többek között Tony Martin a Nemzeti Frontból és Young Bob a Turning Point UK-tól. Ezen szélsőjobboldali csőcselék közül néhányan kitépték és összetépték a rasszizmusellenesek transzparenseit.
Samira Ali, a Stand Up to Racism (Szembenállás a Rasszizmussal) országos szervezője kimondta, mik is valójában a Rózsaszín Hölgyek. „Ez egy szélsőjobboldali csoportosulás, amelyet nem érdeklik a nők” – mondta.
„Máskülönben nem támogatnának olyan pártokat, mint a Restore Britain (Állítsuk Vissza Nagy-Britanniát), amelyek vissza akarják vonni az amúgy is korlátozott abortuszjogokat, amelyekkel az ország női rendelkeznek.”
„Máskülönben nem hívnák ki a támogatóikat, hogy álljanak ki Tommy Robinson mellett május 16-án. Ő egy fasiszta csőcselék, akit egy női újságíró zaklatásáért már elítéltek.”
„Máskülönben szóvá tették volna John Ashby ügyét, akit éppen tegnap ismertek be bűnösnek, és ítéltek el egy szikh nő faji indíttatású megerőszakolásáért a Midlands térségében.”
Samira hangsúlyozta, mennyire fontos a gyakorlatban bizonyítani, hogy a rasszizmusellenesek alkotják a többséget a társadalmunkban. „Ez az, amihez a rasszista retorikájuk vezet” – emelte ki.
Miközben a rasszizmusellenesek azt skandálták: „Mondd ki hangosan, mondd ki tisztán, a menekültek szívesen látottak itt!”, a Rózsaszín Hölgyek és támogatóik mindössze annyira futotta, hogy fogyatékosellenes, homofób, nőgyűlölő és rasszista rágalmazások sorozatával válaszoljanak.
„Ez az, amivel szemben állunk. És ezért fogunk továbbra is mozgósítani a Rózsaszín Hölgyek és a szélsőjobb többi része ellen.”
A Nők a Szélsőjobb Ellen a közelgő, május 7-i helyhatósági választásokon a szélsőjobboldali Reform UK ellen kampányol majd. És erősíteni fogják a Stand Up to Racism által a fasiszta Tommy Robinson ellen május 16-ra meghirdetett demonstráció blokkját.
A Ti Pártotok új tagsági szabályai egy mélyebb kérdést vetnek fel a szocialista szervezkedésről: egy pártnak vezetnie kell a munkásosztályt, vagy vezetnie kell magát a munkásosztály által? – írja CLAUDIA WEBBE
Van egy elméleti kérdés a Ti Pártotok 2026 áprilisi, a tagsági jogosultságról szóló döntésének középpontjában, és megérdemel egy komoly választ – nem pedig egy bürokratikusat.
A kérdés a következő: milyen szocialista pártra van valójában szüksége a brit munkásosztálynak 2026-ban? Egy fegyelmezett élcsapatra, vagy egy széles, demokratikus tömegpártra? Egy olyan szervezetre, amely a hivatásos forradalmárok összehangolása köré épül, vagy olyanra, amely a munkásosztály legszélesebb keresztmetszetének öntevékenységére és demokratikus részvételére épül?
A Ti Pártotok Központi Végrehajtó Bizottsága (CEC) a tagsági jogosultsági keretrendszerével egyértelmű és elvi választ adott. Annak megértéséhez, hogy ez a válasz miért helyes, vissza kell mennünk a szocialista hagyomány egyik legmélyebb vitájához.
Rosa Luxemburg politikai élete nagy részét éppen ezzel a Leninnel folytatott vitával töltötte. Álláspontja nem az volt – ahogyan azt néha karikatúraszerűen ábrázolják –, hogy elutasította a szervezkedést. Életében végig szervező volt, aki ellenforradalmárok keze által halt meg.
Az érvelése ennél pontosabb volt: a társadalom forradalmi átalakulását nem lehet azzal elérni, hogy egy fegyelmezett párttal helyettesítjük a munkásosztály öntevékenységét.
