Antifasizmus

A bevándorlási kontroll soha nem akadályozza meg, hogy az emberek országról országra vándoroljanak – csak megnehezítik a bevándorlók életét, és megosztják a munkásosztályt.

George Orwell azt írta, hogy „a politikai nyelv arra szolgál, hogy a hazugságokat igazságnak, a gyilkosságot pedig tiszteletre méltónak tüntesse fel”.

A mainstream média és néhány „progresszív” influenszer mindent megtett, hogy igazolja ezt.

A bevándorlók halálozási száma Sabtában, a spanyol állam egyik marokkói gyarmatán, folyamatosan emelkedik.

A város egy európai erődítmény Afrikában. Hatméteres szögesdrótkerítés, 3000 katona harckocsikkal és tüzérséggel, valamint több mint 1000 csendőr a félig katonai jellegű Guardia Civilból és a rendőrségből védi.

Ez a „Fortress Europe” (Európa Erődje) frontvonala, az Európai Unió (EU) szögesdrótból, határőrökből, valamint hadirepülőgépekből és hajókból álló hálózatának, amely a Földközi-tengert tömegsírsá változtatta.

Az EU – és a spanyol „munkáspárti” kormány – 500 millió eurót adott át a marokkói rezsimnek a bevándorlók elnyomására.

Az EU és a spanyol munkaadók szívesen támaszkodnak a marokkói munkaerőre Andalúzia földjein. Marokkói nők – alulfizetve, útlevelüket elvéve, viskókban lakva – szedik a szamócát Huelvában, amelyeket a brit szupermarketek vásárolnak fel.

Almeríában a bevándorlók a „műanyag-tengerben” dolgoznak – 30 000 hektárnyi üvegházban –, kevés pénzért és jogokkal egy többmilliárd fontos iparágban.

De Európa uralkodói mégis ellenőrizni akarják, ki jut be és ki jut ki – és készek elnézni a bevándorlók állami legyilkolását a Földközi-tengeren.

Megközelítésük abban gyökerezik, hogy miként kezelik a kapitalizmus ellentmondásos viszonyát a bevándorláshoz.

Egyrészt a munkaadók támaszkodnak a bevándorló munkaerőre. Ugyanakkor támaszkodnak a rasszizmusra és a megosztottságra, hogy a munkásokat egymás ellen uszítsák. Ezt az ellentmondást úgy próbálják feloldani, hogy hamis megkülönböztetéseket hoznak létre a „jó” és a „rossz”, a „legális” és az „illegális”, vagy a „szakképzett” és a „szakképzetlen” bevándorlók között.

Az eredmény egy megosztottság – és amint egy csoport bevándorlót vesznek célba, a bűnbakképzés logikája átterjed másokra is.

De nem ezt a történetet hallottuk – ehelyett a média és a közösségi média hírfolyamai tele voltak egy „Spanyolország elleni invázióról” szóló beszéddel.

A baloldal nagy része kritikátlanul védte a spanyol kormányt. A kormány ugyan elfogadott egy rendeletet a szabálytalanul érkező bevándorlók legalizálására, a bevándorlók saját mozgósításai után. De még mindig erősíteni akarja Európa Erődjét, és katonákat küldött Sabtába.

És a baloldal egy része azzal érvelt, hogy a marokkói állam fegyverként használta a határt, ezért nem állt ki a bevándorlók mellett.

A szélsőjobboldali támadás és a nyomorúságos válaszok megmutatják, miért kell a szocialistáknak elvi álláspontot foglalniuk a bevándorlási ellenőrzések ellen.

A bevándorlási ellenőrzések eszközei annak, hogy a társadalom csúcsán lévők megosszák és uralják a többieket.

Céljuk, hogy azt a benyomást keltsék, hogy a „brit embereknek” – osztálytól függetlenül – közös „nemzeti érdekeik” vannak.

Bevezetésüktől kezdve, a századfordulón, a brit állam bevándorlási ellenőrzései mindig is rasszisták voltak.

Az első brit bevándorlási kontrollt az 1905-ös Aliens Act (Idegenrendészeti Törvény) hozta, amely a kelet-európai pogromok elől menekülő zsidókat célozta meg.

