Trump

Irán megváltoztatta a kérdést. Washingtonnak nincs válasza

Évtizedeken át az Egyesült Államok és az általa dominált intézmények erőteljes kiváltságot gyakoroltak: ők határozták meg azt a kérdést, amelyre a Közel-Kelet országainak válaszolniuk kellett.

Több mint három évtizede az Egyesült Államok a közel-keleti diplomáciát úgy kezeli, mint gyakorlatot a feltételek mások számára történő megírásában. Irán alakulóban lévő regionális stratégiája kihívja ezt a kiváltságot. A közvetlen bizonyíték a Hormuzi-szorosban körvonalazódik. Irán és Omán tárgyal egy megállapodásról, amelynek értelmében Teherán felügyelhetné a Perzsa-öbölbe belépő hajókat, míg Maszkat kezelné a kifelé irányuló forgalmat. A javaslat még nem végleges, de valami nagyobbat képvisel egy tengeri megállapodásnál: Irán megpróbálja elmozdítani a diplomáciai napirendet a nukleáris megfelelés szűk kérdéséről az öbölbiztonság tágabb architektúrája felé.

A hidegháború vége óta az Egyesült Államok közel-keleti diplomáciája gyakran egy következtetéssel kezdődött: Washington meghatározza a válságot, azonosítja az elfogadható feleket, és kijelöli a végső rendezés határait. A tárgyalás ezután kevésbé válik a politikai rendszerről szóló vitává, mint inkább olyan folyamattá, amelyben a gyengébb államokat arra kérik, hogy fogadják el azt. Az e rendszer alatt született megállapodások szó szerint nem voltak megadási okmányok. Mégis gyakran magukon viselték a megadás politikai logikáját: az egyik fél megtartotta a hatalmat annak eldöntésére, hogy mi számít megfelelésnek, míg a másik féltől megkövetelték, hogy bizonyítsa alkalmasságát gazdasági segélyre, politikai elismerésre vagy korlátozott önkormányzásra.

Irak és Palesztina

Irak volt a legharsányabb példa. Az 1991-es öbölháború után átfogó szankciók sújtották a már amúgy is megtépázott társadalmat. Az Egyesült Nemzetek Olajat Élelemért Programja, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1995-ös 986-os határozata hozott létre, lehetővé tette Irak számára, hogy korlátozott mennyiségű olajat adjon el, miközben a bevételek egy ENSZ-ellenőrizte letéti rendszeren haladtak keresztül humanitárius áruk kifizetésére. Ezt segélyként mutatták be, de mélyebb üzenete félreérthetetlen volt: Irak csak egy kívülről tervezett és felügyelt struktúrán belül férhetett hozzá saját fő erőforrásához. A szuverenitás feltételessé vált, és a büntetés – beleértve az Egyesült Államok időszakos bombázásait is – megszokottá vált.

Az oslói folyamat másként működött, de hasonló egyensúlyhiányt tükrözött. Az 1993-as Alapelvek Nyilatkozatát közvetlenül izraeliek és palesztinok tárgyalták le egy norvég csatornán keresztül, és Washingtonban írták alá. Kölcsönös elismerést hozott, és létrehozta a palesztin átmeneti intézményeket, de a megállapodás elhalasztotta a döntő kérdéseket (államiság, határok, Jeruzsálem, menekültek és telepek), miközben a megszálló felet hagyta a terület és a helyszíni tények ellenőrzésében. Washington egy „béke-folyamatot” szponzorált anélkül, hogy korrigálta volna azt az aszimmetriát, amely az igazságos békét olyan megfoghatatlanná tette. Izrael Kelet-Jeruzsálem, Gáza és Ciszjordánia megszállása strukturálisan állandóvá vált.

Mindkét esetben az Egyesült Államok és az általa dominált intézmények erőteljes kiváltságot gyakoroltak: ők határozták meg azt a kérdést, amelyre mindenki másnak válaszolnia kellett.

Irán

Irán esetében ez a kérdés több mint két évtizede a nukleáris fegyverek ügye. Az aggodalom nem 2005-ben kezdődött (a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kronológiája 2002-re és 2003-ra datálja az intenzív foglalkozást), de az összecsapás 2005 után keményedett meg, amikor Irán újraindította a nukleáris energiához kapcsolódó uránkonverziós tevékenységet, és a vita az ENSZ Biztonsági Tanácsa felé tolódott. Irán vezetése azt mondta, hogy nem érdekelt a nukleáris fegyverekben, de figyelmen kívül hagyták. Ettől kezdve Irán szinte minden vitája a dúsítási szintek, centrifuga, ellenőrzések, áttörési idő és szankciómentesség köré szerveződött. Irán nukleáris energiaprogramjának mint nukleáris proliferációs kérdésnek a keretezése politikailag kényelmes volt Washington számára. Egy széles körű küzdelmet – Izrael nukleáris fegyverprogramjáról, az amerikai katonai támaszpontokról, szankciókról és tengeri ellenőrzésről – Irán megfelelésének próbájára redukált. Az Egyesült Államok fenntarthatott egy hatalmas katonai jelenlétet az öböl térségében, miközben Irán képességeit állította be az instabilitás egyedüli forrásaként.

Irán most megpróbálja megfordítani ezt a vitát. Ománnal, Pakisztánnal és más regionális államokkal folytatott diplomácia révén Teherán álláspontja az, hogy a nukleáris kérdés nem választható el a regionális biztonság architektúrájától. A kérdés már nem csupán az, hogy Irán milyen korlátokat fogad el, hanem az is, hogy milyen korlátoknak kell vonatkozniuk az Egyesült Államok és szövetségesei katonai jelenlétére és kényszerítő erejére. Ezért számít az amerikai támaszpontok kérdése az öbölben. Washington számára ezek az létesítmények olyan infrastruktúrák, amelyek védik a szövetségeseket, az energiaellátást és a hajózást. Teherán perspektívájából nézve ezek egy olyan hatalom előretolt állásai, amely képes megtámadni Iránt, miközben otthon védelemben részesül a megtorlás ellen. Irán érvelése szerint egyetlen tartós rendezés sem követelhet állandó önmegtartóztatást Teherántól, miközben az Egyesült Államok nyugat-ázsiai katonai magatartását a tárgyalásokon túlinak kezeli.

A Hormuzi-szorosról folyó kialakulóban lévő vita kézzelfoghatóvá teszi ezt a fordulatot. Irán és Omán előrehaladásról számolt be egy új megállapodás tekintetében a vízi úton zajló tengeri forgalomról. A javaslatról szóló beszámolók szerint Irán felügyelné az öbölbe irányuló, Omán pedig a kifelé irányuló forgalmat, valamint valamilyen fizetési forma a biztonsági vagy környezetvédelmi szolgáltatásokért még vitatott. A terv nem végleges, és Washington ellenez minden olyan megállapodást, amely veszélyeztetné a szabad áthaladást, vagy ellenőrzést adna Teheránnak saját felségvizei felett. Ennek ellenére a tárgyalt megállapodás politikai jelentősége nagy.

Évtizedek óta az Egyesült Államok régóta saját magát állítja be az öbölbeli hajózás végső garanciájaként. Az irán-ománi tárgyalások egy alternatív elvet sugallnak: a stratégiai vízi út mentén fekvő államok maguk is felépíthetik annak működési rendjét. Ez a lehetőség ellentmondást is feltár a szankciós politikában. Ha a kereskedelmi hajóknak egy Irán által adminisztrált sávon keresztül kell belépniük az öbölbe, a hajótulajdonosoknak, biztosítóknak és bankoknak tudniuk kell, hogy a szükséges iráni szolgáltatások, adatrendszerek vagy díjak kiváltják-e az amerikai korlátozásokat. Pusztán az iráni felségvizeken való áthajózás nem sértené automatikusan az összes amerikai szankciót. A jogi probléma nem pusztán az áthaladásból, hanem az iráni szervezeteknek történő kifizetésekből, szankcionált szolgáltatók használatából, biztosítási kitettségből és a hajóadatok egy iráni által adminisztrált mechanizmuson keresztüli feldolgozásából eredne. De egy működő iráni adminisztrált rendszer arra kényszeríthetné Washingtont, hogy engedélyeket adjon ki, szűken meghatározott tranzakciókat toleráljon, vagy kockáztassa a kereskedelem akadályozását, amelyet állítólag véd. A szankciók többé nem lennének politikai vákuumban alkalmazott eszközök; összeütköznének a tengeri áthaladás gyakorlati követelményeivel. Hogy ez mit jelent a tágabb amerikai szankciós politika számára, az csak utólag válik világosabbá a biztosítók és hajózási társaságok számára.

A tágabb regionális kép megerősíti Irán érvelését. A 2023-as iráni-szaúdi megbékélés, amelyet Kína közvetített, miután Irak és Omán korábbi tárgyalásokat fogadott, helyreállította a diplomáciai kapcsolatokat az öböl két fő riválisa között. Nem rendezte versenyüket, és nem törölte el konfliktusaikat. De megmutatta, hogy a feszültségcsökkentést regionális alkudozás és nem nyugati közvetítés (ebben az esetben jelentős mértékben Kína) is előállíthatja, nem pedig egy amerikai bombázási hadjárat.

Pakisztán közvetítése és a Szaúd-Arábia, Törökország és Pakisztán közötti növekvő biztonsági párbeszéd ugyanabba az irányba mutat, bár nem szabad őket egy iráni vezetésű blokkal összetéveszteni. Ezeknek az államoknak megvannak a maguk érdekei és időnként mély gyanakvásuk Teheránnal szemben. Jelentőségük máshol rejlik: a regionális kormányok átfedő megállapodásokkal kísérleteznek, amelyekben Washington már nem az egyetlen összehívó, garanciavállaló vagy szerző. Az amerikai katonai akciók ismételten elrettentést ígértek, miközben eszkalációt, kitelepítést és új sérelmeket okoztak. A bombázás elpusztíthat létesítményeket és parancsnokokat, de nem hozhat létre legitim regionális rendet. Az sem lehet stabil, ha az egyik állam (Izrael) be nem jelentett nukleáris fegyverekkel rendelkezik, továbbra is megszáll egy népet és népirtást követ el ellene (a palesztinok ellen), és bátornak érzi magát, hogy megtámadja szomszédait (Libanon, Irán, Szíria), amikor csak akarja.

Az igazi kérdések

Az igazi kihívás, amelyet Irán Washington elé állított, tehát fogalmi jellegű. Ki határozza meg a napirendet? Ki dönti el, mely fegyverek, támaszpontok és szövetségek destabilizálóak? Ki ellenőrzi azokat a vízi utakat, amelyeken a régió gazdagsága áthalad? És minden rendezést kívülről kell garantálni, vagy a regionális hatalmak (minden riválisaikkal együtt) képesek-e betartható megállapodásokat kötni egymás között?

A következő közel-keleti rendezés nem lesz tartós, ha egy megadási okmányra hasonlít. Kezelnie kell a nukleáris önmegtartóztatást, a külföldi katonai telepítéseket, a tengeri hozzáférést, a szankciókat, a rakétákat és a kölcsönös agresszió-mentességet egy biztonsági probléma részeiként. Irán eredménye nem az, hogy megoldotta ezt a problémát, hanem az, hogy évtizedek után, amikor arra kényszerítették, hogy válaszoljon Washington kérdésére, arra késztette a régiót, hogy egy másikat fontoljon meg. A kérdés már nem csupán az, hogy Iránnak mit kell feladnia. Hanem az, hogy minden hatalomnak (beleértve az Egyesült Államokat is) fel kell-e készülnie a tárgyalásra.

Írta: Vijay Prashad indiai történész és újságíró. Negyven könyv szerzője, köztük a Washington Bullets, a Red Star Over the Third World, a The Darker Nations: A People’s History of the Third World, a The Poorer Nations: A Possible History of the Global South, és a How the International Monetary Fund Suffocates Africa, amelyet Grieve Chelwával közösen írt. A Tricontinental: Institute for Social Research ügyvezető igazgatója, a Globetrotter vezető tudósítója, és a LeftWord Books (Újdelhi) főszerkesztője. Szerepelt a Shadow World (2016) és a Two Meetings (2017) című filmekben.

Ezt a cikket a Globetrotter készítette.

Mi áll a latin-amerikai jobbratolódás hátterében?

Interjú Miguel Ruiz ecuadori professzorral a jobboldal latin-amerikai térnyeréséről, az amerikai befolyásról, a neoliberalizmusról, valamint a baloldal és a progresszív mozgalmak előtt álló kihívásokról.

A jobboldal és az „új jobboldal” térnyerése Latin-Amerikában tagadhatatlan. A nagyon hasonló személyiségjegyekkel rendelkező (ellentmondásos, nagyot mondó és gyakran milliomos) jelöltek hulláma már jelentős győzelmeket aratott. Biztonságot, szigorúbb börtönöket, fokozott katonai együttműködést az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel, valamint a legpazarlóbb neoliberalizmus újjáélesztését kínálják egy olyan régióban, amely már megtapasztalta ezt a modellt a 20. század végén és a 21. század elején.

A neoliberalizmus 20. század végi és 21. század eleji megjelenését követően a baloldali közép és a baloldali kormányok hulláma elsöprő választási győzelmeket aratott, elindítva egy progresszív vagy posztneoliberális ciklusként ismert időszakot, amely keynesiánus gazdasági reformokat, szociáldemokrata közpolitikát és a baloldali liberalizmussal összhangban álló jogszabályokat ötvözte. Venezuela, Bolívia, Ecuador, Chile, Brazília, Argentína, Uruguay és Paraguay egyértelműen a baloldali közép felé fordult, előmozdítva a regionális integrációt és az infrastruktúra-fejlesztést.

Ezt a ciklust követően ezen országok némelyikében a hatalmon lévő progresszív pártoknak újabb választási győzelmeknek köszönhetően sikerült hatalmon maradniuk, de a jobboldal fokozatosan megtanulta átcsoportosítani és újraéleszteni azt a narratívát, amely a progresszivizmust, a baloldalt és az „államközpontúságot” tette felelőssé a növekvő bizonytalanságért, a korrupcióért és az állítólagos szabadsághiányért – mindazért, amit állítása szerint a szabályozó gazdasági törvények korábban kiiktattak a társadalomból.

