Nagy-Britannia

Miért fontosak még mindig a szakszervezetek?

A brit munkásmozgalom úgy tűnik, néha több időt tölt a múlt dicsőséges vereségeinek megemlékezésével, mint a változásért folytatott küzdelemmel. De ennek nem kell így lennie – írja Judy Cox

A szakszervezetek rendkívül fontosak az elnyomás, a klímaváltozás és az egyenlőtlenség elleni ellenállás kiépítésében.

De a brit munkásmozgalom néha úgy tűnik, több időt tölt a múlt dicsőséges vereségeinek megünneplésével, mint a mai küzdelmek támogatásával.

A vendéglátó- és kiskereskedelmi dolgozók kevésbé valószínű, hogy szakszervezethez csatlakoznak, mint a múlt bányászai, vasutasai és mérnökei, akik számára a szakszervezeti szerveződés a munkásélet része volt.

És a múltbéli szakszervezeti harcosság iránti nosztalgia túl gyakran mentségül szolgál a mai szakszervezeti vezetők passzivitására.

A kapitalizmus folyamatosan átalakítja életmódunkat. Azok a munkák, amelyek generációkon át formálták a munkásosztály közösségeit, megsemmisülnek, és új típusú foglalkoztatás jelenik meg, amelyek más készségeket igényelnek.

De minden munkásban közös egy dolog – a kollektív szerveződés az egyetlen hatalom, amivel rendelkeznek.

A mozgalom története során voltak olyan időszakok, amikor a küzdelem hanyatlását az ellenállás kitörései követték, gyakran bevonva olyan munkáscsoportokat is, amelyek korábban nem voltak szakszervezetiek. Ezek túlléptek a gazdasági követeléseken, és elkezdték felvetni a rendszerváltás kérdését.

Az 1799-es Kombinációs Törvény bűncselekménnyé nyilvánította a „munkások jogellenes egyesüléseit”. A törvény 1824-ig a földalattiba szorította a szakszervezetiséget, amikor a szakszervezeteket legalizálták, de súlyosan korlátozták.

A kézművesek kizárták a kevésbé képzett munkásokat céheikből. De nem tudták visszatartani az árugyártás új módszereit.

Az 1830-as években a munkások szakítottak a kézműves modellel, és különböző szakszervezetekben szerveződtek. Az 1834-ben létrehozott Grand National Consolidated Trades Union szervezte a szakképzetlen és a női munkásokat is.

Az 1842-es első brit általános sztrájk nemcsak a bércsökkentés ellen harcolt, hanem nagyobb demokráciát is követelt.

A sztrájkolókra hatással volt a Chartista mozgalom a demokratikus jogokért.

Ezen általános szakszervezetek és politikai sztrájkok ellenére az első szocialisták közül sokan elutasították a sztrájkokat, mint túl szűk látókörűeket.

Karl Marx és Frederick Engels radikálisan eltérő megközelítést dolgozott ki.

Ünnepelték a munkások erejét, akiknek „tiltakozniuk kell bérük minden csökkentése ellen, mert úgy érzik, ki kell mondaniuk, hogy ők mint emberek nem hajlanak meg a gazdasági és társadalmi körülmények előtt, hanem ezeknek a körülményeknek kell meghajolniuk előttük, mint emberek előtt.”

A sztrájkolás megkérdőjelezte a tőkések jogát, hogy a munkások kizsákmányolásával profitot termeljenek, és a munkások közötti versenyt egységgel váltotta fel.

A chartizmus veresége után a szakszervezeti mozgalom méretében és társadalmi súlyában növekedett, de egyre intézményesültebbé vált, és a szakképzett munkásokra, illetve kézművesekre összpontosított.

A szakszervezeti vezetők egyre inkább különálló társadalmi csoportként viselkedtek, akik érdekei nem azonosak tagjaikéval. Szerepük a munkások és a főnökök közötti tárgyalás, valamint a sztrájkok ellenőrzésük alatt tartása volt.

Engels bírálta azokat a szakszervezeti vezetőket, akik csak a szakképzett munkásokat szervezték, és a viktoriánus tekintélyelvűséget tisztelték. Ezen önelégült szakszervezeti vezetőket egy teljesen váratlan oldalról érte kihívás – fiatal, munkásosztálybeli, ír származású nőktől.

1888-ban a kelet-londoni Bryant and May gyufagyárban dolgozó nők kiléptek a munkából. Ezeket a nőket a régi szakszervezet szempontjából jelentéktelennek tartották – de ők létrehozták saját sztrájkbizottságukat, és kivívták követeléseiket.

Példájuk másokat is inspirált. Egy évvel később férjeik, testvéreik és unokatestvéreik sztrájkot szerveztek a londoni dokkokban. A dokkmunkásoknak minden reggel meg kellett küzdeniük egymással az alkalmi munkákért.

De Engels ünnepelte, ahogy a dokkmunkások, „egy sérült embertömeg”, egyesítettek 100 000 munkást, és „félelmet kelthettek a hatalmas dokktársaságok szívében”.

Öt hét után a munkások kivívták „a dokkmunkások hatpennysét” – egy minimálbért – és javított munkakörülményeket.

A legfontosabb, hogy más, szakszervezet nélküli munkásokat is sztrájkra inspiráltak egy olyan mozgalomban, amely Új Szakszervezetiség (New Unionism) néven vált ismertté.

Az új szakszervezeteket forradalmárok vezették, köztük Eleanor Marx. Szinte minden olyan munkást befogadtak, akiket a régi céhes szakszervezetek kizártak, és harcos stratégiákat alkalmaztak.

Az 1880-as években alakult új szakszervezetek – köztük az Unite elődje, valamint a General and Municipal és a Boilermakers szakszervezet (GMB) – ma is milliós tömegeket szerveznek.

De a mozgalmat a munkaadók ellentámadása összetörte.

Robert Tressell, aki 1911-ben halt meg, A rongyosnadrágú filantrópok (The Ragged Trousered Philanthropists) című regényében panaszkodott a munkások közönyéről.

De mire a regény megjelent, a munkáslázadás új hulláma söpört végig Nagy-Britannián.

Ahogy Ralph Darlington történész írja, az 1910–14-es Nagy Nyugtalanság (Great Unrest) a brit történelem egyik legtartósabb, legdrámaibb és legerőszakosabb ipari harcosságának kitörése volt.

A lázadást szakképzetlen és félig képzett munkások vezették, akik korábban nem voltak szakszervezetiek, és a szakszervezeti vezetőktől függetlenül cselekedtek. Ezeket az „inszurrekcionista sztrájkokat” fiatal munkások, férfiak és nők egyaránt hajtották előre, akik megtagadták, hogy kalapot emeljenek a főnökök előtt.

A szakszervezeti tagság 2,5 millióról 1910-ben több mint 4 millióra emelkedett 1914-re. A mozgalmat csak az első világháború kitörése csillapította le.

Minden ipari béke és mérsékelt szakszervezeti politika időszaka magában hordozza a küzdelem következő fordulóját. És minden olyan munkáscsoport számára, akiknek iparágát felszámolják, a gazdaság új ágazataiban dolgozó munkások kénytelenek megszerveződni.

Az 1950-es és 1960-as évek gazdasági fellendülésében új iparágak fejlődtek. Kialakultak a hivatalos szakszervezeti vezetőktől független, üzemi bizottságokra (shop stewards) – a tagoknak felelős üzemi képviselőkre – épülő informális akciók és üzemi harcosság hagyományai.

Új munkáscsoportok, különösen a bevándorló és női munkások csatlakoztak a küzdelemhez – magukkal hozva saját követeléseiket a méltóságért és egyenlőségért.

Az 1970-es évek elején egy konzervatív kormány háborút próbált indítani e szervezett munkásosztály ellen. Ez a munkásosztály harcos taktikákat alkalmazó lázadását váltotta ki – informális sztrájkok, illegális szolidaritási akciók és foglalások formájában.

1971 júliusában a felső-clyde-i hajóépítők (Upper Clyde Shipbuilders) megszállták hajógyárukat, hogy megakadályozzák annak bezárását. Több százezer munkás sztrájkolt támogatásukra, és a foglalások hulláma terjedt el, bevonva mind a szervezett, mind a szervezetlen munkásokat.

A hajóépítők megalázó visszavonulásra kényszerítették a kormányt.

Az 1880-as évek dokkmunkásai által alapított hagyományok közel száz évvel később is éltek. A londoni dokkmunkások közül sokan húszas éveik elején jártak, amikor 1972 júliusában csatlakoztak a kormány elleni lázadáshoz.

Öt dokkmunkást börtönöztek be a Pentonville börtönben, amiért sztrájkőrséget szerveztek a helyükre bevont szakszervezeten kívüli munkaerő ellen.

Órákon belül a dokkmunkások lezárták a nagyobb kikötőket. A szolidaritási sztrájkok pedig kiterjedtek a gépiparra, a kohászatra, a közlekedésre, az önkormányzatokra és Európa egyik legnagyobb munkahelyére – a Heathrow repülőtérre.

Mintegy 250 000 munkás sztrájkolt. A bebörtönzésük után öt nappal a Pentonville-ötöket szabadon engedték.

A múlt nagy munkásosztálybeli lázadásai mindig új munkáscsoportokat vontak be, akiknek alig volt tudatuk saját erejükről, mielőtt belevetették magukat az akcióba.

Az egészségügyben és az oktatásban egykor tisztességes állások proletarizálódtak, ami szakszervezeti szerveződést és sztrájkokat váltott ki. Hatalmas számú munkás dolgozik a Heathrow és Gatwick repülőtereken, kórházakban, elosztóközpontokban és call centerekben.

Bármely sztrájk a hőhullámban való munkakörülményekért vagy a bérek helyreállításáért szolidaritást nyer és másokat is inspirál.

A mai gyufáslányok talán a Tesco-nál dolgozó 345 000 ember között találhatók meg. A mai dokkmunkások talán Deliveroo-kerékpárokat hajtanak vagy teherszállító teherautókat vezetnek.

Amikor a szakszervezeti tagok csatlakoznak a rasszizmus és más társadalmi mozgalmak elleni kampányokhoz, számokat és társadalmi súlyt hoznak magukkal. A politikai aktivizmus pedig elkezdheti a szakszervezeteket erős, politikai intézményekké alakítani, amelyek képesek visszaverni a főnököket és kihívni saját vezetőiket.

