Afrika

Mozambik kiterjeszti az állami tulajdont a bányákban és betiltja a nyersanyagok exportját

Mozambik elnöke aláírt egy új törvényt, amely a Nemzeti Bányavállalatnak (ENM) ingyenes 15%-os részesedést biztosít a bányászati értéklánc valamennyi szakaszában.

Annak érdekében, hogy az ásványi kincseket „a gazdasági és társadalmi fejlődés tartós motorjaivá” alakítsák, Mozambik átalakította bányászati törvényeit, kötelezővé téve a helyi feldolgozást és kiterjesztve az állami tulajdont az ásványi kincsek felett.

A reformok, amelyek Daniel Chapo elnök június 3-i aláírásával léptek hatályba, a parlament által májusban elfogadottak, és a Nemzeti Bányavállalatnak (ENM) ingyenes 15%-os részesedést biztosítanak a bányászati értéklánc valamennyi szakaszában, továbbá lehetőséget adnak tulajdonrészük további növelésére.

Annak érdekében, hogy kitörjenek a déli-afrikai ország történelmi nyersanyagexportőr státuszából, a jogszabály a hazai feldolgozást is kötelezővé tette, és megtiltotta a nyers vagy félfeldolgozott ásványok exportját, kivéve, ha azt a kormány engedélyezi.

Az engedély azonban ideiglenes, és megköveteli a bányavállalatoktól, hogy tervet nyújtsanak be a jövőbeli helyi feldolgozásra – számolt be az Ecofin Agency.

Mozambik a világ harmadik legnagyobb grafittermelője, amely a villamos járművek akkumulátorainak alapvető alkotóeleme, és amely iránt globálisan növekvő a kereslet. Az ország jelentős ritkaföldfém-lelőhelyekkel is rendelkezik.

Csupán két nappal az új törvények aláírása után, június 5-én a londoni székhelyű Altona Rare Earths bejelentette, hogy xenotim lelőhelyet fedeztek fel a Tete tartománybeli Monte Muambe koncessziós területén; a xenotimból számos nehéz ritkaföldfémet vonnak ki.

Az új szabályok, amelyek lehetővé teszik az állam számára, hogy jobban kihasználja ezt az ásványi vagyont a fejlesztési igényekre, azt is előírják, hogy a bányászati bevételek 10%-át egy dedikált helyi fejlesztési alapba kell utalni – jelentette az Africa Business Insider.

„E törvények hatályba lépésével a mozambiki kormány megerősíti a stratégiai erőforrások kezelését a nemzeti érdekek szem előtt tartásával, miközben előmozdítja a foglalkoztatást, a hazai beruházásokat, a vagyon megtartását és a fenntartható fejlődést” – áll az elnöki hivatal közleményében.

A száheli precedens

A mozambiki bányászati reformok a kontinensen növekvő erőforrás-nacionalizmus közepette zajlanak, miután a Száhel-államok Szövetségének (AES) szuverenista kormányai precedenst teremtettek.

Azáltal, hogy egyesítették a kiválasztott külföldi tulajdonú bányák államosítását, az állami és hazai magántulajdon növelését, valamint a helyi feldolgozás kötelezővé tételét, az államok sikeresen nagyobb részesedést szereztek a bányászati bevételekből.

A megnövekedett bevételek felhasználásával Burkina Faso kormánya belföldi adósságának csaknem egynegyedét visszafizette. Május 21-én létrehozta a Szuverén Bányászati Beruházási Alapot (FSMIB) is a hosszú távú infrastruktúra-fejlesztés és iparosodás finanszírozására.

Márciusban Mali 33 millió dollárt osztott újra a bányászati bevételekből a bányászat által érintett közösségek és más elmaradott régiók számára. Az újraosztott bevétel egyharmadát a helyi kormányzat utak építésére, valamint víz- és áramellátásra használhatja fel, egynegyedét az egészségügyre, további egynegyedét az iskolákra, 15-20%-át pedig a kisvállalkozások és a mezőgazdaság támogatására.

Sikereik – a multinacionális óriásokkal folytatott számos konfliktus ellenére – úgy tűnik, hogy trendet indítottak Afrikában, mivel egyre több ország igyekszik kihasználni ásványi kincseit a nemzeti haszon érdekében.

Május 22-én Zimbabwe szabályozási reformot jelentett be bányászati ágazatában, betiltva a nyersanyagok exportját, hogy nagyobb részesedést szerezzen a globális értéknövelésből, miközben növeli az állami és hazai magántulajdont. Ghána is szigorítja a bányászat feletti hazai ellenőrzését.

forrás: Breakthrough News

Franciaország szemet vetett Kenyára

Mivel a francia befolyást olyan országokból, mint Mali, Burkina Faso és Niger, kiűzték, Párizs kétségbeesetten keres új stratégiai horgonypontot Afrikában.

Amit Emmanuel Macron Nairobiban bemutat, az nem „gazdasági együttműködés”, hanem a diplomáciai nyelvbe csomagolt, jól ismert imperialista menedzsment arrogancia. A kifényesített beszédek és beruházási fórumok mögött ugyanaz a gyarmati logika rejlik, amelyet Európa évszázadok óta alkalmaz Afrikával szemben.

Mint mindig, afrikai uralkodók sora gyűlt köré Nairobiban, hogy tapsokkal és ceremoniális mosolyokkal dicsőítsék jelenlétét.

Nairobi – Dedan Kimathi, Makan Singh, Kago tábornok és Muthoni wa Kirima tábornagy földje – egykor a Windsor-ház imperialista gépezete elleni ellenállás lángoló központja volt. Ebből a talajból indult ki a Mau Mau, amely fegyveres harcával és kompromisszumok nélküli dacával megingatta a brit gyarmati uralom alapjait.

A függetlenség utáni időszakban azonban Nairobit átalakítják Kelet-Afrika újbóli imperialista penetrációjának ugródeszkájává.

Macron – a hanyatló és válsággal sújtott francia imperialista rend főképviselője – kenyai látogatására azután kerül sor, hogy Franciaország megalázó kudarcokat szenvedett el a Száhel-övezetben, ahol politikai befolyása és katonai dominanciája a népi ellenállás és az antiimperialista átcsoportosulás nyomására összezsugorodik. Évtizedekig Franciaország destabilizálta a régiót katonai megszállással, gazdasági kényszerítéssel, komprádor elitcsoportokkal és proxy-erőszak hálózataival, mindeközben a „biztonság” és „demokrácia” védelmezőjeként tüntetve fel magát.

Most, hogy a francia befolyást olyan országokból, mint Mali, Burkina Faso és Niger, kiűzték, Párizs kétségbeesetten keres új stratégiai lábnyomot Afrikában. William Rutonak köszönhetően úgy tűnik, Franciaország készséges partnerekre talált a kontinens keleti frontján.

Kenya közelmúltbeli kijelölése az Egyesült Államok jelentős, nem NATO-tag szövetségesévé – olyan államok által is birtokolt státusz, amelyek mélyen beágyazottak a nyugati katonai struktúrákba, beleértve Izraelt is – felfedi, hogy a kenyai uralkodó osztály milyen irányba kormányozza az országot. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság már most is kiterjedt katonai és hírszerző műveleteket folytat Kenyában. Ilyen körülmények között a francia katonai létesítmények kenyai földön való megjelenésének kilátása már nem tűnik távolinak.

Miért ne erősítené meg az imperializmus erőit ott, ahol komprádor rezsimek készségesen befogadják?

Macron habozás nélkül használta afrikai körútját arra, hogy nyíltan támadja és aláássa a feltörekvő száheli politikai projektet, különösen Mali, Burkina Faso és Niger növekvő közeledését egy föderáció felé, amely – legalábbis retorikailag – az antiimperialista szuverenitáson és a pánafrikai önrendelkezésen alapul. Párizs nagyon is jól érti, hogy minden olyan komoly regionális blokk, amely képes megszabadulni az újgyarmati függőségtől, veszélyezteti a nyugati dominancia teljes afrikai struktúráját.

Így Macron nairobi küldetése nem pusztán diplomáciai; ellenforradalmi. Szövetséges afrikai rezsimeket mozgósít a száheli államok ellen, és megpróbál elszigetelni minden olyan politikai formációt, amely kihívást jelent a francia, európai vagy NATO-érdekeknek a kontinensen.

A történelem megtanította, hogy a legtöbb afrikai uralkodó osztály ritkán okoz csalódást az imperializmusnak, amikor a külföldi tőke védelmére szólítják fel őket az afrikai felszabadítással szemben.

Macron milliárdokat ígér „beruházásként” Afrikába – több mint 20 milliárd dollárt, mondják –, ám Franciaország nem hajlandó elengedni az afrikai nemzetekre kényszerített gyarmati adósságokat. Franciaország nem hajlandó felszámolni katonai bázisait a kontinensen. Franciaország nem hajlandó kivonni csapatait afrikai földről. Franciaország nem hajlandó beszüntetni beavatkozásait és destabilizációs kampányait a Száhel-övezetben.