A változás nem volt azonnali. Egyes országokban a jobboldal győzött, majd a progresszivizmus tért vissza (mint Lula esetében Bolsonaro szélsőjobboldali kormányzását követően), máshol a progresszívek győzelmeket arattak, amelyeket aztán megrövidítettek (mint Castillo esetében Peruban), vagy egyetlen hivatali idő után nem sikerült újraválasztaniuk (mint Petro Történelmi Paktumát Kolumbiában).

Akárhogy is legyen, Dél-Amerikában jelenleg gyakorlatilag az egész politikai térkép a jobboldal és a szélsőjobboldal színeiben tündököl. Fujimori Peruban, Kast Chilében, Paz Bolíviában, Milei Argentínában, Noboa Ecuadorban, Peña Paraguayban, és hamarosan De la Espriella Kolumbiában. Ezek a szereplők mind egy olyan ideológiai és politikai blokkhoz tartoznak, amely kapcsolódik Washington geopolitikai stratégiájához és Latin-Amerikára vonatkozó neoliberális politikai napirendjéhez. Venezuelát a január 3-i támadást követően erősen befolyásolja az Egyesült Államok. Csak Uruguay és Brazília maradt a progresszív oldalon, és ez az október 4-i brazíliai választásoktól függően változhat.

Hogy megértsük a jobbratolódás mögötti okokat, a BreakThrough News Miguel Ruizzal, az Ecuadori Központi Egyetem professzorával beszélgetett, aki kijelentette, hogy számos tényező játszik szerepet. Kifejtette, hogy bár a jobboldal és a szélsőjobboldal győzelmeket aratott, ezek nem voltak nagy arányúak (bizonyos esetekben nagyon szorosak voltak), ami arra utal, hogy a politikai erők közötti verseny továbbra is nyitott.

Rámutatott az Egyesült Államok közvetlen befolyására is a választások kimenetelében: „Tagadhatatlan, hogy a győzelmek nagy része az amerikai kormány és az Egyesült Államok néhány legjobboldalibb hatalmi tényezőjének nyílt támogatásából ered, akik ezen jelöltek javára dolgoznak. Trump maga vette a fáradságot, hogy fenyegetőzzön, megfélemlítsen, sőt nyíltan zsarolja a latin-amerikai polgárokat azzal, hogy figyelmeztette: megvonja a támogatást az emberektől, ha az általa támogatott jelöltek nem nyernek – vagy legalábbis megvonja a támogatást Latin-Amerika törékeny gazdaságaitól. Függetlenül attól a demagógiától, amely jelen lehet ebben a retorikában, úgy tűnik, hogy ez a félelem legalábbis a latin-amerikai lakosság egy része körében gyökeret vert.”

Kiemelte Izrael egyre fontosabb szerepét is: „Nemcsak az Egyesült Államok, hanem Izrael is politikai szereplőként lépett fel a régióban a dezinformáció és ezen jelöltek némelyikének nyílt támogatása révén, felhasználva a rendelkezésére álló logisztikai és retorikai erőforrásokat. Más szóval, a médiatámogatásnak köszönhetően ezek a győzelmek szintén hazugságokkal, dezinformációval és manipulációval teli kampányok eredményei. És más tényezők talán nem annyira láthatóak, de mélyebben gyökereznek, mint például bizonyos neopünkösdi egyházak támogatása, amelyek nyíltan támogatták ezeket a jelölteket azokban az országokban, ahol jelentős befolyással bírnak.”

Ruiz kiemelte a választásokban szerepet játszó uralkodó osztályok fontos szerepét is: „Ezen [jobboldali] jelöltek közül sokan a helyi oligarchiák támogatását élvezték. Némelyikük közvetlenül is ezekhez az oligarchiákhoz tartozik, mint például Chile esetében; vagy legalábbis szövetséget kötöttek oligarchikus körökkel – nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is.”

Végül megjegyezte, hogy sok progresszív párt vonzereje némileg megcsappant: „Azt hiszem, fontos rámutatni arra is, hogy bizonyos esetekben ezek a győzelmek nemcsak a manipulációból, a félelemből és az elköltött pénzből erednek, hanem abból is, hogy azok, akik korábban progresszív vagy baloldali kormányokra szavaztak, ma már nem teszik ezt. És ennek köze lehet a korábbi adminisztrációkkal kapcsolatos bizonyos szintű kiábrándultsághoz is. Más szóval, a progresszív kormányok – talán – nem feleltek meg a lakosság egyes elvárásainak.”

Új vagy régi jobboldali mozgalmak?

Ruiz professzor hangsúlyozta azt is, hogy nem szabad figyelmen kívül hagynunk a régi jobboldali pártok fontosságát az új kormányok alakulásában. Kijelentette tehát, hogy fel kell tennünk a kérdést: vajon az úgynevezett „új jobboldal” nem a régi jobboldal nagyrészti folytatása-e: „Nem hiszem, hogy kategorikusan beszélhetnénk egy olyan [új] jobboldalról, amely semmilyen módon nem kapcsolódna a korábbi jobboldali mozgalmakhoz, még akkor sem, ha új politikai szereplőkről van szó, talán új, becsomagolt narratívákkal és új megjelenésekkel. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy [ezek az új szereplők] különböző mértékű támogatást kaptak azoktól a régi jobboldali erőktől, amelyek újjáalakulnak, szövetséget kötnek ezekkel az új szereplőkkel, és hogy bizonyos esetekben (például Chilében) ezeknek a jobboldali csoportoknak a tagjai ismét új pártok színeiben indulnak – bár ez nem jelenti azt, hogy ugyanezek a szereplők ne lettek volna már részei a régi jobboldali mozgalmaknak és a régi oligarchiáknak.”

Mindazonáltal kiemelt bizonyos retorikai irányzatokat az új jobboldali politikusok körében, amelyek újszerűnek tűnnek: „Talán a legújabb elem – ami megkülönböztetheti őket a régi jobboldali retorikától – az, hogy nyíltabban radikálisak a retorikájukban, valamint hevesebbek és erőszakosabbak. Úgy vélem, hogy az idegengyűlölet eleme egyre nagyobb teret hódít retorikájukban; nagyon erősen ellenzik a nemek közötti egyenlőséget is, és így tovább, és retorikailag egyre nagyobb teret nyernek.”

Az Egyesült Államok és az új latin-amerikai jobboldal

Az új kormányok és a Trump-kormányzat közötti kapcsolatokról a Központi Egyetem professzora kijelentette: „Amit látunk, az nemcsak az Egyesült Államok – és különösen a Trump-elnökség – nagyobb támogatása a jelöltjeik iránt, hanem az is, hogy nagyrészt osztják Trump világnézetét, politikai nézeteit és a hatalomgyakorlásról alkotott vízióját. És itt nemcsak autoriter hajlamaikra utalok, hanem azokra a szálakra is, amelyeket az új jobboldal ezen szektorai egyre szervesebben szőnek azokkal a tőkecsoportokkal és hatalmi tényezőkkel, amelyek a trumpizmust támogatták, különösen a csúcsról.”

„És nem, nem az alulról jövő trumpizmusra – a Trumpot támogató amerikai munkásosztály trumpizmusára – utalok, hanem az oligarchikus csoportokra, különösen a techoligarchiára, valamint a tőke bizonyos más frakcióira, amelyek támogatták és profitáltak a trumpista politikákból. Látjuk, hogy ezek azok, amelyek különféle finanszírozási mechanizmusokon, médiatámogatáson és stratégiai megállapodásokon keresztül működnek – mint például Peter Thiel esetében a Palantirnál. Ezen hatalmi pozíciókból egyszerre támogatják a trumpizmust az Egyesült Államokban és olyan kormányokat, mint például Mileié” – mondta Ruiz.

Utalt a jelenlegi jobboldali kormányok és Tel-Aviv közötti egyértelmű kapcsolatra is: „Egy másik közös pont abban rejlik, amit már részben említettem, nevezetesen az izraeli kormánynak, különösen Netanjahu miniszterelnöknek a regionális beavatkozásában betöltött egyre hangsúlyosabb szerepében – mint például Honduras vagy Kolumbia esetében, ahol egészen egyértelműen, csakúgy, mint Bolsonaro fiának, Flávio Bolsonarónak a brazíliai jelöltsége esetében, megnyíltak az ajtók az izraeli kormány előtt, hogy nagyobb befolyást gyakoroljon a latin-amerikai választási folyamatokra. És itt is van egyezés a trumpizmussal.”

forrás: Breakthrough News

A szocializmus kísértete Amerikában

Trump és az amerikai uralkodó osztály felfordulásban van, ahogy a kapitalizmus és az egyenlőtlenség elleni gyűlölet évről évre nő. Rebecca Givan amerikai szocialistákkal beszélget spektakuláris növekedésükről – és arról, milyen stratégiákra van szükség a győzelemhez.

Egy kísértet járja az Egyesült Államokat – a szocializmus kísértete. Közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak 39 százaléka vélekedik pozitívan a szocializmusról, a fiatalok körében ez az arány meghaladja az 50 százalékot.

Júliusban szocialista jelöltek választási győzelmeket arattak szerte az Egyesült Államokban.

Ez a siker fontos vitákat indított el a szocialisták körében a választások és a tömegmozgalmak közötti kapcsolatról, valamint arról, hogy mit érhetnek el.

Aminah a Demokratikus Szocialisták Amerikája (DSA) minneapolisi (Minnesota) tagozatának társelnöke. Aminah elmondta a Socialist Worker-nek: „Az emberek fel vannak háborodva, dühösek a kapitalista rendszer és struktúra igazságtalanságai miatt.

„Tömegesen kell szervezkednünk egy szocialista vízióért. Szerintem az embereknek nincs elegük a választásokból, nyilvánvalóan az ország egész történelme egy spektákulum minden választási ciklusban, de az emberek többet akarnak.

„A szervezőknek fel kell ismerniük, hogy a munkahely a harc színtere, a lakhatás a harc színtere, és a választások is lehetnek olyan helyek, ahol többet követelhetünk.

„Minden fronton harcba kell szállnunk, mert a fehér felsőbbrendűséget hirdetők és a liberálisok is ezt teszik, szóval a figyelmen kívül hagyás nem tünteti el a problémát. Ehelyett átvehetjük ezeket a tereket, ahogy azt a DSA coloradói és New York-i győzelmeinél látjuk, de tudjuk, hogy a harc nem ér véget azzal, hogy megnyertünk néhány választást.”

A szocializmus iránti támogatás növekedése a Palesztina melletti szolidaritás és az ICE (Bevándorlási és Vámhivatal) terrorja elleni széles körű és harcias mozgalmakból nőtt ki.

Scott, a DSA baloldali Mountain Caucus (Hegyvidéki Tömörülés) tagja elmondta a Socialist Worker-nek: „Palesztina kétségtelenül korunk erkölcsi kérdése. És az ICE elleni fellépés és a kitoloncolásaik ellenzése határozottan ott van mellette.

„Ezek talán jobban növelték a DSA-t, mint bármely más küzdelem. Úgy értem, különösen az ICE eltörlésére felszólító kampányok és az ICE elleni fellépés. Főleg Kansas Cityben (Missouri) és Minneapolisban.

„Palesztina mindenhol hozzájárult a növekedésünkhöz. Azt mondanám, hogy ez volt az a dolog, ami áttörést hozott számunkra, mert amióta szervezetünk ebben a formában létezik, mindig is elleneztük a palesztinok kisajátítását és földjeik elrablását” – tette hozzá Scott.

Egy Portlandben élő DSA-tag elmondta a Socialist Worker-nek, hogyan szerveznek a városban. „A Portlandi Tagozat nagyon jól tud mozgósítani önkénteseket és tüntetőket” – mondta.

„Néhány hete egy helyi cionista szervezet megpróbálta eltávolítani egyik tagunkat az iskolaszékben betöltött pozíciójából egy zárt ülésen. A tagozatnak sikerült néhány tucat önkéntest mozgósítania tiltakozásra, és nyilvánosságot szerezni az ügynek.

„A cionisták kisebbségben voltak, és tagunk végül megtarthatta a helyét. Szóval ez, plusz az a rengeteg munka, amit a tagozat más mozgalmakkal – például a Bojkott, Kivonás és Szankciók (BDS) mozgalommal – végez, azt jelenti, hogy egész jól állunk a tudatosság terjesztésében és a narratíva irányításában.”

De e sikerek ellenére a DSA-tag azt is megértette, hogy több kell a Palesztináért és az ICE elleni döntő győzelmekhez. Hozzátette: „Képesek vagyunk-e már valódi változást elérni? Nem. A város továbbra is szerződik a népirtást segítő cégekkel. Adatközpontok továbbra is épülnek. Az ICE továbbra is elviszi az embereket az éjszaka leple alatt.”

A Demokratikus Szocialisták polgármesteri tisztségeket nyertek Seattle-ben és New Yorkban, és várhatóan győznek Washington DC-ben – Amerika fővárosában is.

DSA-tagok előválasztásokat is nyertek olyan államokban, mint Colorado és New York.

Palesztinpárti programmal indultak, és az Amerika Izrael-párti Bizottság (AIPAC) által támogatott jelöltek ellen álltak – ez a csoport több milliárd dollárt költött cionista jelöltek védelmére.

A New York-i DSA-jelölt, Darializa Avila Chevalier a börtönrendszer eltörlését követeli.

Egy másik New York-i jelölt, Claire Valdez a légiközlekedési ipar államosítását követeli. Scott elmondta a Socialist Worker-nek, hogy elveik hogyan nyernek támogatást. „Claire Valdez a DSA káder-tagja. Ő olyan valaki, akinek politikai karrierje teljesen a tagozaton belül indult” – mondta Scott.

„Szerintem nagyon elvhű. Ő az egyetlen kongresszusi jelölt, aki feltétel nélküli támogatást ígér a palesztin önrendelkezésnek. A honlapján az áll, hogy »feltétel nélküli«, ami lenyűgözött.”