A szakszervezeti vezetők támogathatnak progresszív ügyeket, ami ajtókat nyit a tagok tüntetésekre való megnyeréséhez. De a szocialisták számára a kulcskérdés az, hogyan építsünk támogatást a radikális eszmék számára a szakszervezetek bázisán.

Az utóbbi időben kezdünk példákat látni arra, hogy munkások Palesztina támogatására szerveznek akciókat.

Tavaly szeptemberben Olaszországot egy 24 órás általános sztrájk rázta meg, amelyben félmillió ember vett részt. Követelték Olaszország genocídiumban való részvételének beszüntetését. Kikötőket zártak le Genovában, Triesztben, Velencében, Livornóban és Salernóban.

A munkásoknak hatalmukban áll megbénítani a termelést egész Olaszországban, és leállítani a fegyverek Izraelbe irányuló áramlását. Ez az a szakszervezetiség, amiért küzdenünk kell.

forrás: Socialist Worker

Trump terrorszervezetté nyilvánítja a Palestine Action-t

A Socialist Worker munkatársa Charlie-val beszélgetett, akit a közvetlen akciócsoport támogatása miatt tartóztattak le

Donald Trump rezsimje a Palestine Action-t „transznacionális terrorcsoporttá” nyilvánította.

Ez azt jelenti, hogy az amerikai pénzügyminisztérium befagyaszthatja a csoporthoz kapcsolódó személyek vagyonát.

Az utat Keir Starmer Munkáspárt-kormánya egyengette azzal, hogy tavaly júliusban betiltotta a Palestine Action-t. A brit kormány betiltása ellen jogi kifogást nyújtottak be, amelyről novemberben tárgyalnak.

Huda Ammori, a Palestine Action társalapítója szerint: „A Palestine Action tevékenysége az Egyesült Államokban és másutt mindig is arról szólt, hogy életeket mentsen az izraeli háborús gépezet megzavarásával, amely az amerikai kormány támogatásával népirtást követ el Gázában.

Trump a palesztinok tömeges meggyilkolásának középpontjában állt, minden lépésnél támogatva a cionista rezsimet.

„Az a tény, hogy Trump most a Britanniában zajló, a palesztin szabadságért folytatott mozgalom elnyomásából merít inspirációt, felfedi, mennyire veszélyes ez a betiltás, és ébresztőként kell szolgálnia mindenkinek, akit érdekel a szólásszabadság és a polgári szabadságjogok.

„Trump döntése, hogy átveszi Starmernek a Palestine Action ‘terrorszervezetté’ nyilvánítását, az utolsó szög legyen a koporsóban e veszélyes, kegyetlen és aránytalan betiltás számára.

„Andy Burnhamnek most vissza kell vonnia ezt a példátlan támadást a brit szólásszabadság ellen, amelynek során több mint 3500 embert tartóztattak le terrorizmusra vonatkozó jogszabályok alapján a palesztin nép szabadságáért folytatott békés tiltakozás miatt, és intézkednie kell az Egyesült Államokban élő brit állampolgárok védelme érdekében, akik most Trump politikai üldözésének vannak kitéve.”

Charlie Kimber azon több ezer embernek az egyike, akiket a Palestine Action-t támogató táblák tartása miatt tartóztattak le. Charlie elmondta a Socialist Worker-nek: „Trumpnak nincs szüksége bátorításra, hogy elnyomó támadásokat indítson bevándorlók, fekete és barna bőrűek, LMBT+ emberek, szocialisták és palesztin aktivisták ellen. A legalapvetőbb demokratikus jogokkal szembeszáll a vállalati érdekek védelme és az uralma elleni kihívások elhárítása érdekében.

„De a brit Munkáspárt-kormány felelős azért, hogy tovább tolja őt. Burnham Munkáspártja azon botrányos rendszer élén áll, ahol több mint 3500 embert tartóztattak le terrorizmusra vonatkozó jogszabályok alapján a palesztin nép szabadságáért folytatott békés tiltakozás miatt.

„A Munkáspárt tanítja a Trump Fehér Házát arra, hogyan fokozza a népirtó izraeli kormányt védelmező elnyomást.

„De tovább fogunk küzdeni a tiltakozási jogokért, a demokráciáért és mindenekelőtt Palesztináért” – mondta.

„A Védjük Meg Esküdtszékeinket (Defend Our Juries – DOJ) akciót szervez a Munkáspárt szeptember 27-i liverpooli konferenciáján, hogy kijelentse: a gyerekek megölésére használt eszközök megsemmisítése nem terrorizmus. Ez ellenállás az emberiség elleni bűnökkel szemben. Világszerte küzdenünk kell az elnyomás ellen.”

A DOJ válaszolt Trump Palestine Action elleni globális betiltására: „2025 júliusa óta figyelmeztetünk arra, hogy Starmer példátlan betiltása a Palestine Action ellen felbátorítja a zsarnokokat és demagógokat világszerte. Ma ez a figyelmeztetés beigazolódott.

„Miközben meghajol a fegyveripar és az Izrael-lobbi előtt, a brit kormány arra ösztönözte Trump-ot, hogy fokozza a polgári szabadságjogok elleni hazai elnyomását, ami oly sokak rendőri gyilkosságához és törvénytelen bebörtönzéséhez vezetett.

„Ma azt kérjük Burnham-től, hogy nézzen tükörbe. Ez az, amit te és a Munkáspárt valóban képvisel? Ha nem, azonnali intézkedéseket kell tennie a demokrácia és a jogállamiság elleni támadás megállítására.

„A DOJ folytatja kampányát, amíg a betiltást vissza nem vonják, és ez a kegyetlen elnyomás véget nem ér.”

Scott Bessent, az amerikai pénzügyminiszter a Palestine Action-t „szélsőbaloldali szélsőségeseknek” nevezte. Azt mondta: „A politikai terrorizmusnak nincs helye a társadalmunkban, és továbbra is elvágjuk ezen csoportok pénzügyi érfonalát, amíg meg nem semmisülnek.”

Bessent és ura, Trump azok, akik terrorcselekményeket hajtanak végre. Trump adminisztrációja által küldött rakéták öltek meg legalább 120 iskoláslányt az iráni Minabban. Trump és szövetségesei azok, akik lehetővé tették a gázai népirtást.

De Trump az is, aki kegyelmet adott az erőszakos, fehér felsőbbrendű terroristáknak, akik 2024 januárjában megpróbáltak bevonulni a Capitolium dombjára.

Trump le akarja gyűrni az egész ellenzékét Izrael népirtásával és Trump hamis gázai „béketervével” szemben.

És meg kell szerveznünk, hogy ne ússza meg büntetlenül.

forrás: Socialist Worker

Az iskolai gyorsételek egy beteg rendszer újabb tünetei

Az élelmiszeripar marketingköltségvetésének mindössze 3 százalékát költi gyümölcsök és zöldségek népszerűsítésére

Anglia középiskoláinak háromnegyede megsérti az iskolai étkeztetési szabványokat azzal, hogy ebédidőben gyorsételeket árul.

A Jamie Oliver séf Bite Back jótékonysági szervezete által megvizsgált 391 állami iskolából 206-ban édességeket, csokoládékat és chipseket árultak harapnivalóként – még reggelizőidőben is.

Ezek megsértik az élelmiszer-ipari szabványokat, amelyek csak egészséges harapnivalók, például gyümölcsök és diófélék árusítását engedélyezik az iskolákban.

Korlátozzák továbbá a feldolgozott élelmiszerek értékesíthető mennyiségét is.

De ez egy tágabb probléma része.

Angliában a 13-15 évesek körülbelül 28 százaléka elhízott, ez az arány a leginkább elszegényedett területeken még magasabb.

Az egészségtelen élelmiszerekhez sokkal könnyebb hozzáférni, mint az egészségesekhez.

A Food Foundation éves Broken Plate (Törött tányér) jelentése figyelmeztet: az egészséges ételek kalóriánként kétszer annyiba kerülnek. Ez a különbség pedig egyre csak nő.

Ahhoz, hogy egy család megengedhesse magának az Eatwell Guide (Egészséges táplálkozási útmutató) ajánlásait, a legszegényebb családoknak a rendelkezésre álló jövedelmük 85 százalékát élelmiszerre kellene költeniük.

A leginkább elszegényedett területeken a gyorséttermek teszik ki az élelmiszervásárlási lehetőségek egyharmadát.

A gyorsételeket pedig intenzíven reklámozzák a gyerekeknek. Az élelmiszeripar marketingköltségvetésének mindössze 3 százalékát költik gyümölcsök és zöldségek népszerűsítésére – a gyorsételekre jut a költségvetés 29 százaléka.

A gyerekek már fiatalon rákattannak az addiktív gyorsételekre.

A Food Foundation szerint a csecsemőknek és kisgyermekeknek szánt harapnivalók 74 százaléka közepes vagy magas cukortartalmú.

Az egészséges iskolai ebédek önmagukban nem elegendőek a gyermekkori elhízás kezelésére.

Ingyenes iskolai étkeztetés hiányában a gyerekek számára jobb üzletnek tűnik átmenni az utca túloldalán lévő közeli szupermarketekbe és gyorséttermekbe, hogy zsírral, sóval és cukorral teli akciós menüket vásároljanak.

És amíg nem kezeljük a növekvő élelmiszer-egyenlőtlenséget, azok a gyerekek továbbra is egészségtelen vacsorákhoz térnek haza.

A gyerekeknek árusított gyorsételek egy beteg rendszer újabb kóros tünete, amely a profitot helyezi az egészség elé – és még az iskolák sincsenek biztonságban tőle.

forrás: Socialist Worker

Az olajfúrás tönkreteszi a bolygót és mindannyiunkat szegényebbé tesz

Új kutatások cáfolják meg a fosszilis tüzelőanyag-ipar hazugságait, miszerint az északi-tengeri olaj segítené a gazdaságot

Tévhit, hogy az északi-tengeri olaj olcsóbbá tenné a számláinkat. Erre a következtetésre jutott egy új tanulmány, amelyet a Rosebank és Jackdaw olaj- és gázmezőkön történő fúrás engedélyezéséről szóló konzultációhoz nyújtottak be.

A londoni Imperial College Környezetpolitikai Központjának kutatása azt mutatja, hogy a Rosebank és Jackdaw által okozott gazdasági kár meghaladná az esetleges gazdasági hasznot.

A kutatás szerint a fejlesztések által okozott jövőbeli károk elérhetik a 483 milliárd fontot is. Még a legalacsonyabb becslés, 170 milliárd font is több mint hatszorosa a fejlesztések várható gazdasági értékének.

