Trump

Julius Malema: a Trump által támogatott fehér felsőbbrendűségi lobbi legújabb célpontja

Míg a dél-afrikai, kormányzó ANC elítélte „az Apartheid unokái” Malema elleni kampányát, addig a kormányzó koalíciós partnere üdvözölte az ítéletet egy szélsőjobboldali lobbi által indított ügyben, amely megalkotta a „Fehér népirtás” narratíváját, amelyet Trump Dél-Afrika ellen használt fel.

Április 16-án egy dél-afrikai bíróság öt év börtönbüntetésre ítélte Julius Malemát, a parlament negyedik legnagyobb pártjának, a Gazdasági Szabadságharcosok (EFF) elnökét, mert 2018-ban, a párt ötödik alapítási évfordulójára rendezett gyűlésen ünnepi lövéseket adott le.

Ha a felsőbb bíróságokon benyújtott fellebbezései nem tudják megdönteni ezt az ítéletet, az Malema parlamenti karrierjének végét jelentené, mivel a törvény tiltja, hogy bárki, akit több mint egy év börtönbüntetésre ítéltek, törvényhozó lehessen.

A fekete hatalom érvényesítésének szószólójaként népszerű Malema ellen az AfriForum adott be keresetet, amely egy dél-afrikai szélsőjobboldali, fehér felsőbbrendűségi csoport, amely kapcsolatban áll európai és amerikai társaival.

Az AfriForum központi szereplője volt annak a dezinformációs kampánynak is, amely kitalált történeteket terjesztett a dél-afrikai fehér lakosság elleni népirtásról.

Lobbi Trumppal

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump – bosszantva Dél-Afrika Nemzetközi Bíróságon (ICJ) benyújtott keresete miatt, amely Izrael gázai népirtásának leállítását célozta – fegyverként használta fel ezt a „Fehér népirtás” narratívát, és az ellenséges gazdasági és diplomáciai akciók sorozatát indította el, amelyekért az AfriForum régóta lobbizott.

A Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnökkel 2025 májusában folytatott feszült ovális irodai megbeszélés során Trump véletlenszerű, összefüggéstelen képeket mutatott be a „Fehér népirtás” „bizonyítékaként”. Malemáról egy politikai gyűlésen lejátszott felvételeken, amint a népszerű, apartheid-ellenes „Öld meg a Búrt” (Kill the Boer) ellenállási dalt énekli, Trump követelte a dél-afrikai elnöktől: „miért nem tartóztatják le azt az embert?”

Korábban azonban, még abban az évben márciusban, Dél-Afrika Alkotmánybírósága már döntött egy AfriForum által Malema ellen benyújtott ügyben, kimondva, hogy a dal – amelyben a „Búr” az apartheid rendszert irányító fehér kisebbségi földtulajdonos osztályra utalt – nem minősül „gyűlöletbeszédnek„.

„A dél-afrikai történelemben soha egyetlen pillanatig sem voltak a fehér emberek fekete emberek áldozatai. Már maga a feltételezés is sérti az igazságot és az igazságosságot. Az igazi áldozatok ebben az országban mindig is a feketék voltak: rabszolgasorba taszítva, kisajátítva, lemészárolva és évszázados intézményesített rasszizmusnak alávetve. És mégis, a fehér felsőbbrendűek, mint az AfriForum, megpróbálják eltörölni saját és őseik bűneit, miközben hamisan üldöztetésre hivatkoznak” – közölte az EFF Malema felmentő ítélete után.

Egy ünnepi lövés, nyolc évvel ezelőtt

De csak hónapokkal később, 2025 októberében ítélte el a bíróság a dél-afrikai East London városában Malemát egy másik, az AfriForum által ellene benyújtott ügyben.

Malema 2018 júliusának végén a levegőbe lőtt testőre puskájával, egy gyűlésen, amely pártja ötödik évfordulóját ünnepelte; a pártot 2012-ben alapította, miután szakított a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszussal (ANC), amelynek ifjúsági szövetségét vezette.

Az AfriForum gyorsan feljelentést tett Malema ellen, míg az EFF azzal védekezett, hogy a lövések „gyarmati és apartheid időkbeli harcunk emlékére és ünneplésére” történtek.

Több mint hét évvel később, az ovális irodai váltás és az Egyesült Államokkal való kapcsolatok romlása után a bíróság Malemát öt vádpontban találta bűnösnek, beleértve a fegyver indokolatlan elsütését, valamint lőfegyver és lőszer jogellenes tartását.

Malema azonban nem volt a fegyver tulajdonosa. Maga a bíróság is megállapította, hogy a fegyver a testőréé, egyben vádlott-társáé, Adriaan Snymané volt. Snyman-t ennek ellenére felmentették. Fegyverét visszaadták neki.

„A bíró„, aki Malemát öt évre ítélte, maga sem „volt tisztában ezzel a ténnyel” – közölte az EFF. A vádat vezető Nemzeti Vádhatóság (NPA) „hiányos volt a bizonyítékok kezelésében, miközben paradox módon a lehető legszigorúbb büntetést követelte Malemára”.

Az NPA valójában 15 év börtönt kért, amit „jogi mértékletességgel kell fogadni” – érvelt Mametlwe Sebei, a Dél-afrikai Egyetem (UNISA) Jogtudományi Tanszékének oktatója.

Bár elismerte Malema „gondatlanságát„, amiért „zsúfolt stadionban, még ha a levegőbe is, de elsütött egy lőfegyvert”, hozzátette: „De a büntetőjog különbséget tesz a kockázatteremtés és a kár bekövetkezte között. Utóbbit súlyosabban bünteti, előbbit pedig csak arányosan. Senki sem sérült meg. Nem keletkezett anyagi kár. A vád érve teljes egészében egy hipotetikus katasztrófán alapul – ez olyan logika, amely az ország felét börtönbe zárná a majdnem-balesetekért.”

Sebei, aki a Dél-afrikai Általános Ipari Munkások Szakszervezetének (GIWUSA) elnöke is, felhívta a figyelmet „a vád politikai jellegére, amelyet az AfriForum kezdeményezett”. Érvelése szerint annak elfogadása az állam részéről növekvő egyetértést mutat a szegény fekete lakosság elleni imperialista érdekekkel.

„Az Apartheid unokái”

A kormányzó ANC főtitkára, Fikile Mbalula azonban „túl szigorúnak” nevezte az ítéletet. Ez az AfriForum által indított ügy, érvelt, része egy tágabb kampánynak, amelyet „az apartheid unokái” folytatnak azok ellen a vezetők ellen, akik „mernek kiállni” a „marginalizált” feketék jogaiért.

Még évtizedekkel az apartheid rendszer bukása után is a fehér kisebbség, amely a lakosság alig több mint 7%-át teszi ki, továbbra is birtokolja az ország mezőgazdasági területének 72%-át, amelyet a gyarmatosítás és az apartheid idején sajátítottak el a fekete afrikaiaktól. A lakosság 81,4%-át kitevő fekete lakosság a földterületnek csak 4%-át birtokolja.

A kudarc orvoslásának nagyrészt „szimbolikus gesztusaként”, hogy korrigálják a fekete afrikaiak európai telepesek általi történelmi kisajátítását, Dél-Afrika 2025 januárjában elfogadta a Kisajátítási Törvényt (Expropriation Act).

Az EFF bírálta ezt a törvényt, mert túl gyenge, „az ANC jogalkotási kibúvójának” nevezve, „hogy becsapják népünket, hogy azt higgye, a párt tesz valamit a földkérdés csaknem zsarnoki elhanyagolásáért ebben az országban”.

Ennek ellenére az AfriForum gyorsan dezinformációs kampányt indított a törvény ellen, félelmet keltve a fehér földtulajdonosoktól való tömeges földelkobzás lehetőségétől. Az AfriForum kampányát megerősítve Trump, aki éppen akkor kezdte meg második ciklusát a Fehér Házban, a közösségi médiában azt állította, hogy „Dél-Afrika elkobozza a földeket, és egyes embercsoportokkal NAGYON ROSSZUL bánik.”

Képeket téve közzé a Fehér Házban látogatói jelvényt viselő tisztségviselőiről, az AfriForum ünnepelte Trump döntését, hogy „felfüggeszt minden további dél-afrikai finanszírozást, amíg a helyzet teljes kivizsgálása be nem fejeződik.”

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök egy bejegyzésben kifejtette, hogy a „Kisajátítási Törvény nem egy elkobzási eszköz, hanem egy alkotmányosan előírt jogi folyamat, amely biztosítja a lakosság számára a földhöz való hozzáférést méltányos és igazságos módon, az alkotmány által vezérelve.” Hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak is vannak „olyan kisajátítási törvényei, amelyek egyensúlyt teremtenek a föld közcélú használatának szükségessége és a tulajdonosok jogainak védelme között.”

Mindazonáltal Trump továbbra is a földelkobzás és a fehér népirtás hamis állításaival érvelt a Ramaphosával 2025 májusában tartott ovális irodai megbeszélésen, miközben az AfriForum pontosan aznap jogi keresetet nyújtott be a Pretoriai Felsőbíróságon, kérve, hogy nyilvánítsák alkotmányellenesnek a törvényt.

Az ügyet „legfontosabb hazai csatánknak” nevezve, szóvivője, Ernst van Zyl üdvözölte „azt a reflektorfényt, amelyet Donald Trump elnök eddig erre a jogszabályra helyezett”. Ramaphosa elnök bírálta az AfriForumot, amiért az amerikai kormányt használja fel belföldi érdekei előmozdítására.

A kormányzó ANC, amelynek Ramaphosa az elnöke, többször is „hazafiatlannak és veszélyesnek” minősítette az AfriForumot. Az ANC azonban már nem az egyetlen kormányzó párt.

Ellentétes irányokba mutatnak az államhatalmi ellentmondások

Miután a 2024-es választásokon – először az 1994-es, apartheid utáni választás óta – nem szerezte meg a parlamenti többséget, az ANC ahelyett, hogy közös ügyet talált volna a baloldali ellenzéki pártokkal, jobbra fordult, és Nemzeti Egységkormányt (Government of National Unity) alakított a Demokratikus Szövetséggel (DA).

A DA mint történelmileg fő ellenzéki erő, amelyet széles körben a fehér kiváltságokat védő pártnak tartanak, ellenezte az ANC kormány azon döntését, hogy még abban az évben a Nemzetközi Bíróság elé viszi Izraelt a gázai népirtás miatt.

Még az Egységkormány megalakulása után is a DA több közös ügyet talál az AfriForummal, mint az ANC-vel. A Kisajátítási Törvényt „alkotmányellenesnek” nevezve a DA jogi keresetet nyújtott be a Nyugat-Fokföldi Felsőbíróságon, hónapokkal azelőtt, hogy az AfriForum megkereste volna a pretoriai bíróságot.

A DA gyakorlatilag Dél-Afrika saját „munkaügyi törvényeit” és az általa „faji jogszabályoknak” tekintett pozitív megkülönböztetési politikákat okolja az Egyesült Államokkal való kapcsolatok romlásáért.

Míg az ANC főtitkára az AfriForum Malema elleni ügyét „az Apartheid unokái” kampányaként jellemezte, addig a DA üdvözölte az ellene hozott ítéletet, látszólagos okként a fegyveres erőszak visszaszorításának szükségességére hivatkozva.

Az ilyen ellentmondások hátterében – amelyek a kormányzó koalíción belül ellentétes irányokban fejtik ki az állami hatalmat – az AfriForum Malema elleni ügyét a Nemzeti Vádhatóság (NPA) agresszívan vitte előre.

„Harcolunk az ellenséggel, és az ellenség a Fehér Felsőbbrendűség„

Az NPA, amely „rendszeresen képtelen elítéléseket elérni erőszakos bűncselekmények – köztük gyilkosság, nemi erőszak és fegyveres rablás – ügyeiben, ahol az áldozatok helyrehozhatatlan károkat szenvednek”, mégis „mozgósította teljes kapacitását Malema bebörtönzésének biztosítására” – közölte az EFF.

„Ezt az ügyet mindig is erősen politizált környezetben vitték előre, egyértelmű szándékkal, hogy kriminalizáljanak egy forradalmi politikai hangot, amely az elnyomottak és marginalizáltak törekvéseit képviseli” – tartja a párt.

A bíróság előtt szolidaritásból tüntető EFF Vörös Barettsapkásaihoz szólva Malema, aki óvadékért fellebbezett, „kimondottan rasszistának” és „valószínűleg az AfriForum tagjának” nevezte Twanet Olivier bírónőt, aki kiszabta rá az ítéletet. Felidézte, hogy a bírónő tiltakozott az AfriForum említése ellen, miközben az AfriForum által benyújtott ügy érveit hallgatta.

Továbbá felidézve az érvelés során számos állítólagos esetet, amikor a bírónő az ügy alapvető tényeinek ismeretének hiányáról tett tanúbizonyságot, azt állította, hogy az általa kihirdetett ítéletet valójában „egy láthatatlan kéz írta, amely irányította az eljárást”.