Az amerikai uralkodó osztályt megrémíti a szocializmus. Donald Trump figyelmeztetett: „Ezek keményvonalas, istentelen kommunisták”. Mike Johnson republikánus házelnök pedig azt mondta a hónap elején: „A barbárok bent vannak a kapukon”.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter jelentést adott ki, amelyben azt állítja, hogy a demokratikus szocializmus, valamint olyan mozgalmak, mint a Black Lives Matter, a kubai kormány fedőszervezetei, és „azt a célt szolgálják, hogy Amerikát önmaga ellen fordítsák”.

A demokratákat is aggasztja a szocializmus népszerűsége. Jared Polis, Colorado demokrata kormányzója azt mondta: „Mélyen törődöm az államunkkal, és nem akarom, hogy a szocialisták tönkretegyék. Egy mindenkiért Coloradóban nem nézünk le senkit a vagyona miatt.” Polis vagyonát 400 millió dollárra becsülik.

A mainstream pártok közös félelme a szocializmus – de a baloldalon nagy viták folynak arról, mit is jelent ez a szó.

Aminah elmondta a Socialist Worker-nek: „A szocializmus embervezérelt, gyökerei a közösségi társadalmak történetében vannak, ahol minden áru, szolgáltatás és társadalmi tevékenység az emberek és a környezet szolgálatát célozza. Ez nem egy tranzakció.”

De néhány DSA-tag számára a szocializmus meghatározása lazább.

Scott elmondta a Socialist Worker-nek: „a DSA sátra hihetetlenül nagy.” A szervezet hivatalosan elkötelezett a demokratikus szocializmus mellett és ellenzi a sztálinizmust. Tagsága a szociáldemokratáktól a szocialistákon át egészen néhány maoistáig terjedhet.

Egy portlandi DSA-tag elmondta a Socialist Workernek: „Őszintén szólva nem tudom, hogy a DSA tagsága kifejezetten »szocialistának« tekinthető-e.

„Intenzív súrlódás van azok között, akik hisznek a szocializmusban, és a progresszívek között, akik nagyon tág módon értelmezik a szocializmus definícióját.”

Elmondta a Socialist Worker-nek, hogy tagozata megszavazott egy olyan jelölt támogatását, akit egy rendőrszakszervezet is támogatott. Ez a jelölt azonban nem kapta meg a hivatalos DSA-támogatáshoz szükséges „szuper-többséget”.

Bár a DSA célja „egy párt építése”, jelöltjei a mainstream Demokrata Párt listáján indulnak. Mindig fennáll a veszélye, hogy megválasztott képviselőiket jobbra húzza a demokrata establishment.

Alexandria Ocasio-Cortez (AOC) New York-i kongresszusi képviselő a DSA tagja, és a szervezet támogatásával indult. De megválasztása óta megszavazta a „védelmi” fegyverszállítmányokat Izraelnek.

Scott elmondta a Socialist Worker-nek: „AOC a DSA-t csak egynek tekinti azok közül a szervezetek közül, amelyek segítettek neki győzni. Szerintem nem érzi úgy, hogy sokat köszönne nekünk.” A DSA azóta visszavonta tőle a támogatását.

Zohran Mamdanit radikális ígéretekkel választották New York város polgármesterévé szocialistaként. Megválasztása óta befagyasztotta a béreket és adót vetett ki a második lakásokra. De megtartotta hivatalában Jessica Tisch milliárdos rendőrfőkapitányt is. Mamdani pedig visszakozott azon ígéretétől, hogy letartóztatja Benjamin Netanjahu háborús bűnöst.

A DSA-tag Vicky elmondta a Socialist Worker-nek: „Zohran a modern baloldal zászlóshajója, és jó okkal, hiszen nagyon hatékonyan mozgósít és szerez népszerű támogatást. Szerintem nagyjából a lehető legjobban teljesít.”

De más DSA-tagok kritikusabbak Mamdani stratégiájával kapcsolatban. April a New York-i DSA-tól és a Reform és Forradalom Tömörüléstől elmondta a Socialist Worker-nek: „Zohran novemberi győzelme óriási csapás volt az uralkodó osztály és a politikai establishment számára.

„Az adminisztrációja fél év alatt már fontos, bár korlátozott eredményeket ért el a dolgozó emberek számára. De a NYC-DSA vezetésének stratégiája visszatartja a politikai lehetőségeket.”

Scott-nak is voltak kételyei, mondván, Mamdani „betartja a tagozati stratégiát, amely szinte mindent alárendel a New York-i munkásosztályt segítő reformok elfogadtatásának, hogy népszerűséget és hitelességet építsen a projektjének.

„Szerintem sok hibát elkövetett, különösen a rendőrséggel kapcsolatban. A rendőrségi stratégiai reagáló csoport feloszlatásának elmulasztása, Tisch elbocsátásának elmulasztása – ezek elég rossz dolgok.”

Mamdani megközelítését, amely a dolgozó osztály számára kézzelfogható reformok végrehajtására összpontosít, „csatorna-szocializmusként” jellemezték.

Egy másik DSA-tag elmondta a Socialist Worker-nek: „Nem vagyok biztos Zohran »Csatorna-szocializmusában«, inkább »Csatorna-szociáldemokráciának« tűnik. Az idő eldönti, hogy beválik-e, de határozottan hatékony a támogatás megszerzésében.”

A DSA elérte a 120 000 tagot, és az amerikai történelem legnagyobb szocialista szervezetévé vált. Megelőzte az Amerikai Szocialista Pártot (SPA), amelynek 1912-es csúcspontján 113 000 tagja volt.

Az SPA-t Eugene V. Debs vezette, egy marxista, aki többször is indult az elnökválasztáson. Az 1912-es elnökválasztáson 900 000 szavazatot szerzett, a szavazatok 6 százalékát.

Debs az SPA baloldalához tartozott. Érvelt a pusztán választási stratégia ellen, és a munkások harcát látta a társadalmi változás mozgatórugójának.

Egyszer azt mondta: „Soha nem fogjátok a Szocialista Köztársaságot a szavazófülkébe bevinni.”

Debs megértette, hogy a Demokrata Párt a probléma része. Azzal érvelt, hogy „abszolút semmi különbség” nincs a demokraták és a republikánusok között, mert mindketten a kapitalizmust védik. Debs számára a választásokon való indulás célja a küzdelem erősítése volt.

A DSA vezetésének nagy része számára a hangsúly továbbra is a választások megnyerésén van. A tömeges társadalmi mozgalmak alárendelődnek a szocialista jelöltek megválasztásának céljának.

Victor Fernandez, a Marx21 Los Angeles-i tagja elmondta a Socialist Worker-nek: „A DSA abba a csapdába esik, hogy választásokkal foglalkozik, és nem épít mozgalmakat.”

De néhányan magukévá teszik Debs örökségét és a forradalmi szocializmust. April a Reform és Forradalom Tömörüléstől „osztályharcos választási stratégiát” követel.

Elmondta a Socialist Worker-nek: „Ahelyett, hogy a hivatalban lévő szocialistákat egyedi, »jobb« politikusokként kezelnénk, tömegkampányokat kell építenünk, amelyek választási programjaink követeléseit a független osztályszerveződés katalizátoraként használják fel.”

„Ami szükséges, az egy alternatív stratégia, amely felismeri, hogy egyetlen »politikai tőkénk« forrása a szervezett munkásosztály ereje.”

forrás: Socialist Worker

Az amerikai birodalom hitelessége rohamosan csökken

Valószínűtlen, hogy az Egyesült Államok és Izrael pusztán légierővel legyőzné Iránt. De ahogy az ellenségeskedések az elmúlt hetekben újraindultak, Irán volt az, amely fokozta a feszültséget.

A Shahed-136 drónok kulcsfontosságú eszközt jelentenek Irán arzenáljában

Christopher Nolan blockbuster filmje, az Odüsszeia magába szívta a média figyelmét.

Ez figyelemre méltó abban a pillanatban, amikor egy nagy háború készülődik nem messze attól a helytől, ahol a trójai háború zajlott.

Az is figyelemre méltó, hogy a film hőse, Odüsszeusz, aki ebből a háborúból tér vissza, a „civilizáció bukásával” foglalkozik – ez a téma nagyrészt hiányzik az eredeti, i.e. 8. századi eposzból.

Figyelemre méltó, de nem meglepő. Az amerikai birodalom hanyatlása ugyanis ma a világpolitika uralkodó témája.

Ezt egy érdekes cikk magyarázza a Foreign Affairs-ben – az amerikai nemzetbiztonsági establishment házi lapjában – Robert Pape politológustól.

Pape már februárban figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok és Izrael valószínűtlenül győzné le Iránt pusztán légierővel, és fennáll a veszélye, hogy elveszítik az irányítást az eszkaláció folyamata felett.

Igaza lett. Ahogy az ellenségeskedések az elmúlt hetekben újraindultak, Irán volt az, amely fokozta a feszültséget, hogy megtartsa az irányítást a Hormuzi-szoros felett.

Pape az 1991. januári katonai offenzívától indul, amelyben az Egyesült Államok precíziós irányítású bombákat és rakétákat használt Szaddám Huszein iraki diktátor hatalmas hadseregének legyőzésére.

Ez nemcsak a nyugati dominanciát erősítette meg az Öböl térségében, de Pape szerint megnyitotta az utat a neoliberális globalizáció korszaka előtt.

„Ez a valóság négy feltételezésen nyugodott: Az Egyesült Államok erőfeszítés nélkül tudott katonai eredményeket elérni. Washington páratlan eszkalációs dominanciával rendelkezett, vagyis képes volt gyorsan és olcsón legyőzni a nagyobb fenyegetéseket. Az amerikai hatalom garantálta az áruk áramlását a világ kereskedelmi artériáin. És az amerikai hatalommal szembeni ellenállás végső soron hiábavaló volt.”

De Pape szerint „a hidegháború utáni rend éppen a sikere miatt bomlott fel”.

A Pentagon precíziós csapásmérő képességei mögött álló technológiák 1991-ben az USA és legszorosabb szövetségesei monopóliumát képezték.

De az elkövetkező évtizedekben ezek olcsóbbá váltak és elterjedtek.

„Az iráni Shahed-136 drón jól illusztrálja ezt az átalakulást” – mondja Pape.

„Ahelyett, hogy drága, kifinomult katonai technológiára támaszkodna, ez a drón kereskedelmi forgalomban kapható navigációs chipeket, inerciális mértékegységeket, műholdvevőket, kommunikációs modulokat, processzorokat és szoftvereket kombinál… egy egyszerű repülőgéptörzzsel és motorral.

„Az eredmény egy precíziós fegyver, amelyet nagyrészt olyan alkatrészekből állítottak össze, amelyeket ugyanazok a globális kereskedelmi ellátási láncok tesznek lehetővé, amelyek a digitális gazdaságot is hajtják.

„A lényeg nem az, hogy a Shahed technológiailag kifinomult. A lényeg az, hogy nem az.”

Pape érvelésének részben az a jelentősége, hogy rávilágít azokra a katonai feltételekre, amelyeken a neoliberális globalizáció nyugodott.

Az 1990-es és 2000-es években túl gyakran hallottuk, hogy az államok és a katonai verseny elavulttá válnak.

De érdemes hangsúlyozni, hogy ennek a folyamatnak gazdasági és politikai feltételei is voltak – különösen az úgynevezett Volcker-sokk 1979 októberében.

Ekkor az amerikai jegybank elnöke drasztikusan megemelte a kamatlábakat, elindítva ezzel a munkáltatói offenzívát belföldön, és rákényszerítve az eladósodott globális déli országokat a neoliberális „reformok” elfogadására.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az Egyesült Államok súlyos katonai vereségeket szenvedett a globalizáció korszakában – Irakban és Afganisztánban.

Akárcsak a vietnámi háború, ezek a vereségek is megmutatták, hogy az USA győzhet nyílt csatában, de nem nyerhet felkelések elleni hadjáratokat.

A különbség most az, hogy a precíziós csapásmérő képességek elterjedése miatt az USA számára sokkal nehezebbé válik tengeri és légi erejének felhasználása stratégiai régiók dominálására.

Pape szerint Kína hasonló nehézségekbe ütközne, ha megpróbálná visszahódítani Tajvant.

Összegezve Pape azt mondja: „Egy nagyhatalom, például az Egyesült Államok geopolitikai ereje kevésbé annak a mértéke, hogy másokat irányítani képes, mint inkább annak a tükröződése, hogy mások milyen bizalommal viseltetnek az általa fenntartott és rögzített rendszerek iránt.”

Washington „hitelessége” – hogy egy kedvenc amerikai politikai szót használjunk – rohamosan csökken.

Az ilyen elemzések tanulsága, mint Pape-é, hogy ez nem csupán Trump-nak tulajdonítható.

Gondoskodnunk kell arról, hogy a civilizált élet túlélje e legújabb birodalom végét.

forrás: Socialist Worker

Trump iráni háborúja válságponthoz ért

Irán megalázta a világ legnagyobb szuperhatalmát viszonylag olcsó és könnyen előállítható drónokkal

De Trump kijelentette, hogy visszatér az „erőteljes katonai akciókhoz”, ha a béketárgyalások kudarcot vallanak (Fotó: Wikimedia Commons)

Donald Trump kétségbeesetten keres kilépési stratégiát, miközben az USA rakétái elfogyóban vannak az Irán elleni háborújában.

Az amerikai rezsim a hétvégén kénytelen volt felfüggeszteni Irán bombázását.

Ez hirtelen visszavonulás azt követően, hogy csütörtökön az elnök egy „minden eddiginél nagyobb” támadással fenyegetőzött.

Mike Waltz, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete azt állította, hogy a szünet lehetővé teszi a további tárgyalásokat Iránnal.

De áprilisban már a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja aggodalmát fejezte ki a rakétakészletekkel kapcsolatban.

Azt mondta, hogy négy rakétatípus esetében az USA „már eddig is felhasználhatta a háború előtti készletek több mint felét”.

Irán megalázta a világ legnagyobb szuperhatalmát viszonylag olcsó és könnyen előállítható drónokkal. Kicselezte azokat az elfogórakétákat, amelyekkel az USA a légitámaszpontjait védi.

A háború pedig továbbra is mélyen népszerűtlen az USA-ban, a felnőttek kétharmada nem ért egyet azzal, ahogyan Trump kezeli a konfliktust.