A fosszilis tüzelőanyag-cég, az Adura saját adatai szerint a fejlesztések 28,7 milliárd fonttal növelnék a gazdaságot.

Mindez azt követően történt, hogy az idei nyári hőhullámok becslések szerint mintegy 4,4 milliárd fontot vettek ki a brit gazdaságból.

A jelentés az olajcégek által a tervezési engedélykérelmek részeként közzétett adatokat, valamint a szén-dioxid társadalmi költségére vonatkozó korábbi kutatásokat használja fel, hogy teljes képet adjon a Rosebank és Jackdaw fejlesztések gazdasági hatásairól.

Becslései nem veszik figyelembe az éghajlattal összefüggő halálesetek hatását a tengerszint-emelkedésből és szélsőséges időjárásból eredően, ami azt jelenti, hogy a tényleges költség ennél is magasabb lehet.

A jelentés azt is megjegyzi, hogy 2030-ra, amikor a Rosebank és Jackdaw működését meg kellene kezdenie, a szén-dioxid társadalmi költségére vonatkozó becslések elavulttá válhatnak. A szén-dioxid légköri felhalmozódásának kumulatív hatása valószínűleg megemelte a költséget.

A jelentés szerint a legsúlyosabb károkat a legszegényebbek szenvednék el.

És ki aratná le a gazdasági hasznot? A jelentés egyértelmű. „Minden esetben a Jackdawból és Rosebankból származó hozamok valószínűleg azokhoz kerülnek, akik számos mutató szerint már amúgy is jól élnek” – áll benne.

A Rosebank és Jackdaw helyszínek fejlesztői magántulajdonban lévő cégek, többnyire befektetési alapok. Az Equinor – a Rosebank egyik fejlesztője – túlnyomórészt a norvég állam tulajdonában van.

Mivel az ezekről a helyszínekről nyert olajat és gázt a szabad piacon értékesítik, nagyon csekély hatással lesz a brit energiaárakra. És mivel az Északi-tenger „érett medence”, csökkenő készletekkel, az új olaj- és gázfejlesztések csak rövid távú vállalkozások, nem pedig hosszú távú beruházások a munkahelyekbe és a gazdaságba.

Richard Sulley a Sheffieldi Egyetemről kijelentette: „Az északi-tengeri olaj- és gáztermelés bővítése nemcsak környezeti bűncselekmény, de gazdaságilag is analfabéta lépés.”

Ez a jelentés szétzúzza a fosszilis tüzelőanyag-ipar hazugságait az olajról és gázról. Új fúrási engedélyek kiadása az Északi-tengerben hozzájárul az éghajlat felmelegedéséhez, súlyosbítja a világ már most is tapasztaló szélsőséges időjárását és az élelmiszerhiányt. És még csak a gazdasági előnyöket sem hozza, amelyeket az ipar állít.

Andy Burnhamnek el kell utasítania a Rosebank és Jackdaw fejlesztések iránti kérelmeket – és a szakszervezeteknek ki kell lépniük az olajipar propagandájából, és véget kell vetniük az északi-tengeri olaj támogatásának.

forrás: Socialist Worker

A szélsőjobbos szemetek mindannyiunkra utaznak

A szélsőjobbos pártok a barátainkra és családjainkra utaznak. Arra a szabadságunkra utaznak, hogy azt szerethessük, akit akarunk. És a testünk feletti rendelkezési jogunkra utaznak.

A Reform UK rasszista tervet szövöget. A szélsőjobbos párt százezreket akar deportálni, ha valaha is hatalomra kerül. Célja, hogy körülbelül 2 millió további embert kényszerítsen arra, hogy elhagyja otthonát, családját, közösségét és munkahelyét.

A Reform UK meg akarja akadályozni, hogy a bevándorlók valaha is letelepedhessenek, vagy bármilyen támogatásra jogosultak legyenek.

És egyre jobban tolódik jobbra.

A Reform UK azt állítja, hogy „védi a brit kultúrát” – az ő elképzelésük szerint a brit kultúra „keresztény értékekre” épül.

E „keresztény értékek” szívében a család áll. Suella Braverman, a Reform UK egyenjogúsági szóvivője felszámolná az Egyenlőségi Törvényt (Equality Act), és helyette bevezetné a Női és Anyaságvédelmi Törvényt (Women and Motherhood Protection Act).

Braverman kijelentette: „Egy Reform UK-kormány lesz a brit történelem legnőpártibb, leganyapártibb és legcsaládpártibb kormánya.”

Braverman felszámolja a nők diszkrimináció elleni törvényes védelmét, majd néhányat visszahoz – de csak akkor, ha a nők anyák.

Az Anyaságvédelmi Törvény mélységesen szexista. Azt a gondolatot erősíti, hogy a nők értéke kizárólag a gyermekvállalásban rejlik, és hogy a nő dolga a gyerekek felnevelése.

A szélsőjobbos párt vezető tagjai, mint például Danny Kruger képviselő és James Orr, a párt politikai igazgatója, már régóta morfondíroznak a családi értékekről, és lekicsinylik a meleg szülőket.

Kruger „Nagy-Britannia szexuális kultúrájának újrahangolását” szeretné elérni az 1960-as évek szexuális forradalmának visszafordításával.

Orr a melegházasság ellen lép fel, amely szerinte nem „igazi házasság”.

Most Richard Tice, a Reform UK képviselője tovább fokozta ezt a zagyvaságot. Azt mondja, a párt szociális lakhatási politikája kizárólag a gyermekes „házaspárok” számára lenne fenntartva.

A pártvezető, Nigel Farage megnehezítené a nők számára az abortuszhoz való hozzáférést, Kruger szerint pedig a nőknek nincs „abszolút joguk a testi önrendelkezéshez”.

Ezek a Reform UK-beli szemetek olyan társadalomképet vizionálnak, amelyben a házasság börtön, a válás pedig szégyenletes dolog.

Olyan társadalmat, amelyben a nőket illegális magzatelhajtókhoz kényszerítik, a fehér nők élete a szaporodás körül forog, a melegek visszaszorulnak a szekrénybe, a transz+ emberek pedig nem is léteznek.

És képmutatók. Ők elválnak és együtt élnek a szeretőikkel. De meg akarnak akadályozni minket abban, hogy úgy éljünk, ahogy mi akarunk.

Az álkereszténységüknek semmi köze a hithez vagy az elvekhez – mindez az amerikai szélsőjobbnak való nyalizásról szól.

A Reform UK a barátainkra és családjainkra utazik. Arra a szabadságunkra utaznak, hogy azt szerethessük, akit akarunk. És a testünk feletti rendelkezési jogunkra utaznak.

A Reform UK fenyegetést jelent mindannyiunkra nézve.

forrás: Socialist Worker

Rendőrségi vizsgálat indult a Reform UK Richard Tice által ellenőrzött cégtől kapott adományai ügyében


A brit rendőrség vizsgálja a szélsőjobboldali Reform UK-nak a párt alelnöke, Richard Tice által ellenőrzött cégtől kapott két 250 000 fontos adományát.

A Metropolitan Police ma megerősítette, hogy vizsgálják a Britain Means Business gyűjtőszervezeten keresztül történt tranzakciókat a 2024-es általános választások előtt.

Tice korábban azt mondta, hogy a pénzt a Reform adományozója, Fiona Cottrell fizette a cégének, aki az elítélt csaló, George Cottrell anyja, aki finanszírozta Nigel Farage pártvezető biztonságát és személyzetét, mielőtt képviselővé vált volna.

Állítólag 1 millió fontot adott a Britain Means Businessnek 2024 júniusában, és ennek a pénznek a felét utána a Reformnak adták.

A The Times arról számolt be, hogy a Reform bankszámláját befagyasztották az utolsó választás során az adományok miatt.

Egy Munkáspárti szóvivő azt mondta: „A korrupciós és adománybotrányok vádjai csak halmozódnak a Reform ellen.”

Ma egy Met szóvivő azt közölte, hogy a vizsgálatot 2025 februárjában indították a Választási Bizottság beutalása után, amely „a 2024-es brit általános választások előtt egy politikai pártnak tett adományokkal kapcsolatos”.

„A Met különleges nyomozócsoportjának nyomozói a 2000-es Pártok, Választások és Népszavazások Törvénye 61. szakasza szerinti állítólagos jogsértéseket vizsgálják” – tették hozzá.

„Korai nyomozati jogi tanácsadást kértek a Koronaügyészségtől, és eddig két embert hallgattak ki figyelmeztetés mellett. Letartóztatás nem történt.”

„Az e szakasz szerinti bűncselekményt a Választási Bizottság nem vizsgálhatja, ezért az a rendőrség hatáskörébe tartozik.”

A rendőrségi vizsgálatról szóló hírekre reagálva Tice azt mondta: „A BBC cikkéről most hallok először – ha igaz, miért tájékoztatja a Met a BBC-t, mielőtt felvenné a kapcsolatot az érintett felekkel?”

„A Met vezetése most széles körű politikai indíttatású rágalomhadjáratban vesz részt a Reform és vezetői ellen?”

Egy Reform UK szóvivő azt mondta: „A Reform büszke az adományok szigorú ellenőrzésére, és mindig biztosítja, hogy a Választási Bizottság adományokra vonatkozó irányelveit, amelyeket a [2000-es törvény] határoz meg, szigorúan betartsák, ahogy ez az eddigi adományok esetében is történt.”

forrás: Morning Star

Követeld az államosítást kártalanítás nélkül, és helyezd az embereket a profit elé!

A munkások ellenőrzése alatt az erőforrásokat el lehetne terelni a haszontalan és káros iparágaktól, és fordíthatnák őket a megélhetési formák fenntartására és új formáinak megteremtésére.

Andy Burnham brit miniszterelnök arról beszél, hogy a vizet, az energiát és más közüzemi szolgáltatásokat vissza kell venni a közösségi ellenőrzés alá.

Jó – de ha szakítani akar a privatizációval, akkor nem védheti meg azokat, akik meggazdagodtak belőle.

Burnham kijelentette, hogy a közösségi tulajdon egy lehetőség a Thames Water számára, és hogy az „élet alapvető szükségleteit” a közérdeknek megfelelően kell működtetni.

De egy óriási kérdés lebeg mindez fölött – vajon Burnham több milliárd font kártalanítást fog fizetni a cég részvényeseinek, akik már így is hatalmas vagyonokat szereztek a közszolgáltatások tönkretételéből?

A Thames Water már most jogi lépésekre készül, ha Burnham megkísérli Nagy-Britannia legnagyobb vízművének teljes államosítását.