Megerősítve szándékát, hogy ezt magasabb bírói szinteken – egészen az Alkotmánybíróságig – megtámadja, Malema kijelentette: „Harcolunk az ellenséggel, és az ellenség a Fehér Felsőbbrendűség.”

forrás: Peoples Dispatch

Brazília, Mexikó és Spanyolország Kuba szuverenitásának tiszteletben tartását követeli

Brazília, Mexikó és Spanyolország vezetői szombaton felszólítottak Kuba szuverenitásának tiszteletben tartására, miközben ígéretet tettek arra, hogy további segélyt nyújtanak a Karib-tengeri szigetországnak.

A brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva, a mexikói elnök, Claudia Sheinbaum és a spanyol miniszterelnök, Pedro Sánchez által a spanyolországi Barcelonában tartott találkozón kiadott közös nyilatkozatot követően Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegetőzött, hogy hadserege „benézhet” („stop off”) Kubába, miután véget ér az Iránnal vívott háború.

Az Egyesült Államok több mint hat évtizede illegális blokád alatt tartja Kubát. De a Trump-kabinet fokozta a nyomást Havannán, hogy rendszerváltást kényszerítsen ki a Karib-tengeri szigetországban.

Miután január 3-án illegális és provokálatlan támadást indított Venezuela ellen, amely során 100 ember meghalt, köztük 30 kubai, valamint elrabolták Nicolás Maduro elnököt és Cilia Flores first ladyt, Trump elnök megtiltotta a venezuelai olaj Kubába irányuló importját.

Trump elnök más országokat is súlyos szankciókkal fenyegetett, ha olajat szállítanak Kubának, ami üzemanyaghiányhoz és áramkimaradásokhoz vezetett.

A szombati nyilatkozatban a három vezető kijelentette: „Elkötelezettek vagyunk humanitárius válaszunk összehangolása mellett, amely a kubai nép szenvedésének enyhítésére irányul.”

A nyilatkozat felszólított továbbá a „területi integritás, a szuverén egyenlőség és a viták békés rendezése” tiszteletben tartására, az ENSZ Alapokmányában foglaltak szerint.

Sánchez úr Trump elnököt bírálta, anélkül, hogy közvetlenül nevén nevezte volna, a barcelonai beszédében.

Azt mondta: „Tudják, hogy az a víziójuk, hogyan kellene a világot berendezni, szétesik a vámok és a háborúk miatt.”

„A klímaváltozás tagadásához, az idegengyűlölethez és a szexizmushoz való ragaszkodásuk a legnagyobb hibájuk.”

Azt mondta: „Újra és újra megpróbáltak rákényszeríteni minket, hogy szégyelljük magunkat a meggyőződéseink miatt. Ennek most vége. Mostantól ők lehetnek azok, akik szégyellhetik magukat.”

forrás: Morning Star

Állítsuk meg Trump halálos háborúit!

Diane Abbott arról ír, hogy a hanyatló Egyesült Államok hogyan folyamodott globalizált erőszakhoz politikai és gazdasági hegemóniája utolsó maradványainak megmentése érdekében.

A világ mintha a káoszba süllyedt volna. Túl sok a konfliktus ahhoz, hogy átlássuk őket, és túl sok a félrevezető állítás mindegyikkel kapcsolatban. Ez az általános felfordulás időszaka.

De jobban megérthetjük ezeket a háborúkat, és hatékonyabban szállhatunk szembe velük, ha megértjük, hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Az egyik legképtelenebb állítás, hogy az amerikai elnök a „béke elnöke”, és azt szeretné, ha Nobel-békedíjjal tüntetnék ki.

Van rá precedens – miután María Machado saját népe bombázását követelte Venezuelában. És ne feledkezzünk meg Henry Kissingerről sem, aki emberek millióinak haláláért felelős Vietnamban, Kambodzsában és Laoszban.

Az igazság az, hogy Trump csupán egy nagyon gyakorlott háborús uszító, és még ennél is kiválóbb hazudozó ezekkel a háborúkkal kapcsolatban. Nem sok hasznot húzunk abból, ha Trump saját háborúival kapcsolatos kijelentéseit vizsgáljuk. Képes és szokott is ellentmondani önmagának, nemcsak napról napra, hanem akár egyetlen mondaton belül is.

De ha egészében vesszük a háborúit, akkor kezdhetünk felfedezni egy mintát, vagy akár ezen elnökség átfogó ambícióját.

Az Egyesült Államok – Joe Biden és Trump alatt egyaránt – társfelelős a gázai népirtásért, valamint a Libanon elleni támadásokért, a Jemen elleni támadásokért és a dzsihadista hatalomátvételért Szíriában. Trump felelős a venezuelai rendszerváltási kísérletekért és a Kuba ellen indított gyilkos ostromért is. Miután megígérte, hogy véget vet az ukrajnai háborúnak, Trump meghosszabbította azt. És most itt a második háborúja Irán ellen.

Trump második ciklusának rövid időszaka alatt bombázta Irakot, Szomáliát és Nigériát is. Ez nem béke. Ez egyidejű, több kontinensre kiterjedő globális háború.

Tekintettel az Egyesült Államok által kirobbantott ilyen vad és ismétlődő katonai akciók sorozatára – amelyek mindegyike illegális –, ostobaság lenne mindegyiket elszigetelt incidensként kezelni. Vannak közös szálak.

Ezt a sok provokálatlan háborút és bombázást összekötő közös szál maga Trump és az Egyesült Államok. Más tényezők is ismételten jelen vannak, mint például az európai és brit kormányzatok kifogásai Trump mellett, valamint az, hogy fedezéket és támogatást nyújtanak neki – különösen Nagy-Britanniában. Egy másik tényező a Trump által kiváltott gyakori ellenállás és további felfordulás.

Sehová sem hoz békét, csak pusztítást, gyilkosságot és káoszt.

A legfontosabb kérdés: Miért? Miért van most ilyen háborús lázban az USA? Az Egyesült Államok mindig is gyűlölte Kubát, és gyakran megpróbálta megdönteni a kormányát. Gyűlölte Venezuelát is, amióta Hugo Chávez elkerülte a meggyilkolására irányuló kísérleteiket. Az elmúlt két évtizedben az Egyesült Államok ismételten bombázta az afrikai Horn-fok vagy annak közelében fekvő országokat. A NATO 1992 óta folyamatosan terjeszkedik Oroszország felé. Az Egyesült Államok pedig 1979 óta próbálja megfojtani az iráni forradalmat.

Egyik sem új. Tekinthetjük ezeket az amerikai külpolitika bevett elemeinek. De most Trump alatt az Egyesült Államok mindezt egyszerre próbálja végrehajtani. Stratégiai dokumentumaiban a Trump-kormányzat egy globális dominanciára irányuló tervet vázol fel, amelyet sovinizmus, iszlámellenesség, idegengyűlölet és fehér nacionalizmus hat át.

A gyarmatosítás története megtanítja nekünk, hogy először démonizálni és emberteleníteni kell az embereket, mielőtt megpróbálnánk rabszolgává tenni őket. Ez szerepel az amerikai stratégiai dokumentumokban.

Ezeknek a stratégiai dokumentumoknak vannak olyan értelmezései is, amelyek szerint az amerikai dominanciát az amerikai kontinensre, vagy legalábbis a nyugati féltekére kívánják korlátozni. Semmi sem állhat távolabb az igazságtól.

A stratégia az egész világ uralma, ezt szemtelen és zavaros ütemezéssel kívánják elérni. Mindenesetre Irán bombázása és blokádja teljesen cáfolja ezeket a téves elképzeléseket Trump korlátozott céljairól. A globális dominancia célja volt és maradt.

Az okok, hogy miért most történik ez, viszonylag egyértelműek. Azt jelentették, hogy amikor Trump kijelentette, hogy az amerikai szójabab táplálóbb, mint más országokban, Hsz Csin-ping megkérdezte: „Ez egy Trump-kijelentés, vagy valódi?”

Nos, az ismételt állítások, hogy az amerikai gazdaság virágzik, Trump-kijelentések, nem valóságosak. Trump első ciklusában azzal hencegett, hogy visszaviszi az Egyesült Államokat az évi 4 százalékos GDP-növekedési rátához. Valójában átlagosan alig több mint 2 százalékos növekedést ért el.

Hosszú hanyatlás zajlik. Az Egyesült Államok az 1950-es évek elején a világtermelés felét adta. 2024-ben a világtermelés kevesebb mint egyhatodát adta.

Az Egyesült Államok veszíti gazdasági fölényét a világ többi részével szemben. Már nem vezető az átlagjövedelmek terén sem. A világ nagy része – a G7-országokon kívül – sokkal gyorsabban növekszik, mint az USA. Mindennek a középpontjában az Egyesült Államok elveszíti a gazdasági háborút Kínával.

Ezért vetett ki Trump vámokat a legtöbb országra, de felajánlotta, hogy csökkenti őket, ha az országok csökkentik a kereskedelmet Kínával. Ez nagyon rosszul sült el számára, mivel Trump rájött, hogy az amerikai gazdaság mennyire függ Kínától, annak ellenére, hogy az a fő célpontja.

Ahogy Von Clausewitz mondta: „A háború a politika folytatása más eszközökkel.” Ebben a fázisban Trump úgy döntött, hogy katonai erőt alkalmaz a piacok ellenőrzése és azon országok alárendelése érdekében, amelyeket nem tudott meghódítani pusztán politikai eszközökkel, vagy kereskedelmi háborúval és vám taktikákkal.

A kisebb országok egyenkénti kipécézése azt volt hivatott bemutatni, hogy az Egyesült Államok hatalma hatalmas és teljesen könyörtelen.

Míg a világ többi része rémülten nézte a gázai népirtást, addig az amerikai stratégák saját munkájukat csodálják – Izraellel együtt –, mint a könyörtelen katonai erő bemutatását. De úgy tűnik, hogy ez a stratégia is zátonyra futott a Hormuzi-szorosban.

Sajnos, mivel ez a motiváció, nem számíthatunk arra, hogy a béke egyhamar kitör. Az amerikai tűzszünetek taktikai jellegűek. Trump hatalmas összegekkel növeli az amerikai katonai költségvetést, és azt követeli, hogy a többi NATO-tag is tegyen hasonlóképpen.

Egyre több felszólítást fogunk hallani arra, hogy a hadviselést finanszírozzák, ne a közszolgáltatásokat vagy a jólétet – ahogy azt Kemi Badenoch, George Robertson és Rachel Reeves is tette nemrég.

Kétségtelen, hogy ehhez a kampányhoz a brit Munkáspárt oldaláról is sokan csatlakoznak majd. Ellen kell állnunk nekik, megszorító politikájuknak és örökös háborúiknak. Nem tesznek minket biztonságosabbá vagy gazdagabbá. Ellenezni kell az örökös háborúikat, a saját érdekünkben, és az egész emberiség érdekében.

Írta: Diane Abbott, Hackney North és Stoke Newington választókerület parlamenti képviselője
forrás: Morning Star

Ecuadori halászokat támadtak és raboltak el amerikaiak

Több halász a Primicias című újságnak azt nyilatkozta, hogy amerikai hajók megtámadták, elrabolták és El Salvadorba vitték őket. Több eltűnt halász családja attól tart, hogy szeretteik sorsa is ez lehetett.

Egy ecuadori halász megdöbbentő állítást tett a Primicias újság nemrég megjelent riportjában. Erick Fabricio Coello Saltos azt állította, hogy őt és 19 másik halászt a nyílt tengeren drónok támadták meg, majd egy amerikai hajó elrabolta őket.

Vallomása szerint csuklyát húztak a fejükre, egyfajta konténerben tartották fogva, és több mint egy hétig szállították őket El Salvadorba. Ott az ecuadori halászokat átadták a helyi hatóságoknak, akik orvosi vizsgálat után egy befogadó központban tartották őket, amíg ki nem toloncolták őket Mantába (ami a családjaiknak közel 400 dollárjába került).

Visszatérése után a 27 éves Coello elmondta, hogy látásának közel 90 százalékát elvesztette, dobhártyája pedig jelentős károsodást szenvedett a Don Macát megrázó erős robbanástól. Bal dobhártyája perforált, jobbja pedig véglegesen tönkrement. Ezenkívül a halász azt mondja, hogy rémálmoktól szenved, és számos kérelmet nyújtott be, hogy pénzt szerezzen fizikai és pszichológiai bajainak kezelésére.

„Amit átéltünk, nagyon nehéz volt, ez a trauma velem marad. Néha éjszaka megijedek; visszajönnek az emlékek. Végleg felhagyok ezzel a halász élettel. Soha többé nem mennék halászni… Én voltam a leginkább érintett ember a hajón, mert mindez akkor történt, amikor a kabinban a ruháimat akasztottam ki, és nem tudtam lemászni” – mondta Coello a Primicias újságnak.

Elmondása szerint 7000 dollárra van szüksége a szemműtéthez és további 4500 dollárra a dobhártya-műtéthez, nem számítva a napi közel 60 dollárt, amit orvosi látogatásokra költ. Mantában több tombolát és bingójátékot szerveztek a pénzgyűjtésre; Coello azonban segítséget kért a hatóságoktól, de még nem kapott választ.

Egy támadás krónikája

Coello elmondja, hogy a támadás a nyílt tengeren történt. A halászok március 17-én indultak a Manabí tartományban található Manta kikötőjéből a Don Maca fedélzetén, hat vonóhálós hajóval együtt, amelyeket a halászok a nyílt tengeren halak fogására használnak, majd a zsákmányt átrakodják az anyahajóra.