Már ez önmagában leleplezi ezeknek az úgynevezett partnerségeknek a csalárd jellegét.

Az imperializmus nem azért fektet be Afrikába, hogy felszabadítsa az afrikaiakat. Azért fektet be, hogy biztosítsa a piacokat, kinyerje az erőforrásokat, fegyelmezze a kormányokat, és újratermelje a függőséget modern pénzügyi és katonai berendezkedések útján.

A kenyai nép azonban megtagadta a meghunyászkodást.

Dacolva az állami elnyomással, a hétköznapi kenyaiak az utcákra vonultak, hogy ellenálljanak a Macron–Ruto-spektákulumnak – a fejlesztési diplomáciának álcázott imperialista partnerség koreografált ünneplésének. A tüntetők megpróbálták megzavarni a Kenyatta Nemzetközi Konferenciaközpontban tartott összejövetelt, ahol Macront, afrikai uralkodók, politikai opportunisták és neoliberális hívek sora kíséretében William Ruto egyre inkább autoriter hatalmi rendszere látta vendégül.

A kenyai biztonsági apparátus válasza kiszámítható volt: durva erőszak, letartóztatások, megfélemlítés és eltűnések – mindez az imperialista presztízs védelmét és a véleménynyilvánítás elfojtását szolgálta.

Több tüntetőt állítólag őrizetbe vettek. Másokról továbbra sincs információ.

Mindez annak biztosítására, hogy Macron mosolyogva hagyhassa el Nairobit.

Az afrikaiaknak – különösen a munkásoknak, parasztoknak, diákoknak és a szélesebb alárendelt osztályoknak – nem szabad félvállról venniük ezeket a fejleményeket. Az, ami a szemünk előtt játszódik le, az imperialista hatalom agresszív visszagyökerezése afrikai földön a „beruházás”, a „biztonság” és az „együttműködés” nyelvébe csomagolva.

A neokolonialista uralom elleni harc nem ért véget a gyarmati zászlók bevonásával. Csak formát változtatott.

Ma, akárcsak a Mau Mau idején, az ellenállás történelmi szükségszerűség marad.

Tisztelet a kenyai testvéreknek és nővéreknek, akik Nairobiban szilárdan helytállnak, és az afrikai elnyomott népek nevében szembeszállnak az imperialista behatolással.

Írta: Muhemsi Mwakihwelo író és a Tanzániai Szocialista Fórum tagja
forrás: Peoples Dispatch

Az Egyesült Államok katonai lábnyomának kiépítése Ghánában

Az Egyesült Államok jelenléte Afrikában jóval nagyobb egyetlen támaszpontnál. Ez egy hozzáférési pontokból álló hálózat, amely lehetővé teszi az amerikai csapatok gyors és rugalmas bevetését afrikai területen.

2008 februárjában, Accra tűző délutáni napja alatt George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke egy kis újságírócsoport előtt állva nevetve utasította el a keringő pletykákat. Az Egyesült Államoknak – állította – nincs szándékában katonai támaszpontokat építeni Afrikában. „Badarság” – mondta. A hanyag, elutasító szó megmaradt, ahogyan az ilyen szavak gyakran megmaradnak, amikor a hatalom magaslataiból hangzanak el. Megjegyzésével le akarta zárni a kérdést, de a történelem, mint mindig, nem engedelmeskedik az ilyen utasításoknak.

Egy évtizeddel később, 2018 márciusában Ghána parlamentje megerősítette a védelmi együttműködési megállapodást az Egyesült Államokkal. Ezúttal nem volt nevetés. A terem előtt szakszervezeti tagok, diákok és ellenzéki politikusok álltak táblákkal: „Mit is fogadtak el?” A megállapodás teljes szövege részletekben keringett, összefoglalva a hivatalos közleményekben, amelyek „partnerségről” és „képességfejlesztésről” beszéltek. A teljes dokumentum elolvasása, amely ma már nyilvánosan hozzáférhető, olyan záradékokat tár fel, amelyek a diplomácia szép szavai mögé voltak rejtve. Gondos olvasásra a megállapodás sokkal beszédesebb történetet mesél el, mint az azt kísérő biztosítékok.

A megállapodás elég ártatlanul kezdődik az együttműködés nyelvén, de hamarosan megváltozik a hangneme. Ghána kormánya „akadálytalan hozzáférést és használati jogot biztosít az Egyesült Államoknak a megállapodás szerinti létesítményekhez és területekhez” (5. cikkely). A kifejezés megtévesztően nyugodt. A Kotoka Nemzetközi Repülőtéren, ahol az amerikai erők működnek, ez a záradék anyagi formát ölt: repülőgépek érkeznek és távoznak, felszereléseket raknak ki, és a személyzet olyan helyeken mozog, amelyek Ghánához tartoznak, de a gyakorlatban az Egyesült Államok irányítja őket. A megállapodás nem nevezi ezt támaszpontnak, mert nem kell. Ezt a szuverenitásról való lemondást tisztázza a megállapodás, amikor lehetővé teszi az amerikai katonai és polgári személyzet számára, hogy „az Egyesült Államok kormánya által kiállított igazolvánnyal” lépjenek be Ghánába és hagyják el azt – vagyis vízum nélkül –, és engedélyezi számukra, hogy fegyvereket vigyenek be az országba és onnan ki (3. cikkely), miközben mentesíti őket minden adó fizetése alól (9. cikkely). Ezenkívül az amerikai repülőgépek és járművek „mentesülnek minden ellenőrzés alól” a ghánai hatóságok részéről (11. cikkely). A felszínen Ghána szuverenitásának visszavonása az amerikai szükségletekkel szemben a régi gyarmati szerződéseket idézi, amelyek gyarmati hatalmaknak kiváltságos övezeteket biztosítottak afrikai földeken.

Amikor a megállapodást 2018-ban a parlament elé terjesztették, a kisebbségi frakció azzal érvelt, hogy a kormány beleegyezett, de „az ország gyakorlatilag semmit sem nyer belőle”. Dominic Nitiwul, Ghána védelmi minisztere azt mondta a parlamentnek, hogy az Egyesült Államok 20 millió dollárt fizet a ghánai fegyveres erőknek cserébe. A kisebbségi frakció válaszolt: „Nem látjuk, hogy ez az összeg hogyan minősülhet közvetlen haszonnak, amelyet nemzetként ebből a megállapodásból merítünk, amely olyannyira aránytalanul az USA javára tolja el.” Az akkori, Nana Akufo-Addo elnök (2017–2025) vezette kormány – a Hazafias Párt (New Patriotic Party) – amellett érvelt, hogy az Egyesült Államok segíteni fog stabilitást hozni a Száhel-övezetbe és Nyugat-Afrikába. Ez lényegében azt jelentette, hogy az afrikai országok úgy döntöttek, hogy többé nem védik meg saját földjeiket, hanem átadják azokat külföldi katonai beavatkozásnak.

Új katonai beavatkozás

2008-ban Bush elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államokat nem érdekli támaszpont építése. Ez nem volt teljesen téves. Az Egyesült Államok nem nagy, állandó létesítményeket épített, hanem egy hozzáférési pontokból álló hálózatot (repülőgépek, logisztikai központok, együttműködési biztonsági helyszínek), hogy lehetővé tegye az amerikai csapatok gyors és rugalmas afrikai bevetését.

A Száhel-övezetben, ahol a külföldi katonai jelenlét drámaian megnőtt az elmúlt évtizedben, az instabilitás nem csökkent. Ha valami, akkor ez elmélyült. A fegyveres csoportok elszaporodtak. A puccsok elterjedtek. A polgári lakosság viseli a terheket. A külföldi erők jelenléte nem kezelte a konfliktusok kiváltó okait (szegénység, egyenlőtlenség, a gyarmati határok öröksége, klímakatasztrófa). Ehelyett katonai megoldásokat rétegzett alapvetően politikai problémákra. Ghána, amelyet régóta a stabilitás szigetének tekintenek, most ennek a viharnak a szélén áll.