A Thames Water hatalmas adósságot halmozott fel, mintegy 20 milliárd fontot. Eközben a részvényesei hatalmas nyereségeket húztak ki a cégből, miközben a dolgozó osztály tagjai emelkedő számlákkal szembesültek, a folyók szennyeződtek, az infrastruktúra pedig rothadásnak indult.

Az a gondolat, hogy a köznek most ugyanazoknak az embereknek kelljen fizetnie azért, hogy visszavegyen valamit, amit soha nem is kellett volna eladni, felháborító – és el kell utasítani.

A szocialistáknak kártalanítás nélküli államosítást kell követelniük.

De a közösségi tulajdonnak többet kell jelentenie annál, mint hogy egy magánvezetőt lecserélünk egy kormány által kinevezettre.

Az államosításról alkotott víziónk nem azon alapul, hogy az állam átveszi a régi főnökök szerepét. És nem arról szól, hogy az állami vállalatokat a nyereség és veszteség logikája szerint működtessük.

Ezeket közszolgáltatásként kell irányítani.

A víziónk a demokratikus közösségi tulajdon, a dolgozók közvetlen részvételével.

A munkások ellenőrzése alatt az erőforrásokat el lehetne terelni a haszontalan és káros iparágaktól, és fordíthatnák őket a megélhetési formák fenntartására és új formáinak megteremtésére.

A dolgozók tudják, hogyan működnek a szolgáltatások, és maguk a közösségek vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy tudják, mire van szükségük.

Burnham közösségi tulajdonra vonatkozó javaslatai nem a jószívűségéből fakadnak. Ezek közvetlen válaszok a privatizáció kudarcára.

De a nyomás, hogy kompromisszumot kössenek a főnökökkel és kifizessék őket, óriási lesz.

Egy valódi küzdelem a tulajdonlásról szembeszállna a gazdagokkal – nem pedig kártalanítaná őket.

De a kérdés nem csupán az, hogy kié az iparág. Hanem az, hogy ki irányítja, és hogy profitra vagy az emberekre van-e szabva a működése.

forrás: Socialist Worker

A liberális média nagy eltűntetési mutatványai

IAN SINCLAIR a brit kormány bűneivel kapcsolatos különös emlékezetkieséseket vizsgálja a liberális médiában

A liberális média Harry Houdini-t is árnyékba szorítja, amikor a dolgok eltüntetéséről van szó.

De míg a bűvész híres, 1918-as trükkje, amelyben egy elefántot tüntetett el, végső soron ártatlan szórakozás volt, addig a média úgynevezett újságírásának hatása rendkívül súlyos, gyakran rendkívül fontos történelmi események elhallgatásához vezet.

Első helyen a Keir Starmer miniszterelnök lemondásának bejelentéséről szóló tudósítások állnak.

A Guardian június 23-i számának kilenc oldalát szentelte a „Munkáspárt” vezetője hivatali teljesítményének értékelésére. Egy kétrészes cikkben Jonathan Freedland, a Guardian vezető rovatvezetője azt állította, hogy a történészeket zavarba fogja hozni Starmer, mert „nem indított illegális háborúkat, nem idézett elő súlyos gazdasági válságokat, és nem vádolták meg botrányos korrupciós cselekménnyel”, mielőtt távozott hivatalából.

A több mint 2000 szavas cikkben sehol nem jutott Freedland eszébe megemlíteni Gázát, nemhogy a gázai népirtást, amelyben a Munkáspárt-kormány bűnrészes volt. Hasonlóképpen, a BBC News weboldalán a miniszterelnök politikai pályafutásáról szóló, több mint 2500 szavas összefoglaló sem tartalmazta a „Gáza” szót.

Talán a legsokkolóbb, hogy a Guardian politikai tudósítójának, Alexandra Toppingnak a Starmer miniszterelnökségének sikereiről és kudarcairól szóló cikke „Siker: Starmer, a nemzetközi államférfi” címmel jelent meg anélkül, hogy – igen, kitalálták – megemlítette volna a szerepét a gázai ipari méretű mészárlásban.

A Media Lens médiafelügyeleti szervezet a Nexis adatbázis segítségével a brit újságokban végzett keresése feltárta, hogy Starmer lemondását követő első 24 órában 1485 alkalommal említették őt. Ezek közül mindössze 30 utalt Gázára.

Ez nem egyszeri eset. A liberális média újra és újra, tudatosan vagy tudattalanul, eltemeti a kényelmetlen eseményeket (legalábbis a brit uralkodó elit számára), különösen, ha külpolitikáról van szó.

Például Topping azt is írta: „Trump lekicsinyelte és korholta Starmert, amiért nem támogatta az USA–Izrael Irán elleni csapásait.” Ezt visszhangozta John Crace, a Guardian parlamenti skiccrovója is, aki Starmer „vonakodására” utalt, hogy „csatlakozzon az Egyesült Államokhoz Irán elleni háborújában”.

Patrick Wintour, a Guardian diplomáciai szerkesztője áprilisban még tovább ment, amikor megdöbbentő kijelentést tett: „Nagy-Britannia és Spanyolország… egyértelmű ellenzői voltak a [Irán elleni] háborúnak.„

Ez egyszerűen nem igaz Nagy-Britannia esetében. És nem csupán kis mértékben téves, hanem a valóság teljes felfordítása. Ugyanebben a hónapban, a Guardian ritka őszinteségi pillanatában Harry Davies és Rob Evans rávilágított „arra a létfontosságú szerepre, amelyet [a RAF Fairford] játszott az USA bombázási kampányának támogatásában”, amikor amerikai bombázók szálltak fel a légitámaszpontról Irán bombázására. Ezenkívül tartályhajók „gyakori járatokat teljesítenek [a RAF] Mildenhallból a Földközi-tenger felé, ahol légi utántöltő küldetéseket hajtanak végre”.

A brit média által az utóbbi időkben bemutatott talán leglenyűgözőbb Nagy Eltűnési Mutatvány az USA–UK támogatásának a szíriai polgárháború idején a fegyveres lázadáshoz való történelmi kitörlése volt – egy olyan lépés, amely előreláthatóan eszkalálta a konfliktust és megerősítette a felkelés legerőszakosabb és legradikálisabb elemeit.

A liberális kommentátorok egymást túlszárnyalva siránkoztak a Nyugat állítólagos tétlensége miatt, például Simon Tisdall, a Guardian külügyi kommentátora 2018-ban azt állította, hogy az USA és Nagy-Britannia „passzívan a pálya szélén várakozott Szíriában, a terrorizmusellenes műveletekre korlátozva magát”.

Steven Simon, az Obama-kormányzat idején az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának Közel-Keletért és Észak-Afrikáért felelős vezető igazgatója ugyanebben az évben szükséges valóságot szolgáltatott, amikor a New York Times-ban azt írta: „Washington nagyszabású segélyt nyújtott a szíriai fegyveres ellenzéknek”, amely Asszád elnök megdöntésére törekedett. És természetesen, amerre az USA megy, Nagy-Britannia követi, egy 2013-as New York Times-jelentés megjegyezte, hogy a brit és amerikai hírszerző szolgálatok titokban Szaúd-Arábiával együttműködve fegyverezték fel a lázadókat.

És bár a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) és vezetője, Abu Mohammad al-Jolani a 2010-es évek elején felkerült az USA terrorlistájára, 2021-ben James Jeffrey, aki a Trump-kormányzat idején a Szíriával való kapcsolattartás és az Iszlám Állam elleni Globális Koalíció különmegbízottja volt, a szélsőséges csoportot „eszközként” jellemezte. Mivel a HTS (korábban al-Nuszra Front, más néven al-Kaida Szíriában) 2017 óta ellenőrzi Északnyugat-Szíria Idlib tartományának nagy részét, Jeffrey megjegyezte, hogy az USA politikája „az volt, hogy békén hagyják a HTS-t”.

Ritkán említik a HTS által a NATO-tag Törökországtól kapott létfontosságú védelmet – valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy 2024 novemberi villámgyors offenzívája gyorsan megdöntötte Asszádot.

Tavaly Isztambulban beszélve Sir Richard Moore, az MI6 akkori vezetője arra utalt, hogy Titkos Hírszerző Szolgálata „egy-két évvel azelőtt kapcsolatot épített ki a HTS-sel, mielőtt az megdöntötte Bassár el-Asszádot”.

Lizzie Porter az Egyesült Arab Emírségekbeli The National című újságtól számolt be először a legfelsőbb hírszerző vallomásáról, megjegyezve: „Az általa megadott időkeret arra utal, hogy ez azután alakult ki, hogy a csoport hivatalosan megszakította kapcsolatait az al-Kaidával, de még mindig betiltották terrorista szervezetként az Egyesült Királyság kormánya által a csoporthoz fűződő kapcsolatai miatt.” Megdöbbentő módon, amennyire én látom, az egyetlen brit hírforrás, amely beszámolt erről a bombasztikus hírről, a Telegraph, annak ellenére, hogy Moore beszéde megtalálható a brit kormány weboldalán.

Miután Jolani-t, ma Ahmed al-Sharaa néven ismert, Szíria vezetőjévé nevezték ki, 2025 márciusában a kormányához kötődő milíciák az Amnesty International által „mészárlásként” jellemzett cselekményeket hajtottak végre, több száz civil megölésével. Alig több mint egy évvel később Starmer melegen fogadta Sharaa-t a Downing Streeten.

Természetesen vannak dicséretes kivételek a brit média által terjesztett propagandaárvizek között. Owen Jones, a Guardian kommentátora például nagyon kritikus volt a Munkáspárt gázai szerepvállalásával kapcsolatban, és a miniszterelnök lemondó beszéde után a Guardian számára írt egy Starmer-ellenes cikket, amelyben visszhangozta a Morning Star által megfogalmazott számos kritikát.

Mindazonáltal feltűnő, hogy Jones darabja csak online jelent meg, míg Freedland hosszabb cikke megjelent az újság nyomtatott kiadásában is, és előkelőbb helyen szerepelt a Guardian weboldalán is.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy Jones nem képes ráirányítani a figyelmet a szobában lévő elefántra – a Guardian saját szerepére abban, hogy elfelejtette Starmer Izrael támogatását, miközben az népirtást hajtott végre Gázában.