Egy este, több napos tengeri tartózkodás után, észrevettek egy, a halászok napi műveletei számára ismeretlen hajót, amely a Don Macához közeledett; Coello szerint az egy tonhalhalász hajóra hasonlított. Nem sokkal később észrevettek egy drónt, amely a hajójuk felé közeledett, majd elrepült. Coello azt mondja, videóra vette a drónt és elküldte az apjának.

Két nappal később megtörtént a támadás: „Hirtelen egy robbanás volt, aztán egy másik; csupa vér voltam.” Ezt követően az ecuadori halász, egy 4 éves autista kisfiú apja elmeséli, hogy néhány halász csónakba szállt, és a különös hajóhoz evezett. Ott megkérdezték tőlük, hányan vannak, hányan sérültek meg, és hogy hozzák az összes halászt a hajójukhoz. A halászok engedelmeskedtek.

A halászok állítása szerint ott csuklyát húztak rájuk, megbilincselték őket, és bezárták őket, amíg meg nem érkeztek El Salvadorba. Coello szerint a feltételezett elfogók azt mondták a salvadori hatóságoknak, hogy találkozásuk véletlen volt, de szerinte ez hazugság: „A gringók azt mondták nekik, hogy a vízben találtak minket, fekve, sodródva, hajótöröttként. De nem így történt.”

Más hajók megtámadva és eltűnve

A Don Maca-incidens nem tűnik egyedülálló esetnek az ecuadori hajók elleni támadások között a nyílt tengeren. Néhány nappal ezelőtt a Negra Francisca Duarte II hajó eltűnt legénységi tagjait megtalálták El Salvadorban, és nagyon hasonlót jelentettek, mint amit a Don Maca halászai leírtak: drónok repkedtek felettük, robbanások a fedélzeten, a legénység fogva tartása és átszállításuk El Salvadorba.

„Halászatból tartottunk vissza; nem voltunk felfegyverkezve. Hirtelen megláttunk egy drónt, amely közeledett és felrobbant a kormányfülkében. Aztán hátranéztem; a tűz már terjedt… Két csónakkal egy amerikai hajóhoz közeledtünk, ők megbilincseltek és fogolyként bántak velünk. Féltünk, hogy megölnek minket” – mondta Hernán Flores, a Negra Francisca Duarte II kapitánya a Primiciasnak.

Ezek a közelmúltbeli beszámolók arra késztették a Fiorella fedélzetén munkába induló eltűnt halászok családjait, hogy attól tartsanak: nekik is ez lett a sorsuk. A nyolc halász Jaramijóból és Mantából 2026. január 20. óta eltűnt.

„Két személyzeti tag visszatért (egy kis csónakban), mert saját maguknak horgásztak, de mielőtt az (anya)hajó eltűnt, látták, hogy egy drón körözött felettük, mégis folytatták a halászatot; ezt követően füstöt láttak északra” – nyilatkozta Juan Alvia Cevallos, az eltűntek családjainak ügyvédje.

Az egyik eltűnt halász édesanyja, María Cueva a következőket mondta: „A két túlélő azt mondja, látták a drónt és egy járőrhajót. Biztosak vagyunk benne, hogy ők (az Egyesült Államok) vitték el őket, ahogy a többi hajóval is tették. Azt akarom, hogy a fiam hazajöjjön.”

Az ecuadori kormány „furcsa” válasza

Az ecuadori kormány részéről, amelyet a Trump-kormány szélsőjobboldali szövetségese, Daniel Noboa vezet, a körültekintő csend fenntartása mellett döntöttek. Amikor Ecuador külügyminiszterét, Gabriela Sommerfeldet megkérdezték az ecuadori halászok elleni esetleges amerikai támadásokról, a diplomácia vezetője kitért a kérdés elől: „Nem tudnám biztosra mondani, hogy milyen tevékenységekbe folytak bele a halászok, vagy milyen helyzetekbe kerültek… Az illetékes hatóságok, különösen a biztonságért felelősek, meg tudják majd mondani, milyen tevékenységeket végeztek.”

A halászok és családjaik kategorikusan elutasították a vádaskodást, miszerint a nyílt tengeren megtámadott és elfogott ecuadoriak drogdílerek lettek volna: „Ezek csak halászok, nem drogdílerek, tolvajok vagy gyilkosok – ez nem indok arra, hogy elvitték őket” – állítja María Mero, a Fiorella halászainak rokona.

Jorge Chiriboga ügyvéd egyetért: „Erőszakot kellett elszenvedniük a nyílt tengeren annak ellenére, hogy semmi közük illegális tevékenységekhez; fegyvertelenek, halászatból tartottak vissza, és megtámadta őket egy külföldi nemzet.”

Ezenkívül Chiriboga elmondta a Primiciasnak, hogy jogi panaszt tesz, és az ügyet az Országgyűlés elé viszi a tények kivizsgálása érdekében, és követelte az ecuadori hatóságoktól, hogy biztosítsák a más országok által megtámadott ecuadoriak tiszteletben tartását: „Ez egy terrortámadás az ecuadori halászok ellen az ecuadori állam kizárólagos gazdasági övezetében; ezért Ecuador, az Állam és a Kormány feladata, hogy megvédje az ecuadori polgárok érdekeit.”

Egyelőre a támadástól való félelem sok halászt arra késztetett, hogy ne menjenek ki a tengerre, és így lemondjanak az egyik kevés bevételi forrásról, ami Ecuador part menti területeinek lakosai számára elérhető. Ehhez jönnek a zsarolók és a halászokra leselkedő kalózhajók állandó fenyegetései, amelyek terror, bizonytalanság légkörét és a túléléshez létfontosságú bevétel elvesztésének kockázatát teremtették meg.

„Ez a város gazdaságát is károsítani fogja, és megnehezíti az emberek felvételét a tengeri munkára, mert a családjaik félnek attól, hogy nem térnek vissza” – mondta Chiriboga.

Quito és Washington: kétségbevonhatatlan katonai szövetség

A Noboa-kormány tagja az Amerika Pajzsa (Shield of the Americas) elnevezésű, féltekényi katonai szövetségnek, amely több latin-amerikai jobboldali kormány és Washington között jött létre, és amelynek keretében az amerikai erők vezetnék a terrorizmus elleni tevékenységeket az egész Amerikában.

Ecuador: a „Donroe-doktrínához” igazodó fél-diktatúra

Így Quito és Washington bejelentette az összehangolt katonai műveletek megkezdését ecuadori területen. Az egyik ilyen művelet során az amerikai és ecuadori erők egyaránt olyan videókat tettek közzé, amelyeken egy állítólag drogdílerek által használt épület bombázása látható, bár több emberi jogi csoport, helyi lakosok és a The New York Times azt állította, hogy egy tejüzem volt. A bombázást követően a térség lakosai arról számoltak be, hogy ecuadori erők megverték és áramütéssel kínozták őket.

forrás: Peoples Dispatch

Ecuador: a „Donroe-doktrínához” igazodó fél-diktatúra

A Noboa-rezsim megtestesíti azoknak az eliteknek a logikáját, amelyek túlélése nem az ország fejlődésétől, hanem a birodalmi uralom fenntartásától függ

Miután elvesztette a 2025. november 16-i népszavazást – amikor az ecuadori nép elutasította a kormány négy kérdését, beleértve azt is, amely megnyitotta volna az utat a külföldi katonai támaszpontok előtt –, Daniel Noboa rezsimje felgyorsította a demokrácia elleni támadást. Az ezt követő hetekben többoldalú műveletet indított, amely együttesen egy olyan fél-diktatúrát képez, amely feladta az ország szuverenitását az USA geostratégiai projektjének, miközben jogi úton eltávolítja fő politikai ellenfeleit, és előkészíti a valódi verseny nélküli választásokat.

Az Egyesült Államok kijelöli a területet

2026. március 5-én Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter a „Kartellek Elleni Amerikák Konferenciáján” bejelentette a „Nagy-Észak-Amerika” doktrínáját: az egyenlítőtől északra fekvő összes terület, beleértve Ecuadort is, az Egyesült Államok „azonnali biztonsági övezetét” képezi. Tizenkét nappal később Joseph Humire védelmi miniszterhelyettes-helyettes a Kongresszus előtt tanúskodott, hogy Ecuador „az első latin-amerikai ország lett, amely közös szárazföldi támadásokat hajtott végre a kartell infrastruktúrája ellen”. Hegseth ünnepelt: „Először Ecuador. Most a Keleti-Csendes-óceán.” Ecuador ennek a tervnek a kísérleti modelljévé vált.

Ez egyenes ellentmondásban áll a novemberi szavazással: 67% utasította el a külföldi katonai támaszpontokat. Az Egyesült Államokkal már aláírt eszközök láncolata Ecuador légi-, tengeri-, szárazföldi- és kiberterének megszállását jelenti, beleértve a Galápagos-szigetcsoport használatát – amely kulcsfontosságú csomópontja a Csendes-óceáni Biztonsági Sokszögnek Washington Kína geopolitikai bekerítésére irányuló katonai tervében. Ezek a szerződések – amennyire ma tudjuk – a következők: a Status of Forces Agreement (SOFA), amely diplomáciai mentességet biztosít az amerikai erőknek ecuadori területen; egy Shiprider-megállapodás, amely lehetővé teszi az amerikai fegyveres erők számára, hogy ecuadori tengeri területekre és légtérbe lépjenek, hogy megállítsák, fedélzetre szálljanak és ellenőrizzék a kábítószer-szállítással gyanúsított hajókat; valamint az Ecuador-Egyesült Államok Együttműködési Törvény, amely egyebek mellett magában foglalja az amerikai beavatkozást az igazságszolgáltatási rendszer „megerősítésébe” és a bűnüldözésnek a korrupció elleni küzdelemben való felhasználásába.

Az üres terület: törvényen kívül helyezés és választási csalás

Március 6-án, egy nappal Hegseth bejelentése után, Joaquín Viterbi, a Közigazgatási-Választási Bíróság (TCE) bírája elrendelte a Revolución Ciudadana (RC), a fő ellenzéki párt kilenc hónapra szóló ideiglenes felfüggesztését. Az intézkedést kevesebb mint 48 óra alatt hozták meg, az ügyvezető főügyész által a „Caja Chica” ügyben benyújtott panasz alapján. A mozgalom ügyvédje rámutatott, hogy az eljárás egyéneket érint, nem a politikai szervezetet, így az intézkedés eljárásjogilag tarthatatlan. A TCE március 26-án helybenhagyta a döntést. Az RC mellett a baloldali Unidad Popular és a jobboldali Construye párt is feloszlatással néz szembe.

Három héttel később a Nemzeti Választási Tanács (CNE) 4 az 1 ellenében megszavazta, hogy a helyi önkormányzati választásokat 2027. február 14-ről 2026. november 29-re hozzák előre, az El Niño jelenség miatti esőzések kockázatára hivatkozva. Sem az 1998-as El Niño – amely sokkal erősebb volt, mint amilyenre számítanak –, sem a világjárvány nem vezetett a választások előrehozatalához Ecuadorban. A strukturális ok matematikai: a jelöltek regisztrációs időszaka – 2026. augusztus 2–17. – az RC kilenc hónapos felfüggesztésének időszakába esik. A fő ellenzéki erő nem tudna jelölteket állítani. Amikor az első alkotmányossági kifogások ezen aktus ellen eljutottak az Alkotmánybírósághoz, Diana Atamaint, a CNE elnöke szankciókkal fenyegette meg a bírákat, ha beavatkoznának.

Az ország eladása

Március végén Noboa „kölcsönös kereskedelmi megállapodást” írt alá Washingtonnal, amelynek kölcsönössége fikció: lehetővé teszi az amerikai cégek számára, hogy nyereségüket adófizetés nélkül kivonják, arra kötelezi az országot, hogy polgárai személyes adatait az Egyesült Államokba továbbítsa, és kikényszeríti az amerikai egészségügyi előírások elfogadását a mezőgazdasági import tekintetében, ezzel aláásva az élelmiszer-szuverenitást. Ehhez járul a 2025 márciusában Erik Prince-cel, az Academi (volt Blackwater) vezetőjével aláírt „stratégiai szövetség”, amely megsérti az alkotmányt és a Zsoldosok Toborzása Elleni Nemzetközi Egyezményt, amelynek Ecuador aláírója. Amit eladnak, az nem csupán a vámtételek: az az egész ország.

Háború külföldön, elnyomás itthon

Március 16-án és 17-én ecuadori erők közös műveletet hajtottak végre az Egyesült Államokkal a kolumbiai határon, és kolumbiai hatóságok szerint kolumbiai területet bombáztak, 27 halálos áldozatot okozva. A Pentagon a műveletet „A narkoterroristák teljes kiirtására irányuló műveletként” keretezte, ugyanazzal a kifejezéssel, amelyet a rezsim bizonyítékok nélkül alkalmaz a szociális és őslakos mozgalmakra. A hadművelet egy tejgazdaságot semmisített meg, nem egy droglaboratóriumot.