Több mint 600 katona sérült meg abban a háborúban, amelynek semmilyen célját nem sikerült elérni.

Aggodalmak merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az állam átlátható-e a háború hatásait illetően.

A művelet halálos áldozatainak számát a Pentagon e hónapban magyarázat nélkül 18-ról 14-re csökkentette.

Az amerikai szenátorokat pedig feldühíti Pete Hegseth amerikai „hadügyi külügyminiszter” követelése több pénzért.

A konfliktusnak előre nem látható következményei is voltak. Fokozódott, amikor a huszi ellenállási mozgalom támadásokat indított az USA szövetségese, Szaúd-Arábia ellen.

A huszik Észak-Jemen nagy részét ellenőrzik, beleértve a fővárost, Szanaát és a stratégiai fontosságú vörös-tengeri kikötőt, Hodeidah-t.

Nemrég a szaúdiak által támogatott jemeni kormány megtámadta Szanaa repülőterét, hogy megakadályozzon egy iráni gépet a leszállásban.

A huszik válaszcsapást mértek, és most megtámadtak két fontos, állami tulajdonban lévő szaúdi olajlétesítményt.

A támadásokat követően lelassult a hajózás a jemeni partok közelében fekvő fontos Báb el-Mandeb-szoroson keresztül.

Mivel a Hormuzi-szorost gyakorlatilag lezárták, a Báb el-Mandeb lezárása tovább fokozná a nyomást a globális üzemanyag-ellátásra.

Az olaj és gáz globális tartalékai az év eleji ingatag tűzszünet idején sem álltak helyre a háború előtti szintre.

A feszültségek egyre nőnek Irán és Ukrajna között is – ukrán erők múlt szombaton megtámadtak egy iráni kereskedelmi hajót a Kaszpi-tengeren.

Az USA a padlón van. De egy sebzett vadállat még mindig képes csapást mérni. Trump kijelentette, hogy visszatér az „erőteljes katonai akciókhoz”, ha a tárgyalások kudarcot vallanak.

Andy Burnham brit miniszterelnök kijelentette, hogy „aggályai” vannak Trump iráni háborújával kapcsolatban.

De a kabinetjét jobboldaliakkal tömte meg.

Wes Streeting új védelmi miniszter eltökélt szándéka, hogy fenntartsa a „különleges kapcsolatot” az USA-val.

Az Irán elleni múlt heti támadásokhoz használt amerikai B-1 bombázók pedig a gloucestershire-i RAF Fairford légitámaszponton állomásoztak.

A békemozgalomnak követelnie kell Burnhamtól, hogy tagadja meg Nagy-Britannia további belerántását ezekbe a veszélyes imperialista háborúkba.

forrás: Socialist Worker

Milei az ellenzék új szakaszával néz szembe Argentína utcáin

Július 22-én több ezer munkás és nyugdíjas vett részt a Javier Milei neoliberális kormánya elleni tiltakozáson, újraindítva ezzel a szélsőjobboldali elnök elleni mozgalmat.

A világbajnokság nem csillapította le a szakszervezeteket, a diákokat és Milei argentin kormányának ellenzőit. Tovább folytatták mozgósításaikat a kormány radikális neoliberális megszorítási terve ellen, még akkor is, amikor az ország a vb-döntőben szerepelt. Másrészt a kormány kihasználta ezt a focilázat, hogy csendben jóváhagyjon egy külföldi cég általi olajkutatást, és a szenátus jóváhagyását kérte a külföldiek által Argentínában birtokolható földterület növelésére.

Ez a radikális neoliberális napirend folyamatosan halad előre Milei 2023 decemberi hivatalba lépése óta. Egy ambiciózus gazdasági és politikai tervet tol előre, amely eddig magában foglalta az árszabályozás tömeges deregulációját, különféle támogatások megszüntetését, a munkaerőpiaci szabályozás lazítását, állami vállalatok privatizációját, a piac megnyitását (adó- és vámkedvezményeken keresztül) a nagy nemzetközi tőke előtt, valamint több ezer állami alkalmazott tömeges elbocsátását.

A kormány a legfrissebb adatok fényében védi intézkedéseit, amelyek költségvetési többletet és Argentína hitelminősítésének javulását mutatják: „Megteremtjük a feltételeket a jobb foglalkoztatáshoz, a magasabb bérekhez és a teljes lakosság jövedelmének növekedéséhez” – mondta José Luis Daza, a gazdasági minisztérium helyettes államtitkára.

Milei neoliberális napirendje azonban minden lépésnél heves ellenállásba ütközött a különböző társadalmi szektorok részéről. Diákok, tudósok, nyugdíjasok, orvosok, tanárok, munkások, nőszervezetek és mások folyamatos mozgósításban vettek részt, hogy nyilvánosan kifejezzék elégedetlenségüket a szélsőjobboldali kormány irányvonalával kapcsolatban.

Ezen mozgósítások mellett, mint korábban említettük, volt a július 22-i menet is, amelyben több ezer ember – elsősorban szakszervezetekből és nyugdíjasokból, bár baloldali politikai pártok is részt vettek – az utcákra vonult a fővárosban, Buenos Airesben, hogy kifejezze elutasítását a végrehajtó hatalommal és döntéseivel szemben.

A nyugdíjasok az egyik legkövetkezetesebb csoportot alkotják a kormányellenes tiltakozásokon (még hetente is vonulnak). Számos vitatott költségvetési döntést követően az idősek vásárlóereje, hozzáférése a gyógyszerekhez és általában véve életminősége jelentősen romlott.

Argentína nyugdíjasainak legalább fele körülbelül havi 324 dolláros jövedelemmel rendelkezik, ami alig harmada annak, ami egy idős ember alapvető szükségleteinek fedezéséhez szükséges.

A nyugdíjasok mellett a három fő szakszervezeti konföderáció (CGT, CTA és CTA-A) is aktívan részt vett a szerdai tiltakozáson, szolidaritást vállalva a nyugdíjasokkal, és felhívva a figyelmet azokra a munkaügyi reformokra, amelyek – állításuk szerint – a munkásosztály érdekei ellen valósultak meg.

„Ma a munkásosztály küzdelmének új szakaszát kezdjük” – mondta Hugo Godoy, az Autonóm Argentin Munkásszövetség (CTA-A) főtitkára.

Valójában a július 22-én az utcára vonuló polgárok másik nagy követelése az volt, hogy a kormány ne szüntesse meg azokat a szociális programokat, amelyek Argentína legszegényebb negyedeiben támogatják a szociális konyhákat és a szociális segélyezést.

A város több pontján is összecsapásokról számoltak be egyes tüntetők és a nemzeti rendőrség között, amely könnygázt vetett be több tüntetővel szemben, akik kövekkel válaszoltak.

Így úgy tűnik, hogy a Milei elleni tiltakozási ciklus újraindul; ő maga számtalan alkalommal kijelentette, hogy nem hátrál meg, hanem inkább felgyorsítja ultraliberális napirendjét.

forrás: Breakthrough News

Az Egyesült Államok össze-vissza beszél az iráni béketárgyalásokról

Egy nappal azután, hogy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) külügyminiszterei közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben követelték a közel-keleti háború azonnali befejezését és a Hormuzi-szoros megnyitását, Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy országa „örömmel fogadna egy diplomáciai megoldást”.

Rubio azt állította, hogy bár Irán „könyörög az Egyesült Államokhoz egy békeegyezményért”, vonakodik is megkötni azt, és még egy aláírt megállapodás esetén sem lehet megbízni benne.

A Fülöp-szigeteki Manilában tartózkodott, hogy részt vegyen az ASEAN-külügyminiszterek éves találkozóján.

Ellentmondásos kijelentései azt mutatják, hogy az Egyesült Államok nem képes felmérni Irán aggodalmait a Hormuzi-szorossal kapcsolatban, amely a jelenlegi ellenségeskedések középpontjában áll.

Irán azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy nem tartotta tiszteletben a múlt havi békeegyezményt, és aláásta azt azzal, hogy megpróbálta megkerülni a szoros feletti fennhatóságát. Ezzel szemben az Egyesült Államok azt állítja, hogy az Irán elleni jelenlegi támadások sorozata az iráni ismételt hajótámadások következménye a térségen áthaladó hajók ellen.

„Az Egyesült Államok örömmel érne el diplomáciai megoldást” – azonban „nem fogjuk tétlenül nézni, ahogy a hajókat felrobbantják, vagy amerikaiakat támadnak meg” – idézte Rubiót az AP, hozzátéve, hogy Irán szoros feletti ellenőrzése a szabad hajózás végét eredményezné.

Rubio nyilatkozata órákkal azt követően hangzott el, hogy Donald Trump elnök szerdán újabb fenyegetéseket fogalmazott meg Irán infrastruktúrájának megtámadására. „Egy híd vagy erőmű, beleértve azokat is, amelyek Teherán főváros közelében vagy annak területén találhatók” – minden alkalommal, amikor Irán „lő egy hajóra” a szorosban – írta Trump a közösségi médiás posztjában.

Eközben a jemeni Ansar Allah bejelentése, miszerint tengeri blokádot vezet be Szaúd-Arábia ellen, amiért az nem oldotta fel az ország ellen évtizede fennálló blokádját, tovább növelte az ASEAN-tagok aggodalmait.

A szerdai jelentések szerint legalább két, szaúdi olajszállító hajót megtámadtak a Vörös-tengeren. A támadásokat az Ansar Allah erői vállalták magukra.

Az ASEAN-miniszterek mély aggodalmukat fejezték ki a régió helyzete miatt, mondván, hogy a közelmúltbeli ellenségeskedések és a fokozódás fenyegetése „súlyosan aláássák a kulcsfontosságú közvetítők folyamatban lévő erőfeszítéseit, és csökkentik a békés megoldás esélyeit a párbeszéd és a diplomácia útján”.

Felszólítottak a régióban zajló valamennyi ellenségeskedés „teljes és azonnali” beszüntetésére, valamint a Hormuzi-szoroson keresztüli szabad és biztonságos hajózás biztosítására a nemzetközi joggal összhangban.

Rubio erős tiltakozó megmozdulásokkal szembesült manilai látogatása során. A tüntetők Trumpot és Rubiót egyaránt háborús bűnösöknek nevezték, és kijelentették, hogy Rubio látogatása fenyegeti a békét és instabilitást hoz a régióba.

Irán figyelmeztet Trump fenyegetéseire

Ha az Egyesült Államok megpróbálja végrehajtani Trump fenyegetéseit, „Irán fegyveres erői nem engedik meg, hogy egyetlen csepp olajat is exportáljanak a régióból, és hogy a régióban található olaj-, gáz-, villamosenergia- és gazdasági infrastruktúra célponttá válhat” – idézte az IRNA az ország központi katonai parancsnokságát (Hatam al-Anbija) csütörtöki közleménye alapján.

Trump fenyegetéseire válaszolva Irán külügyminisztere, Abbasz Aragcsi is csütörtökön az X-en közzétett bejegyzésében azt írta, hogy országa „védelmi doktrínája egyértelmű: szemet szemért”.

Bármilyen agresszió ellene, beleértve az infrastruktúrája elleni támadásokat is, „erőteljes és határozott választ fog kikényszeríteni” azokkal az országokkal szemben is, amelyek „hozzájárulnak az ilyen agresszióhoz, függetlenül a támogatás formájától”.

Eközben csütörtökön, július 23-án egy újabb amerikai csapásban az iraki határátkelőnél legalább két iráni életét vesztette, és csaknem egy tucatnyian megsebesültek; a Központi Parancsnokság bejelentette, hogy ezzel befejeződött a 12. egymást követő éjszakai csapássorozat.

A csütörtöki halálesetekkel a legutóbbi amerikai csapások során megölt irániak száma 55-re emelkedett, és több mint 600-an megsebesültek – közölte szerdán Irán Egészségügyi Minisztériuma.

Az amerikai támadások eddig többnyire Irán déli részeire összpontosultak, azzal a deklarált céllal, hogy megsemmisítsék a szoroson való hajózás ellenőrzésére való képességét.

Irán válaszcsapásokat hajtott végre az amerikai csapásokra, megtámadva az Egyesült Államok különböző katonai bázisait Jordániában, Kuvaitban, Bahreinben és Katarban. Válaszcsapásai legalább négy amerikai katona halálát okozták Jordániában és Irakban, és hatalmas károkat okoztak a bázisokban.

forrás: Breakthrough News

A CENTCOM megerősítette három amerikai katona halálát Irán nyugat-ázsiai megtorló csapásaiban

A támadásokra néhány nappal azután került sor, hogy az USA megsértette az Iszlámábádi Egyetértési Megállapodást (Islamabad MoU) egy Irán elleni csapáshullámmal, amely legalább 50 iráni halálát és 500 másik megsebesülését okozta.

Isabella Gonzales, 19 éves (balra) és Tyler James Feehan, 25 éves (jobbra) az Irán július 17-i és július 18-i megtorló csapásaiban vesztették életüket. Fotó: US Army

Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM) július 19-én, vasárnap bejelentette, hogy két amerikai katona életét vesztette, egy másik pedig eltűnt Jordániában egy július 17-i, pénteki iráni támadást követően.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap este tájékoztatta az újságírókat, hogy a két katona egy, a jordániai Muwaffaq Salti Légibázist ért rakétatalálat következtében halt meg.

A CENTCOM azt is közölte, hogy egy harmadik amerikai katona egy különálló incidens során vesztette életét Irakban, amikor július 18-án, szombaton „egy lelőtt iráni egyszer használatos támadódrón fel nem robbant lőszereinek ellenőrzött robbantását” végezte. Egy másik katona könnyebb sérüléseket szenvedett a robbanásban.

Július 20-án, hétfőn az Egyesült Államok Hadügyminisztériuma közölte, hogy a Jordániában elesett két katonát Tyler James Feehan hadnagyként (25 éves, Hawaii) és Isabella Gonzales közlegényként (19 éves, Texas) azonosították.

Július 21-én, kedden a Pentagon az Irakban elesett katonát Michael Emmanuel Swinton őrmesterként (30 éves, Észak-Karolina) azonosította.