Ennek oka, hogy a Guardin-nál van egy szabály, miszerint a Guardian újságírói nem kritizálhatják nyilvánosan más Guardian újságírókat. Vagy magát az újságot, úgy tűnik. (Egy kitérő: érdemes megjegyezni, hogy bár a Morning Star-t gyakran elutasítják „tankista” vagy „sztálinista” kiadványként, tapasztalatom szerint sokkal több kritikát enged meg magával az újsággal szemben, és az újság munkatársai kritizálhatják egymást).

E ritka ellenvélemény-nyilvánítási eseteken túl a liberális média iránya a kulcsfontosságú külpolitikák tekintetében egyértelmű – a brit kormány szörnyű bűneiről és titkos akcióiról szóló információk de facto elnyomása.

„Érdemes a Guardian-re úgy gondolni, mint a Munkáspárt média-analógiájára” – írta Matt Kennard oknyomozó újságíró az X-en az év elején. „Ugyanazok az emberek, ugyanaz a politika, és ugyanaz a szerep a brit politikai rendszerben. Ők a brit establishment liberális szárnya. Mindkét intézmény azért jött létre, hogy megakadályozza a rendszerszintű változásokat ebben az országban.”

Mindez azt jelenti, hogy azok, akik a liberális médiára támaszkodnak a híreikért, egyszerűen nem lesznek képesek pontos megértést szerezni arról, hogyan is működik valójában a világ.
Kezelje rendkívüli óvatossággal.

írta: Ian Sinclair
forrás: Morning Star

Farage 5 milliója előtt… egy rövid körút a brit korrupcióban

Természetesen sok politikai kifizetés volt a brit politika-történelemben, amelyek közül a legtöbbet, ha nem az összeset (lásd Mone bárónőt) messze felülmúlja Nigel Farage 5 millió fontos „köszönöm”-je – és a legfrissebb hírek kiterjedt ingatlanportfóliójáról és a Direct Bullion népszerűsítéséért kapott keresetéről – 22 500 font óránként. Szép kis összeg.

Persze ez semmi Donald Trumpéhoz képest, aki tavaly 2,2 milliárd dollárt zsebelt be.

A Farage-tól független közelmúltbeli ügyek közé tartozik a PPE-beszerzési botrány, a pénz a hozzáférésért, a pénz a kérdésekért és a pénz Oroszországért (bár ez utóbbi szereplője, Nathan Gill Reform UK politikus volt).

Régebbre visszatekintve, I. Károly a parlamentarista Thomas Wentworth-öt (akit Patrick Wymark alakított az 1970-es Cromwell című filmben) támogatójává tette a Strafford grófi címmel és az írországi Lord Helytartó jövedelmező pénzmosási pozíciójával.

Mások megvesztegetése I. Károly uralkodása alatt és az azt követő bebörtönzése során általában kudarcot vallott.

De fia, II. Károly sokkal sikeresebb volt, aktívan megvesztegetve és anyagi ösztönzőket kínálva a parlamenti képviselőknek politikai támogatásért. És ő maga is hírhedten részesült vesztegetésben XIV. Lajos francia királytól.

Mielőtt az első miniszterelnök lett volna, Robert Walpole-t (1676-1745) kizárták a parlamentből és hat hónapra a londoni Tower-be zárták 1712-ben, mert „bűnösnek találták a bizalom súlyos megsértésében és a közismert korrupcióban” katonai szerződésekkel kapcsolatban.

IV. György király (1762-1830) jól dokumentáltan osztogatott vesztegetési pénzeket és pénzügyi szívességeket politikusoknak, karikaturistáknak és különféle tisztségviselőknek egész életében, mind régensként, mind királyként.

1936-ban, a lemondás idején VIII. Edward, „Az áruló király” (1894-1972) félrevezette a kormányt és testvérét, VI. György királyt a tényleges személyes vagyonáról, azt állítva, hogy csak 90 000 fontja van, amikor valójában több mint 1,1 millió fontot ért, a titkos vagyont illegális kifizetésekkel, visszacsatolásokkal és hasonlókkal kapcsolatos vádakkal vegyítve.

És ne feledkezzünk meg a kapzsi volt miniszterelnökökről, Boris Johnsonról és Tony Blairről sem…

Franciaországban a francia forradalmi vezetőt, majd hőst, Honore Gabriel Riquetit, Mirabeau grófját nem sokkal halála után leleplezték, hogy titokban XVI. Lajos király fizetésében állt. Halála után két évvel Mirabeau testét kidobták a Pantheonból, a világi templomból, ahol Franciaország Nagy Férfiait temették el.

Mindazonáltal vitatható, hogy Mirabeau az angyalok oldalán állt abban, hogy őszintén alkotmányos monarchiát kívánt, szerencsétlen volt, hogy lebukott, amiért pénzt fogadott el valamiért, amiben valóban hitt, és halála után az évek során hírneve ürülékké vált.

forrás: Morning Star

A brit „Munkáspárt” katonai kiadási terve akár 10 000 munkahelyet is veszélyeztet

A Transition Security Project kutatóinak elemzése szerint a védelmi beruházási terv 2029-30-ra 10 000 munkahelyet hozna létre. De a pénz más ágazatokból való elvonása közel kétszer ennyit fog megszüntetni – ami 10 000-es nettó veszteséget jelent.

A brit „Munkáspárt” kormányának terve, hogy 15 milliárd fontot öljenek „védelembe”, 10 000 munkahely megszűnésével fenyeget Nagy-Britanniában.

A Munkáspárt 6,8 milliárd fontot tervez elvonni más minisztériumoktól a hadigépezet táplálására – és további 4,7 milliárd fontot kell majd találnia.

A megszorítások várhatóan kezdetben a közlekedést, az energiát és az infrastruktúrát érintik. Két nagy útfelújítási projektet már leállítottak.

A Transition Security Project kutatóinak elemzése szerint a védelmi beruházási terv 2029-30-ra 10 000 munkahelyet hozna létre. De a pénz más ágazatokból való elvonása közel kétszer ennyit fog megszüntetni – ami 10 000-es nettó veszteséget jelent.

A jelentés társszerzője, Khem Rogaly elmondta: „Az az elképzelés, hogy a katonai kiadások védelmi osztalékot biztosíthatnak, félrevezető: munkahelyek megszűnését eredményezi ez a legújabb finanszírozási megállapodás, miközben a katonai kiadások alternatívaköltsége éles.

„Sokkal több munkahely jön létre, amikor a közszolgáltatásokba fektetünk be, mint például az egészségügy, az oktatás és a klímaválság kezelése. Ezek a legfrissebb adatok arra utalnak, hogy az autonóm fegyverek és a mesterséges intelligencia felé való elmozdulás azt is jelentheti, hogy a katonai kiadások fontonként még kevesebb munkahelyet teremtenek, mint korábban.”

Minden 1 millió fontnyi védelmi beruházás mindössze 2,4 munkahelyet teremt Nagy-Britanniában.

Ugyanez a kiadás a közlekedésben 11,5 munkahelyet teremtene, és ha az energiaágazatba fektetnék be, 10-et.

Ez részben annak köszönhető, hogy a védelemhez kapcsolódó ellátási és termelési láncok külföldön működnek.

Csak az Egyesült Államokban a brit katonai kiadások mintegy 200 000 munkahelyet finanszíroznak.

Andrea Egan, a Unison szakszervezet főtitkára elmondta: „Ez a költséges és pazarló terv extra pénzt jelent a háborúra és a külföldi beavatkozásokra, de kevesebbet az iskolákra és kórházakra.

„Ezek rossz prioritások. Háborút kell indítanunk a szegénység, az egyenlőtlenség és a klímaváltozás ellen.”

Sophie Bolt, a Nukleáris Leszerelésért Kampány (CND) főtitkára bírálta a finanszírozási terveket. „Ez egy pénzügyi fekete lyuk, amely generációkon át kimeríti a közforrásokat” – mondta.

„Ezek politikai döntések, és rossz döntések.”

A CND felszólítja a kormányt, hogy „inkább azokba fektessenek be, amelyek valóban biztonságban tartják az embereket – az egészségügybe, a lakhatásba, az oktatásba, a klímavédelembe”.

A szakszervezeteknek vissza kell ütniük a megélhetési válság ellen – és követelniük kell, hogy a kormány iskolákba és otthonokba fektessen, nem tankokba és drónokba.

forrás: Socialist Worker

Zárjuk ki a háborús haszonélvezőket az NHS-ből!

A Palantir két éve van benne egy hét évre szóló, 330 millió font értékű szerződésben az NHS-szel. De a kormány NHS-sel kötött Palantir-szerződésében hamarosan felmondási lehetőség következik.

Andy Burnham készül felmondani a Palantir NHS-szel kötött szerződését. Ez nagy győzelem lenne mindazoknak a palesztin szolidaritási aktivistáknak, akik követelték, hogy a céget zárják ki az egészségügyi szolgáltatásból.

A Palantir felderítő drónokat szállít a népirtást elkövető Izraeli Védelmi Erőknek (IDF), hogy a gázai palesztinok ellen vessék be azokat. És támogatja az ICE ügynökeit, hogy az Egyesült Államokban terrorizálják a bevándorló közösségeket.

Peter Thiel milliárdos a Palantir alapítója és vezérigazgatója. Ő mélyen beágyazódott Donald Trump MAGA-projektjébe. Thiel szerint az NHS kudarcot vall, és szüksége van egy adag „piaci mechanizmusra”.

Burnham megígérte, hogy „a közérdeket helyezi az amerikai nagy tech cégek érdekei elé”.

Ezzel szakíthat Peter Mandelson stratégiájával, amelyet amerikai nagyköveti szerepében követett. Mandelson tavaly körbevezette Keir Starment a Palantir washingtoni irodáiban. Mandelson akkoriban fizetett lobbista volt a Palantir számára.

Starmer miniszterei pedig szívesen követték Mandelson példáját. Liz Kendall technológiai miniszter nyilvánosan támogatta a Trump-rajongó Palantir-vezetőket.

Sadiq Khan londoni polgármester múlt héten 2 millió font értékű szerződést ítélt oda a Palantirnak, hogy „felszámolja a visszaéléseket” a Metropolitan rendőrségnél. A szerződést azután ítélte oda, hogy a Palantir pert indított a felsőbíróságon Khan döntése ellen, amellyel egy külön, 50 millió fontos szerződést blokkolt.

Peter Thiel nagyon eltökélt abban, hogy megszerezze az állami pénzeket, amelyeket állítólag megvet.

Burnham Manchester polgármestereként nem ítélt oda semmilyen szerződést a Palantirnak. És tudja, hogy a Palantir blokkolása népszerű lenne. Burnham egyik munkatársa szerint a „korlátlan tech-támogatás” elriasztja a szavazókat.