Szintén márciusban az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a fegyveres erők felelősek négy afro-ecuadori gyermek 2024 decemberi kényszereltűntetéséért és haláláért, akiknek elszenesedett holttestét egy autópályán találták meg. Március 25-én az ENSZ Kényszereltűntetési Bizottsága legalább 51 áldozatot dokumentált, köztük kiskorúakat, akiket állambiztonsági szervek vettek célba, többnyire afro-ecuadori közösségekben Esmeraldas, Guayas és Los Ríos tartományokban.

A megválasztott ellenzéki párti tisztségviselőket üldözik: Guayaquil (az ország legnagyobb városa) polgármestere előzetes letartóztatásban van egy vitatott ügyben; Quito polgármestere ellen eljárás indult egy lawfare-ügyben. Legalább tíz őslakos vezető, szociális mozgalmak vezetője és ellenzéki csoport ellen több jogi eljárás folyik, bankszámláikat befagyasztották, jogaiktól megfosztották őket.

Ez az öt front – az amerikai hadigépezetbe való integráció, az ellenzék törvényen kívül helyezése, a választási naptár manipulálása, a gazdasági szuverenitás feladása és a belügyi elnyomás – egyetlen művelet összetevői. A Noboa-rezsim megtestesíti azoknak az eliteknek a logikáját, amelyek túlélése nem az ország fejlődésétől, hanem a birodalmi uralom fenntartásától és a „Donroe-doktrínának” való engedelmességtől függ. Az a tény, hogy Noboának jogi felfüggesztéssel és választási csalással kell eltávolítania fő politikai riválisát, az RC-t, felfedi, hogy a kormány nem rendelkezik azzal az erőegyensúllyal, amelyről azt állítja, hogy birtokolja. Az ellenállás folytatódik. Az ecuadori nép a 2025. szeptember–októberi sztrájkkal megmutatta, hogy tudja, mi történik, és hogy ellenáll, az állandó zaklatás és üldöztetés ellenére.

Írta: Pilar Troya Fernández, ecuadori antropológus, nemzetközi tanulmányok mesterdiplomáját a Chilei Egyetemen szerezte, a Tricontinental Társadalomkutató Intézet kutatója. Az Országos Tervezési Titkárság, a Felsőoktatási, Tudományos, Technológiai és Innovációs Titkárság tanácsadója, valamint Ecuador felsőoktatásért felelős főtitkárhelyettese volt. Jelenleg Brazíliában él.

Ezt a cikket a Globetrotter készítette.

Donald Trump (is) beavatkozott a magyar választásokba (is)

Az, hogy a kapitalizmus monopolizálja a választási rendszereket, nem újdonság.

Itt – és minden ilyen típusú rendszerben – csak annak van esélye választási indulásra és komoly választási eredmény elérésére, akinek van pénze. Ez a magyar választási rendszerben milliárdos nagyságrendet jelent, ami a hirdetések minden formáját jelenti. Nyilvánvaló, hogy ilyen összegek csak a gazdagok pártjai számára lesznek hozzáférhetők, a kizsákmányolt osztályokat – azaz a többséget – képviselő politikai szervezetek pedig eláshatják magát. Ezek ráadásul – meglepetés! – szembesülnek a tőkés média cenzúrájával is.

Az, hogy a NER erre az abszolút igazságtalan és illegitim választási rendszerre még rápakolta a határon túliak szavazatát, a halottak szavazatait és aláírásait, az ezermilliárdos állami propagandát, a körzethatárok átrajzolását, a karaktergyilkosságokat és folyamatos médiahazugságot, csak hab a tortán.

Erre a habra még egy kis hab volt, mikor a választások előtt pár nappal JD Vance szélsőjobboldali amerikai alelnök Magyarországra érkezett, nyilvánvalóan, hogy megnyomja a Fidesz kampányát. Ez egyértelmű külföldi beavatkozás volt a választási kampányba, veszélyeztetve hazánk szuverenitását.

Ez sem volt elég. Donald Trump szélsőjobboldali amerikai elnök a közösségi médiában tette közzé, hogy Orbán Viktor és a magyar nép elég komoly amerikai pénzekre számíthat… itt már nem tette hozzá, hogy annak esetén, ha Viktor barátját újraválasztják, de ez is egyértelmű volt. Akik nem olvasnak a sorok között, azoknak a külügyminiszter és a NER média nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar családok fognak profitálni belőle.

Ezzel Donald Trump tulajdonképpen meg akarja venni burkoltan a magyar választópolgárokat. Nem az első eset. Argentínában már megtörtént ez, csak kicsit durvábban. Ott Trump 20 milliárd dollárt ígért Argentínának, majd közölte, hogy csak akkor megy át a segítség (Milei neoliberális fasiszta gazdasági katasztrófájának elkerülése végett), ha az argentin nép oda szavaz. És oda is szavazott. Ez választónként 550 dollárnak, azaz kb. 200 000 forintnyi összegnek felelt meg.

A hazai választási kabaré illegitim és nem fog megváltoztatni semmit, különösképp azokkal a szereplőkkel, akik most labdába rúgnak ott.

Mi továbbra is József Attilát osztjuk, akinek 1 nappal a választások előtt van a születésnapja. „A munkásnak csak annyi a bére, amennyit kicsikart.” Magyarul a jólétünk nem burzsoá választási rendszerek kamudemokratikus bohózatán múlik, hanem tényleges osztályharcon.

EP Baloldal: A tűzszünet jó, a tartós béke jobb

A Baloldal frakció üdvözli a Trump és Irán közötti, tegnap este bejelentett tűzszünetet. Bár ez a hír pozitív lépés, a megállapodás nem foglalja magában Libanont, és az igazságos és tartós béke felé haladáshoz fel kell hagynunk azzal, hogy megadjuk magunkat Trump és Netanyahu terveinek.

Hetekkel azután, hogy Trump elindított egy illegális háborút – amelyet iskolák és polgári infrastruktúra bombázása, valamint egy egész civilizáció eltörlésével való fenyegetőzés jellemzett – tűzszünetet jelentettek be. Rendben. De az igazságos és tartós béke jobb, és az olyan európai vezetők, mint Ursula von der Leyen, Kaja Kallas hallgatása elárulja, hogy bűnrészesek az autoriter vezetők oldalán.

Ezt a megállapodást szigorúan be kell tartania az Egyesült Államoknak. De felháborító, hogy ez a tűzszünet nem terjed ki Libanonra, amelyet Izrael továbbra is bombáz. Ennek az illegális háborúnak véget kell vetni.

Európának abba kell hagynia, hogy bábként viselkedjen két veszélyes ember játszmájában, akik úgy vélik, mindenre jogosultak. Nem csupán azt várjuk el az Európai Uniótól, hogy határozottan ítélje el és lépjen fel, hanem az igazságos és tartós béke elérésének kell elsőbbséget élveznie, mielőtt még több életet áldoznának fel téveszmés emberek oltárán.

Marc Botenga, a Baloldal európai parlamenti képviselője (PTB/PVDA, Belgium), az AFET Bizottság koordinátora a következőket mondta:

„Az iráni tűzszünet reménykeltő hír. Mindenekelőtt az iráni nép számára. Két hétig amerikai és izraeli bombák nem fognak hullani otthonaikra, iskoláikra, gyáraikra és kórházaikra. Ez a tűzszünet nem a semmiből jött. A helyszíni erőviszonyok eredménye, de egyben a diplomáciai erőfeszítéseké is – különösen Pakisztán részéről –, amelyek célja a tárgyalások lehetőségének biztosítása volt. És közben? Rádiócsend az európai vezetők részéről. Az amerikai agresszió elítélésének megtagadása. Donald Trump uszító megjegyzéseinek elutasítása. Miközben civilek haltak meg a bombák alatt, az Európai Unió nem tett komoly kezdeményezést a feszültség csökkentésére. Több európai ország még azt is lehetővé tette az Egyesült Államoknak, hogy területét és légterét használja a háború folytatásához. A tűzszünet mindenesetre csak az első lépés. Amire most szükség van, azok valódi, jóhiszemű tárgyalások. Mert az Egyesült Államok kétszer is elárulta ezt a bizalmat, amikor a tárgyalásokat újabb támadások előkészítésére használta fel. Fokoznunk kell a nyomást az Egyesült Államokra és Izraelre annak érdekében, hogy elérjünk egy tartós békét, amely igazságos és tiszteletteljes a népek iránt.”

Izrael megsérti az iráni-amerikai tűzszüneti megállapodást: több mint 100 légicsapást mért Libanonra

Irán azzal fenyegetőzött, hogy megtámadja Izraelt, és kilép a megállapodásból, ha nem állítják le az agressziót a libanoni területek ellen.

Izraeli vadászgépek április 8-án, szerdán 100 csapást mértek Libanon különböző részeire, megsértve ezzel a tűzszüneti megállapodást, amelyet az Egyesült Államok néhány órával korábban kötött Iránnal.

A libanoni polgári védelem szerint a nagyszabású offenzívában legalább 254 ember meghalt, és 1165 másik megsebesült.

Irán megtorlást és a tűzszüneti egyezményből való kilépést helyezett kilátásba, ha nem szűnnek meg a libanoni támadások

Teherán már korábban is kikötötte, hogy az izraeli libanoni támadások beszüntetése része a 10 pontos tűzszüneti javaslatának. Az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) azzal fenyegetőzött, hogy megtorolja a támadásokat, ha Tel-Aviv nem állítja le az arab ország elleni agressziót.

Izrael részéről a tűzszünet megsértése arra is kényszerítette Iránt, hogy felfüggessze az olajszállító tartályhajók forgalmát a Hormuzi-szorosban, amíg Netanyahu kormánya le nem állítja a libanoni területek elleni támadásokat.

Eközben Irán külügyminisztere, Abbasz Aragcsi figyelmeztette Washingtont: országa kilép a tűzszüneti egyezményből, ha Izrael továbbra is támadja Libanont.

„Az iráni–amerikai tűzszüneti feltételek egyértelműek és világosak: az USA-nak választania kell – vagy tűzszünet, vagy a háború folytatása Izraelen keresztül. Nem lehet mindkettő” – írta Aragcsi az X-en.

„A világ látja a libanoni mészárlásokat. A labda az USA térfelén pattog, és a világ figyeli, hogy vajon teljesíti-e kötelezettségeit” – figyelmeztetett.

„A mártírok vére nem fog hiába folyni”: a Hezbollah figyelmeztetése

A Hezbollah közleményben ítélte el „a cionista ellenség által a libanoni ártatlan civilek ellen elkövetett mészárlásokat”.

„Vak gyűlöletével, véres bűnözésével és határtalan brutalitásával, amely már természetévé vált, az izraeli ellenség ma mészárlások sorozatát követte el ártatlan civilek ellen, civilek lakta területeket célozva a déli elővárosokban és Bejrút fővárosában, Szidónban, a Délvidéken és a Bekaa-völgyben, több tucatnyi brutális csapással, amelyek következtében gyermekek, nők és idősek közül is sokan mártírhalált haltak vagy megsebesültek” – áll a közleményben.

A libanoni ellenállási csoport hozzátette, hogy a „barbár agresszió minden szakaszában háborús bűncselekménynek és népirtásnak minősül”, mivel „zsúfolt polgári negyedeket, piacokat és bevásárlóközpontokat” célzott a csúcsforgalom idején.

A Hezbollah azt is hangsúlyozta, hogy Izrael „féktelen bűnözése” a veresége és „nyomorúságos kudarca” utáni frusztrációját tükrözi, mivel „nem sikerült elérnie egyetlen célját vagy tervét sem a különböző frontokon”.

A csoport továbbá figyelmeztetett: „a mártírok és a sebesültek vére nem fog hiába folyni”, és ez még inkább megerősíti harcosai elszántságát az ellenállásra és szembenézésre, hogy megfékezzék Izrael agresszióját és megvédjék a libanoni népet.

Katz úgy jellemezte az agressziót, mint „a legnagyobb csapást” a Hezbollah ellen a csipogós művelet óta

Dicsekedve a libanoni izraeli mészárlásokkal, Izrael védelmi minisztere, Izrael Katz úgy jellemezte az agressziót, mint „a legnagyobb koncentrált csapást, amelyet a Hezbollah a csipogós művelet óta elszenvedett”.

Katz azzal is fenyegette Naim Kászem sejket, a Hezbollah főtitkárát, hogy a csoportja „nagyon súlyos árat fog fizetni azért, hogy Irán nevében megtámadta Izraelt, és az ő személyes fordulója is el fog jönni”.

A Trump-kabinet visszakozik kötelezettségvállalásától: Libanon nem része a megállapodásnak

Kommentálva a veszélyes fejleményt, amely a tűzszüneti egyezmény összeomlásához vezethet, amerikai tisztviselők, köztük Donald Trump elnök szerdán azt közölték, hogy „Libanon nem volt része a megállapodásnak”.

„A Hezbollah miatt nem kerültek be a megállapodásba” – jelentette ki Trump az amerikai Public Broadcasting Service (PBS) műsorában, hozzátéve: „Az is megoldódik majd. Nem probléma.”

Amikor a PBS arról kérdezte, hogy mit gondol Izrael folyamatos libanoni agressziójáról, az amerikai elnök megjegyezte: „Az egy külön összecsapás.”