A három amerikai katona halálára néhány nappal azután került sor, hogy az USA csapáshullámot indított Irán különböző részei ellen, amely legalább 50 iráni halálát és 500 másik megsebesülését okozta.

Az Egyesült Államok újabb támadásai, amelyek – az iráni média szerint – polgári infrastruktúrát céloztak, valamint az USA iráni tengeri blokádjának újraindítása gyakorlatilag a Washington és Teherán közötti Iszlámábádi Egyetértési Megállapodás (Islamabad MoU) teljes összeomlásához vezettek.

Trump szerint az USA „ismét nagyon keményen” csapott le Iránra a három katona tiszteletére

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte az újságírókkal, hogy újabb csapáshullámot indítottak Irán ellen vasárnap a három elesett amerikai katona tiszteletére.

„Nos, nagyon sajnáljuk, de tudják, azok a nagyszerű emberek, azok a nagyszerű hazafiak, akik ott harcolnak, hogy Iránnak ne lehessen nukleáris fegyvere” – mondta Trump.

„Meglátjuk, mi történik, de ma este ismét nagyon keményen lecsaptunk rájuk, és ezt valószínűleg a három [katona] tiszteletére tettük” – folytatta.

A Trump-adminisztráció kínos helyzetbe hozza Jordániát a bejelentéssel

Az amerikai katonák haláláról szóló bejelentése nyilvánosan ellentmondott a jordán kormánynak, miután Ayman Safadi jordán külügyminiszter két nappal korábban az Aspen Biztonsági Fórumon tagadta, hogy Jordánia amerikai katonai bázisoknak adna otthont.

Safadi kifejtette, hogy nincsenek amerikai bázisok Jordániában, és hogy csak amerikai csapatok tartózkodnak jordániai területen egy „hosszú távú katonai együttműködés” részeként.

„Jelenlétüket egy védelmi megállapodás szabályozza, amely teljes mértékben tiszteletben tartja szuverenitásunkat. Tehát az iráni narratíva szerint bázisok vannak Jordániában és mások a régióban, és ezért próbálják igazolni támadásaikat. Ez nem így van” – hangsúlyozta a jordán külügyminiszter.

Mindazonáltal Rubio által a katonák halálának helyszínéről közölt részletek ellentmondtak Safadi kijelentéseinek. Az Air & Space Forces Magazine által közölt jelentés alapján a jordániai Muwaffaq Salti Légibázis a CENTCOM kulcsfontosságú műveleti létesítményeként szolgál Nyugat-Ázsiában.

A bázis több tucat amerikai vadászgépet és támogató személyzetet foglalkoztat, amelyeket Irak, Szíria és Irán elleni légicsapások indítására használnak. Ez pedig arra utal, hogy stratégiai szerepet játszott az USA Irán elleni háborújában.

Irán megtorló csapásokat indít az Öbölben található amerikai bázisok ellen

Irán nyugat-ázsiai amerikai bázisok elleni megtorló csapásai nem korlátozódtak a Jordániában találhatóakra. Az Öböl menti államokban, köztük Kuvaitban, Bahreinben és Szaúd-Arábiában található bázisokat is célba vette az iráni haderő az elmúlt hét folyamán a „Nasr-2 hadművelet” részeként.

Július 21-én, kedden Irán Iszlám Forradalmi Gárdája (IRGC) közölte, hogy Légierője cirkálórakétákkal csapott le az Amazon amerikai vállalat Bahreinben található központi adatinfrastruktúrájára.

A Bahrein déli partján fekvő Sheikh Isa Légibázist, egy jelentős létesítményt, amely az USA Ötödik Flottájához kapcsolódik, szintén iráni drónokkal támadták ugyanazon a napon.

Ezenkívül az IRGC közölte, hogy teljesen megsemmisített és kivont a szolgálatból egy amerikai légvédelmi egységet, egy radarrendszert és egy amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszert Bahrein Al-Muharraq és Al-Riffa régiójában, rakéták és drónok kombinációját alkalmazva a hadművelet során.

Továbbá az USA kuvaiti és jordániai eszközeit, valamint a Hormuzi-szorosban egy hajót is célba vett Irán kedden.

Vasárnap az iráni hadsereg robbanóanyaggal felszerelt drónokkal támadta meg Kuvait két jelentős amerikai katonai létesítményét. A Camp Udairi lőszerraktárát, az Ali Al-Salem Légibázison található Patriot radar- és légtérfigyelő radarrendszereket, valamint logisztikai infrastruktúrát céloztak a támadások.

A szaúd-arábiai al-Hardzs városában található Prince Sultan Légibázist is, amely amerikai csapatoknak ad otthont, állítólag szintén megtámadta Irán július 18-án, szombaton.

forrás: Breakthrough News

A neoliberalizmus és a militarizmus romjai Ázsiában

A „Hands Off Asia” (El a Kezekkel Ázsiától!) konferencián panelbeszélgetések folytak az adósságról, a szuverenitást aláásó pénzügyi rendszerekről, a militarizmusról, a jobboldal elleni küzdelemről és a Kuba iránti szolidaritásról.

„Srí Lanka partjainál végig régi erődöket láthatunk. Ezek a különböző gyarmati hatalmak – a portugálok, a hollandok és az angolok – erődítményei. Romokban vannak. Ma vannak tervek arra, hogy helyreállítsák és turisztikai célokra szépítsék őket. De valójában pontosan úgy kellene hagyni őket, ahogy vannak, romokban. Mert ez az egyetlen igazi örökség, amit a gyarmatosítás Srí Lankán megérdemel.” Dr. Ahilan Kadirgamar, a Srí Lanka-i Jaffnai Egyetem Szociológiai Tanszékének vezető oktatója ezt a megdöbbentő kijelentést tette a „Hands Off Asia” konferencián, Colombóban, Srí Lankán.

Dr. Kadirgamar az „Adósság, vámok és az új gazdasági ostrom: Szuverenitás támadás alatt” című panelbeszélgetésen szólalt fel, amelyen részt vett még Dél-Korea részéről Hwang Dzsongun a Nemzetközi Stratégiai Központból, Taimur Rahman a Pakisztáni Mazdoor Kisan Pártból, Jeff Hsziong a Kínai Globális Dél Tanulmányok Központjából és Nicholas Dobrijevic az Ausztráliai Red Sparktól. A szekciót Srujana Bodapati, a Tricontinental (India) munkatársa elnökölte.

A panel résztvevői arra reflektáltak, hogy a Globális Dél számos országának gazdaságpolitikáját nem azok területén, hanem Washington DC-ben határozzák meg. Az adósság- és vámrendszerek az Egyesült Államok vezette imperialista országok két leggyakoribb eszközei közé tartoznak a Globális Dél országaiból történő vagyonelszívásra. Taimur Rahman számszerűsítette ezt – 1960-tól napjainkig az elszívás mértékét körülbelül 152 billió dollárra becsülik. Ez évente több mint 2,3 billió dollárt jelent, így nem kétséges, hogy jelenleg miért van a világ 54 országa súlyos adósságválság miatti rendkívüli nehézségekben.

Ezt a szegényektől a gazdagok felé irányuló globális vagyonkivonási rendszert egyrészt a pénzügyi intézmények és bankok, másrészt az amerikai katonai bázisok összekapcsolt mátrixai kényszeríti ki – ezt Hwang Dzsongun világosan elmagyarázta. Beszélt arról, hogy Dél-Korea, a világ tíz legnagyobb gazdaságának egyike és az USA hűséges szövetségese, amelynek területén több mint 28 000 amerikai katona állomásozik, még mindig nincs védve Trump vámjainak nyomásától. Nicholas Dobrijevic kifejtette, hogy Ausztrália, amely maga is gyarmatosító telepes állam, hogyan vált a brit imperializmus ifjabb partneréből az amerikai imperializmus ifjabb partnerévé. Ma Ausztráliát az USA használja fel a Kína elleni nyomásgyakorlására. Ez önellentmondásos, mondta, mert Kína Ausztrália legnagyobb exportpiaca is egyben.

Ami egy lehangoló szekció is lehetett volna, Jeff Hsziong reményt adott. Az AI-ról beszélve elmagyarázta, hogy az USA félvezető alkatrészekre vonatkozó kínai blokádja kudarcot vallott. Ahelyett, hogy a kínai cégek, mint például a Huawei, megtörtek volna a blokád nyomása alatt, Kína bővítette termelőkapacitását, és valójában olyan AI-modelleket hozott létre, amelyek rendkívül olcsók – a Szilícium-völgyben kifejlesztett AI-modellek költségének csupán körülbelül 1%-át teszik ki. Példaként említve a brazil Föld Nélküli Munkások Mozgalmát (MST), amely kiképezte aktivistáit az AI mozgalom számára hasznos alkalmazására, felszólított az AI demokratizálására, „mezítlábas AI-fejlesztők” millióinak létrehozásával, hasonlóan a vidéki Kína „mezítlábas orvosaihoz”.

A nap folyamán volt egy szekció „A szélsőjobboldal, az autoritarizmus és a birodalom belföldi infrastruktúrája” címmel, amelyen részt vett Dr. Hilmar Farid az Indonéziai Megawati Intézetből; Fatima Shehzad a Pakisztáni Progresszív Diákszövetségből; Muhammad Zikri Bin Abdul Rahman a Pusat Serarah-ból, Malajziából; Aishe Ghosh, a Jawaharlal Nehru Egyetemről, Indiából; és Khyl Ashlee Ramos a Fülöp-szigeteki Dolgozó Tömegek Pártjából (PLM). A szekciót Ambedkar Pindiga, a Tricontinental (India) munkatársa elnökölte.

A panel résztvevői beszéltek a kényszer és a hegemónia azon architektúrájáról, amelyet a jobboldal saját országaikban igyekszik felépíteni; a szuverenitásukat érvényesíteni kívánó mozgalmak elleni puccsokról olyan országokban, mint Irán és Indonézia; a papság és a hadsereg szövetségéről olyan országokban, mint Pakisztán és Malajzia; a szélsőjobboldali erős férfiak (és nők) felemelkedéséről olyan országokban, mint a Fülöp-szigetek és India; valamint a népi mozgalmak, különösen a diákok és fiatalok részéről érkező ellenállásról.

A nap záró szekcióját a Kubával való szolidaritásnak szentelték. Kuba Srí Lanka-i nagykövete, Őexc. Patricia Pego Guerra volt a fő előadó. A többi felszólaló a Srí Lanka-i vezető politikus, Vasudeva Nanayakkara; Ramis Suhel a Pakisztáni Mazdoor Kisan Pártból; és R. Prasanth indiai újságíró volt. Patricia Pego Guerra asszony meggyőzően beszélt azokról az elképzelhetetlen kihívásokról, amelyekkel a kubai nép ma szembesül, miután a Trump-adminisztráció szigorította a blokádot, eddig soha nem látott szintre. „Ez kétségtelenül a legnehezebb időszak, amellyel történelmünk során szembekerültünk” – mondta. Ugyanakkor elmondta, hogy a kubai nép erőt merít abból a tényből, hogy a világ nemzeteinek túlnyomó többsége és a világ népességének döntő többsége szilárdan Kuba mellett áll.

A többi felszólaló meleg szavakkal méltatta a kubai forradalmat és a kubai nép internacionalista szellemét. Kétségtelen, hogy Kuba a remény és inspiráció jelképe a világ minden táján jogaikért küzdő emberek számára. A napot a résztvevők imperializmus elleni és a kubai nép melletti szolidaritási jelszavai zárták. Ahogy Dr. Ahilan Kadirgamar olyan meggyőzően megfogalmazta a nyitó szekcióban, a világ népei arra várnak, hogy az amerikai katonai bázisok is romokká váljanak, akárcsak Srí Lanka régi gyarmati erődítményei.

forrás: Breakthrough News

Kína felszólítja Japánt, hogy hagyjon fel nukleáris ambícióival és tartsa tiszteletben nemzetközi jogot

A kínai felszólításra azután került sor, hogy különböző japán hatóságok az ország három nukleáris alapelvének felülvizsgálatát és az Egyesült Államok nukleáris fegyvereinek „kiterjesztett elrettentésként” történő telepítésének szorgalmazását vetették fel.

Kína ismételten kifejezte aggodalmát a japán újrafegyverkezésről és nuklearizációról szóló egyre erősödő tárgyalásokkal kapcsolatban, egy nappal azután, hogy az ország védelmi minisztere arra utalt, hogy az ország nukleáris fegyverekkel kapcsolatos álláspontjának felülvizsgálata elkerülhetetlen.

Kína kijelentette, hogy egy ilyen lépés sérti a régióban meglévő megállapodásokat és Japán nemzetközi jogi kötelezettségvállalásait, és figyelmeztetett, hogy a régió instabilitásához vezethet.

Egy vasárnap sugárzott online hírműsorban Koizumi Sindzsiró japán védelmi miniszter, miközben párhuzamot vont Ukrajna helyzete és Kelet-Ázsia között, azt mondta: „bár ez egy nehéz kérdés… egy téma, amit nem kerülhetünk el, az a nukleáris fegyverek.”

Koizumi az ország pacifista alkotmánya és három nukleáris alapelve iránti tartós lakossági támogatásra reagált, annak ellenére, hogy kormánya ezek felülvizsgálatát szorgalmazza.

Vasárnap több ezer japán vonult az utcára Tokióban, hogy tiltakozzon a Takaicsi Sanae vezette szélsőjobboldali kormány alkotmány- és a három nukleáris alapelv felülvizsgálatára irányuló tervei ellen, amelyek lehetővé tennék amerikai nukleáris fegyverek japánba való telepítését és előmozdítanák az ország újrafegyverkezési napirendjét.

Japán három nukleáris alapelve – a nukleáris fegyverek birtoklásának, előállításának és behozatalának tilalma – 1967-ben fogalmazódott meg, és azóta minden egymást követő kormány követte az országban.

Japán tapasztalata, miszerint az egyetlen ország a világon, amely megtapasztalta a nukleáris fegyverek pusztító hatásait, meghatározó volt az ország nukleáris szemléletének és a közvéleménynek a kialakításában ebben a kérdésben.