A Palantir két éve van benne egy hét évre szóló, 330 millió font értékű szerződésben az NHS-szel.

A Szövetségi Adatplatform (Federated Data Platform) Palantir-technológiát használ. És Angliában az NHS-trösztök több mint fele használ Palantir-technológiát.

De a kormány NHS-sel kötött Palantir-szerződésében hamarosan felmondási lehetőség következik. Burnham számára elég könnyű győzelem lenne felmondani a szerződést, és jelezni az elmozdulást attól, hogy egy gyűlölt amerikai cég kezébe kerüljön az NHS.

De az NHS krónikus alulfinanszírozásának visszafordításához sokkal többre lesz szükség – ehhez meg kell kérdőjelezni a több milliárd hadseregbe történő átcsoportosítását.

És mi a helyzet a Védelmi Minisztériummal, amely tavaly elkötelezte magát, hogy a következő öt évben 750 millió fontot költ Palantir katonai technológiára?

Burnham helyesen cselekszik, hogy kitiltja a Palantirt az NHS-ből. De azt is meg kellene állítania, hogy Palantir katonai technológiát vásároljon, és meg kellene kérdőjeleznie a hadviselésre, nem pedig a jólétre fordított kiadásokat. És ez egy olyan küzdelem, amelyhez semmi jel nem mutatja, hogy csatlakozna.

forrás: Socialist Worker

A vég Starmer számára két év megszorítás, rasszizmus és népirtás támogatása után

De Andy Burnham már jelezte, hogy nem szakít a brit Munkáspárt megszorításaival, rasszizmusával és háborús uszításaival sem

Keir Starmer kénytelen volt lemondani miniszterelnöki posztjáról, miután Andy Burnham múlt héten megnyerte a Makerfield-i időközi választását.

A Munkáspárt vezetőválasztási versenye július 9-én kezdődik, így szeptemberre új vezető kerülhet a helyére.

Burnham bejelentette, hogy indul, míg a jobboldali Wes Streeting állítólag ajánlásokat gyűjt.

Amíg a háttérben szólt az Örömóda, Starmer felsorolta „eredményeinek” listáját a csúcspont felé haladva. „Nézzétek meg, mit értünk el mindössze két év alatt” – mondta, visszafojtva a könnyeit.

Starmer azt állította, hogy a Munkáspárt-kormány „véget vetett a megszorításoknak”, valamint a dolgozók és a bérlők jogait biztosította.

De első miniszterelnöki intézkedései között szerepelt a kétgyermekes családi támogatási plafon fenntartása – ami több mint egymillió gyermeket tartott szegénységben –, valamint a téli fűtéstámogatás elvétele tízmillió nyugdíjastól.

A Munkavállalói Jogokról szóló törvényt felhígították a nagyvállalatok kedvéért, míg a Bérlők Jogairól szóló törvény nem kezeli a bérlők legnagyobb problémáját – az egekbe szökő bérleti díjakat.

A felsorolt valódi „eredmények” kevésbé biztonságossá tették a világot – és táplálták a szélsőjobboldalt és a rasszizmust.

Starmer büszkélkedett „a legnagyobb védelmi kiadásemeléssel a hidegháború óta”, a „hajóátkelések csökkenésével” és a „menedékkérő szállodák bezárásával”.

Peter Mandelson – a pedofil milliárdos Jeffrey Epstein barátja – kinevezése nem szerepelt a beszédben.

Arról sem beszélt, hogy kijelentette: Izraelnek „joga van” elzárni Gáza áram- és vízellátását, és hogy támogatta a népirtást. Arról sem tett említést, hogy a Munkáspárt fokozta a transz+ emberek elleni támadásokat.

Hogyan vallott kudarcot Starmer ilyen látványosan alig két év alatt?

A válságok ciklusa áthatja a politikai rendszert. 2007 óta a brit államot sújtotta a globális pénzügyi válság, a Brexit, a Covid-19 és a legitimitás elvesztése Izrael támogatása miatt.

Már túl vagyunk egy évtizeden, amely alatt hat miniszterelnök váltotta egymást – ezzel szemben a 2007-es pénzügyi válság előtti 30 évben mindössze három volt.

A felfordulás mély gyökerei az 1970-es évek válságáig nyúlnak vissza. A jövedelmezőségi válság éppen akkor tért vissza, amikor a brit állam még mindig nagyhatalmi hanyatlásának megrázkódtatásait élte át.

A brit uralkodó osztály válasza a neoliberalizmus volt. Szűkült a tér a konzervatívok és a Munkáspárt között, és egyre mélyebb szakadék keletkezett a választók és a pártok között.

Ez megerősítette azt az érzést, hogy az embereknek nincs beleszólásuk a politikai és gazdasági döntésekbe, bármennyire is korlátozott volt ez korábban.

Amikor a globális pénzügyi válság bekövetkezett, az uralkodó osztályok a megszorításokhoz és a bevándorlók elleni bűnbakképzés fokozásához folyamodtak. Legitimálták a szélsőjobboldal rasszizmusát, és lehetővé tették számukra, hogy „rendszerellenes” erőként tüntessék fel magukat, akik szembeszállnak az elitékkel.

De a neoliberális ortodoxia sem maradt fenn. Most egy újfajta irányítási és szervezési mód felé tolódunk el a globális kapitalista rendszerben, amely sokkal inkább támaszkodik az állami beavatkozásra.

Ez összefonódik az 1945 óta a Nyugatot uraló liberális kapitalista rend szétesésével.

Starmer és Rachel Reeves kancellár tehát arról beszélt, hogy követni akarják a „Bidenomics”-ot. Ez azt jelentette, hogy Joe Biden korábbi amerikai kormányzata állami beavatkozást alkalmazott a gazdaságban, hogy az amerikai kapitalizmust versenyképesebbé tegye Kínával szemben.

A gazdasági növekedés az elmúlt évtizedben Nagy-Britanniában pangó volt. És ha a Munkáspárt-kormány növekedést akart volna ösztönözni, növelnie kellett volna a beruházásokat az adók emelésével vagy a hitelfelvétellel.

De ezt nem akarta megtenni, mert félt, hogy felbosszantja a gazdagokat és a pénzügyi piacokat – és ehelyett a megszorítások 2.0-át tolta. Újraindítás újraindítás után, jobbra tolódás jobbra tolódás után következett.

Starmer a „munkáspárti” hagyomány egyik legszürkébb és legtorzabb képviselőjeként vonul be a történelembe.

A Munkáspárt azért cserbenhagyja a munkásosztálybeli embereket, mert a „munkáspártiság” az az elképzelés, hogy a parlament fontosabb, mint a munkások harca a társadalmi változásokért.

A párt megfogalmazta a munkásosztály reményeit egy jobb világról, de célja, hogy átvegye a brit állam irányítását és a „nemzet érdekében” kormányozzon.

A gond az, hogy nincs olyan, hogy közös nemzeti érdek a bankárok, a főnökök, a földtulajdonosok és a munkásosztálybeli emberek között.

Bármilyen kísérlet a „nemzet érdekében” való kormányzásra azt jelenti, hogy az uralkodó osztály által megengedett keretek között kell működni.

Amikor a kapitalizmus virágzik, sokkal nagyobb a képessége reformok engedélyezésére anélkül, hogy az a profittermelést zavarná.

Ma az egész rendszer válságban van, a gazdasági stagnálástól a klímakáoszon át a háború veszélyéig.

A nagyvállalatok jelenleg nagyon keveset hajlandók megengedni, és követelték, hogy a Munkáspárt hígítsa fel a legcsekélyebb reformokat is, amelyek akadályozhatnák a profittermelést. Starmer és Reeves örömmel teljesítette ezt.

Bőven van pénz a munkásosztálybeli életszínvonal emelésére, de ehhez szembe kell nézni a nagyvállalatokkal és szakítani kell a piaccal.

Burnham, aki indul a vezetésért, hajlandóbb lesz szembeszállni a gazdagok hatalmával? Minden jel arra mutat, hogy nem.

Tavaly azt mondta, hogy a Munkáspárt nem lehet a kötvénypiacok kiszolgáltatottja. Az elmúlt évet azzal töltötte, hogy elhatárolódott ettől a megjegyzéstől, és megpróbálta megnyugtatni a nagyvállalatokat.

Burnham azt mondta a főnökök lapjának, a Financial Times-nak, hogy félreértelmezték. „Azt mondtam, hogy hosszú időn át úgy működtettük a gazdaságot, hogy feladtuk az irányítást a gazdaság alapvető hajtóerői felett.”

Egyértelművé tette, hogy nem tervezi megváltoztatni azokat a „költségvetési szabályokat”, amelyeket Rachel Reeves pénzügyminiszter a Munkáspárt megszorítások 2.0-ának igazolására használ.

Burnham három mainstream közgazdászt hozott tanácsadóként, hogy megnyugtassa a tőkéseket és a bankárokat arról, hogy „költségvetési hitelességgel” rendelkezik.

Egyikük Andy Haldane, a Bank of England volt vezető közgazdásza. A második Richard Hughes, aki a Költségvetési Felelősségi Hivatalt (OBR) vezette – egy olyan szervezetet, amelyet George Osborne konzervatív kancellár hozott létre a megszorítások felügyeletére.

A harmadik Jim O’Neill, volt konzervatív miniszter és a Goldman Sachs Asset Management volt elnöke.

A „puha baloldali” pózok ellenére Burnham ugyanúgy a neoliberális centrum politikáját képviseli, mint Starmer.

Nemcsak egyértelművé tette, hogy nem lép ki a Munkáspárt által meghatározott költségvetési szabályok közül – ami a további megszorítások 2.0-át jelenti.

Egyértelműen jelezte, hogy nem lesz szakítás a Munkáspárt rasszizmusával és tekintélyelvűségével – sőt, éppen ellenkezőleg.

A kampány során támogatta Shabana Mahmood belügyminiszter terveit a bevándorlás visszaszorítására. Ugyanazt a stratégiát követte, mint Starmer, hogy „túlszárnyalja a Reformot” a bevándorlás kérdésében.

Mindössze néhány nappal később a transz+ embereket a busz alá dobta, és támogatta az EHRC transzfób iránymutatását.

Ez azt jelenti, hogy egy Burnham-kormány nem lesz gát a Reform UK vagy a Restore Britain ellen – hanem a szélsőjobboldal és a fasizmus inkubátora lesz.