Trump kijelentéseit ismételve egy szerdai sajtótájékoztatón a Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt kijelentette:

„Libanon nem része annak a tűzszünetnek, amelyet a tűzszünetben érintett összes félnek továbbítottak.”

forrás: Peoples Dispatch

Miért még mindig az olaj a rendszer mozgatórugója

Egy sima átmenetbe vetett hitet adták el nekünk a megújuló energiára, de a fosszilis tüzelőanyagok továbbra is a világgazdaság középpontjában állnak.

Amikor arra gondolunk, honnan származik az üzemanyag és az energia, az „energiaátmenet” gondolata bekerült a köztudatba.

Ez arról szól, hogy régen fát égettünk, majd szenet, aztán jött az olaj kora, és hamarosan a megújulók új korszakába lépünk.

Ez egy megnyugtató történet, amely szerint a technológia majd megszabadítja a világot a múlt bolygóromboló tüzelőanyagaitól.

Irán csaknem lezárta a Hormuzi-szorost, ami megmutatta, mennyire törékenyek ezek az állítások, és mennyire központi szerepet játszik az olaj még mindig a globális gazdaságban.

Nem történt meg a zökkenőmentes globális átmenet az olajról. Éppen ellenkezőleg, az olajhasználat alapvetővé vált a gazdaság számos területén, beleértve a mezőgazdaságot, az építőipart és a közlekedést.

Az elmúlt két évtizedben az Öböl-államok diverzifikálták termelésüket, hogy kőolajtermékeket, köztük műanyagokat állítsanak elő. A kén az olajipar mellékterméke.

Kritikus fontosságú a műtrágyák, fémek és félvezetők előállításához. A kénellátást is veszélyezteti a Hormuzi-szoros lezárása.

A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője, Fatih Birol azt mondta, hogy a Nyugat vezetői nem értették teljesen a Hormuzi-szoros jelentőségét, amikor megindították támadásukat Irán ellen.

Arra figyelmeztetett, hogy a háború következményei rosszabbak lehetnek, mint az 1973-as és 1979-es olajválságok, valamint az oroszországi ukrajnai invázió által 2022-ben kiváltott gázválság együttes hatása.

Több olajat és gázt vont ki a forgalomból, mint ezek az események együttvéve.

A fekete eső, amely Teheránra hullott, miután izraeli vadászgépek március elején felgyújtottak két olajtárolót, emberi és környezeti katasztrófák voltak.

Erre válaszul Irán megtámadta Bahrein egyetlen olajfinomítóját és a világ legnagyobb földgázkivitelét biztosító üzemét Katarban.

Donald Trump kétségbeesetten szerette volna újranyitni a szorost a globális hajózás előtt. Még azzal is fenyegetőzött, hogy „megsemmisíti” Irán energia-infrastruktúráját, ha nem működik együtt, mielőtt visszakozott volna.

A világ olajkészleteinek körülbelül 20 százaléka – ami a tengeri olaj negyedének felel meg – a Hormuzi-szoroson keresztül halad át. Ennek nagy része mindössze öt országból származik: Szaúd-Arábia (a teljes mennyiség 37 százaléka), Irak (23 százalék), az Egyesült Arab Emírségek (13 százalék), Irán (11 százalék) és Kuvait (10 százalék).

Ennek az olajnak a nagy része Kínába, Indiába és más ázsiai országokba megy. Egy kis hányad, mindössze 2,5 százalék kerül exportra az Egyesült Államokba. Szaúd-Arábia olaját különböző célállomásokra küldi, beleértve más Öböl-államokat is.

De Irán olajának akár 90 százaléka Kínába megy. Ez az megállapodás lehetővé teszi a nyugati szankciók megkerülését Iránnal szemben, és kedvezményes árat biztosít Kínának.

Adam Hanieh a „Crude Capitalism” (Nyers kapitalizmus) című könyvében magyarázza meg, hogyan váltak az Öböl-államok ilyen hatalmassá, és miért játszanak továbbra is túlzottan nagy szerepet az olajellátásban.

A második világháború után globális expanzió ment végbe az olajhasználatban. Az Öböl-államok kulcsfontosságúak voltak ebben.

Szaúd-Arábia együttműködött az Egyesült Államokkal az olajfúrásban a sivatagban az 1930-as években, amikor a kaliforniai Standard Oil Company megállapodást kötött a szaúdi állammal, létrehozva a California Arabian Standard Oil Company leányvállalatot.

Miután az olaj elkezdett folyni a Dammam 7-es számú kútjából – amelyet találóan Prosperity Wellnek (Jólét-kút) neveznek – a termelés gyorsan bővült.

Szaúd-Arábia birtokolja a világ legnagyobb tengeri olajmezőjét, a Safaniya Oil Fieldet.

De az Öböl-államok nem csupán azért egyediek, mert nagy az olajkészletük. Hanieh óva int attól, hogy az Öböl-államokat csupán „hatalmas olajcsapként” kezeljük, anélkül, hogy figyelembe vennénk e társadalmak jellegzetességeit.

A hat Öböl-állam – Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Kuvait, Omán és Katar – monarchia, ahol a királyi családok különböző üzleti érdekeltségeiken keresztül avatkoznak be a gazdaságba.

A csillogó városok, mint Dubaj és Abu Dhabi, a vendégmunkások hadserege által épültek, akiket ki lehet deportálni, ha megpróbálnak szervezkedni.

Az 1970-es években a szaúdi kormány növelte tulajdoni hányadát az Aramcóban – az Arabian American Oil Companyben –, amely 1980-ra teljesen állami vállalattá vált. Ez az olaj államosítási hullámának része volt az Öböl térségében.

Az Öböl-államok 1960-ban létrehozták az OPEC-et, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét, amelynek Szaúd-Arábia a vezető szereplője.

Amikor az iráni vezető, Mohammad Moszaddegh államosította az olajat, az a Nyugat térségbeli hatalmát fenyegette.

Nagy-Britannia és az Egyesült Államok 1953-ban puccsot támogatott ellene.

Ezzel szemben a szaúdi államkapitalizmus formája megfelelt a nyugati érdekeknek. A világ legnagyobb szuperhatalma szoros kapcsolatot ápolt a szaúdi monarchiával.

Az Egyesült Államok megígérte, hogy biztosítja a rezsim túlélését, abban az időben, amikor a térség monarchiáit és diktatúráit szerte a régióban megdöntötték.

Cserébe Szaúd-Arábia és a többi Öböl-állam beleegyezett, hogy az olajat amerikai dollárban árazzák. Ez segít biztosítani az Egyesült Államok folyamatos hatalmát. A világ országai számára előnyt jelent, ha dollárban tartják tartalékaikat. Ez azt is jelenti, hogy az Egyesült Államok szankciók bevezetésével tudja politikai súlyát érvényesíteni.

Hanieh kiemeli, hogy a nemzeti olajtársaságok (NOC-k) hatalmas óriásokká nőtték ki magukat.

A Saudi Aramco messze a világ legnagyobb olajtársasága. Tavalyi nyeresége meghaladta az öt legnagyobb nyugati magánszektorbeli vállalat – köztük a Shell, az ExxonMobil és a Chevron – együttes nyereségét.

Az olaj központi szerepe a globális gazdaságban lehetővé tette ezeknek a vállalatoknak, hogy fenomenális nyereséget érjenek el.

De ez nem jelenti azt, hogy az energiafelhasználás „átmenetet” élt volna át a régebbi forrásokról, például a szénről.

Jean-Baptiste Fressoz a „More and More and More” (Több és több és több) című könyvében lerombolja az energiaátmenet reformista koncepcióját.

Rámutat, hogy a világ népességének egyharmada még mindig fára támaszkodik a fűtésben.

A szén sem a múlt energiaforrása. A szénfogyasztás Kínában tízszeresére nőtt 1980 óta. Kína egyre inkább a víz- és szélenergiára támaszkodik. De a megújulók fellendülése nem váltotta fel a fosszilis tüzelőanyagok használatát. Csupán hozzájárult a megtermelt energia összmennyiségének drámai növekedéséhez.

A különböző energiaforrások össze is kapcsolódnak egymással. Például az olaj elérhetősége kiterjesztette a szénhez való hozzáférést. A 2000-es évek csúcsán az Egyesült Államokban a felszíni fejtésű bányászat évente több millió tonna ammónium-nitrátot és benzint használt fel a szén kirobbantására a földből.

Ahol olaj van, ott az USA bombái is megjelennek. De ez nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok egyszerűen átfésüli a földgolyót, hogy magának szerezze meg az olajat.

Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala szerint a hazai termelés 2019-ben meghaladta a fogyasztást. Az USA továbbra is függ a fosszilis tüzelőanyagoktól, rekord szintű a hazai nyersolaj-termelés és a palagázból nyert gáz mennyisége is.

Az amerikai olajfinomítók vezetői vágynak Venezuela nehézolaj-készletére. De Irán olaja kevésbé érdekes.

Ehelyett – ahogy Hanieh érvel – az Egyesült Államok stratégiája a riválisaihoz, elsősorban Kínához irányuló erőforrás-áramlás ellenőrzéséről szól. Trump ezt kombinálja a „fúrj, baby, fúrj” megközelítéssel odahaza.

Ha Kína képes alternatív üzemanyag-forrásokat szerezni, ez Trump számára hatalmas tévedés lehet. Időnként vannak jelentések kínai tulajdonú hajókról, amelyek áthaladnak a Hormuzi-szoroson.

A Lucky Gas cseppfolyósított kőolajszállító hajó múlt hónapban áthaladt a szoroson.

De Kína még mindig szenvedhet a szoros lezárásától és az emelkedő áraktól.

A kapitalizmusban nincsenek jó lehetőségek. Az olajkínálat lassítása növelheti az amerikai vállalatok nyereségét. De a szárnyaló üzemanyagárak további fájdalmat okoznak a munkásosztálybeli embereknek világszerte.

A Fülöp-szigeteken nemzeti vészhelyzet van az üzemanyag-ellátási válság miatt.

A zöldségtermesztők abbahagyták a növényültetést, a sofőrök bérének zuhanását tapasztalják.

Sri Lankán az állam üzemanyag-adagolást és négynapos munkahetet vezetett be.

Másrészt az olaj újbóli megindítása is katasztrofális lenne.

Egy 2021-es tanulmány nagyon konkrétan fogalmazott. A Közel-Kelet olajának kétharmadának a föld alatt kellene maradnia, ha meg akarjuk próbálni elkerülni a bolygó 1,5 fok feletti felmelegedését.

A legsúlyosabb hatások egy része magában a régióban jelentkezik, ahol a háború és az éghajlati összeomlás már most is megterheli az ivóvízhez való hozzáférést.

Nagy-Britanniában a fosszilis tüzelőanyagok további beágyazását javasolják megoldásként. A tengeri energiaipar a háborút használja fel, hogy nyomást gyakoroljon a brit „munkáspárti” kormányra, hogy újra fontolja meg az olaj- és gázfúrást az Északi-tengeren.

A kapitalizmus a katasztrófa felé hajt minket. Nem támaszkodhatunk arra, hogy békésen átállunk az olajról. Ehelyett egy olyan mozgalomra lesz szükség, amelynek középpontjában a munkások állnak, hogy leállítsák a fosszilis tüzelőanyagok gépezetét.

forrás: Socialist Worker

A Fidesz békepártisága

A Fidesz évek óta nyomja kampányszövegként a békét, pedig az imperialista haverjai mindent elkövettek, hogy háborúk legyenek.

Nem létezik ugyanis békepártiság radikális baloldaliság nélkül a jelenleg kapitalista rendszerben. A háborúkért ugyanis nem mások felelősek, mint a kapitalista rendszer ellentmondásai. A tőkés termelés profitja ugyanis csak akkor fenntartható, ha az növekszik. Ezen expanzióhoz pedig elengedhetetlen

  • a piacok meghódítása,
  • a nyersanyagok elrablása,
  • a „versenytársak” (halálos ellenségek) kiütése,
  • a területek és infrastruktúra (termelőeszközök) megszerzése,
  • információ gyűjtése és kezelése (MI és szilícium „forradalom”),  
  • munkaerő megszerzése, elrablása és kizsákmányolása.

Ezek egyesével is mind fegyveres konfliktust veszélyeztetnek, összességében pedig biztos garanciák rá. Az Új Hidegháborúban pedig akadnak is fegyveres konfliktusok: Jemen, Ukrajna, Irán, Venezuela, Libanon, Gáza, valamint a kubai blokád, az újraéledő japán militarizmus és a tajvani provokáció további öldöklést helyez kilátásba. (És ez a lista sem teljes).

A felsoroltakból egy kivételével az Egyesült Államok és annak szélsőjobboldali vezetése, azaz a Fidesz első számú szövetségese felelős. A maradék ukrajnai háborúért pedig félig szintén a nyugati elit, a másik feléért pedig a Fidesz másik szövetségese, a putyini oligarchakapitalizmus felelős. Ilyen pozícióból háborúellenességet kiáltani – enyhén szólva is – hiteltelen.

Mikor a Fidesz-rezsim arra veri magát, hogy egyaránt jóban van a Trump és Putyin féle rendszerekkel, akkor egyfajta békés álomba pozícionálja magát, pedig ez a szervilis hintapolitika valójában két olyan nagyhatalmat szolgál ki, amelyek háborúkért felelősek.