Arról beszélt, hogy a zsidó bevándorlók „valószínűleg terhet jelentenek a közkiadásokra” – vagyis a közpénzek terhére vannak.

A későbbi törvények a fekete és barna bőrű embereket célozták. 1951-ben egy munkáspárti kabinetbizottság rámutatott, hogy a bevándorlási ellenőrzések „általában véve nagyrészt a színes bőrű személyekre korlátozódnának”.

1978-ban pedig Merlyn Rees munkáspárti belügyminiszter kijelentette, hogy az ellenőrzések célja a „színes” bevándorlók kiszűrése volt.

A faji profilalkotás ma is összefonódik a bevándorlási ellenőrzésekkel. 2004-ben a Fellebbviteli Bíróság kimondta, hogy jogos, ha a brit határőrök a prágai repülőtéren a romákat jobban ellenőrzik, mint más cseh állampolgárokat.

Egy pillantás a határok történetére megmutatja, hogy ezek hogyan kapcsolódnak az uralkodó osztályok hatalmuk építésére irányuló törekvéseihez.

A kapitalizmus mindig is támaszkodott a bevándorlásra. Ahogy a rendszer a 19. században Európában és Észak-Amerikában fejlődött, hatalmas tömegeket vonzott a nagy nyereséget hozó központokba.

Az ipari forradalom idején Nagy-Britannia városai a vidékről, az ír gyarmatról, Európából és távolabbról érkező bevándorlásra támaszkodtak.

Az Egyesült Államok lakossága legalább 90 százalékban bevándorlókból állt, amikor kapitalista nagyhatalommá nőtte ki magát.

Mivel az uralkodó osztály az emberek mozgására támaszkodott, nem terjesztette a bevándorlási ellenőrzések eszméjét.

A szélsőjobb kihasználja a marokkói menekültválságot a bevándorlásellenes szigorítások érdekében
Tovább olvasom

De ahogy a kapitalizmus fejlődött, ellentétes nyomásokkal szembesült. Először is, ahogy Marx írta, a „vagyon felhalmozódása” a kapitalizmus alatt kéz a kézben jár a „nyomor felhalmozódásával”.

Az új nagyvárosok egy kis kisebbséget gazdagítottak meg. De a munkások a társadalmi problémák sokaságában voltak kénytelenek élni – a lakáshiánytól a betegségekig –, ami táplálta a munkások szerveződését és a társadalmi lázadástól való félelmet.

Mi lenne jobb módja a munkások megosztásának, mint azt sugallni, hogy egy „veszélyes”, „idegen”, „más” áll a társadalmi problémák mögött?

Másodszor, ahogy a kapitalizmus fejlődött, egyre képzettebb és iskolázottabb munkaerőre volt szükség. Ez azt jelentette, hogy az államnak be kellett avatkoznia az alapfokú oktatás és szociális támogatás biztosítása érdekében, de nem akarta ezt minden munkás számára megtenni.

Joseph Chamberlain, egy vezető liberális, majd konzervatív politikus figyelmeztetett: „Közöttünk van egy hatalmas népesség, tudatlanabb, mint a barbárok, akiket lenézünk, brutálisabb, mint a vadak, akiket megtéríteni hivatottnak hiszünk, és nyomorultabb, mint a legnyomorultabbak más országokban.”

Ugyanakkor Chamberlain felszította azt az eszmét, hogy a bevándorlók ártanak a brit munkásosztálynak. „Idejönnek, és megváltoztatják egy egész környék jellegét” – írta.

„A brit munkásokat kiszorították korábbi szakmáikból az éhező emberek heves versenye.”

A bevándorlási ellenőrzések bevezetése heves vitákat váltott ki a baloldalon.

A forradalmi szocialisták, mint Vlagyimir Lenin, a bevándorlási ellenőrzések és a baloldali sovinizmus ellen érveltek. Megértették, hogy ha a munkások megosztottak, soha nem nyerhetnek el változást alulról.

A Kapitalizmus és munkásbevándorlás című 1913-as írásában ezt mondta: „Nem kétséges, hogy csupán a súlyos szegénység készteti az embereket arra, hogy elhagyják szülőföldjüket, és hogy a tőkések a legszégyentelenebb módon kizsákmányolják a bevándorló munkásokat.”