Ünnepeljük Starmer bukását – de egy centrista lecserélése egy másikra nem hozza meg a változást, amelyre a munkásosztálybeli emberek millióinak szüksége van.

Építsünk hát alulról szerveződő mozgalmakat, rasszizmusellenességet és osztályharcot, hogy megküzdjünk vele!

forrás: Socialist Worker

Ne dőlj be Lowe „erőszakoló bandákról” szóló hazugságainak!

A Restore Britain Rupert Lowe cinikusan használja fel a gyermekek szexuális bántalmazását túlélő áldozatok vallomásait az iszlámellenes uszításra

Rupert Lowe állítása szerint új jelentése feltárja a „muszlim erőszakoló bandák” valódi méretét Nagy-Britanniában.

A valóságban azonban a Restore Britain vezére cinikusan használja fel a jelentésben szereplő túlélők megrázó vallomásait egy szélsőjobboldali agenda előmozdítására.

A jelentés állítólag tudományos módszertant alkalmaz, és nyilvános meghallgatásokat tartott, amelyeket „szakértőkből” álló testület segített.

De van egy probléma a jelentéssel – a legfőbb állítása merő zagyvaság.

Lowe ragaszkodik ahhoz, hogy a „muszlim” bandák felelősek a bántalmazásért, mert az iszlám áll a nők elleni erőszak gyökerénél.

Lowe „szakértői” egy csapatnyi ocsmány iszlámellenes figura.

Carla Lockhart a Demokratikus Unionista Párt képviselője és a parlamentben működő abortuszellenes csoport elnöke.

Nick Timothy képviselő nemrég vihart kavart azzal, hogy muszlimok nyilvános helyen való imádkozását engedélyezték.

Esther McVey képviselőt fajgyűlölettel vádolták, amikor a hónapban törvényjavaslatot nyújtott be a halal és kóser húsok jelöléséről.

Lowe köszönetet mond Dr. Mark Durie-nak, egy keresztény teológusnak is. Tavaly novemberben Durie készített egy másik jelentést, ezúttal a Christian Concern számára, amelyben kifejtette meggyőződését, miszerint az iszlám ösztönzi a gyermekek elleni és más szexuális visszaéléseket.

Ezek közül az emberek közül senkinek sincs fogalma a szexuális bántalmazásról – viszont szakértők az iszlámellenes propaganda terjesztésében.

Lowe szerint 250 000 fehér lányt erőszakoltak meg, elsősorban pakisztáni muszlim férfiak, az 1950-es években kezdődött tömeges bevándorlás kezdete óta.

Azt állítja: „Korábban már megállapítást nyert, hogy legalább 250 000 fiatal fehér lányt ért ismételt nemi erőszak, csoportos nemi erőszak, emberkereskedelem, kínzás, teherbe ejtés, erőszakos áttérés az iszlám hitre és egész életükre kiható traumák.”

De ez egyáltalán nincs megállapítva. A 250 000-es szám egy lábjegyzetből származik, amelyet Malcolm Pearson, Rannoch bárója mondott el a Felsőházban 2019-ben.

Pearson „250 000 radikális muszlim erőszakoló bandák áldozatáról” beszélt, ami „valószínűleg alulbecslés”.

Hozzátette: „Ezt azért mondom, mert ha önmagában Rotherham 1400 áldozatának elfogadott számát vesszük, és kiterjesztjük az egész országra, sokkal nagyobb számot kapunk.”

Pearson ezután bevette a Telfordban és Oxfordban végzett gyermekek elleni szexuális bántalmazással (CSE) foglalkozó vizsgálatok adatait, és extrapolálta azokat a teljes népességre.

Pearson nem szakértője a CSE-nek – de korábban vezette a szélsőjobboldali UKIP pártot. 2014-ben arra utalt, hogy a Korán ihlette a brit katona, Lee Rigby meggyilkolását.

Pearson 2018-ban meghívta a nácibarát Tommy Robinsont a parlamentbe.

Baroness Jay jelentése megállapította, hogy 1400 gyermeket szexuálisan zsákmányoltak ki Rotherhamben, Dél-Yorkshire-ban 1997 és 2013 között.

De ez nem erőszakoló bandákra, sem muszlim elkövetőkre, sem fehér áldozatokra vonatkozó adat volt – hanem a körzetben szexuálisan bántalmazott összes gyermek becsült száma.

Ugyanez a helyzet Telforddal és Oxforddal. A 250 000 alapjául szolgáló jelentések nem muszlim vagy ázsiai erőszakoló bandákról szóltak – hanem a gyermekkori szexuális kizsákmányolás minden formájáról.

Lowe azt állítja, hogy a család a legjobb védelem a gyermekek elleni szexuális bántalmazás ellen. „Egy gyermek családja jelenti az első, legerősebb és leghatékonyabb védelmi vonalat a bántalmazás ellen” – véli.

Az általa közzétett túlélői vallomások egészen más történetet mesélnek el – olyat, ahol a bántalmazás, a szexuális visszaélés és az elhanyagolás otthon kezdődött, ami sebezhetővé tette a gyermekeket a nemi erőszakkal szemben.

2023-ban a Gyermekek Szexuális Bántalmazásával Foglalkozó Szakértői Központ megállapította, hogy a családon belüli szexuális bántalmazás tette ki „az Angliában és Walesben a rendőrségnek bejelentett összes szexuális bűncselekmény csaknem felét”.

De Lowe hallgat a családon belüli bántalmazásról, mert az nem illik a rasszista agendájába.

Az intézményeknek, amelyeknek védeniük kellett volna a lányokat, katasztrofális volt a mulasztásuk. De ez nem azért történt, mert féltek megbántani a muszlimokat, vagy mert el akarták nyerni a szavazataikat.

Ennek oka a katasztrofális megszorítások és egy olyan kultúra volt, amely a fiatal lányokat problémás, manipulálható felnőttként kezelte, nem pedig kétségbeesett gyermekként.

A gyermekek szexuális bántalmazása nem muszlim probléma. A Belügyminisztérium 2020-as jelentése szerint a nagy nyilvánosságot kapott és széles körben közvetített, muszlim bandákhoz köthető esetek elfedik a valóságot – miszerint „a gyermekek elleni szexuális bántalmazást elkövetők túlnyomórészt fehérek”.

2024 februárjában a Gyermekek Szexuális Bántalmazásával Foglalkozó Szakértői Központ megállapította, hogy az esetek 84 százalékában a vádlott fehér britként volt besorolható, annak ellenére, hogy a lakosságnak csak 75 százalékát teszik ki.

Ki kell állnunk a bántalmazás áldozatai és túlélői mellett – és ellen kell állnunk a szélsőjobboldal rasszista hazugságainak.

forrás: Socialist Worker

A rekordmagas hőmérséklet veszélyezteti a kiszolgáltatott helyzetben lévőket

De a tőkések és a kormány ellenállnak a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló többletkiadásokra vonatkozó követeléseknek. Szerintük a költségek „túl magasak”.

A szélsőséges időjárás különösen fenyegeti a krónikus betegségben szenvedőket. A veszély nagy részét pedig az jelenti, hogy hiányoznak a melegedő klímához alkalmazkodni képes, jól megtervezett lakások és munkahelyek.

Martin veseelégtelenségben szenved és dialízisre jár. Elmondása szerint a kelet-londoni, tizenkettedik emeleti lakásában elviselhetetlen a hőmérséklet, de a tanács, hogy igyon több folyadékot, rá nem vonatkozik.

„Dialízisre járóként korlátoznom kell a bevitt folyadék mennyiségét” – mondta.

„Minden négyórás dialíziskezelésem során a gép jelentős mennyiségű folyadékot von ki a véremből, hogy megtisztítsa, mivel a veséim ezt már nem végzik el.

„A nővérek arra kérnek, ne igyak túl sokat, mert ez megnöveli a súlyomat, így több folyadékot kell kivonni. Az utóbbi időben alkalmanként 2,5 litert vonnak ki, ami jelentős növekedés a korábbi mennyiségekhez képest.

„De tegnap 3 litert vettek ki. Utána kicsit szédültem és gyengeséget éreztem.”

Meleg időben a dialízisbetegek különösen veszélyeztetettek az alacsony vérnyomás, a kiszáradás és a hőguta tekintetében.

Ezért kulcsfontosságú, hogy otthon szabályozni tudják a hőmérsékletet.

Martin, mint sokan mások, erre képtelen.

„A legfelső emeleti lakásomban a hőmérséklet már meghaladja a 33 Celsius-fokot, és még nincs is reggel 10 óra” – mondta.

„Egész nap teljes erőbedobással működtetek egy elektromos ventilátort, de az nem igazán javít a helyzeten.”

Az idősotthonokban élő időseknek biztonságban kellene lenniük a szélsőséges hőségtől.

De a profitszerzési kényszer azt jelenti, hogy még a rendkívül kiszolgáltatott emberek is szenvednek.

Donna, Anglia délnyugati részén, aggódik 96 éves édesanyjáért, aki egy támogatott lakókomplexumban él.

„Anyunak le kell feküdnie a szobájában, és egész nap és éjjel működtetnie kell a ventilátort” – mondta.

„Nem mehet ki, nem csinálhat semmit. Szerencsére legalább a gondozók naponta bejönnek ellenőrizni.

„A helyet működtető jótékonysági szervezet vezetője nemrég körlevelet küldött, amelyben közölte, hogy a komplexumban van egy hűvös szoba, ahol le lehet ülni. De az anyukám lakhelyétől messze van.

„Egyszerűen nem tudja megtenni ezt a távolságot a tűző napon, árnyék nélkül.”

Donna dühös a szociális ellátást nyújtók prioritásaira.

„A jótékonysági szervezet legfelsőbb vezetője, amely a lakásokat üzemelteti, évi több mint 250 000 fontot keres” – mondja.

„Ha a fizetését 50 000 fontra csökkentenék, képzeljék el, hány további gondozót tudnának felvenni.”

Az egészségügyi problémákkal küzdők olyan munkahelyeken is dolgoznak, amelyek nem képesek alkalmazkodni a hőséghez.

Karen egy oxfordi iskola tanára. Elmondta: „Az osztálytermek olyan forrók, hogy le kell engednünk a redőnyöket. Vannak ventilátoraink, de azok csak a meleg levegőt keringetik a teremben.

„Nagyon nehéz a gyerekeknek odafigyelniük és koncentrálniuk a tanulásra. Egy nyelviskolában tanítok, és sok diák meleg országokból érkezett, de Nagy-Britanniában más a páratartalom, és nincs légkondicionálás.”