Az elképzelhetetlen volt 1991 előtt, hogy a Szovjetunió fegyveres harcot kezdjen Ukrajna ellen. Ha valaki akkor azt mondta volna, hogy 30 évvel később a két testvérnemzet fegyverrel ront egymásra, azt bizonyára őrültnek nézik. A szocializmus eszméje még a balkáni nemzetek közt is békét teremtett, míg a rendszerváltás csak megosztottságot, háborút és népirtást hozott magával. A kapitalizmus restaurálása nem csak a Ukrajnában és a Balkánon szült fegyveres konfliktust, hanem Csecsenföldön, Grúziában, Örményországban és Azerbajdzsánban, valamint felkészülnek a balti államok és Lengyelország is. Szocialista ország csak egyetlen egyszer emelt fegyvert más országra… mikor az amerikaiak által támogatott vörös khmerek megtámadták a szocialista Vietnámot… és ebben az esetben is megkérdőjelezhető Kambodzsa szocialista jellege.

Mikor az utóbbi évtizedben az Egyesült Államok kezdte elveszíteni globális hatalmi pozícióit a kínai gazdasági növekedéssel és tudományos innovációkkal szemben (Kína konkrétan leelőzte az USA-t a tudományos publikációk számában), akkor a profit védelme érdekében elindította az Új Hidegháborút, melynek célja szorosabbra vonni a gyeplőt a gyarmati-félgyarmati országok felett (igen, Magyarország is gyakorlatilag ezek közé tartozik). Ennek eredménye volt a venezuelai olajrablás, a kubai blokád, az iráni olajrablás, a tajvani provokáció, az EU elárasztása szélsőjobboldali pártokkal annak destabilizálására – ezekből jópár szerencsére nem működik és óriási félrekalkuláció volt. Kuba a humanitárius válság ellenére kitart és megtalálja szövetségeseit,Venezuela egyelőre nem adta át az olaját, Irán pedig lezárta a Hormuzi-szorost (meglepetés!).

A Fidesz-rezsim része ennek a hidegháborús rendszernek és maga is készülődik, amelynek több oka is van.

1, Az ostoba militarista propaganda nem más, mint néphülyítő, hatalomtechnikai eszköz.

2, Gazdasági lendületet vár a fegyveripartól.

3, Részt akar fegyveres konfliktusok nyersanyagrablásaiból.

Ez minden, csak nem békepártiság.

A többiek is bűnrészesek

Miközben kifejtjük, hogy a Fidesz valójában része a háborúpárti imperialista világrendszernek, ne feledkezzünk el róla, hogy az elmondottak annak „ellenzékére” is ugyanúgy vonatkoznak. Már ha ellenzéknek lehet nevezni olyan politikai entitásokat, amelyek ugyanazt teszik, mint a kormány.

A Tisza, a DK, de még a Kutyapárt sem szocialisták. Ebből a neoliberális kapitalista DK próbálta magát szociáldemokratának eladni, de nem azok. Ezek mind tőkés pártok, amelyek elszántan védik azt a piacgazdaságot, amely közvetlenül felelős a háborús konfliktusok brutális terjedéséért. Ezek közül a Tisza prominensei személyesen is részt vettek a Fidesz fasisztoid rendszerének kiépítésében, majd pont akkor váltak demokratává, mikor elzárták a pénzcsapot.

A Mi Hazánk pedig az agyrohasztó militarizmus pápája Magyarországon, miközben teljesíti a fasiszta szervezetek küldetését a munkásosztály hülyítésével és a szervezeteinek rombolásával.

Jelenleg a radikális baloldal az egyetlen Magyarországon, amely értelmesen beszél a békéről és kifejti, hogy az a kapitalizmus ellentmondásainak eredménye pont ugyanúgy ma is, mint akkor, amikor Lenin megírta az Imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka című remekművét, ami a mai helyzet leírására pont ugyanolyan kiváló ,mint 100 évvel ezelőtt.

Jelenleg a radikális baloldal az egyetlen, amely kimondja, hogy a probléma megoldása, ha lerázzuk a milliárdosok igáit, akik belerángatnak minket a profitjuk miatt a háborúikba és kimondjuk, hogy nem szaggathatnak szét minket nemzeti acsarkodások, mert egy csapatban játszunk, egy munkásosztály vagyunk. Egy célunk van, a boldog és biztonságos élet, és ehhez együtt tudunk és együtt is kell működnünk. Ez versenyalapú, profitorientált és kizsákmányoló termelési móddal nem fog működni, csak olyannal, ami szabadságon, egyenlőségen és testvériségen alapszik, a közösség által a közösségért.

A kapitalizmus háború! A szocializmus béke!

Az USA és Izrael továbbra is támadja Irán oktatási intézményeit

Több mint 30 iráni egyetemet bombázott az USA és Izrael a háború kezdete óta, emellett több száz iskolát, egészségügyi létesítményt és kulturális helyszínt, amelyek háborús bűncselekménynek minősülnek.

Az Egyesült Államok és Izrael légicsapásokat mért hétfőn, április 6-án a teheráni Sharif Műszaki Egyetemre, ami újabb elítéléseket, háborús bűncselekményekre utaló vádakat és felelősségre vonásra felszólító követeléseket váltott ki. A hajnali támadás a fővárosi rangos egyetem több épületét is célozta.

A támadásban egyelőre nem jelentettek sérüléseket. Iránban az egyetemi órákat már korábban online formába helyezték át, hogy elkerüljék a hallgatók és más dolgozók sérelmét az önkényes bombázások során.

A támadást elítélve Mohammad Reza Aref, Irán első alelnöke a közösségi médiában közzétett bejegyzésében azt írta, hogy a támadás során „bunkerromboló bombákat” használtak. Ezt [Donald Trump amerikai elnök] őrültsége és tudatlansága szimbólumának nevezte.

Trump korábban megünnepelte Irán kutatóközpontjai és egyetemei elleni támadásokat, és azzal fenyegetőzött, hogy az országot „visszabombáztatja a kőkorszakba”.

Annak ellenére, hogy az egyetemek elleni támadások háborús bűncselekménynek számítanak – Hosszein Simaei Sarraf iráni tudományos, kutatási és technológiai miniszter szerint – az USA és Izrael február 28. óta több mint 30 egyetemet célzott meg az országban, ezekben a támadásokban legalább öt professzort és több mint 60 hallgatót megölve, nem is beszélve a laboratóriumokban és más kutatólétesítményekben okozott jelentős károkról.

Irán szerint e felsőoktatási intézmények nagy része kulcsfontosságú az ország tudományos és kulturális fejlődése szempontjából, és a ellenük irányuló támadások az ország tanulási és kulturális élete elleni támadásnak minősülnek.

Izrael évek óta részt vett több iráni professzor és tudós meggyilkolásában is, az ország nukleáris programját célozva.

Nincs ideiglenes tűzszünet

Eközben Irán hétfőn elutasított egy új, ideiglenes tűzszünetre vonatkozó tervet. A Pakisztán által benyújtott terv szerint 45 napos tűzszünetet vezetnének be, amiért cserébe Irán megnyitná a Hormuzi-szorost.

Irán állítása szerint az ilyen szünetek csak lehetővé teszik az USA és Izrael számára, hogy „újracsoportosuljanak és stratégiát dolgozzanak ki a jövőbeli támadásokhoz”.

A Reuters szerint Pakisztán hétfőn bemutatta az ideiglenes tűzszünet tervét mind Iránnak, mind az Egyesült Államoknak, amely szerint egy időre felfüggesztenék az ellenségeskedéseket, miután Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Az átmeneti időszakban egy végleges megállapodásról folytatnának tárgyalásokat, amelynek alapja az Irán elleni összes szankció feloldása és befagyasztott külföldi vagyonának feloldása lenne, amiért cserébe Irán írásbeli biztosítékot adna arra, hogy nem fejleszt nukleáris fegyvereket, és nyitva tartja a szorost.

A békejavaslat híre Donald Trump amerikai elnök újabb fenyegetései közepette érkezett. Trump trágár nyelvezetet használva vasárnap azt állította, hogy országa felrobbantja Irán erőműveit és hídjait, ha az ország keddig este 8 óráig nem nyitja meg a szorost.

Irán elutasította a fenyegetést, és megerősítette, hogy megtorolja az USA és Izrael összes, az ország polgári infrastruktúrája elleni támadását, és célba veszi az amerikai érdekeltségeket a térségben.

Kazem Gharibabadi iráni külügyminiszter-helyettes válaszolt Trump fenyegetéseinek, kijelentve, hogy Irán nem katonai infrastruktúrája elleni bármilyen támadás „háborús bűncselekménynek” minősül, és „határozott és azonnali választ” von maga után.

Az ilyen megtorlás Irán védelmi intézkedéseinek részét képezi, nem pedig szándékos választás – mondta Esmail Baghaei, az iráni külügyminisztérium szóvivője hétfőn egy videóüzenetben.

Az USA-t és Izraelt felelősségre kell vonni a nukleáris létesítmények elleni támadásokért

Mohammad Eszlami, az Iráni Atomi Energia Szervezet (AEOI) vezetője bírálta Rafael Grossit, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) főigazgatóját a tétlenségéért és azért, mert nem képes elítélni az USA és Izrael ismételt támadásait az ország nukleáris létesítményei ellen.

A NAÜ-nek írt levelében Eszlami megjegyezte, hogy az USA és Izrael szombaton végrehajtotta a negyedik támadást a bushehri atomerőmű ellen a február 28-án kezdődött háború kezdete óta. A támadás megrongálta a létesítmény egy részét, és megölt egy biztonsági őrt.

Eszlami figyelmeztetett, hogy az ilyen támadások károsíthatják a reaktort, és radioaktív anyagokat szabadíthatnak fel, ami „súlyos és helyrehozhatatlan következményekkel járhat a helyi lakosságra, a környezetre és még a szomszédos országokra nézve is”.

A nukleáris létesítmények elleni támadások teljes mértékben sértik a NAÜ alapokmányát, a NPT (Nukleáris Fegyverek Elterjedésének Megakadályozásáról szóló Szerződés) szabályait, valamint más nemzetközi törvényeket és egyezményeket – mondta Eszlami, követelve, hogy az elkövetőket vonják felelősségre bűncselekményeikért.

forrás: Peoples Dispatch

Kína szerint az iráni háború lezárása az egyetlen módja a Hormuzi-szoros megnyitásának

Kína a helyzet enyhítésére és a diplomáciai eszközökhöz való visszatérésre szólított fel, mert minél tovább tart a háború, annál nagyobb nehézségeket okoz a világgazdaságnak és a globális energiaellátásnak.

Kína elutasította a fegyveres erő alkalmazását a Hormuzi-szoros megnyitásának eszközeként, és felszólított az Irán elleni háború befejezésére, érvelve, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy a nemzetközi hajózási útvonal nyitva és biztonságosan járható maradjon.

Donald Trump amerikai elnök nemrég tett felhívására reagálva, amelyben arra kérte a Hormuzi-szoros lezárása által érintett nemzeteket, hogy avatkozzanak be közvetlenül, és ha lehetséges, „foglalják el” a szorost, a Kínai Külügyminisztérium hivatalos szóvivője, Mao Ning a feszültség csökkentésére szólított fel.

„A Hormuzi-szorosban kialakult fennakadások kiváltó oka az amerikai–izraeli illegális katonai műveletek Irán ellen. Csak a katonai akciók befejezésével és a béke és stabilitás helyreállításával az Öböl térségében lehet a nemzetközi hajózási útvonal nyitott és biztonságos” – mondta Mao a csütörtöki, április 2-i rendszeres sajtótájékoztatón.

Arra is kérte a „nemzetközi közösséget”, hogy közösen dolgozzanak a feszültség csökkentésén, „megakadályozva, hogy a regionális zavargások tovább sújtsák a világgazdaságot és az energiaellátás biztonságát”.

Kína hangsúlyozta, hogy a további eszkaláció senkinek sem áll érdekében, és felszólította a háború összes résztvevőjét, hogy kezdjenek diplomáciai párbeszédet.

Kína arra is figyelmeztetett, hogy ha az Irán elleni háború folytatódik, az súlyosan érinti a világgazdaságot és a globális energiaellátás biztonságát.

Nyomásgyakorlás Iránra

A kínai nyilatkozat abban az időszakban hangzott el, amikor az Egyesült Államok ösztönzésére az Egyesült Királyság csütörtökön virtuális találkozót szervezett több mint 40 ország részvételével, hogy nemzetközi összefogást hozzon létre a szoros megnyitására.

Az ázsiai és afrikai országok mellett a találkozón főként európai és Perzsa-öböl menti országok vettek részt.

A találkozón Yvette Cooper brit külügyminiszter azzal vádolta Iránt, hogy „eltérítette” a nemzetközi hajózási útvonalat, és „túszul ejtette” a világgazdaságot.

Nem említette azonban az amerikai–izraeli háborút, ami arra késztette Iránt, hogy korlátozza a forgalmat a szoroson.

A találkozón részt vevő országok közös nyilatkozatot is aláírtak, amelyben felszólították Iránt, hogy hagyjon fel a szoroson való áthaladás blokkolásával, és vállalták, hogy részt vesznek a jövőbeli, a szoros megnyitására irányuló erőfeszítésekben. Konkrét kötelezettségvállalások azonban nem születtek.