De Lenin azzal érvelt, hogy a „népek modern vándorlása” képes lehet a munkásmozgalom építésére. Figyelmeztetett, hogy a tőkések „a nemzeteket egymás ellen uszítják a munkások között, hogy megosztva tartsák őket”.

A Komintern az 1917-es orosz forradalom után létrehozott forradalmi szocialista pártok tömörülése volt. 1922-ben utasította az USA-beli, kanadai és ausztráliai pártokat, hogy „folytassanak erőteljes kampányt a bevándorlást korlátozó törvények ellen, és magyarázzák el ezen országok proletár tömegeinek, hogy ők is kárt szenvednek az ezen törvények által szított faji gyűlölet miatt”.

Ez az a politikai hagyomány a bevándorlással kapcsolatban, amelyben a Socialist Worker ma áll.

1968-ban Chris Harman, a Socialist Worker volt szerkesztője felhívást írt a brit forradalmi szocialisták egyesülésére.

Ez a globális lázadás éve volt a munkások, diákok és nemzeti felszabadítási mozgalmak részéről, amely megmutatta a világ megváltoztatásának lehetőségét. De voltak figyelmeztető jelek a jobboldalon is – Nagy-Britanniában a kelet-londoni dokkmunkások és húsfeldolgozók sztrájkoltak Enoch Powell bevándorlásellenes faji uszító Rivers of Blood (Vérfolyók) beszéde mellett.

A felhívás négy pont körüli egységre szólított fel – beleértve a „rasszizmus és a bevándorlási kontroll minden formájának kompromisszummentes ellenzését”.

Megértettük, hogy ha a szocialisták a munkásosztály egységéért akarnak érvelni, akkor a bevándorlási kontroll ellen fel kell lépniük.

A legtöbb rasszizmusellenes aktivista támogatja a bevándorlási ellenőrzések valamilyen formáját – és ez nem akadálya annak, hogy együtt dolgozzunk a rasszizmus és a szélsőjobb elleni küzdelemben.

De miközben egymás mellett harcolunk, előterjesztjük az érvet az összes bevándorlási kontrollal szembeni ellenzésről.

Ez gyakran azt jelenti, hogy türelmesen vitatkozunk a bevett érvekkel. Például nem igaz, hogy a világ lakossága Nagy-Britanniába özönlene, ha csak egy kis esélyt kapna, ahogy a szélsőjobb fantáziálja. Az emberek azért vándorolnak, hogy elmeneküljenek a háború és az éghajlatváltozás elől, de azért is, hogy jobb életet teremtsenek.

A bevándorlók nem jelentenek terhet az erőforrásokra, hanem túlnyomórészt a munkásosztály részét képezik, amely a társadalom gazdagságát teremti. És bőven van erőforrás – csak nézzük meg a milliárdosok vagyonát!

Ahogy a kapitalizmus háborút, klímakáoszt és egyenlőtlenséget szül, a menekültválság továbbra is fontos kérdés marad.

A baloldal nem engedheti meg magának, hogy tévedjen. A bevándorlási ellenőrzések soha nem állítják meg a bevándorlást – csak megnehezítik a bevándorlók életét, és megosztva tartják a mi oldalunkat.

A forradalmi szocialista Lev Trockij a „hanyatló kapitalizmus világáról” és a menekültekről írt az 1930-as években, napjainkhoz hasonlóan. „Százezer többletmenekült befogadásának kérdése komoly problémává válik egy olyan világhatalom számára, mint az Egyesült Államok” * – mondta.

„A repülés, a távíró, a telefon, a rádió és a televízió korában az országról országra való utazást megbénítják az útlevelek és vízumok.

„A föld hatalmas kiterjedései és a technika csodái között a kapitalizmus bolygónkat egy bűzös börtönné változtatta.”

Mi fel akarjuk törni – és ehhez meg kell nyernünk a munkásosztály egységét, hogy elég erősek legyünk a milliárdosok és rendszerük elleni fellépéshez.

forrás: Socialist Worker

* A Negyedik Internacionálé Kiáltványa az Imperialista Háborúról és a Proletár Világforradalomról