Karen szerint át kell alakítani a közinfrastruktúrát a klímaváltozás figyelembevételével.

„Ez a forró időjárás nem egyszeri alkalom – jobban fel kell készülnünk rá, mert folytatódni fog” – mondja.

„Sclerosis multiplexem (SM) van, és a hőség nagyon legyengítő hatással van rám. Befolyásolja a mozgásképességemet. A hőség minden neurológiai betegséget érint. Egyszerűen kimeríti az energiádat.

„Minden egészségügyi problémával küzdő, vagy terhes nő számára nagyon nehéz.

„És ez csak június – képzeljék el, milyen lehet július és augusztus.

„Szükségünk lenne légkondicionálásra, bár az sem jó a klímaváltozás szempontjából. Sürgetnünk kell egy maximális hőmérsékleti határérték bevezetését, amely felett nem kell dolgoznunk.”

A kormány és a főnökök egyaránt ellenállnak az otthonaink, kórházaink, iskoláink és munkahelyeink klímaváltozáshoz való igazítására irányuló kiadási követeléseknek.

Szerintük a költségek „túl magasak”.

De a tétlenség ára az, hogy a legkiszolgáltatottabbak közül sokan minden nyáron és minden télen veszélyben vannak.

forrás: Socialist Worker

A brit állam hagyta, hogy egy amerikai katona megússzon egy nemi erőszakot

Ez nem kivétel a szabály alól. Ez egy olyan rendszer része, amelyben a hadsereg brutális bűncselekményeket követ el, majd eltussolja azokat.

Egy Nagy-Britanniában állomásozó amerikai vadászpilóta elkábította, megerőszakolta és fojtogatta Sarah Steele-t.

Könnyű büntetéssel megúszta, mert a brit kormány lehetővé tette, hogy amerikai katonai bíróság tárgyalja az ügyét.

Az eset felfedi annak valóságát, hogy az imperialista államok miként védik meg azokat a katonákat, akik szörnyű bűncselekményeket követnek el nők ellen.

2023-ban Steele, egy akadémikus, a Tinderen ismerkedett meg Jacob Wulfson amerikai vadászpilótával.

A találkozó előtt egyértelmű szabályokat fektetett le: Wulfsonnak óvszert kell használnia, és „soha” nem érintheti a nyakát. Wulfson beleegyezett.

Amikor Sarah találkozott Wulfsonnal, etizolámmal, egy erős nyugtatóval elkábította, megerőszakolta és addig fojtogatta, amíg Sarah el nem ájult.

Meztelenül ébredt a fürdőkádban, fején, nyakán és nemi szervén sérülésekkel.

Sarah egyik barátja szerint úgy nézett ki, mintha valaki „összeverte volna”.

A megerőszakolása után Wulfson önsajnáltató bocsánatkérést küldött Sarah-nak, azt írva, hogy „megrémült” önmagától, és „időre van szüksége”, hogy rájöjjön, ki is ő valójában.

Wulfson védelmét Tim Bilecki vezette, aki YouTube-videókat készít, amelyekben segít a katonáknak elkerülni bűncselekményeik következményeit.

Ő hibáztatta Sarah-t a sérüléseiért, azzal vádolva, hogy „bepánikolt”, és fegyverként használta korábbi traumáit.

Annak ellenére, hogy a bűncselekmény Wulfson bázisán kívül történt, a brit állam lehetővé tette, hogy a tárgyalást amerikai katonai bíróság tartsa.

A polgári bíróságokkal ellentétben Sarah-nak nem volt joga a névtelenséghez, és az ügyet kizárólag a Wulfson bázisáról származó férfiakból álló esküdtszék tárgyalta.

A védelmi tanúk szerint Wulfson harci viselkedése mutatta meg „igazi jellemét”.

A bíróságon elhangzott, hogy egy afganisztáni küldetés során több száz embert ölt meg (KIA).

A KIA, azaz Killings in Action (harcban történt halál) az amerikai hadsereg bürokratikus kódja a gyilkosságra.

Nem csoda, hogy Sarah nem kapott igazságot.

Wulfson-t bűnösnek találták Sarah fojtogatásában, de felmentették a „hüvelyébe történő, beleegyezése nélküli behatolás” vádja alól.

Nem is vádolták meg nemi erőszakkal.

Az esküdtszék Wulfsonra mindössze hat hónapos elzárást szabott ki.

forrás: Socialist Worker

Starmer mögött „erkölcsi és politikai csőd” hagyatéka marad

Keir Starmer brit miniszterelnök hétfőn lemondott, miután politikája széles körű elégedetlenséget váltott ki, és egyre többen szólították fel távozásra.

Akár július közepére is új miniszterelnöke lehet Nagy-Britanniának, miután Keir Starmer hétfőn, június 22-én bejelentette lemondását. A bejelentésre Starmer politikája miatti széles körű elégedetlenség és a távozását követelő hangok felerősödése közepette került sor. Az újonnan megválasztott parlamenti képviselőt, Andy Burnhamet, Nagy-Manchester korábbi polgármesterét széles körben valószínűsítik Starmer utódjaként mind a miniszterelnöki, mind a Munkáspárt vezetői posztján.

Baloldali és progresszív kritikusok azzal vádolták a Starmer-kormányt, hogy nem foglalkozott a munkásosztály gondjaival, és támogatta Európa regionális katonai erőépítését. A gazdaságpolitikán túl hangsúlyozták Starmer Izrael iránti támogatását is a gázai népirtás során – ideértve kormányának az Izrael elleni fegyverembargó bevezetésének megtagadását, valamint a Palesztina-szolidaritási mozgalommal és általában a polgári jogokkal szembeni fellépését.

„Keir Starmer véget vethetett volna a gyermekszegénységnek, a hajléktalanságnak és az országban uralkodó torz egyenlőtlenségeknek” – írta a Your Party vezetője, Jeremy Corbyn, akit Starmer segített kiszorítani a Munkáspártból. „Ehelyett cserbenhagyta a rászorulókat, lerombolta polgári szabadságjogainkat, és elősegítette a népirtást Gázában. Erről fognak emlékezni erre a miniszterelnökre – és ez az erkölcsi és politikai csőd hagyatéka, amelyet maga után hagy.”

Corbyn párttársa, Zarah Sultana kiemelte Starmer szerepét több, a Munkáspártot nemrég megrázó nagyszabású botrányban, beleértve Peter Mandelson amerikai nagykövetté történő kinevezését, annak ellenére, hogy szoros kapcsolatban állt a szexuális bűncselekményért elítélt Jeffrey Epstein-nel. „Egy olyan férfi, aki a legfelsőbb diplomáciai posztot egy elítélt pedofil ‘legjobb barátjának’ adta, kijelentette, hogy Izraelnek joga van elzárni Gáza víz- és áramellátását, vörös szőnyeget terített ki izraeli háborús bűnösök előtt, és folyamatosan szállította a fegyvereket az izraeli hadseregnek, miközben az népirtást követett el” – írta Sultana Starmerről.

„Végső soron Starmer Nagy-Britannia történetének egyik legnépszerűtlenebb miniszterelnökeként vonul be a történelembe” – visszhangozta a Peace & Justice Project. „Kevesebb mint két év alatt a történelmi földcsuszamlásszerű győzelemtől eljutott egy politikai kihalás szélén álló Munkáspárt-kormányig.”

Az elmúlt két évben Starmer kabinetje számos, a 2024-es kampányban tett ígéretét visszavonta, csökkentette a szociális ellátásokat, folytatta az egészségügyi szolgáltatások privatizációját, és nem hozott határozott intézkedéseket a megélhetési válság kezelésére. Amikor előrelépés történt – például a kétgyermekes családi támogatási plafon eltörlése –, az csak a Munkáspárt-tagok és a nyilvánosság intenzív nyomására következett be.

A gazdaságpolitika terén a baloldali elemzők rámutatnak arra, hogy Starmer folytatta a konzervatív kormányok által korábban alkalmazott megszorításokon alapuló politikát. „Starmer és pénzügyminisztere ugyanazt az elcsépelt megszorítási játszmát játssza, miközben lehetővé teszik és megerősítik a City of London által fenntartott Pénzügyi Átkot, ráadásul a nemzetközi segélyek csökkentésével egy ‘Stratégiai Védelmi Felülvizsgálat’ leple alatt finanszírozzák a katonai kiadások csekély növekedését” – írta Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter. „Ugyanaz a régi tanítás: megszorítások a tömegeknek, szocializmus a pénzügyi spekulánsoknak és a fegyverkereskedőknek.”

Ennek következtében a Munkáspártot évtizedek óta támogató szakszervezetek az utóbbi időben rendkívüli elégedetlenségüket fejezték ki, jelezve, hogy esetleg megszakítják a kapcsolatot a párttal, és másokat támogathatnak progresszív alternatívaként a szélsőjobboldali Reformmal és más jobboldali opciókkal szemben.

A jövőre nézve több szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy az új miniszterelnöknek teljesítenie kell ígéreteit, miszerint olyan szolgáltatásokat, mint a közlekedés és a vízellátás, állami kézbe veszi, valamint szembeszáll a bevándorlásellenes és rasszista retorikával.

„A következő miniszterelnöknek lehetősége van arra, hogy szakítson a felületes szabályozgatásokkal, és teljes átalakulást hozzon az országban, tartósan a munkásosztálybeli emberek felé irányítva a vagyont és a hatalmat” – jelentette ki Andrea Egan, a közszolgálati dolgozókat tömörítő UNISON vezetője. „Az iskoláknak, kórházaknak, önkormányzatoknak és a közlekedésnek – valamint az ott dolgozó közszolgálati hősöknek, akik az ország működését fenntartják – kell a költségvetési prioritásnak lenniük, nem a hadseregnek és a külföldi háborúknak.”

„Akárki is váltja Keir Starmer-t, világossá kell tennie, hogy a jelenlegi helyzeten változtatni kell” – mondta Steve Wright, a Tűzoltó Szakszervezet vezetője. „Az ok, amiért ismét egy újabb miniszterelnök távozik, az, hogy – akárcsak előtte May, Johnson, Truss és Sunak – Starmer sem szakított azzal az beidegződött bölcsességgel, hogy támadni kell a közszolgáltatásokat, nem kezelte a vagyoni egyenlőtlenséget, miközben hagyta, hogy a privatizált közszolgáltatók kifosszák az ország népét. Egy új Munkáspárt-vezetőnek meg kell tanulnia ezt a leckét, és mégpedig gyorsan.”

forrás: Breakthrough News