Az ország politikájában azonban a jobboldal térnyerése és az Egyesült Államok növekvő nyomása a Kínával folytatott „új hidegháborújában” a „nemzeti újjászületésre” irányuló felhívásokhoz és az ország újrafegyverkezésére irányuló kísérletekhez vezetett, beleértve a saját nukleáris fegyverek kifejlesztéséről szóló tárgyalásokat is.

A Takaicsi-kormány előmozdította az Egyesült Államok narratíváját a Kínából a régió országaira leselkedő lehetséges fenyegetésekről, és nyitottságát fejezte ki amerikai nukleáris fegyverek országba telepítésére, ezt „kiterjesztett elrettentésnek” nevezve.

Erős közvélemény a nukleáris fegyverek ellen

A japán közvélemény azonban nagyrészt továbbra is ellenzi az újrafegyverkezést és a nuklearizációt.

Egy nemrégiben készült közvélemény-kutatásban az országban a válaszadók több mint 75%-a ellenezte a három nukleáris alapelv bármilyen módosítását. Ugyanebben a felmérésben a japánok több mint 67%-a ellenezte a Takacsi-kormány militarizációra irányuló törekvését is.

A Global Times múlt heti jelentése szerint Japánban 82 helyi gyűlés, köztük Hirosima és Nagaszaki gyűlései is írásbeli véleményt nyújtottak be a központi kormánynak, követelve, hogy ne módosítsák az ország nukleáris alapelveit.

A jelentés megjegyezte, hogy az ilyen követeléseket benyújtó helyi gyűlések száma jelentősen nőtt az idén, mivel egyre nagyobb a félelem a jelenlegi kormány ilyen lépésétől.

Japán az év eleje óta nagyszabású tiltakozások színhelye a Takaicsi-kormány politikája ellen. A július 19-i tiltakozásokat megelőzően májusban, júniusban és a hónap elején is voltak hasonló tüntetések.

Tisztelje a közvéleményt és az NPT-ben vállalt kötelezettségeket!

Lin Csien, a Kínai Külügyminisztérium hivatalos szóvivője a július 20-i, hétfői rendes sajtótájékoztatón a Takaicsi-kormány politikája elleni növekvő tömegmozgósításokat „egyértelmű jelnek nevezte, hogy az emberek békét akarnak”.

„Tokió sietős törekvése, hogy feladja a pacifista alkotmányt és gyorsabb ütemben újrafegyverezze az országot, nincs összhangban a közvéleménnyel. Felszólítjuk a japán hatóságokat, hogy hagyják abba a téves úton való továbbhaladást, és ne ragaszkodjanak makacsul a nukleáris kérdésben tapasztalható elsöprő tendencia ellenében” – hangsúlyozta.

„Ha a japán hatóságok ragaszkodnak téves számításaikhoz a nukleáris kérdésben” és szövetségeseik nukleáris fegyvereit telepítik, „nemcsak súlyosan kihívják a háború utáni nemzetközi rendet és a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására irányuló rendszert, hanem megsértik a békére tett ígéretet is” – mondta Lin, figyelmeztetve, hogy Japán „végül súlyos árat fizethet” az ilyen politikai döntésekért.

Lin emlékeztette a japán kormányt, hogy az ország az NPT aláírójaként „vitathatatlan, tagadhatatlan és nem tárgyalható kötelezettségekkel tartozik a nemzetközi jog alapján arra, hogy tartózkodjon a nukleáris fegyverek fogadásától, gyártásától, megszerzésétől vagy átadásától.”

Felszólította a nemzetközi közösséget és a japán népet, hogy további nyomásgyakorlásra késztesse a Takaicsi-kormányt, hogy tartsa tiszteletben az NPT-ben vállalt kötelezettségeit, és hagyjon fel az újrafegyverkezési tervekkel.

forrás: Breakthrough News

Az „El a kezekkel Ázsiától!” konferencia célja, hogy közös ellenállást építsen a régióban zajló hiperimperialista beavatkozásokkal szemben

A háromnapos konferenciát a Nemzetközi Népi Gyűlés (International Peoples Assembly) szervezi, együttműködésben a Tricontinental: Társadalomkutató Intézettel (Tricontinental: Institute for Social Research) Colomboban, Srí Lankán.

Számos politikai aktivista, tudós és diplomata gyűlik össze Colombo-ban, Srí Lankán, egy háromnapos konferencián, hogy felszólítsák az imperialista hatalmakat: tartsák távol magukat a régiótól, és hogy közös programot dolgozzanak ki a szuverenitásért és szolidaritásért.

A konferencia hivatalos címe: „El a Kezekel Ázsiától! – A nép szuverenitásért és szolidaritásért kiáltó felhívása”. Szervezője a Nemzetközi Népi Gyűlés (IPA), a Tricontinental: Társadalomkutató Intézet támogatásával, július 16-án, csütörtöktől július 18-án, szombatig.

Vijay Prashad (Tricontinental), Pushpa Kamal Dahal (Nepáli Kommunista Párt), Dr. Dammika Patabendi (Srí Lanka környezetvédelmi minisztere)

Az előadók különböző szakszervezeti szervezeteket, progresszív politikai pártokat és népi szervezeteket képviselnek a régióból és azon túlról; az előadók olyan országokból érkeznek, mint Kína, India, Pakisztán, Srí Lanka, Malajzia, Nepál, Dél-Korea, Ausztrália, Indonézia, Fülöp-szigetek, Japán, Irán, Banglades, Thaiföld és Kelet-Timor a régióból, valamint küldöttek Brazíliából és Kubából.

A kiemelt előadók között van Dammika Patabendi, Srí Lanka környezetvédelmi minisztere, Pushpa Kamal Dahal (Prachanda), Nepál volt miniszterelnöke, Patricia Lazara Pego Guerra, Kuba colombói nagykövete, valamint Vijay Prashad, a Tricontinental: Társadalomkutató Intézet igazgatója.

„A konferencia az ázsiai katonai konfrontáció, gazdasági kényszerítés és politikai destabilizáció fokozódásának időszakában zajlik” – áll az IPA által kiadott sajtóközleményben, hivatkozva a folyamatban lévő iráni, palesztin és libanoni háborúkra, a kelet-ázsiai katonai erőépítésre, a régió országaira nehezedő gazdasági nyomásra (adócsapda, kereskedelmi és vámháborúk formájában), valamint a közvetlen vagy közvetett politikai beavatkozásokra többek között Nepálban és Bangladesben.

Az imperialista ellenőrzés egymással összekapcsolt rendszerei

Ezek a válságok az „imperialista ellenőrzés egy egymással összekapcsolt rendszerének részét képezik, amely egyszerre alkalmaz katonai, gazdasági, politikai és ideológiai eszközöket” – folytatja a sajtóközlemény.

A szervezők célja, hogy „teret teremtsenek a mozgalmak és szervezetek számára” az imperialista nyomás vizsgálatára, mint közös válságra, nem pedig mint „elkülönült nemzeti válságokra”, és hogy „közös cselekvési programot” dolgozzanak ki a régió népi mozgalmai számára.

Annak ellenére, hogy Ázsia egyre központibb szerepet tölt be a globális politikában és gazdaságban – hiszen a világ népességének mintegy 60%-ának ad otthont, és itt találhatók a leggyorsabban növekvő gazdaságok, amelyek részesedése a globális gyártásban, termelésben és fogyasztásban rohamosan nő –, a régió számos országa továbbra is adócsapdában és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellenőrzése alatt áll.

Az „El a Kezekkel Ázsiától!” konferencia egyik központi témája a Bretton Woods-i intézmények folyamatos dominanciájának ellentmondásai lesznek a régió országaiban, valamint külön megvitatják a növekvő katonai erőépítést, az imperialista beavatkozást a politikába, a szélsőjobboldal felemelkedését és az imperialista hatalmakkal való együttműködésüket.

A hiperimperialista beavatkozások vége

A folyamatban lévő háborúkról és a nyugat-ázsiai népírtásról, a szuverenitásért és multilateralizmusért folytatott küzdelemről a nemzetközi politikában, valamint a kulturális és ideológiai ellenállás formáiról szóló viták célja a globális szolidaritás és az imperialista ellenőrzéssel és beavatkozással szembeni közös ellenállási stratégia kiépítése.

A konferencia célja, hogy módokat dolgozzon ki a „külföldi katonai támaszpontok felszámolásának, az igazságtalan adósságok elengedésének, az IMF-feltételek elutasításának, a nemzetek önálló ipar- és kereskedelempolitikához való jogának, az azonnali és tartós palesztin tűzszünetnek, a gázai népírtás leállításának és az iráni háború befejezésének” előmozdítására – állítják a szervezők.

„Nagy reményeket fűzünk ahhoz, hogy ez az összejövetel tovább erősíti a lendületet az Egyesült Államok hiperimperialista katonai erőépítésének befejezéséhez a világ ezen részén” – hangsúlyozva az „El a Kezekkel Ázsiától!” Konferencia egyik célját – írta közösségi oldalán Vijay Prashad, történész és a Tricontinental: Társadalomkutató Intézet igazgatója.

forrás: Breakthrough News

Rubio amerikai külügyminiszter nemzetközi „Anti-Antifa” miniszteri találkozót szervez

Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere várhatóan miniszteri szintű találkozót tart ezen a héten Washingtonban, hogy kiterjessze a Trump-adminisztráció „Antifa” és baloldal elleni támadásait.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter több tucat országot hívott meg egy washingtoni miniszteri találkozóra ezen a héten, hogy megvitassák a „transznacionális szélsőbaloldali terrorizmus újjáéledését„. Míg a Külügyminisztérium elsöprő érdeklődésről számolt be, a mainstream médiában megjelent nem hivatalos jelzések szerint a meghívottak körében csekély volt a lelkesedés.

A kezdeményezés összhangban van a Trump-adminisztrációnak a baloldali hálózatok – különösen az „Antifa” – elleni kampányával, amely kifejezést az adminisztráció számos antikapitalista és antifasiszta csoport leírására használ, és amelyet 2025 szeptemberében „belföldi terrorszervezetté” nyilvánítottak. Ezt követte négy, Németországban, Olaszországban és Görögországban székelő anarchista és baloldali csoport „különlegesen kijelölt globális terroristává” nyilvánítása. A Külügyminisztérium által felvázolt narratíva ebbe a keretbe illeszkedik, amely felerősíti az ellenzéki amerikai állampolgárok elnyomását, és lehetővé teszi a baloldali és progresszív kormányok elleni támadásokat világszerte.

Az erőfeszítés a Trump-adminisztráció 2026-os Terrorellenes Stratégiájához is kapcsolódik. Míg a dokumentum szerint a terrorellenes műveleteket „apolitikusan, valóságalapú fenyegetésértékelésekre építve hajtják végre”, és „nem fognak arra irányulni, hogy azokat az amerikai polgárokat célozzák meg, akik egyszerűen nem értenek egyet velünk”, számos elemző figyelmeztet arra, hogy az ellenkezője igaz. A gyakorlatban – hangsúlyozzák a kritikusok – a stratégiát arra használják fel, hogy kiterjesszék az elnyomó intézkedéseket azokkal az egyénekkel szemben, akik nyíltan ellenzik a kormányzat politikáját. Ha nemzetközi partnereket sikerül rávenni a terrorista címkék elfogadására, az még szélesebb teret nyithat a kormány számára a megfigyelésre és az információcserére.

Korlátozott érdeklődés a „szélsőbaloldali terrorizmus” iránt Európa liberálisai és konzervatívjai körében?

Az e heti miniszteri találkozó folytatása az európai kormányokat érintő megbeszélések sorozatának. A korábbi tárgyalásokon – számoltak be róla – az európai politikusok, akik általában igyekeznek Donald Trump kedvében járni, nem értettek egyet az adminisztráció által a „szélsőbaloldali terrorizmus” és az „Antifa” által jelentett kockázatokról alkotott értékelésekkel. A deklarált érdektelenség ellenére azonban az európai vezetők hajlamosak engedni az amerikai nyomásnak. Néhány Washingtonba meghívott kormányt emellett baloldali szervezetek és politikai pártok hazai megfigyelésével is összefüggésbe hoztak. Így bár az érdeklődés korlátozott lehet, téves lenne azt feltételezni, hogy teljesen hiányzik.

A Külügyminisztérium által biztosított rövid határidőre és a „zsúfolt nyári programokra” hivatkozva a legtöbb európai ország jelezte, hogy csak nagykövetségi képviselők csatlakoznak a találkozóhoz. Kivételként erősítették meg Bosznia-Hercegovinát és Montenegrót, amelyek külügyminiszterei várhatóan részt vesznek, valamint Olaszországot, ahol Giorgia Meloni újfasiszta miniszterelnök állítólag azért lobbizott, hogy egy államtitkárt küldjenek alacsonyabb szintű diplomáciai személyzet helyett.

Az európai szélsőjobb az antifasizmus elleni támadások mintáját kívánja követni

Míg Európában a centrum- és jobboldali pártok jelenleg nem beszélnek a baloldali aktivizmusról mint elsődleges fenyegetésről, a Trump-adminisztráció narratívája erősebb támogatókra talál a szélsőjobboldali frakciók körében Hollandiától Németországon át Franciaországig. Ezekben az országokban politikai csoportok saját kísérleteket indítottak az antifasiszta hálózatok bűncselekménnyé nyilvánítására vagy betiltására. Az Alternatíva Németországért (AfD) és Marine Le Pen Nemzeti Tömörülésének szóvivői (már 2017-ben) felszólítottak az antifasiszta csoportokkal szembeni elnyomó intézkedésekre, az AfD kifejezetten az amerikai terrorista besorolásra hivatkozva. Hatalmon lévén az európai szélsőjobb már cselekedett is: különösen Orbán Viktor Magyarországa támadta meg az antifasiszta szervezeteket az Egyesült Államokban elhangzottakhoz hasonló állításokkal.

Ennek a kampánynak a hullámai az Európai Parlamentben is érezhetők, ahol szélsőjobboldali képviselők azt javasolták, hogy „nyilvánítsák az Antifát terrorszervezetté”, és felvetették a baloldali csoportok „politikai erőszakának” felszámolását. Azzal vádolták az EU intézményeit, hogy büntetlenséget biztosítanak ezeknek a csoportoknak, és „hiányzik az ellenőrzés azokkal a mozgalmakkal szemben, amelyek ideológiai lepel alatt erőszakot alkalmaznak politikai eszközként.” Sok képviselő, aki aláírta ezeket a beavatkozásokat, Izrael mellett foglalt állást a gázai népírtás idején, és nem mutatott érdeklődést az EU által újra és újra megerősített megszálló entitás büntetlenségének kezelése iránt.