A katonai jelenlét e csendes konszolidációjával szemben a kontinensen átalakuló politikai táj áll. Nairobiban új beszélgetések bontakoznak ki. Franciaország, a nyugat- és közép-afrikai gyarmati hatalom régi őre, megpróbálta átnevezni a kontinenssel fenntartott kapcsolatát csúcstalálkozók és stratégiai átpozícionálás révén, miközben csapatokat von ki a Száhel-övezetből a jelenléte elleni népi felkelések hulláma után. A diplomáciai és stratégiai figyelem Kelet-Afrika felé való áthelyezése – amelyet Franciaország Nairobiban megrendezendő Afrika Előre Csúcstalálkozója (Africa Forward Summit) szimbolizál májusban – nem az imperialista érdekek visszavonulását, hanem átalakulását jelzi. Ugyanakkor az antiimperialista erők, szakszervezetek és népi mozgalmak saját találkozóikat szervezik ugyanabban a városban (a Pánafrikanizmus Csúcstalálkozója az Imperializmus Ellen – Pan-Africanism Summit Against Imperialism), eltökélten, hogy nevén nevezzék ezt a pillanatot: nem partnerség, hanem küzdelem. A hivatalos csúcstalálkozók árnyékában ezek az összejövetelek ragaszkodnak ahhoz, hogy Afrika nem csupán színtere a nagyhatalmi manőverezésnek, hanem a politikai küzdelem helyszíne is, ahol a szuverenitás nyelvét alulról írják újra.

Ami tehát előttünk áll, az nem egy elszigetelt megállapodás Ghánában, hanem egy kontinentális minta, amely a Száhel-övezettől egészen Guineáig, és most Kelet-Afrika felé húzódik. Ugyanazok az érvek ismétlődnek a biztonságról, stabilitásról és partnerségről. Ugyanazok a záradékok jelennek meg: hozzáférés, mentesítések, kivételek. De az ellenállás is ugyanúgy jelen van. Niamey utcáitól Ouagadougou-n át Accráig Dakarig egy új nemzedék kezdte megkérdőjelezni a külföldi hadseregek állandó jelenlétét afrikai földön. A közelgő nairobi antiimperialista összejövetel nem csupán egy találkozó; ez egy kísérlet arra, hogy ezt a szétszórt elégedetlenséget egy politikai projektbe tömörítse. Feltesz egy kérdést, amely messze túlmutat Ghánán: biztosíthatja-e Afrika önmagát anélkül, hogy feladná önmagát?

2018-ban a Nemzeti Demokratikus Kongresszus (NDC – National Democratic Congress) főtitkára, Johnson Asiedu Nketia azt mondta a sajtónak, hogy ha pártja hatalomra kerül, „felfüggeszti a megállapodást, és messzemenő felülvizsgálatot kezdeményez”. Pártjából Samuel Okudzeto Ablakwa, a parlament rangos tagja erőteljes hangnemű levelet írt az elnöknek: „A megállapodás kérdésében tanúsított hallgatása nagyon szokatlan, és őszintén tanácstalanok vagyunk.” Az NDC 2025-ben hatalomra került, Ablakwát pedig külügyminiszterré nevezték ki. Annak ellenére, amit Asiedu Nketia és Ablakwa mondott 2018-ban, az új kormány nem kezdeményezett nyilvános felülvizsgálatot, és nem vonult vissza a megállapodástól. Ghána Szocialista Mozgalma (Socialist Movement of Ghana, SMG), amely 2018-ban részt vett a megállapodás elleni küzdelemben, most kampányt indított annak hatályon kívül helyezésére. Kwesi Pratt Jr., az SMG főtitkára azt mondta nekem: „Az Egyesült Államok ghánai előretolt műveleti bázisa (Forward Operation Base) elleni fokozódó küzdelem nem a 2018-ban elfoglalt álláspontunk igazolása, hanem az imperialista erők és helyi ügynökeik megtévesztésének leleplezése. Egyben a Kwame Nkrumah, Ahmed Sékou Touré és Modibo Keita által megkezdett szuverenitási harc folytatása is.”

A 2008-as délután szelleme tovább kísért. „Badarság” – mondta Bush. Nem lesz támaszpont. Valójában nincs támaszpont, de van valami, ami ennél is nagyobb: egy nyitott ajtó a katonai beavatkozásra. Ma az olvasható dokumentumok beszédesebbek, mint Bush megjegyzései. Megmutatják a hozzáférés, kiváltságok és mentesítések mintáját, amelyek együttvéve valami vitathatatlant alkotnak. Afrika jövőjét nem az ilyen megállapodások záradékai fogják megírni, hanem az azokat megtámadó küzdelmek.

Írta: Vijay Prashad
forrás: Globetrotter

A legerősebbek demokráciája mindig a legjobb

Ha Thomas Sankarát 1987-ben nem gyilkolták volna meg, és hagyták volna előre vinni Burkina Faso fejlődését, talán a Száhel-övezet már egy generációval ezelőtt követte volna a példáját – és a dolgok nagyon másképp nézhetnének ki ma.

Üdvözlet a Tricontinental: Társadalomkutató Intézet munkatársaitól.

1987. október 15-én Thomas Sankarát, Burkina Faso vezetőjét tizenkét magas rangú tisztviselőjével együtt meggyilkolták. Akkoriban, amire jól emlékszem, nagy volt a zavar, hogy ki követte el ezt a megbocsáthatatlan tettet. A gyilkosok, túlságosan félve szembenézni Sankarával, hátulról lőtték le, többször is eltalálva, mielőtt a vele együtt a megbeszélésen részt vevőkre is lőttek volna. Nem sokkal ezután Sankara egyik társa, Blaise Compaoré azzal védte meg a puccsot, hogy Sankara veszélyeztette a Franciaországgal és a szoros francia szövetséges Elefántcsontparttal fenntartott kapcsolatokat. Harmincöt évvel később, miután egy népi lázadás elűzte Compaorét, bűnösnek találták a gyilkosságban való bűnrészességben, bár komoly vizsgálat nem folyt a külföldi hírszerző szolgálatok (például a franciák) szerepéről. Mégis egy kérdés máig lebeg az esemény fölött: valójában miért ölték meg Sankarát?

Thomas Sankara (1949–1987) 1983 januárjában Jean-Baptiste Ouédraogo elnök alatt nevezték ki az akkori Felső-Volta Köztársaság miniszterelnökévé, akinek kormánya Saye Zerbo 1982 novemberi megdöntése után került hatalomra. Miután Zerbo megpróbálta szétverni a szakszervezeteket, a Kommunista Tisztek Csoportjához (Regroupement des officiers communistes, ROC) tartozó fiatal tisztek – akiknek Sankara is tagja volt – segítettek Ouédraogo-t hatalomba juttatni. Ouédraogo ezután Sankarát választotta miniszterelnökévé. Mindketten szerény közszereplést folytattak, a fiatal miniszterelnök még biciklivel is járt dolgozni. Ouédraogo, kényelmetlenül érezve magát a ROC tekintélyes jelenléte miatt – akiket a franciák el akartak távolítani –, Sankarát házi őrizetbe helyezte, és megpróbálta elbocsátani a ROC többi tagját. Válaszul a fiatal Compaoré vezette az 1983. augusztus 4-i puccsot, amely kiszabadította Sankarát és hatalomba juttatta. Sankara és Compaoré vette át az irányítást Felső-Volta Köztársaság felett, amelyet Sankara gyorsan Burkina Fasóra (a becsületes emberek földjére) keresztelt át.

Egy pillantás Sankara kormányzási programjára megmutatja, mennyit nyerhetett volna a burkinabé nép, ha 1987-ben nem döntik meg és nem ölik meg. A burkinai forradalom legfontosabb aspektusa az volt, hogy mozgósítani kell a népet a teljes aktivitásra, hogy felépítsék országukat a Forradalom Védelmének Bizottságain (Comités de Défense de la Révolution, CDR) keresztül, egy a kubai tapasztalatból átvett koncepció alapján. A CDR-eken keresztül tudta meg Sankara kormánya, mire van szüksége a népnek, dolgozta ki a szükségleteket kielégítő projekteket, majd valósította meg azokat. A napirenden lévő fő kérdések természetesen ugyanazok voltak, mint a Globális Dél összes népe számára: oktatás, egészségügy, élelmiszer-szuverenitás, villamos energia, lakhatás, ivóvíz és szennyvízkezelés, tisztességes megélhetés, kulturális lehetőségek és közlekedés – amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezetének Fenntartható Fejlődési Céljaiban szerepelnek.

Hogyan lehet felszabadítani a népet a nélkülözés alól – ezt a kérdést Sankara már fiatalemberként feltette, amikor először vonzódott a marxizmushoz. A válasz gyakorlati munkája során jutott eszébe a hadseregben és a kormányzatban: Burkina Fasónak nemzeti szuverenitást kell gyakorolnia nyersanyagai (elsősorban az arany) fölött; ezt a nemzeti vagyont fel kell használnia minden burkinabé modern életéhez szükséges infrastruktúra (például közlekedés, villamos energia, oktatás, egészségügy, víz- és szennyvízkezelés) kiépítésére; valamint olyan regionális, kontinentális és nemzetközi kapcsolatokat kell teremtenie, amelyek erősítik, nem pedig gyengítik az emberek önbecsülését. Ez volt a Sankara által elindított demokratikus és népi forradalom alapja, a szankarista megközelítés, ahogyan meggyilkolása után nevezni kezdték.