Eközben pénteken elhalasztották az ENSZ Biztonsági Tanácsában a szoroson való szabad hajózásról szóló határozattervezet elfogadására irányuló kísérletet, miután néhány ország kifogásolta az eredeti tervezet szövegezését.

Az eredeti tervezet – a sajtójelentések szerint – lehetővé tette az országok számára, hogy „minden szükséges eszközt” alkalmazzanak a hajózás megnyitásához a szoroson, ami a katonai erő alkalmazását sugallta.

A tervezetet később módosították, miután Kína, Oroszország és Franciaország kifogásokat emelt, arra hivatkozva, hogy az fokozhatja a térségbeli háború eszkalációját. A legfrissebb, Bahrein által készített tervezet szerint az országok „minden szükséges védekező eszközt” használhatnak a szoroson való áthaladáshoz.

Az új, módosított tervezetről szombaton várható a szavazás.

A szoroson való hajózás jövője a háború befejezésétől függ

Irán fenntartotta, hogy a Hormuzi-szoros mindenki számára nyitva áll, kivéve azokat, akik részt vesznek az ország elleni támadásokban.

Engedélyezte több tucat, különböző országokhoz tartozó hajó áthaladását, mióta március elején bevezette a korlátozásokat – állítólag azért cserébe, hogy díjat számítson fel a biztonságos áthaladásért.

Sajtójelentések szerint szerdán megnőtt a forgalom a szoroson március többi napjához képest. Az összforgalom (április 1-jén 16 hajó) azonban továbbra is messze elmarad a háború előtti időktől (átlagosan napi 130 hajó).

Irán az amerikai–izraeli támadások február 28-i megindítását követően vezetett be korlátozásokat a konténerhajók mozgására a szorosban. Ezt jelentős védekező lépésnek nevezte, és most azt állítja, hogy a szoroson való hajózás jövőjét a háború befejeztével közösen, Ománnal fogják eldönteni.

A Hormuzi-szoros, egy keskeny vízi út a Perzsa-öböl és az Ománi-öböl között, Irán és Omán felségterületéhez tartozik. Kulcsfontosságú a nemzetközi kereskedelem számára, mivel a globális energiaexport több mint 20%-a ezen áramlik keresztül, nem is beszélve a térség országai számára létfontosságú egyéb áruk jelentős mennyiségű kereskedelméről.

forrás: Peoples Dispatch

Trump iráni háborúja nem megy túl jól a NATO+ szövetségnek

Az egyetlen megállapodás, amelyet az irániak elfogadnának a háború lezárásához, az lenne, amely biztosítja Irán számára a jogot annak meghatározására, ki megy be és ki ki a szoroson – ami aggodalomra ad okot az európaiak és az Egyesült Államok kelet-ázsiai szövetségesei számára.

Donald Trump amerikai elnök egyre inkább elveszíti a talajt a lába alól, amikor az Irán elleni háború nem úgy alakul, ahogy elképzelte. Mind az Egyesült Államok, mind Izrael úgy vélte, hogy egy sor, Irán elleni dominanciaháború lefejezi az ország vezetését, és a megmaradt középszintű vezetőket megadásra kényszeríti. A Trump–Netanyahu terv teljes mértékben téves számításnak bizonyult: Iránban kialakult a háborús vezetés mélysége, a lakosság egységesen hazája védelmébe állt, és mivel Irán stratégiailag kihasználja a Hormuzi-szorost, ma már nem Irán, hanem az Egyesült Államok kér békét.

Mindezen események közepette, húsvét vasárnapján, a keresztény feltámadás napján Trump egy posztot tett közzé a Truth Social platformon, amely keverte a B-kategóriás cowboyfilmek retorikáját a Nemzetközi Bíróság elé víhető népirtási vádak példáival: „Kedd lesz az erőművek napja és a hidak napja, egyben, Iránban. Nem lesz ehhez fogható!!! Nyissátok ki a rohadt szorost, ti őrült rohadékok, különösen a pokolban fogtok élni – CSAK VÁRJATOK!” Az első mondat népirtó jellegű, mivel azt állítja, hogy az Egyesült Államok polgári infrastruktúrát kíván bombázni, és ezzel az iráni népet pokoli állapotba, azaz halálba taszítja. A poszt középső része, amely a Hormuzi-szorosról szól, Trump teljes frusztrációját mutatja, a John Wayne-féle dagályos szónoklat pedig csak illusztrálja, hogy nem sikerül előmozdítani egy valódi programot. Csak várjatok. De mit is várjunk: az USA és Izrael továbbra is kegyetlenül bombázza a polgári infrastruktúrát (beleértve a hidakat és egészségügyi központokat), az irániak képesek ballisztikus rakétákat kilőni és amerikai repülőgépeket lelőni, a Hormuzi-szoros pedig zárva van az USA és Izrael szövetségesei előtt.

A népirtásra utaló jelek nyíltan megtalálhatók a Truth Socialon és az X-en, de Trump nyilvános beszédeiben is. Azzal fenyegetőzött, hogy Iránt „visszabombázza a kőkorszakba”, amit aztán hadügyminisztere, Pete Hegseth gyerekesen tovább is tweetelt: „Vissza a kőkorszakba”. Ez gyakori kifejezés az amerikai háborús retorikában; használta Curtis LeMay tábornok is, amikor a második világháborúban japán városok tűzbombázását, majd később a koreai és vietnámi bombázásokat végrehajtotta. A terror elleni globális háború során az Egyesült Államok azzal fenyegetőzött, hogy Afganisztánt és Irakot „visszabombázza a kőkorszakba” – ez a fenyegetés önmagában is háborús bűn, de mivel soha nem emeltek vádat amerikai tisztviselő ellen, az Egyesült Államok vezetői teljes büntetlenséget élveznek, hogy ilyeneket mondjanak, majd cselekedjenek is. Az amerikai–izraeli iráni bombázások első hónapjában, 11 000 célpont elleni csapással és 250 fonttól 2000 fontig terjedő bombákkal, majdnem egy hirosimai bombának megfelelő robbanóanyagot dobáltak le az országra – a polgári halottak száma legalább több ezer.

Hormuzi–szoros

A retorika és a tettek hevessége ellenére sem az Egyesült Államoknak, sem Izraelnek nem sikerült győzelmet hirdetnie. Irán megtartja katonai lehetőségeit, beleértve az Irakban és Nyugat-Ázsia más részein található amerikai infrastruktúra elleni további támadásokat, és Irán még nem vetette be teljes mértékben a kis hajókból álló flottáját az Öböl vizein. Mivel képes elviselni a heves amerikai–izraeli csapásokat és továbbra is válaszolni, Iránnak nincs oka tárgyalni az USA által az asztalra helyezett tíz-tizenöt pontról, amelyek gyakorlatilag Irán megadását követelik. Ezért mondja továbbra is Irán, hogy csak azoknak a hajóknak engedélyezi a Hormuzi-szoroson való áthaladást, amelyek olyan országok zászlaja alatt hajóznak, amelyek nem támogatják az Irán elleni illegális háborút. Mivel ezeknek a hajóknak iráni és ománi vizeken kell áthaladniuk, és mivel a szoroson belül nincs valódi nemzetközi vízi folyosó, Irán (Ománnal együtt) jogosult eldönteni, hogy ki mehet át a vizeken. Ami nem volt probléma Washington számára, mielőtt megindította volna az illegális háborút, az most Washington egyik legfontosabb háborús céljává vált – nevezetesen a szoros megnyitása iráni ellenőrzés nélkül.

Az Egyesült Államok szövetségi rendszerének létfontosságú részei, mind az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében (NATO) Európában, mind a NATO+ részében Ázsiában, negatívan érintettek a Hormuzi-szoros majdnem teljes lezárása miatt. Mind Japán, mind a Koreai Köztársaság (Dél-Korea) szinte teljes mértékben függ a szoroson keresztül szállított öböl menti arab olajtól, és mivel függenek az amerikai szövetségi rendszertől, nem szakíthatnak az USA-val és nem ítélhetik el a háborút. Ez azt jelenti, hogy Japán és Korea is megrémült; Japán megnyitotta 250 napos stratégiai olajtartalékát, és próbálja fenntartani háromhetes cseppfolyósított földgáz (LNG) ellátását. Eközben hat NATO-tagállam (Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság) küzd, mivel ők is függenek a szoroson keresztül érkező öböl menti arab olajtól. A szoros majdnem teljes lezárásából eredő energiahússokk tovább erősödik Európa azon folyamatos alkalmazkodása miatt, amely az ukrajnai háború óta csökkent orosz energiaellátásból fakad, valamint a dél-európai országok kitettsége miatt a líbiai energiatermelés bizonytalanságaihoz. Ez a több forrásból eredő energiaválság komoly ipari feszültségeket és inflációt okozott egész Európában.

NATO plusz válság

Japán és Dél-Korea politikai osztálya nem tudja elképzelni magát az Egyesült Államok vezette stratégiai rendszeren kívül, amely több mint 80 éve fojtogatja ezeket az országokat. Ugyanez a vakság figyelhető meg Európában a NATO-országok körében is, amelyek nem képesek teljes mértékben megfogalmazni a különbséget Washington világnézete és saját európai nézőpontjuk között. A gaullizmus lényege, Franciaország kényszerű elkülönülése Washingtontól, inkább stílusbeli, mint tartalmi kérdéssé vált. De amikor Trump arra kérte az európaiakat, hogy küldjék hajóikat, hogy segítsenek neki „megnyitni” a Hormuzi-szorost, az európai politikai osztály nemet mondott – ez volt az első alkalom, hogy megtagadták Washington közvetlen parancsát amióta Franciaország és Németország 2003-ban megtagadta a részvételt az iraki háborúban. Az európai elutasítás indokai érdekesek, és sorrendben ezek a következők: nem hiszik, hogy ennek a háborúnak van alapja (nincs hadiok), nem hiszik, hogy meghatározott háborús célok léteznek, nem érezték, hogy konzultáltak volna velük a háborúba lépés előtt, attól félnek, hogy ez a háború elvonja a figyelmet a saját ukrajnai háborújukról, és tartanak a hosszú távú hatásoktól a saját energiaigényeikre nézve.

De még itt is egyértelmű a kettős beszéd a NATO-fővárosokban. Ennek megértéséhez el kell tekinteni a nemzeti vezetők nyilatkozataitól, mivel ők – Macron, Merz, Starmer – aggódnak az inflációs válság és saját belső problémáik miatt. A NATO főtitkárára, Mark Ruttéra hárul a feladat, hogy kétarcúan beszéljen: egyrészt azt mondja, hogy „egyáltalán nincsenek tervek arra, hogy a NATO-t belekeverjék ebbe” (a „belekeverjék” szót alá kell húzni), másrészt pedig: „nagyon fontos, amit az USA tesz itt, Izraellel együtt, mert felszámolja, csökkenti Irán képességét, hogy nukleáris képességhez jusson.” Hagyjuk tehát, hogy az Egyesült Államok és Izrael egyedül végezze ezt a „fontos” munkát, amibe Európa nem akarja, hogy „belekeverjék”. Japán szélsőjobboldali miniszterelnöke, Sanae Takaichi azt mondta Trumpnak, hogy vannak „olyan cselekvések, amelyeket megtehetünk és amelyeket nem tehetünk meg a japán törvények keretein belül”, az alkotmány 9. cikkelye mögé bújva, amely a katonai újrafegyverkezés ellen szól.

Repedések mutatkoznak a NATO+ szövetségben, mivel az európaiak mindenesetre nem hajlandók közvetlenül belépni az Irán elleni háborús erőfeszítésekbe, saját jövőbeli, a Hormuzi-szoroson áthaladó öböl menti arab olajszükségleteik miatt. Az egyetlen megállapodás, amelyet az irániak elfogadnának a háború lezárásához, az lenne, amely biztosítja Irán számára a jogot annak meghatározására, ki megy be és ki jön ki a szoroson – ami aggodalomra ad okot az európaiak és az Egyesült Államok kelet-ázsiai szövetségesei számára. Ez a habozás a NATO+ szövetségesek részéről a szövetség alapvető repedését jelzi? Vannak taktikai különbségek, de stratégiai szinten nincsenek – és olyan biztosan nincs, ami a Washingtonnal szembeni teljes engedetlenséget mutatná, még akkor sem, ha Washington cselekedetei értelmetlenek.

Irán Lego-videói továbbra is elárasztják az internetet, és az iráni nagykövetségek X-fiókjai követőszáma megnőtt fergetegesen vicces tweetjeiknek köszönhetően. Ha a háború csak a közösségi médiában folyna, Trump hisztérikus kijelentései a Truth Socialon nem versenyezhetnének az iráni tisztviselők X-en megjelenő szerepléseivel: a világ velük nevet, még akkor is, ha nagy szomorúság övezi Irán szándékos pusztítását.

Írta: Vijay Prashad
forrás: Globetrotter

Az Egyesült Államok Venezuela elleni szankciói kerülnek a középpontba Nicolás Maduro koncepciós perében

Az ügy legutóbbi tárgyalásán az elnöklő bíró megkérdőjelezte az Egyesült Államok Venezuela elleni szankcióinak szükségességét, tekintettel a két ország közötti kapcsolatok változására.