Bár az európai centrum és a hagyományos jobboldal ma nem antifasiszta szervezet, a történelmi revizionizmus növekvő tendenciái arra utalnak, hogy ez változhat. Ahogy a mainstream pártok teret veszítenek a szélsőjobbal szemben, és egyre erőszakosabb mechanizmusokat alkalmaznak az ellenállás kezelésére, a táj változik. A kommunista szimbólumok betiltásáról szóló morajlások Kelet-Európában, valamint a Szovjetunió hozzájárulásának fokozatos kitörlése a második világháborús hivatalos megemlékezésekből – ami kulcsfontosságú pont Európa antifasiszta örökségében – könnyen részévé válhatnak egy szélesebb, baloldalellenes keresztes hadjáratnak Nyugaton.

forrás: Breakthorugh News

Az ICE gyilkosságai országos tiltakozásokat váltanak ki

A szövetségi ügynökök által elkövetett közelmúltbeli gyilkosságok országszerte tiltakozásokat váltottak ki. A növekvő nyomás ellenére Trump elnök visszavonta a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) azon döntését, amely felfüggesztette az ICE közúti ellenőrzéseit.

Kevesebb mint egy héttel azután, hogy a Bevándorlási és Vámhivatal (ICE) lelőtte és megölte Lorenzo Salgado Araujót, egy houstoni családapát és építőmunkást, az ICE ügynökök hétfőn, július 12-én Biddefordban (Maine állam) halálosan megsebesítették Joan Sebastian Guerrerót.

Szemtanúk beszámolói és videófelvételek szerint az ICE-ügynökök nekihajtottak járművükkel a 26 éves kolumbiai férfi autójának, és a vezetőoldali ajtóhoz léptek. Pillanatokkal később lelőtték, majd kihúzták élettelen testét a járműből, és megbilincselték a járdán, ahol öt órán keresztül hagyták feküdni. Guerrero hároméves lánya és párja az autóban ültek, és végignézték a gyilkosságot.

Guerrero engedéllyel rendelkezett az Egyesült Államokban való tartózkodásra és munkavállalásra, és volt társadalombiztosítási száma. A Belbiztonsági Minisztérium szerint Guerrero nem volt célpontja annak az elfogatóparancsnak, amellyel az ICE rendelkezett abban az időben. A biddefordi halálos lövést követően azonnal spontán tiltakozások törtek ki.

Egy másik férfit kedden, július 14-én öltek meg, amikor egy félpótkocsis teherautó elütötte, miközben megpróbált elmenekülni az ICE elől, amely egy úton üldözte őt St. Augustine-ban, Floridában.

A biddefordi és houstoni gyilkosságok után egyre növekvő tiltakozások mára szélesebb körű országos mozgalommá állnak össze. A közösségek független vizsgálatokat, igazságszolgáltatást az áldozatoknak, és az ICE teljes felszámolását követelik.

Trump felülbírálja az ICE közúti ellenőrzéseinek felfüggesztését a növekvő nyomás ellenére

A fokozódó ellenreakciók közepette a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) kedden, július 14-én elrendelte az ICE által végzett valamennyi közúti ellenőrzés azonnali leállítását. Bejelentették azt is, hogy az ICE minden letartóztató csoportjában egy-egy tisztviselő testkamerát fog viselni. Alig egy nappal később azonban Trump amerikai elnök állítólag felülbírálta a felfüggesztést.

Annak érdekében, hogy „kivonják a bűnözőket” az országból – írta Trump a Truth Social oldalán –, „NEM mondhatunk le az ICE egyik legfontosabb és leghatékonyabb bűnüldözési eszközéről, a KÖZÚTI ELLENŐRZÉSRŐL!”

John Whitmire houstoni polgármester szerdán reggel egy CNN-interjúban fejezte ki ellenérzését Trump megjegyzéseivel kapcsolatban. „Úgy gondoltam, hogy egy szünet mindenképpen indokolt volt. Valójában én még tovább mennék.” Whitmire egy „90 napos moratóriumot” javasolt, hogy „lehetőséget adjon a DHS-nek, a Belbiztonsági Minisztériumnak a politikáik és modelljeik felülvizsgálatára.„

Donald Trump amerikai elnök 2025 januárjában történt hivatalba lépése óta az ICE jelentések szerint 11 halálos lövöldözést hajtott végre, és több további halálos kimenetelű, ICE-közreműködésű incidens történt. Trump második ciklusa alatt legalább 55 ember halt meg ICE-őrizetben is. Az elmúlt hetekben az ICE ismét fokozta a letartóztatásokat és műveleteket, miután az Egyesült Államok Kongresszusa több tízmilliárd dollár kiegészítő finanszírozást biztosított számukra.

Ahogy az ICE-gyilkosságok száma nő, a szervezők már bejelentettek több tucat tüntetést egy szombatra, július 18-ra meghirdetett országos akciónapra.

Minnesota figyelmeztetése a Trump-kormányzatnak

Trump elutasítása ellenére, amely felülbírálta az ICE közúti ellenőrzéseinek felfüggesztését, a DHS komoly kihívással néz szembe. Az Egyesült Államokban az ICE elleni mozgalom már megmutatta, hogy a helyi felháborodás milyen gyorsan válhat országos politikai válsággá.

2026 januárjában Minneapolis, Minnesota történelmi jelentőségű politikai gócponttá vált.

A szomáliai közösség elleni uszító retorikával alátámasztva a kormány elindította a „Metro Surge” hadműveletet. Több ezer szövetségi ügynök özönlötte el Minneapolis–St. Paul térségét, ami január 7-én Renee Nicole Good meggyilkolásához vezetett. Válaszul Minnesota az amerikai modern történelem egyik legnagyobb sztrájkját produkálta. Január 23-án több mint 100 000 ember vonult végig Minneapolis belvárosi utcáin fagypont alatti hőmérsékletben, miközben több száz vállalkozás bezárta kapuit.

Már másnap a szövetségi ügynökök lelőtték és megölték Alex Prettit, egy intenzív osztályos ápolót, aki egy minneapolisi ICE-akciót figyelt meg és dokumentált. Azonnal újabb sztrájkot hirdettek. Egy héttel Minneapolis–St. Paul történelmi leállása után Minnesota népe újra kivonult. Ezúttal az egész ország válaszolt a felhívásra. Az Egyesült Államok nagyvárosaiban történelmi jelentőségű leállásokat és tömeges felvonulásokat tartottak, valamint újabb 100 000 fős menet vonult végig Minneapolis belvárosán.

Egy olyan országos felkelés, mint amilyen januárban volt, valószínűleg pontosan az a forgatókönyv, amelyet a szövetségi kormány el szeretne kerülni. Úgy tűnik azonban, hogy vita folyik az amerikai kormányon belül arról, hogyan lehetne megfékezni az ellenreakciót anélkül, hogy meggyengítenék azt a szövetségi ügynökséget, amely a teljes Trump-agenda központi elemévé vált.

Mivel egy országos akciónapot terveznek, és az ICE műveletei továbbra is bővülnek, a kormány és a növekvő ICE-ellenes mozgalom közötti konfrontáció korántsem tűnik lezártnak.

forrás: Breakthrough News

Brazília aktiválja a Kölcsönösségi Törvényt az Egyesült Államok 25%-os vámjaira válaszul

A kormány a döntést „sajnálatos mérföldkőnek” nevezte az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokban.

Válaszul arra a döntésre, hogy az Egyesült Államok 25%-os vámtételt vet ki a brazil termékekre, a brazil kormány bejelentette, hogy azonnal aktiválja a Gazdasági Kölcsönösségi Törvényben (Economic Reciprocity Law) biztosított eszközöket. A csütörtökön, július 16-án kiadott közleményében Lula hivatala a lépést „sajnálatos mérföldkőnek” nevezte az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokban, kijelentve, hogy „nincs igazolás az országunk elleni egyoldalú intézkedésekre”, és közölte, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési mechanizmusához fog fordulni.

„Brazília azonnal megkezdi az eljárásokat a Kölcsönösségi Törvényben előirányzott eszközök aktiválására, amelyet a Nemzeti Kongresszus egyhangúlag hagyott jóvá, és újraindítja a tárgyalásokat a WTO vitarendezési mechanizmusának keretében” – áll a közleményben. A kormány szerint ezek az intézkedések a nemzeti szuverenitás védelmét, a vámemelés által érintett ágazatok védelmét és a brazil gazdaságra gyakorolt hatások csökkentését célzó stratégia részét képezik.

A kormány szerint a vámok kivetése a két ország közötti kapcsolatok megromlását jelzi.

„2026. július 15. a Brazília és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok történetében sajnálatos mérföldkőként fog bevonulni. A brazil kormány elutasítja az Egyesült Államok kormánya által ma bejelentett döntést a brazil termékekre kivetett 25%-os vámokról” – áll a Köztársasági Elnökség Kommunikációs Titkársága által aláírt közleményben. A jegyzék hozzáteszi, hogy „nincs igazolás az országunk elleni egyoldalú intézkedésekre”.

A brazil kormány szerint a döntés figyelmen kívül hagyja a két ország közötti kereskedelmi mérleg adatait. „Az Egyesült Államok kormánya saját statisztikái szerint az Egyesült Államok 424,5 milliárd dolláros többletet halmozott fel árukban és szolgáltatásokban Brazíliával szemben az elmúlt 15 évben” – áll a szövegben. A közlemény kiemeli azt is, hogy 2025-ben „az Egyesült Államokból származó import 76%-a lépett be az országba vámfizetés nélkül„, és az amerikai termékekre ténylegesen alkalmazott átlagos vámtétel mindössze 3,1% volt.

A vámot az Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselőjének Hivatala (USTR) által lefolytatott vizsgálatot követően jelentették be, az 1974-es Kereskedelmi Törvény 301. szakasza alapján. A döntéssel kiadott közleményben Donald Trump kormánya kijelenti, hogy „Brazília ésszerűtlen cselekedetei, politikái és gyakorlatai kárt okoztak az Egyesült Államok kereskedelmében”, és indoklásként a Pix-szel (Brazília azonnali fizetési rendszere) kapcsolatos politikákat, a brazil bíróságok digitális platformokkal kapcsolatos döntéseit, a környezetvédelmi felügyeletet, a szellemi tulajdont, az etanolpiacot és a korrupcióellenes küzdelmet hozza fel.

Válaszában a brazil kormány kijelenti, hogy soha nem hagyta fel a tárgyalásokat, és az elmúlt évben az USTR-rel együttműködve dolgozott a vizsgálat lezárásán. A közlemény szerint „bizonyítékokat mutattak be, amelyek megcáfolják a Brazília által állítólagosan alkalmazott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó minden egyes állítást”.

A közlemény egyenesen megcáfolja az Egyesült Államok által felhozott főbb érvek némelyikét. „Bizonyítottuk, hogy a Pix-szel és a digitális platformok szabályozásával kapcsolatos vádak alaptalanok, akárcsak az erdőirtásra vonatkozó vádak” – áll a szövegben.

Egy másik részben a kormány megismétli az azonnali fizetési rendszer és a digitális platformok szabályozása melletti kiállását. „A Pix népünk kincse és a közösségi digitális infrastruktúra nemzetközi mércéje. Brazíliában nem mondunk le arról a felelősségünkről, hogy megvédjük családjainkat és gyermekeinket egy maroknyi techno-oligarcha kapzsiságától. A véleményszabadság nem jelenti a bűnözés szabadjára engedését” – áll a közleményben.

A brazil kormány elutasítja a brazil környezetvédelmi politikával kapcsolatos kritikákat is. Válaszul az USTR-nek, amely szerint az Amazonasban folyó illegális erdőirtás károsítja az amerikai faipar versenyképességét, a kormány fenntartja, hogy „az egész világ tudja, hogy 2023-tól kezdve határozottan fellépünk a környezeti bűncselekmények ellen, és drasztikusan csökkentjük az erdőirtást Brazília összes biomjában”.

A közlemény azt is megerősíti, hogy az USTR által lebonyolított nyilvános konzultáció is ellenállást mutatott a vámok bevezetésével szemben. A kormány szerint „a brazil és amerikai magánszféra képviselői által tett 78 hozzászólás közül 63 a vámtétel emelése ellen szólt”. A Planalto számára ez az eredmény megerősíti, hogy az intézkedés mindkét ország vállalatai és fogyasztói számára növelni fogja a költségeket.

A döntés megtámadása mellett a kormány válaszintézkedéseket is bejelentett. A közlemény megerősíti, hogy az ország továbbra is új piacokat keres termékei számára, és a Szuverén Brazil Terv révén fenntartja a vámok által érintett ágazatok védelmét célzó intézkedéseket.

„Brazília azonnal megkezdi az eljárásokat a Kölcsönösségi Törvényben előirányzott eszközök aktiválására, amelyet a Nemzeti Kongresszus egyhangúlag hagyott jóvá, és újraindítja a kérdés tárgyalását a WTO vitarendezési mechanizmusának keretében” – áll a közleményben. A kormány a vámokat „az Egyesült Államok kormánya által illegálisan és önkényesen kivetettként” is minősíti.

„Hamis hazafiak”

A záró bekezdésekben a kormány a kereskedelmi válság eszkalálódását a Bolsonaro családnak az Egyesült Államok kormányával folytatott tevékenységének tulajdonítja.

„Szomorú megállapítani, hogy a 301. szakaszon alapuló vizsgálatok sajnálatos eredménye egy olyan összeesküvés része, amelyet a Bolsonaro család aktív együttműködésével építettek fel. Ők hamis hazafiak, akik országunk elleni akciókat szerveztek és védtek nyilvánosan, választási céloktól vezérelve” – áll a közleményben.