Legutóbbi dossziénkban, az Osztályharc és klímakatasztrófa a Száhel-övezetben (2026. április) megmutatjuk, hogy a Szahara-sivatag és az alatta húzódó, Burkina Fasót is magába foglaló Száhel-övezet a klímakatasztrófa markában van, ahol a turbulens időjárási minták felborítják a pásztorkodást, a mezőgazdaságot és a kereskedelmi útvonalakat egy olyan térségben, amelyet már amúgy is erőszakos szeparatista konfliktusok és szélsőséges vallási felkelés sújtanak. Líbia 2011-es USA–francia–NATO-rombolásának törmeléke tovább fokozta az összes politikai ellentmondást a Szahara–Száhel övezetben, Algériától egészen Nigériáig. A klímakatasztrófák által felerősített, erőforrások körüli régebbi konfliktusokhoz most hozzájárult a Jama’at Nusrat ul-Islam wa al-Muslimin (A Szervezet az Iszlám és a Muszlimok Támogatására) és az Iszlám Állam a Nagy-Száhelben megjelenése. A Száhel-övezet nagy része Malitól Csádig e csoportok uralma alatt áll, amelyek gyakran kegyetlenek azokkal, akik nem értenek velük egyet.

A Burkina Fasó-i (2022), mali (2020 és 2021) és nigeri (2023) puccsok egyik fő oka az volt, hogy a hatalmon lévő kormányok túlságosan francia-barátak voltak, és nem tudtak alapvető rendet és fejlődést biztosítani a nép számára. A puccsokat feltűnően hasonló nevű katonai alakulatok vezették: a Mouvement patriotique pour la sauvegarde et la restauration (Hazafias Mozgalom a Védelemért és Helyreállításért) Burkina Fasóban, a Comité national pour le salut du peuple (Nemzeti Bizottság a Nép Megmentéséért) Maliban, és a Conseil national pour la sauvegarde de la patrie (Nemzeti Tanács a Haza Védelméért) Nigerben. 2023 szeptemberében a három ország kormányai összefogtak, és létrehozták a Száhel-államok Szövetségét. Átfedésben lévő ellentmondások sokaságával navigálnak: az imperializmussal és regionális szövetségeseivel, a klímakatasztrófával és saját társadalmuk osztályharcaival.

Dossziénk a klímakatasztrófának a Száhel-államokra gyakorolt hatását vizsgálja, különös tekintettel Malira és Szudánra, a régió osztályellentmondásainak elemzésén keresztül. Miközben a dossziét összeállítottuk, gondolkodni kezdtem Sankara környezetvédelemről vallott nézeteiről, és arról, hogy mit tett volna az országáért, a régióért és Afrikáért, ha Sankarának és a burkinabéknak lehetősége lett volna végrehajtani a programját. Íme, összefoglalva Sankara programja:

  • Sankara számára a környezet pusztulása a föld gyarmati tönkretételének terméke volt, ezért az ellenszernek nemzeti és regionális környezetgondozásnak kellett lennie. A természetet nem szabad nyersanyagként kezelni, amelyet saját létezésére való tekintet nélkül lehet pusztítani. E célból Sankara 1985-ben elindította a „Három küzdelmet” (Les trois luttes) a tarlóégetés, az ellenőrizetlen fakivágás és a kóbor háziállatok ellen. Mindegyik az ökológiai leromlás egy-egy formáját célozta. A tarlóégetés és a fakivágás felgyorsította az erdőirtást, míg az ellenőrizetlen legeltetés – a gyarmati és gyarmat utáni uralom alatt összeomló közösségi földgazdálkodási rendszerek eredményeként – hozzájárult a talajerózióhoz és a sivatagosodáshoz. Ezek az intézkedések a gyarmati uralom által előidézett és elmélyített ökológiai leromlás visszafordítását célozták, amely a földet nem a közösségi élet alapjaként, hanem kitermelhető erőforrásként kezelte. Eközben a „Un village, un bosquet” (Egy falu, egy liget) és az „Une école, un bosquet” (Egy iskola, egy liget) fásítási kampányok célja a fák visszatelepítése, a sivatagosodás megállítása és a környezeti felelősség ápolása volt a falvakban és iskolákban. Az „Egy falu, egy liget” projekt inspirálta a Brazil Földnélküli Munkások Mozgalmát, hogy kidolgozza saját nemzeti fásítási tervét 2019-ben, azzal a céllal, hogy egy évtized alatt 100 millió fát ültessenek el.
  • Az éhséget az élelmiszer-piaci függőség és az előállításához szükséges erőforrások (például föld) hiánya okozza. Sankara az élelmiszersegély helyett a földreform és a vidékfejlesztés mellett érvelt. A sankarista földreform célja a munka termelékenységének növelése volt jobb szervezéssel és modern technikákkal, a diverzifikált mezőgazdaság fejlesztése regionális specializációval, a parasztságot elnyomó társadalmi-gazdasági akadályok felszámolása, valamint a mezőgazdaság az ipari fejlődés fő támaszává tétele. A forradalmi kormány ezenkívül államosította a földet és az ásványi kincseket, gyengítette a törzsfők földosztás feletti ellenőrzését, eltörölte a robotot, és kiterjesztette az öntözést.
  • A vidéki infrastruktúra hiánya a parasztságot olyan túlélési formákra kényszerítette, amelyek kimerítették a vidék ellenálló képességét. Sankara növelni akarta a vidék villamosítását, nemcsak az életkörülmények javítása érdekében, hanem hogy csökkentse a tűzifától való függőséget, például jobb tűzhelyek biztosításával, hogy megakadályozzák a fák kíméletlen kizsákmányolását tüzelőanyagként. Ez máig megoldatlan kérdés egy olyan országban, ahol a vidéki villamosenergia-hozzáférés 2023–2024-ben mindössze 5,49% volt. Sankara érdeklődött a regionális öntözőrendszerek fejlesztése iránt is, hogy lehetővé tegyék a csapadékvíz jobb csatornázását tározókba, majd onnan vízi utakon keresztül.
  • Végül a CDR-ek és a szankarista módszer egész folyamata a döntéshozatal helyi közösségekre ruházása volt, és hogy az erőforrásokat a nép kezelje, nem pedig nemzetközi nem kormányzati szervezetek vagy akár a központi kormányzat.

Ha a sankarista program ezen elemi aspektusai megvalósultak volna, valószínű, hogy a Száhel-övezet mezőgazdasági termelői és pásztorai ma nem szembesülnének ilyen mély problémákkal. Lehetővé vált volna az ellentmondások némelyikének kezelése, amelyek konfliktusokká fajultak – különösen Burkina Faso északi részein. Mali és Niger, később pedig Észak-Nigéria és Ghána levonhatta volna a tanulságokat Burkina Fasóból.

1999-ben az elefántcsontparti reggae-sztár, Alpha Blondy kiadott egy dalt „Journalistes en danger” (Újságírók veszélyben) címmel. Norbert Zongóról (1949–1998) burkinabé újságíróról szólt, akit három másik személlyel együtt nemrég gyilkoltak meg Burkina Faso Ziro tartományában. François Compaoré, Blaise Compaoré testvérének sofőrje, David Ouédraogo halálát vizsgálta. Húszezren jöttek el Zongo temetésére. Zongo hitt az újságírásban és a demokráciában, és ő volt az 1989-ben alapított Burkinabé Mozgalom az Emberi és Népi Jogokért (Mouvement Burkinabè des Droits de l’Homme et des Peuples) egyik alapítója, amelyet Sankara eszméi inspiráltak. Legutóbbi ouagadougoui (Burkina Faso fővárosa) utam során felkerestem a szervezetet, és éreztem Zongo örökségének súlyát. Ez az örökség továbbra is visszaköszön, akárcsak Sankaráé, a most épülő Burkina Fasóban. Szóval itt van Alpha Blondy, aki elmeséli nekünk azokat, akik meg akarják ölni a tisztességet, és a szükségességét, hogy valami jobbat építsünk:

La démocratie du plus fort est toujours la meilleure
C’est comme ça
Au clair de la lune mon ami Zongo.

A legerősebb demokráciája mindig a legjobb
Így megy ez
A holdfényben, Zongo barátom.

Írta: Vijay Prashad
forrás: Tricontinental

Kenya bírósága újra kriminalizálja az abortuszt

A reproduktív jogok védelmezői arra figyelmeztetnek, hogy az ítélet súlyos veszélyt jelent mind az orvosokra, mind a terhes nőkre nézve, akik közül Kenyában évente ezrek halnak meg a nem biztonságos abortuszok következtében.