A munkások tömege nem egy felülről jövő, helyes pártvonal átadásán keresztül jutna osztálytudatra, hanem saját kollektív harcélményük, szolidaritásuk és hatalmuk felfedezésének tapasztalatán keresztül.
Ez az érvelés nem volt pártellenes. Helyettesítésellenes volt.
Luxemburg hitt egy olyan pártban, amely vezet és irányt mutat – de amelynek vezetése mindig elszámoltatható és az osztály ténylegesen demokratikus tapasztalatában gyökerezik. Abban a pillanatban, amikor a párt belső fegyelme fontosabbá válik a tagság demokratikus önkifejezésénél, a párt elkezdte helyettesíteni önmagát azzal az osztállyal, amelyet állítása szerint képvisel.
A demokratikus centralizmus modellje – bármit is szándékoztak számos őszinte hívei, és bármilyen valódi munkát is végeztek azok a hívek – strukturális helyettesítési kockázatot hordoz.
Amikor kötelező belső irányvonalak határozzák meg, hogy a tagok hogyan szavazzanak és cselekedjenek a tágabb demokratikus testületeken belül, akkor a demokratikus testület integritása sérül. Nem rosszindulatból, hanem a struktúrából fakadóan.
Amint azt egy széles baloldali pártokról készült fontos elemzés megjegyzi, a szervezett áramlatok tömegpárton belüli működésének előfeltétele, hogy ezek az áramlatok ne kerüljék meg azoknak a tagoknak a jogait, akik nem tagjai szervezett áramlatoknak.
A demokratikus centralizmus természeténél fogva olyan strukturális aszimmetriát hoz létre, amely hajlamos pontosan ezt megtenni.
Mit mond valójában a Központi Végrehajtó Bizottságának (CEC) közleménye?
A Ti Pártotok CEC-ének álláspontja hangvételében feltűnően nagyvonalú, tartalmilag pedig helyes. Egyértelműen kimondja, hogy ez nem más szocialista pártok elítélése.
Egyértelműen kimondja, hogy ez egy meghívás – egyéni tagok számára, hogy csatlakozzanak, egész szervezetek számára, hogy beolvadjanak a Ti Pártotokba. Elismeri a baloldali szocialista szervezetek létfontosságú kampánymunkáját.
Nem az ideológia, hanem egy konkrét szervezeti gyakorlat köré húz határt: a kötelező tagsági kötelezettségek egyidejű fenntartásához egy külső nemzeti politikai párttal, párhuzamosan a Ti Pártotokban való tagsággal.
Két lojalitás nem hozhat létre egyetlen demokratikus pártot. A CEC keretrendszere ezt a strukturális igazságot oldja fel.
Az érvelés demokratikus, nem ideológiai: „Az átlátható, demokratikus döntéshozatal csak akkor lehetséges, ha minden tag megbízhat abban, hogy bármilyen véleménykülönbség is merüljön fel, minden tag a Ti Pártotok érdekeit helyezi előtérbe.”
Ez nem a politikai homogenitás követelése. A Ti Pártotok kifejezetten pluralista. A tagok korlátlan számú politikai álláspontot tarthatnak, képviselhetnek és szervezhetnek a párt keretein belül.
Az egyetlen követelmény, hogy a pártban való demokratikus részvételük valóban a sajátjuk legyen – ne legyen meghatározva, még részben sem, egy külső elszámoltathatósági struktúra által.
Ez a különbség azért fontos, mert a tömegdemokratikus szocialista pártok és a demokratikus centralizmusra épülő élcsapatpártok alapvetően eltérő szervezeti formák, amelyeket különböző politikai feladatokra terveztek. Az élcsapatpártot – fegyelmezett, szorosan összehangolt, gyors egységes fellépésre képes – a forradalom és elnyomás körülményeire, a gyors, centralizált döntéshozatal létfontosságú pillanataira teoretizálták.
A tömegdemokratikus pártot – széles, pluralista, demokratikusan elszámoltatható – a fejlett kapitalista demokrácia körülményeire teoretizálták, ahol a szocialista projekthez a kulturális és politikai hegemónia megnyerése szükséges a lehető legszélesebb társadalmi bázison.