Az utalás a Bolsonaro család tagjainak a kereskedelmi vizsgálat során tett kezdeményezései nyomán történt. Flávio Bolsonaro szenátor (PL-RJ), a Köztársasági Elnökség előjelöltje, részt vett az USTR által szervezett nyilvános meghallgatáson, majd később hivatalos levelet küldött az ügynökségnek, amelyben a 25%-os vám 180 napos elhalasztását kérte.

A dokumentumban azzal érvelt, hogy az intézkedésnek csak az elnökválasztás után kellene hatályba lépnie, amit Luiz Inácio Lula da Silva elnök bírált, aki a javaslatot „kiárusítás” újabb példájaként jellemezte, és kijelentette, hogy nincs indok egy olyan intézkedés elhalasztására, amelyet a brazil kormány indokolatlannak tart.

Eközben Eduardo Bolsonaro képviselő (PL-SP), aki jelenleg távollétben van pozíciójából, a vizsgálat teljes időtartama alatt fokozta egyeztetését a Trump-kormányzat tagjaival, és nyilvánosan szorgalmazta gazdasági szankciók Brazília elleni alkalmazását. Közösségi média bejegyzésekben és az Egyesült Államokban adott interjúkban a vámok és más szankciók megszüntetését a január 8-i puccskísérletek miatt elítéltek amnesztiájának jóváhagyásához kötötte, és kijelentette, hogy az intézkedések eszközként szolgálhatnak a brazil hatóságok nyomás alá helyezésére.

Idén Eduardo-t a Legfelsőbb Szövetségi Bíróság (STF) négy év és két hónap börtönbüntetésre ítélte kényszerítésért a puccs összeesküvés során. A Bíróság által figyelembe vett tények között szerepel az amerikai hatóságokkal folytatott tevékenysége Brazília elleni szankciók ösztönzése és a Jair Bolsonaro volt elnök elleni büntetőügy tárgyalásába való beavatkozási kísérlet, amelynek eredményeként a volt elnököt puccskísérlet miatt elítélték.

A kormány közleménye továbbá megerősíti, hogy „szuverenitásunk védelme olyan kötelesség, amely minden pártot és minden irányzatot meghalad”, és biztosítja, hogy „a brazil kormány nem inog meg abban a kötelességében, hogy megőrizze azt”.

forrás: Brasil de Fato

A NATO-csúcs milliárdokat ígért a fegyveriparnak

A NATO-tagállamok az ankarai csúcstalálkozón tárgyaltak a megnövelt katonai kiadások terén elért előrehaladásról, miközben a progresszív erők ellenállásba ütköztek az ellentüntetések miatt.

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) tagállamainak állam- és kormányfői július 7–8-án csúcstalálkozón találkoztak Ankarában, Törökországban, amelynek középpontjában a 2025-ben vállalt megnövelt védelmi kiadások terén elért előrehaladás, a fegyveripar bővítése és az ukrajnai háború további szítása állt. Már a csúcs kezdete előtt a törökországi progresszív szervezetek és aktivisták erős elnyomásról és több tucat letartóztatásról számoltak be, mivel az Erdogan-kormányzat igyekezett minimalizálni az ellentüntetéseket.

A találkozó előtt Mark Rutte, a NATO főtitkára jelezte, hogy a vállalt 5%-os GDP-arányos kiadás elérésére irányuló „világos, konkrét és hiteles” nemzeti tervek kerülnek a középpontba. „És az eddigi bizonyítékok lenyűgözőek. Egy tízéves projekt mindössze egy év elteltével azt látjuk, hogy az európai szövetségesek és Kanada már GDP-jük körülbelül 4%-át fektetik védelemre és biztonságra” – mondta Rutte.

Miközben Rutte dicsérte ezeket a növekvő fegyverkezési kiadásokat – amelyeket ezrek vitattak szerte Európában –, a csúcs kísérőprogramja arra utal, hogy a találkozó elsődleges haszonélvezője a fegyveripar, különösen annak egyesült államokbeli képviselői. Az idei csúcsot a NATO-csúcs Védelmi Ipar Fórumával egybekötve tartják, ahol Rutte hangsúlyozta az új nagyszabású beszerzési szerződéseket. „A nap folyamán a szövetségesek és az ipar, mindkét oldalról, új jelentős projekteket fognak bejelenteni, és milliárdokra, szó szerint milliárd dollárra rúgó szerződéseket fognak aláírni” – jelentette ki a NATO-főtitkár.

Figyelemre méltó, hogy a második Trump-adminisztráció elégedetlensége mellett az európai szövetségesek háborús szövetségbe történő befektetéseivel és az (amerikai gyártmányú) fegyverek vásárlására ösztönző felhívásokkal kapcsolatban Rutte kiemelte az új transzatlanti katonai ipari partnerségeket. „Üdvözlöm, hogy az Egyesült Államok és több vezető védelmi vállalata, köztük az Anduril, a Boeing, a General Dynamics Land Systems, a Lockheed Martin és a Raytheon új ipari együttműködési kezdeményezésekről állapodott meg a védelmi szektor jelentős európai szereplőivel, mint például a Diehl, a PGZ és a Rheinmetall” – jelentette be Rutte kedden. „Ez lehetővé teszi számunkra, hogy kulcsfontosságú amerikai képességeket, mint az Abrams harckocsi, az AMRAAM-ok [levegő-levegő rakéták], az ATACMS-ek [rövid hatótávolságú szuperszonikus ballisztikus rakéta], a Barracuda-500M, a Small Diameter Bombs és a Stingerek itt, Európában gyártsunk vagy tartsunk fenn.”

A csúcs megnyitó beszédeiben Rutte azzal érvelt, hogy a NATO-ra fordított több pénz munkahelyeket és Európa ipari tájának újjáéledését fogja eredményezni – ezt a nézetet a szakszervezeti tagok és a békemozgalmak vitatták. Sokan közülük a csúcsot arra használták fel, hogy figyelmeztessenek a katonai ipar bővítésének valódi költségeire, amely a közberuházások rovására megy, és csak keveseknek hoz hasznot. Katalán szervezetek hangsúlyozták, hogy az ebbe az ágazatba történő befektetések jóval kisebb hozamot hoznak, mint a fenntartható energiába, oktatásba vagy egészségügybe történő beruházások, és elkerülhetetlenül a fegyveres konfliktusok – például az ukrajnai – folytatódásához vagy kiterjesztéséhez vezetnek.

A NATO háborús napirendjét bírálták a csúcsot fogadó országban is, különösen a Török Kommunista Párt (TKP) által július 4–12. között több helyszínen szervezett Nemzetközi NATO-ellenes Csúcstalálkozón keresztül. „E találkozó célja, hogy szélesebb közönség számára leleplezze a NATO valódi arcát, erősítse az imperialista-ellenes tudatot, és erős figyelmeztetést küldjön a törökországi és a világ más kormányai felé, hogy ne mélyedjenek el jobban az imperialista háborús tervekben” – írta a TKP.

„Azért gyűltünk össze itt, hogy tiltakozzunk egy véres, militarista szervezet ellen, amely megszállásokra, puccsokra és mészárlásokra épül” – tette hozzá Kemal Okuyan, a TKP főtitkára egy isztambuli tiltakozás során.

A Görög Kommunista Párt (KKE) is hangot adott ezeknek az érzelmeknek egy június végi TKP-nagygyűlésen. „A NATO megalapításának első napjától, 1949-ben, a kapitalizmus őrzője, az imperializmus fegyveres szárnya a népek ellen, és a Szovjetunió, a szocialista építés és a forradalmi mozgalom ellen irányuló antikommunista erő volt” – figyelmeztetett a KKE. „Bármilyen formát is öltsön a NATO – legyen az „globális”, „európai” vagy ahogy egyesek most „NATO 2.0”-nak vagy „NATO 3.0”-nak nevezik –, ugyanolyan veszélyes marad a népekre nézve.”

A TKP és más progresszív szervezetek bírálták a török kormányt, amiért úgy állítja be magát, mint amelyik kritikus a Nyugattal szemben olyan kérdésekben, mint a gázai népirtás, miközben tagja a háborús szövetségnek és bűnrészes annak káros terveiben. „Semmi sem változott a rendszer szabályai oldalán azóta, hogy Törökország 1952-ben csatlakozott a NATO-hoz” – írta a TKP. „Miközben hazafias retorikába burkolóznak [Igazság és Fejlődés Pártja, AKP], soha nem mondtak le arról a törekvésükről, hogy regionális hatalommá váljanak az imperialista országokhoz, mindenekelőtt az Egyesült Államokhoz való igazodással.”

Az elmúlt napokban a TKP NATO-ellenes tüntetéseket szervezett Isztambulban, Izmirben, Adanában és Szamszunban, többek között. Az elöljárók által elrendelt teljes tilalom ellenére Ankarában is felvonulásra került sor, ahol több mint 100 résztvevőt őrizetbe vettek, és több rendőri sérülésről számoltak be. Ezek a letartóztatások hozzáadódnak a NATO-csúcs ellenzésével kapcsolatos, nemzetközi aktivistákat is magában foglaló több száz őrizetbe vétel összesített számához.

„A NATO-csúcs előtt az Erdogan-kormány Törökországot olyan térré változtatta, ahol az alapvető demokratikus jogokat és szabadságokat szisztematikusan elnyomják” – írta a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Liga (SKOJ) egy közleményben tagja, Miloš Karavezić letartóztatásáról. „Ez év júniusa óta az ankarai ügyészséget politikai eszközként felhasználva egy úgynevezett „terrorellenes műveletet” indítottak. Eddig több mint 500 embert tartóztattak le, köztük progresszív politikai pártok tagjait, munkás- és ifjúsági aktivistákat.”

forrás: Breakthrough News

Kína követeli az Egyesült Államok kubai blokádjának megszüntetését

Kína felszólította az Egyesült Államokat, hogy hallgasson a döntő többség által hangoztatott igazságossági követelésre, amely a Kuba elleni blokád befejezését sürgeti.

Az ENSZ Közgyűlésének az Egyesült Államok Kuba elleni illegális blokádjáról szóló, e heti vitájában Kína csatlakozott a világ nemzeteinek többségéhez, követelve, hogy az USA azonnal szüntesse meg blokádját és vessen véget szankcióinak.

Az Egyesült Államoknak azonnal fel kell oldania blokádját és meg kell szüntetnie szankcióit, valamint más kényszerítő intézkedéseket, például a Kubára gyakorolt nyomásgyakorlást és katonai akciókkal való fenyegetést – követelte Kína a vitában.

Csütörtökön, július 9-én, egy rendszeres sajtótájékoztatón Mao Ning, a kínai külügyminisztérium hivatalos szóvivője felszólította az Egyesült Államokat, hogy „hallgasson a nemzetközi közösség igazságossági követelésére”, és hagyjon fel az „ENSZ Alapokmányának és a nemzetközi kapcsolatokat szabályozó egyéb alapvető normáknak a megsértésével”.

Annak ellenére, hogy Donald Trump adminisztrációja nyílt és titkos diplomáciai kísérleteket tett annak megakadályozására, hogy az ENSZ-ben akár csak vitát is tartsanak a Kubát sújtó politikájáról, a Közgyűlés a hét elején megtartotta a megbeszélést.

A vita során számos ország elutasította az Egyesült Államok kubai szocialista kormány elleni vádjait, amelyeket egy ország belügyeibe való beavatkozásnak neveztek. Rámutattak arra is, hogy az egyoldalú szankciók és a blokád amellett, hogy megsértik a kubai nép alapvető emberi jogait, visszaélnek Kuba szuverenitásával és polgárai önrendelkezési jogával is.

A vitában felszólalva Fu Cong, Kína állandó ENSZ-képviselője megismételte országa régóta hangoztatott álláspontját, miszerint az egyoldalú szankcióknak nincs jogalapjuk a nemzetközi jogban. Az ENSZ felhatalmazása nélkül az ilyen intézkedések „hegemóniának és hatalmi politikának” minősülnek – jelentette ki.

„Egyetlen ország sem nevezheti ki magát nemzetközi rendőrnek, és egyetlen ország sem állíthatja be magát nemzetközi bírónak” – mondta Fu Cong, rámutatva az Egyesült Államok ismételt igazolásaira a szankciók és a blokád kapcsán, és felszólította egyre több országot, hogy emeljen szót az ilyen magatartás ellen, mivel „egyetlen ország sem maradhat hosszú távon érintetlen” a hatásaitól.

Mao Ning hangsúlyozta, hogy a Közgyűlés Kubáról szóló szavazása további „bizonyíték arra, hogy az egyoldalú és önkényes lépések nem találnak támogatásra” a nemzetközi politikában.

Az Egyesült Államok intézkedései humanitárius válságot okoztak Kubában

Az Egyesült Államok régóta fennálló blokádja Kubával szemben, valamint annak Trump-kormányzat alatti közelmúltbeli fokozódása válságot okozott az energiaellátásban, és zavarokat idézett elő különböző alapvető szolgáltatásokban, beleértve az egészségügyi ellátást is.

Az amerikai intézkedések „súlyosan sértik Kuba túléléshez és fejlődéshez való jogát, és pusztítást okoztak a kubai nép körében” – hangsúlyozta Mao Ning.

Fu Cong rámutatott arra is, hogy „Kuba a blokád következtében összesen több mint 170 milliárd dollár veszteséget szenvedett el, miközben a kórházak, iskolák, vízellátó rendszerek, gabonatárolók és más, az emberek megélhetéséhez kapcsolódó infrastruktúra súlyos nyomás alá került.”

Az ENSZ-szavazás tükrözi a „kiterjedt nemzetközi támogatást a kubai nép számára a nemzeti szuverenitás védelme és a külső beavatkozás elleni küzdelem érdekében” belügyeikbe – ismételte Mao Ning.

„A kínai nép együttérez a kubai nép szenvedéseivel” – mondta Fu Cong, kijelentve, hogy „Kína mint mindig, támogatást és segítséget nyújt Kubának képességeihez mérten.”

Mao Ning megismételte, hogy Kína eltökélt szándéka, hogy „együttműködjön a nemzetközi közösséggel a nemzetközi igazságosság és méltányosság határozott védelmében, támogassa Kubát nemzeti szuverenitásának és méltóságának védelmében, valamint ellenezze a külső beavatkozást.”

forrás: Breakthrough News