Kenya reproduktív jogi aktivistái felháborodásuknak adtak hangot a malindi fellebbviteli bíróság április 24-i ítélete kapcsán. A bíróság hatályon kívül helyezett egy 2022-es felsőbírósági döntést, és újra bűncselekménnyé nyilvánította a terhességmegszakítást.

A 2022-es döntés úgy rendelkezett, hogy az abortusz alkotmányos jog, ám a fellebbviteli bíróság szerint ez téves értelmezés volt. Kenya 2010-ben elfogadott alkotmánya akkor engedélyezi a terhességmegszakítást, ha „szükség van sürgősségi ellátásra, vagy az anya élete vagy egészsége veszélyben forog”. A gyakorlatban azonban több mint egy évtizede továbbra is bűncselekménynek számít, mivel a gyarmati korszakból származó büntető törvénykönyvet nem módosították ennek megfelelően.

„Így néz ki a gyakorlatban az abortusz büntethetővé tétele”

2019 szeptemberében egy súlyos hasi fájdalmaktól és vérzéstől szenvedő 16 éves lány egy klinikára ment, ahol Salim Mohammed szakorvos vetélést diagnosztizált, és sürgősségi abortusz utáni ellátást nyújtott. A rendőrség berontott a klinikára, és letartóztatta az orvost.

A lányt is letartóztatták a kórházi ágyából, két éjszakán át orvosi ellátás nélkül tartották fogva a Ganze-i rendőrőrsön, majd miután egy eltorzított vallomás aláírására kényszerítették, több mint egy hónapra a malindi fiatalkorúak előzetes fogdájába szállították.

„Ez nem kivételes történet. Így néz ki a gyakorlatban az abortusz büntethetővé tétele. Kenyában évente legalább 2600 nő hal meg nem biztonságos abortusz következtében, és további 21 000 nőt kórházba szállítanak abortusz-szövődmények miatt” – közölte a Reproduktív Jogok Központja (CRR).

„Az APHRC 2023-as országos tanulmánya szerint csupán abban az évben becslések szerint 792 694 művi vetélést hajtottak végre Kenyában, és több mint 304 000 nő keresett intézményi ellátást abortusz utáni szövődmények miatt. Ez nem egy statisztikai adat; ez a valóságos tapasztalata annak, ami akkor történik, amikor a nőktől és lányoktól megtagadják az ellátást, a tájékoztatást és a méltóságot” – áll a szervezet közleményében.

2022 márciusában a malindi kenyai felsőbíróság egy precedensértékű ítéletben felmentette az orvost és páciensét, mivel kimondta: letartóztatásuk és vád alá helyezésük jogellenes volt, mert az abortuszellátás alapvető jog, amikor az orvos megállapítja, hogy sürgősségi ellátásra van szükség az anya életét fenyegető veszély elhárításához.

A bíróság ezenkívül utasította a parlamentet, hogy dolgozzon ki politikai keretrendszert és alkosson törvényt az abortusz-szolgáltatásokhoz való hozzáférésről. A parlament azonban halogatta a feladatot.

Szélsőjobboldali érdekcsoport

Eközben a Kenyai Keresztény Szakértők Fóruma (KCPF) – amely az amerikai és európai szélsőjobboldali evangélikus mozgalmak afrikai függeléke – a főügyésszel együtt fellebbezett a felsőbíróság ítélete ellen.

A tavaly októberi meghallgatást követően a fellebbviteli bíróság a fellebbezésnek helyt adott, és pénteken hatályon kívül helyezte a felsőbíróság ítéletét. „Az abortusz nem az alkotmány által garantált alapvető jog. Éppen ellenkezőleg, az alkotmány kifejezetten tiltja, kivéve korlátozott körülmények között, amikor megengedhető” – vélekedtek a bírák.

Hozzátéve, hogy „az alkotmányos jogok önmagukban nem akadályozhatják a feltételezett bűncselekmények megfelelő kivizsgálását, vádemelését és üldözését”, a bírák szabad utat engedtek a felmentett orvos és páciense további büntetőeljárásának is.

Csapás a kenyai reproduktív jogi mozgalom számára

Prudence Mutiso, a CRR jogtanácsosa az NTV-nek elmondta: ez az ítélet „félelem légkörét” kelti a lányok és nők, valamint az orvosok körében, akik a félelem miatt habozhatnak megadni a szükséges sürgősségi ellátást a betegeknek.

A CRR „mélyen kiábrándítónak” nevezte az ítéletet, és bejelentette, hogy megtámadják a döntést a Legfelsőbb Bíróságon.

A reproduktív jogok védelmezői régóta küzdenek a női önrendelkezés és a testük feletti teljes kontroll elismeréséért. Szerintük a kenyai nők és lányok összetett szociális és egészségügyi valósága nem tükröződik az ehhez hasonló merev jogi döntésekben.

„Abban a kontextusban, ahol a holisztikus reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés korlátozott, és ahol a kulturális tabuk továbbra is meghatározzák a szexualitásról szóló diskurzusokat, egy ilyen döntés súlyosbíthatja a meglévő kihívásokat” – magyarázta Daisy Burett szocialista feminista a Peoples Dispatch-nek.

„A női testtel kapcsolatos félreértések, a fogamzásgátlókhoz és az információkhoz való korlátozott hozzáférés továbbra is nem kívánt terhességekhez vezetnek.”

Burett rámutat arra is, hogy a leginkább gazdaságilag hátrányos helyzetű nőket érintik leginkább ezek a politikák, mivel ők eleve a legtöbb akadállyal szembesülnek az ellátáshoz való hozzáférés során.

„Ha a biztonság és a jólét lenne az elsődleges szempont, nagyobb figyelmet fordítanának az egészségügyi rendszerek javítására és a mindenki számára méltó, hozzáférhető orvosi szolgáltatások biztosítására.”

A korlátozó abortuszpolitikák „gyakran nem csökkentik az abortusz iránti igényt, hanem egyéneket löknek a nem biztonságos alternatívák felé” – mondja Burett, kiemelve a döntésből eredő szélesebb népegészségügyi kockázatot.

Hozzáteszi: annak a következményei, ha valaki felkészültség, támogatás vagy stabilitás nélkül vállal gyermeket, „túlmutatnak az egyénen, és érintik a gyermek jólétét is”.

„Ez tágabb aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ilyen politikák kellőképpen figyelembe veszik-e a gyermekek hosszú távú szociális és fejlődési következményeit.”

forrás: Peoples Dispatch

Meggyilkolták Mali védelmi miniszterét egy összehangolt terrortámadásban

Mali szombat reggel terrortámadások hullámával szembesült, meglepő és összehangolt akciók során, amelyek több várost is célba vettek. A hadsereg aktívan reagál, ellentámadásokat indítva a támadók visszaverésére.

Országos támadás több város ellen

Mali szombat reggel koordinált terrortámadások hullámával szembesült, amikor fegyveres csoportok közel egy időben támadást indítottak több város, köztük a főváros, Bamakó ellen. A katonai létesítményeket és stratégiai pontokat célzó támadások az erőszak eszkalációját jelentik az országban az elmúlt hónapokhoz képest.

Assimi Goita, Mali elnöke

Több forrásból származó jelentések szerint heves lövöldözés és robbanások voltak hallhatók katonai bázisok és laktanyák közelében, amire a mali biztonsági erők gyorsan reagáltak. Hasonló eseményeket rögzítettek az ország más részein is, ami egy jól megtervezett és összehangolt műveletre utal a szélsőséges csoportok részéről. A támadásokat különböző csoportok hajtották végre, köztük a tuareg vezetésű Azawadi Felszabadítási Front (FLA) és az al-Kaidához kötődő Jama’at Nusrat ul-Islam wa al-Muslimin (JNIM).

Jelentések szerint a JNIM-hez köthető fegyveresek összecsapásokban vettek részt a Kidal régióban, ami rávilágít az északi térség folyamatos instabilitására.

Vasárnap, miközben a támadások az ország különböző részein folytatódtak, hírek érkeztek arról, hogy Mali védelmi miniszterét, Sadio Camara tábornokot megölték egy közös FLA és JNIM támadásban Katiban, abban a városban, ahol Mali ideiglenes elnöke, Assimi Goita is él. Camara vezető szereplő volt a Goita-kormányban, halálát jelentős csapásként értékelik.

A hadsereg válaszol, állítása szerint kézben tartja a helyzetet

Szombaton a mali fegyveres erők „azonosítatlan fegyveres terrorszervezetekként” írták le a támadókat, akik „pontokat és laktanyákat” céloztak a fővárosban és azon kívül. A Fegyveres Erők vezérkari főnöke megerősítette, hogy a támadások április 25-én kora reggel kezdődtek, és azonnali, erőteljes válaszlépéseket váltottak ki.

„A terrorista fegyveres csoportok támadásokat kíséreltek meg az ország egyes városaiban. A FAMa professzionalizmusának és elkötelezettségének köszönhetően azonnal súlyos kudarcokat szenvedtek” – áll a közleményben.