Április 1-jén, szerdán az Egyesült Államok felfüggesztette a szankciókat Venezuela ügyvezető elnökével, Delcy Rodríguezszel szemben – derül ki az amerikai pénzügyminisztérium weboldalának frissítéséből. A lépés jelentős fordulatot jelent Washington a karibi ország ellen évtizedek óta tartó szankciós rendszerében. Alig néhány nappal korábban, március 26-án Nicolás Maduro venezuelai elnök és Cilia Flores first lady másodszor jelent meg a bíróság előtt New Yorkban, ahol a Venezuelával szembeni szankciók váltak a vita kulcspontjává, felszínre hozva az Egyesült Államok–Venezuela kapcsolatok jelenlegi állapotának alapvető ellentmondásait.

Majdnem három hónap telt el azóta, hogy Madurót és Florest a „Feltétlen elszántság” hadművelet keretében elrabolták Venezuelából. Azóta a New York-i Brooklynban található Metropolitan Fogdában tartják fogva őket, miközben az amerikai kormány építi ellenük a vádat, hogy alátámassza a kábítószer-terrorizmus és kábítószer-kereskedelem koholt vádjait.

A letartóztatás és az egyoldalú amerikai katonai akció törvénytelenségein túl egy kulcsfontosságú szabálytalanságot is felvetett Maduro és Flores védelme: a jogi költségek kifizetésének korlátozását. Az Egyesült Államok által Venezuelával szemben alkalmazott kiterjedt egyoldalú kényszerintézkedések miatt Venezuela kormánya (amely már hivatalos diplomáciai kapcsolatokat létesített Donald Trump kormányával) nem tud állami forrásokat átutalni az Egyesült Államokba a jogi védelem kifizetésére.

A letartóztatást követő napokban a Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatal (OFAC) engedélyezte, hogy a venezuelai kormány fizesse az elnök és a first lady jogi védelmét, de órákkal később ugyanez a szerv visszavonta Maduro védelmének kifizetésére vonatkozó engedélyt, nemrég pedig Flores engedélyét is visszavonta. Ez azt jelenti, hogy Maduro és Flores védőcsapatai jelenleg nem kapnak fizetést, és ahogy védelmük érvel, az amerikai kormány aláássa a vádlottak alkotmányos védelemhez való jogát.

A kérdést a venezuelai elnök ügyvédje, Barry Pollack vetette fel a bíróságnak írt, február 20-án kelt levelében. Pollack ezt írta: „Azzal, hogy nem engedélyezi Venezuela kormányának Maduro úr védelmi költségeinek kifizetését, az OFAC akadályozza Maduro úr azon képességét, hogy ügyvédet fogadjon, és ezáltal a hatodik alkotmánykiegészítés szerinti jogát a saját választása szerinti ügyvédhez.”

Pollack levelében jelezte, hogy már kérte az OFAC-tól az engedély visszaállítását, de a publikálás időpontjáig a hivatal ezt megtagadta. Pollack ezért indítványt nyújtott be a bírósághoz, hogy ha a kifizetés nem engedélyezett, a bíróság rendeljen ki közülük védőt az elnök és felesége képviseletére, vagy utasítsa el a vádaikat, mivel jogaikat megsértik.

Ez az ügy volt a New York-i Dél Kerületi Szövetségi Bíróság előtt március 26-án, Maduro és Flores második bírósági megjelenésekor.

„Dolgok változtak Venezuelában. Miért alkalmazzák továbbra is ott a szankciókat?”

Egyesek számára a március 26-i eljárás olyan volt, mint bármely más, jogi szakszókinccsel terhelt, technikai tárgyalás, ahol az ügyvédek a bíró előtt korábbi bírósági döntések hasonlóságairól és különbözőségeiről, valamint arról érveltek, hogy azok kimenetelei alkalmazhatók-e ebben az esetben (kivéve azt a különleges tényt, hogy a vádlott az alkotmányos államfő, akit katonai művelet keretében raboltak el). „A Luis és Stein-ügyek azt mondják, hogy joga van a választott ügyvédhez, ha tisztán források állnak rendelkezésre!” – jelentette ki Pollack, hivatkozva egy Legfelsőbb Bírósági döntésre és a Második Kerületi Egyesült Államok Fellebbviteli Bíróságának ítéletére a hatodik alkotmánykiegészítésnek a jogi költségekkel kapcsolatos részéről.

De a védelem, a vád és a bíró közötti jogi viaskodás mögött egy vita zajlott az amerikai külpolitikáról, valamint azokról az ellentmondásokról és nehéz helyzetről, amelyeket az USA a január 3. utáni valóságban teremtett.

Először a 92 éves Alvin Hellerstein bíró kérdőjelezte meg az amerikai kormány Venezuelával kapcsolatos megközelítésének logikáját, és vádolta meg a kormányt azzal, hogy állítólagos külpolitikai megfontolásokat használ az alkotmányos jogok megsértésére. „Mi a kormány érdeke most abban, hogy blokkolja [Venezuela] forrásait?” – kérdezte Kyle Wirshba amerikai ügyészt, aki azt válaszolta: „Nemzetbiztonság és külpolitika.” A bíró folytatta: „Üzleti kapcsolatban állunk Venezuelával…” majd később megkérdezte: „Dolgok változtak Venezuelában. Miért alkalmazzák továbbra is ott a szankciókat?” Wirshba tanácstalannak tűnt, és ragaszkodott hozzá, hogy az OFAC-nak joga van a számára megfelelőnek tűnő döntéseket meghozni.

Hellerstein bíró ismételten hangsúlyozta: „Üzleti kapcsolatban állunk Venezuelával; az olaj azért fontos, mert a Hormuzi-szoros miatt van.” Ezután egy olyan megjegyzést tett, amely látszólag teljesen felforgatta a kormány azon ragaszkodását, hogy a szankciókat a jelenlegi helyzetben is fenntartsák. „A szankciókat bevezető rendeletet Obama elnök adta ki 2015-ben. Az érdekek már nem érintettek. Maduro és Flores itt vannak az Egyesült Államokban, és a helyzet Venezuelában más.”

„Az amerikai kormánynak joga van szankciókat alkalmazni a nemzetbiztonsági célok érdekében” – vágott vissza Wirshba, ami arra utalt egyesek számára, hogy az amerikai kormány egyoldalú szankciók külföldi vezetőkkel és országokkal szembeni alkalmazásának képességét nem fogják megtámadni.

Hellerstein azonban továbbra is kitartott amellett, hogy „a védelemhez való alkotmányos jog felülírja a kormány szankcióhoz való jogát”, hozzátéve, hogy „a venezuelai kormány már nem érintett azokban a rendeletben felsorolt atrocitásokban… kijavítottuk… a rendelet célja már megszűnt. A jelenlegi szükséglet a védelemhez való jog.”

A bíró és az amerikai kormány ügyvédje közötti heves szóváltás alakult ki, és bár Hellerstein többször is kijelentette, hogy a források megtagadása ebben az esetben a hatodik alkotmánykiegészítés megsértését jelentené, fenntartotta a döntést a kérdésben. Ezenkívül, ahogy a szóváltás során kiderült, a bíró nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy utasítsa az OFAC-ot az engedélyek kiadására. A következő tárgyalás időpontját nem tűzték ki, és az sem volt egyértelmű, hogy a bíró mikor hozza meg véleményét.

Washington Maduro és Flores elleni pere dinamikus geopolitikai helyzet közepette bontakozik ki. Az amerikai–izraeli háború Irán ellen arra kényszerítette az Egyesült Államokat, hogy újragondolja a korábbi szigorú álláspontját, mint például a venezuelai és orosz olaj teljes körű szankcionálása, ami viszont arra kényszeríti, hogy módosítsa diplomáciai kapcsolatait ezekkel az országokkal. A múlt héten, miután Venezuela és az USA helyreállította diplomáciai kapcsolatait, Venezuela újranyitotta washingtoni nagykövetségét. Az irodát 2019 óta zárták be, amikor Trump elismerte Juan Guaidót Venezuela ideiglenes elnökeként. Az USA most felfüggesztette a szankciókat Venezuela ügyvezető elnökével szemben, miközben a bírósági eljárás feltárta az Egyesült Államok a karibi országgal szembeni politikájának ellentmondásait, amelyek magát a tárgyalás folytatását is veszélyeztették.

Az USA Venezuela vezetői elleni ügye nem korlátozódik csupán a jogi szférára, hiszen mint minden más, ezt is a történelem dialektikája és a nemzetközi erőviszonyok állandóan változó dinamikája alakítja.

forrás: Peoples Dispatch

Uruguay segélyt küld Kubának Mexikóval együttműködve

Uruguay 20 tonna tejport küld Kubának – jelentette be kedden, együttműködve Mexikóval, hogy enyhítse a karibi szigetország súlyos energia- és gazdasági válságát.

Claudia Sheinbaum mexikói elnök kormánya felel a szállítmány logisztikai részleteinek összehangolásáért – amely így is dacol az Egyesült Államok folyamatos blokádjával –, a részleteket később közlik.

A segélykezdeményezés része a növekvő regionális erőfeszítéseknek Kuba támogatására, miközben az Egyesült Államok egyre nagyobb nyomást gyakorol nyílt kísérletként a kubai kormány megdöntésére.

Sheinbaum elnök megerősítette, hogy a múlt héten tárgyalásokat folytatott a kubai hatóságokkal a kőolajszállítások – amelyek létfontosságúak Kuba számára – újraindításáról.

Az orosz Anatolij Kolodkin olajszállító kedden reggel érkezett Kuba matanzasi termináljába, ideiglenes enyhülést hozva 740 ezer hordó nyersolaj formájában.

A Kuba elleni 60 éve tartó, illegális amerikai blokád által okozott nehézségek tovább súlyosbodtak az Egyesült Államok január 3-i, Venezuela elleni illegális és kiprovokálatlan támadását követően, amely során 100 ember meghalt, az ország elnökét és first ladyjét, Nicolás Madurót és Cilia Florest pedig elrabolták.

A Trump-kormányzat leállította a nyersolaj- és benzinszállítmányokat Kubába, és azzal fenyegetett meg minden országot, hogy súlyos szankciókat vet ki rájuk, ha nem tesznek eleget.

forrás: Morning Star

A békepárti Trump „visszabombázná Iránt a kőkorszakba”

Donald Trump amerikai elnök ma éles hangvételű közösségi médiás bejegyzésben követelte Irántól, hogy hagyjon fel a Hormuzi-szoros blokkolásával, különben az USA „visszabombázza őket a kőkorszakba”.

Egy nappal korábban Trump még azt mondta: az USA-nak „semmi köze” a Hormuzon áthaladó hajók biztonságának garantálásához – ami egy korábbi fenyegetéséhez képest visszakozásnak tűnt, miszerint április 6-ig támadná meg Irán áramhálózatát és egyéb infrastruktúráját, ha nem nyitják meg a szorost.

Trump korábban azt is mondta: két-három héten belül kiléphet a háborúból, ha meggyőződik arról, hogy Irán nem képes atombombát építeni – még akkor is, ha Teherán nem egyezik bele tűzszünetbe.

Legújabb közösségimédia-bejegyzése harciasabb hangvételű, miközben további amerikai csapatok érkeztek a térségbe egy esetleges szárazföldi offenzívához, hetekig tartó, Irán elleni légicsapások után.

Trump szerdán azt is állította: „Irán új rezsimjének elnöke” tűzszünetet akar. Nem volt egyértelmű, hogy kire utal az amerikai elnök, hiszen Iránnak továbbra is ugyanaz az elnöke. Irán nem reagált azonnal.

Trump továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy az amerikai–iráni tárgyalások jól haladnak, és Irán „könyörög, hogy megállapodjon”.

Az irániak szerint bár üzeneteket váltott Teherán és Washington, formális tárgyalások nem voltak.

Maszdud Pezeskián iráni elnök ma azt mondta: országban megvan a „szükséges akarat” ahhoz, hogy véget vessen az USA és Izrael elleni háborúnak.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter az Al Jazeerának nyilatkozva kijelentette: „Nem lehet fenyegetésekkel és határidőkkel beszélni Irán népével.

„Mi nem szabunk határidőt az önvédelemre.”

A harcok közben tovább folytatódtak.

Az iráni védelmi minisztérium szerint egy iráni cirkálórakéta szerdán egy olajtartályhajót talált el Katar partjainál. A hajó 21 fős legénységét kimenekítették, áldozatokról nem érkezett jelentés.

Jordánia hadserege közölte: elfogtak egy Iránból indított ballisztikus rakétát és két drónt. Áldozatokról nem számoltak be. Két drónt Szaúd-Arábiában is elfogtak, Izraelben pedig légiriadót fújtak, bár azonnali károkról vagy áldozatokról nem érkezett hír.

Izrael közölte: lebombázott egy iráni üzemet, ahol fentanilt – egy szintetikus opioidot – állítottak elő. Izrael és az USA az utóbbi években azt állította, hogy Irán azért kísérletezik a fentanillal, hogy vegyi fegyvert hozzon létre belőle.

forrás: Morning Star