Antonio Gramsci, a saját börtöncellájából írva, jellegzetes mélységgel ragadta meg ezt a különbséget. Az olyan társadalmakban, mint a brit, a feladat a pozícióháború – a munkásosztály ellenhegemóniájának hosszú távú felépítése a civil társadalomban, a politikában, a kultúrában és az eszmékben. Ehhez egy olyan pártra van szükség, amely valóban gyökerezik az osztályban, valóban nyitott az osztály felé, valóban az osztályhoz tartozik – nem pedig egy olyan pártra, amelyen belül nemzeti szervezett politikai kisebbségek, bármennyire elviek is, strukturáltan összehangolják demokratikus részvételüket egy külső program körül.
A tét nagysága
Ez a pillanat miatt fontos. 14,2 millió ember él az Egyesült Királyságban szegénységben, köztük 4,5 millió gyermek – ez rekord. A Reform UK 27 százalékon áll, és potenciálisan történelmi mértékű mandátumnyereséget vetít előre a 2026 májusi helyhatósági választásokon. A Starmer-kormány a Munkáspárt színeiben irányított hanyatlást szállított. A feltételek egy tömeges munkásosztálybeli szocialista alternatívához talán soha nem voltak érettebbek egy emberöltő alatt.
A Ti Pártotoknak, 60 000 tagjával és annak emlékével, hogy negyedmillió ember iratkozott fel 24 óra alatt, megvan a lehetősége, hogy ez az alternatíva legyen. De a lehetőség nem valóság. A valósághoz szervezet szükséges. A szervezethez pedig egy tömegpárt léptékében olyan demokratikus bizalomra van szükség, amely csak akkor építhető fel, ha minden tag tudja, hogy a hangja valóban egyenlő – hogy semmilyen összehangolt kisebbség, bármennyire is fegyelmezett belsőleg, nem írhatja felül strukturálisan az egész testület szabadon kifejezett demokratikus akaratát.
Claudia Jones, a fekete kommunista feminista, akit Karl Marx bal oldalán temettek el a Highgate temetőben, pontosan erre a valódi demokratikus szélesség elvére építette politikáját. Megértette, hogy egy szocialista mozgalom nem érhet el sikert egy előre megformált program ráerőltetésével a közösségekre – még az akut kizsákmányolást és elnyomást átélő közösségekre sem. Találkoznia kell az emberekkel ott, ahol vannak, fejlesztenie kell politikai hangjukat saját tapasztalataikból kiindulva, és olyan hatalmat kell építenie, amely valóban az övék.
A Ti Pártotok alapító víziója – egy tömegpárt, amely a lehető legszélesebb társadalmi szövetségben gyökerezik, középpontjában a munkásosztállyal – közvetlen folytatása ennek a hagyománynak.
Egy meghívás a baloldal egésze felé
A TUSC irányító bizottsága 2025 decemberében egyértelműen megfogalmazta: a 2026 májusi választások „hatalmas lehetőséget jelentenek a munkásosztálybeli, szocialista, megszorításellenes alternatíva maximalizálására.”
Vállalták, hogy együttműködnek a Ti Pártotokkal ennek elérése érdekében. Ez az együttműködő, kifelé tekintő, koalícióépítő munka az, amelyet a CEC tagsági keretrendszere lehetővé kíván tenni – azáltal, hogy biztosítja: a párt, amely ezt a munkát végzi, belsőleg szilárd, valóban demokratikus, és képes fenntartani egy tömegtagság bizalmát.
A Ti Pártotokon kívüli szocialista szervezetek továbbra is fontos munkát végeznek. Sokuk már most gyakorlati szövetségben dolgozik a Ti Pártotokkal a májusi választásokon. A CEC kifejezetten üdvözli ezt a folyamatban lévő együttműködést, és üdvözöl minden olyan szervezetet, amely hajlandó beolvadni a Ti Pártotokba, és magával hozni tapasztalatait, hálózatait és elkötelezettségét ebbe a közös demokratikus projektbe.
A tagsági jogosultságról szóló döntés nem egy becsukódó ajtó. Ez egy nyíló ajtó – amely egy olyan politika felé nyit, amely a valódi tömegdemokráciáról, a valódi osztályhatalomról és egy olyan pártról szól, amelyben a munkásosztály megbízhat, mert valóban hozzájuk tartozik.