A hadsereg szerint a Forces Armées Maliennes (FAMa) által végrehajtott ellentámadások során több támadót semlegesítettek és felszereléseket semmisítettek meg. A hatóságok állítják, hogy a helyzet mostanra nagyrészt kézben van, bár az érintett területeken biztonsági átfésülések és stabilizációs erőfeszítések folynak.

A hadsereg nyilvános figyelmeztetést is kiadott, amelyben az állampolgárok nyugalmának megőrzésére és a nem ellenőrzött információk, különösen a félelmet kelthető vagy szélsőséges csoportok propagandájaként szolgáló videók vagy üzenetek terjesztésének elkerülésére szólít fel. Mindazonáltal jelentések szerint Mali északi részén a harcok továbbra is zajlanak, és a részletek folyamatosan bővülnek a helyzet alakulásával. A hatóságok továbbra is magas készültségben vannak, miközben országszerte folytatódnak a műveletek.

forrás: Peoples Dispatch

Miért Nigéria, Afrika legnagyobb olajtermelője szembesül a kontinensen jelentett legnagyobb mértékű üzemanyagár-emelkedéssel?

Nem az Irán elleni háború miatt – pontosított egy elnöki tanácsadó, kifejtve, hogy ez inkább a kormány által végrehajtott, IMF által előírt reformok következménye.

A súlyosbodó megélhetési válság közepette Nigériában márciusban 65%-os üzemanyagár-emelkedés volt a kutaknál – ez a legmagasabb Afrikában, annak ellenére, hogy az ország a kontinens legnagyobb olajtermelője.

„A nigériai üzemanyagárak nem elsősorban” az USA–izraeli iráni háború okozta globális olajellátási zavarok miatt emelkedtek – közölte Bola Tinubu elnök tanácsadója a múlt hónap elején.

A tanácsadó szerint a közvetlenebb tényező az üzemanyag-támogatások eltörlése és a liberalizáció, amelyet a Tinubu-kormány az IMF által előírt neoliberális átalakítás részeként folytat.

Az üzemanyag-támogatások és a devizaellenőrzés megszüntetésének következményei

Tinubu a választási kampánya során azt ígérte, hogy ha megválasztják, csökkenti az üzemanyagárakat, majd 2023. május 29-i elnöki beiktatási beszédében kijelentette: „Az üzemanyag-támogatás megszűnt.” 2024 novemberére már közel 500%-os benzinár-emelkedés és több mint 70%-os gázolajár-emelkedés volt a számláján – a Tinubu hatalomátvételekor mért alig 844 naira feletti literenkénti árról több mint 1446,83 nairára.

Ez a lakosság több mint 40%-a számára az áramköltségek többszörös növekedését jelentette, mivel ők nem kapcsolódnak az országos hálózatra, és benzin- és gázolajgenerátorokra támaszkodnak.

A szárnyaló energiaárak felfelé hajtották az árakat, beleértve az élelmiszerekét is; a cirok ára megháromszorozódott, más alapvető élelmiszerek, mint a kukorica és a bab ára pedig megnégyszereződött Tinubu elnökségének első évében. Az élelmiszer-infláció fő oka az üzemanyag-támogatások eltörlése volt – derül ki Eric Otoakhia közgazdász tanulmányából, amely a Nigériai Központi Bank negyedéves kiadványában jelent meg.

Ezt a válságot tovább súlyosbította a nigériai valuta értékének csökkenése, miután Tinubu 2023 június közepén – hatalomátvételét követő napokban – liberalizálta a devizapiacot és lebegtette a valutát, teljesítve ezzel egy újabb régóta fennálló IMF-követelést.

Akkoriban körülbelül 465 naira ért egy USA-dollárt. 2024 novemberére – amikor az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) figyelmeztetett: „Soha korábban nem volt ilyen sok nigériai élelem nélkül” – a naira közel 1670-re esett dolláronként, ami csaknem 70%-os értékvesztést jelentett az USD-hez képest.

Már abban az év áprilisában katonai rendőrséget vezényeltek ki, hogy szétoszlassák a élelmiszert szállító teherautók és raktárak kifosztására induló kétségbeesett lakosokat. Később, augusztusban Tinubu kormánya tömeges letartóztatásokkal, bíróságon kívüli kivégzésekkel, fogvatartási kínzással és hazaárulási vádakkal fojtotta el a növekvő éhség elleni tíz napig tartó tiltakozásokat.

Miközben decemberben a karácsonyi jótékonysági eseményeken kiosztott élelmiszerekből egy-két zsákhoz igyekeztek hozzájutni a kétségbeesett tömegek, 67 embert, köztük 35 gyermeket és 22 nőt tapostak halálra három különböző helyszínen.

A nyugat-afrikai országban abban az évben volt a világon a legnagyobb mértékű növekedés az akut élelmezés-bizonytalanságban. A Világbank – miközben dicsérte „a makrogazdasági stabilizáció terén elért előrehaladást” a „2023 közepe óta végrehajtott fontos reformok” miatt – egy tavaly októberi jelentésében azt vetítette előre, hogy 2025 végére 139 millió nigériai él majd szegénységben – ami közel 60%-os növekedés Tinubu elnöksége alatt.

A nigériaiak által megélt szörnyű helyzet közepette az USA és Izrael 2026. február 28-án háborút indított Irán ellen. Irán válaszul korlátozta az USA-hoz kötődő, az Öbölben katonai támaszpontokat fenntartó országok olajának a Hormuzi-szoroson keresztül történő szállítását, ami globális olajáramlás-csökkenést okozott.

Afrika legnagyobb olajtermelője szenvedi el a legnagyobb áremelkedést

Nigéria, amely Afrika legnagyobb és a világ egyik legnagyobb olajtermelője, a Worldometer adatai szerint elegendő olajtartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy a 2024-es szint mellett 208 évig fedezze a hazai fogyasztást.

Az általa kitermelt nyersolaj nagy részét azonban kitermelik és exportálják, míg a kutaknál fogyasztott finomított üzemanyagot nagyrészt importálták a finomítói kapacitás történelmi alulfejlettsége miatt.

Afrika legnagyobb finomítójának 2024 eleji nigériai üzembe helyezése – amely a kontinens leggazdagabb emberének tulajdonában van, és amelynek monopolizálása ellen a szakszervezetek már régóta figyelmeztetnek – nem segítette megvédeni az országot a globális olajsokktól.

Ennek fő oka, hogy Nigéria nyersolajtermelése „olajjal fedezett hitelekhez és export előtti ügyletekhez kötött” – jelentette a Reuters. Ennek következtében a Dangote-finomító csak az ötöt tudta hazai forrásból beszerezni a finomító teljes kapacitású működéséhez szükséges 13-15 nyersolajszállítmány közül, ami miatt a többit importálnia kell.

Bár ez februártól márciusra több mint kétszeresére növelte Nigéria tiszta kőolajtermék-exportját, bővítve a Dangote piacát, ez nem védte meg a nigériaiakat az olajsokktól.

„Ennek oka egyszerű: a legtöbb ország – legyen az olajtermelő vagy nem – stratégiai kőolajtartalékokat tart fenn, hogy tompítsa az ellátási vagy árhatásokat” – mondta Peter Obi, aki 2023-ban Tinubu ellenében indult az ellenzéki Munkáspárt színeiben.

„Ez azt jelenti, hogy amikor zavar támad a globális olajpiacon, felszabadíthatják e tartalékok egy részét az ellátás stabilizálására. Nigériának azonban nincs ilyen puffere, így a hatás szinte azonnal jelentkezik” – tette hozzá márciusi közösségi média bejegyzésében.

„Az alapvető probléma a tervezés hiánya. Azok az országok, amelyek terveznek, puffereket hoznak létre a sokkok ellen, míg azok, amelyek nem, sebezhetőek maradnak velük szemben. A régi mondás továbbra is igaz: ha egy ország nem tervez, már meg is tervezte a kudarcát.”

Obi értékelésére reagálva Dada Olusegun, Tinubu elnök különleges tanácsadója megjegyezte: „Néha a bölcsebb dolog az, ha az ember kimarad egy beszélgetésből, ha nem érti teljesen, hogyan működik a rendszer.”

„Az sem pontos állítás, hogy a stratégiai kőolajtartalékok a mindennapi pumpaárak szabályozására szolgáló eszközök lennének… Még a nagyon nagy tartalékokkal rendelkező országok, mint az Egyesült Államok és Kína is elsősorban súlyos ellátási vészhelyzetek, háborúk, embargók vagy a globális ellátási láncok jelentős zavarai esetére tartják fenn őket.”

Ezután kifejtette, hogy „a nigériai üzemanyagárak nem elsősorban azért emelkedtek a közelmúltban, mert az országnak nincs stratégiai kőolajtartaléka. A közvetlenebb tényező az, hogy az üzemanyagpiac mostanra nagymértékben liberalizálttá vált, miután Bola Ahmed Tinubu kormánya eltörölte a támogatásokat.”

forrás: Peoples Dispatch

Az ugandai katonai főnök bejelentette, hogy kész csatlakozni az Irán elleni háborúhoz

Az iráni katonai erőhöz képest eltörpülve, az ugandai katonai főnök azon állítása, hogy 72 órán belül képes lenne elfoglalni Teheránt, még Izraelben is „kételyeket” ébresztett az „állítás komolyságát” illetően.

„Minden olyan beszéd, amely Izrael megsemmisítéséről vagy legyőzéséről szól, bevon minket a háborúba” Irán ellen, „Izrael oldalán” – jelentette ki Muhoozi Kainerugaba, Uganda katonai főnöke egy X-en közzétett bejegyzésében múlt héten, március 25-én.

Kainerugaba Yoweri Museveni ugandai elnök fia és feltételezett utóda. Az 1986 óta Ugandát irányító, 81 éves Musevenit a Választási Bizottság januárban, egy vitatott választást követően hetedik ciklusára erősítette meg.

Az ENSZ szerint a választási környezetet „a politikai ellenzék, emberi jogvédők és újságírók elleni széles körű elnyomás és megfélemlítés” jellemezte.

A választást követően, amelyet internetlezárás közepette tartottak, a fő ellenzéki vezetőt, Boby Winét száműzetésbe kényszerítették, miközben a hadsereg főnöke, Kainerugaba azzal hencegett, hogy megölt 30 Wine pártjához tartozó tagot, és megfogadta, hogy „mind elkapja őket” – embervadászatot folytatott utána.

Izrael támogatta Museveni elnyomó rezsimjét

Az izraeli technológia, beleértve a Pegasus katonai szintű kémprogramot is, lehetővé tette Museveni rezsimje számára a belpolitikai elnyomást, lehetővé téve Wine célkeresztbe állítását és „disszidensek, ügyvédek, újságírók és a civil társadalom más tagjai” megfigyelését – jelentette az Unwanted Witness.

Az ugandai hatóságok az izraeli NICE Systems cég által szállított megfigyelőberendezéseket használták az LGBTQ-aktivisták felkutatására.

A „Special Forces Command (SFC) – amely Yoweri Museveni elnök magán- és független biztonsági erejeként szolgál” izraeli „Tavor puskák, Galil ACE és Uzi géppisztolyok” birtokában van – jelentette az Izraeli Katonai és Biztonsági Export Adatbázisa. 2022-ben a két kormány egyetértési megállapodást (MOU) írt alá védelmi együttműködésről.

Visszaemlékezve Izrael Museveni rezsimjét évtizedek óta tartó támogatására, „Miért ne védenénk meg őt most?” – tette fel a kérdést Kainerugaba.

Egy abszurd ugandai állítás, amelyet még Izraelben is kinevettek

Egy később törölt, március 26-i bejegyzésében Kainerugaba azt mondta, hogy az ugandai hadsereg felajánlotta segítségét az Egyesült Államoknak és Izraelnek az Irán elleni háborújukban, hozzátéve: „72 órán belül el tudtuk volna foglalni Teheránt”.

Uganda katonai ereje a Global Firepower 2026-os éves felmérésében megvizsgált 145 ország közül a 107. helyen áll. Irán fegyveres erői ezzel szemben a 16. helyen. Az 1 180 000 iráni katona (akik közül 610 000 aktív) állományával szemben az ugandai hadseregnek mindössze 43 800 aktív katonája van.

Az ugandai légierő 51 repülőgépe közül csak hat vadászgép, míg Iránnak 188 vadászrepülőgépe van. Ellentétben az iráni haditengerészet hét fregattjával, 25 tengeralattjárójával és 21 járőrhajójával, a tengerparttal nem rendelkező kelet-afrikai nemzetnek nincs haditengerészete.

Ilyen körülmények között az ugandai katonai főnök azon állítása, hogy képes lenne 72 órán belül elfoglalni egy olyan ország fővárosát, amelynek hadserege beárnyékolja a sajátját, „kételyeket ébresztett, és kérdéseket vetett fel az indítvány komolyságát illetően” – jelentette az i24 izraeli hírcsatorna.

forrás: Peoples Dispatch

Bíróság elé állítanak egy belga diplomatát a Lumumba-gyilkosságban való részvétel miatt

A brüsszeli bíróság kedden elrendelte egy volt diplomata perének megkezdését Patrice Lumumba 1961-es meggyilkolásában való részvétel miatt.

A bíróság közlése szerint a 93 éves Ettienne Davignonnak, a Lumumba család által a gyilkossággal vádolt egyetlen életben lévő belga állampolgárnak „háborús bűncselekményekben való részvétel” vádjával kell szembenéznie.

A vád szerint Davignon úr részt vett a kongói függetlenségi hős, a legenda övezte vezető jogellenes fogva tartásában, átszállításában és megalázó bánásmódjában, még mielőtt kivégezték volna.

Lumumba unokája, Mehdi úgy nyilatkozott, hogy az ítélet „történelmi pillanatot jelent az igazságszolgáltatás számára”, és hogy Belgium, az egykori gyarmatosító hatalom „végre szembenéz a történelmével”.

A belga ügyészek azzal érvelnek, hogy a fiatal diplomataként dolgozó Davignon szerepet játszott az események láncolatában, amelyek Lumumba meggyilkolásához vezettek.

Davignon tagadja a vádakat, védőügyvédei pedig azzal érvelnek, hogy az eltelt idő gyengíti az ügyfele elleni bizonyítékokat.

Belgiumra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy foglalkozzon a Lumumba meggyilkolásában játszott szerepével és a gyarmati uralma alatt elkövetett bűnökkel.

Lumumbát 1960-ban, a függetlenné válás után a Kongói Demokratikus Köztársaság első miniszterelnökévé választották.

De hamarosan megbuktatta egy Belgium és az Egyesült Államok által támogatott puccs.

1961. január 17-én a katangai régióban végezték ki belga támogatású erők. Testét aztán savban oldották fel.

A nyomozás jelentős eredménye volt Lumumba egy fogának megtalálása, amely az egyetlen ismert maradvány a testéből, és amelyet egy bűnrészes belga rendőrtiszt családja őrzött meg.

A belga hatóságok egy 2022-es ceremónia keretében visszaszolgáltatták a maradványokat a Kongói Demokratikus Köztársaságnak, ahol az akkori miniszterelnök, Alexander De Croo bocsánatot kért Belgium „erkölcsi felelősségéért” a gyilkosságban.

forrás: Morning Star

Több millió embert veszélyeztet súlyos éhínség Szomáliában

Szomáliában csaknem 6,5 millió ember súlyos éhínséggel néz szembe, mivel a súlyosbodó aszály, a konfliktusok és a globális segélycsökkentések tovább mélyítik az ország humanitárius válságát – közölte a szövetségi kormány és az ENSZ ügynökségei kedden.

Az Integrált Élelmiszer-biztonsági Fázis Besorolás (IPC) új adatai szerint előrejelzések alapján március végére 6,5 millió ember fog válságos vagy annál rosszabb szintű élelmiszerhiánnyal szembesülni.

A jelentés becslése szerint 2026-ban 1,84 millió öt év alatti gyermek fog akut alultápláltságtól szenvedni, köztük csaknem 500 ezren súlyosan alultápláltak lesznek.

Tisztségviselők elmondták, hogy az élelmezésbiztonsági helyzet romlik a vízhiány, a bizonytalanság, a konfliktusok és a globális finanszírozási megszorításokkal összefüggő, történelmien alacsony szintű humanitárius segélyezés miatt.

Az átlagosnál alacsonyabb csapadékmennyiséggel összefüggő fokozódó aszály széleskörű élelmiszerhiányt, terméskiesést, állatállomány-veszteséget, élelmiszerár-emelkedést és lakóhelyelhagyást idézett elő.

„A szomáliai aszályhelyzet riasztó módon súlyosbodott, az egekbe szökő vízárakkal, korlátozott élelmiszerkészletekkel, pusztuló állatállománnyal és nagyon kevés humanitárius finanszírozással” – mondta George Conway, az ENSZ szomáliai humanitárius koordinátora.

Hangsúlyozta, hogy az elkövetkező hónapokban sürgős életmentő segélyre van szükség, mivel az áprilistól júniusig tartó fő esős évszak kezdetéig nem várható csapadék.

Még ha a következő esőzések elérik is az átlagos szintet, előrejelzések szerint 2026 későbbi részében 5,5 millió ember marad válságos vagy annál rosszabb helyzetben. A tisztségviselők szerint a szélsőséges aszályból való felépülés időbe telik.