Írta: Claudia Webbe, a Leicester East választókerület volt parlamenti képviselője forrás: Morning Star
Leleplezzük a Reform UK küszöbön terjesztett hazugságait – a Socialist Worker új sorozatának első része
Valóban annyira zsúfolt ez az ország, hogy szó szerint nincs hely új embereknek?
Ezt állítja Nigel Farage, a Reform UK vezetője – egy olyan állítást, amelyet főként a nem fehér és nem keresztény bevándorlók ellen használ.
Valójában Nagy-Britannia nagy része túl kevés emberrel rendelkezik, és messze elmarad a munkaképes korúak számától, akikre egy öregedő népesség ellátásához szükség lenne.
És Nagy-Britannia messze van a túlnépesedéstől. Az Egyesült Királyságban négyzetmérföldenként körülbelül 734 ember él. Walesben és Skóciában ez a szám 400-ra, illetve 180-ra csökken.
Hollandiában például jóval sűrűbb a népesség: négyzetmérföldenként mintegy 1350 ember él.
Ennek ellenére nem szegényebb, sőt, az átlagos jövedelem magasabb, mint Nagy-Britanniában. Hollandia Európa egyik leggazdagabb országa.
Bár sokan szűkösen élünk, még Nagy-Britannia legnépszerűbb területein is – az ország délkeleti részén – ezt nem mindenki tapasztalja meg.
A London School of Economics tanulmánya szerint a gazdag Surrey-ben több földterületet hasznosítanak golfpályákhoz, mint lakások számára.
Az viszont igaz, hogy sokan tapasztaljuk a túlzsúfolt lakásokat, a zsúfolt tömegközlekedést és a túlterhelt NHS-szolgáltatásokat.
De ezek a problémák nem attól függnek, hányan élnek Nagy-Britanniában, hanem attól, hogy az ország hogyan osztja el erőforrásait.
Nagy-Britannia jóval kevesebbet költ egészségügyre, mint sok európai ország – köztük Németország és Franciaország.
A Health Foundation agytröszt szerint, ha az itteni kiadások elérnék e két ország szintjét, az NHS akár 39 százalékos többlettámogatást kaphatna egy évtized alatt.
És olyan sok orvos, nővér és más egészségügyi dolgozó érkezett külföldről Nagy-Britanniába, így az NHS nem is létezhetne nélkülük.
A „Nagy-Britannia megtelt” hazugságot olyan emberek terjesztik, akik el akarják leplezni a valódi okokat, amelyek miatt a hétköznapi emberek élete rosszabbodik – a megszorításokat.
Tüntetők gyűlnek össze ezen a szombaton az RAF Fairford külterületén, hogy követeljék a kormánytól: szüntesse be az Egyesült Államok és Izrael által vívott iráni háború támogatását ezen a szombaton.
A Nukleáris Leszerelési Kampány (CND), a Stop the War Coalition és a Fairford Action tagjai csatlakoznak a déli gyűléshez, hogy felszólítsák a kormányt: zárja be az amerikai támaszpontokat Nagy-Britanniában.
A tüntetésre azon aggodalmak miatt kerül sor, hogy a Gloucestershire-i támaszpontot háborús bűncselekmények elkövetésére használják.
Sophie Bolt, a CND főtitkára elmondta: „A brit kormány bűnrészes ezekben az Irán elleni illegális támadásokban.”
„Mivel a célpontokat gyakran a bombázók repülése közben jelölik ki vagy frissítik, a brit kormány nem tudja megerősíteni, hogy ezek a gépek nem azért gurulnak ki a kifutópályára, hogy háborús bűncselekményeket kövessenek el.”
Lindsey German, a Stop the War Coalition összehívója elmondta: „Trump egy barbár, és a brit kormánynak ki kellene mondania ezt, és meg kellene tiltania, hogy támaszpontjait az USA használja.”
„A brit népet – amelynek többsége ellenzi az Irán elleni háborút – nem lehet és nem is fogják rávenni arra, hogy fizessen Trump háborúiért.”