Dél- és Közép-Szomáliában fokozódik a vízhiány, és még átlagos esőzések esetén sem várható számottevő javulás.

Az ENSZ becslései szerint július és december között mintegy 278 000 embert kényszerített lakóhelye elhagyására az aszály és a konfliktus, ami megzavarta a mezőgazdasági termelést, a piachoz való hozzáférést és a segélyszállításokat.

„Ennek az aszálynak a súlyossága tagadhatatlan és rendkívül aggasztó” – mondta Mohamud Moallim Abdulle, a Szomáliai Katasztrófavédelmi Ügynökség vezetője.

Felszólította a nemzetközi partnereket, a szomáliai diaszpórát, a vállalkozásokat és a civil társadalmat, hogy fokozzák az azonnali támogatást.

forrás: Morning Star

A rabszolgatartás és a gyarmatosítás emberiség elleni bűncselekmények – közölték afrikai vezetők

Afrikai vezetők elfogadták a transzatlanti rabszolga-kereskedelmet és a gyarmatosítást emberiesség elleni bűnnek minősítő határozatot.

A vasárnap Tanzániában, Addisz-Abebában tartott 39. Afrikai Unió (AU) csúcstalálkozó végén elfogadott határozat felszólított Izrael palesztinok elleni népirtásának befejezésére is.

November 30-át az „Afrikai Mártírok és a Transzatlanti Rabszolga-kereskedelem, Gyarmatosítás és Apartheid Áldozatainak Afrikai Emléknapjává” nyilvánította.

A nyilatkozat egy nappal azután született, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter meghökkentő beszédet mondott a Müncheni Biztonsági Konferencián, magasztalva az európai államok által a 15. századtól épített birodalmak erényeit, és támadta a „kommunista forradalmakat és antikolonialista felkeléseket”, amik megtörték ezeket.

A széles körű határozat „mély aggodalmának adott hangot a konfliktusok, a terrorizmus és a szélsőséges erőszak, az alkotmányellenes kormányváltozások és a humanitárius válságok fennmaradása miatt a kontinens egyes részein”.

Az AU-t ért azon kritikák nyomán, hogy nem sikerült megállítania a katonai puccsok számát a kontinensen – amelyek közül néhány, mint a Száhel-övezetben, antikolonialista jelleggel bír –, a határozat kijelentette, hogy a regionális blokk „zéró toleranciát alkalmaz az alkotmányellenes kormányváltozásokkal szemben”, és hangsúlyozta eltökéltségét, hogy „elhallgattatják a fegyvereket Afrikában”.

Az AU megerősítette eltökéltségét, hogy továbbra is kampányoljon olyan nemzetközi intézmények, mint az Egyesült Nemzetek Szervezete reformjáért, kijelentve, hogy „Afrika méltányos képviseletét követeli a globális kormányzási intézményekben”.

Ez azt követően hangzott el, hogy Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára pénteken a világszervezet sürgős reformjára szólított fel.

Guterres úr „védhetetlennek” nevezte Afrika állandó képviseletének hiányát az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

A csúcs üdvözölte az infrastruktúra, az energia, a víz- és szennyvízellátás, valamint az éghajlat-alkalmazkodási programok forrásainak mozgósítását célzó kezdeményezéseket, mivel a kontinenst továbbra is súlyosan érinti a klímavészhelyzet.

A Donald Trump által kirobbantott kereskedelmi háború nyomán az afrikai nemzetek kénytelenek voltak azonosítani a kereskedelmi kapcsolataik diverzifikálásának módjait.

Kína vasárnap bejelentette, hogy eltörli az összes vámot a teljes afrikai kontinensre vonatkozóan, kivéve Szváziföldet – amely azért van kizárva, mert elismeri a Kínától elszakadt Tajvani tartományt.

Az AU hétfőn közölte, hogy elégedett az Afrikai Kontinentális Szabadkereskedelmi Övezet bevezetése terén elért előrehaladással, és felszólította a tagállamokat, hogy „gyorsítsák fel a végrehajtást az afrikai kereskedelem, az iparosodás és a hozzáadott érték növelése érdekében”.

forrás: Morning Star

65 ezren kényszerültek menekülni a szudáni polgárháború miatt

Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) január 6-án, kedden jelentette, hogy mintegy 65 ezer ember kényszerült elmenekülni otthonából Szudán Kordofán régiójában, mióta a polgárháború – amely lassan eléri az ezer napot – harcainak középpontjává vált a terület október vége óta.

A paramilitáris Gyors Támogató Erők (RSF), miután megszilárdították az irányítást Darfur felett, tovább nyomulnak kelet felé Kordofánba. Január 5-én, hétfőn egy dróntámadással legalább 10 polgári áldozatot értek el Észak-Kordofán székvárosában, El Obeidben, egy lakóövezetet célzva.

Korábban, január 4-én vasárnap egy másik RSF dróntámadás következtében El Obeid erőműve sérült meg, ami a város teljes elsötétülését okozta.

Közben az RSF fokozza Dél-Kordofán éhínség sújtotta fővárosa, Kadugli, és második legnagyobb városa, Dilling ostromát is. Az UNICEF már novemberben arról számolt be, hogy Dillingben „valószínűleg hasonló az éhezés szintje, mint Kadugliban, de az elégtelen megbízható adatok miatt nem lehet besorolni – ami a korlátozott humanitárius hozzáférés és a folyamatos ellenségeskedések következménye”.

Ezután december 30-án az RSF és a hozzá szövetséges Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom – Északi ág (SPLM-N) egy csoportja átvette az összekötő utat a két ostromlott város között, felülkerekedve a Szudáni Fegyveres Erők (SAF) pozícióin.

Az ostrom azóta súlyosabb, „ahogy mindkét helyszín egyre elszigeteltebbé válik, a készletek gyorsan fogynak és az élelmiszer és egyéb alapvető árak elszabadultak” – jelentette ki az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) január 2-án.

Az orvosi készletek hiányában Dilling orvosai – a bejelentés szerint – érzéstelenítés nélkül kénytelenek műtéteket végezni, miközben nőnek a „napi polgári áldozatok„, mivel az RSF és az SPLM-N „folytatják intenzív bombázásukat” – írta a Szudáni Orvosok Hálózata január 3-án.

A polgári lakosság viseli az SAF által az RSF által ellenőrzött területekre leadott bombázások terhét is. Miután egy kórházat talált el Észak-Darfur Zarq városában, egy SAF drón a tartomány Ghurair területén található piacot támadta meg, ahol – az RSF állítása szerint – több mint 64 polgári személy vesztette életét.

Több mint 150 000 civil vesztette életét a háborúban, amely 2023 áprilisában kezdődött, amikor az SAF és az RSF – a katonai junta egykori uralkodó partnerei – egymás ellen fordultak, elindítva ezzel Észak-Afrika legnagyobb humanitárius válságát.

Egyedül Észak-Darfur El Fasher városában az RSF több tízezer embert ölt meg, miután több mint 500 napos ostrom és az éheztetés után, 2025 október végén áttörték a város védelmét és kiürítették azt.

Hasonlóan éheztetve és ostrom alatt, Dél-Kordofán Kadugli és Dilling városainak polgárai hasonló sorsuktól tartanak, ahogy az RSF egyre közelebb szorítja őket.

forrás: Peoples Dispatch

Terror elleni háború, drogok elleni háború és más esti mesék felnőtt nemzeteknek

Ha mindaz, amit a terrorküzdelemről tudni véltél, nem lett volna több, mint egy délibáb (a geopolitikai bábmesterek színpadra állított extravagáns árnyjátéka), tényleg meglepődnél?

Először véget kell vetnünk a háborúnak, azután újra kell indítanunk a gyárakat

2025 november közepén, a Szaúd-Arábiában tartott ENSZ Ipari Fejlesztési Szervezetének (UNIDO) konferenciáján Bashír Abdullah, Szudán Ipar- és Kereskedelmi Minisztériumának tanácsadója azt nyilatkozta: „Először véget kell vetnünk a háborúnak, azután újra kell indítanunk a gyárakat.” 

Az USA fenntartja a „keresztény népirtás” hamis narratíváját

Az Egyesült Államok novemberben egy „A keresztény erőszak és a keresztények meggyilkolásának elleni küzdelem Nigériában” című különleges eseményen, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) keretében felerősítette azt az állítását, miszerint Nigériában „keresztény népirtás” zajlik.

A Világbank elismerte a nigériai nyomor növekedését, majd megduplázta az azt okozó neoliberális reformokat

A Világbank előrejelzése szerint ezen év végére 139 millió nigériai fog szegénységben élni, ami közel 60%-os növekedést jelent a 2023-as 87 millióhoz képest, amikor Bola Tinubu elnök hivatali idejének első napján kezdte megvalósítani a bank által előírt reformokat.